A Bortársaság Borsuli a kóstolásba bevezető foglalkozások és a fajta vagy régió szerinti tematikus estek mellett időnként afféle "felsőpolcos" eseményeket is meghirdet, amelyeken válogatott borok vagy pezsgők kerülnek terítékre. Jó pár évvel ezelőtt jártam már egy "nagy fehérek" kóstolón, idén tavasszal a vörösborokon volt a sor. A mezőnyben olyan tételek szerepeltek, amelyek magas presztízzsel rendelkező - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból készültek, elismert termelő pincéjében, és a magas minőséggel együtt komplexitást és hosszú érlelési potenciált is hordoznak, így valóban megérdemlik a "fine wine" rangot.

Újabb hosszú ideje tervezett kóstolót sikerült végre összehozni a november végén. Még évekkel ezelőtt tettem félre néhány burgundi és új-zélandi pinot noir-t a 2014-es évjáratból, amely mind Burgundiában, mind egész Új-Zélandon jó évjáratként vonult be a történelemkönyvekbe. Kb. két éve próbáljuk összehozni a kóstolót, így utólag valószínűleg nem is baj, hogy vártunk vele egy kicsit, legalább három bor még így is kifejezetten fiatalnak tűnt.
Összesen 10 tételből állt a sor, fele-fele arányban burgundi, illetve új-zélandi borokból. Előbbiek közül két Villages és három Premier Cru állt csatasorba, új-zélandi részről két marlborough-i és három central otago-i bor alkotta a csapatot. Próbáltam úgy válogatni, hogy a borok árban nagyjából pariban legyenek, így többnyire a (vásárlások idején számított árakkal) 25-60 eurós ársávban mozogtunk.

A finewines.hu "Vörös és Fehér" néven futó új kóstolósorozata minden egyes alkalommal 1 fehér és 1 kék szőlőfajtát (esetenként akár többet is) állít a fókuszba. A sorban a világ minden tájáról szerepelnek borok, így az egyes szőlőfajtákat több termőterület tükrében ismerheti meg az időben jelentkező 14 (nagy érdeklődés esetén 28) fős közönség, Tar Ferenc vezetésével és Czinege Tamás falatkáinak (és poénjainak) kíséretében a Tütüben. A Burgundiát naggyá tevő két szőlőfajtára épülő kóstolóest már a negyedik volt a sorban.

Nemrég akov gigaburgundi posztja után kedvem szottyant nekem is összehajítani egy témába vágó kóstolót kis szegedi társaságomnak. Beugró tekintetében én jóval kevesebb keretből gazdálkodhattam, mint a linkelt kóstolót összeállító dagadtos, így szóba se jöhettek többszáz eurós ikonok, viszont tudtam, hogy az átlagos kóstolóinktól némiképp drágább sor felé így is komoly elvárásokkal fognak közelíteni a kedves kollégák.

Közhely-szerű, hogy ugye Burgundia-témakörben mennyire könnyen mellé lehet nyúlni, így lemondtam arról, hogy újszerű felfedezésekkel örvendeztessem meg magunkat, illetve az olvasókat, maradtam jól bevált termelőknél, akikről már többször is volt szó a blogon, esetenként akár a konkrét borról is, remélem ennyi unalmasságot elnéznek nekem. :)

A koncepció tehát mindössze annyi, hogy felvezetésnek kezdünk két magyar tétellel, majd áttérünk Burgundiára, ahonnan haladva előre egyre nívósabb és egyre régebbi évjáratú borok kerülnek górcső alá.

Íme:

Van az a momentum, amikor az ember végre rájön, hogy Burgundiát nem lehet lekörözni. Sem fehérben, sem vörösben nincs olyan, ami befoghatná. Ehhez persze nagyon sok rossz burgundit kell meginni, mert van ám olyan is, igen csak bőven, és azt sem olcsón osztogatják. Amikor azonban az első komoly darab megfordul a poharunkban, tudjuk, hogy a fenti tétellel nem lehet vitatkozni. Egyszerűen ott és akkor leesik, le kell esnie, hogy nincs a burgundinak ellenszere. Na most, az a rossz hír, kedves barátaim, hogy ezek az úgynevezett „nagy burgundik” nemigen férhetők hozzá, igen kevés készül belőlük, az áruk pedig már tényleg az egekben van. Régen is azt hittük, hogy a felhők között járnak, de az utóbbi tíz évben vagy három-négyszeresére drágultak. A kereslet pedig egyre csak lüktet, minden elvisznek, és még ha van is pénzünk (sajnos amúgy nincs, ilyen szempontból a világ rosszabbik oldalán vagyunk), akkor sem tudunk vásárolni belőlük, hiszen minden azonnal „elfolyik” az olajozott csatornákon. Ami még négy éve mesésnek tűnt, ma már egyre távolibb és nemsokára majd csak a „Volt egyszer egy Burgundiát…” visszhangozzuk. Ez a poszt egy olyan kóstolóról szól, ahol egy rövid időre megint kinyitottuk a meséskönyvet, mielőtt még a nagy burgundik tényleg lekerülnek a bortérképről.

A finewines - riesling tengelyt működtető Tar Ferenc az év első kóstolósorával rögtön január elején berúgta az ajtót: oregoni pinot noir-ok mérték össze erejüket a világ többi részéről származó fajtársaikkal. A finewines eddigi pinot noir estjei is szép élményekkel tettek gazdagabbá minket (beszámoló itt és itt), kár lett volna kihagyni ezt a januári alkalmat. 
6 oregoni tétel mellett 6 másik pinot noir került a poharunkba az est folyamán. Az őshaza Burgundia mellett a vetélytársak közül nem maradhatott ki Új-Zéland sem, és kvázi felvezetőként egy német tétel is helyet kapott a sorban. Külön öröm, hogy szép számmal szerepeltek régebbi évjáratú borok is. Meglehetősen egységes színvonalat képviselő mezőnyt kóstoltunk, sok remek borral.

(Oregon-pinot noir viszonylatban akov készített néhány éve egy remek ismertetőt, érdemes elolvasni.)

Izgalmas programot ígért a Finewines.hu Burgundia és Oregon „párhuzamosítását” megcélzó kóstolósora. A Nu Bistróban celebrált esten öt komolyabb burgundi és öt oregoni versenyző sorakozott fel, hogy erényeiket megvillantsák. A kóstoló alapgondolatát az a gyakori összehasonlítás adta, amely szerint a pinot noir őshazájának egyedi stílusát Oregon képes talán a leginkább megközelíteni. További üdvözítő-faktor, hogy az okosan kifundált sor jóval túlteljesítette az alapfeladatot, hiszen a fiatalok mellett hajlott korba érkező versenyzőket is csatasorba állított. Így együtt pedig ritka lehetőség kínálkozott a pinot noir rajongóinak.

A minap a Veritas-tól egy igen megtisztelő és kellemesnek ígérkező meghívást kaptam. A jól ismert kereskedés prémium burgundi borok nehéz fájába vágja most fejszéjét. Ennek alkalmából a forgalmazásra kiszemelt tételeket egy exkluzív kóstoló keretében mutatták be, amely főként a csúcséttermek sommelier-it célozta. Miközben az urak szakmailag vizslattak-mustráltak, én a blogszféra gondtalanságát képviselhettem. A szlovák forgalmazón keresztül érkező burgundikat egy felvidéki magyar sommelier válogatta, aki hosszú időt töltött el sokcsillagos óceánjárók pohárnoki állásában. A posztban ismertetett borok első körben elit éttermek és szállodák számára lesznek hozzáférhetőek, de a várhatóan a kiskereskedelemben is megjelennek majd.

Érdekesnek tűnő burgundi birtok boraihoz volt szerencsém hozzájutni. Ez az eset óta harapni szoktam arra, ha egy kereskedés kínálatában komolynak tűnő Marsannay tűnik fel, és rögtön végzek egy kis webes utánajárást.

A Roty-család már 1710 óta megvetette a lábát Gevrey-ben. A birtok jelenlegi hírneve mégis Joseph Roty munkásságához fűződik. Köszönhető ez egyrészt a hírhedten nehéz természetének. Clive Coates , elismert Burgundia-szakértő, leírja egy cikkében, hogy szinte paranoiás bizalmatlansággal van minden külső személy irányába, nem tart kapcsolatot szomszédokkal, nem vesz részt semmilyen közös promóciós tevékenységben. Egyszer sikerült bejutnia hozzá, és akkor meg azzal szembesült, hogy kijutni még nehezebb, mint bebocsátást nyerni. Ugyanis Roty úr folyamatosan beszél, hirtelen a világ összes problémája elő kell, hogy kerüljön, miközben egy feszt ott áll a látogató intim szférájában, és egyik cigit szívja a másik után. Coates barátunk néhány óra után kiakad, és természetesen örök kitiltásban részesül. Másrészt a borok is rászolgáltak a hírnévre, Clive Coates a fenti eset  ellenére elismerően beszél a későbbiekben kóstolt forgalmi borokról. Kiemeli a szokatlanul sok új hordó mellett is megvalósuló eredetiségüket, töménységüket, szerethetőségüket. Véleménye szerint a birtok, egy, de lehet, hogy kettő csillagot is megérdemelne a Michelin-rendszerben.

Számos területről külön palackoznak Marsannay-ből és Gevrey-Chambertin-ből egyaránt, előbbieket tekintve jelenleg dolgoznak azon, hogy elismerjék a legjobbakat premier cru-nek. Érdekesség, hogy az egész birtokot tekintve a tőkék átlagos életkora jócskán 60 év fölött van,ami szinte egyedülállónak tekinthető, a zászlóshajó boruk pedig a Charmes Chambertin grand cru olyan parcellájáról származik, melyet 1881-ben, közvetlenül a filoxéra után elsőként telepítettek.

Joseph Roty 2008-ban hunyt el, azóta fián Philippe-en a sor.

Két bort kóstoltam tőlük:

Lassan hagyománnyá válik a Terroir Clubban, hogy évente egyszer szerveződik egy szép Burgundia-kóstoló. A tavalyi jegyzete itt. Remek lehetőségek ezek tapasztalatokat gyűjteni, hiszen a beugró árából egyébként csak kb. egy jobb féle village-burgundira lehetne rápróbálni, itt meg lehetőség nyílik ugyanennyiből egy hosszabb sort végigkóstolni, közte grand cru-mélységeket is érintve.

A koncepciót több vonal szabta meg. Egyrészt a kínálatba frissen bekerült gevrey-chambertin-i jó nevű bio-dinamikus termelő, a Rossignol-Trapet szortimentjének bemutatása. Másrészt az újonnan forgalomba került 2010-es évjárat kapcsán felmerülő igény az előző, szintén kiváló 2009-essel való összehasonlításra. Harmadrészt, egy-két érettebb korú burgundival zárni az estét, hadd lássuk mit kezd velük az idő.

A képen az est egyik sztárjának a címkéje, a termelő honlapjáról vettem.

Íme a sor: