Az idei tavaszról 7 duó került be a borpárbajos posztba, könnyedebb hazai és komolyabb külföldi fehérek, dél-francia rosék, vörös fajtaborok hazai pályáról és házasítások egy kevésbé ismert Rhone-vidéki appellációból.

Néhány héttel ezelőtt érkezett a lehetőség, hogy a BorBázis Borkereskedés zöldkampányának jóvoltából megkóstolhassunk egymás mellett három zöldveltelinit, ezzel támogatva a kereskedő és az Ihatóbb Magyarország közös kampányát a környezettudatos szeszhulladék-kezeléssel kapcsolatban. A sor kétharmados sikert mutatott, erről számolunk be most, alább.

Több szempontból is támadható döntést hoztam, amikor múlthét szombaton leemeltem Gálék tizenkilences olaszrizlingjét az egyik nagybolt italosztályának polcáról. Egyrészről feltételezhető, hogy közvetlenül a pincénél már a kétezer-húszas évjárat fut, amely frissességéből fakadóan szebb arcát mutathatja, mint a bizonytalanul hosszú ideje hiperkörülmények között nevelkedett elődje, másrészt az a reduktív iskola, amelyben Gálék jellemzően utazni szoktak, körülményfüggetlenül élményszerűbb a tárgyévet követő háromszázhatvanöt napban, mint azután.

Nagy baj viszont mégsem történt: ez az olaszrizling bizony még így is áll, mint a cövek. És a neveltetésén belül éppen olyan, amilyennek lennie kell: friss és ropogós, igazi tavaszi bor, bár az érzékszervi benyomásaim alapján meg vagyok győződve arról, hogy tulajdonképpen bármilyen más fajtából is elkészülhetett volna.

Szeretem, amikor egy spontán elhatározásból és kíváncsiságból választott bor végül elismerő bólogatást vagy önfeledt mosolyt vált ki. Ez a mai bor ilyen. Elvárások teljesítéséről vagy túlszárnyalásáról azért nem lehet szó, mert fogalmam sem volt, hogy mit várjak ettől a bortól. Életemben talán háromszor kóstoltam ezt megelőzően generosát, ezek közül kettő egy könnyű, tartályos erjesztésű, érlelésű ropogós borocska volt, a harmadik meg egy feltehetően későn szüretelt alapanyagból készült - tudatosan vagy szerencsésen, mindenesetre jól eltalált - chardonnay-epigon. Szóval nem igazán tudtam, hogy mire számíthatok ettől a Frittmann bortól, de tettem vele egy próbát.

Gálék szigetcsépi tevékenységét már évek óta igyekszem a helyén kezelve méltatni, tősgyökeres dél-pestiként ugyanis kézenfekvő lokálpatriotizmus a Kunság közelebbi felének borpróbálkozásait rendszeresen tesztelni és fogyasztani. Mindezt lassan már tíz éve teszem rendületlenül, rendre hasonló tapasztalatokkal. Bár a Kunság sosem lesz a világ borkoordináta-rendszerének origója, a mennyiségi igények minőségi kielégítése mégis okot ad az örömre és az elismerésre. A Gál-család esetében pedig éppen valami ilyesmiről van szó.

Azt nem tudom, hogy az utóbbi időszak krízisszerű körülményei mennyire viselték meg az alapvetően visszatérő fogyasztók lokális beszerzésére építő borászatot, de arra azért kíváncsi voltam, hogy mi a helyzet mostanában arrafelé, ezért szombaton autóba ültem, és beszereztem néhány tételt az aktuálisak közül. Közöttük az ország egyik első újborát. Meg is kóstoltam őket azon hidegében, és mivel kifejezetten tetszettek, nem esett nehezemre röviden beszámolni is róluk.

Kicsit talán megkésve jelentkezem ezzel a magyar rosé-körképpel, méghozzá annak is az első részével (bár a másodikban a többnyire hordóval is megküldött, komolyabb és feltehetően nem egynyári tételek szerepelnek majd), de egyrészt jó munkához idő kellett, másrészt meg bízzunk benne, hogy lesz még idén is bőven alkalom és lehetőség rosét szürcsölgetni, mielőtt beköszönt a zordabb, hidegebb idő, hogy más, kellemetlenebb tényezők fennforgásáról ne is beszéljek.
Természetesen a bőség zavarában lehetetlen vállalkozás átfogó képet adni a magyar választékról, hiszen annyi pince készít már rosét, sokan egy évjáratban akár többfélét is, de azért egy szűk keresztmetszetet talán sikerült kialakítani a nyár során. A hazai mezőny nagy része még mindig felejthető tucatbor, de úgy tűnik, hogy néhányan itthon is igyekeznek komolyabban venni a műfajt, és ennek jegyében valamilyen borként is értelmezhető anyagot a palackba zárni, én pedig igyekeztem inkább ezekből szelektálni.
Igyekeztem a válogatás során akár a idei/korábbi évjáratok, akár az adott pincébe vetett bizalom alapján gondosan válogatni. Került a sorba évek óta kiegyensúlyozottan teljesítő, megbízható rosé (pl. Konyári,  Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Sauska), újabban felfedezett trónkövetelő vagy kedvenc (Hoop Wines, Pátzay, Ruppert), illetve előzetes tapasztalatok hiányában fekete ló is (Böjt, Hangyál, Takler). Próbáltam a legtöbb rosé-releváns borvidékről legalább egy bort beemelni, azt azonban nem állítanám, hogy törekedtem a tökéletes kiegyensúlyozottságra ilyen téren (nem is sikerült, ugyanis a Balaton környékéről érkező borok tették ki végül a mezőny közel felét).

Kissé lemaradásban vagyunk önmagunkkal, hiszen a szeptember huszonegyedike és huszonharmadika között megrendezett, sorrendben a hatodik Óbudai Bornapokról már jóval korábban illett volna beszámolnunk. Pedig a rendezvény a maga műfajában fontos szerepet tölt be a budapesti boréletben, hiszen nemcsak lezárja a nyári szezont, de egyszerre mozgatja meg az eltökélt borfogyasztókat, valamint kultúr- és koncertkörítései révén a borszempontból inkább csak lelkes érdeklődőnek számító amatőröket is. És hát engem is, ami módfelett meglepő ahhoz képest, hogy képzeletbeli rendezvénynaptáramban a közelmúltat tekintve az évente két-háromszori mozilátogatásaim is sűrűbben követik egymást, mint az ilyesfajta boros rendezvények. Most viszont én is poharat ragadtam, így a rendezvény utolsó napján furmintfannal közösen bevettük Óbudát, hogy megszondázzunk néhány standot, jól.

Amikor majd két hónapja stábunk részéről komolyra fordult az Egy Hét Alföld sorozat szándéka, az a gondolatom támadt, hogy nem egy palack alföldi borral fogok itthon eltölteni egy estét, hanem az akkor aktuálisan zajló Szegedi Bortérre fogok kilátogatni és úgy rendesen megszondázom az alföldi kínálatot. Rám is fért már, alföldi ember létemre szégyenteljes módon nem vagyok túlzottan képben az alföldi borokkal, volt hát mit bepótolni.

Szegedi Bortér. Forrás: www.delmagyar.hu 

Szóval, egyik este fogtam a lassan már porosodó jegyzetfüzet + mobil köpőalkalmatosság (+ pókerarc) kombinációt, melyek birtokában mindjárt komoly szakértőnek néz ki az ember és végigjártam az összes általam nem ismert alföldi bort mérő standot. A szortimentekből szúrópróbaszerűen kóstoltam, lehetőség szerint törekedtem rá, hogy mindenféle színű, stílusú bor kerüljön a merítésbe. Azokat a borokat, melyekből első blikkre szívesen innék máskor is aláhúzással jelöltem. Fogadjátok szeretettel:

A Frittmann Borászatot aligha kell bemutatni, nyugodtan mondhatjuk, hogy egyrészt a borfogyasztó közönség szélesebb rétegeiben is ismert pincéről van szó, másrészt pedig a Kunság, de nagyobb területre kitekintve, az egész Alföld talán legnevesebb borászatáról, nem véletlenül, hiszen róluk még a Bëlga is megemlékezett a "Boros" című számban. A Frittmann János és Frittmann István testvérpár által fémjelzett pincészet székhelye Soltvadkerten található, 45 hektár saját területtel rendelkeznek és további 70 hektárról vásárolnak fel szőlőt. Számos fehér és kék szőlőfajtával foglalkoznak, a szortiment is nagyon széles: a gyöngyözőbortól a palackos erjesztésű pezsgőig, a könnyed fehérektől és rosén át a testesebb vörösborokig terjed.

