A FineWines.hu sem maradt ki az őszi portfólióbemutatót tartó borkereskedések sorából, bár ebben az esetben a választéknak csak egy része szerepelt az este során. "Dél" címszó alatt a spanyol, olasz, francia borászatok tételei mutatkoztak be október végén, a The Workshop-ban. Tömegjeleneteket mellőző, kellemes rendezvény volt, kényelmesen, nyugodt tempóban lehetett haladni és eszmét cserélni a borokról. Rengeteg kiváló tételt lehetett kóstolni, a külön fizetős "premium" boros standon elképesztően magas minőségű (és ennek megfelelő árazású) palackok vártak. Külön élmény volt a sok "újhullámos" spanyol vörösborral találkozni, amelyek készítői mernek elrugaszkodni a kitaposott ösvényekről és egészen újszerű stílusban közvetítik a borvidékek és a szőlőfajták üzenetét.

A Bio Cantina Orsogna Olaszország egyik legnagyobb szövetkezeti alapon működő borászata, egyben az ország legnagyobb bio szőlőtermelője. A szövetkezetet Abruzzo régióban, Orsogna városkában 1964-ben alapította 35 termelő, ma mintegy 450 tagot számlálnak és 1500 hektárnyi területtel rendelkeznek. A teljes szőlőterület bio művelés alatt áll, a területek felét Demeter tanúsítvány birtokában, biodinamikus módon művelik. Évente két és fél millió palack bort készítenek, ennek 70%-a exportra megy, legalább 30 oszágba szállítanak. A szőlőültetvények legnagyobb részén, kb. 30%-án montepulciano szőlőfajta terem, ezen kívül trebbiano d’abruzzo, sangiovese, malvasia, chardonnay, moscato, és helyi fajták - passerina, cococciola és pecorino - teremnek a dűlőkben.
A borászat portfóliója számos termékcsaládot és megszámlálhatatlan bort ölel fel, én most az itthon is elérhető Orsogna Lunaria márka négy borával ismerkedtem meg közelebbről.

Vermentino kóstolóra szerintem még nem volt példa a borrajongó történetében, eddig. A közelmúltban összegyűlt nálam öt palack, három különböző termőhelyről, úgyhogy augusztusban tartottunk egy kis vermentino-szemlét.

A szőlőfajta a Földközi-tenger nyugati részén terjedt el, Olaszország északnyugati és Franciaország déli részén, ideértve Korzikát és Szardíniát is. Ahogy az lenni szokott, eredete nem teljesen tisztázott, ahogy az sem, hogy a különböző termőhelyeken ismert szinonim nevek (rolle Provence-ben, pigato Liguriában, favorita Piemontban) egészen bizonyosan ugyanazt a szőlőfajtát jelölik-e.
Szardínián kiemelten foglalkoznak a vermentinoval, külön DOC és DOCG regionális körzete is van a szőlőfajtának, előbbi Vermentino di Sardegna DOC, utóbbi - a sziget északi részén - Vermentino di Gallura DOCG néven. Toszkánán belül Bolgheri Vermentino DOC és Maremma Toscana Bianco DOC megjelöléssel is kerülhet vermentino a palackba. Korzikán is a vermentino az első számú fehér szőlő, ahogy Provence-ban is megtaláljuk a fajtát, helyi nevén rolle-ként, itt fehérborok mellett a rosé-kba is házasítják. A fajta jellemzően friss savakkal rendelkező, üde, gyümölcsös borokat ad, de például Liguriában, a Cinque Terre vidékén passito eljárással édes bort is készítenek belőle.
Két szardíniai, két toszkán és egy máltai tétel alkotta a mini kollekciómat, mind a 2022-es évjáratból. Ezeket kóstoltuk meg egymás mellett egy forró hétfői napon, én nem is jártunk rosszul a sorral.

Április elején, a Dorothea Hotel éttermében, a Pavilonban rendezték meg a Radovin tavaszi portfólió kóstolóját. Számos magyar és külföldi bor, párlatok és vermutok is szerepeltek a kóstolható tételek listáján, több borász személyesen is elkísérte a borait.
Két külföldi pincészet, az osztrák Dorli Muhr és az olasz Vietti borait is személyesen a borászatok képviselői mutatták be. Egy további külföldi pincétől kóstoltam szélesebb merítést, az új-zélandi Greywacke-tól, akiknek négy borát forgalmazza a kerekedő.

Terjedelmi okokból a kóstoló beszámolóját kettéosztottam, az első részben a fent említett három borászat és borai szerepelnek majd, az összes többi kóstolójegyzet a következő posztban kap helyet.

Észak-Olaszország tóvidéke nem csupán lélegzetelállító hegycsúcsokkal, festői szépségű tavakkal és elbűvölő tóparti kisvárosokkal várja a látogatókat, hanem bizony több borvidékkel is, még ha ezek nagy része nem kelhet versenyre Toszkánával vagy Piemonttal.
Valpolicella és Lugana már kapott kiemelt posztot a Borrajongó történetében, most a Garda-tó környékének egy másik eredetvédelmi körzetével ismerkedtünk, rszabi három palackot a tó környékén tavaszi kiruccanás során az Azienda Agricola Gordo-nál kóstolt borokat és a hazahozott készletből három palackot az egyik közös kóstolásra is felajánlott.

Úgy tűnik, hogy a tavaly decemberben, a Gepárd és Űrhajó Borbárban tartott Borfanatik borkóstoló és vásár immár rendszeres eseménnyé válik. Idén már két alkalommal várták kedvezményesen elérhető borokkal az érdeklődőket, a megvásárolható tételek nagy részét pedig meg is lehetett kóstolni. A márciusi alkalmon én is ott jártam és végig is kóstoltam, amit lehetett. Nagyrészt spanyol, olasz, francia borok alkották az aktuális kínálatot, de magyar és chile-i tétel is feltűnt az asztalokon.
 

A "Fine wines" főcím alatt futó kóstolók 2022-től képezik a Bortársaság Borsuli "választékának" fix részét. Hazai pincészetek ikonjait felvonultató magyar vörösborok, illetve komoly nemzetközi fehér, vagy vörös tételek kerülnek a górcső alá ezeken az estéken (külön magyar fehérboros esemény nincs, a nemzetközi fehérboros sorban viszont szerepel egy száraz tokaji furmint). A külföldi boros kóstolók esetében az alapkoncepció szerint magas presztízzsel rendelkező, klasszikus - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból, elismert termelő által készített, magas minőségű, komplex, hosszú érlelési potenciállal kecsegtető borok szerepeljenek a sorban.
Hét tétel szerepel a sorban, ilyen szűk keretek között persze nem lehet a világ minden fontos termőhelyét bemutatni, muszáj szelektálni. A fenti okok bemutatott borvidékek, pincészetek és ezzel a kiválogatott tételek tekintetében is előfordulnak változások, az évjáratok cseréjén túl is. Ez - a sorban szereplő borok magas minőségén túl - is egy ok lehet, hogy akár többször is jegyet váltson az ember ezekre az alkalmakra, így tettem én is.

A fehérboros kóstolón kétszer jártam már (1., 2.), most másfél év "szünet" után a vörösboros eseményre voltam újra kíváncsi.

Úgy tűnik, az idei rejtőzködő borvidékek évad elsősorban a Földközi-tenger szigeteinek jegyében telt. Szardíniáról volt már szó a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban, az egyik első részben mutattam be a szigetet és az Argiolas borászatot. Idén ősszel viszont végre személyes élményekkel is gazdagodtam, októberben töltöttem egy hosszú hétvégét a szigeten, és természetesen borokat is kóstoltam. Leporoltam a korábbi szardíniai bejegyzést, amit egy kicsit kiegészítve, kibővítve adok közre ismét, majd két borászat az Argiolas - ismét - és a Cantine Santa Maria de Palma néhány borának jegyzeteivel.

Alghero a tenger felől

A tavaszi borpáros posztban 3:2 arányban a fehérborok, valamint a külföldi tételek vezetnek majd, magyar részről fehér házasítások és kékfrankosok, külföldről sauvignon blanc-ok, chardonnay-k és rioja-i vörösek kerültek egymás mellé.

Emilia-Romagna az itáliai gasztronómia igazi fellegvára, kevés tartomány van, amely annyi világszerte ismert olasz élelmiszert és ételt adott világnak, gondoljunk csak a parmezán sajtra, a pármai sonkára, a modenai balzsamecetre, a mortadellára, a tortellinire, vagy a világszerte bolognaiként ismert húsos ragura. A fent felsorolt gasztronómiai "nagyágyúk" mellett Emilia-Romagna borairól ritkábban esik szó, különösen úgy, hogy az országnak számos legendás borvidéke van. Ma ezt a borászati szempontból kevésbé ismert régiót vesszük górcső alá, néhány bor tükrében.

