A sok egyéb kóstoló után összeálltak az idei első egyveleg-posztok is, hazai pályával fogom kezdeni. Ebbe a válogatásba a szokásosnál jóval  több édes bor került, és itt kaptak a helyet az utolsó 2023-as rosé palackjaim is.

Az idei első márciusi péntekre Vintage Riesling címmel beharangozott riesling rajongóknak kihagyhatatlan alkalomnak bizonyult, Tar Ferenc ugyanis a pincében rejtőző tíz évesnél is régebbi kincseket húzott elő a kóstolóra. A FineWines.hu választékának máig fontos részét képezik a - főleg német - riesling-ek, hiszen a borkereskedés és a hozzá csatlakozó borklub a Tar Ferenc által átvett Riesling.hu-ból nőtte ki magát. Az este során az Óvilág legfontosabb riesling lelőhelyeinek nagy része terítékre került, Alsace-tól a német borvidékeken át egészen Wachau-ig. Időben 2014-től egészen 1998-ig visszarepültünk, még az első beszerzésekből származó palackokat is nyitottunk. A FineWines.hu által egykor és jelenleg is forgalmazott pincék borai mellett néhány egyéb tétel is színesítette a sort, sok nagyágyúval.

Szerencsére hibás palack nem borzolta kedélyeket, szinte mindegyik bor kiváló formának örvendett ennyi idő eltelte után is. A palackos érlelés szépen elsimította az esetleges éleket és új rétegekkel gazdagította a borokat, de a gyümölcsöket sem kellett nélkülöznünk. Izgalmas utazás volt, számos kiváló riesling-gel, amelyek közül többen az év végi top listán is jó eséllyel helyet követelnek maguknak.

A Bott Pince 20. születésnapjára tervezett eseménysorozat állomásaként március elsején Bordó Judit és Bodó József a Kálvária Pincében vendégeskedett. Az "Open Treasury" névre keresztelt közönségtalálkozón a pince kedvelői rég eldugott Bott borokat kóstolhattak és vásárolhatnak a véges készlet erejéig.
A Bott Pince szinte a semmiből robbant be a Tokaji borvidék életébe és 2005-ös évjáratból készült első boraikkal rögtön üstökösként emelkedtek az élmezőnybe. Bodó Judit és Bodó József előzetes tokaji kötődés nélkül érkezett a borvidékre, és amellett, hogy számos kiváló borral öregbítették a borvidék hírnevét, rengeteget tettek, tesznek a helyi közösségért is. Ahogy a házigazda Kézdy Dániel fogalmazott az esemény beharangozójában: nem csak a boraik, hanem az emberi tulajdonságaik miatt is példaképként lehet rájuk tekinteni.

Persze rengeteg kedves ismerős is megjelent A Kálvária Pincében, jó kis társaság gyűlt össze már délután, a hangulatra sem lehetett panasz, de igyekeztem azért a borokra is figyelni. Nagy várakozással tekintettel a kóstoló elé, hiszen a Bott Pince borai nagyon szép formát tudnak mutatni éretten is.
Négy asztalkán sorakoztak fel a borok, száraz furmintok és hárslevelűk után az Exczellencziás három évjáratával lehetett barátkozni, majd édes borok következtek és ráadásképpen három jelenleg forgalomban lévő tételt is meg lehetett kóstolni.

Azt hihetnénk, hogy Burgundiában Dijon-tól északra már csak Chablis-t és az ottani fehérborokat találjuk, a pinot noir-os területeknek pedig vége, de van egy település Chablis-tól északkeletre, ahol érdekes módon a kékszőlő dominál. Ez Epineuil, ahol Bourgogne Epineuil eredetvédelem alatt rosé-k és vörösborok készülnek. A természeti adottságok Chablis-hoz nagyon hasonlóak, ugyanúgy kontinentális klíma és krétás mészkőben gazdag ún. Kimmeridge-i talaj jellemzi a területet.
A rosé és vörösboroknak legalább 85% pinot noir-t kell tartalmazniuk, a maradék 15% chardonnay, pinot blanc, pinot gris, césar szőlőfajtákból állhat, érdekes módon ezek közül csak az utolsó kék szőlőfajta. Epineuil (és öt másik környékbeli település) fehérborai Bourgogne Tonnerre megjelöléssel kerülhetnek palackba, ezek 100% chardonnay-t tartalmaznak és stílusban nagyon hasonlóak Chablis boraihoz.
Korábban soha nem kóstoltam innen bort, a kíváncsiság és a felfedezés izgalma hajtott, amikor ezt a palackot bedobtam a kosárba. A klímaváltozásnak köszönhetően még az is lehet, hogy pár évtized múlva ennek a kis "vörös sziget"-nek a borai sokkal nagyobb jelentőségre tesznek szert.

A Radovin borkereskedés XII. Kerületi Grand Radovin nevű boltjában korábban is elfordultak már kóstolóestek időről-időre, de a közelmúltban magasabb fokozatba kapcsoltak és hetente érkeznek ide a borászok, hogy személyesen beszéljenek a kóstolt borokról. Két badacsonyi termelő, Jakab Péter és Váli Péter volt a kóstolósorozat vendége március elején.
Mindkettőjük borait kedvelem, de legtöbbször a Badacsony New Yorkban keretében kóstolok náluk, így ez remek alkalom volt, hogy egyrészt pótoljam egy kicsit a lemaradást, másrészt az említett rendezvényhez is ideális kedvcsináló volt az esemény (idén április 5-én költözik a Badacsony a New York Palotába). Ott ráadásul előreláthatólag csak nagyon rövid időt tudok majd eltölteni, így legalább két pince aktuális kínálatát már előtte jobban megismerhettem.

Igazi időutazáson vehettek részt azok, akik jegyet váltottak a Vince Borműhely február végére szervezett borestjére, amelyen Bacsó András, a Vince Magazin 2024-es életműdíjasa volt a résztvevők útikalauza. A kóstoló "A furmint 3 arca" címmel került meghirdetésre, a három arc pedig a pezsgő, a száraz bor és természetesen az aszú, hiszen Tokajban mindhárom kategóriának fontos szerepet szánnak a borászatok.
Bacsó András mesélt a borvidékről, a fumintról, saját szakmai életútjáról, az előadást Tokajt ábrázoló korabeli ábrák, a botrytis működését bemutató felvételek és más izgalmas illusztrációk kísérték. András nyugodt derűje szépen átragadt a közönségre is, közben pedig sorban érkeztek a borok, pezsgőtől az aszúkig. A borászhoz köthető Mariasy és Oremus tételek mellett egy kis külföldi kitekintésre is volt mód, végül igazi ritkaságok, muzeális aszúk zárták a sort.

A Figula Pincészet 1993-ban alapították, ennek 30. évfordulójára állít emléket a frissen debütáló 2023-as évjáratból készített "30" névre keresztelt bor. A család által legfontosabbnak tartott két szőlőfajtát, az olaszrizlinget és a furmintot a Gella-dűlő újratelepítése során egymás mellé ültették, ebből a két fajtából házasították az ünnepi bort amellyel egyszerre tisztelegnek borvidék hagyományai és a pincészet harminc éves fennállása előtt.
Az új tételt megjelenése alkalmából a Bortársaság Lánchíd utcai boltjában Figula Mihály és Figula János társaságában meg is lehetett kóstolni. A 30 mellé a Figula testvérek magukkal hozták az Olaszrizling friss, 2024-es évjáratát és a 2023-as Sóskút Olaszrizlinget is.

Február utolsó napjai leginkább a tokaji édes borok jegyében teltek, először is egy régóta tervezett szamorodni sorral. 2021-ben és 2022-ben is tartottunk már évjáratos szamorodni kóstolót, hosszabb szünet után idén ismét elővettük a témát, a kiváló száraz és édes borokat eredményező, a botrytis-ben is bőkezű 2017-es év boraival. Hat pince hét szamorodnija alkotta a sort, a Bott Pince ugyanis 2017-ben duplázott és két szamorodnival is megörvendeztette vásárlóit.

A társasággal vakon kóstoltattam a borokat, a két legnagyobb cukortartalmú bort viszont szándékosan a végére hagytam. Ennek megfelelő sorrendben következnek a borok. A saját jegyzeteim után rszabi pontjait is megadtam.

Burgundi borok sajnos sokkal ritkábban kerülnek a poharamba, mint szeretném - biztosan nem vagyok egyedül ezzel -, és ezek az alkalmak is leginkább szervezett kóstolókhoz kötődnek. A Bortársaság Burgundia Felsőpolc kóstolóján tavaly év végén jártam, most az "alapokat" néztem meg közelebbről a Burgundia est során, amelyre szintén izgalmas sort válogattak össze. A Burgundia gyorstalpalót most megspórolom, csak a borokról írok.

A kékfrankos - az olaszrizlinghez hasonlóan - igazi közép-európai szőlőfajta, a régió számos országában termesztik. Németországtól és Csehországtól Ausztrián, Szlovákián át egészen néhány volt Jugoszláv utódállamig mindenhol jelen van, de egy kevés kékfrankossal még Észak-Olaszországban és Spanyolországban is találkozhatunk, sőt, egy-két tengerentúli területen is. Bár a kékfrankos nemzetközi ismertségre - blaufränkisch-ként - inkább az osztrák borászoknak köszönhetően tett szert, valószínűleg sehol nem tudja annyi arcát megmutatni a fajta, mint nálunk, köszönhetően annak, hogy számos, egészen eltérő adottságokkal rendelkező borvidékünkön terem. A világ kékfrankossal betelepített területeinek nagyjából fele Magyarországon található, hazánkban ez a legnagyobb területen telepített szőlőfajta, szinte minden nem kifejezetten fehérboros borvidéken megjelenik értelmezhető mennyiségben. Egerben és Szekszárdon a bikavérek gerincét alkotja, de utóbbi borvidéken fajtaborként is kiemelt szerepet játszik, ahogy Sopronban is. Az utóbbi években a Balaton környékén és a Mátrában is egyre több kiváló kékfrankos készül. Villányban ugyan még mindig a bordeaux-i fajták fedik le a termőterület nagy részét, de a kékfrankos itt is fontos szereplő.

Balatoni, szekszárdi, mátrai, soproni kékfrankosokat gyakrabban kóstolok, de most fajta "délies", villányi arcát igyekeztem jobban megismerni három remek villányi kékfrankos prizmáján keresztül.

A furmintáradatot megszakítva két korábbi kóstolóról fogok most beszámolni egy írás keretében. A Bortársaság Borsuli "Fine Wines" borestjeinek bármelyike kiváló alkalom 7 palack drága bor megkóstolására egy palack áráért. Itt olyan tételekkel is lehet közelebbről ismerkedni, amelyekkel poharazva aligha találkozunk, egy palack pedig túl drága és/vagy kockázatos beruházás lenne előzetes tapasztalatok nélkül. 

Az elmúlt években kétszer jártam a nemzetközi fehér és a vörös tételeket felvonultató eseményen is, az év elején pedig ismételtem mindkettőből. A két borsor tehát meglepetést nem tartogatott, de így is élmény ezeket a borokat egy-egy este során egymás mellett megkóstolni.

A Tokaj Magic kóstolósorozatát 2024 után 2025-ben is a Bott Pince boraival nyitotta meg Ripka Gergő, ezúttal az Előhegy került sorra (a korábbi években Exczellencziás és Csontos vertikális sorokat is kóstoltunk, felkészül a Kulcsár). A Bott Pince dűlői közül a Csontos, a Határi, a Teleki valószínűleg ismertebb, mint az Előhegy, ennek a dűlőnek mégis különleges helye van Bodó Judit és Bodó József szívében. Ez volt ugyanis az első saját szőlőterületük, nászajándékba kapták a családtól. A pince egyébként idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját, több izgalmas eseménnyel is készülnek az év során, a pincénél és más helyszíneken is, ezek sorába szépen illeszkedett ez a vertikális kóstoló is.

Újvilági borokból talán csak egyszer tartottunk még vertikális kóstolót, amikor az argentin Clos de Los Siete néhány évjáratát néztük meg egymás mellett. Most Új-Zéland egyik ismert birtoka, a Marlborough-ban tevékenykedő Dog Point Vineyard került sorra. A borászat szortimentje letisztult és rém egyszerű: három szőlőfajtából négy bor készül: chardonnay, pinot noir és sauvignon blanc, utóbbiból egy tartályos és egy francia hordóban erjesztett és érlelt verzió is. Minden boruk megbízhatóan a borvidéki élvonalat képviseli és jól érlelhető is (rendszeresen szoktak korábbi évjáratokat pár év érlelés után újra forgalomba hozni), de utóbbi szempontból mégis a pinot noir-ra voltam a leginkább kíváncsi. Az elmúlt időszakban sikerült összegyűjteni hat évjáratot, ezeket vizsgáltuk meg közelebbről január végén.

Két dűlőszelektált Egri Csillag következik a mai posztban, a legmagasabb, Grand Superior kategóriából. Érintőlegesen még a Furmint Februárhoz is passzol téma, hiszen mindkét borban van furmint, de egyrészt ez az Egri Csillagoknál inkább ritkaságszámba megy, másrészt pedig az egri házasításokban a fajtajelleg hangsúlyozása éppenséggel pont nem cél.
A St. Andrea választékának évek óta stabil tagja az egerszóláti Boldogságos dűlőről készített fehér házasítás. Bukolyi Marcell a Nagy-Eged "Köves" névre hallgató parcellájáról készíti  fehér házasítását, amelynek ez a harmadik kiadása. A két bor 2021-es évjáratát kóstoltam már együtt, most a nemrég kifutott 2022-esek kerültek egymás mellé.

Sajnos idén úgy alakult, hogy a holnapi Furmint Február Nagykóstolón nem tudok részt venni, ezzel az ország legnagyobb furmintszemléjéről biztosan lemaradok. A februári furmintozás azért nem marad el, szerencsére a Furmint Február keretében bőven volt és lesz még erre lehetőség a fővárosban. Ez a tudósítás azonban a nappali kényelmében bontott palackokról szól, itthon is kinyílt nemrég négy furmint.

Tenerife szerepelt már a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban, akkor a sziget egyik borvidéke és két bor került a reflektorfénybe. Most egy picivel tágabb tenerifei kitekintés következik, öt borral. Részben meg fogom ismételni a korábban leírtakat, némi kiegészítéssel, de ezúttal nagyon röviden a többi borvidékre is kitérek.

Az aktuális borpáros Olaszországból, Toszkánából érkezett, a 2021-es évjáratból. Chianti Classico-kat kóstoltam egymás mellett. A Zingarelli család által 1973-ban alapított és ma is családi tulajdonban álló Rocca delle Macie mára egy 500 hektáros birtokká duzzadt. Ebből 200 hektárt foglalnak el a szőlőültetvények, Chianti és Maremma körzetekben, hat kisebb birtoktestre osztva. Az Istine egy jóval kisebb méretű családi birtok, 20 hektárnál kevesebb szőlővel ők elsősorban a Chianti Classico borokat helyezik a középpontba.

Beléptünk a februárba, indul a furmint hónapja és a 2010-ben életre hívott Furmint Február, ami az elmúlt években már komplett eseménysorozattá nőtte ki magát. A központi rendezvény, a 15. Furmint Február Nagykóstoló a Hagyományok Házában várja a résztvevőket 2024. február 13-án, itt több mint 80 borásszal  és 200 furminttal találkozhat a közönség. Ahogy azt már megszokhattuk az utóbbi években, több vidéki helyszínen is szerveznek sétáló kóstolókat és Budapesten is lesz több, a fajtához és/vagy Tokajhoz kapcsolódó boros esemény. A kezdeményezés már az országhatáron kívül is követőkre talált, így olyan városokban is tartanak furmintos rendezvényeket, mint London, Párizs, Varsó, Kolozsvár vagy Marosvásárhely.

Kézdy Dániel, a Furmint Február ötletgazdája és a központi esemény fő szervezője szerint az elmúlt 15 évben a borászok és a közönség is egyre jobban megismerte a fajtát, és a nemzetközi érdeklődés is nőtt. Idén a Furmint Február célja a furmint minél több arcát bemutatni, így a forgalmi tételeken túl várhatóan több érdekességet is meg lehet majd kóstolni.
Ennek jegyében telt február első napja is a Kálvária Pincében, ahol először egy zárt körű, majd egy nyilvános furmint kóstoló nyitotta meg az eseménysorozatot. Már hagyomány, hogy Kézdy Dani minden évben vendégül látja az újságírókat, bloggereket egy kötetlen hangulatú sajtókóstolóra a rendezvény előtt. Idén ismét a budakalászi Kálvári Pincében találkoztunk, ahol szombat délután 15 furmintot kóstoltunk meg, különböző borvidékekről, különböző évjáratokból.

Eddig úgy tűnt, hogy az idei tél sem a vastag hótakaróról és a fogcsikorgató hidegről marad emlékezetes, január vége táján sorra dőltek meg a melegrekordok. Persze még így sincs igazán rosé-szezon, de ambiciózusabb, tartalmasabb tétel ilyenkor is lecsúszhat. Tavaly ilyenkor is egy balatoni rosé-t ajánlottam, most folytatom a sormintát, ezúttal egy Figula borral. A Bella Róza 2016 óta készül a pincénél, cabernet sauvignon adja az alapanyagot és hordót is bevetnek a borkészítés során, bár az évek során visszafogták a fa használatát.

Spanyol fehérborok következnek a borpáros sorozatban, ezúttal színtiszta verdejo-k, 2022-ből, természetesen a szőlőfajta helyi fellegvárából, Rueda borvidékéről. A duó egyik tagja a szinte kizárólag csak verdejo-val dolgozó Bodegas Naia azonos nevű bora, amely a pince termékpiramisának közepén helyezkedik el. A másik tétel a több borvidékre kiterjedő Uvas Felices projekt ernyője alatt készül, a helyi veterán Angel Lorenzo Cachazo-val közösen, és az El Perro Verde, azaz a zöld kutya nevet kapta. Az El Perro Verde-t több alkalommal volt szerencsém kóstolni az elmúlt két év során, a Naia szintén nem volt ismeretlen, három és fél éve találkoztam a 2019-es kiadással. A 2022-esek most együtt kerültek az asztalra.
 

Nagy vörösborok után kis fehérek: széles körben, hiper- és szupermarketek polcain is jó eséllyel elérhető és könnyen megfizethető chardonnay-k következnek. Ebben a kategóriában nem kell különösebben izgalmas, világmegváltó élményeket elvárni, kerti partira, házibulira, gyorsan fogyó mindennapi bornak alkalmas palackokra lehet jobb esetben számítani, de persze ilyenekre is nagy szükség van. A beszerzés nálam is ilyen céllal indult, de a palackok beragadtak, mostanáig.

Balatoni, villányi, móri, avagy dunántúli chardonnay-k kerültek egymás mellé a véletlenszerű teszt során.

Spontán alakult így, de a jelek szerint a január első fele nem kis részben a komoly magyar vörösborok jegyében telt. Őszintén bevallom, nem feltétlenül az a kedvenc műfajom, ami a magyar köztudatban leginkább "nagy vörösborként" rögzült, rendszeres vásárlónak sem mondhatom magam, de időről időre meg tudok kívánni ezekből is egy-egy pohárral, és egyébként sem árt képben lenni, hol is tart most a hazai mezőny. Az külön öröm, ha nem engem terhel a szervezés és a borok beszerzése, hanem csak csendes megfigyelőként lehet kóstolni és levonni a tanulságokat. Szóval, az történt, hogy a Takler Regnum sikerén hirtelen felbuzdulva beneveztem a Bortársaság Borsuli "Fine wines - magyar vörösek" borestjére, amely jól ismert borászatok neves borait vonultatja fel.
A nemzetközi boros sorozattal ellentétben ennek az eseménynek nincs fehérboros párja - bár szerintem már csak kísérletnek is érdekes lenne megpróbálni egy magyar fehérboros sort összeállítani -, de tény, hogy kis hazánkban sokkal inkább vörösborokból sikerült már-már önálló márkaneveket faragni. A Bortársaságnál ezekből válogattak ki néhányat a kóstolóra.