A generosa egy magyar nemesítésű szőlőfajta, Bíró Károly (bár Hajdú Edit nevét is olvastam, hol nemesítőként, hol a fajta felszaporítójaként) az ezerjó és a piros tramini keresztezésével hozta létre 1951-ben. A nemesítés célja egy illatosabb, könnyebben termeszthető ezerjó-alternatíva létrehozása volt. A generosa viszonylag ellenálló fajta, kevés zöldmunkát igényel, bőtermő, cudarabb években is kiegyenlített borminőséget képes adni. Frittmannék 2004-ben telepítettek két hektárt a fajtából, először a 2011-es évjárat borát hozták kereskedelmi forgalomba, egyedi, feltűnő címkével. Az Alföld-hét jegyében én a 2015-ös kiadást kóstoltam meg.

Kozmetikázhatatlan tény, hogy az Alföld a múlt zavaros huszonhat éve alatt sem tudott az újmagyar borrevolúció bizonytalan alapokra épült várának ékes bástyájává lenni. A szerteágazó indokrendszer visszafejtése helyett inkább tapasztalati alapokon osztom meg a tényt, miszerint műértő körökben az Alföld-hátrány nem fikció, sokkal inkább létező sztereotípia, amely rendszerint a homoki borok előzetes megmagyarázkodását, mentegetését eredményezi. Miképpen a legtöbb előítélet-rendszer, nyilván ez is alapul bizonyos valóság-tényeken, de számtalan termelő és sok, sőt, egyre több bor mutatja, hogy a homoki bortermelés sem fekete-fehér. Bár nem vagyok tudományos alapokon elhelyezkedő szakértője a borvidék-témának, az "Alföld"-fogalom kapcsán elsősorban a mennyiségi szemlélet, az oxigénmentes körülmények között, irányított módon érő-erjedő könnyű fehérborok és rozék kerülnek a mindenféle képzeletbeli tekintetek elé, melyek jobb esetben képesek ügyesen, hovatovább szórakoztatóan kiszolgálni az honi-magyar folyóigényeket. Egy-egy vörös kivétellel. Inkább kérdés, mintsem állítás, miszerint akad-e kiút a jelen homoki borainak korlátaiból, vagy a borvidéki adottságokból felhúzott üvegplafon átüthetetlen. Mi mindenesetre – mintegy összcsapatilag – arra vállalkoztunk, hogy egy hétig figyelemközéppontba tereljük az Alföld-témát, ezzel adva teret azoknak a boroknak és termelőknek, melyekről egyébként sokszor méltatlanul, hovatovább indokolatlanul hallgat a szak- és szakbarbár-sajtó.

Pontosan december idusán, a Wineporn szervezésében egy irdatlan nagy magyar pezsgőkóstolóhoz volt szerencsém. Szokolai Máté (főkolompos) előzetes jelzése szerint vagy húsz palackos erjesztésű hazai pezsgőre lehet majd rápróbálni, amely kiváló alkalom a magyar pezsgőkészítés state-of-the-art állapotának felméréshez. Mivel decemberben pont a pezsgőkről szokás írni, számomra kihagyhatatlannak ígérkezett a lehetőség. Végül, a szervezők komoly megrökönyödésére 39db (!) különböző tételt sikerült összegereblyézni, amely jól jelzi: a magyar pezsgőpiac forrong, a termelők egyre bátrabban próbálkoznak kielégíteni a vagy évszázada háttérbe szoruló, palackos erjesztésű termékek iránti keresletet.