Az utóbbi hónapokban sok külföldi boros jegyzet összegyűlt, és ahol van értelme ezeket tematikusan közreadni, ott így fogok tenni, így is jut elég az egyveleg posztokba. Ma három olasz borról lesz szó, a Piemontban tevékenykedő Poggio Ridente birtoktól.
A birtok a borászat központja alatt elterülő, a kedvező klimatikus körülmények és a barátságos környezet miatt szintén Poggio Ridente (mosolygó domb) néven ismert dűlőről kapta nevét. A 491 méter magas lejtő Cocconato település határában helyezkedik el, talaja mészkőben gazdag.
A borászat alapítója és tulajdonosa Cecilia Zucca, de az egész család kiveszi a részét a munkából. Jelenleg 20 hektár tartozik a birtokhoz, ebből 11 hektáron terem szőlő, három dűlőre osztva. A szőlőket organikus módon művelik, a fókusz a barbera, albarossa és pinot noir szőlőkön van, de a Pavesio családdal közösen viognier, riesling és sauvignon blanc ültetvényeket is művelnek, akik a dűlő nevét is adták. Cecilia Zucca régi szőlőfajták tőkéit is felfedezte a dűlőkben, ezek egyike a grignolino, egy helyi fajta amely nevét a bogyóban található sok magról (grignole) kapta. A grignolino könnyed, de nem túl mély bort ad, viszont magas savtartalommal bír, és a magoknak köszönhetően - ha nem bánnak vele megfelelően - sok és kesernyés tannint is produkálhat. A másik elfeledett fajta a ruché, amelyből intenzív, aromás borok készülnek. Meg kell még említeni még az albarossa-t is, amelyet Franco Dalmasso hozott létre 1938-ban nebbiolo és barbera keresztezésével. Az új fajta a nebbiolo struktúráját egyesítette a barbera frissességével és gyümölcsösségével.

Három tételt kóstoltam meg a pincészettől, köztük egy fehér házasítás, egy barbera-t és a számomra eddig teljesen ismeretlen grignolino nevű szőlőfajta borát.

Lombardia lélegzetelállító tavainak, az Alpok hegyláncainak és gyönyörű városainak - Milánónak, Bergamónak, Bresciának, Mantovának - köszönhetően kedvelt turisztikai célpont. Borkultúra szempontjából azonban Olaszország más régiói - Toszkána, Piemont, Veneto, Szicília - jóval híresebbek, Lombardia legismertebb terméke ebből a szempontból a Franciacorta, az palackos erjesztésű pezsgő. Borászati szempontból azonban Lombardia ennél többet is tud és meglepően változatos képet mutat. Tavaly egy rövidke szösszenet már foglalkozott a tartománnyal és néhány véletlenszerűen kóstolt borral, most egy kisebb eredetvédelmi körzet, a repülővel Magyarországról is könnyen elérhető Bergamo környékén elterülő Valcalepio kerül a fókuszba, két bor tükrében.

Az év utolsó napjára jut még egy "tegnap ittam" poszt, és ez most ténylegesen tegnap este kóstolt palackokról szól. Egy kedves barátom hozott két palack 10 éves piemonti bort 2022 utolsó borozására, egy Barolo-t és Barbaresco-t.

A Tignanello nem csupán az Antinori borbirodalom egyik fontos bora, hanem mára önálló márkanévvé nőtte ki magát. Ha szupertoszkán borokról esik szó, a Tignanello biztosan az elsők között merül fel. Neve szorosan összefonódott a toszkán vörösborokat elérő forradalommal, amelynek köszönhetően mára több birtok borát is a világ legkeresettebb és legnevesebb italai között tartjuk számon.
A szupertoszkán "mozgalom" elindítója a Tenuta San Guido tulajdonosa, Mario Incisa della Rochetta márki volt, aki bordeaux-i fajtákat telepített a sangiovese ültetvények mellé és a világfajtákból készített bort. Sassicaia-nak nevezte el a területre jellemző kavicsos talajról. Az eretnek tételt először csak a birtokon lehetett megvásárolni, majd kikerült a világpiacra és óriási sikert aratott. Az 1968-as Sassicaia robbantotta ki a szupertoszkán forradalmat, de hamarosan követőkre talált a gondolat. A márki unokatestvére, Piero Antinori márki szintén cabernet sauvignon-t és cabernet franc-t telepített, ő viszont összeházasította a francia fajtákat az őshonos sangiovese-vel, ezzel újabb iskolát teremtve.
A formabontó házasítások és a tűzvész sebességével terjedő új borstílusok természetesen nem egyezett az olasz eredetvédelmi szabályozással, így ezek a szupertoszkánok sokáig asztali borként kerültek forgalomba, természetesen asztali borhoz képest csillagászati áron. A faramuci helyzetet némiképpen az IGT eredetvédelmi kategória bevezetése oldotta meg, amely átmenetet képez az asztali és a DOC borok között, és a szupertoszkánok legnagyobb része is ide került (a Sassicaia egyedüli birtokként saját DOC kategóriával rendelkezik).

