A sok egyéb kóstoló után összeálltak az idei első egyveleg-posztok is, hazai pályával fogom kezdeni. Ebbe a válogatásba a szokásosnál jóval  több édes bor került, és itt kaptak a helyet az utolsó 2023-as rosé palackjaim is.

A Figula Pincészet 1993-ban alapították, ennek 30. évfordulójára állít emléket a frissen debütáló 2023-as évjáratból készített "30" névre keresztelt bor. A család által legfontosabbnak tartott két szőlőfajtát, az olaszrizlinget és a furmintot a Gella-dűlő újratelepítése során egymás mellé ültették, ebből a két fajtából házasították az ünnepi bort amellyel egyszerre tisztelegnek borvidék hagyományai és a pincészet harminc éves fennállása előtt.
Az új tételt megjelenése alkalmából a Bortársaság Lánchíd utcai boltjában Figula Mihály és Figula János társaságában meg is lehetett kóstolni. A 30 mellé a Figula testvérek magukkal hozták az Olaszrizling friss, 2024-es évjáratát és a 2023-as Sóskút Olaszrizlinget is.

Eddig úgy tűnt, hogy az idei tél sem a vastag hótakaróról és a fogcsikorgató hidegről marad emlékezetes, január vége táján sorra dőltek meg a melegrekordok. Persze még így sincs igazán rosé-szezon, de ambiciózusabb, tartalmasabb tétel ilyenkor is lecsúszhat. Tavaly ilyenkor is egy balatoni rosé-t ajánlottam, most folytatom a sormintát, ezúttal egy Figula borral. A Bella Róza 2016 óta készül a pincénél, cabernet sauvignon adja az alapanyagot és hordót is bevetnek a borkészítés során, bár az évek során visszafogták a fa használatát.

Az aktuális magyar egyvelegben a nyár végén és az ősz első felében kóstolt borok kaptak helyet, sok balatoni és tokaji fehér, valamint rosé-k és könnyű vörösek innen-onnan, egy évjáratos pezsgő és két édes tétel foglalja keretbe a válogatást. Valószínűleg lesz még egy mini egyveleg, a szokásos ünnepi dömping előtt.

A dűlőpáros sorozat idén Csipkerózsika álmát aludta, de most év végén legalább néhány rész erejéig visszatér. Figula borokat kóstoltam megint egymás mellett, a 2019-es, majd 2020-as évjáratból is szerepelt tőlük két-két olaszrizling a sorozatban. Most két évet ugrottam előre, a 2022-es évjáratra, és a Sóskút mellé ezúttal a Száka dűlő bora került.

A Bortársaság Borsuli márciusi "Borász a házban" kóstolója újabb régóta várt vendéget fogadott, Figula Mihály érkezett Balatonfüredről. Hét évvel ezelőtt jártam egy hasonló tematikus Figula kóstolón a Bortársaság Borsuliban, akkor egy átfogó képet kaptunk a pincészet dűlőszelektált olaszrizlingjeiről, több dűlő tükrében. Most inkább a Köves névre hallgató csúcsbor volt a fókuszban, de előtte két dűlő borainak a fejlődésébe is betekintést nyertünk.

Az újabb magyar egyveleg gyorsabban összejött, mint gondoltam, hála néhány baráti összejövetelnek és balatoni kirándulásnak. Sok rosé és még több fehérbor került a válogatásba, vörösből inkább csak könnyedebb tételek. Borvidékek szempontjából a Balaton környéki régiók dominálnak, de sok másik borvidékről is jutott legalább 1-1 szereplő.
 

A Figula Pincészetet legtöbbször a fehérboraik, azon belül is az olaszrizlingek kapcsán szoktuk emlegetni, dicsérni, de ez nem jelenti azt, hogy ne készítenének remek vörösborokat is. A Balatonfüred-Csopaki borvidéken a legtöbb pincészet a kékfrankos mellett tette le a voksát, Figuláék ezzel szemben már jó ideje a három fő bordeaux-i fajtából palackoznak leginkább vörösborokat. A 2020-as évjáratból már ők is előrukkoltak egy hordónyi kéfrankossal, amit kíváncsian várok, de most egy remek cabernet sauvignon-ról lesz szó, amelyet a múlt héten kóstoltam és úgy tűnik, hogy éppen ideális állapotban nyitottam ki a palackot.

Az idei évben adós maradtam a borvidéki látogatásokkal és túl sok kóstolóra sem jutottam el. Augusztus végén azért szokás szerint megfordultam Balatonfüreden és a Balatonfüredi Borheteken is, így a környékbeli borokkal legalább ilyen formában találkoztam.

A dűlőpárok sorozatban tavaly szerepeltek már Figula borok, történetesen éppen ennek a két bornak, a Sáfránkert (akkor Sáfrán) és a Sóskút Olaszrizling, eggyel korábbi, 2019-es évjáratai. Akkor hajszállal a Sáfránkert nyert nálam, most következik a visszavágó a 2020-as évjárat boraival. A rövidke dűlőleírás megtalálható a tavalyi posztban, most csak kóstolójegyzetek következnek.

A tavaszi borpáros posztban 3:2 arányban a fehérborok, valamint a külföldi tételek vezetnek majd, magyar részről fehér házasítások és kékfrankosok, külföldről sauvignon blanc-ok, chardonnay-k és rioja-i vörösek kerültek egymás mellé.

Itt az év utolsó magyar egyvelege. Buborékos ital és rosé csak mutatóban szerepel ebben a válogatásban, cserébe van sok fehérbor - elsősorban Tokajból és a Balaton környékéről - vörösbor - leginkább a Szekszárdi, illetve a Villányi borvidékről -, és akad néhány édes tokaji is.

Íme az aktuális magyar egyveleg, ami nagyrészt a nyár folyamán kóstolt/fogyasztott, külön posztban meg nem írt magyar borokat foglalja magába. Ennek megfelelően a fehérborok vannak túlsúlyban, az átlagnál több a rosé, kevesebb a vörös, és egy pár buborékos és édes bor teszi teljessé a képet.

Úgy tűnik, lassan hagyomány lesz, hogy az utolsó augusztusi napok egyikén teszek egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken, legalábbis 2019, 2020 és 2021 után idén is így alakult. A nyári szezon végét jelző augusztus 20-án már túl voltunk, az időjárás kellemesre hűlt, a napot többnyire eltakarták a felhőt, de még ennek ellenére is meglepően sok ember gyűlt össze kedd este a Tagore-sétányon. Kora délután kezdtem és kora este fejeztem be a kóstolást és most inkább az ismert nevek tételei közül válogattunk. A terv az volt, hogy a kiszemelt pincészetektől 1 fehér és 1 vörös tételt nézünk meg, ezt néhány kivétellel sikerült is tartani.

Itt az idei második magyar boros megamix, pezsgőtől fehér és vörös borokon át az édesekig. Fehérben Tokaj és a Balaton északi partja, vörösben Villány és Szekszárd lett most felülreprezentált.

Újabb magyar chardonnay-s poszt érkezik, de ebben a válogatásban több szándékosság volt, mint a 2019-es balatoni ötösfogat szinte véletlenszerű felhalmozódásában. Ezúttal a 2018-as évjáratot vettem górcső alá, négy borvidék négy bora tükrében.
Bár chardonnay-t szinte minden borvidékünkön találni, Etyek-Budát kivéve sehol sem mondanám vezető fajtának, de az itt szereplő 4 borvidék kiválasztása még így is adhat okot meglepetésre. Badacsony elsősorban az olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű hármasról szól, chardonnay-val elég kevesen foglalkoznak, többnyire valamiféle külföldi háttérrel is rendelkező borászatok, mint amilyen a Domaine Edegger is.
A Balatonfüred-csopaki borvidéken már gyakrabban találkozunk a fajta képviselőivel, Figuláéknál házasításban és önállóan egyaránt. Itt most természetesen az egyik fajtaboruk szerepel, méghozzá a Selectio.
Tokajban a hat engedélyezett tokaji fajta mellett kísérleteznek néhányan nemzetközi fajtákkal is, Sauskáék viszonylag régóta foglalkoznak chardonnay-val, ráadásul a válogatás chardonnay-juk - a Birs - tulajdonképpen egyben dűlős tétel is.
Végül az inkább házasításokat előtérbe helyező Egerből is hoztam egy dűlőszelekciót. Ezen a borvidéken a bő fajtaválasztéknak köszönhetően a chardonnay sem elhanyagolható szereplő, többen önállóan is palackoznak borokat, ahogy a Stumpf Pincészet is.

A mai dűlőpár a Balaton északi partjáról érkezett, a Figula család pincéjéből. Ha a Tokaji borvidéken kívül valahol nagy hangsúlyt fektetnek még Magyarországon az egyes dűlők közötti különbségre, és ezt külön lepalackozott tételekben is megjelenítik, az a Balatonfüred-csopaki borvidék. A Csopaki Kódex tagjai is kiemelten kezelik a dűlős borokat, de más pincészeteknél is gyakran találkozni dűlőszelektált borokkal - többnyire olaszrizlingekkel. Figuláék nem csatlakoztak a Csopaki Kódexhez, de az egyes termőhelyek kutatása és bemutatása náluk is évek óta fókuszpontban van, a kedvező évjáratokban akár komplett dűlős borválogatásokat is forgalomba hoznak.
A blog hasábjain többször foglalkoztunk dűlős Figula borokról (1., 2., 3., 4., 5., 6.), nem maradhattak ki a dűlőpárokkal foglalkozó sorozatból sem. A 2019-es évjárat megkönnyítette a dolgomat, mivel ebből az évből két dűlős olaszrizlinggel találkoztam, így válogatni sem kellett.

A dűlőfaggatás nem csak Tokaj és a furmint/hárslevelű együttállás mentén dübörög kishazánkban, a Balatonfüred-csopaki borvidéken az olaszrizling prizmáján keresztül próbálja több borász is megjeleníteni az egyes termőhelyek közötti különbségeket. A Csopaki Kódex tagjai szigorú szabályozást alkottak meg a minél letisztultabb megközelítés érdekében, míg mások megkötésektől mentesen szabadabb stílusban alkotnak, így náluk belefér a késői szüreti időpont, a magasabb alkohol, a maradékcukor, a botrytis jelenléte is. A magam részéről nagyon tisztelem a Csopaki Kódex tagjainak elhivatottságát és az előírásaik szerint megalkotott borok között is mindig találok szép tételeket, de ha valaki megkérdezné, ki készíti  a legszebb olaszrizlingeket a borvidéken - vagy akár az egész országban -, minden bizonnyal a Kódex berkein kívül működő ifj. Figula Mihályra tenném a voksomat.
A Figula Pincészetnél évek óta készülnek dűlős olaszrizlingek, volt már szó olyan eseményről is a blogon, ahol a 2015-ös évjárat dűlős borait kóstoltuk a borásszal. Kézenfekvőnek tűnt ezt megismételni, így rszabi társaságában a 2018-as évjárat négy borát pakoltuk egymás mellé.

A Vince Magazin évről évre díjazza a hazai borkultúra legjobbjait, idén először azonban a közönség is szavazhatott a kedvenceire, több kategóriában. A díjazható borok listáját a hazai gasztronómiai és italkultúra szakértői és támogatói állították össze. A díjátadóra és a sétáló kóstolót is magában foglaló két napos gálára november első hétvégéjén került sor a Marriott Hotel dísztermében. A rendezvényen természetesen a különféle díjkategóriák döntőseit és díjazottjait is meg lehetett kóstolni, de további kiállítók is megjelentek, valamint mesterkurzusok keretében a Bock, a Jammertal Borbirtok és a Patricius Borház különleges boraival is meg lehetett ismerkedni.

Kevés boros rendezvény mondhatja el magáról, hogy már közel 90 éve megrendezésre kerül, a Balatonfüredi Borhetek azonban ilyen. Az északi part fővárosa 1932 óta ad otthont a Balatonfüredi Borheteknek, ahol a borvidék vezető pincészetei mutatják be boraikat. Amikor úgy jön ki a lépés, hogy éppen augusztusban járok Balatonfüreden, mindig igyekszem legalább egy gyors kört tenni itt én is, ahogy ez az utóbbi két évben is történt (2020, 2019). Idén nyáron ugyan a balatoni kirándulásaim legfőképpen a Badacsonyi borvidékre koncentrálódtak, de augusztus utolsó hetén egy napra elugrottam Balatonfüredre is egy kis nyárzáró borozásra.

Az évekkel ezelőtti gödörből fokozatos optimizmussal kikászálódva kezdem egyre jobban kedvelni az olaszrizlinget. Mivel nincs reprezentatív tapasztalatom, ezért inkább csak sejtem, mintsem tudom, hogy a színvonal továbbra is ingadozó, ugyanakkor már meg tudok nevezni két-három pincét is, ahol meggyőződésesen, komoly szándékok mentén, stabil minőségi színvonalon készülnek a fajtaborok.

Az pedig nem is kérdés, hogy Figula Mihály az említett kiscsoport egyik legmegbízhatóbb képviselője. Az elmúlt években több évjárat és több dűlő olaszrizlingjét kóstoltam tőle, és gyakorlatilag mindegyikkel elégedett voltam. A 2018-as Sóskút is ezt a vonalat viszi tovább, sőt, megkockáztatom, hogy ez a legjobb olaszrizling, amivel a közelmúltban dolgom akadt.

Az ad hoc sauvignon blanc sorozatban most egy igazi kakukktojás lesz a főszereplő. Amikor lekaptam a palackot a polcról, sejtettem, hogy nem egy átlagos sauvignon blanc-nal lesz dolgom, de ilyen értelemben ez a bor még felül is múlta a várakozásokat, ugyanis gyakorlatilag semmi nem utal benne a fajtára. Nem tudom, ki találta volna ki vakon, hogy milyen fajtából készült a pohárban pörgő bor, de a sauvignon blanc-nal azonosított fajtajegyekből biztosan keveset hordoz. A végeredmény mindenesetre érdekes és egyedi lett, tippre a terméskorlátozás, a későbbi szüreti időpont, a spontán erjesztés és a termőhely mind fontos szerepet játszhatott ebben.