Az utóbbi néhány évben sajnos kevesebbszer látogattam a Tokaji borvidékre, mint a korábbi időszakban, de a mostanában jellemző évi két bortúra közül az egyik alkalom stabilan továbbra is a Mindszenthavi Mulatsághoz köthető, amely lassan 10 éve kötelező program lett a baráti társaság számára. Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud szüreti fesztiválja az egyik első ilyen jellegű rendezvény volt a borvidéken, idén már a tizenkettedik alkalommal rendezték meg a mulatságot. Az elmúlt két év esősebb fesztiváljai után most verőfényes napsütés és tiszta égbolt várta a fesztiválra érkezőket, lehetett nagyokat sétálni és gyönyörködni az őszi tájban, és persze borozni.

Talán nem túlzok, ha azt állítom, Takács Lajos a magyar borvilág egyik legérdekesebb, legeredetibb egyénisége, és nagyon jó, hogy mindezt nem kell múlt időbe tenni, hiszen a Somló elhagyása után Lajos most Tokajban tevékenykedik (valószínűleg kevesen tudják: Takács Lajos a borvidék szülötte, Abaújszántón látta meg a napvilágot). Nem túl gyakori, hogy valaki alig néhány év borászkodás után legenda-státuszig emelkedjen, de azt hiszem, Takács Lajosnak ez a Somlón sikerült. A sors úgy hozta, hogy a borász elhagyta "A Hegy"-et, de a borkészítést szerencsére Tokajban sem hagyta abba, még ha eredetileg ez is volt a szándéka.
Lajos somlói borai szép lassan elfogynak, a tokajiak még forgalomba sem kerültek, ritka alkalom tehát, hogy egyetlen kóstoló alkalmával mind a somlói, mind a tokaji munkásságába bepillantást nyerhettünk. Tar Ferenc a Borászportrék-sorozat keretében egy (majd a nagy érdeklődés miatt még egy) ilyen estét szervezett a Carpe Diem-be. 

(Takács Lajos és Tar Ferenc, a képet a Carpe Diem facebook oldaláról kölcsönöztem)

Azt hiszem, az egész borrajongó csapat nevében mondhatom, hogy év közben sem panaszkodhatunk, iszunk jó bort eleget, mégis valahogy az a szokás, hogy ahogy közeledik a naptárcsere időpontja és jönnek az ünnepek, mindenki elővarázsol még néhány nagyágyút a kalapból. Nálam sem volt ez másképpen, és mivel akadt néhány bor, ami az év végi toplistámon is szerepel majd, a két ünnep közötti blogos uborkaszezont kihasználva néhány sorban megemlékeznék az elmúlt napokban kiürített palackok tartalmáról.

A Furmint Február mintájára, de jóval kisebb méretekben megálmodott, május végi Hárslevelűk Éjszakája előtt a főszervező Kézdy Dániellel idén is összetrombitáltunk néhány ismerős bloggert, újságírót és egy szép nagy hárslevelű sorral hangolódtunk az egy héttel későbbi rendezvényre. A tavalyihoz hasonlóan dűlős tokaji borokat szondáztunk vakkóstoló formájában, de ezúttal badacsonyi, mátrai, somlói, villányi és felvidéki borokkal bővítettük a sort.

Újra tavasz, újra Somló-kóstoló a Hotel Gellértben. A helyszín és a tavaszi időpont maradt, de a rendezvény jellege sokat változott. Az elsősorban szakíróknak szóló ültetett kóstolót a közönség számára nyitott sétálókóstoló váltotta fel és három mesterkurzust, illetve kerekasztal-beszélgetést is meghallgathattak az érdeklődök. A "Virtuális geotúra a Somlón" címmel dr. Vári Kovács József tartott előadást a Somló geológiájáról. A "Tanúhegyek, ha találkoznak" című mesterkurzuson vendégként 3 balatoni borász - Laposa Bence, Pálffy Gyula és Török Csaba (2HA) - beszélgetett a Barcza Pince, a Tornai Pincészet és a Tóth Pince borászaival. Végül, a "Vulkánkitörések, ha találkoznak" kerekasztal-beszélgetésen Tokaj képviseletében Homoky Dorka, a Somlón is borászkodó Zsirai Kata, és a Somlót szintén jól ismerő Takács Lajos, valamint a Somló képviseletében Kis Tamás (Somlói Vándor), Kolonics Károly és Várszegi György (Kreinbacher) mesélt a két borvidék jellegzetességeiről.


A sétáló kóstoló kiállítóinak borait csak részben szondáztam meg, közben viszont Somló-Tokaj beszélgetést is végighallgattam. Így is találkoztam sok régi ismerőssel és új arcok is bekerültek képzeletbeli Somló-albumomba.

Sauvignon blanc-kedvelőként eleinte gyakran meglepődtem, mennyire megosztja ez a fajta a közönséget. Pedig a borkészítési eljárás, a termőhely és az évjárat tükrében a sauvignon blanc is számtalan arcát mutathatja. Valahogy én a marlborough-itól a stájerországin keresztül a Loire-völgyből érkező tételekig, a hiperintenzív fajélesztős aromabombáktól a visszafogottabb, zöldes jegyeket alig mutató neutrálisabb borokig szinte mindig találok a hangulatomhoz illőt. Ezt a sokoldalúságot próbáltam megvillantani egy kóstolósorral, így tavaszköszöntés címén barátokkal nemrég a nyakára hágtunk egy komolyabb kollekciónak a 2013-as évjáratból. 

A Terroir Club - mit iszol? sem maradhatott ki a Furmint Februárból, és ennek apropóján "Furmint kerekasztal" címmel egy igen érdekes eseményt szerveztek a Pesti Vigadó éttermébe. Élvonalbeli magyar borászatok furmintjai sorakoztak fel több évjáratból, külföldi borokkal karöltve, így időben és térben egyaránt széles kitekintésre kaptunk lehetőséget. A tokaji és somlói furmintok mellett wachau-i rieslingeket, burgundi chardonnay-kat és a Loire-völgyből érkező chenin blanc-okat kóstoltunk, így három nagy bort adó nemzetközi fajta biztosította a külföldi kontextust. A szervezők meghívására eljöttek a bemutatott furmintokat készítő borászok is: Bodó Judit és Bodó József (Bott Pince), Demeter Zoltán, Juhász Szabolcs (Királyudvar) és Takács Lajos (Hollóvár) osztotta meg gondolatait a közönséggel.

(Juhász Szabolcs, Takács Lajos, Bodó József, Bodó Judit és Demeter Zoltán)

Az év vége felé valahogy egyre kevésbé vonzottak a sok boros, estébe nyúló kóstolók, inkább csak otthon nyílt ki néhány magányos palack. Ez indukálta a "Tegnap ittam" posztok számának hirtelen megugrását, amiből itt egy újabb, részemről idén valószínűleg az utolsó ilyen jellegű írás, amelyet egy nem akármilyen bor ihletett.
Somló borász-ikonjának legendás boráról írtak már sokan a magyar borblog szcénában, amennyit ezekből a cikkekből felleltem, össze is gyűjtöttem a lap aljára, de talán így sem teljes a gyűjtemény. Már az írások száma is sejteti, hogy nem mindennapi borról van szó. Én először kb. 4 évvel ezelőtt találkoztam vele, tehát viszonylag későn, azután sokáig nem. Ünnepek előtt kíváncsiságból megnéztem, merre tart a somlói legenda tíz éves korában.

Zseniális, párját ritkító ötlet az, amit a Somló borászai másodjára összehoztak a Gellértben. Talán ez a legfontosabb kijelentése a prológusnak. Az újratöltés olyan üzeneteket volt képes hitelesen és közhelymentesen közvetíteni a sokszor önnön problémáiból kimászni képtelen hazai szeszközélet már-már visszataszító atmoszférájában, mint az összefogás és a kritika elfogadásának képessége. A szabdalt, sokféle érdek által többféleképpen irányított magyar borászszakma dacára a somlói termelők a tavalyi botrányos visszhangú mélyrepülés után másodjára is összehoztak egy húszboros, reprezentatívnak mondható borvidék-mintát, és megmutatták azt az úgynevezett hangos-véleményformáló közepes- és nagyfogyasztóknak. Akik tavaly is végigitták magukat a Cartwright Éva és Balogh Zoltán vezette rendezvényen, szinte egybehangzóan állították, hogy a mélyrepülésből még a becsapódás előtt sikerült visszahozni a gépet. Én idén estem át a tűzkeresztségen, ezért nincsen viszonyítási pontom, de talán megfelelően fogalmazok, ha azt mondom: a mezőnyt nem volt nehéz differenciálni, a sor lefedte a teljes élménypalettát a botránytól a klasszisig. Az arányokon viszont lesz még mit finomítani, ez egészen biztos.

Következzék az „Új Arcok és Új Borok a Somlóról” c. rendezvényről tudósító cikkünk folytatása. Az első rész itt olvasható. Az igazán komoly meglepetéseket persze a sor második része rejtegette.

Hegyaljai borászok kis csoportja gyűlt össze az egyik szerencsi pince kóstoló helyiségében egy márciusi péntek délután. Az összejövetel apropóját tájidegen borok szolgáltatták: sauvignon blanc-ok kerültek a poharakba szerte a világból.

A kóstoló ötlete már régen megszületett, de eredetileg még csak a találkozónak helyet adó család - erősen sauvignon blanc-rajongó - új generációjával beszélgettünk róla, hogy amikor egyszer a fővárosban járnak, megkóstolhatnánk néhány Loire-völgyi és új-zélandi tételt együtt. Telt-múlt az idő, a kóstoló sehogy sem akart összejönni, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy a helyszínt áttesszük Tokaj-Hegyaljára, és végül „kicsit” kibővítettük mind a résztvevők, mind az áldozatnak szánt borok körét is.

Egy ideje tartogattam két palack Hollóvár 2008-as furmintot, de nem pont ugyanabból. Takács Lajos ugyanis  a tétel egy kisebbik részét szűretlenül palackozta, ez a verzió csak a pincénél volt kóstolható és vásárolható. A kereskedelmi változat szűrés után lett letöltve. Most felnyitottam mindkettőt, és egymás mellett néztem meg őket.

Komplex, szívet melengető „old school” Hollóvár illat. Aszalt kajszi, méz, sósság, pici vöröshagymahéj, kéksajt. (ez utóbbi messze nem olyan meghatározó, mint fiatal korában) Telt korty, mély, az illatnak megfelelő karakteres ízek, szemrevaló attack. Sűrű szövés, élénk, fajsúlyos, ugyanakkor teljesen lekerekedett savak. Nem mondanám kifejezetten fókuszáltnak, de a hömpölygő gazdagság rétegekben érkezése megadja a korty fejlődés-érzetét. Elég hosszú lecsengés, remek egyensúly, sima felszínek, a szépen palackérett állapot finoman omlós konzisztenciájával. Komoly.  Eléri a 7 pontot. Szerintem fejlődését tekintve már elérhette csúcsát, ún. platón lehet, nem hiszem, hogy várható ettől feljebb.

A két bor nem meglepő módon igen hasonló volt, így nem láttam értelmét két külön jegyzetnek.  A szűretlen változat talán kicsit szebb, komplexebb palackbukét mutatott, míg a kereskedelmi tétel inkább petrolosabb volt. A szűretlen egy picit teltebbnek, kerekebbnek hatott, a normál változat kicsit feszesebbnek tűnt. Szubjektíve egy árnyalatnyit jobban tetszett a szűretlen, de tényleg annyira kicsi volt a különbség, hogy  nem voltam benne biztos, ha random töltögetne valaki a kettőből, akkor mindig tudnám, hogy melyik van épp a poharamban. Szűréstől függetlenül számomra a valaha volt egyik legjobb Hollóvár-bor, őszintén hiányzik ezen korábbi stílusuk. 

A december kiemelten boros hónap. Egymást váltják a jeles alkalmak, felpezsdül a társasági élet, ilyenkor pedig egyik palack nyílik a másik után.

Az elmúlt hetekben ezeket a borokat kóstoltam és fogyasztottam. Általában nem voltam túl jegyzetelős kedvemben, zömmel napok után vetettem csak papírra az emlékeimet, így a leírások kicsit rövidebbek a szokottaknál.

A Terroir Club Karácsony közeledtével ezúttal is szervezett egy remek kis exkluzív sort. Nem tudom, hogy mi volt a sor összeállításának pontos koncepciója, de alapvetően arról szólt, hogy megnéztünk néhány teljesen különböző stílusú, régebbi évjáratokból származó többnyire prémium kategóriás tételt. 

Az átlagos szint ismét igen magasan volt, miközben az eltérő stílusban megvalósuló klasszisok igazán színessé tették az estét. Köszönet érte, én nagyon jól éreztem magam!

A Terrior Club rendezésében ismét egy igen hasznos és tanulságos „foglalkozásra” és kóstolóra került sor. A téma ezúttal a jó öreg Somló, mégpedig egy nagy kacsintással a természethű borkészítés felé. A rendezvény két meghívottja Takács Lajos (Hollóvár), valamint az utóbbi években Somlón is termelésbe fogó biodinamikus osztrák, Werner Miklisch (Meinklang). Terjedelmi okok miatt a beszámolót két részre osztom, a poszt első részében a Hollóvárra, a folytatásban pedig a Meinklangra koncentrálok.

