Ha úgy történik a generációváltás egy családi borászatban, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, akkor adott a birtok, ahol a név és a borászkodás hagyománya a szülőkről a gyermekekre száll át és optimális esetben ez így megy évtizedeken, évszázadokon keresztül. A Bukolyi családban ennél  sokkal kanyargósabb úton valósult meg a generációváltás, ha egyáltalán lehet annak nevezni. Bukolyi László nevét a Gróf Buttler Borászat kapcsán ismerhette meg a közönség, legendás borok születtek ekkor az egri Nagy-Egedről és más dűlőkről. Idővel a család és a Gróf Buttler útjai szétváltak, ezután a Bukolyi borok Bukolyi Családi Birtok név alatt jelentek meg, immár Marcell szakmai irányításával, Bukolyi László ekkor gyakorlatilag visszavonult. Az újabb csavar a történetben a Bukolyi Marcell Wine Farm megszületése, ez Marcell és felesége, Lilla családi birtoka a Nagy-Eged hegy lábánál. Ma már ők öregbítik a Bukolyi család hírnevét, az apai örökséghez méltó módon és egyben attól függetlenül.

A Mentha fantázianevű boruk egy érdekes-fajta összetételű syrah-pinot noir házasítás és mint a kóstolás során kiderült, nagyon találó lett a névválasztás.

A mai borpár(baj) különkiadás főszereplői Egerből érkeztek, Egri Csillag borokat kóstoltam a borvidék néhány fontos szereplőjétől, két duó formájában.

Az egy héttel ezelőtti írásban megörökített Finewines fieszta után rögtön másnap egy másik nagyobb lélegzetű boros eseményen is részt vettem, ezen viszont a magyar boroké volt a főszerep.
A Szabadság tér jól bevált szabadtéri rendezvényhelyszín Budapest szívében, elég csak a Belvárosi Fesztiválra, a Belvárosi Sörfesztiválokra gondolni. Utóbbi szervezői idén összefogtak a Junibor Egyesülettel és közösen hívták életre a Belvárosi Bor és Pezsgő Fesztivált, amely tekinthető akár a Junibor Ünnep folytatásának is. A pünkösdi hosszú hétvégére szervezett, idén debütáló, és a szervezők reményei szerint minden évben visszatérő fesztiválon a Junibor tagjai adták a kiállítók zömét, melléjük csatlakozott néhány borkereskedés pezsgőkínálata, 1-2 sörös stand és street food kocsik.

Itt az idei második magyar boros megamix, pezsgőtől fehér és vörös borokon át az édesekig. Fehérben Tokaj és a Balaton északi partja, vörösben Villány és Szekszárd lett most felülreprezentált.

Folytatódik a rajnai rizling-szemle, a Sabar-trió és a badacsonyi négyesfogat után most földrajzilag kicsit szélesebb merítés következik, de még mindig hazai terepen maradva. Öt borvidék öt rajnai rizlingje került egymás mellé ebben a körben, néhány bor talán meglepő helyekről, elsősorban vörösboros régiókból érkezett.

Közel egy éve írtam Bukolyi Marcell Pinot Noir-járól és a Bukolyi Családi Birtok újjászületéséről. Röviddel a cikk megjelenése után online csevegtünk is egy kicsit Bukolyi Marcival, a legközelebbi budapesti útja során pedig vásároltam is tőle 1-1 palackot az akkor már forgalomban lévő borokból. Természetesen elhangzott az, ami a frissen piacra kerülő tételek esetében gyakran elhangzik a borász szájából, nevezetesen, hogy még fiatalok a borok, úgyhogy a palackjaimat szépen eltettem későbbre. Időközben megjelent a 2018-as évjáratból még két bor, ezekből is beszereztem 1-1 üveggel és lassan elérkezettnek láttam az időt, hogy - ha már személyesen még nem is láthattam a birtokot - a nappali melegében az öt palack tartalmából próbáljak meg átfogó képet kapni a családi pincészet jelenéről.

A Bukolyi borok - amelyeket jó pár éve Bukolyi Marcell készít - egy ideje eltűntek a horizontról. Ez persze nem jelenti azt, hogy Bukolyiék háza táján megállt volna az élet, épp ellenkezőleg, a családalapítás után megkezdődött az új birtok életre hívása. Marcell és párja, Lilla a Nagy Eged-hegy tövében építette fel a birtokközpontot és mivel a kezdetektől ökológiai gazdálkodásban gondolkodtak, így a borok is új telepítésű szőlőültetvényekről készülnek. A 2018-as évjáratból készültek el az első borok, köztük ez a pinot noir.

Az év hátralévő részét már az ünnepi palackoknak fenntartva, december közepére is jön a menetrendszerű egyveleg. Otthon, vendégségben, étteremben, buliban, (bor)fesztiválokon kóstolt borok itthon, ennek megfelelően hosszabb-rövidebb, részletesebb vagy nyúlfarknyi, kóstolás közben vagy emlékezetből papírra vetett jegyzetek. 

A zárójeles szám szokás szerint a kóstolás hónapját jelzi, miheztartás végett.

Itt a tegnapi poszt folytatása, néhány rosé és siller után vörösborokkal.

A Junibor - Fiatal Borászok Egyesülete - immár negyedik éve vette birtokba a budapesti Szent István teret, hogy a főváros egyik legszebb helyszínén mutassa be - elsősorban a fiatalabb korosztályt megcélozva - azegyesület tagjai - a juniborászok - által képviselt pincészetek válogatott borait. A Junibor tagjainak száma minden évben bővül néhány taggal, így idén már 32 borászat több mint 100 borából lehetett válogatni a négynapos rendezvényen. Szombaton a hagyománnyá érett "Kedvenceink" kóstolón minden pincészettől 1-1 kiválasztott tételt lehetett megkóstolni. Természetesen nem feltétlenül az adott borászat legjobb vagy a borász igazi kedvenc tételéről van ilyen esetekben szó, lényeg, hogy a borokból színes körkép álljon össze és szinte mindenféle borkategória bemutatásra kerüljön. Így aztán könnyed gyöngyöző rosétól a különféle fehér-, rosé és vörösborokon át egészen édes szamorodniig lehetett eljutni. Sok újdonságot hoztak magukkal a borászok, de néhányan jól bevált nagyágyúkat vetettek be.

Az erőltetetten alliteráló címből nyilvánvaló: koncepció nélkül összeválogatott rajnai rizlingek kóstolójáról lesz szó. :) Nagyjából mindenki hozta, amit a témába vágóan éppen otthon talált, így alakult ki a több mint 20 bort számláló sor. Elsősorban friss - 1-4 éves - tételek alkották a mezőnyt, magyar borok mellett különböző német borvidékek és Alsace borai kerültek a poharakba, az egyetlen osztrák bor a korelnök szerepét töltötte be. Külföldről főleg "alapborok" szerepeltek a sorban, így túlságosan nem rugaszkodtunk el a magyar rajnai rizling árszínvonaltól. Nem is szaporítanám szót, térjünk a tárgyra!

