Megérkezett Homonna Attila saját név alatt palackozott balatoni kékfrankosának második évjárata, a figyelemfelkeltő "Secret Garden" fantázianévvel. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a bor nem egyenes folytatása a 2017-es évjáratú első fecskének, ugyanis már két kékfrankos is készült Homonna Attila balatoni szőlőiből, az egyikük azonban magnum-palackos kiszerelésben teljes egészében külföldi piacokon landolt. Nekünk maradt a titkos kert termése, amelyről annyit lehet tudni, hogy bazalttufás talajon növekvő, organikusan művelt idős tőkék termése, spontán erjedt nyitott kádakban, majd két öt hektós használt hordóban érlelődött.

Rácz Erika és a Sanzon Tokaj kóstolója után egy héttel ismét egy erdőbényei borász volt a Tokaj Magic főszereplője a Borganikában (Rácz Erika ezúttal a résztvevők soraiban foglalt helyet). Homonna Attila nem először volt már a Tokaj Magic kóstoló-sorozat vendége, tavaly tavasszal egy komoly Határi Furmint-vertikálist kóstolhattunk tőle. Most a Vámosújfalu és Olaszliszka határában található Rány dűlő és az onnan készült borok kerültek a górcső alá.

Ez a mai kóstolójegyzet tulajdonképpen egy mellényúlásnak köszönhető. Nem a borász nyúlt mellé, tegyük hozzá gyorsan, hanem én, amikor péntek este a Homonna Kékfrankos palackját akartam kihúzni a bortartóból. Már éppen hajtottam bele bőszen a dugóhúzó spirálját a Diam-dugóba, amikor észrevettem a tévedésemet.
Sebaj, ha már így esett, kibontottam a palackot, miközben természetesen megkerült az eredetileg kiszemelt áldozat is, de vele majd más formában, a tavaszi borpárok között lehet találkozni. Ami pedig a mai témát illeti, ha minden mellényúlásom ilyen szerencsés végkifejlettel kecsegtetne, nem bánnám. A száraz tokaji borokat (főleg a furmintot) számos oldalról szokás kritizálni: savak minősége, hordóhasználat, egyensúlyi problémák, ihatóság, és így tovább. Ez a bor - szerintem - képes a két fő tokaji fajta és a termőhely karakterét egyszerre finoman ötvözni és őszintén közvetíteni, anélkül, hogy aknára taposna, miközben az arctalanság vádja távolról sem illetheti.

A Tokaj Magic legutóbbi budapesti kóstolóján ismét száraz borok kerültek a rivaldafénybe, Homonna Attila Határi furmintjának kilenc évjáratát kóstoltuk végig. Az eredetileg tervezett sort maga a borász és a kóstolón szintén jelen lévő Szűcs Ferenc egészítette ki saját gyűjteményéből, így egy majdnem komplett vertikális sor állt össze. A kóstoló félidejében maga Homonna Attila is befutott - stílszerűen Erdőbényéről -, ő is mesélt egy kicsit Erdőbényéről, a Határiról és a borokról.

Roland Velich, a Weingut Moric híres borásza a pannon borkultúra lelkes kutatója, aki nemrégiben olyan új vállalkozásba fogott, amellyel részben a magyar bor szekerét tolja nemzetközi vizeken. Velich a Hidden Treasures sorozattal viszi tovább a Weingut Moric életre hívásával megkezdett gondolatot: egy régió karakterének megragadását, olyan tiszta és közvetlen módon, amennyire lehetséges. Ehhez fontos tudni, hogy Velich Burgenlandot és Magyarországot egy bor-régióként kezeli. Szerinte a Pannon-borrégió borkultúrájának részesei a hagyományos borkészítési metódusok, az éghajlat, a talaj, a szőlőfajták és az itt élő emberek is. Roland Velich úgy határozott, hogy hozzá hasonlóan gondolkozó, fiatal, innovatív borászokat gyűjt maga köré és velük együtt mutatja be ezt a vidéket az érdeklődő borkedvelőknek, legfontosabb borvidékeivel és szőlőfajtáival.
A sorozatban egyedi terroir-ral rendelkező termőhelyekről származó, helyi fajtákból, természetközeli szőlőművelési és borkészítési módszerekkel készült, elegáns, fineszes borok kapnak helyet. 2018 őszéig három magyar borászattól jelent meg bor a sorozatban, ezeket osztrák termelők kékfrankosai követték.
Érdekes és kuriózumnak számító dolog, hogy az egyik legnevesebb osztrák borász saját nimbuszának építgetése mellett időt, pénzt és energiát szentel annak, hogy a Kárpát-medence más borvidékeiről is felkaroljon borászokat és boraikat olyan helyekre is eljuttatja, ahova pusztán saját erőből nehezebb lenne kitaposniuk az utat. Kicsit utánajártunk a sztorinak és megkóstoltunk három bort a sorozatban eddig közreműködő három magyar borásztól.

