A Borrajongó


Bott Pince 2021-es évjáratbemutató a Kálvária Pincében

2023. február 07. 06:00 - furmintfan

Folytatódnak a februári furmintos cikkek, ezúttal egy régi ismerős következik a Tokaji borvidékről. A közelgő Furmint Február Nagykóstolóhoz tökéletes felvezetésnek ígérkezett a Bott Pince 2021-es évjáratbemutatója, amelyet január utolsó szombatján a Kézdy Dániel nevével fémjelzett budakalászi Kálvária Pincében tartott a Bodó házaspár. A 2021-es borok mellett természetesen némi kitekintést is tettünk régebbi évjáratok felé és az édes borok sem maradhattak ki. A kóstolón sok kedves régi ismerőssel összefutottam, nem kis meglepetésemre  és örömömre a blog alapítója, drbarta is ellátogatott a bulira, ő majd komment formájában észrevételezi, amit esetleg másképp látott, érzett. :)

bott20230128_2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kiválóság - Bott Pince Exczellencziás 2019

2022. október 05. 06:00 - furmintfan

A Bott Pince Exczellencziás névre hallgató birtokcsúcsborának megjelenése mindig nagy esemény a Bodó házaspár életében, hiszen csak a legjobb évjáratokban készül el, és mindössze pár száz palackot töltenek le belőle, ez a mennyiség pedig gyakorlatilag azonnal gazdára is lel. Bodóék elképzelése szerint a pince birtokborának kell a legkiválóbbnak lennie, ha ezen keresztül akarják megfogalmazni, hogy is képzelik ők el a száraz tokaji bort. Az is meglepő lehet, hogy az Exczellencziás fajta- és dűlőösszetétele közel sem állandó. Kezdetben mindig a Csontos furmintja adta az alapanyagot, de azóta nagyobb a változatosság. A 2019-es bor történetesen a Határi dűlő furmintjából készült.
A frissen forgalomba hozott 2019-es Excellencziást egy amolyan pop-up jellegű eseményen lehetett megkóstolni és megvásárolni, a Szűcs Ferenc (Szűcs Pincészet) és Czinege Tamás neve által fémjelzett Figi és Lipikében, ahol természetesen Bodó Judit és Bodó József személyesen is megjelent.

bottpinceexczellenczias2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Bott Pince Határi vertikális 2015-2020

2022. március 11. 06:00 - furmintfan

Hosszú évek alatt összegyűlt az itthoni kollekcióban a Bott Pince Határi dűlőből készített boraiból egy komplett vertikális sor, amit március elején kóstoltunk meg szélesebb társaságban. A 2015-ös évjárat óta gyűlnek a palackok, a legfrissebb az aktuálisan futó 2020-as kiadás.

botthatari.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tág horizont - Tokaji édes szamorodni 2013

2021. május 19. 06:00 - furmintfan

Az aszú mellett az édes szamorodni a Tokaji borvidék másik fontos borkülönlegessége (a száraz szamorodni, a fordítás, a máslás mennyiség és jelentőség szempontjából is inkább  kuriózum-számba megy). A világpiacon azonban az aszú és a késői szüretelésű (late harvest) borok bizonyosan előnyt élveznek, a szamorodni inkább számít rétegműfajnak. A klasszikus aszús évjáratok ritkulásával azonban nem kizárt, hogy az édes szamorodni, mint a borvidéket képviselő botrytises édes bor szerepe a jövőben felértékelődhet. 
A szamorodni a jelenlegi szabályozás keretében különböző stílusokban és arányokkal készíthető el, megidézheti egy késői szüretelésű bor könnyedségét vagy egy aszú komolyságát, így maradékcukor-tartalom, koncentráció és a borok ára is igen széles spektrumon mozog. Hogy ez mennyire jó, vagy mennyire rossz, szükséges lenne-e változtatni a szabályozáson, hogy egységesebb képet mutasson ez a bortípus, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek a szamorodnit és a késői szüretelésű borokat kvázi egy kalap alá vennék, míg mások szerint a szamorodninak kellene betöltenie a korábbi rendtartás szerint készített (tehát 120 g/l alatti maradékcukor-tartalommal rendelkező) 3 és 4 puttonyos aszúk helyét, egyúttal nem kellene feltétlenül belső konkurenciát kreálni az aszúknak 200+ g/l maradékcukor-tartalmú szamorodni-szörnyekkel. Van, aki pedig azt mondja, hogy a változatosság gyönyörködtet és mindenki olyan bel- és cukortartalommal készíti a szamorodniját, ahogy szeretné. Személy szerint én sajnálnám, ha a szamorodni és a késői szüret kategóriája összeolvadna, így a második megoldást logikusnak tartom, ezzel ugyanakkor saját magam ellen is beszélnék, hiszen az utóbbi években kevés bor okozott annyi örömet, mint ezek az aszú-beltartalommal rendelkező hedonista szamorodni-óriások.

szamorodni2013_1.jpg

A 2013-as év szinte tökéletes évjáratként vonult be a Tokaji borvidék történelmébe, mind a száraz borok, mind a késői szüretelésű és botrytises édes borok kiváló minőséget képviseltek. Ebből az évjáratból válogattam össze néhány palack szamorodnit, különböző beltartalmi és árkategóriát képviselő borokból.

Tovább
Szólj hozzá!

Terasznyitó legendákkal - Bott Teleki 2006 és Heimann Barbár 2009

2021. április 30. 06:00 - furmintfan

A múlt hétvégi - a fotók alapján - valóságos utcabáli jeleneteket produkáló terasznyitás estéje szerencsére nem a budapesti belvárosban ért, mi egy szűk körű grillezéssel nyitottuk meg a szezont egy kedves barátomék kis teraszán, Szentendrén. Az ünnepi alkalomra persze az ételek mellé előkerült több üveg bor, a házigazda két régóta őrizgetett kincset is elővarázsolt a gyűjteményből. A 10 évesnél is idősebb palackok tartalma szerencsére a nem teljesen ideális tárolási körülmények ellenére is szépen dacolt az idő vasfogával és duplán kellemes meglepetésként koronázták meg az estét. Én pedig úgy gondoltam, hogy egy külön posztot csak megérdemel ez a két remek bor.

bottteleki2006heimannbarbar2009.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaj Magic - Aszú válogatás 2016-ból

2021. január 19. 06:00 - furmintfan

Nem tudom, vajon hány borkóstolóra fogok majd eljutni 2021-ben, mindenesetre egyre már sikerült, és mindenképpen elmondható, hogy bivalyerős volt a kezdés. A Tokaj Magic kóstolósorozatának keretében ezúttal ugyanis 2016-os aszúk kerültek a reflektorfénybe. 2016 valószínűleg nem úgy vonul be majd a történelembe, mint klasszikus aszús évjárat, de ami ebből az évből palackba került, az megérdemli a figyelmet, mert egészen kivételes paraméterekkel rendelkező, különleges aszúk születtek.
A járványhelyzetre és a palackok űrtalmára is tekintettel szűk létszámú, (alaposan szét)ültetett társaságnak az állandó házigazda Ripka Gergő barátunk mellett meghívott vendégként Ujvári Vivien, a Barta Pince borásza is mesélt az évjáratról és az aszúkról.

tokajmagicaszu2016_1.jpg

Tovább
2 komment

Visszatekintés - 2015-ös dűlős borok a Bott Pincétől

2020. december 09. 06:00 - furmintfan

Volt már egy hasonló visszatekintő poszt az ősz folyamán tokaji borokról, akkor a Mad Wine, illetve még leánykori nevén Szent Tamás Pincészet 2015-ös horizontális dűlős sorát kóstoltam meg, visszanézve, hogy 5 éves korukban mit tudnak a borok. Most a Bott Pince 2015-ös borai kerültek terítékre, 4 dűlő 5 bora (a sor egyetlen hiányzó tagja a Palánkos furmintja, abból nem tettem félre) szerepelt a sorban.

bottpince2015.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hegyaljai hétvégék - Mindszenthavi Mulatság 2020

