Eredetileg nem terveztem külön írást szentelni ennek a bornak, de annyira tetszett, hogy végül meggondoltam magam. A Lidl valamelyik olasz promóciós akciója keretében találtam rá, talán még április-május környékén, most került elő a palack, egy spaghetti alla nerano tökéletes kísérőjeként végezte. A kóstolással és az ajánlással így sajnos jó eséllyel megcsúsztam, de talán vannak még elfekvő készletek vagy lesz nálunk is következő évjáratból.
Campania régióban járunk, azon belül is Benevento körzetben, a tengerparttól távolabb, az azonos nevű város környékén. A két legfontosabb szőlőfajta a kékszőlő aglianico és a fehér falanghina. A falanghina egész Campania tipikus fajtája, most éppen reneszánszát éli, kiválóan érzi magát például a Vezúv vulkanikus talajjal fedett lejtőin. Olaszországban itt-ott (Puglia, Abruzzo) még előfordul, de máshol nem nagyon találkozni vele.
A La Guardiense egy 1960-ban alapított, szövetkezeti formában működő pincészet Campania borvidékén, amely 1500 hektáron mintegy 1000 termelőt tömörít. Elsősorban helyi fajtákkal foglalkoznak, tehát a falanghina is fontos szerepet játszik. Ők készítették ezt a tételt a Lidl-nek.

A vermentino a Földközi-tenger medencéjének nyugati részén, a Ligur-tenger és a Tirrén-tenger partvidékén - Liguriában, Toszkánában, Provence-ban - és szigetein - Korzikán és Szardínián - elterjedt fehér szőlőfajta. Eredete nem teljesen tisztázott, ahogy az sem, hogy a különböző termőhelyeken ismert szinonim nevek (rolle Provence-ben, pigato Liguriában, favorita Piemontban) egészen bizonyosan ugyanazt a szőlőfajtát jelölik-e.
A vermentino jellemzően friss savakkal rendelkező, üde, gyümölcsös borokat ad, de például Liguriában, a Cinque Terre vidékén passito eljárással édes bort is készítenek belőle, Provence-ban pedig a rosé-kba is házasítják.

A fajta egy olasz és egy francia képviselője került ma egymás mellé, még a 2024-es évjáratból, Toszkánából, illetve Franciaország Mediterranée régiójából, feltehetően azonban annak a partvidéket övező részéről.

Ismét külföldi mini egyveleg következik, ezúttal olasz borokkal, amelyek egy kivétellel az ország északi feléről származnak. Piemonte, Veneto, Lombardia, Toscana, Marche és Szardínia borvidékei és borai következnek vegyesen, erős vörös hangsúllyal.

(Tájkép Lombardiából)

A Régi magyar fajták kóstolója előtt bő egy héttel Kézdy Dánielnél tartottunk egy privát kóstolót, aminek ugyan hivatalosan semmi köze a holnapi eseményhez, de félig-meddig mégis profilba vágott. A résztvevőknek ritka fajtákból készült borral kellett készülni a "mindenki hoz egy palack bort" jellegű eseményre, egyéb megkötés nélkül. A legtöbben két tétellel érkeztek, így szép terjedelmes és nagyon eklektikus sort kóstoltunk. Hazai borból is jutott a mezőnybe, Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból, Ausztriából, Svájcból és Albániából került ki a többi versenyző. Bemelegítésként nyitottunk egy Moscato d'Asti-t, és érdekességként egy félszáraz bolgár gránátalmaborral zártuk a sort.

Nebbiolo-k eddig még nem szerepeltek a borpárbajos sorozatban, most akkor ennek is eljött egy ideje. Ügyes-bajos dolgaim miatt lemaradtam a finewines.hu izgalmasnak ígérkező Vajra kóstolójáról, cserébe ezzel a két borral kárpótoltam magamat.
A G.D. Vajra egy 1972-ben alapított kis családi pincéből mára 80 hektáros birtokká növekedett. 2009-ben, Luigi Baudana nyugdíjba vonulásával a Vaira család vette át a Baudana birtokot is, amelyet máig külön kezelnek. A borvidék hagyományos fajtái mellett 1-2 világfajtával is dolgoznak, de a fókusz a Barolo-n van.
A Cascina Chicco egy negyedik generációs birtok, több mint 50 hektárnyi történelmi szőlőterületet művelnek Piemontban, Roero, Langhe, Barolo és Barbaresco appellációkban. Pezsgőtől a fehér, rosé és vörös tételeken át az édes borokig széles spektrumot ölel fel a szortiment, amelynek csúcsán a dűlős borok helyezkednek el.

Majdnem napra pontosan két évvel ezelőtt hoztam már egy szardíniai borválogatást, akkor két helyi borászat prizmáján keresztül vizsgáltam meg közelebbről a sziget jellemző fajtáit. Idén december elején Szardínia legnagyobb városában Cagliariban töltöttem egy hosszú hétvégét, úgyhogy most itt a folytatás, egy kis egyveleg, amelyben a sziget legjellemzőbb fajtáinak nagy része is felvonul, a vermentino-tól a carignano-ig.
A borokat többnyire ételek mellett, az Il Localino-ban és a Sa Domu Sarda-ban kóstoltam, mindkét helyet tudom ajánlani. Utóbbi egy hagyományos szárd étterem, előbbi tapas és aperitivo bar-ként hirdeti magát, az egyre népszerűbb, de a szigeten még újdonságnak számító small plate koncepció úttörőjeként. Ami a borokat illeti, nem kóstoltam ittam világrengető szenzációkat, de rossz benyomás sem ért.
 

A korábbi írásban szerepel egy rövid áttekintés a sziget adottságairól és legfontosabb szőlőfajtáiról, úgyhogy most csak a borleírásokra szorítkozom.

A Bortársaság Borsuliban mindig sűrű az őszi program, idén is több külföldi borászatot láttak vendégül a "Borász a házban" eseménysorozat keretében. A svájci tulajdonban álló, toszkán Casa Brancaia talán 2 éve jelent meg a Bortársaság kínálatában, én még korábban, a Drop Shop választékában találkoztam velük először és örültem, hogy ismét jelen vannak Magyarországon. Október végén a borászat nemzetközi kereskedelmi vezetője Andrea Alassio érkezett a Bortársaság Lánchíd utcai üzletébe, hogy bevezesse a hallgatóságot a Brancaia történetébe és bemutassa a pince borait.

A nyári uborkaszezon után beindulnak az őszi kóstolók, jönnek sorban a kereskedők portfólióbemutatói, borászok a házban, meg lehet tölteni a naptárakat mindenféle boros eseménnyel. Tar Ferenc egy roppant izgalmas témával rúgta rá az ajtót a FineWines.hu őszi szemeszterére: öreg tőkés tételeket kóstoltunk, köztük akár 100 éves, 1-2 esetben még a filoxéravészt is túlélő tőkékről szüretelt borokat. Elsősorban Olaszország és Spanyolország, kisebb arányban Franciaország és Németország borvidékeiről származtak a palackok, az már csak hab volt a tortán - és a kóstoló témájából logikusan következik is -, hogy jellemzően nem a 20. században mindenhol divatba jött világfajtákból, hanem hagyományos helyi fajtákból készültek a tételek. 

Az olasz csizma sarkában található Puglia zászlóshajó szőlőfajtája a primitivo, amely cudarabb idők után az utóbbi pár évtizedben reneszánszát éli. A korábban leginkább tömegborokba és házasításokba szánt fajta az 1990-es évek legvégétől egyre nagyobb népszerűségre tett szert - nem kis részben az amerikai zinfandel sikerének köszönhetően -, ami a termelőket is inspirálta. Ez egyrészt rövid időn belül megállította a termőterület csökkenését, másrészt a megváltozott céloknak köszönhetően magasabb minőséget is eredményezett.
A fajta borai általában sötét színűek, érett gyümölcsösséget hordoznak, potenciálisan magas alkohollal, olyannyira, hogy gyakran még 15-16% alkohol mellett is marad bennük egy kevés maradékcukor. Ami egyeseknek örömforrás, az másoknak kevésbé. Kritikaként gyakran elhangzik ezekkel a borokkal kapcsolatban, hogy túl alkoholosak, lekvárosak és komplexitást nem nyújtanak, ezen egyes termelők korábbi szürettel igyekeznek javítani.
Két könnyedebb, acéltartályban iskolázott, mondhatni "alap" primitivo következik, a 2023-as évjáratból.