Három magyar borpár következik. Különösebb koncepció nincs, pusztán - ahogy máskor is - érdekesebb volt ezeket a borokat egymás mellett kóstolni.
Az első duót két szép rajnai rizling alkotja Észak-Magyarországról. Egerben kevesen palackoznak fajtatiszta rajnai rizlinget, Bukolyi Marcellnél viszont erre volt már példa: 2013-ban egy késői szüretelésű bort, 2014-ben pedig egy félszáraz rieslinget zárt palackba. Losonci Bálint nagy riesling-rajongó saját és bevallása szerint szíve szerint mai tudása birtokában sokkal több rajnai rizlinget telepítene.
Egy cabernet sauvignon-páros következik a Balaton két partjáról. A Konyári Pincészet Dél-Balaton egyik legismertebb borászata, a pince alap cabernet sauvignon-ja pedig megbízható minőségű vörös a 2000 Ft-os árkategóriában. A Levendula Pince központja Lovason található, Alsóörs és Paloznak között. Az itt megénekelt palackot (nem az első volt, amit elfogyasztottam) a csopaki vasútállomáson található információs irodában vásároltam.
Végezetül egy késői szüretelésű furmint és egy késői szüretelésű hárslevelű zárja a sort Tokajból, hasonló filozófia mentén elkészítve: alacsony alkohollal, jó savakkal, gazdag gyümölcsösséggel.

Quo vadis, Budavári Borfesztivál?
Miközben Budapesten lassan minden hétvégére jut legalább egy boros rendezvény, a kisebb borfesztiválok, illetve nagyszabású tematikus kóstolók (mitiszol, Borjour Magnum, Furmint Február, Kékfrankos Most! és még sorolhatnám)  rendre nagy létszámú közönséget mozgatnak meg, a főváros legnagyobb boros rendezvénye körül sorakoznak a kérdőjelek. A 2014-es özönvíz alaposan elmosta a fesztivált, a látogatók csak lézengtek, a borászok, illetve képviselőik többnyire ráértek egymás borait kóstolgatni, szakmai eszmecserékbe merülni, az esőt átkozni, mind a szőlőben, mind a fesztiválon okozott veszteségek miatt. A tavalyi rendezvény után megjelent hivatalos sajtóközlemény is nehézségekről szólt, de valószínűleg mégis mindenki meglepődött volna, ha idén elmarad a rendezvény. Az ezévi fesztivált ugyan csak felerészben sújtotta a szeptember második hétvégéjére Budapestre lassan menetrendszerűen megérkező égi áldás, így a tavalyinál biztosan nagyobb volt a látogatottság és jobb volt a hangulat.
Nekem valahogy mégis volt egy kis hiányérzetem. Talán a tavalyi vízözön miatt, talán más okból (is), de mintha egyre kevesebb kiállító lenne jelen a fesztiválon. Az eddig minden évben külön korzót kapó Villányt például beköltöztették az Oroszlános Udvarba, helyüket néhány szellősen elszórt meleg ételes bódé foglalta el, ez néhány éve elképzelhetetlennek tűnt. Gyorsan feltűnt, hogy néhány nagy név is kihagyta idén a Borfesztivált, csak néhány a korábban rendszeresen megjelenő, de idén távol maradó nevek közül: Bolyki, Gál Lajos, Gál Tibor, Heimann, Légli Ottó, N.A.G., Oremus, Sebestyén Csaba, Vylyan. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy az idei hiányzók visszatérnek-e, vagy erősödik a jelenlegi tendencia.
Térjünk rá a pozitívumokra. Természetesen a kínálat még így is akkora, hogy azok is találnak bőven kóstolni való borokat, akik esetleg minden nap kilátogatnak a fesztiválra. Az elmaradó nagy nevekért cserébe egyre több kereskedő és borbár érkezett saját standdal, ami azzal az előnnyel jár, hogy egy bódénál akár több pincészet boraival ismerkedhet a nagyérdemű. Állítólag a gasztrós szekció is évről évre fejlődik, de erről megfelelő mennyiségű empirikus élmény alapján nem tudnék nyilatkozni.

Tokaj-fixációmat természetesen most sem tudtam levetkőzni, de igyekeztem más borvidék boraiból is csipegetni a három délután-este folyamán, amit a Várban töltöttem. Összességében véve sok jó bort kóstoltam, bár olyan újdonság, ami két vállra fektetett volna, elvétve akadt, ez persze mérsékelt kísérletezési kedvemnek is betudható.

A Bukolyi Marcell és Lilla által fémjelzett Eger Cottage 2012-es évjáratú borairól nyáron írtam. Idén ősszel megtörtént az évjáratváltás, megérkeztek a 2013-as borok, és a Junibor Ünnepen bemutatott Piros fantázianevű sillerrel gazdagodott is a paletta. A Bukolyi Családi Birtok saját neve alatt is lassan érkeznek a 2013-as borok. A Viognier-ről már megemlékeztem, ungert a Kadarka Válogatást kóstolta, nem túl rég a 2013-as Eger Cottage pároshoz csaptam hozzá még két palackot a 2013-as Bukolyi szortimentből: a Kisfiam és a Riesling Késői Szüret került melléjük a kosárba, majd a pohárba.

Én többnyire egyetértően bólogatok a kadarkát egy könnyűre hangolt, egyszerű, elsősorban gyümölcsös és fűszeres szegmensbe beszorítani igyekvő törekvések hallatán, de megesik, hogy szerepemből kifordulva más vizekre tévedek. Lehet persze vádolni a következetesség teljes hiányával, de én inkább úgy látom, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Elismerem, szuper dolog a klasszikus brit elegancia – hatpalackos mintát vettem belőle a nyáron, az még hengerszámnak sem rossz –, de állítom, hogy hasonló alkatrészek felhasználásával összepakolható valami tágasabb, komolyabb luxusautó is. Ehhez persze mind a formatervezésnek, mind a gyártásnak megfelelően kell üzemelnie, és ez az, amire Bukolyi Marcell ’13-ban ráérzett. Bár nem Egerből vártam, de egészen a rajongásig örülök, hogy most és így érkezett egy kadarka, ami felrúgja a pehelykönnyűre definiált szabályrendszert, de nem bukik bele önnön nagyságába. Ez olyan teljesítmény, ami nem mérhető lóerőkben.

A Junibor Ünnep a „Kedvenceink” kóstolón kívül is bőven tartogatott ízlelni valót az egyes borászatok standjainál és a DiVino mobil egységénél, amely szintén a Szent István téren kapott helyet. Utóbbi helyszínen a négy nap alatt több borász is „fogadóórát” tartott, így az általuk bemutatott borok kóstolása során azokról első kézből kaphatott információkat a közönség. Most a "kint" kóstolt borokról papírra vetett hevenyészett jegyzeteim és nem túl mélyen átgondolt pontszámaim következnek.

A Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete – idén ismét Budapesten, a Szent István Bazilika előtt tartotta immár hagyományos nyárzáró kóstolóját. Az eseményt korábban Etyeken rendezték meg, de tavaly a fővárosba költözött át a rendezvény és egyben átalakult több napos fiesztává. Az előző évhez képest is történt néhány változás: a Junibor Ünnep már csütörtöktől vasárnapig tartott, a borászok pedig késő délutáni-kora esti „fogadóórák” keretében mutatták be az általuk választott tételeket, míg a nevükkel fémjelzett standok déltől éjfélig nyitva állnak, de immár a borászok állandó jelenléte nélkül. Szombat délután a DiVino Bazilikában egy szűkebb körű kóstolóra is sor került, ahova minden borász kedvenc tételét küldte el, és sokan személyesen is megjelentek. A Junibor elnöke, Árvay Angelika nyitotta meg a kóstolót és rövid beszédében egy szép gesztussal a nemrég elhunyt Bussay Lászlóról is megemlékezett. Kihirdették az Év Juniborásza díj idei nyertesét is: Sebestyén Csabáé lett az elismerés.