A Tignanello első évjárata az 1971-es volt, amelyet 1974-ben hoztak forgalomba. Az új bor a nevét a 320 hektáros Tenuta Tignanello birtoktest Tignanello nevű dűlőről kapta (amelynek neve pedig talán az etruszk istenség Tinia nevéből ered). A Greve és Pesa folyók völgyei között elterülő lankás domb márgás, mészkőben és palában gazdag talaja, meleg nappalai és hűvös éjszakái ideális könyezetet biztosítanak a szőlőnek. Az Antinori család két ikonbora, a Tignanello és a Solaia is erről a domboldalról készül, a megfelelő nevű dűlőkről, amelyeknek összesen 130 hektárján terem szőlő, ebből 47 hektár a Tignanello dűlőn.
Elődje az 1970-es Chianti Classico Riserva Vigneto Tignanello volt, amely forradalmi újításként a szokásosnál alacsonyabb százalékban tartalmazott fehér szőlőket. Piero Antinori a francia borász Émile Peynaud tanácsára a Tignanello esetében teljesen mellőzte a fehérszőlőket és a sangiovese mellé cabernet sauvignon-t és cabernet franc-t házasított. A Tignanello nagyobb része sangiovese, kisebb hányada bordeaux-i fajtákból áll, míg a Solaia ennek fordítottja. A Tignanello az utóbbi évjáratokban a 80% sangiovese mellett 15% cabernet sauvignon-t és 5% cabernet franc-t tartalmaz, és francia és magyar tölgyfahordókban érlelődik. A címkét Niccoló Antinori (Piero édesapja), a család címere és Silvio Coppola stilizált napkorongja díszíti.

Az évekkel azelőtt születésnapomra kapott 2011-es évjárat palackját tavaly bontottam ki egy masszív 10 éves borsor részeként, idén a 2012-es sorsát pecsételtük meg a három sangiovese megkóstolása után. Később esett le, hogy ezt a bort már kóstoltam jóval korábban, így idemásoltam a hét és fél évvel ezelőtti jegyzeteket is.

Évek óta fix program, hogy összekóstoljuk a Szent György-hegyi 2HA Tabunello névre keresztelt nagy sikerű sangiovese-jét a fajta hazájából, Toszkánából származó borokkal. Tavaly a 2016-os évjáratot szondáztuk meg és két remek Rosso di Montalcino került a Tabunello mellé. Idén ungert és rszabi társaságában tartott évzáró borszeánszunkon - több random módon összeválogatott palack mellett - ismét Montalcino-ból és a Szent György-hegyről érkező, ezúttal 2017-es évjáratú sangiovese-ek adtak egymásnak randevút.

Toszkána legfontosabb szőlőfajtáját, a sangiovese-t az 1970-es évek óta házasítják francia szőlőfajtákkal, Antinori-ék Tignanello-ja volt az úttörő. A trend gyorsan elterjedt, ma már a legtöbb borászat készít sangiovese-ből és francia fajtákból álló házasításokat. Arról persze megoszlanak a vélemények, hogy a módszer szelidíti, befogadhatóbbá teszi, vagy kiheréli a sangiovese-t. Mindenesetre a szupertoszkán műfaj számos ikonbort kitermelt magából, a sangiovese és a francia fajták vegyítése pedig nem csupán a csúcsborok, hanem a szortiment minden szintjén bevált receptté vált. Innentől kezdve túlzás is minden ilyen jellegű házasítást szupertoszkánnak nevezni, hiszen már a belépő borok között is találunk bőven ilyen összetételű tételeket.

A hőhullámokkal tarkított nyár után hirtelen beköszöntött az ősz, megérkeztek a hűvös, esős napok. Előkerültek "raktárból" a vörösborok. Három komolyabb syrah/shiraz sorakozott fel nemrég. Mindegyik bor a 2016-os évjáratból készült, hazánkat az Ikon Fekete Tulipán névre keresztelt tétele képviselte, "játszótársai" a Planeta Maroccoli-ja Szicília Menfi DOC körzetéből és a Casa Rojo Minami névre keresztelt, Jumilla-ból származó tétele.