Meghoztam az utolsó idei, és egyelőre utolsó terjedelmesebb borpár(baj) gyűjteményt. Jövőre a negyedéves bontás helyett ad hoc jelleggel érkeznek majd inkább a tematikusan egymás mellé pakolt borpárokat összehasonlító posztok, akár trióvá bővítve. Az  aktuális, őszi részben viszont kereken tíz duó szerepel, a fehérboros részleg főleg újvilági, azon belül is többségében új-zélandi borokat vonultat fel, a vörösborok mind Európából érkeztek. Természetesen mind a fehér, mind a vörös térfélen lesznek magyar borok is, majd egy édes szamorodni páros zárja a válogatást.
 

A neves osztrák borászokról szóló sorozat kivételesen két szereplős résszel bővül, kvázi egy borpárbajjal. Ezúttal ugyanis két olyan borászatról lesz szól akik kizárólag vagy majdnem kizárólag egy szőlőfajtával foglalkoznak, ez pedig a zöldveltelini.

A 2021-ben megkezdett 2019-es rajnai rizlinges sorozat sajnos két magyar (I., II.) és egy német forduló után félbeszakadt, pedig csőre töltve várakozott egy osztrák sor, de az sajnos tavaly már dobozban maradt. Március végén elérkezettnek láttam az időt, hogy végre bepótoljam a lemaradást. Kilenc osztrák bor sorakozott fel különböző borvidékekről, leginkább az alap-középkategóriából válogattam, így leginkább településszintű borok kerültek a sorba.

A múlt héten egy zárt körű riesling-kóstolóra kaptam meghívást, ahol amolyan stílusgyakorlatok jelleggel különböző rajnai rizlingeket kóstoltunk a fajta néhány fontosabb termőhelyéről, hazánkból és a nagyvilágból egyaránt. Nem feltétlenül átfogó kép alkotása, vagy csúcsdöntögetés volt a cél, inkább csak szemezgetés fontosabb riesling termőhelyekről, néhány - valamilyen szempontból - meglepő tétellel.

(Rajnai rizling sorok a Villa Sandahl birtokán)

Sokáig kétséges volt, hogy 2020-ban is megrendezik-e a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivált, de végül a körülményekhez igazítva egy minden szempontból kisebb volumenű rendezvényt végül sikerült tető alá hozni. Idén ősszel viszont visszatért minden a régi kerékvágásba, négy napra ismét elfoglalták a boros standok a Budavári Palota udvarait, beleértve több, felújított helyszínt is. Az időjárás is kegyes volt, végig kellemes idő volt a rendezvényen, és bár szervezési gyermekbetegségekről lehetett hallani - elsősorban ivóvíz és WC-fronton, ami azért ennyi év után meglehetősen furcsa -, valamint a kiállítók száma mintha ismét csökkent volna, a látogatók létszámára nem lehetett panasz.
A tavalyi rendezvényt kihagytam, most a napsütéses vasárnap délutánt kihasználva, néhány órát kint töltöttem a fesztiválon még az esti tömeg érkezése előtt. Nem kovácsoltam előzetesen komoly terveket, 1-2 standot és új nevet kinéztem magamnak fix pontnak, ezen túl kicsit csapongva kóstoltam még ezt-azt. Sajna kimaradt sok érdekes dolog, Somló, Mátra, sok vörösbor, de kora este már nem volt kedvem újabb körökbe kezdeni, így ebbe a pár órába most ennyi fért bele...

Hans Czerny alsó-ausztriai borász már mintegy huszonegy évvel ezelőtt hangolta át a tizennyolcadik század óta jegyzett birtokát organikus művelésűre. A fehérdomináns wagrami szortimenttel a biodinamika minimalizmusa mellett igyekszik megmutatni a termőterület sajátosságait a földdel összhangban élő szőlő gyümölcsén keresztül. Mindez persze csak érdektelen kliséhalmaz lenne egy alaposabb érzékszervi vizsgálat nélkül, ezért végeztem egy gyors, egyboros szondázást. Az eredmény: elégedettség és kíváncsiság egyszerre.

Íme, a borpár(baj)ok sorozat őszi kiadása, magyar és külföldi tételek vegyesen, jellemzően fajta és évjárat alapján hét párba állítva.

A magyar után itt a külföldi egyveleg is, az áprilisi-májusi felhozatallal, ezúttal határozott fehér dominanciával, plusz néhány bubis borral a bevezető kategóriától a csúcsokig.
 

Az osztrák borok széles kínálatát forgalmazó KisBécs 2015 áprilisában nyitott a Németvölgyi úton, meglehetősen friss jövevény tehát a gombamód szaporodó budapesti borbárok tömegében. Két dolog is kiemeli azonban a helyet a mezőnyből: egyrészt az Ausztria boraira fókuszáló, kb. 30 pincészet tételeiből álló szortiment, másrészt az egész napos nyitvatartás. A KisBécs ugyanis nappal kávézóként és borszaküzletként működik, csak este 6-tól indul be a borbár "üzemmód". A borok mellett sajtokat, sonkákat, szendvicseket, salátákat, süteményeket kínálnak, így akár egy reggelit, könnyebb ebédet vagy vacsorát is el tud fogyasztani a betérő vendég. Havonta több, viszonylag szűk létszámú kóstolót tartanak, egy-egy adott témára felfűzött borsorral. A honlap a webshop mellett a borvidékekről is tartalmaz egy-egy rövid és lényegre törő ismertetést.
A Borfesztiválon kóstoltam a KisBécs standjánál egy szép sort és 1-2 alkalommal elvitelre is vásároltam ezt-azt, de tematikus kóstolón eddig nem vettem részt náluk, itt volt az ideje ezt is kipróbálni.

(A térképet a KisBécs honlapjáról kölcsönöztem)

A múlt héten egy pár fehér és egy pár vörös külföldi bort eresztettem egymásnak. Az egyik duó tagjai Alsó-Ausztria Wachauhoz közel fekvő, de kevésbé ünnepelt borvidékeiről, Wagramból, illetve Kamptalból származnak. A vörösborok a Rhône-völgy déli részéből érkeztek: egy Cotes du Rhône és egy Ventoux mérkőzött meg egymással.

A magyar borokkal ellentétben, az osztrákok jelentős számban képviseltetik magukat az amerikai piacon. Nemcsak a minden bizonnyal híresebb (és szerintem jobb) fehér, hanem a vörös szegmensben is. Kizárólag helyi fajtákra kihegyezve vásároltam néhány palack vöröset és megvizsgáltam őket szépen egymás mellett. Az első bor Wagramból származott, a többi viszonylag jól ismert burgenlandi borászatokból.

Jöjjön egy csokor bor az elmúlt néhány hónap fogyasztásából csak úgy vegyesen. Zömmel nem jegyzeteltem a fogyasztásuk alatt, nem is agyaltam pontokon mivel nem is nagyon terveztem megírni őket. Általában jóval később, emlékezetből vetettem a tapasztaltakat papírra, így inkább rövidebb, kevésbé alapos leírásokra lehet számítani, a pontokat se szedtem vastagon, helyenként, ahol nem volt kedvem meg egyáltalán nem is írtam.

Ennek a posztnak tartalmilag nem sok köze lesz Tokajhoz, csak a kóstoló helyszíne és ideje végett kerül a hétvége élményei közé.

Tulajdonképpen arról van szó röviden, hogy az én közreműködésemmel abszolváltunk egy elsősorban Wachau-témájú kóstolót a  "Ne csak írja..." -sorozat legutóbbi résztvevő borászaival.

Íme:

Folytatnám a beszámolót a Vie Vinumról. A második részben összegyűjtöttem azon borok jegyzeteit, melyeket Alsó-Ausztria Wachaun kívüli vidékeiről, illetve egy érintőleges burgenlandi merítésből sikerült kreálni.

Íme:

Nagy kedvencem Bernhard Ott, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a legtöbb kóstolójegyzetet a borairól ezen a blogon lehet megtalálni. (ha esetleg rosszul tudom, akkor elnézést).

Nagy meglepetésként ért nemrég, hogy a wagrami mester néhány zöldveltelinije immár a Bortársaságban is hozzáférhető. Persze csodák nincsennek, a szortiment alsó két lépcsőfokáról van szó.

Beszereztem hát itthon a két tétel közül a némileg magasabb rendű Fass4-t, és mellé raktam a következő fokozatnak számító Der Ott-ot 2008-ból, amit még a pincénél vettem.

Íme:

Múltkoriban, egy másik zöldveltelinis bejegyzésnél fölmerült, hogy meg kéne újra kóstolnom Bott Frigyes 2009-esét, hiszen első kóstolása nem volt se nem alapos, nem is tegnap volt.

Gyorsan kerítettem mellé valami referencia-tételt is. Valami kellemes Bernhard Ott-grüner mindig megfelelőnek tűnik erre a célra. A Der Ott idősebb tőkék válogatása, hierarchiában eggyel lejjebb található, mint a többször is bizonyított Rosenberg-dűlőválogatás. Szerepelt már korábban is, de már itt is épp időszerű volt egy "up to date".

Íme:

...plusz egy mesebeli kakukktojás... :)

Még decemberben beszereztem kettőt túlzás nélkül talán a világ néhány legelismertebb grüner veltelinerei közül. Képzeletben természetesen Wachauban járunk.

Az egyik F.X. Pichler M, mint Monumental névre hallgató top-válogatása, a másik pedig a Prager csúcs-veltelinije, a Stockkultur, a híres-nevezetes Achleiten dűlőben található 72 éves ültetvényről.

Amikor várhatólag valami elképesztőt készülünk kóstolni, célszerű melléjük rakni korábban már bizonyított, a társaság számára elfogadott értékkel bíró referencia tételeket.