Az aktuális borpáros Olaszországból, Toszkánából érkezett, a 2021-es évjáratból. Chianti Classico-kat kóstoltam egymás mellett. A Zingarelli család által 1973-ban alapított és ma is családi tulajdonban álló Rocca delle Macie mára egy 500 hektáros birtokká duzzadt. Ebből 200 hektárt foglalnak el a szőlőültetvények, Chianti és Maremma körzetekben, hat kisebb birtoktestre osztva. Az Istine egy jóval kisebb méretű családi birtok, 20 hektárnál kevesebb szőlővel ők elsősorban a Chianti Classico borokat helyezik a középpontba.

A Bortársaság Borsuli Rosé Champagne borestje nem az egyedüli rosé pezsgős téma, ami idén debütált a borest-sorozatban. A rosé pezsgők népszerűsége nyomán egy átfogó rosé pezsgős kóstoló is meghirdetésre került, amely betekintést ad, hogy is képzeli el ezt az ital néhány fontos magyar és külföldi borvidék és termelő.

A sangiovese és francia (elsősorban bordeaux-i) kék szőlőfajták házasítása már több, mint 50 éves múltra tekint vissza, az úttörő szupertoszkánoknak köszönhetően. Az árak miatt ritkán van lehetőség arra, hogy a csúcsmodelleket teszteljem, de a tisztes alap-/középmezőnyből időnként megszondázok egymás mellett néhány palackot (1., 2.). Novemberben három neves toszkán borászat - Antinori, Brancaia és Ornellaia - sangiovese-t és francia fajtákat tartalmazó házasítását kóstoltam össze a 2021-es évjáratból. A sangiovese és a francia fajták aránya lényegesen eltér a három házasításban, és ez természetesen érezhető a borokon is.

Az év végére lassan ráfordulva a FineWines.hu is begyújtotta a rakétákat, és 2024 utolsó heteire Tar Ferenc több komoly kóstolósorral is készül. A tavalyi pinot noir-ra és karakterében hasonló fajtákra épülő borest analógiájára idén novemberben a "Chardonnay és társai" tematika várta az érdeklődöket. Volt már hasonló kóstoló a Carpe Diem-ben, akkor a Domaine Tessier 2014-es borai adták a sor gerincét, természetesen Burgundia egy ilyen sorból most sem maradhatott ki. Más országok trónkövetelői is felsorakoztak az este során, kiegészítve stílusban ide passzoló, de más szőlőfajtákből készült borokkal.

A FineWines.hu sem maradt ki az őszi portfólióbemutatót tartó borkereskedések sorából, bár ebben az esetben a választéknak csak egy része szerepelt az este során. "Dél" címszó alatt a spanyol, olasz, francia borászatok tételei mutatkoztak be október végén, a The Workshop-ban. Tömegjeleneteket mellőző, kellemes rendezvény volt, kényelmesen, nyugodt tempóban lehetett haladni és eszmét cserélni a borokról. Rengeteg kiváló tételt lehetett kóstolni, a külön fizetős "premium" boros standon elképesztően magas minőségű (és ennek megfelelő árazású) palackok vártak. Külön élmény volt a sok "újhullámos" spanyol vörösborral találkozni, amelyek készítői mernek elrugaszkodni a kitaposott ösvényekről és egészen újszerű stílusban közvetítik a borvidékek és a szőlőfajták üzenetét.

A Bio Cantina Orsogna Olaszország egyik legnagyobb szövetkezeti alapon működő borászata, egyben az ország legnagyobb bio szőlőtermelője. A szövetkezetet Abruzzo régióban, Orsogna városkában 1964-ben alapította 35 termelő, ma mintegy 450 tagot számlálnak és 1500 hektárnyi területtel rendelkeznek. A teljes szőlőterület bio művelés alatt áll, a területek felét Demeter tanúsítvány birtokában, biodinamikus módon művelik. Évente két és fél millió palack bort készítenek, ennek 70%-a exportra megy, legalább 30 oszágba szállítanak. A szőlőültetvények legnagyobb részén, kb. 30%-án montepulciano szőlőfajta terem, ezen kívül trebbiano d’abruzzo, sangiovese, malvasia, chardonnay, moscato, és helyi fajták - passerina, cococciola és pecorino - teremnek a dűlőkben.
A borászat portfóliója számos termékcsaládot és megszámlálhatatlan bort ölel fel, én most az itthon is elérhető Orsogna Lunaria márka négy borával ismerkedtem meg közelebbről.

