A második ünnepi egyveleg gerincét szintén egy nagy ünnepek előtti, születésnapi borozás során előkerült palackok adják, kiegészítve még néhány, az ünnepek alatt/között elfogyasztott borral.

A szokásos évzáró egyvelegek előtt még kiragadtam  - már az ünnepi mezőnyből - három száraz tokaji bort a 2019-es évjáratból, három remek pincészettől. Két bor első osztályú mádi dűlőkből származik, a harmadik pedig nem dűlőszelektált bor, de legalább annyira önálló brandként működik, mint a legkiválóbb termőhelyek. Király Furmint az Erzsébet Pincétől, Szent Tamás Hárslevelű a Gizella Pincétől és az Oremus Mandolás. Mindhárom bort nagyon kedveltem, de több-kevesebb idő eltelt már az utolsó találkozásunk óta, most megnéztem, mit mutatnak 5 évvel a szüret után.
 

Az ünnepi borok előtt még egy-egy magyar és külföldi egyveleg is érkezik decemberben. A hazai borokból kevesebb izgalmas tétel került ebbe a válogatásba, de a sok egyszerűbb bor között azért akadt néhány meglepetés és gyöngyszem is.

Boldog karácsonyt kívánok minden olvasónknak!

A Bortársaság Borsuli Rosé Champagne borestje nem az egyedüli rosé pezsgős téma, ami idén debütált a borest-sorozatban. A rosé pezsgők népszerűsége nyomán egy átfogó rosé pezsgős kóstoló is meghirdetésre került, amely betekintést ad, hogy is képzeli el ezt az ital néhány fontos magyar és külföldi borvidék és termelő.

A téli időszak ugyan inkább a nagy vörösborok, testes fehérek, pezsgők és édes borok szezonja, de még ünnepek előtt négy marlborough-i sauvignon blanc csempészett egy kis nyári hangulatot a borongósabb napokba.

Még egy utolsó spanyol boros poszt következik a nagy év végi dömpingben, ezúttal egy decemberi spanyolországi kiruccanás termése, összesen 11 bor, többnyire az ország északi területeiről, főleg vörös tételek.

A tapas bárokban, éttermekben, jó ár-érték arányú borokat mindig poharaznak Rioja, Ribera del Duero, Rueda és Rias Baixas borvidékeiről, jobb esetben akad valami izgalmasabb tétel is. Az extra faktort most egyrészt az szolgáltatta, hogy betévedtünk egy főleg natúr borokkal foglalkozó bárba, ahol például Mallorcáról származó borokat is találtunk, illetve az utolsó estét megkoronáztuk egy nagyágyúval is.

Egy fehér újbor már szerepelt idén a Borrajongón, ahogy egy Beaujolais Nouveau is. Most egy villányi vörös újborról lesz szó, a kategória talán legismertebb hazai képviselőjéről. A mára jól bejáratott Vylyan Bogyólé volt az első magyar újbor, amelynél a Beaujolais Nouveau-k esetében bevált szénsavmacerációs technológiát alkalmazták. Azóta hosszú idő telt el, az idei a Bogyólé huszadik évjárata. A recept azért nem volt teljesen adott, a borászat több szőlőfajtával is kísérletezett az évek során, de végül úgy találták, hogy az itthon rendelkezésre álló fajták közül a zweigelt a legalkalmasabb a bornál használt technológiához. (Nem kóstoltam minden évben a bort, de a 2023-as nekem is jobban bejött, mint néhány korábbi évjárat, amelyek kékfrankost vagy oportót is tartalmaztak.)
Az idei volt a Vylyan történetében az eddigi legkorábban elkezdett és befejezett szüret, ezzel bizonyosan nincsenek egyedül sem a borvidéken, sem az országban. A szőlő egész fürtben, zúzás és bogyózás nélkül került a tartályba, ahol 6 napos szénsavmacerációval a bogyón belül történt az erjedés, majd almasavbontás és készre kezelés után le is töltötték a palackokba a bort. Az idei Bogyólé címkéjét a jól bevált szokás szerint külön erre kiírt pályázaton győztesként kihirdetett Habony Ágota tervezte.

Kóstoltunk már albariño-kat, tavaly is, két és fél éve is. Az első kör nem sikerült túl jól, a második alkalommal már egységesebb volt a színvonal, de még mindig nem volt boldog a kóstoló csapat. Nem adtam fel és idén is összegyűjtöttem egy csokorra valót a spanyolok egyik emblematikus fehérborából. Harmadjára igyekeztem erősebb sort összeválogatni és reméltem, hogy most elégedetten állunk fel az asztaltól. Kivétel nélkül a spanyol bölcsőből, Rías Baixas-ból érkeztek a borok, a 2022-ből, amely egyébként aránylag száraz, magas hozamot eredményező, összességében jó évjárat volt.

Egy felvidéki pincészet számomra eddig teljesen ismeretlen szőlőfajtából készült fehérbora a mai írás főszereplője. A Fűr településen találhgató Château Rúbaň nevét már hallottam, de bort eddig még nem kóstoltam tőlük. A weboldal alapján egy komplett birtokról van szó, amely konkrétan a fűri kastélyhoz tartozik. 2013-ban vásárolta meg a 20. században lassan enyészetnek induló ingatlant és most már borászattal, vendégházzal, étteremmel, rendezvényközponttal és parkkal várják a vendégeket. A pincészet portfóliójában olyan fajták szerepelnek, mint a rajnai rizling, zöldveltelini, szürkebarát, chardonnay, sárgamuskotály, alibernet, kékfrankos, cabernet sauvignon, dunaj, valamint az új helyi nemesítésű fajták, mint a svoj sen, noria és milia. Pezsgőt, száraz, félszáraz és édes borokat egyaránt készítenek, a borász a fiatal Dörd László (Ladislav Ďorď).
A most kóstolt boruk a svoj sen fajtából készült, amely a szürkebarát, királyleányka és rajnai rizling fajták keresztezéséből jött létre. Édes bort is készítenek egyébként a fajtából, én most a száraz változatot kóstoltam.

Ma már teljesen természetesnek vesszük, hogy Budapesten szinte a világ összes jelentős konyhájának akad autentikus képviselője, a Földközi-tenger vidékétől kezdve a Közel-Keleten át egészen a Távol-Keletig vagy Mexikóig. Az utóbbi években feltűnően megszaporodtak a spanyol ihletésű éttermek, bárok is a fővárosban (ahogy egyébként a spanyol anyanyelvű turisták is), a mai írás az egyik ilyen helyről és az ott kóstolt borokról szól.

A Bortársaság Borsuli évek óta tart különleges "Felsőpolc" kóstolókat, ahol Fiáth Attila prezentálásában a műfaj nagyágyúiból lehet megkóstolni egy csokorra valót. Az eddigi alkalmakra Champagne szolgáltatta a muníciót, különféle konstellációkban, de most először Burgundia boraiból állítottak össze egy komoly sort, részben a felfrissített választék apropóján is. Az üdvözlő ital után hét bor tükrében tekintettük át Franciaország talán legizgalmasabb borvidékének néhány fontos apellációját, közben volt szó földrajzi adottságokról, klasszifikációról, a klímaváltozás hatásairól, az egyes falvakhoz kapcsolódó stílusokról, mindezt a köztudottan nagy Burgundia-rajongó Fiáth Attila néhány személyes élménnyel egészítette ki.

Rioja-i borsort kóstolni szinte mindig kellemes élmény, szerintem kevés olyan világhírű borvidék van, ahol ár-érték arány és minőség szempontjából ennyire könnyű remek vörösborokat az asztalra pakolni. Informális kis borklubunk idei évzárójához ideális témának ígérkezett egy Rioja kóstoló. Két éve egy vegyes sorral zártuk az esztendőt, amelyek gerincét 2015-ös vörösborok képezték, míg idén 2018-as Rioja Crianza-k sorakoztak fel, stílusban és érlelési időben ide passzoló más helyi vörösborokkal kiegészítve.

A sangiovese és francia (elsősorban bordeaux-i) kék szőlőfajták házasítása már több, mint 50 éves múltra tekint vissza, az úttörő szupertoszkánoknak köszönhetően. Az árak miatt ritkán van lehetőség arra, hogy a csúcsmodelleket teszteljem, de a tisztes alap-/középmezőnyből időnként megszondázok egymás mellett néhány palackot (1., 2.). Novemberben három neves toszkán borászat - Antinori, Brancaia és Ornellaia - sangiovese-t és francia fajtákat tartalmazó házasítását kóstoltam össze a 2021-es évjáratból. A sangiovese és a francia fajták aránya lényegesen eltér a három házasításban, és ez természetesen érezhető a borokon is.

A 2022-es marlborough-i sauvignon blanc-ok után ismét egy sauvignon blanc-trió következik a szigetországból, ezúttal azonban az "alternatív", francia tölgyfahordós stílus három képviselője került egymás mellé, a 2019-es évjáratból.

A Cloudy Bay Te Koko-ja volt a stílusteremtő tétel az 1996-os évjárattal. A korábban a Cloudy Bay-nél dolgozó Kevin Judd a Greywacke berkein belül viszi tovább a receptet a Wild Sauvignon-nal. A harmadik a maori ősökkel rendelkező Haysley MacDonald által alapított Te Pā borászat Oke névre keresztelt bora.