A borpáros sorozatban a forró napokra két rosé következik a Balaton déli partjáról, két fontos családi pincészettől, Bujdosóéktól, illetve Konyáriéktól. Mindkettő számos helyen kapható, borkereskedésektől a hiperekig, könnyű velük találkozni.

Ismét külföldi mini egyveleg következik, ezúttal olasz borokkal, amelyek egy kivétellel az ország északi feléről származnak. Piemonte, Veneto, Lombardia, Toscana, Marche és Szardínia borvidékei és borai következnek vegyesen, erős vörös hangsúllyal.

(Tájkép Lombardiából)

Lengyel borokról szinte biztosan nem esett még szó a borrajongón, ami nem csoda, Lengyelország nem egy klasszikus bortermelő ország és hagyományosan inkább a lengyelek isznak a magyar bort, és nem fordítva, még ha az utóbbi időben a politika ezt sem kedvező irányban befolyásolta.
Ennél mélyebb piac- és kapcsolatelemzésbe nem bocsátkoznék, viszont a helyzet az, hogy nemrég Lengyelországban járva a kíváncsiságtól hajtva lengyel borokat is kóstoltam, és alapvetően kellemes meglepetésként tudnám összegezni tapasztalataimat.

2015 tavaszától 7 évig működött a XII. kerületben a KisBécs, akkor még direkt osztrák borokra specializált borbárként, egyben reggelizőként és kávézóként. A csapat 2019-ben nyitott egy nagyobb egységet a Madách téren, Fiáker néven, ahol már az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiból válogatott borokkal és meleg ételekkel is várták a vendégeket. A Fiáker utódja, a Color Bar a borok mellett a szélesebb italválasztékkal, koktélokkal szélesebb közönséget kíván megszólítani, de Közép-Európa borait továbbra sem engedték el. Pár hete jártam a Color Barban, ahol kaptam egy kis betekintést az aktuális választékba.
 

A 2010-es években rendszeresen megrendezték Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a két borvidék top termelői mutatták be boraikat a szakértőknek és a nagyérdeműnek. Az eseményről többször mi is tudósítottunk, utoljára éppen 10 évvel ezelőtt. A kezdeményezés mintha elhalt volna a 2020-as évekre (vagy csak hozzám nem jutott el a híre), pedig az utóbbi időben az egri és szekszárdi borok - köztük a bikavérek - is egyre másra gyűjtik be a nemzetközi elismeréseket (a mai bort James Suckling csapata 94 pontra értékelte). Talán csak nekem furcsa, hogy éppen most nem kapnak a lehetőségen a borászok, hogy megmutassák ezeket a borokat egy tematikus kóstoló keretében. Ez csak onnan jutott eszembe, hogy a minap kóstoltam a 2021-es Takler Örökség Bikavért és szerintem szép példája annak, hogy mennyit lehetett csiszolni a borok stílusán az elmúlt években.

Idén kicsivel később, november elején került a polcokra a Sauska Cuvée 7 legfrissebb, 2021-es évjárata, szokás szerint duplán: két kapszulával a Cuvée 7 Siklós, barna kapszulával a Cuvée 7 Villány. A pincészet és a Bortársaság december elejéig különféle kedvezményes ajánlatokkal is támogatja a megjelenést, aki alaposan bevásárol, még ajándék pezsgőt is kaphat. November elején a boltokban is meg lehetett kóstolni a két bort, én is így tettem. Ahogy tavaly is, néhány perc és kb. fél-fél deci kóstoló jutott, majd utólag emlékezetből született pár sornyi jegyzet, ami alapján mélyreható elemzésekbe nem bocsátkoznék, de egy gyors bejegyzésben rögzítem a benyomásokat.

A Bortársaság Borsuliban mindig sűrű az őszi program, idén is több külföldi borászatot láttak vendégül a "Borász a házban" eseménysorozat keretében. A svájci tulajdonban álló, toszkán Casa Brancaia talán 2 éve jelent meg a Bortársaság kínálatában, én még korábban, a Drop Shop választékában találkoztam velük először és örültem, hogy ismét jelen vannak Magyarországon. Október végén a borászat nemzetközi kereskedelmi vezetője Andrea Alassio érkezett a Bortársaság Lánchíd utcai üzletébe, hogy bevezesse a hallgatóságot a Brancaia történetébe és bemutassa a pince borait.

A KisBécs már hagyományosan két portfólió bemutatót tart évente, egyet tavasszal, egyet ősszel. Mindig érkeznek külföldi és hazai borászok is, hogy személyesen mutassák be a borokat, de rajtuk kívül is nagyon széles választékból lehet szemezgetni. A tavaszi portfólió bemutatón végig ott voltam, de így sem értem oda időben minden standhoz (beszámoló két részletben: 1., 2.). Az őszi eseményen pedig csak egy bő órát tudtam eltölteni, ez arra volt elég, hogy a két nagy nevű osztrák borászat, a Weingut Bründlmayer és a Weingut Tement borait végigkóstoljam, a Tement esetében ez a szlovén testvérpincészet, a Domaine Ciringa borait is magában foglalta. 