2020. október 02. 06:00 - furmintfan

Az idei év több, évek óta stabil pontnak számító programot is eltörölt az életemből, szerencsére Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud 2010 óta megrendezésre kerülő szüreti fesztiválja a Mindszenthavi Mulatság nem került fel a listára. A borongós idő és a járványhelyzet valószínűleg sokaknak kedvét szegte, legalábbis én az elmúlt évekből lényegesen több érdeklődőre emlékszem, de az eső szerencsére alig esett, így a kinti programokat nem kellett beltérbe vinni és a távolságtartás miatt sem kellett aggódni.

mindszenthavi2020_04.jpg(A Bodrog Borműhely udvara)

Én délelőtt érkeztem és késő délután indultam haza Táncoló Medve kolléga úrral, akivel részben együtt látogattuk meg az egyes helyszíneket is. Idő hiányában így a legtöbb helyen csak rövid látogatást tettem, tettünk, kicsit kapkodós volt a jegyzetelés is, de azért próbálkoztam.

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaj Magic - Bott Pince Csontos vertikális

2020. március 03. 06:00 - furmintfan

A Tokaj Magic februári kóstolóján a Bott Pince talán legfontosabb dűlős borából kóstoltunk meg számos évjáratot a Borganikában. A Csontos dűlőt mondhatni, a Bott Pince tette fel újra a térképre. Dűlős száraz bort más rajtuk kívül nem készített innen, a Csontosból készült furmint viszont évről évre az egyébként is magas színvonalon teljesítő Bott szortimentnek is az egyik legjobbja. Ebből a borból hoztunk össze közös erővel egy nagy vertikális sort.

tokajmagicbottcsontos1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Furmint Február 2020 - Sajtókóstoló a Kálvária Pincében

2020. február 03. 06:00 - furmintfan

Kézdy Dániel és a Furmint Február szervezői idén is készültek a borsajtó képviselőinek egy zártkörű felvezető eseménnyel a Vajdahunyadvárban megrendezésre kerülő februári kóstoló előtt. A tavalyi évhez hasonlóan ismét a budakalászi Kálvária Pincében szemléztünk különböző évjáratú furmintokat, amelyek mellé különleges olívaolajakat és népszerű pékségek kenyereit is kínálták, ráadásképpen pedig egy érdekes játékban is részt vehettünk.

ff2020elokostolo00.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hegyaljai hétvégék - Mindszenthavi Mulatság 2019 II.

2019. október 08. 06:00 - furmintfan

A pénteki remek aszúkóstoló után a szombati napon kóstolt borokkal folytatom az idei Mindszenthavi Mulatságról szóló megemlékezést. Az időjárás idén nem volt olyan kegyes, mint ahogy azt a korábbi években megszokhattuk, de a jó hangulatot így sem sikerült elrontani. Talán sosem szerepelt még egy ennyi helyszín és program a Mindszenthavi Mulatságon, mint idén, szinte a bőség zavarával kellett megküzdeni, de cserébe biztosan mindenki talált magának elfoglaltságot egész napra.
Mi nem bíztuk a véletlenre a dolgot: ott kezdtünk, ahol a legtöbb borászat mutatta be borait.

mindszenthavi2019_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hegyaljai hétvégék - Mindszenthavi Mulatság 2019 I. - 10 évjárat aszúi a Henye Borászatban

2019. október 03. 06:00 - furmintfan

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud közös őszi rendezvénye, a Mindszenthavi Mulatság fontos mérföldkőhöz érkezett: tizedik alkalommal rendezték meg a két falu szüreti fesztiválját. 2013 óta fix pont az esemény a naptárban, a baráti társasággal minden évben felkerekedünk, hogy átadjuk magunkat az őszi hegyaljai hangulatnak és megkóstoljuk a helyi borászok és termelők borait, ételeit.
A mulatság legfontosabb napja a szombat, amikor számos helyszínen találunk különböző programokat, de már péntek este is rendeznek egy borkóstolót vagy borvacsorát. Idén a 10 éves jubileum alkalmából egy igen komoly aszúkóstoló vezette fel a fesztivált.

mindszenthaviaszuk1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Őexczellencziája - Bott Pince Exczellencziás 2013

2019. szeptember 23. 06:00 - furmintfan

A dűlő- és parcellaszelekciók korában nem mindennapos jelenség, hogy egy tokaji borászat az úgynevezett birtokborát teszi a száraz boros szortiment csúcsára. Mégis van ilyen, még ha a birtokbort kicsit formabontó módon is értelmezik a szóban forgó pincénél. Bodó Judit ugyanis úgy gondolja, hogy egy birtokbornak a pincészet legfontosabb, egyben legjobb borának kell lenni, a Bott Pincénél ez a kivételes évjáratokban, változó összetételben készülő Exczellencziás.
A korábbi évjáratokban az Exczellencziás alapanyagát - már amikor készítettek ilyen néven bort - a Csontos egy öreg tőkés, bakműveléses külön parcellája adta. 2013-ban viszont változott a recept: a Csontos furmintjának és Kulcsár hárslevelűjének 1-1 legszebb hordója került összeházasításra. Ebből bontottunk egy palackot közösen.

bottexczellenczias2013.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaj Magic - Best of Aszú 2006

2019. május 01. 06:00 - furmintfan

Újabb Tokaj Magic kóstolón jártam, ahol ismét parádés borsor állt össze, ezúttal csupa 2006-os aszúborból. A 2006-os évjárat száraz és édes borok terén egyaránt nagyot villantott Tokaj-Hegyalján. A szárnyait bontogató száraz tokajiak közül referencia szintű borok készültek és számos fiatalabb pince is ekkor lépett a rivaldafénybe, azonban kivételes aszúk is készültek ebből évből. Ami magát az évjáratot illeti, 2006 egyébként nem indult könnyen: a hosszú tél után a tavasz kicsit megkésve indult. A változékony nyarat kiegyenlítetten meleg ősz követte, és ez tette igazán széppé az évjárat borait.
Ripka Gergő már régóta elhatározta, hogy a Táncoló Medve blog 10. születésnapját 2006-os aszúkkal fogja megünnepelni, az évforduló megvolt (ezúton is gratulálok), Gergő pedig erre az áprilisi kóstolóra össze is gyűjtötte a kedvenc 2006-os aszúit. Szerencsénkre a borok szép állapotban voltak, a TCA sem tréfált meg minket, így áldozhattunk egyet a hedonizmus oltárán, hat szép aszúval, Pancsovay Zita (Borganika) ételeivel kísérve.
  tokajmagicaszu2006_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Furmint és hárslevelű - együtt és külön-külön 2013-ból

2018. szeptember 21. 06:00 - furmintfan

Tokaji száraz bor-fronton közel 20 év alatt rengeteg fellángolásnak, stílusváltásnak, fordulatnak és vitának lehettünk szemtanúi. A türelmetlenek szerint 20 év hosszú idő, a türelmesebbek szerint nem. Egy biztos, a tokaji száraz furmint (és hárslevelű) borstílusa sok változáson ment keresztül, szüreti időpont, almasavbontás, hordóhasználat, maradékcukor, test és alkoholtartalom szempontjából. Egységes stílusról jó eséllyel még ma sem beszélhetünk, de abban megegyezhetünk, hogy a borok általánosságban elmozdultak a könnyedebb, elegánsabb, gyümölcsösebb stílus irányába. A lendületes savakat már szinte mindenki egy kevés maradékcukorral próbálja megszelídíteni, a hordó karaktere egyre kevésbé nyomja rá a bélyegét a bor ízére és textúrájára (egyesek teljesen ki is iktatták a képletből), a borászok törekednek az alacsonyabb alkoholtartalom elérésére. 