A Budavári Borfesztivál... Magyarország legfontosabb boros eseménye vagy arra pár napra Magyarország legnagyobb kocsmája? A vélemények bizonyára megoszlanak. A borkóstolók nagy öregjei, akik valószínűleg a kezdetekben még nagyobb lelkesedéssel látogatták a rendezvényt, ma már inkább csak 1-2 napra (lehetőleg hétköznap vagy vasárnap és jellemzően a délutáni órákban) veszik nyakukba a Várat. A külföldiek aránya - legalábbis nekem úgy tűnik – viszont idén is nőtt, őket vonzza a helyszín, és valószínűleg az árakra is kevésbé érzékenyek. A borászati kiállítók létszáma mintha kissé megcsappant volna, de lehet, hogy csak az időjárás miatt lecsökkent látogatói létszám miatt tűnt így. Az viszont egészen biztos, hogy a kisebb családi pincészetek közül évről-évre kevesebben állítanak ki önállóan. A nagyobb borászatok fejei egyre inkább csak avatarjaikat küldik ki, sokszor hostessek képében. Ennél sokkal meglepőbb volt, hogy a legnagyobb magyarországi borkereskedő cég is kihagyta az idei fesztivált.

Az Eger Cottage-ra kis túlzással rá lehetne fogni, hogy a Bukolyi Családi Pincészet fiókvállalata, ennél azonban többről van szó, hiszen Bukolyi Marcell és Lilla közös vállalkozása gyümölcsborokat, likőröket, párlatokat is forgalmaz. Ami a borokat illeti, Eger Cottage névvel egy fehér és egy vörös került palackba, csavarzárral, figyelemfelkeltő címkével. A két tétellel Bukolyiék deklarált célja, hogy a fiatalos design mögé rejtve könnyebben érthető, de tartalmas borokat juttassanak el a borfogyasztókhoz. Úgy tűnik, mindkét tétel betölti a szerepét: kétezer forint körüli árukkal szélesebb réteg számára elérhetőek, a túlzásokat nélkülözik, jó egyensúlyt mutatnak, mindkettőt jól esik inni akár magában, akár étel mellé. Jobb helyeken valami ilyesmi szintet képviselhetne a ház bora.

Múlt héten egy kedves barátom meghívott egy zártkörű syrah-kóstolóra, aminek a Dynamobake Étterem adott helyet. Mindenki hozott magával legalább 1 palack bort, csak a fajta volt megkötve. Végül 10 magyar és 4 újvilági tétel került az asztalra + 1 kakukktojás. Vakon kóstoltunk, majd mindenki megjelölte a 3 kedvencét és összesítés után lepleztük le a borokat. Kóstolási sorrendben közlöm a jegyzeteket.

Közhelyes, de legalább érdeklődő borfogyasztókra mindenképp igaz, hogy a helyi borokra, érdekességekre kíváncsiak leginkább. Ez alól nem képeznek kivételt azok a közösségek sem, akikkel az USA-ban szoktam kóstolni. Néhány hete jelezték felém, hogy a fehérek után mutassak nekik magyar vörösborokat, és állítsak össze egy olyan sort, aminek a derékhada magyar fajtákból készült. Némi szerencsének köszönhetően az otthoni beszerzés és kiszállítás rövid időn belül megoldható volt, így egy öt borból álló sort kóstoltunk egy kis társasággal. Igyekeztem az adott bortípusokból az elérhető legjobbak közül válogatni. Három igazán magyarnak mondható fajtabort, egy bikavért és csattanóként a végére egy bordeaux-i típusú házasítást kóstoltunk.

Ismét egyveleg rovatunkkal jelentkezünk. Kis válogatás az utolsó időszakban kóstolt, de posztba nem öntött borokból.

Kis késéssel én is beszámolok a Várban tett kiruccanásomról. Pénteken este sikerült feljutnom. A kellemesen meleg délutánra csípősen hűvös és szeles idő kerekedett. Nem éppen ideális fázva, szélben (illatok nuku) kóstolni, de idén csak ennyi jutott. Vasárnap is terveztem menni, de végül egy romantikus pinot noir szüret alattomosan elcsábított. No, de megbecsülve azt, ami van, álljon itt egy részletes tudósítás.