A KisBécs alapítói, Kálmán András és Gombolai Attila május végén  komoly szakmai mesterkurzust szerveztek a Color-ban, amelyen két neves osztrák borász Birgit Eichinger és Birgit Braunstein - "Birgit & Birgit" - személyesen mutatta be borait a szakma képviselőinek. A vezetett nagykóstolóra hétfő délben sajnos nem tudtam elmenni, így szerdán egy "morzsaparti" keretében pótoltam, amit lehetett. A hivatalos mini kóstolósorban öt bor szerepelt, de kiegészítésképpen néhány plusz tételt is meg tudtam kóstolni, amit ezúton is nagyon köszönök a KisBécs-Color csapatának.

Birgit Braunstein és Birgit Eichinger (A képet a KisBécs facebook oldaláról kölcsönöztem)

A Bortársaság Borsuli "Fine Wines" kóstolósorozata újabb eseménnyel bővült, amely Franciaország legismertebb borvidékeit veszi górcső alá. Franciaország leghíresebb borvidékei alakították ki meg a világ meghatározó borstílusainak nagy részét és a legtöbb világfajta is innen indult hódító útjára. Burgundia, Bordeaux, Champagne, Provence, Rhone nem csupán stílusteremtő volt, de máig igazodási pont is a borvilágban, egyben számos ikonikus bor és borászat szülőhazája. Franciaország tehát örök klasszikus, adta magát, hogy egy önálló estet építsenek rá. A Bortársaság választékában - Alsace kivételével - a legfontosabb francia borvidékek mind szerepelnek, ezeknek a boraiból gyűjtöttek össze egy kóstolóra valót

Az áprilisban debütáló kóstolón hét bor került az asztalra. Felvezetésként kaptunk egy sauvignon blanc-t a Loire-völgyből, majd egy Chablis Premier Cru, egy legendás pezsgő és a világ egyik legdrágább rosé-ja következett. Burgundiát, a Rhone-völgyet és Bordeaux-t pedig három neves birtok 1-1 vörösbora képviselte.

Eddig úgy tűnt, hogy az idei tél sem a vastag hótakaróról és a fogcsikorgató hidegről marad emlékezetes, január vége táján sorra dőltek meg a melegrekordok. Persze még így sincs igazán rosé-szezon, de ambiciózusabb, tartalmasabb tétel ilyenkor is lecsúszhat. Tavaly ilyenkor is egy balatoni rosé-t ajánlottam, most folytatom a sormintát, ezúttal egy Figula borral. A Bella Róza 2016 óta készül a pincénél, cabernet sauvignon adja az alapanyagot és hordót is bevetnek a borkészítés során, bár az évek során visszafogták a fa használatát.

Spontán alakult így, de a jelek szerint a január első fele nem kis részben a komoly magyar vörösborok jegyében telt. Őszintén bevallom, nem feltétlenül az a kedvenc műfajom, ami a magyar köztudatban leginkább "nagy vörösborként" rögzült, rendszeres vásárlónak sem mondhatom magam, de időről időre meg tudok kívánni ezekből is egy-egy pohárral, és egyébként sem árt képben lenni, hol is tart most a hazai mezőny. Az külön öröm, ha nem engem terhel a szervezés és a borok beszerzése, hanem csak csendes megfigyelőként lehet kóstolni és levonni a tanulságokat. Szóval, az történt, hogy a Takler Regnum sikerén hirtelen felbuzdulva beneveztem a Bortársaság Borsuli "Fine wines - magyar vörösek" borestjére, amely jól ismert borászatok neves borait vonultatja fel.
A nemzetközi boros sorozattal ellentétben ennek az eseménynek nincs fehérboros párja - bár szerintem már csak kísérletnek is érdekes lenne megpróbálni egy magyar fehérboros sort összeállítani -, de tény, hogy kis hazánkban sokkal inkább vörösborokból sikerült már-már önálló márkaneveket faragni. A Bortársaságnál ezekből válogattak ki néhányat a kóstolóra.

A sangiovese és francia (elsősorban bordeaux-i) kék szőlőfajták házasítása már több, mint 50 éves múltra tekint vissza, az úttörő szupertoszkánoknak köszönhetően. Az árak miatt ritkán van lehetőség arra, hogy a csúcsmodelleket teszteljem, de a tisztes alap-/középmezőnyből időnként megszondázok egymás mellett néhány palackot (1., 2.). Novemberben három neves toszkán borászat - Antinori, Brancaia és Ornellaia - sangiovese-t és francia fajtákat tartalmazó házasítását kóstoltam össze a 2021-es évjáratból. A sangiovese és a francia fajták aránya lényegesen eltér a három házasításban, és ez természetesen érezhető a borokon is.

Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.

Nagyjából hét év telt el azóta, hogy először találkoztam a Clos de Los Siete-vel, a francia borászlegenda Michel Rolland és társai Argentínában indított boros projektjével. Akkor azt a következtetést szűrtem le, hogy ez egy biztos kézzel, profin összerakott bor, amely egy bordeaux-i sorból biztosan kilógna, de a legtöbb újvilági testvérénél azért kifinomultabb és "európaibb". Az argentin termőhely és a bordeaux-i borászok találkozása tehát egy óvilági és újvilági borok stílusjegyeit egyesítő tételt eredményezett.
A gyűjtőmunka eredménye részben a véletlennek köszönhető: ha már két-három évjárat összejött, bevártam még néhány másikat, hátha tanulságos lehet egy újvilági vörös vertikális kóstoló is, különösen úgy, hogy ekkora a francia behatás. Tavaly év végén a kíváncsiság legyőzött és egy palackkal megkurtítottam a sort, április végén pedig a maradék 4 üveg nyakára hágtunk.

A "Fine wines" főcím alatt futó kóstolók 2022-től képezik a Bortársaság Borsuli "választékának" fix részét. Hazai pincészetek ikonjait felvonultató magyar vörösborok, illetve komoly nemzetközi fehér, vagy vörös tételek kerülnek a górcső alá ezeken az estéken (külön magyar fehérboros esemény nincs, a nemzetközi fehérboros sorban viszont szerepel egy száraz tokaji furmint). A külföldi boros kóstolók esetében az alapkoncepció szerint magas presztízzsel rendelkező, klasszikus - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból, elismert termelő által készített, magas minőségű, komplex, hosszú érlelési potenciállal kecsegtető borok szerepeljenek a sorban.
Hét tétel szerepel a sorban, ilyen szűk keretek között persze nem lehet a világ minden fontos termőhelyét bemutatni, muszáj szelektálni. A fenti okok bemutatott borvidékek, pincészetek és ezzel a kiválogatott tételek tekintetében is előfordulnak változások, az évjáratok cseréjén túl is. Ez - a sorban szereplő borok magas minőségén túl - is egy ok lehet, hogy akár többször is jegyet váltson az ember ezekre az alkalmakra, így tettem én is.

A fehérboros kóstolón kétszer jártam már (1., 2.), most másfél év "szünet" után a vörösboros eseményre voltam újra kíváncsi.

A Bortársaság Borsuli állandó teltházzal üzemelő "Borász a házban" sorozata 2024-ben is folytatódik, hazai és külföldi borászatok részvételével, tavaly óta már nem csak budapesti, hanem vidéki helyszíneken is. Az idei első budapesti esemény vendége Sopron kis butikborászatának tulajdonosa, Luka Enikő volt.
Luka Enikővel kóstolókon futólag többször is, de legfeljebb a kóstoltatott borokról váltottunk néhány szót. Most, hogy volt lehetőségem valamivel jobban megismerni, egy érzékeny, pozitív szemléletű és jó humorral megáldott ember benyomást keltette, aki sok nehézség ellenére jutott el oda a boraival, ahol most tart.

Azt persze már a múltheti posztom megírása idején sem gondoltam, hogy a négynapos villányi hosszúhétvégéről nem lesz majd több mondanivalóm, hiszen jócskán fogyott bor a Crocusban tartózkodásom alatt. Itt ugyanis, ha tetszik, ha nem, minden a borról szól reggeltől estig. Következésképpen, bár nem így terveztem, azért a helyi adottságok beszippantották a borblogger-énemet, amely aztán nem is tudott szabadulni, így mind a szobában fogyasztott, mind a vacsorához kért borokról akad jegyzetem. Ezek következnek most összegyűjtve, alább.

Itt egy mini spanyol egyveleg, mégpedig egy csokor a WineMission illetve a Borfanatik kereskedések által forgalmazott borokból. Az idén indult Borfanatik még december elején tartott egy borvásárt, ahol kedvezményes áron lehetett szemezgetni a kínálatból és az ott szereplő borok nagyobb részét meg is lehetett kóstolni. Miután a kínálat túlnyomó része spanyol tételekből állt és - 3 kivétellel - én is többnyire spanyol borokat kóstoltam, a többi bor jegyzete megy a megfelelő egyvelegbe, a spanyolok viszont már szétfeszítették volna annak kereteit, így ezeket a leírásokat most külön gyűjtöttem.