Egyiknek a wagrami Bernhard Ott csúcs-veltelinijét, a Rosenberg-et választottam. Novemberi nagy Wachau-kóstolónkon a társaságot egyöntetűen levette a lábáról, egy igen erős sorban kapott gyakorlatilag mindenkitől 8 pontot.

Másiknak pedig egy kakukk-tojás tételt, azaz veltelini helyett valami mást, ráadásul hazait. Korábban is voltak olyan elképzeléseim, hogy ha külföldhöz szeretnénk magunkat mérni, akkor úgy az érdekes, ha a legjobb külföldihez a legjobb hazait helyezzük. És ez sok esetben nem tud azonos fajtákkal létrejönni. Múltkor olyan gondolatom támadt, hogy hasonló felépítésű borok esetén miért ne lehetne furmintot rieslinggel összehasonlítani, most az jutott eszembe, hogy akkor zöldveltelinit miért ne lehetne  hárslevelűvel. Aromagazdag, illatos, kedves borok, hasonló jellegű, lágyabb savakkal. Ezt alapul véve, már jó ideje motoszkált a fejemben, hogy az egyik legszebb hazai hárslevelűnket, Demeter Zoltán 2008-as Szerelmijét megnézném néhány top osztrák grünerrel egy sorban. Ez a bor is eddig megbízhatóan 8 pont szokott lenni nálunk. Itt is itt.

Következzen tehát a nem mindennapi sor:

Megtörtént végre a beharangozott prémium wacahui kóstolónk. A várakozásoknak megfelelően egy hihetetlen erős sort sikerült végignézni. Mivel a tudnivalókat már megosztottam a felcsigázás-posztban, így fókuszáljunk a jegyzetekre:

A most következő poszt nem fog túl sok izgalmat tartogatni az olvasóknak, inkább csak az a célja, hogy előzetes infókkal ellássa az általam a hónap végére tervezett osztrák riesling és grüner veltliner-kóstoló résztvevőit.

Múlt héten kedves barátainkat látogattuk meg Sopronban. Ha már eljutottunk Szegedről Sopronig, logikusnak tűnt átruccanni Bécsbe is egy kicsit. Ha már eljutottunk Bécsig, piszkálta a fantáziámat, hogy Alsó-Ausztria remek vidékei is relative a közelben vannak. Úgy döntöttem, hogy míg az asszonyok nyakukba veszik a bécsi üzleteket, addig keresek magamnak néhány órára szimpatikusabb elfoglaltságot.

Így történt, hogy ellátogattam két olyan termelőhöz, akik portékájukkal nagy hatással voltak rám a VieVinumon, így Petra Ungernél Kremstalban és Bernhard Ottnál Wagramban tettem tiszteletemet. Kifejezett kóstolásra nem volt idő (csak egy icipicit:)), elsősorban készletfeltöltés volt a célom.

Bernhard Ott elsősorban zöldvelteliniben utazik. Szerény meglátásom szerint iszonyatosan érzi a fajtát. Az ott vásárolt kis csomagba becsempésztettem egy palack rieslinget is. Megmondom őszintén nem voltak túl nagy elvárásaim vele szemben, ismervén, hogy a wachaui federspielek nem igazán szoktak megfogni és ez a bor 9 Euros árával még abban a kategóriában is olcsónak számítana.

A múltheti felcsigázás-posztom engem legalábbis olyan szinten felcsigázott :) , hogy feltétlen nyitni kellett egy rieslinget, hogy megfelelően rá tudjak hangolódni a most pénteken esedékes mélymerülésre. A célnak megfelelőnek tűnt a "belépő-szintű" tétel Ott-mester szortimentjébe, aztán csak ámultam.

 A VieVinum-on jónéhány ötletet kaptam, hogy melyek azok az osztrák termelők, akikre érdemes odafigyelni. Ezek egyike Bernhard Ott. A fiatal borász Wagram régióban ( egykori Donauland) tevékenykedik, ahol a vadregényes, sziklás Wachau-hoz képest már egyértelműen a lösz dominál. Ezen a vidéken messziről a leggyakoribb szőlőfajta a zöldveltelini.

Az említett borász fiatal kora ellenére egyértelműen a régió meghatározó alakja, borait biodinamikus szemlélettel készíti, munkássága elismeréseként a Falstaff a 2008-as év borászáva választotta.

A szortiment túlnyomó részét a különböző szintű grüner veltlinerek adják, a most kóstolt   "Der Ott" felülről a második a hierarchiában.

A harmadik részben Alsó-Ausztria többi része következeik: Kremstal, Kamptal, Wagram. Itt sokkal inkább ki lehetett fogni igazán jó ár-érték arányú borokat, mint Wachauban, olykor még nevesebb termelők árai sincsennek annyira elszaladva.

Burgenlandból az alakultnál szélesebb merítést terveztem, kifejezetten kinéztem néhány igen jó külföldi renoméval bíró pincét. Sajnos nem sikerült tartani a tervet.

Következzen a beszámoló: