Tavaly októberhez hasonlóan az Artizan borkereskedés idén is tartott egy kóstolót 8 borász részvételével az Arany János utcai My Wine Borbárban. A szakmai kóstoló délután kezdődött, a nagyközönség részére nyitott kóstoló csak este, és némelyik meghívott borász némileg eltérő tételekkel készült a két "félidőre". Én a szakmai szakasz vége felé tudtam beesni és maradtam az esti etap elejére, így viszont szinte mindent meg tudtam kóstolni, amit a meghívott kiállítók aznap kibontottak, és igyekeztem a beszélgetés mellett egy kicsit jegyzetelni is. 

Még májusban sikerült egy elég szélesre duzzadt magyar kékfrankos sort összehozni, ahol szinte a legtöbb ilyen szempontból jelentős borvidék képviseltette magát. A sor végén nem voltunk felhőtlenül boldogok (ahogy szinte pontosan 2 évvel ezelőtt tartott 2013-as kékfrankosok okán szervezett szeánszon sem), voltak csalódások, de azért akadtak szép borok, összességében azért többet vártunk. A borokat vakon kóstoltunk, nekem volt alkalmam néhány tételt visszakóstolni másnap is, ahol ez változtatott a végeredményen, azt jelzem (volt rá példa).

Április már szinte hagyományosan a kékfrankos hónapja itthon, évek óta ebben a hónapban kerül megrendezésre a legtöbb, a fajtára koncentráló esemény, kezdve a megboldogult Kékfrankos Naptól a Kékfrankos Most!-ból lett Kékfrankos Április-ig. Ráadásul a tavalyi furmintév után 2018-at központilag kikiáltották a Kékfrankos Évének, jelentsen ez akármit is.
Az utolsó előtti pillanatban úgy döntöttem, hogy az esti programom előtt én is szaladok egy nagy kört az idei Kékfrankos Áprilison a Gellért Hotelben. Komoly jegyzetek nem készültek, de egy gyors beszámolót azért bepötyögtem a rend kedvéért. 

Kézdy Dániel, a Vinoport és a Furmint Február szellemi atyja mindig töri a fejét valamin, és bár a sok ötlet megvalósításához sok idő is kell, gyakorlatilag minden évben előrukkolt valamilyen újdonsággal, legyen az egy rendezvénysorozat (Hárslevelűk Éjszakája), egy könyv (Tokaj - Emberek és dűlők), vagy egy aszúkra koncentráló kereskedelmi projekt (Aszú Prime), most pedig egy még nagyobb fába vágták a fejszéjüket.
A Kézdy család 2018-ban nyitotta meg a nagyközönség előtt budakalászi Kálvária-dombon a Kálvária Pincét, amely voltaképpen három pincét takar, amelyeknek a nevét három fontos hazai szőlőfajta, a kadarka, a kékfrankos és a furmint adta. A családi borkészlet tárolásán túl nem titkolt cél az értékteremtés és a különböző szakmai kóstolók szervezése. Dani azt is reméli, hogy lassan a többi pincébe is visszatér az élet és a helyi közösség is visszatalál a borhoz.
A szűkebb és tágabb körű nyitórendezvények után az első - húsvét hétfőre eső -  nyílt tematikus kóstoló témája a kadarka volt. 
  

Itt az első magyar egyveleg is nagyjából az év első napjától március első hetéig bezárólag kóstolt borokkal.

A Bükk után újra magyar borvidék kerül terítékre a sorozatban, ezúttal az ország déli feléről. A kissé szétszabdalt, a Szekszárdi borvidéktől keletre és északra elterülő Tolnai borvidék és a Grál Borpince lesz a mai téma.
 

Egy ideje már a klubban a Kárpát-medencei fajták ápolgatása szegediszomelijé barátunk reszortja. Így olaszrizling, Szentesi-ritkaságok, kékfrankos kóstolók után ezúttal egy kadarka-sorral örvendeztetett meg bennünket. 

Évjárat megkötés nem volt. Innen is, onnan is válogatott barátunk, lehetőséghez jutottak felkapottabb, valamint számomra ismeretlenebb, vagy csak érintőlegesen ismert nevek is.

Vakon kóstoltunk.

Mivel a sort nem én állítottam össze, így háttérinfókat se gyűjtöttem róla, amiről lustaság okán így utólag is lemondanék. Következzen tehát néhány kadarka-jegyzet csak úgy lecsupaszítva.

Időről időre előkerül az igény a Klubban egy kékfrankos-kóstolóra. Már egy pár éve nem volt, nekem meg szép lassan már eléggé be is szűkűlt a látóterem, így örömmel vettem, hogy régi motoros állandó társunk Szegediszomelijé bevállalta a szervezést.

A borokat full vakon kaptuk, 3 és 5 ezer Ft. közti kategóriában, zömmel 2013-asok néhány kivétellel.

