A májusi badacsonyi hétvégéről szóló beszámoló sorozat lezárásaként egy mini egyveleg következik a korábbi három írásból kimaradó tételekkel. A borok nagy része a badacsonyi borok minden bizonnyal legkomolyabb választékával rendelkező Pláne Badacsony Borteraszon, a maradék a Tília Borvendéglő és a Mede by Adam Mede teraszán került a poharamba.

A badacsonyi beszámoló két pince boraival folytatódik, akiknél szombat, illetve vasárnap délután jártam, de a két kisebb borsor simán belefér egy írás írás keretei közé, úgyhogy összevont beszámoló következik.

A Gilvesy Pincészet néhány éve nyitotta meg a B-üzemet a Nemesgulács-Kisapáti vasúti megállóhely közvetlen szomszédságában egykor betonelemeket gyártó műhely helyén. Itt természetesen néhány Gilvesy bort kóstoltam.
Sike Balázs és Velényi Réka szintén néhány éve vásárolta meg Badacsonytördemicen az egykori Nefelejcs Vendéglő épületét, ahol hangulatos Borbisztrót nyitottak. Vasárnap itt vacsoráztam és kóstoltam meg néhány Skizo és Sike Balázs Pincéje tételt.

Folytatódik a beszámoló a májusi badacsonyi hétvégéről. A szombati pinot noir kóstoló után még beugrottam a badacsonyi Plánéba "levezetésképpen". Vasárnap a reggeli és egy frissítő séta után újult erővel vágtam bele a hétvégére tervezett pincelátogatásokba. A Németh Pince volt az első kiszemelt célpont. Idén nem láttam őket a Badacsony New Yorkban rendezvényen - mint kiderült, nem szándékosan maradtak távol, csak a bokros teendők között későn kaptak észbe, hogy mikor is van a rendezvény -, a pincénél sem jártam pár éve, úgyhogy volt mit behozni. Szalai Attilával igazi maratoni sort kóstolhattam végig, előkerült egy-két régebbi évjárat is (plusz egy ilyen bomba meglepetés), úgyhogy az eddigi legátfogóbb képet kaphattam a pince borairól.

Nem mindennap kóstol az ember olyan bort, amelyik több évtizede pihen a palackban, főleg olyat nem, amelyik idősebb, mint a kóstoló maga. Ritkán volt részem ilyen szerencsében és ma is éppen egy ilyen borról lesz szó.

Ismét rajnai rizlinges témával jelentkezek, ezúttal azonban nem kellett kimozdulnom a nappali kényelméből. Kizárólag magyar borok szerepeltek a sorban a 2023-as évjáratból, bízva benne, hogy optimális időben fogyasztjuk el a borokat. Itthon a rajnai rizlingből valószínűleg a Badacsonyi borvidék termeli ki a legtöbb emlékezetes bort, ez a borvidék adta a sor gerincét, ehhez csatlakozott néhány tétel más innen-onnan.

A válogatás persze nem teljes, de összességében egy elég stabil szinten teljesítő sort szemléztünk. A kóstolás sorrendjében következnek a borok.

A KisBécs - Color kóstolósorozatának áprilisi eseményén a rajnai rizling szőlőfajta került a fókuszba. A kóstolósorozat állandó szakértője, Horkay András mellett Cseri Auguszta volt az est meghívott vendége, ráadásul egyszerre két minőségben: egyrészt mint a Cseri Pincészet képviselője, másrészt, mint a Domäne Wachau export managere.
Közép-Európa 4 országán, Magyarország, Ausztria, Szlovénia és Szlovákia összesen 10 különböző borvidékén, és 15 esztendőn át ívelt a 16 tételes borsor, a fajta több arcát, érlelési stádiumát és potenciálját megvillantva.

Kunsági rajnai rizling páros következik. Ritkán szerepelnek a blogon kunsági borok, pláne nem rajnai rizlingek. A hazai borvidékek területének ismeretében talán csak elsőre lehet meglepő, hogy éppen itt termesztik a legnagyobb felületen a fajtát. Pár hete bevásárlás közben egy hirtelen ötlettől vezérelve bepakoltam ezt a két palackot is a kosárba, majd nemrég ki is nyíltak.

Szombaton a Badacsony New Yorkban kóstolón jártam (maratoni beszámoló itt) és bár rengeteg bort kóstoltam, mire Gilvesyék standja felé vettem az irányt záróra előtt, már nem találtam ott senkit. Ezt a palackot viszont igen, és mivel addigra a vendégsereg legkitartóbb tagjai szépen elkezdték letakarítani az asztalokról az ott árválkodó, de még nem üres palackokat, példájukat követve én ezt a bort vittem haza. Gilvesyéknél szinte mindig feltűnik egy érettebb a bor a standon, most ez a 2021-es rajnai volt a soros. Korábban szerintem nem is kóstoltam, úgyhogy kíváncsian vártam az első kortyokat.

2015 tavaszától 7 évig működött a XII. kerületben a KisBécs, akkor még direkt osztrák borokra specializált borbárként, egyben reggelizőként és kávézóként. A csapat 2019-ben nyitott egy nagyobb egységet a Madách téren, Fiáker néven, ahol már az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiból válogatott borokkal és meleg ételekkel is várták a vendégeket. A Fiáker utódja, a Color Bar a borok mellett a szélesebb italválasztékkal, koktélokkal szélesebb közönséget kíván megszólítani, de Közép-Európa borait továbbra sem engedték el. Pár hete jártam a Color Barban, ahol kaptam egy kis betekintést az aktuális választékba.
 

A 2026-os év első igazi boros írásának apropóját egy még az előző évről megmaradt mini kóstolósor adja. A nyári fröccs-szezonban lett volna igazán aktualitása ennek a témának, ugyanis olaszrizlingből és rajnai rizlingből álló balatoni házasítások következnek a 2024-es évjáratból. Négy tételt hoztam, kettőt a déli partról, Balatonboglár mellől, kettőt az északi partról, egy-egy balatonfüredi (paloznaki) és badacsonyi pincétől, bár utóbbi két bor csak általános balatoni eredetmegjelölést kapott.

Év végére hoztam még egy részt a meghatározó osztrák borászatokat bemutató sorozatból, ezúttal két fehérborral. Wachau és Burgenland egy-egy neves pincészete szerepel az aktuális írásban. 

A Nikolaihof-nál tavalyelőtt és tavaly is jártam, az akkori beszerzések utolsó palackja nyílt ki az alkalomra. A Weingut Prieler-től egy kékfrankost is választhattam volna, de a pincészet választékában kifejezetten fontos szerepet tölt be a pinot blanc, úgyhogy érdekességképpen inkább ebből a fajtából szereztem be egy palackot.

A Radovin ősszel is folytatja kóstolósorozatát, amelynek keretében egy este alatt általában két borászat mutatja be borait a közönségnek. Márciusban én is jártam a Grand Radovinben, amikor a Jakab Badacsonyt és a Váli Pincét látták vendégül. Október elején két különböző borvidékről érkeztek a vendégek: Egerből Bukolyi Marcell, Balatonfüredről a Zelna Borászat képviseletében Wolkensdorfer Rita. A két borászat között első látásra nem sok közös van, de a méret, a szemlélet, a tudatos építkezés is összeköti őket.

A KisBécs már hagyományosan két portfólió bemutatót tart évente, egyet tavasszal, egyet ősszel. Mindig érkeznek külföldi és hazai borászok is, hogy személyesen mutassák be a borokat, de rajtuk kívül is nagyon széles választékból lehet szemezgetni. A tavaszi portfólió bemutatón végig ott voltam, de így sem értem oda időben minden standhoz (beszámoló két részletben: 1., 2.). Az őszi eseményen pedig csak egy bő órát tudtam eltölteni, ez arra volt elég, hogy a két nagy nevű osztrák borászat, a Weingut Bründlmayer és a Weingut Tement borait végigkóstoljam, a Tement esetében ez a szlovén testvérpincészet, a Domaine Ciringa borait is magában foglalta. 

A SVÉT, azaz a Stílusos Vidéki Éttermiség a magyar vidéki gasztronómia több területét átfogó szervezet, amely a legjobb vidéki éttermek nagy részét is tagjai között tudhatja. A SVÉT több kisebb-nagyobb rendezvényt is szervez, amelyek közül a legnagyobb és a legfontosabb az összes tag és a velük szorosan együttműködő partnerekkel, többek között a Pannon Bormíves Céh borászataival közösen rendezett nagy SVÉT, amelynek 2022 óta Tata ad otthont. Szóval ez amolyan mini vidéki gasztró fesztivál, családiasabb és kevésbé rongyrázós, mint a budapesti Gourmet Fesztivál.
Mivel még sosem jártam SVÉT rendezvényen, de Tata egyébként is az egyik kedvenc vidéki városom és az időjárás is kedvező volt, a szombat délutánt a fesztiválon töltöttem és természetesen megkóstoltam néhány bort is. A Pannon Bormíves Céh tagjai mellett a Neszmélyi borvidék is kapott egy saját standot, illetve a felvidéki Fyrmonia Organic Winery borait is meg lehetett kóstolni.

Terveztem ugyan, de idén nyáron nem jutottam el a Badacsonyi borvidékre. Szeptemberben sikerült pótolni a látogatást, két szombati napot is a tanúhegyeknél töltöttem. A nyári tömeg ekkorra többé-kevésbé levonul, a táj pedig talán ilyenkor mutatja a legszebb arcát. Szeptember első hétvégéjén a Szent György-hegyet vettem célba, ekkor rendezték meg a Szent György-hegy Matinét, amin most először jártam, de szerintem visszatérő vendég leszek.

A Szent György-hegy Hajnalig 20 helyi termelő és borászat összefogásából született meg 2018-ban. A belépőért cserébe a vendég karszalagot, térképet és az esemény logójával ellátott poharat kap, szabadon felfedezheti a hegyet, kóstolhatja a borokat, különféle koncerteken, programokon vehet részt. 2022 őszén került először megrendezésre a rendezvény "kistestvére" a Szent György-hegy Matiné, amely egy délutáni-kora esti program. Többnyire déltől este 8 óráig tartanak nyitva a helyszínek, a legtöbb helyen a borok mellett a vendég séfek vagy a borászat saját ételeit lehet kóstolni, miközben DJ vagy élőzene is szórakoztatja a közönséget.
Szeptember első hétvégéjén az időjárás is tökéletesnek bizonyult, éppen kellemesen meleg, napsütéses volt a szombat, igazi kirándulóidő. Valamivel dél után futott be a vonat Nemesgulács-Kisapáti állomásra, innen fél óra alatt kényelmesen fel lehet sétálni a Szent György-hegyre. Az utolsó közvetlen vonat késő délután indult vissza Budapestre, de inkább ráhúztam még két órát és a későbbi, balatonfüreden átszállós verziót választottam. Így három pincénél sikerült végigkóstolni a borokat és további két helyszínre is benéztem.

A KisBécs csapata rendszeresen szervez tematikus kóstolókat a Color Barban, amelyekhez gyakran a CEWI alapítója, Horkay András is csatlakozik előadóként. Szeptember közepén Wachau került sorra, hat borpár tükrében, a belépő kategóriás Steinfeder boroktól a nagyágyú Smaragd-okig, friss tételektől a régi évjáratokig. Wachau-rajongóként nem hagyhattam ki az eseményt.

A borvilágba elsősorban dűlőszelektált tokaji furmintjaival és édes boraival berobbanó Balassa István 2018-ban döntött úgy, hogy kipróbálja, hogy működnek a nemzetközi fajták a mádi dűlőkön. A borász kóstolóin sokszor elhangzik, hogy a klímaváltozás és az egyre gyakrabban előforduló extrém időjárási jelenségek egyre komolyabb kihívások elé állítják a borvidéket, és kérdés, hogy a borvidéken engedélyezett hat szőlőfajta miként viseli majd a megpróbáltatásokat. Balassa István szerint nyitni kellene más szőlőfajták felé is, ezért telepített rajnai rizlinget és a chardonnay-t Mád két első osztályú dűlőjére, a Nyulászóra és a Szent Tamásra.
Nem ő az első és egyetlen tokaji borász, aki nemzetközi fajtákkal is dolgozik, például a Sauska portfólióban ezek régóta nagy hangsúllyal szerepelnek és találkozhattunk chardonnay-val, sauvignon blanc-nal, pinot noir-ral vagy rajnai rizlinggel más pincészeteknél is (hirtelen ők jutottak eszembe: Angyal, Árvay, Breitenbach, Carpinus, Dobogó, Grand Tokaj, Maison Aux Pois, Oremus, Pajzos-Megyer, Sauska), de számomra talán mégis Balassa István esetében volt a legváratlanabb a fordulat, az addig tőle megismert borok tükrében.
A rajnai rizlingből 2020-ból debütált, azóta több évjárat is palackba került és kis mennyiségben kapható volt a pincénél, de idén már a 2024-es évjáratból mindkét fajta bora elérhetővé vált a nagyközönség számára.

A nyári uborkaszezon után beindulnak az őszi kóstolók, jönnek sorban a kereskedők portfólióbemutatói, borászok a házban, meg lehet tölteni a naptárakat mindenféle boros eseménnyel. Tar Ferenc egy roppant izgalmas témával rúgta rá az ajtót a FineWines.hu őszi szemeszterére: öreg tőkés tételeket kóstoltunk, köztük akár 100 éves, 1-2 esetben még a filoxéravészt is túlélő tőkékről szüretelt borokat. Elsősorban Olaszország és Spanyolország, kisebb arányban Franciaország és Németország borvidékeiről származtak a palackok, az már csak hab volt a tortán - és a kóstoló témájából logikusan következik is -, hogy jellemzően nem a 20. században mindenhol divatba jött világfajtákból, hanem hagyományos helyi fajtákból készültek a tételek. 

Bajorországról biztosan hamarabb jut az ember eszébe a sör, mint a bor, de itt most utóbbi kerül a fókuszba. Bajorország északnyugati részén találjuk Franken borvidéket is, amelynek központjában, Würzburgban járva a szőlészeti és borászati hagyományok fontossága már szembeötlő, legyen szó akár a várost körülvevő dombokra felfutó szőlősorokról vagy a belvárosban működő vinotékákról. Würzburg mellett magasodik a Würzburger Stein, Németország egyik legnagyobb dűlője, amelynek homokkőből álló lejtőiről már 779-ben is dokumentáltan készült bor. A városban több kisebb-nagyobb borászat is működik, ezek egy része több száz éves múltra visszatekintő, egyházi alapítványok keretében létrejött birtok, de vannak kisebb családi pincék is.
A várost 1945-ben porig bombázta a brit légierő, de az elpusztított történelmi épületeket az ezt követő évtizedekben szépen helyreállították. Az óváros és a Majna folyó partja bőven kínál  látnivalókat, az egy nap, amit a városban töltöttem, nem is volt elég mindenre, arról viszont meggyőzött, hogy érdemes visszatérni. A borozás fakultatív programként került be az útitervbe, végül a városnézés végén két pincészet vinotékájába ugrottam be néhány bort megkóstolni. Ezek a borvidék legnagyobb borászatai közé tartoznak és több évszázados alapítványi háttérre tekintenek vissza.

(Würzburg látképe a Marienbergről)

A Villa Tolnay jó 20 éve a Badacsonyi borvidék egyik fontos szereplője és egyben érdekes színfoltja. A birtok tulajdonosa Philipp Oser svájci vállalkozó, szenvedélyes borgyűjtő. A pince választékában inkább a nemzetközi fajták dominálnak, a borok stílusa is eléggé eltér a borvidéki fősodortól. Júliusban Philipp Oser volt a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozatának vendége, a Villa Tolnay története mellett az aktuális szortimentet és a borkészítési filozófia fő sarokpontjait is megismertük.

2023 nyarán járta a be borsajtót a Pécsi borvidéken gazdálkodó Szabó Zoltán bejelentése, miszerint bezárja a saját borászatát és ezentúl Ausztriában dolgozik majd egy borászatnál. Tavaly egy palack és egy rövid írás keretében én is "elbúcsúztattam" a borászt (aki azért készít még bort hosszúhetényi szőlőjéből). Az utolsó palackom tőle viszont csak most nyílt ki, a bor pedig annyira tetszett, hogy úgy éreztem, megér egy külön bejegyzést.

Június elején ismét sikerült egy régóta tervezett kóstolót megtartani kis borklubunk berkein belül: osztrák grüner veltliner és riesling párokat kóstoltunk, a középső és felső polcokról. A koncepció szerint a párosok egyik tagja Wachau valamelyik neves borászatától érkezett, míg a kihívó Ausztria valamelyik másik leginkább fehérboros borvidékéről. Jelen esetben ez (kétszer) Kamptal-t, Kremstal-t és Traisental-t jelentette. Igyekeztem megbízható, elismert termelőktől válogatni, lehetőleg úgy, hogy azért ne dőljön be senkinél a családi kassza (ebben sokat segített, hogy a borok nagy része nem friss beszerzés volt).