Vermentino kóstolóra szerintem még nem volt példa a borrajongó történetében, eddig. A közelmúltban összegyűlt nálam öt palack, három különböző termőhelyről, úgyhogy augusztusban tartottunk egy kis vermentino-szemlét.

A szőlőfajta a Földközi-tenger nyugati részén terjedt el, Olaszország északnyugati és Franciaország déli részén, ideértve Korzikát és Szardíniát is. Ahogy az lenni szokott, eredete nem teljesen tisztázott, ahogy az sem, hogy a különböző termőhelyeken ismert szinonim nevek (rolle Provence-ben, pigato Liguriában, favorita Piemontban) egészen bizonyosan ugyanazt a szőlőfajtát jelölik-e.
Szardínián kiemelten foglalkoznak a vermentinoval, külön DOC és DOCG regionális körzete is van a szőlőfajtának, előbbi Vermentino di Sardegna DOC, utóbbi - a sziget északi részén - Vermentino di Gallura DOCG néven. Toszkánán belül Bolgheri Vermentino DOC és Maremma Toscana Bianco DOC megjelöléssel is kerülhet vermentino a palackba. Korzikán is a vermentino az első számú fehér szőlő, ahogy Provence-ban is megtaláljuk a fajtát, helyi nevén rolle-ként, itt fehérborok mellett a rosé-kba is házasítják. A fajta jellemzően friss savakkal rendelkező, üde, gyümölcsös borokat ad, de például Liguriában, a Cinque Terre vidékén passito eljárással édes bort is készítenek belőle.
Két szardíniai, két toszkán és egy máltai tétel alkotta a mini kollekciómat, mind a 2022-es évjáratból. Ezeket kóstoltuk meg egymás mellett egy forró hétfői napon, én nem is jártunk rosszul a sorral.

Az idei második külföldi egyvelegben helyet kapott több fehérbor Lombardiából, osztrák és német fehérek, sok spanyol vörös. A blogon ritkábban szereplő országok közül Ausztrália, az Amerikai Egyesült Államok és Horvátország is feltűnik 1-1 tétel erejéig.

A "Fine wines" főcím alatt futó kóstolók 2022-től képezik a Bortársaság Borsuli "választékának" fix részét. Hazai pincészetek ikonjait felvonultató magyar vörösborok, illetve komoly nemzetközi fehér, vagy vörös tételek kerülnek a górcső alá ezeken az estéken (külön magyar fehérboros esemény nincs, a nemzetközi fehérboros sorban viszont szerepel egy száraz tokaji furmint). A külföldi boros kóstolók esetében az alapkoncepció szerint magas presztízzsel rendelkező, klasszikus - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból, elismert termelő által készített, magas minőségű, komplex, hosszú érlelési potenciállal kecsegtető borok szerepeljenek a sorban.
Hét tétel szerepel a sorban, ilyen szűk keretek között persze nem lehet a világ minden fontos termőhelyét bemutatni, muszáj szelektálni. A fenti okok bemutatott borvidékek, pincészetek és ezzel a kiválogatott tételek tekintetében is előfordulnak változások, az évjáratok cseréjén túl is. Ez - a sorban szereplő borok magas minőségén túl - is egy ok lehet, hogy akár többször is jegyet váltson az ember ezekre az alkalmakra, így tettem én is.

A fehérboros kóstolón kétszer jártam már (1., 2.), most másfél év "szünet" után a vörösboros eseményre voltam újra kíváncsi.

Meghoztam az utolsó idei, és egyelőre utolsó terjedelmesebb borpár(baj) gyűjteményt. Jövőre a negyedéves bontás helyett ad hoc jelleggel érkeznek majd inkább a tematikusan egymás mellé pakolt borpárokat összehasonlító posztok, akár trióvá bővítve. Az  aktuális, őszi részben viszont kereken tíz duó szerepel, a fehérboros részleg főleg újvilági, azon belül is többségében új-zélandi borokat vonultat fel, a vörösborok mind Európából érkeztek. Természetesen mind a fehér, mind a vörös térfélen lesznek magyar borok is, majd egy édes szamorodni páros zárja a válogatást.
 

Ahogy bő 1 hónapja ígértem, itt is van a következő külföldi boros egyveleg. Osztrák borokból lesz a legtöbb ebben a válogatásban, olasz és spanyol tételből is került a válogatásba jó néhány, köztük életem legjobb Tignanello-ja is. Ausztrál bort viszonylag ritkán kóstolok, de ebben a válogatásban most éppen három is szerepel majd, míg a kuriózumokat bolgár és kínai bor jelenti. 

