Péter Ákos, a tokaji Péter Pincészet borásza még az év elején keresett meg minket azzal, hogy szívesen küldene nekünk néhány bort kóstolásra. Ungert és Ákos egyeztettek, majd a csomag  hamarosan meg is érkezett, nem kis meglepetésünkre két teljes karton bor formájában. A válogatásban helyet kapott a pince szinte teljes szárazboros szortimentje, egy három évjáratos mini vertikális a Thurzó Furmintból és egy pár édes bor is. A kóstolásra még február elején kerítettünk sort Ungert nappalijában hármasban, a jegyzetek összerendezésével azonban eddig adósak maradtunk.

Az előző évi kényszerű halasztás után májusról visszatért megszokott időpontjára a Furmint Február Nagykóstoló, ismét február első csütörtökén gyűltek össze a borászok és a furmintkedvelők Budapesten. Az esemény tavaly óta új helyen, a Hagyományok Házában, a Budai Vígadó épületében kerül megrendezésre, amely szerintem ugyanúgy méltó helyszínnek bizonyult, közlekedés szempontjából talán még kedvezőbb is az elhelyezkedése, mint a Vajdahunyadvárának. A 2022-es kóstolót egy külföldi út miatt kihagytam, 2021-ben pedig a vírushelyzet hiúsította meg a rendezést, így nekem 3 év után ez volt az első Furmint Február Nagykóstolóm.

Az utóbbi néhány évben sajnos kevesebbszer látogattam a Tokaji borvidékre, mint a korábbi időszakban, de a mostanában jellemző évi két bortúra közül az egyik alkalom stabilan továbbra is a Mindszenthavi Mulatsághoz köthető, amely lassan 10 éve kötelező program lett a baráti társaság számára. Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud szüreti fesztiválja az egyik első ilyen jellegű rendezvény volt a borvidéken, idén már a tizenkettedik alkalommal rendezték meg a mulatságot. Az elmúlt két év esősebb fesztiváljai után most verőfényes napsütés és tiszta égbolt várta a fesztiválra érkezőket, lehetett nagyokat sétálni és gyönyörködni az őszi tájban, és persze borozni.

Amikor kerek egy évvel ezelőtt végigittuk a Péter Pince gyakorlatilag teljes aktuálszortimentjét, már abban bíztunk a borásszal együtt, hogy a következő találkozás személyes formában fog történni. Aztán 2021 talán még nagyobb sebességgel, szinte egy negyedév alatt közlekedett el, eljátszva minden optimista várakozást és reményt. A 2019-es száraz borok közben palackba, majd pedig forgalomba is kerültek, így egy tokaji túra helyett a nappalimba invitáltam furmintfant, hogy együtt szondázhassuk meg őket. Négykezes beszámoló következik.

Önmagában még nem lenne nagy mutatvány, hogy egy tokaji pincészet kövérszőlőt palackoz fajtaborként, az viszont már kuriózum, hogy mindezt egy száraz iskolázású borral tegye. Tokajban hagyományosan inkább édes borokban szerepel a fajta. Vagy késői szüretelésű édes bort készítenek belőle, vagy beházasítják édes borba, mindenesetre valahogy száraz tételként kevesen láttak benne eddig fantáziát (vagy talán csak kevesen voltak elégedettek a végeredménnyel). Itt a kivétel, ami erősíti a szabályt: egy 2019-es száraz kövérszőlőt kóstoltam a Péter Pincétől, ami a jövőben akár érdekes színfolt lehet a tokaji borpalettán, ha több évjáratban is sikerül reprodukálni ezt a minőséget.

Az nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a bezártság jelenében a hazai borásztársadalom egyike a fulladozó gazdasági helyzet veszteseinek. Az éttermek zárva, a kóstolók, rendezvények törölve, személyes kontaktusra pedig minimális a lehetőség, ez pedig számokban aligha kifejezhető mértékben akadályozza a terjesztést és terjeszkedést.

A fenti indokok mentén keresett meg minket néhány héttel ezelőtt Péter Ákos, aki tokaji pincéjének reprezentációs borkeretéből ajánlott fel egy csokornyit blogunknak további szíves felhasználás céljából. Mi pedig éltünk a lehetőséggel, mégpedig úgy, hogy a sort először én, aztán pedig másnapi átszállítás után furmintfan is megkóstolta. Így állt össze ez a külön-külön négykezes, ami gyakorlatilag a Péter Pince aktuális szortimentjét hivatott lefedni.

