A Vylyan Pincészet a közelmúltban új borcsaládot indított útnak "Variációk" gyűjtőnévvel, amelyet különféle kísérleti tételek, stílusgyakorlatok alkotnak. A 2020-as rosé-ról korábban itt írtam, ennek azóta már forgalomba került a 2021-es utódja is. A rosé-n kívül egy syrah és egy cabernet franc duó is helyet kapott ebben az új sorozatban, valamint a szimplán Vörös Variáció névre hallgató házasítás, amely a mai poszt főszereplője lesz. A bor alapanyagát amfórákban, és lélegző edényekben érlelt kékfrankos, csókaszőlő, syrah, valamint a Dobogó dűlőről szüretelt cabernet franc-t adja, majd a kész bort még acéltartályban érlelték. A cél a hordó mellőzésével a fajták egyedi aromatikájának, karakterének megőrzése volt.

Tíz évvel ezelőtt még aligha gondoltuk volna, hogy szekszárdi malbec-ekről lehet majd értekezni, de úgy tűnik, hogy a szekszárdi borászok - amellett, hogy a fókusz a kadarka, kékfrankos, bikavér hármason van - szívesen és sikeresen kísérleteznek a klasszikus világfajtákhoz képest kevésbé elterjedt nemzetközi szőlőfajtákkal, így a malbec-kel is. Nem Szekszárd az egyetlen borvidék, ahol megpróbálkoztak a fajtával, találunk erre példát a Balaton déli partján (Konyári), Zalában (Cezar Pincészet), Villányban (Bock), vagy Sopronban (Pfneiszl, Steigler) is. Szekszárdon talán a Mészáros Borház kezdett vele elsőként foglalkozni, a honlap szerint ők 2007-ben telepítettek a fajtából és először 2011-ben szüreteltek. Úgy tűnik, a malbec jól érzi magát a borvidéken, azóta a Bodri Pincészet és a Vesztergombi Pincészet is ültetett malbec-et és ők is palackoznak önálló tételt a fajtából.

A hétvégén Bodriék és Mészárosék malbec-jének aktuális évjáratát kóstoltam meg, és a maga kategóriájában szerintem mindkét bor jól teljesít.

A Kislaki (Bormanufaktúra) Matacs Chardonnay-jának aktuális, 2021-es évjáratáról már születtek a magyar online borsajtóban nagyon kedvező értékelések, és nincs mit tenni, most én is beállok a sorba. Bevallom, az utóbbi néhány évben több vörösbort kóstoltam Légli Gézától, mint fehéret, de lehet, hogy ezek után utóbbiakra is jobban odafigyelek, mert ez a bor bizony nagyon betalált, ráadásul az ára is igen kedvező. A bevezetőre nem is pazarolnám tovább a szavakat, nézzük meg közelebbről a bort.

Magyar sauvignon blanc sorokról többször is írtunk már a blog hasábjain, tavaly két részletben (1., 2.), előtte 2017-ben és 2016-ban, és olykor vegyes hazai-nemzetközi merítésre is sor került. Most itt egy újabb magyar válogatás. Ennek a kóstolónak is késő tavasszal vagy nyáron lett volna inkább az ideje, de talán így szeptember elején sem túl késő még friss sauvignon blanc-okat kortyolgatni. Hét borvidék nyolc bora került egymás mellé a sorba, Szekszárdtól Tokajig.

A provence-i rosé árával, presztízsével és stílusával külön kategória a rosé-k között. A rosé szerte a világon töretlen népszerűségnek örvend, és bár utánozni sokan próbálják a francia Riviéráról világhódító útra indult borokat, de az üldözőboly messze lemaradva követi az eredeti trendteremtőt. Az inspiráció hatása viszont kétségtelen, egyre többen próbálkoznak sápadtabb színű, elegáns, visszafogott rosé-k készítésével. Ez adta az ötletet a mai témához: provence-i rosé-k és kihívók a nagyvilágból. A fokozódó nemzetközi helyzet mellett biztosan nem lesz rendszer ebből a kóstolóból, de az idei nyár lezárására tökéletes volt.

