A Bortársaság Borsuli régiókat bemutató kóstolói között az utóbbi hónapokban tűnt fel Dél-Franciaország, mint új téma. Franciaország déli része nagyobb borvidékeken túl számos kisebb eredetvédelmi körzet otthona, ahol különleges szőlőfajtákba, egyedi borstílusokba is könnyen bele lehet futni, de talán éppen ezért is a téma inkább a komolyabb érdeklődéssel és kóstolási tapasztalattal rendelkező borkedvelőknek lehet inkább vonzó. A kóstolósor külön érdekessége, hogy annak majdnem a fele "külsős" bor, tehát nem szerepel a kereskedés választékában. 

Egy kis külön válogatás következik a január folyamán kóstolt spanyol borokból. A szokásos külföldi egyvelegek is érkeznek majd, de nem akartam, hogy azokban egy ország ennyire domináljon, úgyhogy a spanyolok most kaptak egy külön bejegyzést.

Cádiz

A minimix-ben fehér- és vörösborok, egy rosé és egy édes likőrbor kapott helyet, a vörösek kivétel nélkül Andalúziából, Cádiz környékéről származnak, a fehérek vegyesen innen-onnan, a rosé Rioja-ból, az édes tétel pedig Málaga-ból érkezett.

Azt persze már a múltheti posztom megírása idején sem gondoltam, hogy a négynapos villányi hosszúhétvégéről nem lesz majd több mondanivalóm, hiszen jócskán fogyott bor a Crocusban tartózkodásom alatt. Itt ugyanis, ha tetszik, ha nem, minden a borról szól reggeltől estig. Következésképpen, bár nem így terveztem, azért a helyi adottságok beszippantották a borblogger-énemet, amely aztán nem is tudott szabadulni, így mind a szobában fogyasztott, mind a vacsorához kért borokról akad jegyzetem. Ezek következnek most összegyűjtve, alább.

Nem teljesen szokatlan dolog, hogy egy borszakíró vagy blogger egyszer csak sokkal nagyobb fába vágja a fejszéjét és maga is elkezd bort készíteni, itthon is találunk rá példát bőven. Elég csak a korábbi évekből Alkonyi Lászlóra, Csite Norbertre vagy Losonci Bálintra gondolni, akik egykor a Borbarát szerkesztőségét alkották, vagy Németi Zoltánra, aki a Mátrában kezdett borászkodni és octopus művésznéven, illetve saját néven hosszú-hosszú évek óta ír borokról és a Művelt Alkoholista oszlopos tagja. A mai írás is egy hajdani borblogger kis birtokáról szól, a helyzet pikantériáját az adja, hogy a borász pár egyik fele nem más, mint Kovács András, alias akov, aki számtalan remek írással gyarapította a Borrajongót. Kovács András és párja, Tóth Kinga kis mátrai pincészete, a Hegymente Szőlőbirtok egy ideje már a bimbózó gyöngyöspatai borászközösséget erősíti, és nemrég a első boraik is kereskedelmi forgalomba kerültek. De kezdjük a sztorit az elején...
 

A Kézdy Dániel által alapított budakalászi Kálvária Pince rendezvényhelyszínként és szakmai műhelyként egyaránt funkcionál, utóbbi minőségében szinte egész évben rendeznek különféle kóstolókat. A téma lehet egy szőlőfajta, egy borvidék vagy akár egy borászat, utóbbi esetben a borász személyes prezentálásában. November végén Bukolyi Marcell volt a Kálvária Pincészet legutóbbi kóstolójának meghívott vendége, de sajnos Marci a kóstoló előtt nem sokkal lebetegedett, így nem tudott eljönni Budakalászra. Az esemény ettől függetlenül nem maradt el, Kézdy Dániel és a Bukolyi szortimenttel is dolgozó Artizan borkereskedés mindenese, Takács Alexandrosz vezényelték le a kóstolót. Tavasszal pedig a tervek szerint pótlásra kerül az esemény, ezúttal ténylegesen a borász személyes jelenlétével és várhatóan néhány új tétellel.

A FineWines.hu kínálatában ugyan az új-zélandi szekció már nem frissül, de még bőven maradt elég muníció a raktárban ahhoz, hogy Tar Ferenc egy nagyon komoly kóstolóestet rendezzen október végén. Hat borvidék, kilenc pincészet, tizennégy tétel szerepelt a sorban, amelynek gerincét hordós sauvignon blanc-ok, chardonnay-k, pinot noir-ok és syrah-k alkották. A fenti okokból kifolyólag inkább régebbi évjáratokból válogatott a házigazda, így az afféle "hogy érik palackban az új-zélandi bor" tanulmány kóstolónak is beillett. A végeredmény egy nagyon erős merítés lett, amely mind minőség, mind érlelhetőség szempontjából szépen példázta a szigetország potenciálját, egyúttal azt is megmutatva, hogy bőven több felfedezni való stílust kínál Új-Zéland az intenzitást csúcsra járató "standard" sauvignon blanc-oknál.

Málaga, a Costa del Sol legfontosabb városa egyben az azonos nevű eredetvédelmi körzet és az innen származó édes bor névadója. A málaga manapság kevésbé ismert, mint a portói, a madeira, vagy a sherry, pedig a 19. században még erről volt híres a város. Az eredeti Málaga a szőlő szárításával vagy az erjedés során szőlőpárlat hozzáadásával készült, ez a stílus azonban visszaszorult és az előírások módosításának köszönhetően már természetes édes borok is készülhetnek Málaga DO megjelölésével. A Sierras de Málaga DO eredetvédelmi körzet 2001 óta létezik, területileg megegyezik az 1932-ben létrehozott Málaga DO-val, de az új megjelölés kizárólag a száraz fehér, rosé és vörösborok részére van fenntartva, míg Málaga DO maradt az erősített és természetes édes boroké. Az 1980-as években még alig néhány bortermelő volt a régióban, mára ez a szám a sokszorosára növekedett. A helyi bortermelés első említése egyébként még a föníciaiak idejére datálódik.
Málaga DO öt, Sierras de Málaga DO hét alkörzetet foglal magába. A keleti tengerparti részen fekvő, palás talajú Axarquía a legszárazabb. Itt érdemes még megemlíteni a 2004-ben életre hívott Pasas de Málaga DO-t, ami a helyi muskotály fajtákból készült, napon szárított mazsola saját eredetvédelmi kategóriája. Az alkörzetek közül a festői Ronda várost körülvevő Serranía de Ronda a legdinamikusabban fejlődő és az egyik legizgalmasabb.
A klímát a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán is befolyásolja, azonban a hegyláncol által szabdalt vidéken a magas hőmérsékletet a tengerszint feletti magasság kihasználásával ellensúlyozzák, a szőlőültetvényeket akár 800 méteres magasságba is telepítik, ahol igen nagy a napi hőingadozás.
Az engedélyezett szőlőfajták között nemzetközi (pl. chardonnay, moscatel fajták, sauvignon blanc, riesling, syrah, cabernet sauvignon, merlot, petit verdot) és Spanyolországhoz köthető (verdejo, tempranillo, garnacha, monastrell, tintilla de rota) fajtákat egyaránt találunk. A moscatel és a Pedro Ximénez az édes borok mellett a száraz boroknak is fontos alapanyaga. A helyi fajták között meg kell említeni a fehér doradilla-t és a ritka kékszőlő romé-t.

Málaga

Málaga városában próbáltam utánajárni kicsit a helyi borstílusoknak, fajtáknak, elsősorban Sierras de Málaga-ra fókuszálva. Kilenc bort kóstoltam, a nyolc száraz bor mellé végül egy édes Malaga csúszott be.

Meghoztam a szokásos negyedéves borpárbajos sorozat aktuális, nyári kiadását, 6x2 borral. A fehérek lesznek többségben, ahogy nyáron általában és - bár eredetileg nem terveztem - egy rosé páros is horogra akadt, vörösborokból pedig igyekeztem könnyebb tételeket válogatni.

A paloznaki Homola Pincészet egyike annak a kevés balatoni borászatnak, ahol a vörösborra legalább akkora hangsúlyt fektetnek, mint a fehérre. A kékfrankossal robbantak be először, de mint kiderült a syrah is remekül muzsikál a pincénél. Az ültetvény a paloznaki Hajnóczy-dűlőben található, löszös, márgás talajon teremnek a tőkék. 2013 volt az első évjárat, most a 2018-as fut, ez a bor azonban kicsit más, mint elődei, a plusz fantázianév mellett a szokásostól eltérő, halvány levendula színű címke is ezt jelzi. A Syrah 2018 "Légère" lazább szövésű, könnyedebb, mint a korábbi évek hűvösebb stílusú borai. A bogyózott egész szemek erjedése spontán, nyitott kádban indult, majd használt hordókban fejeződött be. Két év érlelés után szűrés, derítés nélkül, kevés kénnel került palackba a bor.
Engem kicsit meglepett, hogy egy könnyedebbre hangolt bor viszonylag sokáig érleltek hordóban és palackban is, kíváncsian vártam a végeredményt.

A Ca'Nestruc egy régi katalán családi birtok, amely mai formájában 1999 óta létezik, az első írásos dokumentációja, mint "Estruchék háza" (Casa de los Estruch) azonban még 1574-re datálódik. Az Estruch családnév utolsó viselője, Francisco Martí Estruch a jelenlegi tulajdonos, Francisco Martí Vadia nagyapja volt. Francisco Martí és édesapja, Andrés az 1980-as években kezdték el a pincészet modernizálását, az ültetvények átalakítását, majd a Ca N'Estruc lett az 1999-ben létrehozott Catalunya DO elsőként bejegyzett pincészete.
A birtokközpont Montserrat mellett helyezkedik el, az 2012-től ökológikus, 2019-től biodinamikus módszerekkel művelt ültetvények körülveszik a chateau-szerű főépületet és a feldolgozót. 22 hektáron termesztenek szőlőt, agyagos-meszes és kavicsos talajon, emellett további 20 hektárról vásárolnak termést. Xarel-lo, macabeo, chardonnay, garnatxa blanca, moscatell, syrah, garnatxa negra (garnacha tinta), carinyena, tannat and petit verdot terem a birtokon.
A szortiment három szintből áll: a Ca N'Estruc belépő tételekből, illetve a magasabbra pozicionált Idoia és L'Equilibrista borokből. A különálló BI borcsalád Francisco lányának, Annának a nevéhez fűződik, ezek a tételek a lehető legtermészetesebb módon, kén hozzáadása nélkül készülnek. A Ca N'Estruc vonal tagjai tartályban erjednek és érlelődnek, az Idoia és a L'Equilibrista borok már hordós érlelést is kapnak, némelyik hordóban is erjed.

Francisco Martí Estruch egyúttal az Uves Felices egyik alapítója, így a Ca N'Estruc is a folyamatosan bővülő spanyol borbirodalom része. A finewines.hu spanyol expanziójáról a múlt héten írtam egy vegyes válogatás alkalmával, ennek folytatásaként most a Ca N'Estruc három belépő borát kóstoltam meg.

Ha úgy történik a generációváltás egy családi borászatban, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, akkor adott a birtok, ahol a név és a borászkodás hagyománya a szülőkről a gyermekekre száll át és optimális esetben ez így megy évtizedeken, évszázadokon keresztül. A Bukolyi családban ennél  sokkal kanyargósabb úton valósult meg a generációváltás, ha egyáltalán lehet annak nevezni. Bukolyi László nevét a Gróf Buttler Borászat kapcsán ismerhette meg a közönség, legendás borok születtek ekkor az egri Nagy-Egedről és más dűlőkről. Idővel a család és a Gróf Buttler útjai szétváltak, ezután a Bukolyi borok Bukolyi Családi Birtok név alatt jelentek meg, immár Marcell szakmai irányításával, Bukolyi László ekkor gyakorlatilag visszavonult. Az újabb csavar a történetben a Bukolyi Marcell Wine Farm megszületése, ez Marcell és felesége, Lilla családi birtoka a Nagy-Eged hegy lábánál. Ma már ők öregbítik a Bukolyi család hírnevét, az apai örökséghez méltó módon és egyben attól függetlenül.

A Mentha fantázianevű boruk egy érdekes-fajta összetételű syrah-pinot noir házasítás és mint a kóstolás során kiderült, nagyon találó lett a névválasztás.

Emilia-Romagna az itáliai gasztronómia igazi fellegvára, kevés tartomány van, amely annyi világszerte ismert olasz élelmiszert és ételt adott világnak, gondoljunk csak a parmezán sajtra, a pármai sonkára, a modenai balzsamecetre, a mortadellára, a tortellinire, vagy a világszerte bolognaiként ismert húsos ragura. A fent felsorolt gasztronómiai "nagyágyúk" mellett Emilia-Romagna borairól ritkábban esik szó, különösen úgy, hogy az országnak számos legendás borvidéke van. Ma ezt a borászati szempontból kevésbé ismert régiót vesszük górcső alá, néhány bor tükrében.

Áprilisban írtam Alvaro Palacios priorat-i küldetéséről és a szortiment három boráról, és a mai írás ismét az úttörő spanyol borásszal foglalkozik, de míg legutóbb "horizontális" szempontból került górcső alá a választék, ezúttal egy vertikális sort kóstoltunk a pincészettől.

A KisBécs szakmai portfólió bemutatóján a széles osztrák kínálat szemlézése mellett (beszámoló itt) alkalom nyílt arra is, hogy három másik kiállítóval személyesen is megismerkedjenek a résztvevők, ugyanis a tulajdonosok/borászok maguk is eljöttek az eseményre. A Color Bar elődje, a Fiáker egyik deklarált célkitűzése volt, hogy a volt Osztrák-Magyar Monarchia mai területéről válogasson borokat. Így a Fiáker a KisBécs osztrák borai mellett szélesebb, magyar és közép-európai tételeket is magába foglaló szortimenttel várta a vendégeket, és ez így lesz a Color Bar esetében is. Ennek jegyében egy osztrák, egy szlovén és egy szlovákiai magyar borászat csatlakozott a rendezvényhez, és boraik a Color választékban is feltűnnek majd.

(A Schwarz család képviselői, a képet a KisBécs facebook oldaláról metszettem)

Az elmúlt napokban került forgalomba a St. Andrea Merengő aktuális, 2019-es évjárata, méghozzá a hosszú évek alatt megszokott dizájn helyett új címkével. A megújult külső nem csupán a Merengőt, hanem az egész St. Andrea szortimentet érinti, minden bor új "ruhát" kap. Az új Merengő megjelenése és az arculatváltás apropójából a pincészet és a Bortársaság közös sajtótájékoztatót rendezett, ahol többek között a Merengőt is megkóstoltuk. A Bortársaság Kossuth tér melletti boltjának emeletén Lőrincz György, ifj. Lőrincz György és az arculatot megtervező Ipacs Géza mutatta be a borokat és az új címkecsaládot.

Alvaro Palacios Spanyolország egyik legnagyobb hatású borásza, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy Priorat már az ország egyik legrangosabb borvidékévé avanzsált. Palacios nyolc testvérével együtt Rioja-ban nőtt fel, ahol családja Palacios Remondo néven készít borokat. Bordeaux-ban tanult borászatot, majd a diploma megszerzése után a legendás Chateau Petrus-nél dolgozott. Miután visszatért Spanyolországba, hordókkal kezdett kereskedni, közben beutazta a spanyol borvidékeket.
1989-től Alvaro Palacios René Barbier-hez és három másik befektetőhöz csatlakozva elindította az akkor még szinte ismeretlen Priorat-ot a világhírnév felé. Palacios első szőlőültetvényét, a Finca Dofí-t 1990-ben vásárolta meg, birtokát ekkor még Clos Dofí-nak nevezték. 1993-ban talált rá a birtok koronaékszerére, egy északkeleti fekvésű, meredek, palás kőzeteken 1900 és 1940 között ültetett parcella formájában, amelyet - mivel a dűlő tetején ősi kolostor található - L’Ermitának nevezte el.
Eredetileg a hangsúly a francia fajtákon volt, de az első évtized után Palacios történelmi tévedésként aposztrofálta a francia fajták bevezetését és elsősorban a helyi garnacha és cariñena párosára kezdte áthelyezni a fókuszt, ezzel az ültetvények fajtaösszetétele is ebbe az irányba változott.
A borász aktív kezdeményezője volt a burgundi mintát követő területi megjelölések meghonosításának Priorat-ban, ennek megfelelően született meg a birtok központjául szolgáló Gratallops település nevét viselő bor is. A Les Terrasses szintén több dűlő termésének házasítása, kezdetben ez volt a pince kvázi birtokbora, majd a Camins del Priorat megjelenésével feljebb került a portfólióban, lényegében a Les Terrasses hivatott megfogalmazni a pincészet küldetését. A Finca Dofí már egy dűlőszelektált ikonbor, a nagyágyú L’Ermita kistestvére, nagyrészt garnacha-ból.
Néhány éve két, kvázi grand cru szelekció is szerepel a pince portfóliójában. Az egyik új kiemelt terület a Bellmunt település melletti Les Aubagetes, amely kivételes klónállománnyal, 100 éves garnacha tőkékkel rendelkezik, 2015-ből készült innen az első bor. A másik válogatás tétel a Finca Dofí dűlő egyik északi parcellája a La Baixada, amelyet a Les Aubagetes és a L’Ermita ültetvényeiről szelektált garnacha klónokkal ültetett be a borász, innen 2018-ban palackozta az első különálló bort.
Mint látható, a terroir-központú szemlélet és a portfólió leginkább Burgundia hatását tükrözi (ezt egyébként szépen leköveti a külcsín is: a bordeaux-i palackokat burgundi formájú üvegek váltották az utóbbi években). A hangsúly az egyes termőhelyek közötti különbségek bemutatásán és a helyi fajtákon - elsősorban a garnacha-n, másodsorban a cariñena-n van -, a nemzetközi fajták szerepe visszaszorult.

Három bort kóstoltam meg Priorat ikonjától, a megbízható alapbor kategóriát bőven túlteljesítő Camins del Priorat-ot, a pincészet "ars poetica"-jának tekinthető Les Terrasses-t és az első legendás bort, a Finca Dofí-t.

Máltai borokkal ritkán találkozik az ember Máltán kívül, a sziget borai általában helyben fogynak el. Az ország kis mérete, adottságai és az eddigi, inkább tömegtemelésre beállt pincészetek egyaránt szerepet játszanak ebben. Sok máltai bort én sem kóstoltam eddig, de egy tavaly decemberi látogatás során zsákmányoltam két palackot az ország legnagyobb borászatának kínálatából és ez jó apropó, hogy közelebbről is megismerkedjünk a népszerű turista célországgal a bor szempontjából is.