Tavaly az első bükki alapanyagból készült Gallay Kékfrankos kapcsán már említettem, hogy a pince tulajdonos-borásza, Borbély Roland a családi birtok elindítása előtt dolgozott más borvidékeken is, ahonnan egy-egy jellemző szőlőfajta szeretetét is hazavitte a Bükki borvidékre. A saját telepítések termőre fordulásáig  ezekből a fajtákból eleinte csak szőlő felvásárlása útján készülhetett bor. Kékfrankosból már rendelkezésre áll a saját ültetvény, és abból már palackban van az első évjárat.  A bükki kabarra viszont kicsit még várni kell, de érdekes lesz majd látni, hogy a tokaji fajta hogy muzsikál majd szülőföldjén kívül (Somlón a Somlói Vándornál biztatóak az első jelek). Addig is idegenlégiósként a Tokaji borvidékről vásárolt szőlőből készült el a 2019-es Kabar.

Borbély Roland, a Gallay Pince tulajdonosa és borásza először pinot blanc-ból és zenitből készült boraival követelt magának figyelmet a borvilágban, kékszőlőként először a zweigelt vetette meg a lábán a birtokon. Roland a családi birtok elindítása előtt a Tokaji borvidéken és az Egri borvidéken egyaránt dolgozott neves borászatoknál,és mindkét borvidéken beleszeretett egy-egy fajtába, amelyekkel természetesen a Gallay Pincénél is szeretett volna dolgozni. A saját telepítések termőre fordulásáig ez eleinte csak vásárolt szőlőből valósulhatott meg, így az első Gallay Kékfrankos még egri termésből készült. Most viszont itt van a pince bükki alapanyagból erjesztett kékfrankosa, amelyik egész más arcát mutatja a fajtának, mint az egri szőlőből készített előd.

A Bormedence Kárpát-medence borkultúrájának ápolását zászlajára tűző Bormedence rendezvényen tavaly Szabi merült el a a borokban, idén én látogattam el az eseményre. A Kárpát-medencei borokat fókuszba állító eseménynek ebben az évben a Palotanegyedben található gyönyörű Festetics-kastély adott helyet és mintegy 50 termelő hozta el a borait.

A névsorban a határon túli borászatokon túl is bőven akadt olyan név, akiktől nagyon ritkán kóstolok borokat, de persze akadtak régi ismerősök is, úgyhogy minden körülmény adott volt, hogy pár órát eltöltsek az új tapasztalatok gyűjtésével.

Az új magyar egyveleg a borbárokban eltöltött poharazások és baráti iszogatások mellett egy Artizan Open-en és a VinCÉ-n tett látogatások során szerzett villámszerű benyomásokról papírra vetett rövidke jegyzeteket is magába foglalja. Így lesz néhány borászat, akiktől egészen sok bor is szerepel majd az alábbiakban, ami egyben azt is jelenti, hogy maratoni hosszúságú poszt következik.

Amikor a Bükkről, mint rejtőzködő borvidékről írtam, egyáltalán nem túloztam: egyelőre nagyon kevés minőségi bor készül a borvidékről és még kevesebb borászat kapcsán beszélhetünk országos, vagy úgy általában szélesebb körű ismertségről. A Bükk adottságai alapján többre lehet hivatott, ahhoz azonban, hogy végre kilépjen az árnyékból és borvidéki szinten is több ismertségre, elismertségre tegyen szert, összefogás szükséges. Ez lebegett annak a néhány bükki borásznak is a szeme előtt, akik mertek előrelépni és megalapították a Szövetség a Bükki Borvidékért névre hallgató eredet- és értékvédelmi közösséget. Az alapítók - Borbély Roland (Gallay Pince), Hajdu Roland és Sándor Zsolt - 2018 nyarán maguk köré gyűjtötték a hasonlóképpen gondolkozó termelőket és a közösség mellett saját szabályrendszert hoztak létre a magas minőségű és a termőhelyet méltóképpen képviselő borok létrehozása érdekében. Ebben a már rendelkezésre álló hazai példák, mint a Csopaki Kódex vagy a Magna Mátra is követendő példaként szolgáltak.

Három fő feladatot tűztek ki maguk elé, ezek: a dűlők feltárása, a termékleírás megváltoztatására irányuló javaslatok kidolgozása és a szakmailag megalapozott borvidéki fajtakísérletek előkészítése. Első körben a szövetség bővítésére meghívásos alapon került sor, de a későbbi csatlakozás lehetősége bárki számára nyitva áll.

A szövetség jelenleg 14 tagot számlál és a résztvevők két szintű szabályozásban gondolkoznak. A jelenlegi Bükki OEM eredetvédelmi rendszer alapjain nyugvó, de annál szigorúbb Classic Bükk szélesebb termelői kört céloz meg és a mindennapok boraira vonatkozó szabályozást valósít meg, míg a szűkebb Terroir Bükk kategória jeleníti meg a piramis csúcsát. Mindkét kategóriában találunk szabályokat a szőlőművelésre, borkészítésre és a megjelenésre, valamint az engedélyeztetési és ellenőrzési eljárásra. A magasabb minőséget célzó Terroir Bükk borok például ökológiai művelés - vagy arra történő átállás - alatt álló ültetvényről készülhetnek, Kárpát-medencei fajtákból, minimális beavatkozással, kötelező minimális érlelési idővel.

A sajtó tagjainak szervezett helyszíni bemutatkozásra és kóstolóra augusztus végén került sor, de sajnálatos módon egyikünk sem tudott személyesen ott lenni. Mégsem maradtunk le teljesen, ugyanis a borászok nagylelkűségének köszönhetően kaptunk néhány bort kóstolásra.