Itt a fél évet felölelő magyar egyveleg is, azokkal a borokkal, amelyeket az elmúlt 6 hónapban ittam és maradt fenn róluk valamilyen jegyzet, de azután a blogon valamilyen okból nem kerültek említésre. Az a terv, hogy az idén fokozatosan a végére járok a maradék 2011-es, 2012-es évjáratból származó tokaji boraim túlnyomó részének, így Tokaj erősen felülreprezentált ebben a válogatásban (és valószínűleg a következőben is így lesz), de akad itt bor mindenhonnan, a blogon ritkán vagy eddig nem előforduló pincéktől is. 

November vége van, lassan itt a tél, ha a borfogyasztást szigorúan szezonális tevékenységként végezzük, akkor most eljött a testesebb vörösborok ideje. Ennek megfelelően a Winelovers novemberi rendezvényén a bordeaux-i fajtáké a főszerep. A jól bejáratott Corinthia Grand Hotel Budapest emeleti termeiben kiállító magyar borászatok mellett néhány borkereskedő, és horvát borászat is színesítette a kínálatot.

Valóban ritka, hogy egy helyen ennyi pincészet mutatja be az elsősorban vagy kizárólag cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot trió tagjaira építkező házasításait, vagy három fajta valamelyikéből szűrt fajtaborait, úgyhogy a magyar vörösbor-fetisiszták igazi Kánaánja volt ez a kóstoló. Nem sorolnám magam ebbe a táborba, de mivel a tavalyi kóstolót kihagytam, így én is kíváncsian vártam, mit hoz ez a szombat délután-este. A várakozásba némi félelem is vegyült, a hazai bordeaux-i házasításokkal kapcsolatos tapasztalataim ugyanis erősen vegyesek, és ettől függetlenül is tartottam tőle, hogy az április kékfrankos-szemléhez képest kevesebb izgalmat tartogatnak majd a borok. Mint kiderült, aggodalmam nem volt alaptalan...
Tény, hogy a magyar borászatok is egyre inkább nyitnak a gyümölcsösebb, jobb egyensúlyú borok felé, de ez a kóstoló is bizonyította, hogy máig nem sikerült teljesen kitörni a sok hordó-magas alkohol-túlzott extrakció Bermuda-háromszögéből. A fentiek mellett az illó és a brett is belerondított itt-ott a képbe, így aztán nem volt könnyű egyszerre teljesen tiszta, gyümölcshangsúlyos és jó egyensúlyt mutató, pláne elegáns bort találnom. Az izgalomfaktor is hiányzott a mezőny nagy részéből, már persze, ha a fenti tényezőket nem soroljuk oda. Biztosan megvan ezeknek a boroknak a rajongótábora kis hazánkban, és a borok nagy része itthon talál gazdára, de én valahogy nem kaptam kedvet, hogy komoly összegeket fektessek a hazai "bordó blend"-ek felhalmozásába.
Egyre gyakrabban érkeznek hírek magyar vörösborok szép nemzetközi szerepléséről, ami jó dolog, de összességében véve sem a különleges termőhelyi jelleggel, sem a minőséggel, sem az árral nem tudnék sok külföldit meggyőzni, hogy az akármelyik másik országból származó merlot/cabernet helyett miért a magyart kellene választania. Persze kivételek akadnak, de számomra ez a kóstoló is bizonyította, hogy ha jól elkészített és esetleg érdekes magyar vörösbort akarok inni, például egy kékfrankossal az esetek nagy részében (árban és ár-érték arányban szinte biztosan) valószínűleg jobban járok.

A Budavári Borfesztivál... Magyarország legfontosabb boros eseménye vagy arra pár napra Magyarország legnagyobb kocsmája? A vélemények bizonyára megoszlanak. A borkóstolók nagy öregjei, akik valószínűleg a kezdetekben még nagyobb lelkesedéssel látogatták a rendezvényt, ma már inkább csak 1-2 napra (lehetőleg hétköznap vagy vasárnap és jellemzően a délutáni órákban) veszik nyakukba a Várat. A külföldiek aránya - legalábbis nekem úgy tűnik – viszont idén is nőtt, őket vonzza a helyszín, és valószínűleg az árakra is kevésbé érzékenyek. A borászati kiállítók létszáma mintha kissé megcsappant volna, de lehet, hogy csak az időjárás miatt lecsökkent látogatói létszám miatt tűnt így. Az viszont egészen biztos, hogy a kisebb családi pincészetek közül évről-évre kevesebben állítanak ki önállóan. A nagyobb borászatok fejei egyre inkább csak avatarjaikat küldik ki, sokszor hostessek képében. Ennél sokkal meglepőbb volt, hogy a legnagyobb magyarországi borkereskedő cég is kihagyta az idei fesztivált.