A tudosítások szerint az aktuális fogyasztói trendek manapság a könnyedebb, gyümölcsösre hangolt, alacsonyabb tannin- és alkoholtartalmú boroknak kedveznek, a testes, tanninos, magas alkoholtartalmú vörösek a háttérbe szorulnak. Bár a inkább a fehérek, rosé-k és pezsgők felé tolódik a fogyasztás, azért a vörösborokra is szükség van, a fenti preferenciák szerint papíron ennek a kadarka is nyertese lehet. A kadarka viszont híresen-hírhedten érzékeny szőlőfajta, kevés is készül belőle, nem könnyű belőle kihozni a legjobbat (engem is sok csalódás ért), úgyhogy valószínűleg inkább megmarad rétegműfajnak. Kadarka kóstolókról ritkán lehet olvasni, a Borrajongón sem túl gyakran szerepelt ilyen téma, most kadarkázunk, Mini szekszárdi kadarka keresztmetszet következik, 2024-es borokkal.

Lassan behozva a lemaradást, összeszedtem a második "válogatáskazettát" a magyar borokból. A szokásos fehérbor-hangsúlyhoz képest most megint egészen sok vörös tétel jutott az aktuális válogatásba. Mutatóban van még 2-2 pezsgő, édes bor és egy rosé is. Érdekességképpen néhány régebbi tételt is kóstoltam, Kézdy Dánielnek és a Kálvária Pincének köszönhetően.

Március végére megérkezett az idei első magyar boros egyveleg. A szokásoshoz képest talán kicsivel több a pezsgő és az édes tétel, és ezúttal a fehér és vörös tételek aránya is kiegyenlített. A válogatásban szereplő borok kb. negyedét (az egyes kategóriák végén szerepelnek) Kézdy Dánielnél, a Kálvária Pincében kóstoltam.

A 2010-es években rendszeresen megrendezték Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a két borvidék top termelői mutatták be boraikat a szakértőknek és a nagyérdeműnek. Az eseményről többször mi is tudósítottunk, utoljára éppen 10 évvel ezelőtt. A kezdeményezés mintha elhalt volna a 2020-as évekre (vagy csak hozzám nem jutott el a híre), pedig az utóbbi időben az egri és szekszárdi borok - köztük a bikavérek - is egyre másra gyűjtik be a nemzetközi elismeréseket (a mai bort James Suckling csapata 94 pontra értékelte). Talán csak nekem furcsa, hogy éppen most nem kapnak a lehetőségen a borászok, hogy megmutassák ezeket a borokat egy tematikus kóstoló keretében. Ez csak onnan jutott eszembe, hogy a minap kóstoltam a 2021-es Takler Örökség Bikavért és szerintem szép példája annak, hogy mennyit lehetett csiszolni a borok stílusán az elmúlt években.

A borpárbajos sorozat a már hétfőn beharangozott két szekszárdi kadarkával folytatódik. Igyekeztem megbízható termelőktől árban "középkategóriás" kadarkákat válogatni, meg is kaptam az általam megszokott kadarka fajtajelleget mindkét bortól.
Az Eszterbauer Borászatnál több "szinten" készül kadarkából a bor, a Nagyapám a Sógor és a dűlőszelektált 112 Éves Kadarka között helyezkedik el. Takleréknél egy Kadarka készül, de az nem a belépő árkategóriás borok közé tehető árban, hanem a Szekszárd legfontosabb borfajtáit - kadarka, kékfrankos, bikavér - bemutató Örökség szériában.

Az idei második magyar egyveleg a szokásosnál is terjedelmesebb lett, köszönhetően annak, hogy néhány pincétől több tétel is bekerült a válogatásba, például a Royal Tokajitól szinte egy mini kóstolós sor is. Sok tokaji és balatoni fehér, többnyire könnyedebb vörösborok, egy-egy pezsgő és rosé és néhány édes tétel szerepel ebben a merítésben.

A dűlőpáros sorozat szekszárdi kékfrankosokkal folytatódik, a Takler Borbirtok két borával. A pincészet szortimentjében több dűlős tétel is szerepel, köztük ez a két kétfrankos, a Szenta-hegy és a Gurovica dűlőkből. Nagyjából a Takler borok stílusváltásával egy időben, a 2010-es évek második felében jelentek meg stabilan a dűlős kékfrankosok a szortimentben, a jelenleg is futó 2020-as évjárat borait kóstoltam meg egymás mellett.

