Vermentino kóstolóra szerintem még nem volt példa a borrajongó történetében, eddig. A közelmúltban összegyűlt nálam öt palack, három különböző termőhelyről, úgyhogy augusztusban tartottunk egy kis vermentino-szemlét.

A szőlőfajta a Földközi-tenger nyugati részén terjedt el, Olaszország északnyugati és Franciaország déli részén, ideértve Korzikát és Szardíniát is. Ahogy az lenni szokott, eredete nem teljesen tisztázott, ahogy az sem, hogy a különböző termőhelyeken ismert szinonim nevek (rolle Provence-ben, pigato Liguriában, favorita Piemontban) egészen bizonyosan ugyanazt a szőlőfajtát jelölik-e.
Szardínián kiemelten foglalkoznak a vermentinoval, külön DOC és DOCG regionális körzete is van a szőlőfajtának, előbbi Vermentino di Sardegna DOC, utóbbi - a sziget északi részén - Vermentino di Gallura DOCG néven. Toszkánán belül Bolgheri Vermentino DOC és Maremma Toscana Bianco DOC megjelöléssel is kerülhet vermentino a palackba. Korzikán is a vermentino az első számú fehér szőlő, ahogy Provence-ban is megtaláljuk a fajtát, helyi nevén rolle-ként, itt fehérborok mellett a rosé-kba is házasítják. A fajta jellemzően friss savakkal rendelkező, üde, gyümölcsös borokat ad, de például Liguriában, a Cinque Terre vidékén passito eljárással édes bort is készítenek belőle.
Két szardíniai, két toszkán és egy máltai tétel alkotta a mini kollekciómat, mind a 2022-es évjáratból. Ezeket kóstoltuk meg egymás mellett egy forró hétfői napon, én nem is jártunk rosszul a sorral.

A májusi dalmát kitekintés után ezúttal a nappaliban folytattam személyes horvát boros horizontom tágítását. Az Isztriai-félsziget legfontosabb fehér szőlőfajtája a malvazija (istarska), amelyből többféle stílusban is készülnek borok. Nem könnyíti meg az eligazodást a malvasia világában, hogy igazából ez inkább gyűjtőnév, amely több különböző fajtát takar a Földközi-tenger környékén, amelyeknek közös őse valószínűleg görög eredetű, de a legújabb kutatások szerint például a malvazija istarska pont nem rokona a malvasia bianca-nak.
Két elismert isztriai pincészettől kóstoltam meg egy-egy malvaziját, a 2022-es évjáratból.

A Winery On Creation Demuerte névre hallgató borcsaládja egyszerre borászati és művészeti projekt, Pablo Cortés borász és Karel Fissner kreatív igazgató szerelemgyereke. Yecla DO-ban, a Bodegas Barahonda pincészet feldolgozójában készülnek el a borok, a szőlő a környező ültetvényekről származik. A vörösborok legfontosabb komponense a borvidék jellemző fajtája, a monastrell, emellett garnacha, syrah, cabernet sauvignon, petit verdot, sauvignon blanc és verdejo fajtákkal dolgoznak. A borok címkéjén ugyanaz a központi motívum, a calavera koponya szerepel, amelyet az azték-maja-mexikói kultúrkörből kölcsönöztek, azonban az egyes tételeket az erőteljes színek használata jól megkülönböztethetővé teszi. A feltűnő design valószínűleg a fiatalabb generációkat célozza meg, persze semmit sem ér az egész, ha a borok nem hozzák az elvárható minőséget, de szerencsére ezzel sincs probléma. A Demuerte borcsaládot hét bor alkotja, egy fehér, egy rosé és öt vörös, én most a fehéret és az egyik vöröset kóstoltam meg.

A zenit egyike a Király Ferenc által nemesített fehérborszőlő-fajtáknak, a "z" betűs trió - zefír, zengő, zenit - egyik tagja. A zenitet a szakember 1951-ben nemesítette az ezerjó és a bouvier keresztezésével. A fajtával több borvidékünkön is foglalkoznak - jellemzően inkább az ország északi felén található hűvösebb klímás borvidékeken -, a három említett "z" betűs fajta közül ez a legelterjedtebb, de egyik borvidéken sem játszik kiemelt szerepet. A Balaton északi partjáról kóstoltam két friss, 2023-as interpretációt.

Az aktuális magyar egyvelegben a brutális hőség miatt kevés vörösbor kapott helyet, fehérekből is inkább a frissebb, fiatalosabb tételek jutnak nagyobb szerephez. Az évszaknak megfelelően sok, a szokásosnál is több rosé is van ebben a válogatásban, édes borból és pezsgőből most csak 1-1 tétel fért be.

Balassa István volt júliusban a Bortársaság Borász a házban eseménysorozatának vendége, kétszer is, mert a nagy érdeklődésre tekintettel egy második időpontot is meghirdettek. Balassa István eredetileg a Balaton környékéről származik, mégis a Tokaji borvidéken kezdett el borászkodni. Lassan 20 éve, 2005-ben alapította meg saját pincészetét, amely ma már 17,6 hektárnyi területtel rendelkezik (ebből 2,4 ha parlag) a borvidék 11 dűlőjében, 45 parcellában, Tokaj, Tarcal és Mád környékén. Mára a borvidék egyik legismertebb és legelismertebb borásza, aki a saját borok készítése mellett a Grand Tokaj szőlészeti igazgatójaként is tevékenykedik, ennek köszönhetően különleges rálátása van a borvidékre.

Hét bort kóstoltunk, a sor elején rögtön a meglepetés tétel szerepelt, ezt követte a "Kacsa", a dűlős borok, majd természetesen szamorodni és aszú. Közben természetesen sok szó esett Tokajról, a borvidéket érő kihívásokról, változásokról, a furmintról és az édes borról.

A mai borhoz érdekes viszony fűz, ugyanis a Domaine Bellevue Sauvignon Blanc volt "boros pályafutásom" elején az egyik kapudrog a szőlőfajta borai felé. A bőség zavarában elveszve jó néhány évjárat kihagytam, de amikor a Borkorzó, illetve a Nullahetvenöt kínálatában rábukkantam, nem volt kérdés, hogy felelevenítem a régi ismeretséget. Nem is kellett csalódnom, a bor még mindig tudja, amit régen, ráadásul ár-érték arányt tekintve is jó vétel.

A Magyar Nemzeti Galéria népszerű programsorozata, a Borszerda még 2012-ben indult el emlékeim szerint, és tartok tőle, hogy én is csak akkor vettem részt rajta, azóta sok-sok év kimaradt. Nem is értem miért, hiszen egyetlen esemény keretében barangolhatunk a múzeum folyosóin, tematikus tárlatvezetések keretében merülhetünk mélyebbre a műkincsekhez kapcsolódó történetekben, hallgathatunk élő zenét, gyönyörködhetünk a kilátásban a teraszról vagy a Budavári Palota kupolájából és persze borozhatunk. Két hete - bár némi náthával küszködtem - egy hirtelen ötlettől vezérelve felzarándokoltam a Budai Várba és "borszerdáztam" egyet, nem is bántam meg.

Az idei nyár során alkalmanként két borászatot láttak vendégül az eseményeken, egyikük mindig egy natúr borászat volt. Két hete a Pannonhalmi Főapátság és az Unger Bormanufaktúra borait lehetett megkóstolni.
Mivel a Pannonhalmi Főapátság borai elég széles körben elérhetőek és néhány tételük nálam is visszatérő vendég, most inkább a kőszegi Unger Bormanufaktúra jelenléte csigázott fel. Meglehetősen ritkán lehet találkozni szervezett esemény keretében a tulajdonosokkal és boraikkal, ráadásul az utóbbi években mindig úgy alakult, hogy amikor éppen kóstolót tartottak a fővárosban, éppen nem értem rá. Eddig legfeljebb 1-1 borukhoz volt szerencsém, most végre szélesebb merítésben volt részem és még az egyik tulajdonos-borásszal, Kaibinger Tamással is tudtam egy kicsit beszélgetni.

A második külföldi egyvelegben ezúttal lényegesen több fehérbor kapott helyet, mint vörös. Óvilági és újvilági tételek, nemzetközi és helyi fajták egyaránt szerepelnek, míg a buborékos szekcióban egy ikonikus Champagne is feltűnik.