Itt az első külföldi boros egyveleg is, fehér és vörös borok nagyjából egyenlő számban, eredetüket tekintve a spanyol borokról szóló jegyzetből gyűlt össze a legtöbb erre az etapra.

A Tignanello nem csupán az Antinori borbirodalom egyik fontos bora, hanem mára önálló márkanévvé nőtte ki magát. Ha szupertoszkán borokról esik szó, a Tignanello biztosan az elsők között merül fel. Neve szorosan összefonódott a toszkán vörösborokat elérő forradalommal, amelynek köszönhetően mára több birtok borát is a világ legkeresettebb és legnevesebb italai között tartjuk számon.
A szupertoszkán "mozgalom" elindítója a Tenuta San Guido tulajdonosa, Mario Incisa della Rochetta márki volt, aki bordeaux-i fajtákat telepített a sangiovese ültetvények mellé és a világfajtákból készített bort. Sassicaia-nak nevezte el a területre jellemző kavicsos talajról. Az eretnek tételt először csak a birtokon lehetett megvásárolni, majd kikerült a világpiacra és óriási sikert aratott. Az 1968-as Sassicaia robbantotta ki a szupertoszkán forradalmat, de hamarosan követőkre talált a gondolat. A márki unokatestvére, Piero Antinori márki szintén cabernet sauvignon-t és cabernet franc-t telepített, ő viszont összeházasította a francia fajtákat az őshonos sangiovese-vel, ezzel újabb iskolát teremtve.
A formabontó házasítások és a tűzvész sebességével terjedő új borstílusok természetesen nem egyezett az olasz eredetvédelmi szabályozással, így ezek a szupertoszkánok sokáig asztali borként kerültek forgalomba, természetesen asztali borhoz képest csillagászati áron. A faramuci helyzetet némiképpen az IGT eredetvédelmi kategória bevezetése oldotta meg, amely átmenetet képez az asztali és a DOC borok között, és a szupertoszkánok legnagyobb része is ide került (a Sassicaia egyedüli birtokként saját DOC kategóriával rendelkezik).

A Tignanello első évjárata az 1971-es volt, amelyet 1974-ben hoztak forgalomba. Az új bor a nevét a 320 hektáros Tenuta Tignanello birtoktest Tignanello nevű dűlőről kapta (amelynek neve pedig talán az etruszk istenség Tinia nevéből ered). A Greve és Pesa folyók völgyei között elterülő lankás domb márgás, mészkőben és palában gazdag talaja, meleg nappalai és hűvös éjszakái ideális könyezetet biztosítanak a szőlőnek. Az Antinori család két ikonbora, a Tignanello és a Solaia is erről a domboldalról készül, a megfelelő nevű dűlőkről, amelyeknek összesen 130 hektárján terem szőlő, ebből 47 hektár a Tignanello dűlőn.
Elődje az 1970-es Chianti Classico Riserva Vigneto Tignanello volt, amely forradalmi újításként a szokásosnál alacsonyabb százalékban tartalmazott fehér szőlőket. Piero Antinori a francia borász Émile Peynaud tanácsára a Tignanello esetében teljesen mellőzte a fehérszőlőket és a sangiovese mellé cabernet sauvignon-t és cabernet franc-t házasított. A Tignanello nagyobb része sangiovese, kisebb hányada bordeaux-i fajtákból áll, míg a Solaia ennek fordítottja. A Tignanello az utóbbi évjáratokban a 80% sangiovese mellett 15% cabernet sauvignon-t és 5% cabernet franc-t tartalmaz, és francia és magyar tölgyfahordókban érlelődik. A címkét Niccoló Antinori (Piero édesapja), a család címere és Silvio Coppola stilizált napkorongja díszíti.

Az évekkel azelőtt születésnapomra kapott 2011-es évjárat palackját tavaly bontottam ki egy masszív 10 éves borsor részeként, idén a 2012-es sorsát pecsételtük meg a három sangiovese megkóstolása után. Később esett le, hogy ezt a bort már kóstoltam jóval korábban, így idemásoltam a hét és fél évvel ezelőtti jegyzeteket is.

Az őszi borpárbajos posztban könnyed magyar sauvignon blanc-ok, osztrák zöldveltelinik, érlelt új-zélandi riesling-ek, hordós villányi rosé-k, etyeki pinot noir-ok, dél-balatoni vörös házasítások és Chianti Classico-k kerültek egymás mellé.

