Rioja-i borsort kóstolni szinte mindig kellemes élmény, szerintem kevés olyan világhírű borvidék van, ahol ár-érték arány és minőség szempontjából ennyire könnyű remek vörösborokat az asztalra pakolni. Informális kis borklubunk idei évzárójához ideális témának ígérkezett egy Rioja kóstoló. Két éve egy vegyes sorral zártuk az esztendőt, amelyek gerincét 2015-ös vörösborok képezték, míg idén 2018-as Rioja Crianza-k sorakoztak fel, stílusban és érlelési időben ide passzoló más helyi vörösborokkal kiegészítve.

Az idei harmadik külföldi egyvelegben ezúttal lényegesen több fehérbor kapott helyet, mint vörös. Óvilági és újvilági tételek, nemzetközi és helyi fajták egyaránt szerepelnek, míg a buborékos szekcióban egy ikonikus Champagne is feltűnik.

Még februárban jártam (ismét) a Bortársaság Borsuli Rioja kóstolóján, de valahogy elmaradt a beszámoló. A borvidékről és a választékban szereplő borászatokról már írtam a tavalyi kóstoló alkalmával, így most csak a kóstolt tételekről készült jegyzetek következnek.

Az idei második külföldi egyvelegben helyet kapott több fehérbor Lombardiából, osztrák és német fehérek, sok spanyol vörös. A blogon ritkábban szereplő országok közül Ausztrália, az Amerikai Egyesült Államok és Horvátország is feltűnik 1-1 tétel erejéig.

Itt az újabb külföldi egyveleg, az idei ötödik. A fehér boros részleg gerincét főleg sauvignon blanc-ok és riesling-ek adják innen-onnan. A vörösboros mezőnyt szokás szerint spanyol és olasz tételek uralják. A "ritkaságok" között egy piemonti pezsgő, egy szlovén sauvignon blanc és egy fehér portói szerepel.

Itt a friss külföldi egyveleg, a szokásosnál kicsit több rosé jött össze innen-onnan, fehérben verdejo-k, vörösben mallorca-i, baden-i és dalmáciai bor a ritkábban előforduló termőhelyek, illetve fajták között.

Áprilisban írtam Alvaro Palacios priorat-i küldetéséről és a szortiment három boráról, és a mai írás ismét az úttörő spanyol borásszal foglalkozik, de míg legutóbb "horizontális" szempontból került górcső alá a választék, ezúttal egy vertikális sort kóstoltunk a pincészettől.

Alvaro Palacios Spanyolország egyik legnagyobb hatású borásza, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy Priorat már az ország egyik legrangosabb borvidékévé avanzsált. Palacios nyolc testvérével együtt Rioja-ban nőtt fel, ahol családja Palacios Remondo néven készít borokat. Bordeaux-ban tanult borászatot, majd a diploma megszerzése után a legendás Chateau Petrus-nél dolgozott. Miután visszatért Spanyolországba, hordókkal kezdett kereskedni, közben beutazta a spanyol borvidékeket.
1989-től Alvaro Palacios René Barbier-hez és három másik befektetőhöz csatlakozva elindította az akkor még szinte ismeretlen Priorat-ot a világhírnév felé. Palacios első szőlőültetvényét, a Finca Dofí-t 1990-ben vásárolta meg, birtokát ekkor még Clos Dofí-nak nevezték. 1993-ban talált rá a birtok koronaékszerére, egy északkeleti fekvésű, meredek, palás kőzeteken 1900 és 1940 között ültetett parcella formájában, amelyet - mivel a dűlő tetején ősi kolostor található - L’Ermitának nevezte el.
Eredetileg a hangsúly a francia fajtákon volt, de az első évtized után Palacios történelmi tévedésként aposztrofálta a francia fajták bevezetését és elsősorban a helyi garnacha és cariñena párosára kezdte áthelyezni a fókuszt, ezzel az ültetvények fajtaösszetétele is ebbe az irányba változott.
A borász aktív kezdeményezője volt a burgundi mintát követő területi megjelölések meghonosításának Priorat-ban, ennek megfelelően született meg a birtok központjául szolgáló Gratallops település nevét viselő bor is. A Les Terrasses szintén több dűlő termésének házasítása, kezdetben ez volt a pince kvázi birtokbora, majd a Camins del Priorat megjelenésével feljebb került a portfólióban, lényegében a Les Terrasses hivatott megfogalmazni a pincészet küldetését. A Finca Dofí már egy dűlőszelektált ikonbor, a nagyágyú L’Ermita kistestvére, nagyrészt garnacha-ból.
Néhány éve két, kvázi grand cru szelekció is szerepel a pince portfóliójában. Az egyik új kiemelt terület a Bellmunt település melletti Les Aubagetes, amely kivételes klónállománnyal, 100 éves garnacha tőkékkel rendelkezik, 2015-ből készült innen az első bor. A másik válogatás tétel a Finca Dofí dűlő egyik északi parcellája a La Baixada, amelyet a Les Aubagetes és a L’Ermita ültetvényeiről szelektált garnacha klónokkal ültetett be a borász, innen 2018-ban palackozta az első különálló bort.
Mint látható, a terroir-központú szemlélet és a portfólió leginkább Burgundia hatását tükrözi (ezt egyébként szépen leköveti a külcsín is: a bordeaux-i palackokat burgundi formájú üvegek váltották az utóbbi években). A hangsúly az egyes termőhelyek közötti különbségek bemutatásán és a helyi fajtákon - elsősorban a garnacha-n, másodsorban a cariñena-n van -, a nemzetközi fajták szerepe visszaszorult.

Három bort kóstoltam meg Priorat ikonjától, a megbízható alapbor kategóriát bőven túlteljesítő Camins del Priorat-ot, a pincészet "ars poetica"-jának tekinthető Les Terrasses-t és az első legendás bort, a Finca Dofí-t.

Ahogy minden magát komolyan vevő, nemzetközi szortimentre építő borkereskedésnél, a Bortársaságnál is folyamatosan keresik a lehetőségeket a hazai és a külföldi kínálat csiszolgatására, legyen szó akár klasszikus borvidékekről, akár rejtett kincsekről (az idő azután majd eldönti, mi válik be a fogyasztóknál). Rioja, mint Spanyolország legismertebb borvidéke ebből a szempontból egyértelműen az első csoportba tartozik, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne gyöngyszemeket találni. A Bortársaság most biztosra ment, amikor két ikonikus birtoktól, a Marqués de Murrieta-tól és a Lopez de Heredia-tól válogatott. Ráadásként a már stabil pontnak számító Telmo Rodríguez portfólió is kiegészült, méghozzá a spanyol sztárborász dűlőszelektált mikrotételeivel.
A Rioja-szortiment kibővülésével kézenfekvő volt, hogy a borvidék a Borsuliban is megjelenjen külön témaként, így is történt: január óra külön kóstolóestet szánnak a témának, én a második, márciusi eseményre látogattam el. Öt birtok hét bora szerepelt az estén, kivétel nélkül a borvidék meghatározó szereplőitől válogatva. Érdekes lett volna egy fehérbort is betenni a sorba, de miután Rioja-ban a kékszőlők aránya nagyjából 90%, így érthető a vörösborok egyeduralma a kóstolón is.

