Az idei furmintos februárt a Tokaj Magic kóstolójával zártam, amely a Bott Pince Teleki dűlőből készült borait vette górcső alá egy igen komoly vertikális kóstoló formájában. Természetesen Bodó Judit és Bodó József is ott volt az eseményen, hogy személyes élményeikkel, történeteikkel tegyék teljessé az estét. Az eredetileg tervezett sor még ki is bővült néhány palackkal az egyik vendégnek is köszönhetően, így összesen 12 évjáratot kóstoltunk meg a Bott Telekiből, minden bizonnyal ez volt a Tokaj Magic eddigi történetének leghosszabb kóstolósora.

2024-ben sem maradunk Furmint Február és Furmint Február Nagykóstoló nélkül. Az idei már a 14. Nagykóstoló lesz a 2010-ben életre hívott eseménysorozat történetében (2021-ben elmaradt a rendezvény a COVID miatt), ismét a budai Hagyományok Háza ad majd otthont a több, mint 60 kiállítót és legalább 200 bort felvonultató a rendezvénynek. 2024. február 1-jén, csütörtökön 16:00 órától várja a vendégeket a Furmint Február Nagykóstoló.

A Nagykóstolóhoz hasonlóan évek óta hagyomány, hogy a főszervező, Kézdy Dániel egy szűk körű kóstolót is tart az esemény előtt néhány héttel a sajtó képviselőinek. Az idei sajtókóstolót egy kis játékkal dobták fel a szervezők, a vakon bemutatott borokat egy online szavazó alkalmazás segítségével kellett megtippelni. Sajnos csak késve tudtam megérkezni a Kóstolom Borbárba, így a játékról lemaradtam, de a borokat azért gyorsan végigkóstoltam.

November elején lett 10 éves Tar Ferenc szerelemgyereke, a FineWines.hu. A sztori korábban Peter Klingler által működtetett rajnai rizling-specialista kereskedés, a Riesling.hu átvételével indult, majd egyre szélesedett a látókör, bővült a szortiment. A német és osztrák riesling-ek mellé érkeztek más osztrák borvidékek borai, sorban jöttek a pezsgők Champagne-ból, a rhone-i, burgundi, piemonti, szicíliai borok, az Újvilágot pedig Oregon és Új-Zéland képviseli. A borkereskedői tevékenység hol szélesebb, hol szűkebb közönségre fókuszált, egy időben pedig a Carpe Diem borbárban is lehetett szondázni a kínálatot. A kóstolók is folyamatosan üzemeltek, változó helyszíneken. A Carpe Diem bezárása után az N28 emeleti terme lett a törzshely. Itt került sor a szülinapi eseményre, sőt eseményekre is, hiszen a kerek évfordulóra két este során is lehetett koccintani. A szerteágazó portfólió legfontosabb borvidékeinek gyöngyszemeiből válogatott a házigazda, ám csütörtökön és pénteken más-más kínálat várta a résztvevőket. Mindkét napra izgalmas borsor állt össze, én végül a pénteki kóstolón vettem részt.

Nagyon ritkán iszom 15 éves borokat. Sem a tárolókapacitás, sem a bátorság nincs meg hozzá, hogy ilyen hosszú évekig fektessek palackokat, kockázatkerülő énem pedig attól is eltántorít, hogy gyűjteményekben kutakodjak korosabb borok után. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy szeretem, amikor még van a borokban több-kevesebb frissesség is. Szóval ritkán iszom 15 éves borokat, de néha rám mosolyog a szerencse és egy-egy remek formának örvendő palackot tol elém.
Így történt ez nemrég a Kálvária Pincében is, ahol Furmint Február sajtókóstoló után, Sabar kóstoló előtt a házigazda Kézdy Dániel felajánlotta, hogy nézzünk ki egy tételt a pincéből és nézzük meg közösen. Nem én választottam ki a palackot - Hatvani Szabolcsé az érdem -, azt sem állítanám, hogy a fentebb taglalt okok miatt nem volt bennem előzetesen némi félelem, de szerencsénkre az egyetlen problémát a dugó eltávolítása okozta, a bor mindenkit elvarázsolt.