Toszkána legfontosabb szőlőfajtáját, a sangiovese-t az 1970-es évek óta házasítják francia szőlőfajtákkal, Antinori-ék Tignanello-ja volt az úttörő. A trend gyorsan elterjedt, ma már a legtöbb borászat készít sangiovese-ből és francia fajtákból álló házasításokat. Arról persze megoszlanak a vélemények, hogy a módszer szelidíti, befogadhatóbbá teszi, vagy kiheréli a sangiovese-t. Mindenesetre a szupertoszkán műfaj számos ikonbort kitermelt magából, a sangiovese és a francia fajták vegyítése pedig nem csupán a csúcsborok, hanem a szortiment minden szintjén bevált receptté vált. Innentől kezdve túlzás is minden ilyen jellegű házasítást szupertoszkánnak nevezni, hiszen már a belépő borok között is találunk bőven ilyen összetételű tételeket.

Májusban számoltam be a Bortársaság Borsuli nagy nemzetközi vörösborokat felvonultató (egyébként még áprilisban tartott) borestjéről, kézenfekvő volt, hogy az időjárás melegebbre fordultával a kóstoló fehérboros párja következzen. Igazság szerint korábban is volt már egy nagy fehérboros esemény a Borsuliban, de annak már majdnem 5 éve és egyszeri alkalom volt, ideje volt egy újabbnak. A vörösboros kóstolón elhangzott szempontok alapján magas presztízzsel rendelkező borvidékek, bevált szőlőfajtáiból készült, komplex, érlelhető, bizonyítottan kiváló minőségű borok szerepeltek a kóstolón. A számos borvidéket, fajtát és borstílust felvonultató sorban francia, német, olasz, új-zélandi borok kaptak helyet (francia túlsúllyal), de ezúttal hazai nevezett is volt: egy mádi furmint képviselte hazánkat, a borvidék legismertebb termelőjétől és egyik ikonikus dűlőjéből.

A Bortársaság Borsuli a kóstolásba bevezető foglalkozások és a fajta vagy régió szerinti tematikus estek mellett időnként afféle "felsőpolcos" eseményeket is meghirdet, amelyeken válogatott borok vagy pezsgők kerülnek terítékre. Jó pár évvel ezelőtt jártam már egy "nagy fehérek" kóstolón, idén tavasszal a vörösborokon volt a sor. A mezőnyben olyan tételek szerepeltek, amelyek magas presztízzsel rendelkező - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból készültek, elismert termelő pincéjében, és a magas minőséggel együtt komplexitást és hosszú érlelési potenciált is hordoznak, így valóban megérdemlik a "fine wine" rangot.

Az idei első külföldi egyveleg erősen vörösbor-hangsúlyos lett, többségében olasz és spanyol tételeknek köszönhetően.

Az év végéhez közeledve az ünnepek előtt még egy kerek évforduló is alkalmat adott egy kis borozásra. Karácsony előtt ünnepeltem a 40. születésnapomat, ráadásul a borok iránti érdeklődésem nagyjából pont 10 éve fordult komolyra (akkor egy WSET bortanfolyamot kaptam ajándékba a baráti társaságtól, amit gyorsan követett két másik is). A dupla évfordulóra igyekeztem különleges borsort varázsolni a régi barátok elé, végül azt találtam ki, hogy 10 éves borokat fogunk inni, ez remélhetőleg elég érdekességet tartogatott, de még vállalható rizikót jelentett, minden szempontból.
A végére a fehér térfélen erős osztrák, a vörös mezőnyben határozott spanyol többség alakult ki, de magyar, német és olasz vendégsztárok is színesítették a sort.  Édes boros fronton egyértelmű volt, hogy a tokaji aszúké lesz a főszerep. 2011 ugyan nem volt egy klasszikus aszús évjárat, de készültek igazi gyöngyszemek a borvidéken.

Íme, itt van 2021 első borpárbajos posztja, a szokásos hét darab borpárral, főleg magyar szereplőkkel, kis külföldi kitekintéssel. A szokásos átlagnál több a magyar bor, ezúttal csak "másfél pár" külhoni tétel jutott a válogatásba. A hétből négy magyar párost (chardonnay-k, furmintok, bikavérek, cabernet sauvignon-ok) ezúttal egy zoom-os borkóstoló keretében fogyasztottunk el barátokkal, így hosszas elemzésre, másnapi minőség-ellenőrzésre ezek esetében nem volt lehetőségem.

Az idei utolsó tiszta magyar egyveleg után itt a külföldi párja is. Ahogy ígértem, még egy év végi vegyes egyveleg várható 2020 utolsó napjaiban.