Homonna Attila nevét erdőbényei borairól ismerhette meg a borkedvelő közönség és szakma, de nem nagy titok már ilyen körökben, hogy a hiperaktív borász, kis hazánk "driving winemaker"-e egy ideje már a Balaton partján is megvetette a lábát. Néhány éve ő készíti a paloznaki Homola Pincészet borait, és időközben nekilátott saját balatoni kékfrankos-projektjének megvalósításához is, amelynek első kézzel fogható eredménye ez a palack.
Attila bevallása szerint annak, hogy kékfrankossal is dolgozhat, nem kis része volt abban, hogy annak idején elfogadja Homola Szabolcs állásajánlatát, és a Homola kékfrankosok kezdettől fogva szépen is teljesítenek mind a borkedvelők, mind a szakma körében. Homonna Attilát régóta foglalkoztatja, mire képes a fajta a változatos fekvéseket, talajokat és alapkőzeteket felvonultató borvidéken, megvillantva az egyes termőhelyek, dűlők közötti különbségeket. Most itt van az első saját kékfrankosa is, amelyet az erdőbényei borainál már megszokott szarvasbogaras motívumokkal díszített címke alatt hozott forgalomba, DIAM dugóval zárva. Az első fecskét a tervek szerint követi majd több, más település dűlőiből származó bor, úgyhogy érdemes lesz figyelni a Homonna kékfrankosok útját (istenkáromlás, tudom, de milyen érdekes lenne egy tokaji kékfrankost is látni a sorban), a borvidék és a fajta egymásra találásának egyébként is egyre több szép példáját lehetett látni az utóbbi években.

Volt már rá példa, hogy több párban kóstolt tételt összegyűjtöttem, drbarta is rendszeresen "párbajoztatott" borokat régebben. Lehet, hogy lesz ebből valamiféle sorozat is részemről, mindenesetre legalább egy folytatás már biztosan. Szóval itt most annyi a lényeg, hogy még az ünnepek előtt és közben is előfordult, hogy valamilyen szempont alapján szembeállítható borokat kóstoltam párban egymással, most itt van ezekből egy csokorba rendezve.

Néhány nappal ezelőtt az egyik legnagyobb hazai borkereskedésben vásároltam egy palackot egy tokaji éltermelő száraz (akciós árú) borából. Másnap ki is cuppant belőle a dugó, kóstolgattam magában, kipróbáltam az aktuális ebédhez és vacsorához is, el is fogyott ripsz-ropsz. A bor igen jó volt, majdhogynem kiváló, (ismét) rácáfolt a tokaji száraz borok jövője felé szkepticizmussal tekintőkre. Bár az árkedvezmény jelentős volt, mégsem voltam teljesen boldog. Az alábbiakban boncolgatom egy kicsit a háttérben meghúzódó okokat.

Manapság már szinte minden napra jut legalább egy borkóstoló Budapesten, a legváltozatosabb helyszíneken, különféle témákat érintve. A bőség zavarában jó eséllyel mindenki megtalálhatja a számítását szimpla borkedvelőtől a fanatikusig, már ha nem ódzkodik a társasági eseményektől. Az érem másik oldala, hogy alig akad olyan új induló boros rendezvény, ami még az újdonság varázsával hat. A Fermentation Fair névre keresztelt, a Tabánban található Czakó-kertbe szervezett kóstoló hírére viszont én is felkaptam a fejemet. A szimpatikus helyszín és az ígéretes kiállítói névsor mellett az sem volt elhanyagolható, hogy a szervezők - és kiállítók - egyike az a Homonna Attila, aki meglehetősen ritkán jelenik meg kóstolóféléken, szóval minden adott volt, hogy az első Fermentation Fair hozzon valami újdonságot  a színtérre.
A kiállítók mind természetközeli szőlőművelésben és borkészítésben gondolkozó magyar, osztrák és német borászatok voltak, akik ráadásul igen komoly kísérletezőkedvvel is meg van áldva, úgyhogy lehetett számítani néhány extrémebb tételre is.
 