Nem volt sok időm kipihenni az ünnepeket és a decemberi összejöveteleket, rögtön január második napján egy újabb komoly borsoron verekedhettem végig magamat. Kedves barátom és gimnáziumi osztálytársam szintén tavaly év végén töltötte be a negyvenet és hozzám hasonlóan ő is egy régóta tartogatott palackokból álló sort varázsolt az ünnepi asztalra. Többségében magyar borokból állt össze a mezőny, leginkább a Badacsony-Tokaj-Villány háromszög mentén; ráadásként azért két külföldi vörös is becsúszott közben. A tételek átlagéletkora itt is 10 év körül mozgott, de szerencsénkre a palackok legnagyobb része bőven élvezhető állapotban volt és 1-2 elöregedett bort leszámítva izgalmas válogatást kóstoltunk.

A múlt hétvégi - a fotók alapján - valóságos utcabáli jeleneteket produkáló terasznyitás estéje szerencsére nem a budapesti belvárosban ért, mi egy szűk körű grillezéssel nyitottuk meg a szezont egy kedves barátomék kis teraszán, Szentendrén. Az ünnepi alkalomra persze az ételek mellé előkerült több üveg bor, a házigazda két régóta őrizgetett kincset is elővarázsolt a gyűjteményből. A 10 évesnél is idősebb palackok tartalma szerencsére a nem teljesen ideális tárolási körülmények ellenére is szépen dacolt az idő vasfogával és duplán kellemes meglepetésként koronázták meg az estét. Én pedig úgy gondoltam, hogy egy külön posztot csak megérdemel ez a két remek bor.

A Tokaj Magic februári kóstolóján a Bott Pince talán legfontosabb dűlős borából kóstoltunk meg számos évjáratot a Borganikában. A Csontos dűlőt mondhatni, a Bott Pince tette fel újra a térképre. Dűlős száraz bort más rajtuk kívül nem készített innen, a Csontosból készült furmint viszont évről évre az egyébként is magas színvonalon teljesítő Bott szortimentnek is az egyik legjobbja. Ebből a borból hoztunk össze közös erővel egy nagy vertikális sort.

Kézdy Dániel és a Furmint Február szervezői idén is készültek a borsajtó képviselőinek egy zártkörű felvezető eseménnyel a Vajdahunyadvárban megrendezésre kerülő februári kóstoló előtt. A tavalyi évhez hasonlóan ismét a budakalászi Kálvária Pincében szemléztünk különböző évjáratú furmintokat, amelyek mellé különleges olívaolajakat és népszerű pékségek kenyereit is kínálták, ráadásképpen pedig egy érdekes játékban is részt vehettünk.

Igazi nagyágyúval indította Ripka Gergő barátunk az új esztendő Tokaj Magic kóstolósorozatát: Balassa István Mézes-mályból készített száraz borai voltak az első "vendégek" 2020-ban a helyszínként már jól bevált Borganikában.
Gergő bevallása szerint 2008 októberében kóstolta a 2006-os Mézes-mály  Furmintot, amely egyike volt azoknak a boroknak, amelyek ráébresztették a borvidék potenciáljára és amit azóta is meghatározó mérföldkőként tart számon boros pályafutása során. Nekem a 2009-es és a 2011-es Mézes-mály volt hasonlóan óriási élmény, és a többi évjárat is sok szép pillanatot okozott, úgyhogy én is nagy érdeklődéssel vártam a borokat.

A hét az Ikrek jegyében telik majd, hiszen május végén-június elején Szilágyi László és Balassa István is a Carpe Diem vendége volt, a borászportrék sorozat keretében. :) Mivel ezek az esték mind a borsort, mind az időtartamot tekintve meglehetősen hosszúra szoktak nyúlni, a két elválaszthatatlan barát, akik gyakran tartanak közös kóstolókat és borvacsorákat is, most külön-külön mutatta be borait, életútját, birtoka múltját, jelenét, jövőjét.
Először tehát Szilágyi Laci és a Gizella Pince volt a vendég a korábbi, május végi időponton. Időben és térben is széles sort kóstoltunk, 2018-tól 2013-ig mentünk vissza a száraz borokkal, 2006-ig az édesekkel, közben pedig több dűlő boraival is ismerkedtünk, köztük természetesen Szil-völgyekkel és Szent Tamásokkal. A végén pedig még söröztünk is egyet.

Újabb Tokaj Magic kóstolón jártam, ahol ismét parádés borsor állt össze, ezúttal csupa 2006-os aszúborból. A 2006-os évjárat száraz és édes borok terén egyaránt nagyot villantott Tokaj-Hegyalján. A szárnyait bontogató száraz tokajiak közül referencia szintű borok készültek és számos fiatalabb pince is ekkor lépett a rivaldafénybe, azonban kivételes aszúk is készültek ebből évből. Ami magát az évjáratot illeti, 2006 egyébként nem indult könnyen: a hosszú tél után a tavasz kicsit megkésve indult. A változékony nyarat kiegyenlítetten meleg ősz követte, és ez tette igazán széppé az évjárat borait.
Ripka Gergő már régóta elhatározta, hogy a Táncoló Medve blog 10. születésnapját 2006-os aszúkkal fogja megünnepelni, az évforduló megvolt (ezúton is gratulálok), Gergő pedig erre az áprilisi kóstolóra össze is gyűjtötte a kedvenc 2006-os aszúit. Szerencsénkre a borok szép állapotban voltak, a TCA sem tréfált meg minket, így áldozhattunk egyet a hedonizmus oltárán, hat szép aszúval, Pancsovay Zita (Borganika) ételeivel kísérve.
  

A Tokaj Magic legutóbbi budapesti kóstolóján ismét száraz borok kerültek a rivaldafénybe, Homonna Attila Határi furmintjának kilenc évjáratát kóstoltuk végig. Az eredetileg tervezett sort maga a borász és a kóstolón szintén jelen lévő Szűcs Ferenc egészítette ki saját gyűjteményéből, így egy majdnem komplett vertikális sor állt össze. A kóstoló félidejében maga Homonna Attila is befutott - stílszerűen Erdőbényéről -, ő is mesélt egy kicsit Erdőbényéről, a Határiról és a borokról.

Az ausztriai túráról szóló beszámoló második - egyben befejező - részében egy kicsit magunk mögött hagyjuk Wachau-t és a már a kremstal-i borvidéken tevékenykedő Weingut Stift Göttweig-gel való megismerkedés erejéig.

A kitérő után következnek a rövidke túra ad hoc jelleggel, jellemzően vinotékákban kóstolt borai, és itt már újra Wachau-é lesz a főszerep.

(Dürnstein, látkép a várromból)

Még januárban abban a szerencsében volt részem, hogy egy igazán különleges Bott Pince-kóstolón vehettem részt a borászokkal és a Furmint Február szervezőcsapatával. Tulajdonképpen egy előkóstoló volt ez, egy különleges eseményhez válogattuk ki az ott bemutatásra kerülő borokat.
A cél az volt, hogy a pince eddigi évjárataiból, száraz és édes borokból egyaránt szemezgetve egy olyan szerteágazó válogatást állítsunk össze (legalábbis azokból a tételekből, amelyekből maradt értelmezhető mennyiségű palack), amely különböző évjáratokon, dűlőkön, borkategóriákon és maradékcukor-tartalmon átívelve Tokaj és a Bott Pince minél több arcát mutassa meg, természetesen a legszebb borok tükrében. 
 

(Fotó: Dancsecs Ferenc, Furmint Photo)

Egyszer azt találtam írni, hogy „rövid múltja ellenére Bakó Ambrust én az egyik legrátermettebb és leghaladóbb magyar bortermelőnek gondolom”. A borok mögött lévő emberen túl ezt a fantasztikusan jól sikerült 2013-as évjárat borai alapján bátorkodtam megfogalmazni és ma sem gondolom másként. Időközben azonban Ambrus és borai szinte eltűntek a piacról, ami legalábbis bizonyosan kérdéseket vetett fel és nem csak bennem, de sok más, a tiszta és jól elkészített badacsonyira vágyó fogyasztóban is. Úgy tűnik, nem kell tovább várni, Bakó Ambrus visszatért és borai talán jobbak, mint valaha. November elején Kispál Helénnel a Tar Ferenc-féle Carpe Diem borbárban mutatta meg a hamarosan piacra kerülő 2016-os évjáratot és a szerencsés közönség mélységi információkat kaphatott borról, szőlőről, borvidékről és a kis badacsonyi birtok helyzetéről.

25 éves a Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet, Tokaj-Hegyalja egyik vezető borászata. A 90-es évek végén induló, külföldi tulajdonú borászatok mind úttörő szerepet vállaltak a szocialista tervgazdaság alatt elkorcsosult tokaji szőlészet és borászat újraértékelésében és megújításában. Az AXA Millesimés cégcsoport magyarországi ékköve a rendszerváltás utáni tokaji átalakulás egyik éllovasa volt, és azóta is kivételesen megbízható minőséget képvisel, mind a száraz, mind az édes borok tekintetében. Az AXA Millesimés a világ több jelentős borvidékén is rendelkezik borászatokkal, de - ahogy Mészáros László birtokigazgató bevezetőjében kiemelte - Tokajban volt szükség a legnagyobb kreativitásra. A negyed évszázados jubileum alkalmából "Disznókő - Mérföldkövek" név alatt egy kóstolóval összekötött kisebb ünnepséget tartott a pincészet a budapesti Gundel Étterem báltermében szeptember elején.

Még május utolsó napjaiban került sor egy különös kóstolóra a Kőleves Kert emeleti termében, amiről elfelejtettem megemlékezni, de így a tomboló nyár vége felé valahogy előkerültek a jegyzeteim, és ha már így esett, egy rövid bejegyzést itt is megérdemelnek. A kóstolót nem nagyon hirdették, én is egy újságíró ismerőstől hallottam róla, utólag eszembe jutott, hogy a g&m-en is szólt róla valaki egy kommentben. Lényeg, hogy egy mosel-i borászat, a Galerie Riesling Weingut Clüsserath-Eifel tulajdonosa-főborásza, Gerhard Eifel személyesen mutatta be borait az érdeklődőknek. A borászatról ugyan még nem hallottam, de nem is vagyok egy Mosel-guru, az időpont megfelelt, a kóstoló elképesztően olcsó volt (mint kiderült, csak a helyszínért fizettünk), úgyhogy jelentkeztem és mentem riesling-ezni.

Egy sörözésekkel és hosszúra nyúlt sétákkal és éjszakákkal bőven megtűzdelt 4 napos csehországi kiruccanás után hazatérve, másnap munka után egy kiadós alvásra sokkal jobban vágytam, mint borkóstolóra. Nem túl gyakori viszont, hogy Homonna Attila, Magyarország "driving winemaker"-e szeánszot tartana Budapesten, úgyhogy aznap estére mégis erőt gyűjtöttem és kezdésre éppen be is estem a Carpe Diem küszöbén. 
Szerencsére nem kellett csalódnom, a borász is és a borok is "jól teljesítettek". Az aktuális évjárat mellett még vagy már nem forgalmi tételek is előkerültek, közben meghallgathattunk több vicces sztorit, emlékeket a nehéz kezdetekről, és néhány morzsát a mindig mozgásban lévő borász jelenlegi terveiről is.

Az erdőbényei új élmények mellett régi ismerősök meglátogatására is időt szakítottunk, egy családi borászat és egy nagybirtok képében. A Bott Pince és a Tokaj Oremus is rendszeresen szerepelnek a blog hasábjain, bemutatni aligha kell őket, de azért 1-2 újdonságról szó esik majd lentebb.  Ráadásul a friss borok mellett meglepetésként mindkét helyen előkerült egy vagy több régi tétel is.
 

Ha lúd, akkor legyen kövér, gondoltam, amikor a gazdagon prezentált előzmények után (itt és itt és itt) úgy döntöttem még egy sornyi érett tokajit borítok az olvasó nyakába. Ahogy haladunk az évben, egyre nehezebb a puttonyokkal stafírungolt édesborok dolga. Mielőtt azonban az idő rárekkenne, egy többesztendős gyűjtögetés ezidáig tiltott gyümölcsét bocsájtottuk közélvezetre. És ahogy előre tudni lehetett, a módfeletti tanulságok csalódásmentesen kerülhettek levonásra. Mert, hogy édesben-tokajiban tényleg jók vagyunk, ezen vitázni értelmetlen, aki pedig ilyet tenne, forduljon bátran doktorhoz! Ha nem is sokan – és régen még kevesebben! –, de néhány tíz termelő magabiztosan tud olyat, amit külföldről sok esetben alulról néznek (és felülről áraznak!). És míg sok mindenben mi itt a Kárpát-Medencében – valljuk meg – hamisan húzzuk, Tokaj édesben csak úgy ilyen. És ami könnyen ilyen, annak dolga nem kérdéses.

Tavaly decemberben volt szerencsém a legendás évjáratban szüretelt, „százpontos” Château d'Yquem 2001-hez, ami óriási csalódást okozott (nem csak nekem). A bor egyszerűen fáradt és keserű volt, frissen felnyalt kórházi folyosóra emlékeztetett. A kóstolót szervező Szokolai Máté (Wineporn) bátorkodott visszaküldeni a pincének a palackot, akik néhány héttel később jelezték: a problémát a dugó okozta (érzékszervileg dugósság fel sem merült), de többet nem árultak el. Helyette viszont küldtek egyet a kurrens évjáratból. Mivel sem előtte, sem utána nem volt alkalmam Yquemet kóstolni, nagy várakozással néztem az újrázás elébe. Nem akarnék nagyon előre szaladni, de a mennybemenetel ezúttal sem volt felhőtlen…

Tar Ferenc március végi FineWines kóstolója Új-Zélandot tűzte zászlajára két kiváló "kiwi" borászat tételeivel a rivaldafényben. A Mills Reef és a Felton Road borait már üdvözölhettük néhányszor a blog hasábjain, azonban egész estét betöltő borestek főszereplői eddig még nem voltak. A két pincészet - egyúttal termőhelyként Hawke's Bay, illetve Central Otago - már bőven több puszta Bordeaux- illetve Burgundia-epigonnál, saját jogon is a bordeaux-i, illetve burgundi fajták - utóbbin belül elsősorban a pinot noir - világviszonylatban is jelentős borászatai - és borvidékei - között van a helyük (még ha a francia őshaza presztízsét valószínűleg belátható időn belül nem is fogják elérni), ahogy ezt a borok is igazolták.

Kallódik már egy ideje ez az írás, hiszen még február végén szerzett élményekről van benne szó, de mivel kiváló és egyébként sem friss borokat kóstoltam, úgy éreztem, hogy megérdemelik a külön bejegyzést. A Carpe Diem három Homonna-borral csatlakozott a Furmint Február-rendezvénysorozathoz a hónap utolsó napjaiban: a borboltok polcairól régóta eltűnt tételeket lehetett pohárral kóstolni. Természetesen ezt a kivételes alkalmat nem hagyhattam ki és nem bántam meg, hogy így döntöttem.

A cabernet franc-t ugyan Villány kiáltotta ki zászlóshajójának, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy kevés borvidéken foglalkoznak a világban annyian a fajta önálló megjelenítésével, mint nálunk, Magyarországon. Abból a szempontból okos választásnak mondható, hogy egyrészt a cabernet sauvignon-nal sokkal többen foglalkoznak a világban, ráadásul a franc a magyar lankákon is biztosabban beérik, mint a sauvignon. Gyakorlatilag így Villánytól a Dél-Balatonon át Egerig számos borvidéken találkozunk fajtatiszta cabernet franc borokkal. Ezekből szedett össze egy csokorra valót Bernáth József séf cimborám, aki ismét összetrombitált egy fajtakóstolót, miután az aktuális borhűtőleltár alkalmával kiderült, hogy legfőbb ideje egy kis szortírozásnak.

Azt hiszem, az egész borrajongó csapat nevében mondhatom, hogy év közben sem panaszkodhatunk, iszunk jó bort eleget, mégis valahogy az a szokás, hogy ahogy közeledik a naptárcsere időpontja és jönnek az ünnepek, mindenki elővarázsol még néhány nagyágyút a kalapból. Nálam sem volt ez másképpen, és mivel akadt néhány bor, ami az év végi toplistámon is szerepel majd, a két ünnep közötti blogos uborkaszezont kihasználva néhány sorban megemlékeznék az elmúlt napokban kiürített palackok tartalmáról.