Atipikus bor következik Rioja-ból, egy évek óta jól bevált és itthon is régóta kapható tétel. A Palacios Remondo La Montesa atipikusságát nem az adja, hogy évek óta jól bevált, hanem az, hogy nagy részben garnacha-ból készült, miközben Rioja-ban a tempranillo az úr, az ültetvények közel 90%-án ez utóbbi fajta terem, a garnacha részaránya nagyjából 7-8%.
Ha megnézzük a neves nemzetközi boros orgánumok értékeléseit, azt látjuk, hogy rendszeresen repkednek a 90+ pontok, James Suckling pedig egyszer egyenesen úgy fogalmazott, hogy ez egy 15 dolláros bor, aminek olyan az íze, mint egy 50 dollárosnak. Ezt a túlzóan leegyszerűsítő megállapítást ebben a formában természetesen minden oldalról lehet támadni, maradjunk annyiban, hogy Suckling arra célzott, hogy a La Montesa árán felül teljesít. Spanyolország ugyan bővelkedik remek 15 eurós palackokban, de az tény, hogy a La Montesa egy jó bor, évek óta stabil minőséget képvisel, az árát megéri és a fajtaválasztásnak köszönhetően a szokványos Rioja-khoz képest van benne egy érdekes csavar. Én is évről évre visszatérek hozzá 1-2 palack erejéig, most a 2017-es évjárat volt a kiszemelt áldozat.

Az idei első külföldi egyveleg erősen vörösbor-hangsúlyos lett, többségében olasz és spanyol tételeknek köszönhetően.

A spanyol borászlegenda, Alvaro Palacios három tagú családi borbirodalmának egyik fellegvára, a Descendientes de J. Palacios pince Bierzo borvidékén található, ahol Alvaro tettestársa az unokaöccse, Ricardo Perez Palacios. 1999-ben alakult meg a birtok, amely jelenleg 45 hektárnyi ültetvényről, összesen mintegy 220 parcelláról készít borokat. A dimbes-dombos borvidéken a mencia a legfontosabb fajta amely bakművelésű öreg tőkéken alacsony hozam mellett terem. A szortiment a Pétalos (szirmok) nevű tételre épül, amely nagyobb részben vásárolt szőlőből készül, alapját legalább 90%-ban mencia képezi, a maradék hányadot helyi fehér- és kékszőlő fajták adják, a bor kb. 10 hónaposhordós érlelést kap. A Villa de Corullón névre keresztelt falubor mellett több dűlőszelekció is készül, a választék csúcsán pedig a csillagászati áron kapható La Faraona található.
A Pétalos régi kedvenc, a 2009-es évjárat volt az első találkozás - egyúttal a borvidékkel és a mencia fajtával is -, ha jól emlékszem, azóta legfeljebb 1-2 év maradhatott ki. Négy éve volt már szerencsém egy vertikális sorhoz Tar Ferenc jóvoltából a Carpe Diem-ben, ott régebbi évjáratokat kóstoltunk. Bő két hete a legutóbbi évekből félretett palackból tartottunk egy kóstolót, bár homokszem került a gépezetbe és sajnos csak utólag vettem észre, hogy a 2018-as évjárat hiányzik, és ezt már nem is tudtam utólag beszerezni. Eredetileg a 2011-es is a sor részét képezte volna, de az a palack végül tavaly decemberben a 2011-es ünnepi borok között fogyott el, így végül négy évjárat került az asztalra.

Az év végéhez közeledve az ünnepek előtt még egy kerek évforduló is alkalmat adott egy kis borozásra. Karácsony előtt ünnepeltem a 40. születésnapomat, ráadásul a borok iránti érdeklődésem nagyjából pont 10 éve fordult komolyra (akkor egy WSET bortanfolyamot kaptam ajándékba a baráti társaságtól, amit gyorsan követett két másik is). A dupla évfordulóra igyekeztem különleges borsort varázsolni a régi barátok elé, végül azt találtam ki, hogy 10 éves borokat fogunk inni, ez remélhetőleg elég érdekességet tartogatott, de még vállalható rizikót jelentett, minden szempontból.
A végére a fehér térfélen erős osztrák, a vörös mezőnyben határozott spanyol többség alakult ki, de magyar, német és olasz vendégsztárok is színesítették a sort.  Édes boros fronton egyértelmű volt, hogy a tokaji aszúké lesz a főszerep. 2011 ugyan nem volt egy klasszikus aszús évjárat, de készültek igazi gyöngyszemek a borvidéken.

Ismét meghoztam a szokásos borpárbajos posztot. A nyári adagot alaposan kibővítettem, így a szokásos 7 helyett most 12 borpárt pakoltam egymás mellé. Nyár lévén a most több lesz a fehérbor, mint a vörös, dupláznak a rosé-k is, de jutott a végére egy aszú-páros, az elejére pedig egy pét-nat duó is. Lássuk!

Az általában a magyar párjával nagyjából egy időben érkező külföldi egyveleg a szokásosnál lassabban állt össze. A járványhelyzet miatt egyrészt nyilván csak az otthoni kóstolgatás/fogyasztás jöhetett szóba az elmúlt hónapokban, emellett igyekeztem inkább a magyar boros készletet apasztani és visszapótolgatni. Azért mostanra csak összegyűlt egy terjedelmesebb posztot kitevő kóstolójegyzet külföldi borokról is. Íme:

A nagy koronavírusos forgatag közepette a fiókban maradt egy poszt, egy korábban elfogyasztott, de eddig megíratlanul maradt spanyol sor, jobban ismert - történetesen kivétel nélkül "R"-betűvel kezdődő :) - borvidékek boraival. Íme!

Az év végi ünnepek közeledtével már szokás, hogy több társasággal is összejövünk koccintani, beszélgetni, iszogatni. Idén szerencsére sok ilyen alkalom adódott, a szokásos év végi ünnepi egyveleget terjedelmi okokból inkább ketté is bontottam. Az első rész itt található.

A másodikban leginkább egy születésnapi borozás alkalmával és a karácsony környékén alatt elfogyott borok következnek, pezsgőktől a 20 éves aszúkig, sok édes és száraz tokajival, hazai vörösökkel, külföldről osztrák, német, olasz, spanyol és új-zélandi borokkal.

Itt az idei utolsó külföldi válogatás is, benne sok spanyol vörös, izgalmas pinot noir-ok Oregonból, újvilági és óvilági sauvignon blanc-ok és még sok más bor.

November elején pár napot Spanyolországban töltöttem, ahol természetesen spanyol borokat is kóstoltam. Igyekeztem a jól ismert borvidékek mellett a helyi, andalúziai borokra is vadászni és a fehérborokat sem elhanyagolni. Ez a kis gyűjtemény az ottani jegyzetekből készült.

A második nyári külföldi egyveleget leginkább osztrák, olasz, spanyol és új-zélandi borok uralják, valahogy úgy jött ki, hogy a többi ország borai most csak epizódszerephez jutottak.

Az aktuális külföldi egyvelegben az otthon és barátoknál elfogyasztott borok mellett sok-sok borbár-látogatás (Carpe Diem, Drop Shop, Vino Castillo, Wein&Co) során kóstolt tétel is szerepel. Valószínűleg osztrák borból lesz a legtöbb, de szép számmal akadnak majd francia, olasz, spanyol borok is, a többi európai és újvilági bor-ország ezúttal kicsit háttérbe szorul.
 

Az év első külföldi vegyes-felvágottjában egy februári kiruccanásnak köszönhetően erős lesz a spanyol túlsúly és az évszakból adódóan a vörösborok alkotják a többséget.

Itt a szokásos évzáró megamix. :) Decemberben a családi karácsonyon túl is mindig van bőven alkalom borfogyasztásra, legalábbis felém mindig így van ez: születésnapok, előkarácsonyi és évzáró bulik különböző összetételű társaságokkal. Idén sem volt ez másképp, megint előkerült szűk 2 hét alatt egy szakajtónyi bor. 
Az ünnepi egyveleg első etapját egy borbarátokkal szervezett előkarácsonyi "bring your own bottle" jellegű borozás menüje képezi, ahova leginkább "érdekes borokat" kellett/lehetett hozni, jelentsen ez bárkinek bármit. :) A második rész leginkább a szülinapok, vendégségek alkalmából, karácsonykor és a két ünnep közötti iszogatások alatt előkerült borok sora (bár ebbe voltaképp már beletartozott a tegnapi borpárok nagyobbik hányada is). Nem voltak az ünnepek alatt nagy csúcsdöntögetések, többnyire inkább már jól bejáratott borok kerültek elő.