Amikor Török Csaba kilépett a nagyközönség elé a 2HA Tabunello első hivatalos, 2007-es évjáratával, a Szent György-hegyi sangiovese még furcsa hóbortnak, egyesek szemében egyenesen szentségtörésnek tűnt. Azóta eltelt közel 20 év, és a Tabunello nem csupán megtalálta a rajongótáborát, de mondhatjuk, hogy kultikus státuszba is emelkedett itthon.
A 2HA legfontosabb boráról akov is, én is többször írtunk már a blog hasábjain, akov szervezett korábban két vertikális kóstolót is, és nemrég én is követtem a példáját.
A borhűtőben összegyűlt 5 évjáratnyi Tabunello, gondoltam ideje lenne őket egymás mellett megnézni. A kóstolóra meghívtam Török Csabát, aki két további borral lepett meg minket. Végül a szintén jelen lévő Kézdy Dánielnek és Tar Ferencnek köszönhetően még pár régebbi évjáratú fehér és egy sangiovese rosé egészítette ki a sort.

A mai írásban három chardonnay játssza a főszerepet, Új-Zélandról, Marlborough régióból. Marlborough a sauvignon blanc második hazájává és a fajtához kötődő új borstílus szinonímájává vált, de más szőlőfajtákkal is szép sikereket értek el. A borvidék ültetvényeinek több, mint 80%-át a sauvignon blanc uralja, a második legelterjedtebb fajta, a pinot noir már csak mintegy 8%-ot foglal el, a harmadik és a negyedik helyen a pinot gris és a chardonnay áll. A Marlborough-ban palackba zárt chardonnay-kra a papírforma szerint inkább a lendületes sav és a citrusos aromatika jellemző, persze általában hordóval kiegészítve.

Három neves borászattól válogattam borokat a 2019-es évjáratból, így már fejlettebb, a palackérés során további rétegekkel gazdagított, szépen összesimult tételekre számítottam.

Szép jó napot kívánok mindenkinek. Nagyon rég írtam ide bármit is, és valószínűleg ez továbbra is így lesz, de most mégis szívesen beszámolnék egy újabb keletű wachau-i felfedezésről.

Wachauban ugye leginkább ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy minden olyan, ahogy mindig is volt. A Vinea Wachau 80-as években kelt eredetvédelmi kategóriái élnek, a borok stílusa kiforrott (legfeljebb egyes fanyalgók szerint mind ugyanolyan:)), a borászatok élén a generációk észrevétlenül követik egymást.

Annak ellenére, hogy a legtöbb termelő tagja a Vinea Wachau-nak, vannak olyanok akik úgy érzik ma már idejétmúltak a 80-as években létrehozott besorolások. Régen nem minden évben és nem minden fekvésben lehetett smaragd-alapanyagot szüretelni, ma már kis túlzással nagyobb kihívás összehozni egy steinfedert:). Jogosan merülhet fel kritika ma már azon nézettel szemben is, miszerint kizárólag az alapanyag cukortartalma alapján kerüljön-e egy bor magasabb, vagy alacsonyabb kategóriába. Merthogy valahol kimondva vagy kimondatlanul a smaragd bizony sokkal jobban mutat egy címkén mint a federspiel.  

Ezek a hangok egyáltalán nem új keletűek. Olyan 15 plusz éve kezdte meg működését a Spitzer Grabenben két termelő Peter Veyder-Malberg és Martin Muthenthaler. Ez a Duna folyására merőlegesen nyíló völgy a borvidék legnyugatibb, leghűvösebb szeglete a legmagasabbak közé tartozó

Szinte napra pontosan két hónapja jelent meg a blogon a Bott Pince "Open Treasury" névre keresztelt eseményéről szóló beszámoló. A budakalászi Kálvária Pincében tartott közönségtalálkozón Bodó Judit és József kalauzolásával lehetett a pince mélyéről előhúzott palackokat megkóstolni és megvásárolni. Egy üveggel én is gazdagabb lettem, az viszont csak otthon derült ki számomra, hogy nem az eseményen kóstolt Határi Furmint 2009, hanem egy feltehetően véletlenül közéjük keveredett Határi Hárslevelű 2009 jött velem haza a kóstolóról.
Bár 15 év távlatából a palackvariációt kizárni aligha lehet, bíztam benne, hogy egy szép érett tétellel bővült a gyűjtemény. Ezzel együtt nem terveztem sokáig várakozni, hogy erről megbizonyosodjak, így borkedvelő barátok társaságában a múlt héten ki is nyílt a bor.

Figula Mihály visszatérő vendég a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozatán, több alkalommal, legutóbb tavaly is elhozta magával dűlőszelektált olaszrizlingjeit néhány más bor társaságában. Az idei kóstoló és a borsor apropója kettős volt, egyrészt a 2023-as dűlőszelektált olaszrizlingek faládás válogatása, amelyben 6 dűlős tétel kapott helyet. Másrészt megjelent a pincészet alapításának 30. évfordulójára készített, szimplán csak "30" névre keresztelt bor, amelyről az első bemutató alkalmából megemlékeztem. A borász azonban meglepetést is hozott, bőven a premier előtt megkóstoltuk a Köves 2023-as évjáratát, amely a tervek szerint kb. 1 év múlva kerülhet először forgalomba.
Nem minden évjáratban készül el minden dűlőszelektált olaszrizling, 2024-ben például a viszonylag nagyobb területű és egyébként is megbízhatóan "teljesítő" Sóskút lesz az egyetlen dűlős bor, a többi terület termése a 2024-es "alap" olaszrizlinget erősíti. Ráadásul a területek összetétele is változott. A Sáfránkert és a Lőcze esetében Figuláék az eredeti tulajdonostól, Bökő Dávidéktól vették a termést, de a közelmúlttól ismét a Bökő család készít innen a bort. Új dűlő a 2023-as választékban a Baricska, a fiatal telepítés szűztermését zárták palackba. Az Erdőszéle névre keresztelt tétel pedig több dűlő válogatott termését egyesíti.

Figula Mihály azzal kezdte a kóstolót, hogy az őt Budapestre elkísérő munkatársa a lelkére kötötte, hogy pozitív hangulatú kóstolót tartson, és - bár állítása szerint teremthetett volna gyászmenethez illő hangulatot is - ez maradéktalanul sikerült. Így aztán a klímaváltozást leszámítva a borászatokat érintő kihívások - csökkenő borfogyasztás, munkaerőhiány, stb. - legfeljebb csak említés szintjén vagy a kóstoló "hivatalos" része után kerültek szóba. Szerencsére így is volt elegendő téma, ráadásul ha valaki, akkor Figula Mihály tökéletesen alkalmas arra, hogy úgy csempésszen stand-up comedy elemeket a kóstolóba, hogy a fontos információk se vesszenek el két poén között. Ennek köszönhetően szerintem a mélyebben szakmázni kevésbé vágyó borkedvelők és a részletek iránt jobban érdeklődő vendégek  egyaránt elégedetten távoztak a kóstolóról. Ehhez persze az is kellett, hogy a borok szépen muzsikáljanak, és a közönségszavazás alapján mindenki meg is találta a kedvencét a dűlős olaszok között, egy tétel sem maradt voks nélkül.

Ismét egy különálló spanyol boros egyveleg következik, az utóbbi néhány hónapban kóstolt spanyol borokkal. A szokásos Rioja, Ribera del Duero, Rueda, Rias Baixas nem maradhat ki, a legtöbb spanyol étteremben és borbárban poharazzák a fenti borvidékek borait. Szerencsére a regionalitás jegyében általában a helyi borvidékek tételei is helyet kapnak a borlapon. A jelenlegi válogatásban a fent felsorolt borvidékek mellett többek között Andalúzia és Katalónia régió is több borral képviselteti magát, sőt, kevésbé ismert helyi fajták is feltűnnek a kóstolt borok között.

Andalúz táj

Buborékos tétel most nem került a merítésbe, rosé is csak egy, míg a fehér és vörös tételek nagyjából fele-fele arányban szerepelnek.

A borászok döntése alapján 2025-ben az 50 jelölt közül Gál Tibor (Gál Tibor Pincészet) a Borászok Borásza. Gratulálunk!

(Gál Tibor - a fotót a Gál Tibor Pincészet & Fúzió facebook oldaláról kölcsönöztem)

A Borászok Barátja díjat Kézdy Dániel - számtalan borhoz kötődő ötlet, rendezvény, stb. szülőatyja - kapta, neki is gratulálunk!

A Szentesi József által újra felfedezett régi magyar fajták közül a csókaszőlő volt az első sikeres kísérlet és ez a fajta futotta be eddig a legnagyobb karriert. A fajta hosszú időn keresztül az ország talán legfontosabb kékszőlő fajtája volt, azután szinte teljesen eltűnt. Szentesi József 2001-ben olvasott először a budai vörösről, ami kadarka és csókaszőlő házasítása volt. A nadapi borász 2003-ban oltott át 300 tőkét csókaszőlőre a saját birtokán és a 2004-es szűztermésnek a csodájára jártak a hazai borászvilág nagyjai. Hirtelen fellelkesülve közülük sokan telepítettek a fajtából a saját birtokukon, de csak kevesek tartottak ki mellette, mások pár éven belül kivágták az ültetvényt. Így is maradt több pincészet, ahol azóta is dolgoznak vele, így Szentesi mellett például a Vylyan, a Bussay Pincészet, a Szászi Pince és a 2HA-tól is palackozott az elmúlt években csókaszőlőből készült fajtabort. Szentesi József szerint nem is könnyű a fajtával dolgozni - kényes, keveset terem, nem bírja a szárazságot, fiatalon kocsánybénulásra hajlamos -, cserébe egyedi, izgalmas aromatikával rendelkezik, élénk savú, elbírja az újhordót is, és jól érlelhető.
Az utóbbi években az Etyek-Budai borvidéken és a Mátrai borvidéken is elkezdtek kísérletezni néhányan a csókával, és bár óriási mennyiségekről még nem beszélhetünk, úgy tűnik, hogy a fajta megvetette a lábát az ország több pontján is. Több lelkes borász más régi magyar fajtákkal is kísérletezik, talán a laska vagy a tihanyi kék lehet a következő figyelemre méltó dobás. Néhány termelő létrehozta a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületet, amelynek célja, hogy ezeknek a szőlőfajtáknak nagyobb támogatottságot biztosítsanak, az ezzel kapcsolatos közös célokat pedig szervezettebben tudják megvalósítani. A május 8-án Budapesten megrendezésre kerülő Régi magyar fajták kóstolóján és a május 24-én Gyöngyöspatán megrendezésre kerülő Kékfrankos, kadarka és régi magyar fajták fesztiválján is kóstolható lesz több csókaszőlőből készült tétel és persze más fajták is. A Szászi Pince a budapesti rendezvényen biztosan ott lesz a kiállítók között, az ő 2023-as Csókaszőlőjüket bontottam ki a héten.

Azt, hogy az Etyeki Kúriának fontos a chardonnay, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy egész rendezvényt építenek a fajtára. A pincészet chardonnay-ja évek óta stabil választás és jó vétel a piacon, én is minden évben megszondázom és nem szoktam csalódni. 2023-ból egy kísérleti tétel is készült a Kúriánál, az MSP (Mérész Sándor Projekt) széria keretében egy betontartályban erjesztett és érlelt tételt is lepalackoztak. Bár alföldi merlot megelőzött a háziverseny megrendezésével, pont a cikk megjelenésekor én is megkóstoltam a két bort és a végkövetkeztetés is hasonló.

2025 sem múlhatott el Badacsony New Yorkban rendezvény nélkül, ezúttal április első hétvégéjén álltak csatasorba a Badacsonyi borvidék borászai és más turisztikai kiállítók a New York Palota Róma termében.
Sajnos úgy alakult, hogy arra a szombatra már volt programom, így mindössze egy röpke órát tudtam eltölteni a rendezvényen. Még jobban kellett sietnem, mint két éve, az extrán szűkre szabott időkeretbe négy pincészet fért bele: Villa Sandahl, Edvi-Illés, 2HA, Villa Tolnay (az esemnyen szintén kiállító Váli Pince és Jakab Badacsony borait nemrég kóstoltam a Grand Radovinben).

Van mi bepótolnom tehát, remélhetőleg lesz rá mód hamarosan, Badacsonyban. Addig is négy pince, négy-négy bor, gyors jegyzetek, kevésbé átgondolt pontszámok következnek.

Folytatódik a tavaszi tokaji hétvégéről szóló beszámoló, három borászat meglátogatásával. A szombati nap Bodrogkeresztúron és Bodrogkisfaludon telt a pincék közötti ingázással. Az időjárás nem volt túl kegyes, reggeltől késő délutánig kisebb-nagyobb intenzitással esett az eső, de a kóstolásban ez nem zavart, és igazából a sétában sem.

(Kilátás a Bodrog Borműhelytől)

A reggeli órákban még több gólyát láttam az utcákon, mint embert, de napközben már megélénkült a két falu. Ebédszünetben a  teltházas Karámban a Carpinus Borászat boraival ismerkedtem (azokról a beszámoló első részében már írtam) és borkóstoló csoportokat is láttam, úgyhogy a rossz idő ellenére sem állt meg az élet.

Németi Zoltán (alias Octopus) hosszú borblogger-karrierje mellett immár évek óta borászkodik is a Mátrában. Először Kerekes Zoltánnal párban, a Hoop Wines keretében, majd saját néven kezdett el borokat készíteni Gyöngyöspatán. A fókusz egyetlen fajtán, a kékfrankoson van. Bort készíteni persze egészen más, mint írni róla, de a sok kóstolási tapasztalat és a maximalizmus egészen biztosan nem jött rosszul, az eddig forgalomba került borok mindkét pince esetében szépen teljesítettek.
Utoljára tavaly júniusban, Gyöngyöspatán volt szerencsém kóstolni Németi Zolitól borokat a Kékfrankos és régi magyar fajták fesztiválján, azóta eltelt majdnem egy év (a fesztivált egyébként idén is megrendezik). A címben azonban nem csupán az időmúlás szerepel a "hiánypótlás" szó. A standon már akkor is ott volt a 2021-es Gereg Kékfrankos, de már magam sem emlékszem, hogy akkor miért nem kóstoltam. Zolitól azonban nemrég kaptam egy mintapalackot, ezzel most megtörtént a hiánypótlás. Igazi mikrotételről vagy egyébként szó, csak a Taste Hungary-nél és a Kálvária Pincénél elérhető.

A Bortársaság Borsuli "Fine Wines" kóstolósorozata újabb eseménnyel bővült, amely Franciaország legismertebb borvidékeit veszi górcső alá. Franciaország leghíresebb borvidékei alakították ki meg a világ meghatározó borstílusainak nagy részét és a legtöbb világfajta is innen indult hódító útjára. Burgundia, Bordeaux, Champagne, Provence, Rhone nem csupán stílusteremtő volt, de máig igazodási pont is a borvilágban, egyben számos ikonikus bor és borászat szülőhazája. Franciaország tehát örök klasszikus, adta magát, hogy egy önálló estet építsenek rá. A Bortársaság választékában - Alsace kivételével - a legfontosabb francia borvidékek mind szerepelnek, ezeknek a boraiból gyűjtöttek össze egy kóstolóra valót

Az áprilisban debütáló kóstolón hét bor került az asztalra. Felvezetésként kaptunk egy sauvignon blanc-t a Loire-völgyből, majd egy Chablis Premier Cru, egy legendás pezsgő és a világ egyik legdrágább rosé-ja következett. Burgundiát, a Rhone-völgyet és Bordeaux-t pedig három neves birtok 1-1 vörösbora képviselte.

A dűlőpáros sorozat szekszárdi kékfrankosokkal folytatódik, a Takler Borbirtok két borával. A pincészet szortimentjében több dűlős tétel is szerepel, köztük ez a két kétfrankos, a Szenta-hegy és a Gurovica dűlőkből. Nagyjából a Takler borok stílusváltásával egy időben, a 2010-es évek második felében jelentek meg stabilan a dűlős kékfrankosok a szortimentben, a jelenleg is futó 2020-as évjárat borait kóstoltam meg egymás mellett.

Egy szép aszú már önmagában ünneppé tudja varázsolni a napot, de egy évjáratból származó dűlőszelektált aszúkat szemlézni végképp egy ritka, különleges alkalom. Úgyhogy amikor Táncoló Medve barátunk megkeresett, hogy kóstoljuk meg együtt a Royal Tokaji 2018-as dűlős aszúit, természetesen megragadtam a lehetőséget.

A tavasszal együtt beköszöntött a borkereskedők által szervezett portfólió bemutatók időszaka is, egymást érik az ilyen jellegű rendezvények. Kettőnél többre valószínűleg idén sem jutok el, de legalább egyre már biztosan sikerült: március elején a KisBécs kóstolóján eltöltöttem két-három órát.
A KisBécs-Colorwines a választék gerincét adó osztrák borok mellett egy ideje már magyar, horvát, szerb, szlovén és szlovák pincészetektől is forgalmaz tételeket, így egy átfogó képet lehet alkotni a Kárpát-medence borászatáról.
A szokásoknak megfelelően néhány borász személyesen is tiszteletét tette a rendezvényen és tőlük, velük szélesebb merítést is lehetett kóstolni. Ausztriából a Malat, Tement és Gsellmann pincészetek, Szlovákiából a Csernus Pincészet, Szlovéniából a Dveri-Pax, Horvátoszágból a Veralda, hazánkból pedig a Gizella Pince képviseltette magát a kóstolón.

(A vendég borászok és a Color vidám csapata)

Már önmagában a terjedelmes Tement és a Malat szortiment végigkóstolása beillett volna egy egész délutános programnak, de velük majd a következő posztban foglalkozom. Rajtuk kívül még két másik pince standjánál jártam, a maradék időben pedig a vegyes osztrák felhozatalból kóstoltam vagy két tucat bort. Most az ezekről készült rövidke jegyzetek következnek.

A Gellért téren található Palack és a Szent István téren található 0,75 borbárok rendszeresen tartanak tematikus teszt szerdákat, amikor egy tematikusan összeállított borsort lehet fix összegért, kötetlen jelleggel végigkóstolni. Nádas Szilárd etyeki borász régóta a két borbár partnere, borok rendszeresen szerepelnek a borlapon, a közös munka eredményeképpen saját címkés tételeket is házasítanak a borbároknak. A két szál ott ér össze, hogy március közepén Nádas Szilárd volt a Palack Borbár vendége egy tesztszerda erejéig, a Nádas Borműhely borait a borász személyes jelenlétében lehetett megkóstolni.

Régen jártam Etyeken is, a Palackban is, Nádas Szilárddal sem találkoztam egy jó ideje, úgyhogy beugrottam megkóstolni öt bort és felvenni az elejtett fonalat.

A Homola Pincészet borait nagyjából 10 éve követem figyelemmel, és ahogy a pince is különleges hangsúlyt helyez a kékfrankos fajtára, valószínűleg én is a kékfrankosaikat kóstolom és fogyasztom a leggyakrabban. Most a pincészet 2019-es évjárata került sorra, rögtön duplán, mert ebből az évből kékfrankos is forgalomba került, egy "alap" és egy drágább, tihanyi alapanyagból készült tétel.