A bátaapáti Tűzkő Birtok története az 1990-es évek elejére nyúlik vissza, majd 2000-ben vett új irányt, amikor a világ egyik legerősebb és leghíresebb borbirodalma vette át felette az irányítást. A birtokban és a Tolnai borvidékben Piero Antinori és Jacopo Mazzei márkik látták meg a fantáziát, a globális Antinori-szortiment további bővítése céljából. Így a Toszkána és Umbria mellett Máltán, Chilében, Kaliforniában, Washington államban egyaránt szőlőbirtokokkal rendelkező Antinori birodalom Tolnában, a napsütötte löszdombok és különböző klímájú völgyek vidékén is megvetette a lábát.
Szekszárddal ellentétben, az 1998-tól önállósult, a Völgységi, Tolnai és Tamási körzetből kialakított Tolnai borvidék inkább a fehérborairól lehet ismert (bár a többi magyar borvidékhez viszonyítva nem az), amelyek főleg világfajtákból készülnek. Ugyanakkor komolyabb vörösöket is palackba zárnak a régióban, ahogy a Tűzkő Birtok Domb névre hallgató bora is bizonyítja.

A Chateau de St. Cosme Le Claux vertikális után mindössze két nap telt el, de november első estéje ismét a Carpe Diem-ben ért. Ezúttal chardonnay-kat kóstoltunk, mégpedig vakon. A sor gerincét a Domaine Tessier 2014-es borai képezték, köztük több Premier Cru-vel, és ez már önmagában sok izgalmat ígért. Tar Feri ezekhez a meursault-i remekművekhez keresett - korban és minőségben hasonló - méltó versenytársakat a világ több szegletéből.

Előzetesen tehát csupán azt tudtuk, hogy szerepel a sorban a meghirdetett 4 Tessier-bor, a többi versenyzőről csak annyit árult el Feri, hogy lesz még 2 francia, 1 olasz, 1 osztrák, 1 oregoni és 1 új-zélandi tétel, 2012-2016 közötti évjáratokból. A fentieken túl a plusz belövő bort is teljesen vakon kaptuk. Az egyes palackokat kóstolás és rövid megbeszélés után, egyenként lepleztük le. A papírforma végül nem borult, többnyire a Tessier Premier Cru-k végeztek a mezőny élén, akadt viszont néhány kifejezetten izgalmas és szép kihívójuk, pár csalódást keltő palack mellett.

A decemberi borpárbajok után folytatást ígértem, most itt a tavaszi termés. Ismét 7, valamilyen szempont(ok)ból egymáshoz illő borpárt hoztam különböző fajtákból, különböző országokból.

A világ vezető borcsaládjait tömörítő elitklub ötlete egy közös sétán pattant ki Robert Drouhin és Miguel Torres fejéből 1991-ben, és ennek nyomán 1992-ben megalapították a Primum Familiae Vini-t. A vezető családi birtokok informális alapokon nyugvó csoportosulása legfeljebb 12 tagot számlálhat, csak meghívásos alapon lehet bekerülni. A tagok köztiszteletben álló, kiemelkedő nemzetközi elismertségnek örvendő, saját szőlőterületekkel  rendelkező családi szőlőbirtokok, ez mind a tagság feltétele. A tagok megosztják egymással szőlészeti, borászati és üzleti tapasztalataikat, igyekeznek megőrizni a helyi borkészítési hagyományokat, felhívják a figyelmet a borászatok társadalmi és ökológiai felelősségére, és tudásukat átadni a következő generációknak.
Jelenleg a klub tagságát 11 családi birtok alkotja: Marchesi Antinori, Baron Philippe de Rothschild, Joseph Drouhin, Egon Müller Scharzhof, Famille Hugel, Champagne Pol Roger, Famille Perrin, Symington Family Estates, Tenuta San Guido, Familia Torres, Vega Sicilia. Az egyesület évente megválasztja elnökét, közös kóstolókat, gálaebédeket szerveznek, és utóbbiak bevételét jótékonysági célokra fordítják.

A VinCE mesterkurzusán egy kis ízelítőt kaphattunk a 12 pincészet boraiból.

Az aktuális külföldi egyvelegben az otthon és barátoknál elfogyasztott borok mellett sok-sok borbár-látogatás (Carpe Diem, Drop Shop, Vino Castillo, Wein&Co) során kóstolt tétel is szerepel. Valószínűleg osztrák borból lesz a legtöbb, de szép számmal akadnak majd francia, olasz, spanyol borok is, a többi európai és újvilági bor-ország ezúttal kicsit háttérbe szorul.