Az utóbbi években a tokaji borászok egyértelműen a furmintot kiáltották ki zászlóshajónak, míg a termőterület mérete okán egyébként is másodhegedűs hárslevelű még hátrébb szorult. A furmintot (még ha nem is feltétlenül Tokajjal egyenlőségjelet téve) különféle programokkal, médiakampányokkal is zászlajukra tűzték, lásd Furmint Éve, FurmintUSA, furmintkiválóságok, stb. A fajta elsőbbségét a borászok igyekeztek különféle érvekkel is alátámasztani, amelyek közül a legtöbbel sosem értettem egyet.
Számos világhírű borvidék (Bordeaux, Burgundia, Rhone, Toscana, Rioja, Wachau, Marlborough... sorolhatnám napestig) kommunikációja egyáltalán nem a fajtáról szól, akár, mert alapvetően házasításban (is) gondolkoznak vagy pedig már annyira összeforrt a fajta a borvidékkel, hogy előbbit jóformán felesleges emlegetni, mindenki tudja, miről van szó. Arról nem is beszélve, hogy mi történne, ha hirtelen elkezdenének külföldön is nagy területen furmintot telepíteni és neadjisten hangos nemzetközi sikereket elérni, pláne a magyaroknál olcsóbb palackáron forgalmazott borokkal?
Arról, hogy a furmint adottságai jobbak, mint a hárslevelűnek, nem vagyok feltétlenül meggyőződve, kivéve ha a furmint neutrálisabb karakterét előnynek állítjuk be. A két fajta számos (hasonló) jellegzetessége ugyanúgy lehet áldás, mint átok, úgy mint az élénk savak, a jó cukorgyűjtő képesség, vagy a rothadékonyság, ezért a szüreti időpont megválasztása ezért kulcskérdés. A hosszú eltarthatóságról egyik fajta sem tudott jobban meggyőzni, mint a másik: sok értékesnek tartott furmintot és hárslevelűt láttam már 3 éves korában teljesen megöregedni, de ellenpélda is akad bőven, vannak tokaji szárazak, amelyek 10 évesen is remek formában vannak.
A kedvencem: a furmint nevét könnyebb kimondani, mint a hárslevelűét. OK, de pl. a riesling nevét is könnyebb kiejteni, mint azt, hogy grüner veltliner, mégis látjuk, hogy hol tartanak az osztrák "grüve"-k.
Abban, hogy az egyes dűlők adottságainak, az ezekről származó borok karakterének összehasonlítása érdekében érdemes egy fajtát használni, már több ráció van, bár az ültetvények korából, a különböző klónokból és alanyokból fakadó eltéréseket ez sem küszöbölné ki.
Ami egyértelműen a furmint mellett és a hárslevelű ellen szólhat, az a termőterületek nagysága, ezt nem kell magyarázni. Ugyanakkor a száraz tokaji akár tükrözhetné is a borvidék két fő fajtájának területi arányát, miközben egyesíti előnyeiket, és ezzel el is érkeztünk a kóstoló és a poszt apropójához.

furminthars2013.jpg

Tovább
3 komment

Egy nehéz nap éjszakája - Bott Pince maraton

2018. február 10. 06:00 - furmintfan

Még januárban abban a szerencsében volt részem, hogy egy igazán különleges Bott Pince-kóstolón vehettem részt a borászokkal és a Furmint Február szervezőcsapatával. Tulajdonképpen egy előkóstoló volt ez, egy különleges eseményhez válogattuk ki az ott bemutatásra kerülő borokat.
A cél az volt, hogy a pince eddigi évjárataiból, száraz és édes borokból egyaránt szemezgetve egy olyan szerteágazó válogatást állítsunk össze (legalábbis azokból a tételekből, amelyekből maradt értelmezhető mennyiségű palack), amely különböző évjáratokon, dűlőkön, borkategóriákon és maradékcukor-tartalmon átívelve Tokaj és a Bott Pince minél több arcát mutassa meg, természetesen a legszebb borok tükrében. 
 bottgiga01.jpg

(Fotó: Dancsecs Ferenc, Furmint Photo)

Tovább
2 komment

Bott Pince retrospektív 2011-2012

2018. január 03. 06:00 - furmintfan

A 2018-as év második írása még tavaly decemberben fogyasztott boroknak állít emléket, mégpedig egy dupla Bott horizontális sor képében. A Bott Pince borai az eddigi tapasztalataim alapján a borvidéki átlagnál sokkal jobban dacolnak az idővel, nem véletlen, hogy amikor fokozatosan elkezdtem felélni a 2011-2012-es évjáratokból származó száraz tokaji boros készletemet, nagyrészt az ő boraik maradtak utoljára. Decemberben egy-két - későbbi vertikális sorba szánt - palack kivételével ezek is áldozatul estek néhány szomjas toroknak és májnak.

bottretro20112012_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hegyaljai hétvégék - Bott Pince és Oremus

2017. június 27. 06:00 - furmintfan

Az erdőbényei új élmények mellett régi ismerősök meglátogatására is időt szakítottunk, egy családi borászat és egy nagybirtok képében. A Bott Pince és a Tokaj Oremus is rendszeresen szerepelnek a blog hasábjain, bemutatni aligha kell őket, de azért 1-2 újdonságról szó esik majd lentebb.  Ráadásul a friss borok mellett meglepetésként mindkét helyen előkerült egy vagy több régi tétel is.
 bott2017_0.jpg

Tovább
5 komment

Tegnap ittam - Bott Pince Exczellencziás Magnum 2007

2017. június 10. 05:30 - furmintfan

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer idén februárban egy remek Bott Pince furmint-kóstoló, amin ott is voltam, meg nem is, mindenesetre megemlékezni nem állt módomban róla. Amikor ugyanis meghirdették a kóstoló időpontját, én már egy bő 15 fős csoport részeként elígérkeztem Szentesi Józsefhez aznap estére és nem szívesen mondtam volna le a budaörsi látogatást. Bodóékkal azt a köztes megoldást találtuk ki, hogy korábban odamegyek a kóstoló helyszínére, segítek nekik kinyitni és megvizsgálni a kóstolóra szánt palackokat, így végül a borokról sem maradok le és "munka" közben beszélgethetünk is egy kicsit. A remek formát mutató borokat valóban végig is kóstoltam, de arra kevés volt az idő, hogy blogposzthoz méltó jegyzetek készüljenek, így sajnos borrajongós bejegyzés nem született a kóstolóról. Cserébe ajánlom az érdeklődők figyelmébe sweetsole írását, ha esetleg még olvasták volna.
Megfogadtam, hogy azért egy régebbi Bott-borral majd pótolom valamelyest a mulasztást, de végül nyárig kellett várni rá, hogy eleget tegyek a magamnak tett ígéretnek. Ha már lúd, legyen kövér, egy júniusi erdőbényei kirándulás tökéletes felvezetésének tűnt egy, a környékbeli dűlőkről palackozott furmint, amire már egyébként is régóta fenem a fogom. Amikor pár évvel ezelőtt a Bott Exczellencziás 2007 előjegyzését meghirdették, sikeresen lemaradtam róla, de rá néhány hónapra sikerült kiimádkoznom az utolsó magnum palackok egyikét Bodóéktól. Ezt a palackot szántam áldozati báránynak és most majd' 10 évesen be is teljesítette végső sorsát az Exczellencziás.

bottexcellenczias2007.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Olaszliszkai borászok a Csontos-dűlőben - Bott, Csite, Kvaszinger, Oremus, Samuel Tinon

2016. október 04. 06:00 - furmintfan

Bodó Judit és Bodó József három gyermek felnevelése és a Bott Pince mellett valamilyen csodával határos módon mindig találnak időt a helyi közösségi élet élénkítésére is. A Bodrogkeresztúron-Bodrogkisfaludon már hagyománynak számító Mindszenthavi Mulatság, illetve az először tavaly megrendezett Dűlőszelektált Farsang után Bodóék újabb rendezvényre invitálták az érdeklődőket egy régi álmuk megvalósulásának örömére. Szeptember közepén az Erdőbénye-Olaszliszka-Tolcsva háromszög középpontjában elhelyezkedő, nem is oly rég felújított Csontos Présház adott helyet a "Liszkai Teraszok" névre keresztelt baráti összejövetelnek.

liszkai1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Így ittuk mi – Hárslevelűk Éjszakája 2016

2016. június 15. 06:00 - ungert

A szeszbulvárban tipikusan forradalmi jelzőkkel illetett piac- és értékrend-átrendeződés sokféle behatás mellett a borok és a sörök vonatkozásában egyaránt kitermelt tucatszámnyi tömegrendezvényt. A koreográfia egyetlen kaptafája, hogy valamilyen aktuálisnak gondolt téma köré összetrombitálnak soktucatnyi termelőt és és még annál is több fogyasztót, hogy valamiféle fixre szabott belépő mellett jól megitassák őket, hogy mindezek után fogyasztási habitustól függően több-kevesebb emlékkel mindenki hazamenjen elégedetten. Ahogy terjedt a szeszfesztivál divatszerűsége, engem annál kevésbé kezdtek érdekelni az ilyesfajta sétáltatós kóstolók. Tömött, fülledt termekben ugyanis nemhogy kóstolni, de inni és beszélgetni sem számít kisebb kihívásnak, mint kerekesszékkel felszállni egy kettőnyolcvanas Ikarusra. Mindez csak azért lényeges, mert szerencsére vannak még szabályerősítő kivételek, és az ideivel együtt összesen háromszor összeboronált Hárslevelűk Éjszakája pontosan ilyen üdítő színfont a túltelített fesztiválpiacon.

hej.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Érett tokaji borok Táncoló Medvével

2016. március 29. 07:00 - furmintfan

Sokféle vélemény kering a száraz tokaji (vagy akár somlói) furmint (és a furmint farvízén a hárslevelű) érlelhetőségéről. A borászok általában jól érlelhető fajtának gondolják a furmintot, nem ritkán évtizedes potenciált is emlegetve, ugyanakkor gyakran hozzátéve, hogy a modern kori tokaji száraz furmint eddigi rövid története miatt viszonylag kevés tapasztalat áll még rendelkezésre. Sok tényező szerepet játszik ebben a dologban, a mérleg mindkét serpenyőjét tekintve. Csak hogy a fajta jellemző tulajdonságainál maradjunk, előnyként például a furmint jellemzően jó savait (bár erre azért a meleg évjáratok rá tudnak cáfolni), míg hátrányként az oxidációra hajlamosságát szokás emlegetni.
Szintén érdekes kérdés, mennyire kell, vagy érdemes egy furmintot érlelni, megéri-e a komolyabb élményfaktorban reménykedve évekig tartogatni egy palackot, vagy jobb biztosra menni, és fiatalon meginni. Az évjárattól kezdve a borkészítési technológiáig ez is számos tényező függvénye, így egy univerzális megoldókulcs erre a kérdésre aligha létezik. A legtöbb száraz bor fiatalon került a forgalomba, de egy-két borász kifejezetten szereti néhány évig palackban érlelni a borait, mielőtt azok a eljutnak fogyasztóhoz.
Szigorúan magánvélemény, de egyre inkább úgy gondolom, a száraz furmint/hárslevelű (potenciális) hosszú érlelhetősége nekem most többnyire csak egy beváltatlan bónusz lehetősége. Ha úgy tetszik: ígéret, de nem bizonyosság. A világ nagy fehér borai, a tokaji száraz furmint nemzetközi kontextusában leggyakrabban emlegetett burgundi chardonnay-k, német/osztrák rieslingek, a Loire-völgyben készített chenin blanc-ok mind-mind hosszú életű borok, így ha ezekkel akar versenyezni a furmint, a komoly érlelési potenciál valóban lényeges (főleg úgy, hogy az árak már közelítenek, sőt). Egy legalább 5000 forintos dűlős tokajival kapcsolatban már alapelvárás, hogy ne hulljon szét 2-3 év alatt, de úgy vélem, a nemzetközi piacra szánt száraz tokaji stílusának csiszolgatásában a stabilan évtizedekben mérhető érlelési potenciál egyelőre másodlagos kérdés a jól ihatóság, elegancia, egyensúly mögött. Egy szép érett bornak ugyan nagy lehet a presztízse, de miért is tartogatná a legtöbb fogyasztó a palackjait hosszú évekig, ha 2-3 évesen még telis-tele van friss ízekkel és csilingelő savakkal, a további érlelés pedig már kockázatokat rejt magában.

Érlelés/érlelhetőség kérdésében igazságot tenni nem akarok (persze ha akarnék, sem tudnék), láttam már példát majd' 10 évesen is remek formában, sőt akár ereje teljében lévő furmintra éppen úgy, ahogy 3 évesen oxidált és ellaposodott dűlős „csodára”, úgyhogy inkább csak "hangosan" gondolkodom. Jól ihatóság, elegancia, egyensúly tekintetében már van sok - és egyre több - szép példa Tokajból, 8-10 év után is szépen muzsikáló száraz borokat tekintve viszont egyelőre a kevés tapasztalat alapján is vegyes képet alkothatunk. A tapasztalatok gyűjtése azonban mindig érdekes élmény, úgyhogy ennek fényében össze is gereblyéztünk néhány érettebb száraz tokajit, hogy megnézzük, hol tartanak most.
Táncoló Medve is ott volt a kóstolón, az ő jegyzeteit is olvashatjátok.

eretttokaj.jpg

Tovább
18 komment

Hegyaljai hétvégék - "Dűlőszelektált Farsang 2016", Disznókő, Tokaj Nobilis újdonságok, Bott és Füleky "régiségek"

2016. március 26. 06:00 - furmintfan

Lassan nemhogy a februárnak, de már a márciusnak is vége, magam sem tudom miért késett ennyit ez az írás, de most itt van.
Az első bodrogkisfaludi farsangról tavaly nagyon kellemes élményekkel (és még kissé zúgó fejjel) távozott kis kompániánk, idén sem hagytuk ki a mulatságot. A bodrogkisfaludi közösségépítés jegyében szervezett hétvége menetrendje a múltkorihoz nagyon hasonló volt: szombaton este árverés és vacsora, majd különféle játékokkal színesített farsangi bál, másnap pedig reggeli. Az árverésen idén Bodrogkisfalud nevének betűire - és a betűket kísérő borokra - lehetett licitálni. A betűket palackelválasztó lapokra Voronkó Vera kalligráfus művész álmodta meg és rajzolta fel, majd a betűket használt dugókból rakták ki. A bevételből a tavalyi árverésen gyűjtött pénzből megkezdett bodrogkisfaludi biciklipálya építését folytatják, illetve a gyermekeknek egy sporttábort szerveznek.
A farsang volt a hétvégi főattrakciója, de az esti mulatozás előtt volt még lehetőségünk kóstolni is. A Sárga Borházban elköltött szombati ebéd után a Disznókő Szőlőbirtok feldolgozóját néztük meg, majd Bodrogkeresztúrra érve a Tokaj Nobilis 2015-ös borait néztük végig még hordó- és tartályminta formájában, a farsangon pedig abban a szerencsében volt részem, hogy néhány régi Bott és Füleky bort kóstolhattam.

disznoko_b0.jpg

Tovább
4 komment

Terroir Club furmint kerekasztal (Bott Pince, Demeter Zoltán, Hollóvár, Királyudvar)

2016. február 18. 06:00 - furmintfan

A Terroir Club - mit iszol? sem maradhatott ki a Furmint Februárból, és ennek apropóján "Furmint kerekasztal" címmel egy igen érdekes eseményt szerveztek a Pesti Vigadó éttermébe. Élvonalbeli magyar borászatok furmintjai sorakoztak fel több évjáratból, külföldi borokkal karöltve, így időben és térben egyaránt széles kitekintésre kaptunk lehetőséget. A tokaji és somlói furmintok mellett wachau-i rieslingeket, burgundi chardonnay-kat és a Loire-völgyből érkező chenin blanc-okat kóstoltunk, így három nagy bort adó nemzetközi fajta biztosította a külföldi kontextust. A szervezők meghívására eljöttek a bemutatott furmintokat készítő borászok is: Bodó Judit és Bodó József (Bott Pince), Demeter Zoltán, Juhász Szabolcs (Királyudvar) és Takács Lajos (Hollóvár) osztotta meg gondolatait a közönséggel.

mitiszolfurmint3.jpg

(Juhász Szabolcs, Takács Lajos, Bodó József, Bodó Judit és Demeter Zoltán)

Tovább
6 komment
süti beállítások módosítása