Vermentino kóstolóra szerintem még nem volt példa a borrajongó történetében, eddig. A közelmúltban összegyűlt nálam öt palack, három különböző termőhelyről, úgyhogy augusztusban tartottunk egy kis vermentino-szemlét.

A szőlőfajta a Földközi-tenger nyugati részén terjedt el, Olaszország északnyugati és Franciaország déli részén, ideértve Korzikát és Szardíniát is. Ahogy az lenni szokott, eredete nem teljesen tisztázott, ahogy az sem, hogy a különböző termőhelyeken ismert szinonim nevek (rolle Provence-ben, pigato Liguriában, favorita Piemontban) egészen bizonyosan ugyanazt a szőlőfajtát jelölik-e.
Szardínián kiemelten foglalkoznak a vermentinoval, külön DOC és DOCG regionális körzete is van a szőlőfajtának, előbbi Vermentino di Sardegna DOC, utóbbi - a sziget északi részén - Vermentino di Gallura DOCG néven. Toszkánán belül Bolgheri Vermentino DOC és Maremma Toscana Bianco DOC megjelöléssel is kerülhet vermentino a palackba. Korzikán is a vermentino az első számú fehér szőlő, ahogy Provence-ban is megtaláljuk a fajtát, helyi nevén rolle-ként, itt fehérborok mellett a rosé-kba is házasítják. A fajta jellemzően friss savakkal rendelkező, üde, gyümölcsös borokat ad, de például Liguriában, a Cinque Terre vidékén passito eljárással édes bort is készítenek belőle.
Két szardíniai, két toszkán és egy máltai tétel alkotta a mini kollekciómat, mind a 2022-es évjáratból. Ezeket kóstoltuk meg egymás mellett egy forró hétfői napon, én nem is jártunk rosszul a sorral.

Április elején, a Dorothea Hotel éttermében, a Pavilonban rendezték meg a Radovin tavaszi portfólió kóstolóját. Számos magyar és külföldi bor, párlatok és vermutok is szerepeltek a kóstolható tételek listáján, több borász személyesen is elkísérte a borait.
Két külföldi pincészet, az osztrák Dorli Muhr és az olasz Vietti borait is személyesen a borászatok képviselői mutatták be. Egy további külföldi pincétől kóstoltam szélesebb merítést, az új-zélandi Greywacke-tól, akiknek négy borát forgalmazza a kerekedő.

Terjedelmi okokból a kóstoló beszámolóját kettéosztottam, az első részben a fent említett három borászat és borai szerepelnek majd, az összes többi kóstolójegyzet a következő posztban kap helyet.

Észak-Olaszország tóvidéke nem csupán lélegzetelállító hegycsúcsokkal, festői szépségű tavakkal és elbűvölő tóparti kisvárosokkal várja a látogatókat, hanem bizony több borvidékkel is, még ha ezek nagy része nem kelhet versenyre Toszkánával vagy Piemonttal.
Valpolicella és Lugana már kapott kiemelt posztot a Borrajongó történetében, most a Garda-tó környékének egy másik eredetvédelmi körzetével ismerkedtünk, rszabi három palackot a tó környékén tavaszi kiruccanás során az Azienda Agricola Gordo-nál kóstolt borokat és a hazahozott készletből három palackot az egyik közös kóstolásra is felajánlott.

Úgy tűnik, hogy a tavaly decemberben, a Gepárd és Űrhajó Borbárban tartott Borfanatik borkóstoló és vásár immár rendszeres eseménnyé válik. Idén már két alkalommal várták kedvezményesen elérhető borokkal az érdeklődőket, a megvásárolható tételek nagy részét pedig meg is lehetett kóstolni. A márciusi alkalmon én is ott jártam és végig is kóstoltam, amit lehetett. Nagyrészt spanyol, olasz, francia borok alkották az aktuális kínálatot, de magyar és chile-i tétel is feltűnt az asztalokon.