Azt hiszem ezen a blogon Takács Lajost és a Hollóvár borokat senkinek sem kell bemutatni. Lajos fősodort kerülő borai egyaránt adtak alkalmat gyermeki rácsodálkozásra és késhegyig menő vitára. Ha csak saját tapasztalataimat nézem, szinte ketté akarok hasadni. A régebbi Hollóvár évjáratok gyakran rendkívül tartalmasak, nekem sokszor már-már túlontúl is nehézkesek és rusztikusak. A borokra gyakran jellemző a kései szüretes karakter, a mézes-botrytiszes ízvilág és a lecsengésben visszaköszönő héjas kesernyésség. Igaz, ha egy tökéletes palack kerül elém, nincs alapvető kifogásom a borstílus ellen. Mégis, nagy kíváncsisággal és nyitottsággal néztem a kóstoló elébe, főként annak tudatában, hogy az aprócska birtoknál alapvető szemléletváltás zajlott le az elmúlt években.

Az elmúlt egy hónapban több somlai bor is a poharamba került, de közülük csak kettőre tudok tiszta szívvel emlékezni. Akik kimaradtak, inkább a „gyümölcstelenségükkel” és rusztikusságukkal illették magukat ebben a forróra sikeredett tavaszi időszakban. A fagyos télben is sokszor fárasztó borok zöme végül a palackban maradt. Amelyek viszont jól estek és egyetlen rövidke este alatt eltűntek bennünk, blogposztban a helyük. :)

A tavalyi év – még ízlelgetni kell a szófordulatot – márciusában jártunk egy nagy Somló-túrán. Természetesen nem először keveredtünk a borvidékre, de most komoly merítéssel sikerült egy szinte teljes spektrumot kapni a Hegy boraiból. Ismét nagy élmény volt a helyi termelők szocializáltsága és vendégszeretete. Itt még tényleg van lehetőség a hosszabb és elmélyültebb beszélgetésekre. A túrán beszerzett borokból és más archív tételekből nem sokkal később kerülhetett sor egy nagy somlai kóstolóra. Ezúttal fehér falak között vakon szerettük volna megnézni, hogy mit kezdünk a borstílusok és eltérő megközelítések szerteágazó labirintusával. Adódik a kérdés: merre tart Magyarország egyik legkultikusabbnak és legérdekesebbnek tartott borvidéke?

A Somlói Apátsági Pince és a Hollóvár szortimentjében számos érdekességet, kuriózumot találni, a most következő két tétel még az ő boraik között is ritkaság-számba megy.

Nagyon kis mennyiségben készült desszert-borok, melyek egyike se került kereskedelmi forgalomba.

Ugyan analitikai információim nincsennek, de mindkét bor esetén egy 5-6 puttonyos tokaji aszú súlyát és konzisztenciáját kell elképzelni.

A borok:

....avagy, Hollóvár Hárslevelű 2005- Up to date

 A most következő bor nem feltétlen illik ebbe a sorozatba. Bár hazai értelemben a négy éves borok már leggyakrabban igen érettnek tekinthetőek, ez a bor legfrissebb kóstolás alapján viszont még nem sokat mozdult meg.

             Még soha nem kóstoltam egy borkóstoló keretein belül 2-3 juhfarknál többet, ami nem meglepő annak fényében, hogy ez a fajta nem elterjedt hazánkban (és természetesen máshol sem, tudtommal). A Somlóról azonban kóstoltam néhány magas minőségű, kitűnő bort belőle az elmúlt években, és ez megérlelte a gondolatot, hogy összerakjak egy borsort juhfarkból szűrt borokból. A következő sort vettük górcső alá:

Múlt heti hárslevelű fajtakóstolónk kivonata következik. Az árnyaltabb összehasonlítás érdekében kritérium volt, hogy valamennyi tétel 2009-es legyen, ezen felül meg persze igyekeztünk az elérhető legszebbek közül meríteni, természetesen a teljesség igénye nélkül.

A kóstolás vakon történt.

Mindig tanulságos dolog vertikálist kóstolni.

Mostanra érett meg az idő ezeddig viszonylag rövidebb borkedvelői pályafutásom során, hogy egyes, általam kedvelt borokból össze tudjak állítani nem éppen hosszú, de már kellően érdekes három tagból álló minivertikálisokat.

Következzenek így először Hollóvár-furmintok: