A Disznókő Szőlőbirtok hagyományteremtő céllal indította el az újévi koccintást néhány éve, amelynek során 10 és 20 éves aszúkat mutattak be a közönségnek egy kötetlen kóstoló keretében. Az esemény limitált létszámmal működik, de csak időben kell regisztrálni és élvezheti is az ember az aszúkat, valamint beszélgethet Mészáros László birtokigazgatóval és Lesti Zoltán kereskedelmi vezetővel. A COVID hullámai sajnos ezeket a kóstolókat is elmosták pár évre, de idén ismét ott voltak a Disznókő képviselői és aszúi a Veritas kóstolótermében. A beharangozott két - 10, illetve 20 éves - aszún túl meglepetésként egy friss száraz furmint minta és egy 30 éves aszú is kóstolható volt.

Oregoni chardonnay-k és pinot noir-ok kóstolójával indult 2020 a Carpe Diem-ben. Tar Ferencnek régi "kattanása" az oregoni bor, különösen a pinot noir. Kis hazánkban elvétve találkozni csak a borvidék boraival, ami pedig elérhető, az általában drága is. A finewines.hu kínálatában régóta szerepel pár tétel a borvidékről, időnként kóstolókon is előkerült néhány palack az utóbbi években, de ez volt az első alkalom, hogy egy boresten csak és kizárólag Oregon legyen a fókuszban. Elismert pincék és - a felvezető pezsgőt leszámítva - három kiváló évjárat, 2008, 2012 és 2015 borai kerültek terítékre.

A Tokaj-Hegyalja távolról sem nagyrészt egy központ köré koncentrálódó borvidék, hanem sok különleges gyöngyszemet tartogat különböző arculatokkal, borstílusokkal, kulturális örökséggel. Az egyes települések az utóbbi években igyekeztek a helyi borászok, termelők, lakosok összefogásával legalább időszakosan, egy-egy évente visszatérő esemény, fesztivál erejéig szélesebb közönséget megszólítani, bevonzani, abban a reményben, hogy idővel sok visszatérő vendéget üdvözölhetnek majd. Annak ellenére, hogy Tarcal bővelkedik remek borászatokban, különféle szálláshelyekben és látnivalókban, ilyen szempontból sokáig kicsit megbújt a többi hegyaljai település árnyékában. A tarcali borászok, lakosok és az önkormányzat összefogásának köszönhetően 2016 óta - a borvidék sok más településéhez hasonlóan - Tarcalnak is van saját rendezvénye, ahol egy hosszú hétvége alatt a látogatókat nyitott pincék, kóstolók, dűlőtúrák és más programok várják, általában április legvégén vagy május elején. A borászok együttműködésének másik gyümölcse egy közös, a település nevét viselő bor, amelynek az első évjárata szintén a 2016-os volt, és amelynek új évjáratát mindig a Bűbájos Hétvégén mutatják be.

A Tokaj Magic legutóbbi budapesti kóstolóján ismét száraz borok kerültek a rivaldafénybe, Homonna Attila Határi furmintjának kilenc évjáratát kóstoltuk végig. Az eredetileg tervezett sort maga a borász és a kóstolón szintén jelen lévő Szűcs Ferenc egészítette ki saját gyűjteményéből, így egy majdnem komplett vertikális sor állt össze. A kóstoló félidejében maga Homonna Attila is befutott - stílszerűen Erdőbényéről -, ő is mesélt egy kicsit Erdőbényéről, a Határiról és a borokról.

Mint azt a hazai borvilág történéseit közelebbről követő olvasóink azt bizonyára tudják, Ripka Gergő, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva Tokaj Magic néven önálló vállalkozásba fogott. A Tokaj Magic sokféle szolgáltatást nyújt: kóstolók, bortúrák, szaktanácsadás, közben pedig megjelent a Tokaj Guide harmadik kiadása is, minden eddiginél több információval, tuti tippel és borászattal. Gergő tehát most már 100%-ig legkedvesebb borvidéke szolgálatába állt, hogy Tokaj-Hegyalja üzenete minél több emberhez eljusson. Nem kis feladat ez, amihez a magam részéről sok erőt, kitartást és persze szép sikereket kívánok!
Gergő a Tokaj Magic ernyője alatt különböző budapesti helyszíneken nagyjából havi rendszerességgel tematikus kóstolókat tart, borászatokat, borstílusokat vagy éppen évjáratokat állítva a reflektorfénybe. Március a végén a "Disznókő - Az aszú forradalmárai" című, kihagyhatatlannak tűnő kóstolón én is ott voltam.
 