Miközben a kertben a borászok töltögettek és meséltek, a belső fedett helyiségekben különböző témájú mesterkurzusokat is tartottak és a Terroir Squad (a projekt mögött álló Molnár Márk a Fermentation Fair másik szervezője) legújabb videóját is meg lehetett tekinteni az online megjelenés előtt. A program számomra beváltotta a hozzá fűzött reményeket: kellemes környezetben, nyugodt körülmények között kóstoltam sok érdekes bort, nem kellett rohanni, lehetett beszélgetni, nem volt tömeg. Nem tudom, hogy a látogatottság végül találkozott-e a szervezők elvárásaival, de a tervek szerint évente két ilyen eseményre kerülhetne sor. Én örülnék neki.

A Furmint Február rendezvénysorozatába az utóbbi évek során több vidéki helyszín is bekapcsolódott és idén Köveskál is csatlakozott a maga a "Furmint Napok"-kal. A Káli-medence kis ékszerdoboza abban a szerencsés helyzetben van, hogy két elismert borászat és három remek étterem is található a faluban, az egész hétvégére programokat kínáló esemény az ő összefogásuknak és áldozatos munkájuknak köszönhetően jöhetett létre. A Furmint Napokon balatoni, somlói, tokaji borászok beszélgettek a fajtáról és mutatták be azt saját boraik tükrében, az éttermek pedig furmintra hangolt menüsorokkal és borvacsorákkal készültek.

A pénteki nyitónapon a borvacsora után a borászok zárt ajtók mögött egy vakkóstoló keretében beszélgettek a fajtáról és lehetőségeiről, szombaton már egyszerre három helyszínen zajlottak a különböző tematikus kóstolók. A szombati vacsora előtt az érdeklődök egy fotókiállítást és vetítést tekinthettek meg a művelődési házban, majd újabb borvacsora következett. Vasárnap még egy pezsgős reggeli és néhány levezető program búcsúztatta a hétvégét.
A szombati napot én is Köveskálon töltöttem, szikrázó napsütés, havas táj, sok ismerős arc és persze borok társaságában.
 

(Köveskál)

A Bortársaság idén is megrendezi/megrendezte a szokásos Tokaj évjárat-bemutatót, a 2016-os év boraival. Én személy szerint nagyon szeretem ezeket a rendezvényeket, befogadható a bemutatott bormennyiség, nincs nagy tömeg, mégis sok jó ismerőssel, baráttal lehet találkozni, beszélgetni a borászok és közönség soraiban is. 
Ahogy már megszokhattuk, a 2016-os borok bemutatása is két részletben történik. Az első körre a múlt héten került sor, a második a jövő héten lesz, de mivel utóbbin sajnos nem tudok részt venni, gyorsan meg is osztom az első kóstolón szerzett röpke benyomásaimat (és az azok alapján kiosztott szigorúan jelzésértékű pontszámokat).

Egy sörözésekkel és hosszúra nyúlt sétákkal és éjszakákkal bőven megtűzdelt 4 napos csehországi kiruccanás után hazatérve, másnap munka után egy kiadós alvásra sokkal jobban vágytam, mint borkóstolóra. Nem túl gyakori viszont, hogy Homonna Attila, Magyarország "driving winemaker"-e szeánszot tartana Budapesten, úgyhogy aznap estére mégis erőt gyűjtöttem és kezdésre éppen be is estem a Carpe Diem küszöbén. 
Szerencsére nem kellett csalódnom, a borász is és a borok is "jól teljesítettek". Az aktuális évjárat mellett még vagy már nem forgalmi tételek is előkerültek, közben meghallgathattunk több vicces sztorit, emlékeket a nehéz kezdetekről, és néhány morzsát a mindig mozgásban lévő borász jelenlegi terveiről is.

Kallódik már egy ideje ez az írás, hiszen még február végén szerzett élményekről van benne szó, de mivel kiváló és egyébként sem friss borokat kóstoltam, úgy éreztem, hogy megérdemelik a külön bejegyzést. A Carpe Diem három Homonna-borral csatlakozott a Furmint Február-rendezvénysorozathoz a hónap utolsó napjaiban: a borboltok polcairól régóta eltűnt tételeket lehetett pohárral kóstolni. Természetesen ezt a kivételes alkalmat nem hagyhattam ki és nem bántam meg, hogy így döntöttem.

Kevés borvidékünk lépett előre akkorát az utóbbi években - legalábbis az én szememben biztosan -, mint Balatonfüred-Csopak, mégpedig elsősorban a csopaki pincészeteknek köszönhetően. A Csopaki Kódex szigorú eredetvédelmi szabályozása alapján készített olaszrizlingek és újabban a vörösborok - főleg kékfrankosok - is kedvező visszhangot váltottak ki, mind a szakma, mind a borkedvelők körében. A Csopakkal szomszédos, paloznaki Homola Pincészet is elsősorban olaszrizlingjei és kékfrankosa révén tett szert szélesebb ismertségre, de Homola Szabolcs tulajdonos és Homonna Attila borász több fajtával is kísérletezik a pincészet ültetvényein. Most ezek közül kóstoltam meg két újdonságot, egy fehér- és egy vörösbort.

A furmint a hagyományosan hozzá kapcsolt Tokaj és Somló mellett (újra) egyre elterjedtebb a Balaton környéki borvidékeken is, aligha kell csodálkozni rajta, hogy Homonna Attila a Homola Pincészetnél is kísérletezik a fajtával. Elmondása szerint a furmint teljesen máshogy viselkedik a Tokajhoz képest eltérő adottságokkal rendelkező észak-balatoni vidéken. A cabernet franc nem új jövevény, bordeaux-i fajtákkal többen évek óta foglalkoznak a borvidéken. A furmint az Alsóörs és Felsőörs határában elterülő, vörös permi homokköves talajú Gőlye-málon, a cabernet franc a tihanyi Óvár-dűlőben terem. Mindkét bor tavaly ősszel került forgalomba, leginkább a pincénél lehet hozzájuk jutni, de a furmint esetében találtam budapesti lelőhelyet is.

Mostanában elég sok 2011-es, 2012-es tokaji száraz bort kóstolgatok, mondjuk úgy, hogy fokozatosan felélem a maradék készletet (talán majd lesz beszámoló is). Természetesen mást is kell inni/kóstolni, így - bár év eleje óta szemezgetek a 2 évjárat boraiból - szerintem év végéig biztosan el fog húzódni a projekt, szerencsére a borok állapota alapján azt mondhatom, hogy ennyi belefér. A két egymást követő meleg és száraz évből készült borok többségükben persze most is magukon hordozzák az évjáratból adódó jellegzetességeket - átlagosnál nagyobb test, lágyabb savak, magasabb alkohol, érett gyümölcsös jegyek, kerekebb, hömpölygősebb korty - és az érés sokukban csak még jobban kidomborította ezeket a vonásokat. Aztán jött egy palack, ami nagyot borított a papírformán, bár, ha jobban belegondolok, ez is papírforma szerint történt. :)

A paloznaki Homola Pincészetnél tavaly júniusban egy jó hangulatú sajtótúra keretében jártam először, amelynek a megismétlésére idén már áprilisban sort kerített a pince stábja. A 2009-es évjárattal debütáló borászat mára kb. 15 hektár területtel rendelkezik és - nem csupán borászati, de közéleti szempontból is - a borvidék egyik fontos szereplőjévé avanzsált. A pince épülete mellett található Homola Borterasz, a 2012 óta minden évben (idén is) megrendezésre kerülő Jazzpiknik és a 2015-ben megnyílt Sáfránkert Vendéglő révén Paloznak kilépett a közeli települések árnyékából és lassan saját jogon is vonzó turisztikai célponttá válik.

Az Alsóörs határában található Gölye-mál dűlőben szabadtéri piknikkel indult az idei kirándulás, majd a Somlyó-hegyi kilátó érintésével a Sáfránkert Vendéglőbe érkeztünk. A késői ebéd elfogyasztása után a pincében és a birtokközpont melletti borteraszon kóstoltuk meg az aktuális borkínálatot és néhány hordómintát.

A paloznaki Homola Pincészet június végén egy egész napos kirándulásra invitált meg néhány újságírót és bloggert, méghozzá kettős apropóból. Július első napjaiban ugyanis megnyitotta kapuit a Vincellér utcában a Homola Borterasz, a falu központjában pedig a Sáfránkert Vendéglő. Homoláék meglátogatása már egy ideje szerepelt a terveim között, a sajtóbemutatót megelőző hétvégét pedig ettől függetlenül is a Balatonon töltöttem, így tökéletes volt az időzítés a pincészettel történő komolyabb ismerkedésre.

A komplett paloznaki gasztró-paradicsom gondolata aligha született meg, amikor Homola Szabolcs még csak vitorlázás közben csodálta a Balaton felett zöldellő dombokat, mégis, amikor lehetősége volt rá, Paloznakon vásárolt egy házat, szőlővel körülvéve. A szőlővel jött a bor is: az első tételek a 2009-es évjáratból készültek. Mára a Homola Pincészet mintegy 12 ha szőlővel rendelkezik Tihanytól Alsóörsig, további területekről pedig hosszútávú együttműködés keretében vásárolnak fel szőlőt. 2014-ben 32.000 palackot töltöttek le a pincénél, de a hosszútávú cél az évi 100.000 palackos termelés. 
Homola Szabolcs azonban üzletember, nem borász, így természetesen szükség volt valakire, aki megfelelő szaktudással rendelkezik a borkészítés terén. Egy közös ismerősük mutatta be neki Homonna Attilát, akivel gyorsan megtalálták a közös hangot, és aki 2011 óta irányítja a pincészet szakmai munkáját. 
A tulajdonos azonban a puszta borkészítésnél komolyabb célt tűzött ki maga elé: felhelyezni Paloznakot a Balaton gasztronómiai térképére. Ennek eléréséhez a bor csak az első lépés volt, a megfelelő vendéglátóhelyek - a pince mellett található Borterasz és a faluba megálmodott Sáfránkert Vendéglő - megnyitásával tett komolyabb lépéseket a megvalósítás felé. Szintén Homola Szabolcs nevéhez fűződik a Paloznakon 2012 óta minden évben megrendezésre kerülő Jazzpiknik is, amely egyedi színfoltot képvisel a magyarországi nyári fesztiváldömpingben.

Az Olaszrizling Október, a Kékfrankos Most!, a Bordeaux Blend és a Magyar Borok Bálja mögött álló Winelovers új rendezvénnyel bővítette a nagyszabású kóstolók palettáját, a március végén debütáló Tokaj Grand-dal. Azon kívül, hogy természetesen a legnevesebb hegyaljai termelők néhány kivételtől eltekintve kiállítóként megjelentek a rendezvényen, a különtermekben mesterkurzusok színesítették az eseményt. A Corinthia Grand Hotel Royal, mint helyszín, a VinCÉ-n már bizonyított és ismét helyt állt, a szervezés és a lebonyolítás profi volt. A Tokaj Grand különösen nagy gondot fordított arra, hogy a borvidéket és annak meghatározó rendezvényeit is megismertesse a nagyközönséggel, így ezeket - Tokaji Tavasz, Bor, mámor, Bénye, Tokaji Ősz és Mindszenthavi Mulatság - az események főszervezői külön-külön mesterkurzusok keretében mutatták be a vendégeknek.
Mielőtt szétváltak útjaink, akovval a Tokaji Tavasz - Nagy Tokaji Borárverés sajtótájékoztatóján és a Bor, mámor, Bénye beharangozó kóstolóján hangolódtunk rá a tokaji borokra. 

A Bortársaság 2012 decemberében indította el a Tokaji Évjáratkörképet, amelynek keretében két kóstoló alkalmával 9 borász mutatta be 2011-es évjáratú borait és egy külön kiadvány is megjelent a borászokról és boraikról. 2014 elején a 2012-es évjárat mutatkozott be, így a mostani harmadik körkép már egy sorozat részenék tekinthető. A 2014-es évjárat nehézségeinek ismeretében kicsit félek, hogy a sorozat ezután megszakad, de egyelőre a 2013-as borokon a sor.
Az eddigi évekhez hasonlóan a borászok két csoportra osztva, két különböző időpontban mutatták be a borokat. Új pincészet is feltűnt a kínálatban, így tízre bővült a körképben szereplő borászatok száma. 2013 az évjárati hatástól eltekintve is fordulatot jelentett több pincészetnél: technológiai újítások, stílusváltás, új területek, különleges tételek...

Az előző részben említett Bott-látogatás második (a pince-beli) felvonása előtt tényleg csak egy villámlátogatás erejéig Szilágyi Lacihoz is beugrottunk. Alapvetően nem kóstolni mentünk, csak vásárolni, viszont épp nyitva volt a 11-es szortiment színe-java, így nem tudtuk kihagyni a feltárulkozó lehetőséget. Egyáltalán nem készítettem jegyzeteket, csak némelyikhez utólag, emlékezetből.