Ez pedig különösen kedves volt a számomra, hiszen minimális előismeretek birtokában voltam a pincét illetően, így pedig sikerült egy közel teljes képet kapnom arról, hogyan néz ki a borvidék a Péter Pince szemüvegén keresztül.

2020-ban sem maradhatott el a Furmint Február és a hagyományos kóstoló a Vajdahunyadvárban, nem maradhat el a borrajongós beszámoló sem. Idén a magát már nyugdíjazott borbloggernek tekintő RSzabival ketten voltunk ott a borrajongó stábjából a legnagyobb furmint-mustrán, kóstoltunk is jó sokat, fogfájásig.

A Péter Pincészet boraival találkoztam már néhányszor, jellemzően sétáló kóstolók során, de egy teljes palackkal otthon, hosszabb időn keresztül ismerkedni most először volt lehetőségem. Nem egészen új szereplők ők a borvidéken, hiszen a család generációkra visszamenőleg foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászattal. A szélesebb közönség elé azonban csak az utóbbi években léptek ki, és boraikkal különböző hazai megmérettetéseken is szépen szerepeltek. Jelenleg a fiatal Péter Ákos készíti a borokat, hozzá köthető az arculat és stílusváltás, amelyet a palackok kívül-belül egyaránt tükröznek: modern, letisztult külcsín és belbecs.
A családi birtok öt hektár szőlővel rendelkezik a Thurzó, Mézes-mály, Bige, Mogyorós, Mester-Völgy, Lónyai, Kövesd dűlőkben, maga a pince pedig a tokaji Szerelmi pincesoron található. Mind a hat tokaji fajta, tehát furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, kövérszőlő, zéta, kabar helyet kap a választékban, akár fajtabor, akár házasítás formájában. A szortimentben találunk olyan ma már ritkaságnak számító különlegességeket is, mint a fordítás és a máslás.
Én most egy száraz furminttal tettem próbát, és az élmény alapján biztosan nem ez lesz az utolsó ilyen alkalom.

A Fill the Winebox csapata - mivel mással? - egy születésnapi MiniVino-val ünnepelte meg a Ferenc téri borbár megnyitásának első évfordulóját. A kóstoló abból a szempontból is különleges volt, hogy a kereskedés portugál szortimentjének egyik sarokkövét képező alentejo-i Herdade do Rocim pincészet külkereskedelmi vezetője, David Rego európai körútja keretében Budapestre is ellátogatott. David délután tartott egy zárt körű kóstolót néhány meghívott szakmabelinek, majd rövid pihenés után este ő mutatta be a pincészet borait a MiniVino vendégeinek is.
A díszvendég Herdade do Rocim mellett természetesen több ország boraiból is válogattak még borokat a szervezők, a már megszokott szereplők mellett ezúttal Horvátország került be érdekességként az esti választékba.

A kora délutáni szakmai kóstolóra sajnos nem sikerült eljutnunk, de a MiniVino-n ott voltam és szerencsére a délutáni kóstolón szereplő néhány bónusz tételt is meg tudtam kóstolni David Rego-val (a képen).

Tokaji száraz bor-fronton közel 20 év alatt rengeteg fellángolásnak, stílusváltásnak, fordulatnak és vitának lehettünk szemtanúi. A türelmetlenek szerint 20 év hosszú idő, a türelmesebbek szerint nem. Egy biztos, a tokaji száraz furmint (és hárslevelű) borstílusa sok változáson ment keresztül, szüreti időpont, almasavbontás, hordóhasználat, maradékcukor, test és alkoholtartalom szempontjából. Egységes stílusról jó eséllyel még ma sem beszélhetünk, de abban megegyezhetünk, hogy a borok általánosságban elmozdultak a könnyedebb, elegánsabb, gyümölcsösebb stílus irányába. A lendületes savakat már szinte mindenki egy kevés maradékcukorral próbálja megszelídíteni, a hordó karaktere egyre kevésbé nyomja rá a bélyegét a bor ízére és textúrájára (egyesek teljesen ki is iktatták a képletből), a borászok törekednek az alacsonyabb alkoholtartalom elérésére. 

Az utóbbi években a tokaji borászok egyértelműen a furmintot kiáltották ki zászlóshajónak, míg a termőterület mérete okán egyébként is másodhegedűs hárslevelű még hátrébb szorult. A furmintot (még ha nem is feltétlenül Tokajjal egyenlőségjelet téve) különféle programokkal, médiakampányokkal is zászlajukra tűzték, lásd Furmint Éve, FurmintUSA, furmintkiválóságok, stb. A fajta elsőbbségét a borászok igyekeztek különféle érvekkel is alátámasztani, amelyek közül a legtöbbel sosem értettem egyet.
Számos világhírű borvidék (Bordeaux, Burgundia, Rhone, Toscana, Rioja, Wachau, Marlborough... sorolhatnám napestig) kommunikációja egyáltalán nem a fajtáról szól, akár, mert alapvetően házasításban (is) gondolkoznak vagy pedig már annyira összeforrt a fajta a borvidékkel, hogy előbbit jóformán felesleges emlegetni, mindenki tudja, miről van szó. Arról nem is beszélve, hogy mi történne, ha hirtelen elkezdenének külföldön is nagy területen furmintot telepíteni és neadjisten hangos nemzetközi sikereket elérni, pláne a magyaroknál olcsóbb palackáron forgalmazott borokkal?
Arról, hogy a furmint adottságai jobbak, mint a hárslevelűnek, nem vagyok feltétlenül meggyőződve, kivéve ha a furmint neutrálisabb karakterét előnynek állítjuk be. A két fajta számos (hasonló) jellegzetessége ugyanúgy lehet áldás, mint átok, úgy mint az élénk savak, a jó cukorgyűjtő képesség, vagy a rothadékonyság, ezért a szüreti időpont megválasztása ezért kulcskérdés. A hosszú eltarthatóságról egyik fajta sem tudott jobban meggyőzni, mint a másik: sok értékesnek tartott furmintot és hárslevelűt láttam már 3 éves korában teljesen megöregedni, de ellenpélda is akad bőven, vannak tokaji szárazak, amelyek 10 évesen is remek formában vannak.
A kedvencem: a furmint nevét könnyebb kimondani, mint a hárslevelűét. OK, de pl. a riesling nevét is könnyebb kiejteni, mint azt, hogy grüner veltliner, mégis látjuk, hogy hol tartanak az osztrák "grüve"-k.
Abban, hogy az egyes dűlők adottságainak, az ezekről származó borok karakterének összehasonlítása érdekében érdemes egy fajtát használni, már több ráció van, bár az ültetvények korából, a különböző klónokból és alanyokból fakadó eltéréseket ez sem küszöbölné ki.
Ami egyértelműen a furmint mellett és a hárslevelű ellen szólhat, az a termőterületek nagysága, ezt nem kell magyarázni. Ugyanakkor a száraz tokaji akár tükrözhetné is a borvidék két fő fajtájának területi arányát, miközben egyesíti előnyeiket, és ezzel el is érkeztünk a kóstoló és a poszt apropójához.

Az "így ittuk mi" ezúttal nem véletlenül nem szerepel a címben, ugyanis az idei Hárslevelűk Éjszakáján kivételesen csak egymagam képviseltem a borrajongót. A kóstolón persze messze nem voltam egyedül, amikor ugyanis valamivel 5 óra után megérkeztem a már jól bevált vajdahunyadvári helyszínre, meglepve tapasztaltam, hogy annyi látogató kóstol, mint amennyi a korábbi években csak a kora esti órákra volt jellemző. Úgy tűnik tehát, hogy a rendezvény megtalálta a maga cél- és törzsközönségét és szépen belakta a kerengőt.

A HÉJ egyik nagy előnye - szerintem -, hogy a kellemes és egyedi hangulatú helyszínen pont egészséges mértékű embertömeg szokott megjelenni és a kóstolható tételek száma is még éppen befogadható. Nincs nagy tülekedés, általában a borászokkal is kényelmesen lehet váltani pár szót, és ha valaki időben érkezik, akár az egész felhozatalt végigkóstolhatja. A HÉJ másik nagy előnye az évről-évre változó kiállítói névsor, ami mindig egy átfogó képet ad a hazai hárslevelű-palettáról. A zászlóshajó Tokaj és Somló mellett szinte minden évben képviselteti magát más borvidék is, emellett az aktuális hárslevelűiket bemutató borászok is évről-évre cserélődnek. Természetesen vannak visszatérő résztvevők, de alig tudnék olyan borászt mondani, aki eddig minden HÉJ-on ott volt, legalábbis egy kéz biztosan elég lenne a megszámlálásukhoz.