Igencsak jó lehettem az idén, ugyanis idén már novemberben megkaptam az ajándékomat a mikulástól A hónap vége felé egy ígéretes meghívó esett be a borrajongó elektronikus postaládájába. A kóstoló szervezője a Disznókő Birtok volt, de ezúttal nem csak pőrén, magában állt a reflektorfényben hegyalja egyik legnagyobb ikonja. Az AXA Millésimes tulajdonolta borászatok közül két igencsak pedigrés kuzin jelenléte emelet az este fényét. Bár érdemes megjegyezni, hogy a három főszereplőt (Disznókő, Chateau Suduiraut és Quinta do Noval) nem elsősorban a tulajdonosi hátterük, sokkal inkább a valós érdemeik és részben hasonló történelmi adottságokból eredő problémáik kötik össze. A meghívó címe is “száraz borok - édes borvidékek” is sejtette, hogy a központi kérdés az lesz, hogy miként tud és akar reagálni a három történelmi édes boros vidék, a legújabbkori problémáikra, miszerint egyre szűkül világszerte a minőségi édes bort fogyasztók köre.

Az ausztriai túráról szóló beszámoló második - egyben befejező - részében egy kicsit magunk mögött hagyjuk Wachau-t és a már a kremstal-i borvidéken tevékenykedő Weingut Stift Göttweig-gel való megismerkedés erejéig.

A kitérő után következnek a rövidke túra ad hoc jelleggel, jellemzően vinotékákban kóstolt borai, és itt már újra Wachau-é lesz a főszerep.

(Dürnstein, látkép a várromból)

Bár témaválasztás tekintetében túlnyomórészt igyekszünk törekedni a fogyasztói közszolgálatiságra, néha azért előfordul, hogy olyan élmények okán ragadunk billentyűzetet, amelyek egyáltalán nem, vagy csak rendkívül szűk körben reprodukálhatók otthoni körülmények között. Nincsenek kétségeim: egy tieznöt éves mohácsi kadarka éppen egy az ilyen "néha-esetek" közül. Mégis indokoltnak és szükségesnek tűnik említésre méltatni, tekintettel arra, hogy nemcsak kor-, hanem borvidéki- és termelő-szempontból is egyedülálló történetről van szó. És ha már voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy ideális árucsatolás keretei között megajándékozódtam egy palackkal belőle, akkor hát nézzük át gyorsan, hogy mi ez az egész, és hogy milyen formában is van most egy túlkorosnak tetsző underground-kadarka.

A Bortársaság idén is megrendezi/megrendezte a szokásos Tokaj évjárat-bemutatót, a 2016-os év boraival. Én személy szerint nagyon szeretem ezeket a rendezvényeket, befogadható a bemutatott bormennyiség, nincs nagy tömeg, mégis sok jó ismerőssel, baráttal lehet találkozni, beszélgetni a borászok és közönség soraiban is. 
Ahogy már megszokhattuk, a 2016-os borok bemutatása is két részletben történik. Az első körre a múlt héten került sor, a második a jövő héten lesz, de mivel utóbbin sajnos nem tudok részt venni, gyorsan meg is osztom az első kóstolón szerzett röpke benyomásaimat (és az azok alapján kiosztott szigorúan jelzésértékű pontszámokat).

Egy sörözésekkel és hosszúra nyúlt sétákkal és éjszakákkal bőven megtűzdelt 4 napos csehországi kiruccanás után hazatérve, másnap munka után egy kiadós alvásra sokkal jobban vágytam, mint borkóstolóra. Nem túl gyakori viszont, hogy Homonna Attila, Magyarország "driving winemaker"-e szeánszot tartana Budapesten, úgyhogy aznap estére mégis erőt gyűjtöttem és kezdésre éppen be is estem a Carpe Diem küszöbén. 
Szerencsére nem kellett csalódnom, a borász is és a borok is "jól teljesítettek". Az aktuális évjárat mellett még vagy már nem forgalmi tételek is előkerültek, közben meghallgathattunk több vicces sztorit, emlékeket a nehéz kezdetekről, és néhány morzsát a mindig mozgásban lévő borász jelenlegi terveiről is.