Amióta az egyik barátom a nyarak nagy részét családostul Badacsonytördemicen tölti, kézenfekvő és állandó program lett a Skizobor, illetve Sike Balázs Pincéjének meglátogatása (2019, 2020, 2021). Idén kicsit nehezen sikerült beilleszteni a badacsonyi kört a naptárba, de jobb későn, mint soha, augusztus végére összejött. Igaz, csak egy délutánt sikerült a tanúhegyek környékén tölteni, de egy kis borozgatás a Nefelejcsben azért belefért. A korábbi Nefelejcs kisvendéglőbe költöztette át ugyanis tavaly nyáron Sike Balázs és Velényi Réka a Skizo vendéglátó részét, ahogy a saját házuk leválasztott részében létrehozott borozót szép lassan kinőtték. A vendéglő korábbi nevét a hagyományőrzés jegyében megtartották, de az épületbe új életet leheltek, a tulajdonosok igyekeznek egy közösségi teret is létrehozni, így gyakran kiállításoknak vagy egyéb programoknak is otthont adnak. A Skizo és Sike Balázs borokat hideg és - hétvégén - meleg ételek kísérik, a fontosabb alapanyagokat igyekeznek a környékről beszerezni, az egyes fogásokhoz természetesen borajánlás is jár. A kovászos kenyér a Búzalelke pékségből, az olívabogyó pedig az igaziolivától érkezik, én most ezeket, és az aktuális pohárdesszertet teszteltem a nagy melegben hűs kis oázisként ható árnyékos kertben. Természetesen borok is kerültek a poharakba, elsősorban a Sike Balázs borcsaládból válogattam.
 

Úgy tűnik, lassan hagyomány lesz, hogy az utolsó augusztusi napok egyikén teszek egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken, legalábbis 2019, 2020 és 2021 után idén is így alakult. A nyári szezon végét jelző augusztus 20-án már túl voltunk, az időjárás kellemesre hűlt, a napot többnyire eltakarták a felhőt, de még ennek ellenére is meglepően sok ember gyűlt össze kedd este a Tagore-sétányon. Kora délután kezdtem és kora este fejeztem be a kóstolást és most inkább az ismert nevek tételei közül válogattunk. A terv az volt, hogy a kiszemelt pincészetektől 1 fehér és 1 vörös tételt nézünk meg, ezt néhány kivétellel sikerült is tartani.

Társaságban borozgatva kevésbé ment az elemezgetés és jegyzetelés, a vörösökbe ráadásul éppen csak belekortyoltam, így kevésbé átgondolt és összeszedett leírások, pontszámok születtek.

Az idei első balatoni boros programomra egészen augusztus elejéig kellett várni, de akkor végre egy régi "adósságomat" törlesztettem. A Kékajtó Szőlőbirtokról még az első kékfrankosuk apropóján írtam 2019 nyarán, akkor meg is beszéltük Németh Miklóssal, hogy valamikor meglátogatom őket Kőröshegyen, de az a nyár eltelt, utána jött a COVID, közben elrepült még két nyár, idén viszont sikerült összehozni a találkozót. Annyi előnye mindenképpen volt a birtoklátogatás kényszerű elhalasztásának, hogy több bort tudtunk kóstolni, több év tapasztalatairól, apró előrelépésekről, és persze további tervekről is tudtunk beszélni. A délelőtt induló program észrevétlenül közel 5 órásra nyúlt, közben megnéztük a szőlőket, a készülő új és a korábbi feldolgozót, gyönyörködtünk a kilátásban, megkóstoltuk az elérhető palackos borokat, de szemléztük a hordó- és tartálymintákat is. Így valóban könnyedén repült az idő.

(Kilátás a teraszról a Tihanyi-félszigetre)

Idén augusztusban Ruppert Ákos és felesége, Katus voltak a Bortársaság Borsuli "Borász a Házban" eseménysorozatának vendégei. Nagyon kevésszer jártam a Villányi borvidéken, villányi borászokkal is ritkán találkozom, így aztán kapóra jött a lehetőség, hogy egy borász szinte házhoz jön. Bár itteni borokat természetesen szoktam kóstolni/inni, az előbb említett tényezők miatt sajnos csak részleges a rálátásom a borvidék kínálatára. Az eddigi tapasztalataim alapján azonban a Ruppert Borház mindenképpen a villányi élvonalba tartozik (ráadásul még a fehérboraikat is kedvelem), ami újabb érv volt a kóstoló mellett. Ruppert Ákos és Katus vidám, jó humorral megáldott pár,  akik néha egymás szavába vágva meséltek az kezdetekről, a borokról, az arculatról. Nyolc bort kóstoltunk, természetesen túlnyomórészben vöröseket, a friss gyöngyözőbortól eljutva a pince csúcsházasításáig.

Szekszárdon nem szokás fehérborral komolyan foglalkozni, ha van hazai borrégió, ahol a fehérbor csak ritkán használt mellékvágány, az éppen a Szekszárdi borvidék. Itt a legkisebb a fehér szőlőfajták területének aránya és a borászatok portfóliójában is jellemzően csak 1-1 fehér szőlőből készült tétel szerepel, az is leginkább a reduktív, friss kategóriában fut, kínálatbővítés, illetve fröccsalapanyag gyanánt. A legtöbben a fentiek miatt a könnyű illatos bort adó fajták vagy a mindenhol stabil minőséget adó, legelterjedtebb világfajták mellett tették le a voksukat. Így aztán ha valaki szekszárdi fehérborra vágyik, leginkább Irsai Olivért, cserszegi fűszerest, olaszrizlinget, sauvignon blanc-t, esetleg valamilyen házasítást kóstolhat. (A legszélesebb palettával eddig talán a Lajvér kínálatában találkoztam.)
A Heimann család kakukktojásnak számít, az ő választásuk valamiért a viognier-re esett, ami több szempontból meglepő lehet, mert egyrészt meglehetősen kényes fajtáról van szó, másrészt Magyarországon - valószínűleg már csak ezért is - kevesen próbálkoznak vele. Ugyanakkor Heimannék a kék szőlőfajták terén is bátran kísérleteztek - lásd sagrantino és tannat -, és ahogy mondani szokás, az élet egyelőre őket igazolja. Ha az internetes kutatómunka során nem kerülte el a figyelmemet semmi, fehér fronton először a chardonnay-val próbálkoztak, de Gál Tibor tanácsára a viognier-t is kipróbálták, és 2004-től ez adta, adja a pince fehérborának gerincét - eleinte chardonnay-val házasítva -, majd egészét. Volt tehát idő a recept finomítására, és - legalábbis a 2021-es évjárat borának tükrében - azt kell mondanom, hogy egy kifejezetten izgalmas és szerethető bor a legfrissebb Heimann Viognier, amely már bőven több, mint egy felvezető kör a vörösborok előtt.

Nem sok vörösbor nyílt ki itthon a nyáron, de az egyik hűvösebb napon egy könnyedebbre hangolt kékfrankoshoz megjött a kedvem. Az Aldi polcain a közelmúltban tűnt fel a 2021-es Lajvér Kékfrankos, akkor be is ugrott egy palack a kosárba, most pedig eljött a kóstolás ideje. A Lajvér eddig úgy él a fejemben, mint egy baráti áron korrekt minőségű borokat készítő pince, bíztam benne, hogy legalább ezt a szintet most is hozzák. Nem tudom, hogy ez a bor megegyezik-e a pincészet "normál" kékfrankosával, amelyeket a legtöbb hiperben meg lehet vásárolni, ez mindenesetre a hátcímkéjére kapott egy "Aldi" megjelölést, úgyhogy elképzelhető, hogy kizárólag az üzletlánc számára készített tételről van szó.

Balassa István "Marty McFly" becenévre hallgató "kacsás" furmintja, az újrahangolt, birtokbor a 2019-es évjárattal debütált. A fogyasztói trendekhez alkalmazkodva ez a tokaji furmint egy könnyedebb megfogalmazása, több dűlő terméséből készül, nagyjából a negyede-harmada tartályban erjed és érlelődik, a palackra csavarzár kerül. Az előd, a 2018-as Furmint is egy kvázi birtokbor volt, de a tartalmasabb, izmosabb fajtából, ráadásul egy meleg évjáratból. A 2021-es Balassa Furmint most jelent meg, a 2018-asból pedig az utolsó palackom felbontását terveztem már egy ideje, így most egymás mellett néztem meg a két bort megvizsgálva egyúttal a Balassa Furmint evolúcióját.

Tavaly tartottunk baráti körben egy albariño kóstolót, ami a várakozásokhoz képest mérsékeltebb sikert aratott. Gondolkoztam rajta, hogy idén köszörülök a csorbán és összehozok egy erősebb sort, de egyelőre több okból is inkább csak az óvatos tapogatózás maradt, ezúttal egy bor erejéig. A Zarate az egyik meghatározó helyi borász, Eulogio Pomares családi birtoka, ők is szerepeltek egy borral a tavalyi sorban. A nyáron itthon elérhetővé vált egy másik borászatuk, a Fento aktuális albariño-ja is, ami tökéletes szezonális választásnak tűnt júliusban, tettem is vele egy próbát.

A 2012-ben életre hívott Fento Wines esetében saját területek helyett környékbeli termelőktől válogatják a szőlőt, és nem csak spanyol (Rias Baixas és Ribeira Sacra), hanem - legalábbis a rosé esetében - portugál területekről is vásárolják a termést. Rias Baixas-ban adja magát az albariño, a fajtából pedig több tétel is készül. A borászat az arrafelé gyakran előforduló páfrány spanyol neve után kapta a sajátját, és ugyanígy hívják a zászlóshajó fehérbort is. Ebből bontottam egy palackkal a hétvégén.

Májusban számoltam be a Bortársaság Borsuli nagy nemzetközi vörösborokat felvonultató (egyébként még áprilisban tartott) borestjéről, kézenfekvő volt, hogy az időjárás melegebbre fordultával a kóstoló fehérboros párja következzen. Igazság szerint korábban is volt már egy nagy fehérboros esemény a Borsuliban, de annak már majdnem 5 éve és egyszeri alkalom volt, ideje volt egy újabbnak. A vörösboros kóstolón elhangzott szempontok alapján magas presztízzsel rendelkező borvidékek, bevált szőlőfajtáiból készült, komplex, érlelhető, bizonyítottan kiváló minőségű borok szerepeltek a kóstolón. A számos borvidéket, fajtát és borstílust felvonultató sorban francia, német, olasz, új-zélandi borok kaptak helyet (francia túlsúllyal), de ezúttal hazai nevezett is volt: egy mádi furmint képviselte hazánkat, a borvidék legismertebb termelőjétől és egyik ikonikus dűlőjéből.

Európában az egyház és az egyházi birtokok a történelem során mindig fontos szerepet játszottak a szőlőművelés és a borkészítés terén. Magyarországon sem volt ez másként, ám a 2. világháború után hatalomra jutó kommunista rezsim igyekezett ellehetetleníteni az egyházak működését és elkobozta az egyházi birtokokat. A rendszerváltást követően megváltozott körülmények között már adott volt a lehetőség a pincészetek feltámasztására, ennek szép példája a Pannonhalmi Főapátság borászata. Most úgy tűnik, egy újabb egyházi tulajdonban álló szőlőbirtok születhet újjá: a Veszprémi Érsekségi Pincészet.

(Fotó: Benesch Antal)

Az utóbbi években már megszokott nyári rosé-s posztok után idén már tényleg nem terveztem előre külön rosé-tesztet, de egy négyesfogat formájában most mégis itt van egyféle folytatás. A múlt héten beköszöntő hőségben nem volt kedvem a pohár után nyúlni, kivéve, ha víz volt benne, egyébként is kézenfekvő volt alkohol-stopot tartani. Aztán hétvégén csak előkerült a borospohár is, és nyáron a rosé(-fröccs) a sláger, úgyhogy adta magát a téma.

Lombardia több szempontból is Olaszország egyik legfontosabb tartománya, de bor- és pezsgőfronton nem tartozik ezek közé. A hegyekkel tarkított vidék bizonyos részei nem alkalmasak a szőlőtermesztésre, ezzel együtt is közel 27000 hektáron terem szőlő, 21 DOC, 5 DOCG, 15 IGP eredetvédett bor- vagy pezsgő kategória létezik a tartományban.
A tartomány domborzati és klimatikus viszonyai meglehetősen változatosak, ezeket a tengerszint feletti magasság, a tengertől való távolság, a hegyek, a tavak egyaránt alakítják. Lombardiát Svájc, illetve az olasz tartományok közül Emilia-Romagna, Veneto, Alto-Adige és Piemont határolja, és a szőlőfajtákat, illetve a borstílusokat illetően Lombardiában minden - szőlőtermesztés és borkészítés szempontjából ismertebb - szomszédjától kölcsönzött egy kicsit, de egyedi borkategóriákat is találunk, így elég változatos a kínálat.
A tartomány eredetvédett körzetei, illetve borai közül messze a legismertebb a legkiválóbb olasz palackos erjesztésű pezsgőket produkáló Franciacorta DOCG. A Veneto és Lombardia határán elterülő Lugana DOC már kapott egy külön posztot pár évvel ezelőtt. A svájci határ mellett található Valtellina vidékén Valtellina Rosso DOC és Valtellina Superiore DOCG megjelöléssel nebbiolo-ból készülnek a borok. A két körzet területe azonos, a szabályozásban van az eltérés. A Comói-tó és az Iseói-tó között húzódó Valcalepio DOC körzetben fehér- és vörösborok egyaránt készülnek, nemzetközi fajtákból. A Comói-tó partvonalát körzetben fehér-, rosé- és vörösborok is palakba kerülnek Terre Lariene IGT megjelöléssel, olasz és nemzetközi fajtákat egyaránt termesztenek errefelé. Scanzorosciate városa adja Olaszország legkisebb DOCG körzetét, itt készül passito eljárással az azonos nevű kékszőlő fajtából készülő a moscato di scanzo, egy édes vörösbor.

A legtöbb villányi borászhoz hasonlóan Kiss Gábor is a bordeaux-i fajtákból készült borai révén vált ismertté és elismertté Villányi borász. 11 hektár szőlővel rendelkezik, kedvenc fajtája a cabernet franc, a területek felén ez a fajta terem. A legkevesebb területet a kékfrankos foglalja el az ültetvényeken, a mai tétel azonban éppen a fajtából készült. A Carte Blanche a pincészet új, kis palackszámban készülő, mondhatni kísérleti boraiból áll. Ez a 2021-es kékfrankos összesen 0,3 hektárról, 2200 tőkéről származik, általában a házasítások része, de kivételesen önállóan került letöltésre. Kádban, spontán erjedt, majd rövid időre két használt hordóba került.

Tavaly már volt szó a sorozat keretében Mallorcáról és mallorca-i borokról, most következik egy kis ráadás, egy újabb válogatással a spanyol sziget borairól. A szigetről, a borvidékekről és a fontosabb szőlőfajtákról már volt szó bővebben az előző írásban, most csak röviden borstílusokról, majd az egyes borokról emlékeznék meg.

(A címlapfotót innen kölcsönöztem)

Az idei tavaszról 7 duó került be a borpárbajos posztba, könnyedebb hazai és komolyabb külföldi fehérek, dél-francia rosék, vörös fajtaborok hazai pályáról és házasítások egy kevésbé ismert Rhone-vidéki appellációból.

Május elején a Sabar Borház és a borászat tulajdonosa, Ádám Gábor volt a Kálvária Pince borest-sorozatának vendége. Ugyanazon napon a Kálvária Pince adott otthont a Furmint Február sajtókóstolójának is, Kézdy Dániel pedig felajánlotta, hogy ha van kedvem maradni, a vendége vagyok az esti eseményre is. Volt kedvem... :)