Ha van alig ismert borvidékünk, amely akár szunnyadó oroszlán is lehet, az a Bükk. Nagyon kevés palackozott bükki bor jut a fogyasztókhoz, de az a kevés minőségi termelő, akinek a termékei mégis elérhetőek, már meg-megmutatta oroszlánkörmeit. A Bükkalja 1970 óta önálló borvidék, előtte a miskolci borvidék részét képezte, de az itteni bortermelés hosszabb múltra tekint vissza. A miskolci bort a 19. században még az egri borral azonos áron adták el, tehát láttak potenciált a vidékben. A bükki borok a 20. században gyakran egri címkével kerültek forgalomba. Manapság sem találkozni sok bükki borral a borkereskedések, áruházak polcain, de az első fecskék megérkeztek. Egyikük a Borbély Roland neve által fémjelzett Gallay Pince, amely 2012-es kereskedelmi tételeivel rögtön bezsebelte a szakma elismerését, és az egyre szélesebb szortimentben több remek bort is találunk. Itt most két 2013-as tételt veszünk a mikroszkóp alá, de előbb essen néhány szó a borvidékről és a pincéről is. 

Arra jutottam, hogy talán érdemesebb az egyveleg posztokat a féléves adagokhoz képest kicsit sűríteni, egyrészt több aktualitása lehet egyes boroknak, másrészt jól jön a tömbösítés olyan esetekben, amikor sok kóstoló élményeit nincs időm/energiám külön posztba önteni.
2017 eleje ilyen minden szempontból alkalmas volt egy gyors magyar egyveleg "kihozatalára", rengeteg olyan eseményen voltam, amiről idő hiányában nem született külön írás, jobb híján most így pótolom a lemaradást.

A random módon kóstolt borok mellett itt egy teljes Kikelet retrospektív 2011-es és 2012-es száraz borokkal, egy DemiJohn kóstoló kínálatának a fele (Bencze, Fekete, Sanzon Tokaj, Gallay, Sándor Zsolt Pincészete, sajnos csak ennyire jutott időm), egy Junibor kóstoló (Árvay, DemeterVin, Gere, Hernyák, Pendits, Pfneiszl, Somlói Vándor, Weninger) és egy ETAP "4 borász" est termése (2HA, Benedek, Centurio, Kreinbacher). Vigyázat, maraton!

Itt a tegnapi poszt folytatása, néhány rosé és siller után vörösborokkal.

Itt a fél évet felölelő magyar egyveleg is, azokkal a borokkal, amelyeket az elmúlt 6 hónapban ittam és maradt fenn róluk valamilyen jegyzet, de azután a blogon valamilyen okból nem kerültek említésre. Az a terv, hogy az idén fokozatosan a végére járok a maradék 2011-es, 2012-es évjáratból származó tokaji boraim túlnyomó részének, így Tokaj erősen felülreprezentált ebben a válogatásban (és valószínűleg a következőben is így lesz), de akad itt bor mindenhonnan, a blogon ritkán vagy eddig nem előforduló pincéktől is. 

A Spájz-a-Szájban frontembere, egyben az újlipótvárosi Sarki Fűszeres új üzletvezetője, Czinege Tamás és a Németh Richard nevével fémjelzett Wine Flow közös gasztro-show-t szervezett október közepén A Másik Ajtó Bárban. Az ételek alapanyagát a Sarki Fűszeres és az azonos érdekeltségbe tartozó Tütü lébár szolgáltatta, majd ezeket a Spájz-a-Szájban csapata gyúrta egybe kész fogásokká. A tapas-jellegű falatkák mind egy tányéron kaptak helyet, így bár a menün rögzítve voltak a bor-étel párosítások, akár kísérletezni is lehetett. A kísérleti jelleggel rendezett mini gasztro-show maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azóta Tütü-A Másik Ajtó és Czinege Tamás hetente egy borászt lát vendégül és a borokhoz ugyanúgy ételeket is kreálnak.

A borokat Németh Richard válogatta és kínálta, kisebb, fiatal pincék tételeiből, amelyekből nem egy ezen az estén mutatkozott be szélesebb közönség előtt. Izgalmas estének ígérkezett, jó társasággal, lássuk mit lehetett kóstolni.

Bár ismeretes a fecske és a nyárcsinálás közmondási viszonyrendszere, azért kétségkívül izgalmas látni és kóstolni a minőségi borivószemmel kietlen bükki télben bárminemű bort, ami a maga őszintének ható erejével pozícionálja rá a vidéket az úgynevezett ivótérképre. Hát még olyat, amilyet Borbély Roland és József készít Gallay fedőnéven, hatvanszázaléknyi zenitből és maradékrésznyi pinot blanc-ból, ráadásul spontán és finomseprőn – hosszú- és rövidtávú memóriám bevetésével is csak azt tudom mondani, hogy én még ilyet máshonnan sem ittam, nemhogy a Bükkből.

A Bükk számomra jelenleg „kétpincés” borvidék. Először tavaly, a Galéria12 Kávéházban futottam bele a Gallay Kézműves Pince 2012-es évjáratú, zweigelt-ből készült roséjába ami egyben a pincészet debütáló tétele volt. Majd idén februárban a Borjour Magnumon találkoztam Sándor Zsolttal és boraival. És… egyelőre ennyi, remélhetőleg nem sokáig. A Gallay Pincéből nemrégiben kigördültek az új borok, úgyhogy valamelyest bővítettem ismereteimet a bükki borokat illetően.