Az Etyeki Kúriánál immáron hagyomány, hogy tavasszal előveszik a pince egyik zászlóshajójának számító pinot noir korábbi évjáratait és egy szerencsés kis csapat belekortyolhat a Kúria történelmébe. Az első vertikális kóstolót még 2010-ben tartották meg, szerényebb körülmények között, az egyik régi pinceépületben. Azóta minden évben rendeznek egy ilyen kóstolót, és voltak néhányan a közönség soraiban, akik minden alkalommal ott is voltak a jeles eseményen. Tavalyi "elsőbálozásom" után másodjára volt szerencsém rész venni a roppant tanulságos szeánszon. A fele sem tréfa, de idén éppen április elsejére esett a kóstoló napja. Szerencsére az időjárás is kegyes volt az Etyekre zarándokolókhoz és a kóstoló "hivatalos" része után is órákig lehetett még élvezni a napsütést a teraszon.

A cabernet franc-t ugyan Villány kiáltotta ki zászlóshajójának, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy kevés borvidéken foglalkoznak a világban annyian a fajta önálló megjelenítésével, mint nálunk, Magyarországon. Abból a szempontból okos választásnak mondható, hogy egyrészt a cabernet sauvignon-nal sokkal többen foglalkoznak a világban, ráadásul a franc a magyar lankákon is biztosabban beérik, mint a sauvignon. Gyakorlatilag így Villánytól a Dél-Balatonon át Egerig számos borvidéken találkozunk fajtatiszta cabernet franc borokkal. Ezekből szedett össze egy csokorra valót Bernáth József séf cimborám, aki ismét összetrombitált egy fajtakóstolót, miután az aktuális borhűtőleltár alkalmával kiderült, hogy legfőbb ideje egy kis szortírozásnak.

A Wineporn nemzetközi nagyágyúkat felvonultató kóstolóinak sorában ismét egy komolyabb traktus következett, amely ezúttal a világ talán leghíresebb, legnagyobb presztízsű édes borának megtapasztalására adott alkalmat. A világ különböző pontjairól származó, köztük természetesen Tokaj-Hegyalja elmaradhatatlan tételeivel felépített sor a sauternes-i legenda, a Château d'Yquem 2001-es évjáratát prezentálta az érdeklődők számára. Persze senki sem sejthette előre, hogy a várt orgazmus helyett hirtelen megindul majd alattunk a vörös szőnyeg, hogy aztán a lépcső alján egy óriásit kapjunk az arcunkba. De ne szaladjunk ennyire előre!

A Weninger nevet azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni. Aki ebben az országban vagy a szomszédos Ausztriában valaha komolyabb borozásba kezdett, tudja, hogy nem csak Burgenland egyik legelőkelőbb bortermelőjéről, hanem a Soproni borvidék szerencséjéről is beszélünk. Mert Sopron kétségkívül nem lenne Sopron Weningerék nélkül, és a máig is csak félmaroknyi pince borai alapján alig-alig lehetne fogalmunk, hogy mire is képes a soproni terroir. Weningerék viszont már egy nemzetközileg ismert státuszban, sok-sok éves tapasztalattal jelentek meg a szocializmus málladékával – még sajnos ma is – erősen megterhelt Sopronban és röppályát rajzoltak a helyi termelők fölé. Korábbi tapasztalatainkból tudjuk, hogy a kilencvenes években Balfon berendezkedett Weningerék borai jól állják az idő vasfogát, nemcsak kiválóan érlelhetők, hanem szerencsésebb esetben évtizedes korukra új dimenziókba léphetnek. Pár héttel ezelőtt volt oly szerencsém, hogy Németh Gábortól meghívást kaptam egy igazán páratlan Weninger visszatekintésre, amely vitán felül történelmi kontextusba helyezte a balfi szekció teljes munkásságát.

Angelo Gaja munkásságát azt hiszem, nem kell senkinek sem bemutatni, nem is fecsérelném rá a szót. Aki hajlandó magyar boron kívül mást is vásárolni-fogyasztani, előbb utóbb belebotlik a névbe. Nincs még egy olasz, aki nyomába érne, nincs még egy talján pince, amelynek borai ennyire keresettek lennének, és nincs más, aki ennyire magas átlagáron tudna értékesíteni. És mindez nem az olasz borvilágot hosszú ideje drive-oló Toszkána színpadias világából, hanem egyenesen Piemont ködéből teremtetett. A lassan nyolcvanhoz közelítő Angelo Gaja már életében legendává lett, haja még őszbe sem fordult, de már az olasz borászat nagy megújítójának tartották. Sajnos borait itthon megkapni sem nagyon lehet, kóstolósorokba, főként régebbi tételekből pedig nem szokás csak úgy a sarki borbárban belefutni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az idei Proweinon Gaia Gaja (Angelo Gaja lánya - a szerk.) jóvoltából végig tudtam kóstolni a teljes szortimentet, no de érett boraikkal sosem találkoztam. A borárverésről, a korábbi Wine Porn kóstolókról, illetve a aborbolt.com kereskedésről ismert Szokolai Máté most egy rendhagyó est keretében érett Gaja borokat bontogatott. Aki ott volt, szerencsés volt.

Van Ausztráliában egy pince, jó mélyen a Clare Valley-ben eldugva, úgy hívják Wendouree. A neve nemes egyszerűséggel csak ennyit jelent az aboriginalok szájából: „kopj le!”. Nincs Facebook oldal, nincs e-mail cím, nincs website, nincsenek furmányos marketingesek, nincsen semmi, csak egy telefonszám, amire hiába csörgetsz, nem veszik fel. A látogatót fix „Closed” tábla fogadja és nincs tovább a behajtónál. Nincs kóstolás, nincs látogatás, nincs abszolút semmi. Teljesen mindegy ki vagy, mennyi a pénzed, hányan olvasnak, vagy miniszterelnök-e vagy. Ha fényévenként mégis sikerül valakinek a kerítésen túlra jutnia, mutatnak pár mintát, ha esetleg újságíró vagy, diszkréten megkérnek, ne tudósíts róluk. A borok egy zárt levelezési listán (levél: értsd kézzel papírra írva, borítékban elküldve) kelnek el, amelyre még felkerülni is szinte lehetetlen, de ha sikerül, meg kell várnod, amíg valaki ki nem hal, vagy másodlagos kereskedésért le nem tiltják örökre. Az egész történet nem lenne túl érdekes, ha a borok rosszak lennének, vagy „csak” a ma elvárt csúcsboros színvonalat képviselnék. De a Wendouree valami egészen más, valami elképesztően szokatlan. Egy hanyag mozdulat kell csak neki és túllép a kereteken, állva hagyja az ausztrál borkliséket és pofátlanul leckéztet. Megint egy év, megint Halász Attila és az immár klasszikussá váló Red Earth (Terra Australis) kóstoló Budapesten.

Idén lesz 25 éves Tokaj-Hegyalja egyik legpatinásabb birtoka, a Hétszőlő. 25 év nagy idő, van mire visszapillantani. Nem kell mondani mekkora feladat lehetett jó egy negyedszázada mindent újrakezdeni Tokajban. A Hétszőlő mögött francia tőke dolgozott, de a tokaji bort akkor is újra fel kellett találni. Mind szőlészetileg, mind borászatilag számtalan dolgot ki kellett próbálni és adjuk meg, a Hétszőlő kiválóan vizsgázott. Mint az „újhullámos” aszú-vita egyik főszereplője hamar a borvidék meghatározó pillére lett és történelem ide vagy oda, a kilencvenes évek eleje óta képviselt filozófia beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Így lehet, hogy ma a Hétszőlő ismét történelem és ugyanúgy Tokaj-Hegyalja, de mégis a maga módján, egyedi megfogalmazásban. De nem lennénk Magyarországon, ha a pompás évfordulót nem mocskolná be valami ocsmányság. A magyar állam ugyanis egyoldalúan kirúgta a birtokot a száz évre kötött földbérletből. Tehát miközben itt vidáman kóstolgatunk, nem tudni, mikor fullad meg a Hétszőlő az állam polipkarjaiban…

Úgy adta a sors, megint összejött egy ütős kis spanyol sor. Nem tudom miért van, de időről-időre megjön az étvágyam a csúcs-tempranillóra. Igaz, nem állíthatom, hogy tökéletesen érett állapotban keveredek velük randevúba. De most némileg más a helyzet, csakúgy, mint a múltkor. Tavaly volt szerencsénk egy fura és itthon egészen rendhagyó gyűjteményből vásárolni néhány korosabb darabot, így nem volt kérdés, össze kell dobni egy spanyol kontingenst. Végül Ribera del Duero lett a vezérfonal, azon belül is egy igen szép csokor a legendás Vega Sicilia birtokairól. Hogy a kontextust jobban értsük, Toroval és Riojával szegélyeztünk.

Azt hiszem a blog olvasóinak, vagy egyáltalán komolyabb borkedvelőknek nem szükséges nagyon bemutatni a Frauenkirchenben található Umathum pincészetet. Az ikonikus, világszerte ismert osztrák borászattól maga Josef Umathum érkezett Budapestre, hogy egy rendhagyó mesterkurzus keretei között megismertessen bennünket a sankt laurent szőlőfajtával. A legnagyobb jóindulattal is C-kategóriás szőlőfajtának tartott sankt laurent azt kell, hogy mondjam helyenként igen meglepte kis közönségünket, hiszen senki sem gondolta volna, hogy negyedszázados darabok is nagyon köszönik, de életben vannak. Ez azonban csak a sankt laurent egyik oldala, de tud még sok minden mást is…

A 2012-es Kopar áprilisi debütálásának apropójából több borszakíró és borblogger társaságában egy sajtóút keretében látogattam el Gere Attila Pincészetéhez. Bár a Kopar-túra gerincét ténylegesen egy Kopar-sor képezte, az egész napos program során átfogó képet kaptunk a Gere-birodalomról, természetesen számos bor kíséretében. A korábban Csillagvölgy Pincészet néven ismert Gere & Schubert Pincészet volt utunk első állomása, majd a kora délutáni Kopar-kóstoló után a Mandula Étteremben zártuk a napot egy remek vacsorával és sok-sok borral. Öveket becsatolni, maraton következik.

Újra tavasz, újra Somló-kóstoló a Hotel Gellértben. A helyszín és a tavaszi időpont maradt, de a rendezvény jellege sokat változott. Az elsősorban szakíróknak szóló ültetett kóstolót a közönség számára nyitott sétálókóstoló váltotta fel és három mesterkurzust, illetve kerekasztal-beszélgetést is meghallgathattak az érdeklődök. A "Virtuális geotúra a Somlón" címmel dr. Vári Kovács József tartott előadást a Somló geológiájáról. A "Tanúhegyek, ha találkoznak" című mesterkurzuson vendégként 3 balatoni borász - Laposa Bence, Pálffy Gyula és Török Csaba (2HA) - beszélgetett a Barcza Pince, a Tornai Pincészet és a Tóth Pince borászaival. Végül, a "Vulkánkitörések, ha találkoznak" kerekasztal-beszélgetésen Tokaj képviseletében Homoky Dorka, a Somlón is borászkodó Zsirai Kata, és a Somlót szintén jól ismerő Takács Lajos, valamint a Somló képviseletében Kis Tamás (Somlói Vándor), Kolonics Károly és Várszegi György (Kreinbacher) mesélt a két borvidék jellegzetességeiről.


A sétáló kóstoló kiállítóinak borait csak részben szondáztam meg, közben viszont Somló-Tokaj beszélgetést is végighallgattam. Így is találkoztam sok régi ismerőssel és új arcok is bekerültek képzeletbeli Somló-albumomba.

Pár nappal ezelőtt, április 14-én, nagy sajtójelenlét mellett mutatta be Gere Attila pincészete a Kopar legújabb, 2012-es kiadását. Ez hamar végig is szaladt a borsajtón, de itt most nem erről, hanem egy független Kopár/Kopar vertikálisról tudósítok, amely egy kivételes véletlennek köszönhetően pont ugyanezen a napon jött tető alá. Csak nem Villányban, hanem Budapesten és nem egy részleges sort kóstoltunk magnumokból, hanem egy teljes sort normál palackokból. Majd a villányi heppeningről is tudósítunk, hiszen furmintfan kolléga ott volt a helyszínen és első kézből szondázta a magyar borlegenda aktuális évjáratát. Most azonban szimplán nézzük meg, hogy is muzsikál a Kopár/Kopar legenda, kezdve a történet 1997-es indulásától, az éppen kiadott 2012-es örökösig.

Ma már természetesnek tűnik Etyek és a pinot noir házassága, de közel sem volt ez mindig így. Sőt, sokan talán nem is gondolják, hogy a jelenleg előttünk folytatódó történet mindössze 15 évvel ezelőtt kezdődött. Az Etyeki Kúria 2001-ben - a borvidéken elsőként - telepített pinot noirt a Nagy-Látóhegyen, 2003-ból jelent meg az első pinot-juk, amely annak idején zajos sikert aratott, és azóta is a pincészet szortimentjének egyik legfontosabb bora készül a fajtából. Mára már hagyománnyá lett, hogy a Kúria minden évben elővesz néhány féltve őrzött palackot a korábbi évjáratokból, és az összegyűlt vendégeknek egy vertikális kóstolót tart a pince rezervált pinot készletéből. Idén sem történt másként.

Akármilyen sok boros rendezvény is van már az országban, vertikális pinot noir-kóstolókkal elég ritkán találkozni. Én személy szerint soha életemben nem voltam komolyabb pinot-vertikálison, úgyhogy április első hétvégéjén éltem a lehetőséggel, hogy megtörjem a jeget.

Ahogy telnek az évek, egyre gyűlnek a tokaji termelők és egyre több száraz bor tűnik fel a piacon. A növekedési tendencia dicséretes, áramlik a tőke Hegyaljára. Ami 20 éve Villány volt, az most már végérvényesen Tokaj. Ezzel párhuzamban szépen emelkednek az árak és a dűlős boroknál nem épp ritka a tízezerbe hajló palackár. Nem kétséges, a nagy száraz fehéret próbálják meg sokan célkeresztbe vonni. Az árcédula ehhez már biztosan a jó irányba mutat, a story adott, a palackok színes kövekkel kitámasztva csalogatnak. Kérdés persze nem sokkal van kevesebb, mint egy évtizeddel ezelőtt volt, de legalább a piac fejlettebb és úgy tűnik átmozogtunk a nagy és a drága vörösekről a krőzus-Tokajira. Hogy megérik-e ezek a pénzüket? Hát erősen véleményes és egyénje válogatja, ki és mit vár – bármit is jelentsen ez a fogalom – a nagy érett fehérbortól. Ezen a téren néztünk most körül a Dagadtos barátunk által összeállított kóstolósorral. Szóval, mire mennek a viseltes tokaji száraz furmintok és hárslevelűk?

Szokolai Mátéval és Kazinczi Zsuzsával már rég ismerjük egymást, de valahogy sosem jutottam el a kóstolóikra. Pedig a Wineporn név alatt szervezett borestek izgalmasabbnál izgalmasabb magyar és külföldi tételeket vonultatnak fel. De önmagában ez nem lenne nagy poén, máshol is lehet jó borokat kóstolni, ugye. Mivel azonban Zsuzsa és Máté bizományos borkereskedelemmel, sőt borárverések szervezésével is foglalkozik, egy széles eladói kör készleteire van rálátásuk, így a Wineporn esteken érett, szinte hozzáférhetetlen borokra lehet rápróbálni. Ezek közül egyik-másik a hazai és nemzetközi bortörténelem állomásaiba is betekintést enged. Végre aztán a „Spanyol virtus” c. érett spanyol csúcsborokat felvonultató kóstolóra sikerült eljutnom, amely pár kihagyhatatlan, évtizednél is idősebb legendát ígért a poharakba.