A Bortársaság korábban rendszeresen tartott sétáló kóstolókat az erre alkalmasabb, nagyobb területű boltjaiban, ahol az aktuálisan érkezett tételeket mutatták be, vagy valamilyen tematika köré csoportosítva válogattak borokat. A COVID idején értelemszerűen nem volt lehetőség ilyen jellegű eseményeket szervezni, és azóta lényegében csak a Borsuli keretében rendeztek kóstolókat. Ez végre változhat, a jelenlegi tervek szerint ősztől rendszeresen tartanak majd sétáló kóstolókat a Bortársaság üzleteiben. Egy nyári pezsgős rendezvény volt ezeknek az előszele, most pedig az aktuális 2023-as évjárat fehérboraiból válogattak ki egy csokorra valót, egy pét nat-tal és egy vörösborral kiegészítve.

Az idei évben adós maradtam a borvidéki látogatásokkal és túl sok kóstolóra sem jutottam el. Augusztus végén azért szokás szerint megfordultam Balatonfüreden és a Balatonfüredi Borheteken is, így a környékbeli borokkal legalább ilyen formában találkoztam.

Szabó Gyula a Káli-medence borászatának egyik fontos alakja, egyben a térség négociant-ja, aki felkutatta a környékbeli falvak legszebb területein gazdálkodó szőlősgazdákat és hosszú távú együttműködés keretében a tőlük vásárolt szőlőből faluborokat készít. A kínálatban számos település és fajta bora megjelent már, és most itt egy újdonság, amelyhez viszont távolabbról érkezett a szőlő. A Kalamona somlói területekről származó juhfark, hárslevelű és furmint házasítása, a pince első somlói bora (OFJ Balaton eredetmegjelöléssel került forgalomba). A tétel a falubor sorozat tagjaitól határozottan elütő dizájnt és nevet kapott. A bor fantázianevét a mesebeli Szélkötő Kalamona, a szeleket elrabló szörnyeteg ihlette. A Rutkai Bori által rajzolt címkén látható sárkány három feje a házasításban szereplő három fajtát - juhfark, hárslevelű, furmint - is szimbolizálja, míg a kitörő vulkán egyértelmű utalás a Somlóra.

A Vince Magazin évről évre díjazza a hazai borkultúra legjobbjait, idén először azonban a közönség is szavazhatott a kedvenceire, több kategóriában. A díjazható borok listáját a hazai gasztronómiai és italkultúra szakértői és támogatói állították össze. A díjátadóra és a sétáló kóstolót is magában foglaló két napos gálára november első hétvégéjén került sor a Marriott Hotel dísztermében. A rendezvényen természetesen a különféle díjkategóriák döntőseit és díjazottjait is meg lehetett kóstolni, de további kiállítók is megjelentek, valamint mesterkurzusok keretében a Bock, a Jammertal Borbirtok és a Patricius Borház különleges boraival is meg lehetett ismerkedni.

Két külön posztban írok a gálán kóstolt fehér- illetve vörösborokról, valamint érkezik majd egy rövid beszámoló a Jammertal Borbirtok mesterkurzusáról is. A fehérboros kategóriák versenyzőivel nyitom meg a sort, kategóriánként beosztva a tételeket. Nem kóstoltam meg minden bort (az Irsai Olivér, sauvignon blanc, sárgamuskotály, egyéb buborékos sor kimaradt, ahogy a legjobb borcímkés stand borai is), de a mezőny nagy részét azért igen. Rövidke jegyzetek, gyors benyomás alapján generált pontszámok következnek.

A 75 éves Tornai Pincészet Tornai Endre, az alapító 1946-ban alig kétholdas ültetvényen kezdte el a szőlőművelést és borkészítést. A család a szocializmus évei alatt is fejlesztgette a birtokot, majd a rendszerváltást követő évtizedekben jött az igazi megújulás és növekedés. Ma a Tornai Pincészet a Somló egyik legnagyobb és egyik legelismertebb borászata, a birtok 70 hektárosra duzzadt, és a munkában már a harmadik generáció is részt vesz. A hagyományok tiszteletét ötvözik a legkorszerűbb szőlőtermesztési és feldolgozási technológiákkal, a borok pedig már Michelin-csillagos éttermek borlapjain is feltűnnek és számos hazai és nemzetközi megmérettetésen is sikeresen szerepelnek.
A szortiment csúcsát jelentő Top Selection borcsalád 2019-es évjáratából négy bor a szokásosnál is több elismerést gyűjtött be. A Tornai Pincészettől kaptunk 1-1 palackot ezekből a tételekből, hogy kóstoljuk meg őket.

A Badacsonyi borvidék és a kéknyelű kivételével aligha akad még egy olyan borvidék és egy termőhely, amelyek olyan elválaszthatatlanul összefonódott egymással, mint a Somlói borvidék és a juhfark. A somlói juhfarkról ugyan a nagyvilágban minden bizonnyal kevesebben hallottak, mint a tokaji furmintról, de több neves külföldi szakértő és sommelier, akiknek volt szerencséjük egy alapos merítést kóstolni ezekből a borokból, általában igen lelkes és elismerő szavakkal illették, néhányan egyenesen a legkülönlegesebb magyar fajtának tartják.
A kevésbé érdeklődő borfogyasztók körében valószínűleg kevés juhfark-rajongót találnánk, de ez sem véletlen. A somlói borok egyedi - ún. minerális - aromái, és juhfark gyakran kemény savai, rusztikus karaktere a papírforma szerint kevésbé teszik alkalmassá a somlói juhfarkat kezdő borkedvelők megszólítására, sokkal inkább a terroir-fanatikusok és közhelyeket kerülő ínyencek kedvencei lehetnek. Az utóbbi időkben azonban a fajta kemény savait, rusztikusságát, mintha egyre jobban megzabolázták volna a borászok, "fogyasztóbarátabb", fiatalon is élvezhető tételeket a palackba zárva. Akárhogy is, úgy tűnik, hogy a juhfark megtalálta a célközönségét és a termelők is bíznak benne, mert a Somlón termő kb. 560 hektárból nagyjából 100 hektáron találunk juhfarkat, de a területek mérete növekvő tendenciát mutat.
Nem könnyű megragadni a juhfark karakterét, de mivel a fajta annyira összenőtt első számú termőhelyével, Somlóval, és annyira kevés képviselőjével találkozni máshol, hogy ez talán nem is szükséges. Ahogy a mai írásban szereplő bor készítője, Kis Tamás is mondja, a juhfark a "legsomlóibb" fajta, neutrális jellegénél fogva, igazán csak a termőhely adta lehetőségeket mutatja be és nem a fajta karakterét.
Legyen bármilyen neutrális jellegű a juhfark és bármilyen markáns a somlói terroir, a borászat stílusa is rá tudja nyomni bélyegét a kész borra. Így a Somlón is találkozhatunk szikárabb, neutrálisabb, vagy éppen később szüretelt, gyümölcsösebb, maradékcukorral kerekített, vagy részben botrytis juhfarkat, de burgundi fehérborokra emlékeztető tételeket is.
Amikor Kis Tamás, azaz a Somlói Vándor dűlőszelektált juhfarkat is készített, kíváncsi lettem, hogy interpretálta a fajtát a borvidék újabb generációjának egyik legelismertebb borásza.

Meghoztam a tavaszi borpárbajos posztot, ezúttal kizárólag magyar borokkal. A szokásos 7 borpár helyett ezúttal 9 vonul fel, a pezsgőtől az édes borig, több műfajt, borvidéket és szőlőfajtát érintve.

Amikor jó fél évvel ezelőtt némiképp hosszabb kihagyás után elém került egy SAP juhfark nem is sejtettem milyen jól sült el, hogy hibásnak bizonyult. Az írás nem kerülte el a szemfüles gazda figyelmét, korrekt módon cserepalackot ajánlott fel, amivel egyidejűleg rendeltem egyebeket is, hogy ne árválkodjon szegény butélia a hatos kartonban. Ezek közé került címszereplőnk első példánya is, mely tetszett annyira, hogy további rendelésekbe is belekerüljön többedmagával. Most több palack elfogyasztása után erről a borról emlékeznék meg, de ha lehet még tippeket adni, akkor meleg szívvel javaslom a 18-as évjáratból a juhfarkot (a cserepalack nagyon jó formában volt) a furmintot, a hárslevelű főbort, a 19-esek közül pedig a fenti boron kívül kifejezetten ízlett a nemrég letöltött sárfehér is. Vissza kicsit a címszereplőhöz. A szülőhelye két kis déli fekvésű terasz közvetlenül a pince mellett 2002-es  telepítésű tőkékkel, melyek több évjáratban is adtak kései, aszúsodott alapanyagot, de most először próbálták ki külön tételként. Remélem hagyomány lesz belőle.

Jó érett cucc sárgabarackkal, sütőtökkel, sok mézzel és masszív sóssággal. Vastag korty, jól érezhető maradékcukorral, talán többnek is tűnik az analitika szerinti 9 grammnál. Savban nincs nagy tűzijáték meg sistergés, de azért van benne elég a maga komótosan drabális stílusához. Tetszik egyébként, hogy az ízvilágára jellemző  kései jelleg ellenére hús-vér markáns somlói, mi több annak esszenciája. Akik nem tudnak mit kezdeni a határmezsgyén elhelyezkedő stílussal, miszerint se nem száraz, se nem desszert bor azoknak nem ajánlom. Azoknak sem, akik nem bírják elviselni, ha netalán botritiszes anyag is kerül valamibe, ami nem tokaji aszú. Mindenki másnak viszont igen. 7p. Pincétől szereztem be, ugyanannyiba kerül, azaz 5 ezer Ft-ba, mint a “szabvány” juhfark.

Idén áprilisban ungert kapott egy felkérést és egy kis csomagot Ivády Dávidtól, a Liberpack tulajdonosától, aki néhány hete ismét megkeresett bennünket, hogy válasszunk két bort a kereskedés webshopjából, és írjuk meg a véleményünket. Ungert ezúttal rám testálta egyrészt a választás terhét, és ezzel együtt mintegy a beszámoló megírását is. Bár a Liberpack célzottan nem a széles körben elérhető borok lelőhelye, a szortimenten belül is igyekeztünk két olyan pincészetet kiszúrni, akiktől régen, illetve még soha nem kóstoltunk bort. Így esett a választás a villányi veterán Malatinszky Kúria és a somlói újhullámos Tomcsányi Birtok egy-egy borára.

A helyzet az, hogy Somló fogyasztási értelemben a mostanában fennálló időhiányom áldozatává vált. Pedig készülnek arrafelé érdekes, sőt, finom borok is, némelyiket pedig hétköznapi értelemben is elérhető áron lehet beszerezni. A Tornai Pincészet már évek óta számít stabil kedvencemnek ebben a kategóriában, ugyanis kifejezetten ízletes és szerethető somlói fehérborokat készítenek az alap- és prémiumszegmensben egyaránt. A koncepció működőképességének friss bizonyítéka ez a prémium juhfark is, amellyel az elmúlt két napban volt szerencsém ismerkedni, elsősorban a saját örömömre.

Az a helyzet, hogy a begubozó életmóddal az jár együtt, hogy az általam fogyasztott borok 90 százalékát webshopokból rendelem. Valahogy úgy hozta a sors, hogy ezek erős zömmel külföldieket takarnak, most viszont úgy éreztem, hogy van egy sor hazai/kárpát-medencei termelő akinek rég ittam a borait. Így most a Mitiszolra esett a választás. Rendeltem tőlük egy hatos kartonnyi nem olcsó bort, íme a tapasztalatok, csak még egy kis kitérő. :)

Kicsit az értékeléseimről, ha már "visszatértem", mert lehet egyesek furcsának találják majd a mostani pontokat, vagy épp a hiányukat. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha már úgyis képtelenség törekedni teljes objektivitásra, akkor törekedjünk teljes szubjektivitásra.:) Így ha egy bor jobban tetszik magasabb pontot kap, ha mérsékelten, akkor meg alacsonyabbat, ha nem ittam meg, akkor meg el is tekintek a pontozásától. Ilyen egyszerű.  Nem lesz szerkezetivás, nem lesz egyensúly mérlegelés meg utóízhossz-méricskélés. Csak szimplán, zsigerből, amilyen érzemet kivált.

Ismét egy négykezes jegyzet következik, ezúttal a Badacsony New Yorkban-ról. Én első bálozóként vettem rajta részt , de a nemrégiben a borrajongó csapat alfahím státuszba kerülő nem kicsit grafomán tagja, Furmintfan természetesen már évek óta szorgosan készíti a historikus jegyzeteit: 2014, 2015 és 2016. Én 3-3 fehér és vörös kedvencet emelnék ki, a dupla akkora májkapacitású szerzőtársam kétszeres szorzóval iszik és ír. Nekem 2 dolog miatt is hasonlít a Badacsonyi borvidék a Tokajira, egyfelől sajnos a megítélésében nem a szuper kis-középpincék a meghatározóak, hanem csakúgy mint amott a Kerház, emitt a Vargabor repíti szét az országban a hírét a vidéknek. Másfelől manapság már nem a borvidék névadója a referencia (Hegyaljával kapcsolatban is sokaknak lehet, hogy Mád, Tarcal, vagy Tállya jobban csengő hívószó már Tokajnál), az ikonikus borok leginkább a Szent György-hegyről vagy akár a Csobáncról jönnek.

Rég jártam már Mitiszol? fesztiválon, utoljára 2014-ben, tehát több év kimaradt, és valójában idén is csak az utolsó előtti pillanatban dőlt el, hogy megyek. A rendezvénynek egy ideje már a Millenáris ad helyet, mintha a külföldi kiállítók száma is megnőtt volna utolsó fesztiválozásom óta. A hangsúly azonban ugyanúgy a természethű borokon van. Nem is szaporítom a szót, következzen egy beszámoló amolyan távirati stílusban.

Talán nem túlzok, ha azt állítom, Takács Lajos a magyar borvilág egyik legérdekesebb, legeredetibb egyénisége, és nagyon jó, hogy mindezt nem kell múlt időbe tenni, hiszen a Somló elhagyása után Lajos most Tokajban tevékenykedik (valószínűleg kevesen tudják: Takács Lajos a borvidék szülötte, Abaújszántón látta meg a napvilágot). Nem túl gyakori, hogy valaki alig néhány év borászkodás után legenda-státuszig emelkedjen, de azt hiszem, Takács Lajosnak ez a Somlón sikerült. A sors úgy hozta, hogy a borász elhagyta "A Hegy"-et, de a borkészítést szerencsére Tokajban sem hagyta abba, még ha eredetileg ez is volt a szándéka.
Lajos somlói borai szép lassan elfogynak, a tokajiak még forgalomba sem kerültek, ritka alkalom tehát, hogy egyetlen kóstoló alkalmával mind a somlói, mind a tokaji munkásságába bepillantást nyerhettünk. Tar Ferenc a Borászportrék-sorozat keretében egy (majd a nagy érdeklődés miatt még egy) ilyen estét szervezett a Carpe Diem-be. 

(Takács Lajos és Tar Ferenc, a képet a Carpe Diem facebook oldaláról kölcsönöztem)

Augusztus utolsó, igen forró szombatja bizonyos szempontból remekül passzolt egy vulkanikus borokról szóló fesztiválnak, még ha a legtöbb ember ilyenkor legszívesebben inkább egy medencében múlatná az időt. Én viszont valamilyen szinten bepótolva az idén is betervezett mátrai bortúrát, Gyöngyöspata hétszintes pincesorát vettem a nyakamba és a tavalyi debütálás után ismét megrendezett Vulkanikus Borok (Fesztiválja) névre keresztelt családias kis rendezvényen ismerkedtem meg néhány borral.
Mátrai borászok és vulkanikus alapkőzeten operáló egyéb borvidékek borászai egyaránt szerepelnek a kiállítók listáján, néhányan pedig a gasztronómiai élvezetekhez igyekeznek hozzájárulni. A családias hangulatú, nyugodalmas mederben csordogáló rendezvényen nem volt tömeg, nem volt kapkodás, kényelmesen lehetett kóstolgatni, beszélgetni, a tájat szemlélni. Eleinte csodálkoztam a Budapestről érkező vendégeknek szervezett busz késői visszaindulási időpontján, aztán ahogy közeledett az a bizonyos késő esti óra, rájöttem, hogy még így is rengeteg olyan termelőt kihagytam, akiknél be volt tervezve a kóstolás, ráadásul a gyöngyöspatai templom megtekintése is kimaradt. Így jártam, de panaszra így sincs ok, jól telt a nap, a többit majd talán jövőre bepótolom. 

A múltkori téves kör után végül megjelentem a Balatonfüredi Borhetek nyitányán. Ismét csak megijesztettek, tulajdonképpen hivatalosan csak holnap kezdődik, ma még csak kipakolnak. De jó, mondom, hogy 13-ikát írtak kezdésnek. Azért nem fordultam sarkon, mert néhány bodénál már kinyitottak, sőt ahogy haladtunk előre az estével, szerencsére majdnem mindenütt.

Forrás: www.balatonfured.info.hu

Zömmel számomra teljesen ismeretlen pincék szortimentjébe kóstoltam bele szúrópróba-szerűen, legtöbbjük a 2015-ben alakult Rizling Generáció tagjai. A kóstolt borok átlagos szintjét nem éreztem túl magasnak, de azért volt ami tetszett.

Nem túl olvasmányos poszt következik, lényegében az ott papírra vetett krix-kraxokat gépeltem csak be.

A Somló ikonszerű, már-már legendás Fekete Bélája által fémjelzett Fekete Pince múltja tündöklő, jelene sorsszerűen tragikus, jövője pedig a múlt tapasztalataira, valamint a felhalmozott tudásra alapozva ígéretes. Nem szeretnék mélyebben belemászni a most helyzetproblémáiba, megtette már helyettem más elég ügyesen, azt viszont feltétlenül fontosnak tartom megjegyezni, hogy a pince kétezres éveinek borai túlzás nélkül játszottak kulcsszerepet borfogyasztási jellemrajzom fejlődésében, valamint önmaguk létezésével bizonyították a somlói borvidék termőhely-adottságainak erejét, egyediségét és önálló létjogosultságát. Úgy hírlett, hogy bár a birtok tulajdonosváltása után a borok Fekete Béla felügyelete-szakértelme mellett készülnek, a stílus csiszoltabb, kifinomultabb és puhább lett, kíváncsi voltam tehát, hogy mindebből mi következik a pince minőségi folytonosságával kapcsolatban. Erre szolgáltatott kiváló lehetőséget ez a tizenkettes juhfark, ami ugyan hátcímke szerint még Béla bácsi keze munkája, de kétségkívül újszerű stílusról, újragondolt, áramvonalasított irányról igyekszik mesélni. Ráadásul elég ügyesen.

Szinte pontosan egy évvel tavalyi felvidéki bortúránk (1., 2.) után ismét átruccantunk pár napra a határ túlsó oldalára néhány borászat meglátogatása céljából. Ebben az évben ambiciózusabb terveink voltak: több érdeklődő, több nap, több borászat. A nettó 2 nap alatt összesen négy pincészetnél jártunk, akik két különböző település határában tevékenykednek. Vendéglátóink igen jól tartottak minket: az ott töltött idő alatt sikerült közel 70 bort megkóstolni.

Az első napot Bélán (Belá) töltöttük, ahol a Chateau Belá-nál, majd Bott Frigyeséknék vendégeskedtünk. A második nap Kürtöt (Strekov) vették be csapataink, de erről majd terjedelmi okokból külön számolunk be. Nem is szaporítanám feleslegesen a szót, térjünk a lényegre: az első két pincére és az ott kóstolt monstre borsorokra.

Tavaly júliusban jártunk Bott Frigyeséknél, ahol fantasztikus 2015-ös sort kóstoltunk néhány ráadás borral együtt. Azóta a 2015-ös borok egy részébe hébe-hóba belefutok 1-1 pohár erejéig, otthon is félre van téve néhány palack, azonban a sor valószínűleg legérdekesebb tagjával azóta a júliusi este óta nem találkoztam. Egészen hétfőig.

A "tegnap ittam" sorozat általában olyan borokról szól, amelyekből egy egész palackot tett magáévá a sorok írója és esetleges kóstolótársasága (bár néhány kivétel akadt már a sorban), ez a poszt most a szabályt erősítő kivételek egyike lesz. A Drop Shopban éppen poharazzák a bort, úgyhogy hétfőn szépen én is beillesztettem az aznap kóstolt fehérek végére és nem bántam meg.

Mátyás Andrásék utolsó utáni, előre nem tervezett hordómintáinak villámízlelése után időszerűen hagytuk magunk mögött Kisújfalu (Nová Vieska) külterületét, hogy tizenöt kilométernyi autózást követően Bélán (Belá) találkozzunk elszállásolónkkal és esti házigazdánkkal, Bott Frigyessel és családjával. A majd' négyszázas lakossággal rendelkező szlovákiai, de gyakorlatilag színmagyar kistelepülés nevezetessége – a nyilvánvaló Château Bélán túl – Botték 86-os panziója, amely a pince muzslai (Mužla) kötődése ellenére már-már luxusszintű turizmusorigónak számít szálláslehetőség és borkóstolás tekintetében is. Mivel Frigyes boraival ezidáig inkább futólag, illetve egy-egy szólóműsor keretében találkoztam, időszerű volt, hogy féltucatnyi borbuzernyák-csapatunk ne csak a panzió medencéjébe, hanem a borok és a házigazda szavaiba is ugorjon legalább egy fejest. Az alábbiakban igyekezetileg próbálom összekaparni a borok és a szavak által összeállított tapasztalatképet, ezzel pótolva többéves adósságomat a pince és Dél-Szlovákia tekintetében egyaránt.

Az idén 70 éves Tornai Pincészetet Tornai Endre alapította, az induláskor alig egy holdnyi területtel. Az első palackozott bor az 1984-es évjáratból készült. Ma a pincészet 54 ha termőterülettel rendelkezik és a borvidék egyik meghatározó borászatává vált. Jelenleg már a harmadik generáció kezében van az irányítás a borászati munkákért Kamocsay Ákos és Polyák István felel. A birtokon tavaly év végén étterem nyílt, és most új színfoltként őszre egy, a juhfark fajtát a figyelem középpontjába állító rendezvényt is tervez pincészet.

A termékpiramis három lépcsőből áll: a "Friss" borcsalád neve magáért beszél, ezek acéltartályban erjesztett és érlelt, kis maradékcukrot tartalmazó, mindennapi fogyasztásra javasolt fiatalos borok. A "Prémium" kategóriában már komolyabb - általában tartályos és hordós tételek házasításából álló - borokkal találkozunk, amelyek jól párosíthatóak ételekhez, jól reprezentálják a borvidéket és remek ár-érték arányt képviselnek. A "Top Selection" borok a pincészet legkiválóbb területeiről válogatott szőlőből készülő, legmagasabb minőséget képviselő, a somlói karaktert híven tükröző csúcsborok.

A pincészet igyekszik erősíteni marketing-fronton, szeretnék a borokat minél szélesebb közönséggel megismertetni, ennek jegyében kerestek meg, hogy kóstoljunk meg néhány bort, köztük az utóbbi években komoly nemzetközi elismeréseket begyűjtő tételeket is. 

Nem is túl régen volt egy olyan kóstolónk, amikor mindenféle 2011-es komoly fehér bort eresztettünk egymásnak vakon. Lehet mondani, hogy értelmetlen az egész, ennyire más fajtákat, műfajokat értelmetlen hasonlítgatni, de mégis valahogy nagyon jól elsült az egész. Nem kioltották egymást, hanem inkább színesítette a sor egészét a stílusok sokfélesége.

A sors úgy hozta, hogy mostanság meg összejött a gyűjteményemben mindenféle 2014-es fehér bor és hát gondoltam miért is ne lehetne a fenti sor mintájára egy hasonló egyveleget megkóstolni vakon.

Fogadjátok szeretettel:

Somlói Apátsági Pince: Nagy-Somlói Juhfark 2014

Az utóbbi években többször volt olyan benyomásom, hogy a SAP borok stílusváltáson mentek keresztül, mintha a kezdeti évek extrémitásai felől befogadhatóbb, letisztultabb, de kevésébé ütős irányba mozdultak volna el. BZoli ezt a felvetésemet cáfolta, amit ugye első kézből származó info lévén kénytelen vagyok elfogadni. Ugyankkor egész mostanáig én egyszerűen gyökeresen másnak éreztem az elmúlt néhány évjárat borait, mint a kezdetekét. Itt sem kell olyan olajosan sűrű, fenolos jegyekben gazdag borra számítani, mint a 07-08-as évjáratokról őrzött emlékekben, de mégis azokat idézi a beltartalom, a gazdagság, a jó értelembe vett túlérettség, csak kultúráltabb köntösben.

Nagyon érett, tömény, enyhén aszaltas, de abszolút vitális sárgabarackos-birsalmás-primér fehér szőlős gyümölcsösség. Mellette van egy kis mézesség plusz némi sós-fémes-vegetális-avaros fűszeresség, ami ad neki egy karakánságot.Szájban elég nagy testű, intenzív ízű. Zamatos és karakteres a korty. Hossz, mélység tekintetében közepesnél komolyabb anyag. Savban se nem kinomult, se nem karcos, inkább olyan élettelteli, enyhén darabos, de mégis jól eső. Az alkohol diszkrét. Kifejezetten tetszett. Erősebb 6 pont.

Évről évre ki szoktam nézni a szegedi borfesztre, bár mondjuk ki, nem épp az a rendezvény, amelyik bármelyik borbuzi valamennyi igényét képes lenne kielégíteni. Mivel ritkán van változás a felhozatalban, így kevés különbséggel én is a szokottabb neveknél jártam ezúttal is. Jegyzetelni nem jegyzeteltem, de pár nap után úgy döntöttem mégis papírra vetem az emlékeimet. Ebből kifolyólag az évjáratok helyenként hiányoznak.

Fogadjátok szeretettel, a legjobban tetsző borokat aláhúztam.