A június beköszöntével bedurranó rosé-szenzonra hangolódva még a hónap elején tartottunk egy nyárköszöntő kóstolót Kézdy Daninál a Kálvária Pince teraszán. A tematikát tágan értelmezett "rózsaszín borok" kóstolójaként határoztunk meg, ebbe rosé-n túl belefértek a sillerek, a fehér szőlőből hosszabb héjon áztatással pirkadtabb színt elnyerő tételek, de akár könnyed, világos vörösborok is. A társaságot ismerve nem volt kétségem, hogy lesznek izgalmas borok a sorban, én is próbáltam meglepő tételt választani.

A Time Out Market borklubjában áprilisban a kadarka és a pinot noir körül forogtak az események. Az április utolsó keddjén tartott kóstoló fő témája a pinot noir, a vendégborászat az Etyeki Kúria volt, Mérész Sándor főborász és Nagy Vince kereskedelmi és cégvezető képviselte a Kúriát. Megkóstoltuk a pince hamarosan debütáló pezsgőjét, majd vakon kaptunk pinot noir-okat különböző évjáratokból, egy rejtett kakukktojással a sorban. Az utolsó két tétel régebbi évjáratokat képviselt, a sort pedig egy fehérborral zártuk.

Az idei első márciusi péntekre Vintage Riesling címmel beharangozott riesling rajongóknak kihagyhatatlan alkalomnak bizonyult, Tar Ferenc ugyanis a pincében rejtőző tíz évesnél is régebbi kincseket húzott elő a kóstolóra. A FineWines.hu választékának máig fontos részét képezik a - főleg német - riesling-ek, hiszen a borkereskedés és a hozzá csatlakozó borklub a Tar Ferenc által átvett Riesling.hu-ból nőtte ki magát. Az este során az Óvilág legfontosabb riesling lelőhelyeinek nagy része terítékre került, Alsace-tól a német borvidékeken át egészen Wachau-ig. Időben 2014-től egészen 1998-ig visszarepültünk, még az első beszerzésekből származó palackokat is nyitottunk. A FineWines.hu által egykor és jelenleg is forgalmazott pincék borai mellett néhány egyéb tétel is színesítette a sort, sok nagyágyúval.

Szerencsére hibás palack nem borzolta kedélyeket, szinte mindegyik bor kiváló formának örvendett ennyi idő eltelte után is. A palackos érlelés szépen elsimította az esetleges éleket és új rétegekkel gazdagította a borokat, de a gyümölcsöket sem kellett nélkülöznünk. Izgalmas utazás volt, számos kiváló riesling-gel, amelyek közül többen az év végi top listán is jó eséllyel helyet követelnek maguknak.

Folytatom a Wachauer Weinfrühling, azaz a Wachau-i Bortavasz múlt héten megkezdett élménybeszámolóját a többi pincészettel.

(Dürnstein)

Régen és ritkán látott vendég látogatott el február elején a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" kóstolóestjére. Györgykovács Imre Somló élő legendája, a Hegy neves családi birtokot alapító nagy öregjei közül az utolsó mohikán, mindez talán elcsépelt, de ettől nem kevésbé igaz. Sok hazai borásszal ellentétben Györgykovács Imrével alig-alig lehet összefutni kóstolókon, alig-alig tűnik fel boros eseményeken, és ahogy ő mondja a Somlón sincs kitáblázva a pince, de a jó emberek azért megtalálják. A Bortársaság Borsuli még egyik első eseményén látta vendégül Györgykovács Imre, most - mintegy 10 év elteltével - ismét eljött Budapestre és hozott magával sok-sok történetet és bort is.

2024-ben sem maradunk Furmint Február és Furmint Február Nagykóstoló nélkül. Az idei már a 14. Nagykóstoló lesz a 2010-ben életre hívott eseménysorozat történetében (2021-ben elmaradt a rendezvény a COVID miatt), ismét a budai Hagyományok Háza ad majd otthont a több, mint 60 kiállítót és legalább 200 bort felvonultató a rendezvénynek. 2024. február 1-jén, csütörtökön 16:00 órától várja a vendégeket a Furmint Február Nagykóstoló.

A Nagykóstolóhoz hasonlóan évek óta hagyomány, hogy a főszervező, Kézdy Dániel egy szűk körű kóstolót is tart az esemény előtt néhány héttel a sajtó képviselőinek. Az idei sajtókóstolót egy kis játékkal dobták fel a szervezők, a vakon bemutatott borokat egy online szavazó alkalmazás segítségével kellett megtippelni. Sajnos csak késve tudtam megérkezni a Kóstolom Borbárba, így a játékról lemaradtam, de a borokat azért gyorsan végigkóstoltam.

A FineWines.hu kínálatában ugyan az új-zélandi szekció már nem frissül, de még bőven maradt elég muníció a raktárban ahhoz, hogy Tar Ferenc egy nagyon komoly kóstolóestet rendezzen október végén. Hat borvidék, kilenc pincészet, tizennégy tétel szerepelt a sorban, amelynek gerincét hordós sauvignon blanc-ok, chardonnay-k, pinot noir-ok és syrah-k alkották. A fenti okokból kifolyólag inkább régebbi évjáratokból válogatott a házigazda, így az afféle "hogy érik palackban az új-zélandi bor" tanulmány kóstolónak is beillett. A végeredmény egy nagyon erős merítés lett, amely mind minőség, mind érlelhetőség szempontjából szépen példázta a szigetország potenciálját, egyúttal azt is megmutatva, hogy bőven több felfedezni való stílust kínál Új-Zéland az intenzitást csúcsra járató "standard" sauvignon blanc-oknál.

A mai témát egy új-zélandi sziget, a szigetország "borszigete", Waiheke Island, azaz a Waiheke-sziget szolgáltatja. Waiheke Island a több izgalmas régiót magába foglaló Auckland borvidékhez tartozik, de azon belül is egyéniség. A kicsi sziget a sauvignon blanc-ról és pinot noir-ról híressé vált Új-Zélandon belül érdekes színfolt, ugyanis itt inkább a vörösborok, a bordeaux-i házasítások és a syrah-k törtek vezető szerepre. A Man O' War Vineyards a sziget egyik legjelentősebb termelője.

Idén 5 hónapnak kellett eltelnie, hogy először hazai borvidékre vigyen az utam, nem így terveztem, de így jött ki a lépés. Május utolsó hétvégéjét a Tokaji borvidéken töltöttem, de nem csak a borozgatás volt a cél. Az elmúlt években a kultúrtörténeti emlékek meglátogatása mindig hátrasorolódott a programban - pedig azokban is bővelkedik a térség -, ezúttal kicsit kiegyenlítettebb volt a leosztás. Három pincénél azért így is jártam, kettő tokaji és egy mádi vizit fért bele az időbe.

Nem volt sok időm kipihenni az ünnepeket és a decemberi összejöveteleket, rögtön január második napján egy újabb komoly borsoron verekedhettem végig magamat. Kedves barátom és gimnáziumi osztálytársam szintén tavaly év végén töltötte be a negyvenet és hozzám hasonlóan ő is egy régóta tartogatott palackokból álló sort varázsolt az ünnepi asztalra. Többségében magyar borokból állt össze a mezőny, leginkább a Badacsony-Tokaj-Villány háromszög mentén; ráadásként azért két külföldi vörös is becsúszott közben. A tételek átlagéletkora itt is 10 év körül mozgott, de szerencsénkre a palackok legnagyobb része bőven élvezhető állapotban volt és 1-2 elöregedett bort leszámítva izgalmas válogatást kóstoltunk.

Az év végi elmaradások bepótolása során most egy régi adósságomat törlesztem. Ritkán fordul elő, hogy hónapokat kések egy kóstoló megírásával, most félig meddig mégis ez a helyzet. Szóval ez a kóstoló még a nyár végén, egészen pontosan augusztus 31-én volt, de az ősz elején feltorlódtak a megírásra váró dolgok, utána egy darabig úgy terveztem, hogy majd az idei második külföldi egyvelegbe olvasztom be, aztán kiderült, hogy annak a kereteit szétfeszítené... Végül némi késéssel, de mégis önálló posztban jelenik meg ez a kóstoló és az alábbi hat bor.

A téma tehát Tar Ferenc legkedvesebb szőlőfajtája, a rajnai rizling. Feri a világ minden tájáról válogatott egy kicsit, és amolyan stílusgyakorlatok jelleggel hat eltérő stílusú riesling-ből állította össze az alábbi érdekes kóstolósort.

Újabb hosszú ideje tervezett kóstolót sikerült végre összehozni a november végén. Még évekkel ezelőtt tettem félre néhány burgundi és új-zélandi pinot noir-t a 2014-es évjáratból, amely mind Burgundiában, mind egész Új-Zélandon jó évjáratként vonult be a történelemkönyvekbe. Kb. két éve próbáljuk összehozni a kóstolót, így utólag valószínűleg nem is baj, hogy vártunk vele egy kicsit, legalább három bor még így is kifejezetten fiatalnak tűnt.
Összesen 10 tételből állt a sor, fele-fele arányban burgundi, illetve új-zélandi borokból. Előbbiek közül két Villages és három Premier Cru állt csatasorba, új-zélandi részről két marlborough-i és három central otago-i bor alkotta a csapatot. Próbáltam úgy válogatni, hogy a borok árban nagyjából pariban legyenek, így többnyire a (vásárlások idején számított árakkal) 25-60 eurós ársávban mozogtunk.

Sokféle magánéleti okból kifolyólag idén mindösszesen négy nap jutott a nyárból, amit ezúttal is a Balaton mellett szándékoztam eltölteni. Tekintettel arra, hogy ilyenkor inkább kikapcsolódni szeretnék, mintsem pincét pince után túrázni, a boros programok a teljes félhét legszűkebb részét képezik csupán. A tavalyi Figulázás után idén Badacsonyt vettük célba, ahol két pincét sikerült lezavarni egy rövidebb, de annál forróbb délután alatt.

Azt nem állítom, hogy komoly jegyzetelések közepette történt a fogyasztás, de azért az Istvándy Birtok és Borműhelynél, valamint a Németh Pincénél kóstolt borokról vannak benyomásaim, ráadásul viszonylag frissek is. Ezeket igyekszem most megosztani, alább.

Az idei harmadik badacsonyi vizit második, egyben központi állomása a Villa Sandahl volt. A 2010-ben épült Sandahl Rezidencia messziről feltűnik a hegy lábánál sétálva, kis fekete szigetként a katonás rendben álló smaragdzöld szőlősorok között. Számtalanszor elhaladtam az épület előtt-alatt a Római úton, és bár régóta tervezem a rajnai rizling-specialista birtok meglátogatását, egésze idáig még nem jártam ott. A pincészet által szervezett tavalyi tanulmányi kiránduláson nem tudtam részt venni, végül most önálló szervezésben végre összejött a birtoklátogatás. Januárban már írtam két Sandahl-bor kapcsán a pincéről, de nem árt áttekinteni ismét a Villa Sandahl történetét és filozófiáját, hiszen érdekes színfoltot képez a badacsonyi borászatok között.

Idén is szokatlanul sokáig, egészen június közepéig kellett várni az első tokaji kirándulásomra, és ez sem sikerült túl hosszúra, de azért ebéd után két pince-vizit belefért a napba. A Hímesudvarnál Ripka Gergely alias Táncoló Medve és a tulajdonos-borász Várhelyi Péter tartott közös kóstolót, amely a borvidék egyik kevésbé kiegészítő fajtájára, a zétára fókuszált. Előtte az Erzsébet Pincénél kóstoltam meg a friss borokat Prácser Miklóssal, majd a még a hivatalos esemény előtt a Hímesudvar aktuális kínálatából is szemezgettem.

A Pósta-család hétéves franc-ja a jelennek készül, de a múltról szól. Arról a múltról, amelyben a fogyasztók ízlésének középpontjában a masszívan szétterülő, sűrű, hordós vörösborok álltak. Aki az ezt az egyébként kétségkívül jó ízléssel megtervezett, letisztult címkével rendelkező szekszárdi vöröset a palackon jól látható betűmérettel jelzett tizenöt térfogatszázaléknyi szesz ellenére is leveszi a polcról, az pontosan tudja, hogy mit várhat, és hogy mit fog kapni a pénzéért.

Egy jó nagy ugrást az időben, visszafelé. Ez persze két dolgot is jelenthet: örömteli nosztalgiát, vagy pedig a figyelmeztető előjelek ellenére elszenvedett csalódást. Noha az ízlésem tekintetében kifejezetten távol állok már ettől a stílustól, mégis jólesett visszaugrani úgy tizenöt évet a stílusvonalon egy olyan borral, amely múltidéző ugyan, de ügyesen kerüli a közhelyesség csapdáját is.

Eseménydúsan alakult 2020 vége és 2021 eleje a Tokaj Oremus háza táján. A 2018-as Mandolás tavaly év végén felkerült Wine Spectator a Wine Spectator top100-as listájára, ami eddig száraz magyar fehérbornak még nem sikerült. Idén februárban megjelent a birtok (forgalmi tételként) első dűlős furmintja, a Petracs, amelyről a múlt héten írtam. A legfontosabb változás a pincészet életében azonban Bacsó András távozásával következett be. A birtok igazgatójának várható nyugdíjba vonulásáról már korábban is lehetett hallani, de a koronavírus és a megfelelő utód keresése miatt a bejelentésre és a tényleges távozásra idén februárban került sor. Bacsó András tanácsadóként továbbra is segíti a birtok munkáját, birtokigazgatóként utódja Kindl Róbert lesz. Közben a Bacsó család második generációja is aktív alakítója már a borászat életének, hiszen ifjabb Bacsó András három éve kapcsolódott be a Tokaj Oremus munkájába, és a díjnyertes 2018-as Mandolás elkészítésében is komoly része volt.

Bacsó András személyében egy korszakos egyéniség távozik a Tokaj Oremus éléről, akinek neve örökre összefonódott a birtokkal, de az ott végzett tevékenységén túl is aktív alakítója és meghatározó alakja volt Tokaj-Hegyalja szőlészeti-borászati történetének az utóbbi évtizedekben. Táncoló Medve portréja tökéletes képet ad Bacsó András életművéről, érdemes elolvasni.

Az Oremus letisztult szortimentjében mindössze egyetlen száraz bor kapott helyet a Petracs ékezéséig, ez pedig a Mandolás Furmint, amely hamar megkerülhetetlen igazodási ponttá vált a tokaji száraz borok mezőnyében. Hosszú évek óta következetes stílus és egyenletes minőség jellemzi a Mandolást, amely érlelhetőség szempontjából is jól vizsgázik. Tartottunk már egyszer egy vertikálist, nagyjából öt és fél évvel ezelőtt, itt volt az ideje egy újabb körnek. Nyolc évjárat gyűlt össze a kincseskamrában, ezeket kóstoltuk meg, a nap fénypontjának szánt, és a múlt héten megénekelt Petracs előtt.

Az idén 20 éves Tokaj Nobilis Szőlőbirtok számtalanszor örvendeztetett meg minket remek borokkal, a bodrogkeresztúri családi pince Barakonyi-dűlőből készített furmint, illetve hárslevelű borai pedig az eddigi tapasztalataink alapján a borvidék legjobban érlelhető és legszebben is érő száraz borai közé tartoznak. Néhány évvel ezelőtt már megleptük magunkat egy vertikális hárslevelű sorral, majd rá egy évre megismételtük ezt a furmintokkal is.
Azóta palackba került a dűlő fajtaboraiból több évjárat is, úgyhogy a házi gyűjteményben fellelhető palackokkal ideje volt megismételni a szeánszokat, ráadásul gyakorlatilag éppen azoknál az évjáratoknál vettük fel a fonalat mindkét bornál, ahol néhány éve véget ért a sor. A két kóstoló tanulságait egy posztban örökítettük meg.

A Tokaj Nobilis birtokközpontja szeptember végén.

A Huber borest után egy újabb vertikális kóstoló következett a Carpe Diem szeptemberi kóstoló-sorozatában. A rivaldafényben ismét egy ifjú titán állt, Stephane Ogier és az ő különleges syrah-klónból készült borai. A L'Ame Soeur (= lelkitárs) névre keresztelt - Feri vásárlói körében csak "lámaszőr"-ként emlegetett bor - 8 évjáratát kóstoltuk meg. A vertikális sort a pincészet egy olcsóbb bora vezette fel, majd igény szerint lehetőség nyílt még két komolyabb, érettebb tétel megkóstolására is.
Az Ogier család több generációra visszavezethető múlttal rendelkezik a szőlőművelés és borkészítés terén, de a birtok csak a közelmúltban robbant be a borvidéki élvonalba. 1982-ig a termést nagyobb pincészeteknek értékesítették, majd szép lassan megkezdődött az átállás ás 1987-től már a teljes saját termésüket feldolgozták és saját borként palackozták. A családi birtok 1998-tól Michel és Stephane Ogier néven futott, ezzel jelezve, hogy Michel fia, Stephane is belépett apja mellé a vállalkozásba. Stephane Ogier Burgundiában és Dél-Afrikában dolgozott, mielőtt minden idejét a családi pincészetnek szentelte volna, 2014-től pedig a pince már csak az ő nevét viseli.

A L'Ame Soeur alapanyagát adó syrah de Seyssuel egy ősi syrah-klón, nevét a Cote-Rotie-tól valamivel északabbra található Seyssuel településről kapta. Seyssuel környékének borai egyelőre IGP megjelöléssel - tehát kvázi tájborként - kerülhetnek forgalomba, de az itteni termelők már kezdeményezték az AOP/AOC státusz elnyerését. A 19. század végéig ezek a területek Cote-Rotie-hoz hasonló megbecsülést élveztek.
A L'Ame Soeur-ba kerülő szőlők 150-290 méter magasan gneisz-es és csillámpala alapkőzetről, déli-délkeleti tájolású lejtőkön teremnek, összesen 2 hektáron, 3 parcellán. A 2001-ben telepített szőlőt kézzel szüretelik, a fürtök nagyjából 80%-a bogyózva, a többi 20% egész fürtben kerül feldolgozásra. A spontán, tartályban lezajlott erjedést 20 hónapos hordós érlelés követi, a hordók kb. 10%-a új. Az évjáratokról itt és itt írnak a világhírű szakértők. 

Spanyolországról elsősorban nem a fehérborok és pláne nem a chardonnay jut a borkedvelők eszébe, de az a helyzet, hogy az egész világon elterjedt kaméleon-fajta itt is megvetette a lábát, és számolni kell vele. A könnyű reduktív tételektől a burgundi stílusú, hordóban érlelt és seprőn tartott nagyágyúkig minden minőségi és árkategóriában palackoznak bort a fajtából és természetesen a palackos erjesztésű pezsgők készítésénél is szerepet kap, akár helyi fajtákkal házasítva, akár önálló alapborként. Csendes borok esetében az ország északkeleti csücskében található Navarra az egyik jellemző termőhely, de találkozunk chardonnay-van délebbre, Katalóniában, a tengerparti területeken is.

(Az első fotót a Vino Castillo által meghirdetett esemény facebook-oldaláról kölcsönöztem.)

A Vino Castillo saját választékában is találunk chardonnay-kat, ezekből válogatva hirdette meg a Dob utcai borkereskedés augusztusi fajtaspecifikus kóstolóját. A szépen felépített sorban a könnyedebb reduktív tételek után következtek a komolyabb a fahordós chardonnay-k, majd a felfrissülés jegyében cava-kkal zártuk a kóstolót. A borok és pezsgők mellé a szomszédos Dushi étteremből érkeztek a karibi konyha fogásai.

Az idei nyári balatoni bortúra-sorozat Paloznakon folytatódott, a Csopakkal szomszédos községet a hazai bor- és gasztrótérképre felhelyező Homola Pincészet boraival. Paloznakra a baráti társasággal szinte minden évben ellátogatunk kicsit kiereszteni a gőzt, tavaly viszont valahogy nem jött össze a szokásos paloznaki hétvége és úgy egyáltalán a településre sem jutottam el. Idén egy fél napos kitérőt már sikerült beilleszteni a programba, és természetesen nem maradt el a borozás sem.

A nagy koronavírusos forgatag közepette a fiókban maradt egy poszt, egy korábban elfogyasztott, de eddig megíratlanul maradt spanyol sor, jobban ismert - történetesen kivétel nélkül "R"-betűvel kezdődő :) - borvidékek boraival. Íme!

Bock-borokat valószínűleg sűrűbben kóstolunk, mint vásárolunk, aminek megvan a maga oka. A pince két-háromezres alapszériás borai legtöbbször érdektelenek, néhányszor pedig vállalhatatlanul rosszak is. A nyolcezer környékén kínált középkategóriás anyagok már többnyire érdekesek, néha pedig egészen finomak is, az itteni kutakodást ezért többnyire az árcímke, ritkább esetben pedig a rosszabb tapasztalatok korlátozzák. A húsz-harmincezres mazsolaborokat pedig értelemszerűen csak rendezvényeken kóstoljuk, hogy újra és újra megállapítsuk a tőlük vett stílusbeli távolságunkat.

A Tokaj Magic februári kóstolóján a Bott Pince talán legfontosabb dűlős borából kóstoltunk meg számos évjáratot a Borganikában. A Csontos dűlőt mondhatni, a Bott Pince tette fel újra a térképre. Dűlős száraz bort más rajtuk kívül nem készített innen, a Csontosból készült furmint viszont évről évre az egyébként is magas színvonalon teljesítő Bott szortimentnek is az egyik legjobbja. Ebből a borból hoztunk össze közös erővel egy nagy vertikális sort.