Egy régen tervezett kékfrankos kóstolóról tudósítok most, amely Csite maestro jóvoltából valósulhatott meg. A főként nem mainstream termelők portékáiból építkező sor célja az innen-onnan összeszedett magyar kékfrankosok potenciáljának vizsgálata volt. A felsorakoztatott borok gazdag halmazát pár osztrák tétellel is kibéleltük, hogy hűtsük az esetleges vágtára készülő magyar virtust. A kóstolón a Kunsági Borvidéken termelő Köpcös (Léder Zoltán), valamint Szentesi József vettek részt vendégként. Előrebocsátva csak annyit, hogy mindenki meglepődött, hiszen nem csak szimplán egy jót ittunk, hanem végre jól is estek a borok és a korosabb tételek is pontosan azt mutathatták, amit tudtak. Se dugós, se széteső bor nem borzolta a kedélyeket… ez pedig éppen elegendő egy kiváló szombat estéhez.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a kunsági vörös közvéleményileg is necces kérdés, mint a tény, hogy a Szondi utcai borelosztó szombati házigazdája „Azért inkább privátban írd meg nekem, ha nem tetszik.” kéréssel fordult hozzám, miközben kicsengettem Kökényék Exidius nevű házasításának ellenértékét. Na már most az a helyzet, hogy a kunsági frontokat igen jól ismerem vörös és fehér tekintetében egyaránt, így tudom, hogy mire kell számítani akkor, ha a végeredmény jó, és mire, ha nem. Az alföldi szakértelemnek pont addig kell terjednie, hogy a produktum tiszta, finom és jól iható legyen, a komplexitást meg bízzuk inkább másra – így szól a valós alapokra épített, mégis általánosító sztereotípia. Ha ezt elfogadjuk, és ráadásul még jó ajtókat is döngetünk, akkor tízből nyolcszor nem csalódunk, kétszer pedig meglepődünk. A Kökény és Fia feliratú ajtó pedig igen jó ajtó (nem most bizonyítanak először), úgyhogy csalódásmentes élményt vártam, bónuszként pedig még meg is lepődtem.

 ....és végül (talán) az utolsó részlet következzék:

 Folytatódik a tudósítás a szegedi borfesztiválról. Kattintás után olvasható még egy halom kóstolási jegyzet. Helyenként ismét lesz kábé-pont mellékelve, helyenként meg nem.

Első alkalommal tartottunk a kis társasággal zweigelt-kóstolót.

Kiindulásként a képen látható párosításra voltam a leginkább kíváncsi. A talán legimpozánsabb hazai tételünk, a Ráspi Electus, vagy a borblogoszférában már sokfelé agyondícsért (igaz  többnyire az egy  évvel korábbi kiadását) burgenlandi Umathum Hallebühl  lesz-e a fajta "bajnoka"?

Melléjük raktunk még néhány hazai viszonylatban szintén kimagaslónak tartott tételt, így Orsolyáék Kutyahegyije, illetve Luka Enikő sopronija is helyet kapott. Többen is kíváncsiak voltunk, hogy újdonsült kedvenc vörösborunk az Alföldről, Lantosék Hit Zweigeltje mire jutna egy impozánsabb társaságban.

A borokat vakon kóstoltuk. A sor előtt, felvezetőként, azaz vakkörön kívül, teszteltünk egy csongrádi tételt is.

Íme:

A borfeszten, mint látható sok bor jön szembe rövid idő alatt, így tényleg csak futó benyomásokat lehet rögzíteni.

Kedd esti kóstolások jegyzetei következnek. A végére itt is elfáradtam, nem igazán tudtam az utolsó tételekre koncentrálni.

A blog indulása óta, szégyen-gyalázat, de nem írtam még alföldi borról, pedig alföldi ember volnék. Ritkán szoktam keresni ezeket a borokat, nagyképűség ide-oda, általában ha megnyitok egy palack bort, akkor az azért történik, mert izgalmakra és élményekre vágyom.

Pedig ez öreg hiba! Sok bonyolultabb szétszálazásra váró bor között, nagyon feldobó élmény tud lenni egy mindenféle sallangoktól mentes, egyszerűbb, alacsony alkoholtartalmú bor, ami nem akarja rám erőltetni az egyéniségét, hanem csak itatni magát. Bár általában nem nyújtanak kiemelkedő értékeket, de mentesek azon tényezőktől is, melyek gátolják a könnyen fogyaszthatóságot, és amelyeket olykor kénytelenek vagyunk nagyobb boroknál kissé "elnézni" az egyéb értékek jelenléte végett.

A következő borral már találkoztam szülővárosom idei borfesztiválján, és meglátásom szerint egy igen jó alföldi fehérbor.

Első nap rendesen belehúztam. Kb. 50 bort sikerült kóstolni, és gyors benyomásokat rögzíteni. Vannak persze az ilyen kóstolásoknak hátulütői, nem a leghitelesebb képet adják a borokról, de mit tegyek, ha éhes vagyok az új élményekre:)

Következzen az este teljes jegyzete: