A Szászi Pince egyike volt az első nagy felfedezéseknek, amikor több, mint 10 évvel ezelőtt elkezdtem egyre mélyebbre merülni a borok világába. Az ikonikus Kabócás Olaszrizlingekkel való első találkozások és a pincénél 2011 nyarán tett látogatás komoly hatást tettek rám. Azóta is meg-megfordultam a Szent György-hegyi pincénél, ha éppen arra vitt az utam, de igazán átfogó kóstolóban régen volt már részem. A május végi badacsonyi túra első napján sikerült bepótolni a lemaradást.

Hosszú kihagyás után az idei év első bortúrája a Badacsonyi borvidékre vezetett, ahol élményekben és borokban gazdag három napot töltöttem el. Május utolsó hete sok napsütéssel, az időnként megerősödő széltől eltekintve összességében ideális kirándulóidővel ajándékozott meg és mivel a túra ideje hétköznapokra esett, tömeggel sem kellett számolnom.

Az időmbe három birtoklátogatás, valamint két további pincénél tett villámlátogatás fért bele, ez utóbbiakat foglalnám össze a több részes beszámoló sorozat első felvonásában.

Ahogy tavaly, ebben évben is mentem egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken. Idén viszont még kevesebb időm volt kóstolni, úgyhogy két megoldás kínálkozott: 1-1 bort kóstolok a standoknál és így több pincéhez is eljutok, vagy alaposan leszűkítem a mintavételek helyszínét, de alaposabb betekintést nyerek a kiválasztott borászatok kínálatába.
Utóbbi mellett döntöttem, így két pince 4-4 bora fért bele az időbe. Két olyan, viszonylag fiatal borászatot néztem ki magamnak, akiktől kóstoltam már bort és feltehetően nem okoznak csalódást, ugyanakkor ritkán találkozom velük, ezért nincsenek annyira friss élményeim. Így esett a választás a Zelna Borászatra és a Thetis Birtokra.

Az idei nyári balatoni bortúra-sorozat Paloznakon folytatódott, a Csopakkal szomszédos községet a hazai bor- és gasztrótérképre felhelyező Homola Pincészet boraival. Paloznakra a baráti társasággal szinte minden évben ellátogatunk kicsit kiereszteni a gőzt, tavaly viszont valahogy nem jött össze a szokásos paloznaki hétvége és úgy egyáltalán a településre sem jutottam el. Idén egy fél napos kitérőt már sikerült beilleszteni a programba, és természetesen nem maradt el a borozás sem.

A tavalyi látogatás után idén is visszatértünk Sike Balázsék badacsonytördemici pincéjéhez, ahol a Skizo borok mellett immár az új design alatt a Sike Balázs Pincéje sorozat tételei is készülnek, felváltva a korábbi Skizo Hegyeink borcsaládot. Ezek a borok hivatottak megjeleníteni az egyes termőhelyeken a talaj-fekvés-fajta együttállásából kialakuló végeredményt.

A Skizo ugyan a maga kategóriájában mindig kellemes és remek ár-érték arányú alapborokat tett le a polcra, de minket természetesen inkább a borász saját neve alatt készülő tételek érdekeltek, amelyek közé keveredett még néhány a régebbi Hegyeink sorozat tagjaiból is.

Bármennyire is varázslatos körbenézni szinte bárhonnan a Badacsony környékén, a nagy nyári hőségben néha jól esik kicsit félrevonulni, távol a tömegtől, a zsivajtól és a perzselő napsütéstől, nyugodt körülmények között elkortyolni néhány pohár bort, esetleg elmajszolni mellé valamilyen borkorcsolyát. A Németh Pince pontosan ilyen hűs menedéket kínál, alig 10 perc sétára a badacsonyi kikötőtől. A hűs pincehelyiségben le lehet lassulni, a kis űrtartalmú pohárból végig lehet kóstolni a borokat (aki viszont klasszikus fröccsözésre vágyik, vagy esetleg panorámateraszra, rossz helyen jár), közben lehet csipegetni sonkát, sajtot, házi kenyeret. A berendezési tárgyakon végignézve is van egy olyan érzése az embernek, hogy itt kicsit megállt az idő, amire egyik falon található visszafelé járó falióra csak rátesz egy lapáttal. A pincében Szalai Attila, felesége, Éva, lányuk Jázmin mindig szívesen fogadják a vendégeket és mesélnek a borokról.

Idei első badacsonyi túrám elején ismét volt egy szabad másfél órám, mielőtt a baráti társasággal találkoztam, így gondolkodnom sem kellett, hogy hol fogom kellemesen elütni ezt a kis időt. :) Tizenhárom bort kóstoltam végül, friss száraztól a 10 éves édes borig.

A Figula Pincészetet aligha kell bemutatni a borkedvelőknek, kétségkívül Balatonfüred és az egész Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legismertebb és egyik legelismertebb pincészetéről van szó. Figula Mihály tragikus korai halála után, fia, ifj. Figula Mihály lépett előre és már a pince arcaként, vezetőjeként viszi tovább a családdal a birtokot.
A tóparti sétányon található Figula Borbár ugyan bezárta kapuit, de a város felett található Figula Borkert állandó nyitvatartással várja a látogatókat. A Borkert és az ugyanitt található Tölgyfa Csárda kerthelyiségéből remek kilátás nyílik Balatonfüredre és a tóra, így egy rövidebb séta után ideális körülmények között lehet kortyolgatni a Figula borokat. A Borkertben a pince boraiból elég széles merítés kóstolható, így ha nem is teljes, de mindenképpen átfogó képet lehet kapni a pince aktuális szortimentjéről (a többi bor pedig beszerezhető a szomszédos vinotékában).

A tavalyi, célzott pincelátogatásokkal megtűzdelt nyárhoz képest idén inkább csak ad hoc jelleggel, spontán jutottam el a Balaton környékén borászatokhoz egy-egy szélesebb merítésre (Skizo, Németh Pince), a többi balatoni bort többnyire valahol a tó környékén, a baráti társaságban kortyolgattam el. Augusztus közepén egy bő fél napot töltöttem Balatonfüreden, ami tapasztalatgyűjtés szempontjából arra volt elég, hogy egy cirka 3 órás délutáni séta és néhány tétel megkóstolása beleférjen az időmbe. A Balatonfüredi Borheteken 25 pincészet települt ki a sétányra, én természetesen ilyen rövid idő alatt csak ízelítőt kaphattam a kínálatból. Igyekeztem olyan pincéket választani, akikhez valahol már volt szerencsém, ugyanakkor ritkán kóstolom a boraikat. Végül öt stand és bő egy tucat bor, és néhány gyors jegyzet lett a végeredmény.

A Németh Pince amolyan "underground szupersztár" a badacsonyi pincészetek között, kicsi, de erős. Ritkán vesznek részt kóstolókon, boraikat nem látjuk viszont borkereskedések, pláne hipermarketek polcain, szinte minden palackot a pincénél értékesítenek, így aki meg akar ismerkedni a borokkal és készítőikkel, annak bizony Badacsonyba kell elzarándokolnia. Jó ideje tervezem már, hogy meglátogatom a Római úton található pincét és kóstolóhelyiséget, és ahogy július közepén egy hétvégét Badacsonyban töltöttem, az első utam ide vezetett.

Sike Balázs és Velényi Réka borászata, a Skizo Borház feltűnő címkéivel, jó ár-érték arányú reduktív boraival tett szert szélesebb ismertségre, de korábban is és most is készülnek a pincénél komolyabb, termőhelyi borok is, amelyek most a "Hegyeink" fantázianév alatt kerülnek palackba. Több éve jártam utoljára a hangulatos kis badacsonytördemici borbárban, de most minden összeállt egy újabb látogatáshoz. A múlt hétvége egy részét éppen Badacsonytördemicen töltöttem, és ha már így esett, természetesen igyekeztem útba ejteni egy pincészetet is. Amíg a baráti társaság többi tagjára vártam, pont volt annyi időm, hogy a "Hegyeink" sorozatot végigkóstoljam, azután persze néhány "alap" Skizo-bor is a szomjas torkok áldozatául esett.

A naptár szerint vége a nyárnak, és elérkeztünk a "Balatoni Nyár" névre keresztelt ad hoc jelleggel elindított sorozat utolsó részéhez is (legalábbis részemről). Badacsonyból indult a A záró epizódban Szent György-hegyi pincék borai kerülnek terítékre. A Szent György-hegyen még július végén jártam, de az itt szereplő borok nagy részét ott csak átvettem és nyár végén repültek ki a palackokból a dugók. Kicsit csalok tehát, de a poszt első szereplőjével tényleg a hegyen ismerkedtem meg, és a másik pince borait is ott kóstoltam volna az eredeti terv szerint, szóval ez az írás kicsit kilóg a sorból, de annyi baj legyen.

A Villa Tolnay borairól viszonylagos rendszerességgel írogatunk a blog hasábjain, de személyesen sosem jártam még a birtokon. Szerény véleményem szerint a Badacsonyi borvidék egyik legjelentősebb borműhelyét tisztelhetjük Philipp Oser tulajdonos-főborász és Nagy László társtulajdonos-birtokigazgató vállalkozásában. Szokták mondani, hogy a spontán dolgok szoktak a legjobban sikerülni, és ebben az esetben is valami ilyesmiről van szó: amikor a borászat marketingjéért felelős Nádasi András írt egy üzenetet, hogy másnap megy a Csobáncra, és ha gondolom, elkísérhetem és megnézhetem a birtokot meg a borokat, nagyon rövid gondolkodás után rábólintottam az ajánlatra.

A balatoni nyári borozások helyszínei közül most a két szomszédos település, Csopak és Paloznak 1-1 borászata kerül sorra. A Petrányi Pincénél tavasszal is jártam már, de ezúttal nem sétáltam fel a Kishegyre, hanem a Csopakabana, azaz a csopaki strand butiksorán található Kincses Boltnál kortyolgattam el néhány bort. Szépen lassan elkezdenek majd szállingózni a 2017-es évjáratú borok, én még csak néhány előfutárt kóstoltam.
A Homola Borteraszon kétszer jártam a nyáron: júliusban egy esős napon a túrázást váltotta ki a borozás, augusztusban pedig a már hagyománnyá vált "DJ a szőlőben" rendezvényre ugrottunk be barátokkal egy kellemes borozás erejéig. Utóbbi tulajdonképpen már csak ismétlés volt borok terén, csak az aznap debütáló 2017-es Parti Szél-ről írtam fel néhány sort, de a júliusi esőnap is szolgált néhány újdonsággal.

Az észak-balatoni túra következő állomása Balatonfüred, ahol szintén két borászat szortimentjébe nyertem betekintést. Egyikük a legismertebb balatoni családi pincészetek közé tartozik és régi motorosnak számít a szakmában, a másikat alig néhány éve hívták életre és még csak bontogatja szárnyait. Utóbbinál kezdtem a kóstolgatást.

Úgy néz ki, hogy időben eléggé szétszórva a nyár folyamán néhány hétvégét a Balatonon (pontosabban jelen állás szerint az északi partján) töltök, és ha már ott vagyok, amikor időm engedi és a társaság sem tiltakozik a borturizmus ellen, természetesen kóstolok is egy keveset. Sorozatnak nem nevezném azt a hirtelen ötletmagból kicsírázó lazán összefüggő néhány posztot, ami majd egymást követi itt a nyár folyamán, az egyetlen összekötő kapocs a borok között a Balaton lesz. Pusztán arról van szó, hogy terjedelmi okok miatt az 1-1 ilyen kiruccanás során kóstolt borokat inkább alkalmanként csokorba szedve írnám ki magamból, mintsem, hogy a sokszor egyébként is gigászira duzzadó egyvelegekbe olvadjanak. Nem tudom még előre megjósolni, hogy hány folytatás lesz, mindenesetre itt az első rész.
 

Az első alkalommal Badacsony lesz porondon. A Badacsonyi Bor7-re úgy legalább kétévente eljutok egy rövidke délutáni kitérő erejéig, és bár eredetileg nem is volt betervezve, ez az idén is így történt. A szűk egy órányi rendelkezésemre álló idő alatt két pince kínálatának egy része fért bele a villámkóstolásba, velük nyitom tehát a "nem sorozatot". :)

A tavasznyitó márciusi/áprilisi csopaki-paloznaki borteraszozás, borozás lassan már hagyománnyá válik nálam (1., 2.), és bár idén a tavaszi időjárás kissé késve, ám akkor szinte már nyári meleggel köszöntött be, az idei áprilisba is belefért egy csopaki villámlátogatás. 
Verőfényes napsütés, kedves ismerősök, balatoni panoráma, sok-sok bor, ennél többet nem is kívánhat az ember.

A badacsonyi beszámoló második részében elhagyjuk a Szent György-hegyet és egy badacsonyörsi kitérővel Badacsonyba érünk vissza. Megint három pince borai kerülnek terítékre, közülük ketten alig néhány éve léptek ki a nagyközönség elé - még ha bor korábban is készült a két pincénél -, amely gyorsan szívébe is zárta őket. 
Most Badacsonyörsön kezdünk tehát, amely kicsit kijjebb esik a borvidék szívét jelentő, névadó hegy forgatagából, de több fontos pincészet is megvetette itt a lábát és egyéb látnivalók is akadnak bőven. Az Örsi-hegy geológiailag eltéréseket mutat a tanúhegyekhez képest, itt ugyanis homokkő az alapkőzet, amelyet többek között bazaltmorzsalék és lösz is takar. A túra végén azután a borvidéki origónak számító Badacsony lábához tértem vissza, hogy még egy utolsó kóstolóval méltóképpen lezárjam a két napos kirándulást.
 

Már évek óta szerepel a nyári programtervben egy több napos badacsonyi bortúra, de az utóbbi években legjobb esetben is csak a fele valósult meg az álmoknak. Az elmúlt néhány évben 1-1 napot töltöttem a borvidéken direkt kóstolási célzattal, amibe nehéz belesűríteni sok pincét (kivéve, ha a Badacsonyi Bor7-re látogat el az ember fia/lánya). Idén is maradt egy kis hiányérzetem Badacsony-téren, de pontosan annyi napot sikerült a tanúhegyek árnyékában tölteni és pontosan annyi pincét tudtam meglátogatni, mint az előző két évben összesen, és ha így nézzük, akkor már nem is olyan rossz a mérleg.
Terjedelmi okokból két részben érkezik a beszámoló, szerencsére úgy jött ki a lépés, hogy földrajzilag is pont felezhető az útvonal: a Szent György-hegyen három, Badacsonyörsön és Badacsonyban összesen szintén három pince kínálata került terítékre.
A Szent György-hegyé az első rész, ahol a borvidék két nagy újító vagy eretnek borászánál - nézőpont kérdése, én maradnék az előbbinél - és egy "nagy öregnél" is kóstoltunk, igaz, utóbbi helyen inkább csak az ebéd kiegészítéseként. Ezen a napon társaságom is volt, egy három eleven fiúgyermekkel megáldott család csatlakozott hozzám a szűkebb baráti körből, így a vendéglátó borászoknak nem volt könnyű dolga.
Jobban meggondolva, mindhárom meglátogatott birtok úttörő a maga nemében. Szászi Endre már régi motoros a Szent György-hegyen, de amikor ő már bioművelést alkalmazott, ez még sem itt, sem más hazai borvidéken nem volt gyakori. Török Csaba a 2HA-nál formabontó módon a vörösborokra helyezte a hangsúlyt a portfólióban, és ha ez nem lenne elég, mindenki megrökönyödésére az olasz ikonborok alapjául szolgáló sangiovese-vel kezdett kísérletezni, amiből azóta (szinte) évről évre nem csupán a borvidék, de az egész ország egyik legjobb vörösborát zárja palackba. Bencze István régi magyar fajtákkal, biodinamikus gazdálkodással, amfórás borokkal egyaránt kísérletezik, egyelőre szép eredményekkel, ráadásul úgy tűnik, hogy az ország legjobb rajnai rizlingjei között is bérelt helye lesz az általa készített boroknak. 

Legutóbbi csopaki-paloznaki kirándulásom alkalmával a Szent Donát Birtokhoz már nem jutottam el, de nyáron, július egyik legmelegebb napján bepótoltam a vizitet. Csopak elképesztő fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, mind a borászok közötti összefogás, mind a borok minősége, mind gasztronómia szempontjából, és ennek a fejlődésnek a Szent Donát Birtok és a hozzá kapcsolódó Márga megkerülhetetlen tényezője, motorja. A hőség ellenére jól sikerült időpontot választani a kóstolóra, mert a 2016-os borok szinte kivétel nélkül palackba kerültek már, kettő közülük éppen azon a hétvégén mutatkozott be a nagyközönségnek és ismerős vendégek is éppen a pincénél tartózkodtak, ráadásul vendéglátóst játszani. 

A kissé szeszélyes áprilisi időjárás húsvét hétvégéjén is elég mozgalmasan alakult, mindenesetre a frissen munkaszüneti nappá nyilvánított nagypéntek még pont ideálisnak tűnt arra, hogy tegyek egy villámlátogatást a Balaton északi partján. A szezon lassacskán beindul, egyre többen látogatnak a tóparti településekre, miközben a pincészetek a "standard" vendéglátáson túl különböző programokkal is igyekeznek csábítani a nagyérdeműt. Én azonban most csak egy hirtelen jött ötlettől vezérelve jöttem, borokat kóstolgatni és a kilátásban gyönyörködni. Az említett szempontokat szem előtt tartva a Petrányi Pincénél töltöttem a délelőttöt, majd délután Paloznakon, a Homola Borteraszon folytattam a tájba révedést és borozgatást, és gyorsan el is röppent a nap. Lássuk, milyen borokkal telt a balatoni kiruccanás.

Vannak az életben bizonyos helyzetek, amikor az idő és a tér megszűnni látszik, a mindennapos gondok távolinak tűnnek, az ember lánya/fia pedig csak ül, a végtelen messzeségbe bámul, ráfagy a mosoly az arcára, és élvezi, hogy az élet megajándékozta ezzel az élménnyel. Anélkül, hogy nevesíteném az érzést, vagy bármilyen mélyenszántó metafizikai értekezésbe kezdenék, biztosan állíthatom, hogy valami ilyesmiben volt részem a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet teraszán egy hónapja, ahogy a borokat kortyolgatva gyönyörködtem a tájban. Az is egészen bizonyos, hogy itt van az ország egyik legszebb "fekvésű" padja. Mutatom:

Régóta szövögettem már a terveimet a 2HA meglátogatására, hiszen a borokat évek óta rendszeresen kóstolom. Idén elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, tényleg megnézem a saját szememmel, hol készülnek ezek a formabontó tételek. Kis csapatunk egy kellemes délutánt töltött a pincénél és valóban úri dolgunk volt: ültünk a teraszon, élveztük a kilátást és a csendet, a borok sorban érkeztek a poharakba és végül még egy gitár is előkerült. Házigazdánk számára pörgősebb volt a műszak, ő ugyanis henyélésünk ideje alatt néhány másik kóstolócsoportot is kiszolgált. Beszélgetésre így kicsit kevés idő jutott, de Török Csabával utólag ezt is pótoltuk.

Május utolsó hétvégéjét túlnyomórészt a Balaton északi partját szegélyező tanúhegyek árnyékában töltöttem, jó társaságban, borospohárral a kézben, a tájban gyönyörködve. Ilyen körülmények között persze gyorsan telik az idő, de a program is nagyon sűrű volt: egy nap alatt három birtoklátogatás keretében négy borászat boraival ismerkedtem meg. Kivétel nélkül fiatal birtokokról van szó, olyannyira, hogy kettő közülük idén palackoz először a pincészet neve alatt bort. Most éppen az utóbbiakat szeretném bemutatni, majd röviden beszámolok a Sabar Borháznál tett rövid látogatásról is.

A Csendes Dűlő Szőlőbirtokról legtöbben (köztük én is) valószínűleg akkor hallottak először, amikor a 2012-es évjáratú hárslevelűjük feltűnt a Nemzeti Borkiválóságok listáján, méghozzá igen előkelő helyen. Nem csoda, hiszen az apró badacsonyörsi birtok borai sokáig szinte csak a családnak és a barátoknak készültek. Amikor azonban a birtok vezetője és társtulajdonosa, Molnár Júlia Dóra 2014-től komolyabb megmérettetésekre is elküldte a palackozott tételeket, és a visszajelzések minden várakozását felülmúlták, a Csendes Dűlő kapui kitárultak a szélesebb közönség felé is. Azóta nagyot fordult a kis családi pincészettel a világ: boraik már a legjobb magyar éttermek borlapjain szerepelnek, budapesti és Balaton-környéki vinotékákban, borbárokban tűnnek fel, és magát a badacsonyörsi birtokot is egyre több látogató keresi fel személyesen. Én is így tettem augusztus végén.