A sok egyéb kóstoló után összeálltak az idei első egyveleg-posztok is, hazai pályával fogom kezdeni. Ebbe a válogatásba a szokásosnál jóval  több édes bor került, és itt kaptak a helyet az utolsó 2023-as rosé palackjaim is.

Az ünnepi borok előtt még egy-egy magyar és külföldi egyveleg is érkezik decemberben. A hazai borokból kevesebb izgalmas tétel került ebbe a válogatásba, de a sok egyszerűbb bor között azért akadt néhány meglepetés és gyöngyszem is.

Boldog karácsonyt kívánok minden olvasónknak!

Az aktuális magyar egyvelegben a nyár végén és az ősz első felében kóstolt borok kaptak helyet, sok balatoni és tokaji fehér, valamint rosé-k és könnyű vörösek innen-onnan, egy évjáratos pezsgő és két édes tétel foglalja keretbe a válogatást. Valószínűleg lesz még egy mini egyveleg, a szokásos ünnepi dömping előtt.

Itt az idei második magyar boros egyveleg, néhány pezsgő, rosé és édes bor, sok-sok fehér és - szokás szerint -  kevesebb vörös fért bele ebbe a válogatásba.

Sopron, Szekszárd és Villány a három leginkább kékszőlő-hangsúlyos borvidékünk, de ha a trióból egyet kellene kiválasztani, ahol tényleg szinte csak mutatóban van fehérbor, én valószínűleg Szekszárdra tenném a voksomat. Az utóbbi néhány évben azonban azt tapasztalom, hogy mintha egyre több szekszárdi fehérbor kerülne ki az áruházak, borkereskedések polcaira. Nem szoktam a borfogyasztáshoz kapcsolódó statisztikákat, trendeket böngészni, de a hozzám eljutó információmorzsákból is azt raktam össze, hogy a borfogyasztás egyébként egyre zsugorodó tortájából a vörös rovására egyre nagyobb szeletet hasít ki a fehér és a rosé. Úgy tűnik a trend még Szekszárdot is utolérte, bár attól azért aligha kell tartani, hogy Szekszárd somlói, tokaji vagy balatoni babérokra törne, a fehérbor valószínűleg megmarad kuriózumnak a borvidéken. Kevéske tapasztalatom alapján a portfólióbővítés során a sauvignon blanc az egyik legnépszerűbb fajta, most ezekből pakoltam kettőt egymás mellé.

A tematikus borpáros sorozat ezúttal bővített verzióban jelentkezik, most nem kettő, hanem három bor került egymás mellé, méghozzá dűlőszelektált magyar kékfrankosok, 2019-ből, különböző borvidékekről. A három pincészet illetve, borvidék: a Centurio Szőlőbirtok a Mátrából, Homonna Attila a Balatonfüred-Csopaki borvidékről - közelebbről Tihanyból -, valamint a Takler Pince Szekszárdról. Magas elvárásokkal közelítettem a sorhoz, szerencsére nem kellett csalódnom, mindhárom kékfrankos remekül vizsgázott, miközben a termőhelyhez igazodva a fajta három arcát mutatták meg.

Meghoztam az utolsó idei, és egyelőre utolsó terjedelmesebb borpár(baj) gyűjteményt. Jövőre a negyedéves bontás helyett ad hoc jelleggel érkeznek majd inkább a tematikusan egymás mellé pakolt borpárokat összehasonlító posztok, akár trióvá bővítve. Az  aktuális, őszi részben viszont kereken tíz duó szerepel, a fehérboros részleg főleg újvilági, azon belül is többségében új-zélandi borokat vonultat fel, a vörösborok mind Európából érkeztek. Természetesen mind a fehér, mind a vörös térfélen lesznek magyar borok is, majd egy édes szamorodni páros zárja a válogatást.
 

Az elmúlt évek örömteli fejleménye, hogy egyre több borvidékünkön látnak komoly potenciált a kékfrankosban és egyre több borászatnál szánnak neki kiemelt szerepet. Szerintem a fajta kiválóan alkalmas arra, hogy megmutassa az egyes termőhelyek különböző karakterét, kis hazánkban is képes különböző a és ez volt a vezérfonal is, amire felfűztem ennek a kóstolónak a tematikáját. Hat borvidékről válogattam hat komolyabb kékfrankost, kivétel nélkül a 2018-as évjáratból. Ha minden igaz, egyben mindegyik dűlőszelektált tétel ráadásul, még ha nem is mindegyiken szerepel a szűkebb termőhely megjelölése.

A tavaszi borpáros posztban 3:2 arányban a fehérborok, valamint a külföldi tételek vezetnek majd, magyar részről fehér házasítások és kékfrankosok, külföldről sauvignon blanc-ok, chardonnay-k és rioja-i vörösek kerültek egymás mellé.

Meghoztam az idei második magyar egyveleget is. Most még csak enyhe többségben vannak a fehérborok a vörösekhez képest, befért már 1-2 rosé is a sorba, ahogy egy pezsgő és (most csak) egy édes bor is.

Itt az idei második magyar boros megamix, pezsgőtől fehér és vörös borokon át az édesekig. Fehérben Tokaj és a Balaton északi partja, vörösben Villány és Szekszárd lett most felülreprezentált.

A szokásos év végi megamix ezúttal két részből áll (talán volt már ilyen). Az első etap egy "mindenki hozzon egy palack bort" felállású elő-karácsonyi kóstoló borait örökíti meg, a poszt második fele meg amolyan késő decemberi-ünnepi egyveleg, többnyire saját palackokból.

Ezzel a "kis" válogatással búcsúzik a Borrajongó a 2021-es évtől. Kívánunk minden kedves olvasónak jó borokban és egészségben gazdag boldog új évet!

A fehér, buborékos és édes borok után, illetve a Jammertal Borbirtok mesterkurzus beszámolója előtt az idei Vince Gáláról szóló második írásban a vörösborokról lesz szó, kiegészítve a rosékkal és egy kis külföldi kitekintéssel.

A vörösboros mezőnyt kiegyensúlyozottabbnak éreztem, mint a fehérekét, de itt is ért egy-két meglepetés. Itt csak egy trió maradt ki: távozáskor jutott eszembe, hogy bizony a cabernet sauvignon-okat kihagytam. Cserébe lesz majd még szó néhány fehérborról, illetve buburékos tételről, hiszen az Auchan kínálatából is lehetett magyar és külföldi borokat kóstolni, illetve a Felix Kitchen & Bar is kapott egy külön standot, ahol Czinki Tamás Master Sommelier tolmácsolásában lehetett kóstolni az étterem komoly fine wine szelekciójából.

Az igazság az, hogy bár évek óta nem fogyasztottam alapszériás Taklert, az egyre homályosódó emlékeimben kellemes, jól elkészített és szerethető szekszárdi vörösborokat őrzök, melyek évjáratfüggetlenül megbízható választásnak bizonyultak. A kihagyásra tekintettel nem is merek direkt kijelentésekbe bocsátkozni abban a tekintetben, hogy valóban a 2020-as számít-e a pince legelső alapszériás sauvignon blanc-jának. Egy gyors, közel sem minden esetet lefedő keresés alapján a szálak egy évvel korábbig nyúlnak vissza, igaz, hogy más, nem az alapszériába simuló címkével.

A lényeg viszont úgysem ez. Sokkal inkább az, hogy az egypalackos mintavételem alapján van helye és szerepe egy vörösre építkező szekszárdi nagypince kínálatában egy ilyen bornak. Egyrészt betömi a lyukat a színspektrumon, másrészt önmagában tekintve is értelmezhető és szerethető végeredmény született 2020 gyümölcséből.

Miután tavasszal visszatért a társasági élet és a jó idő beálltával beindultak a baráti összejövetelek, gyorsabban összejött az újabb magyar egyveleghez szükséges jegyzet is. Mivel így gyakran ismét csak gyors benyomásokat vetettem papírra vagy utólag, emlékezetből írtam valamit, a leírások rövidebbek, a pontszámok kevésbé átgondoltak. A borok között van például egy sor Sauska Pezsgő: egy kerti parti alkalmával kutyafuttában összekóstoltuk a friss, már a budafoki pezsgőpincében pezsgősített tételeket a kifutó szériával (bár itt alig jegyzeteltem). A pezsgők mellett akad még sok könnyű, jól iható, mondhatni nyári bor, de kóstoltunk néhány pince mélyéről elővarázsolt rég elfeledett palackot is.