Rég nem látott vendéget köszönthetett a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozata, amikor október közepén ifj. Szepsy István látogatott el a Bortársaság Parlament emeleti kóstolótermébe. A Szepsy Pince évtizedek óta a borvidék egyik meghatározó pincészete, mind a száraz, mind az édes borok terén úttörő szerepet vállaltak. A fókuszban hosszú ideje a száraz furmint és az aszú áll, előbbiekből parecellaszelekciók, az aszúkból dűlőszeleciók helyezkednek el a szortiment csúcsán.
A pincénél folyamatban van a generációváltás, de ahogy ifj. Szepsy István elmondta, édesapja a háttérből még mindig aktívan kiveszi a részét a pincészet életéből, viszont most már megteheti, hogy ő csak azokkal a munkafolyamatokkal foglalkozzon, amelyekkel tényleg szeretne.
Jelenleg 54 hektár szőlővel rendelkeznek Szepsyék, ebből 3 hektárt kutatási célokra és szaporításra használnak, 11 hektárról - ahol 2016 után telepítettek szőlőt - pedig más név és címke alatt készülnek borok.

Ifj. Szepsy István komoly sort mutatott be, amelynek gerincét a 2021-es dűlős furmintok alkották, köztük 3 parcellaszelekcióval, majd a sorban eredetileg is szereplő két édes bor után meglepetésként még egy régebbi évjáratú aszút is kóstolhattunk.

Balassa István volt júliusban a Bortársaság Borász a házban eseménysorozatának vendége, kétszer is, mert a nagy érdeklődésre tekintettel egy második időpontot is meghirdettek. Balassa István eredetileg a Balaton környékéről származik, mégis a Tokaji borvidéken kezdett el borászkodni. Lassan 20 éve, 2005-ben alapította meg saját pincészetét, amely ma már 17,6 hektárnyi területtel rendelkezik (ebből 2,4 ha parlag) a borvidék 11 dűlőjében, 45 parcellában, Tokaj, Tarcal és Mád környékén. Mára a borvidék egyik legismertebb és legelismertebb borásza, aki a saját borok készítése mellett a Grand Tokaj szőlészeti igazgatójaként is tevékenykedik, ennek köszönhetően különleges rálátása van a borvidékre.

Hét bort kóstoltunk, a sor elején rögtön a meglepetés tétel szerepelt, ezt követte a "Kacsa", a dűlős borok, majd természetesen szamorodni és aszú. Közben természetesen sok szó esett Tokajról, a borvidéket érő kihívásokról, változásokról, a furmintról és az édes borról.

2024-ben sem maradunk Furmint Február és Furmint Február Nagykóstoló nélkül. Az idei már a 14. Nagykóstoló lesz a 2010-ben életre hívott eseménysorozat történetében (2021-ben elmaradt a rendezvény a COVID miatt), ismét a budai Hagyományok Háza ad majd otthont a több, mint 60 kiállítót és legalább 200 bort felvonultató a rendezvénynek. 2024. február 1-jén, csütörtökön 16:00 órától várja a vendégeket a Furmint Február Nagykóstoló.

A Nagykóstolóhoz hasonlóan évek óta hagyomány, hogy a főszervező, Kézdy Dániel egy szűk körű kóstolót is tart az esemény előtt néhány héttel a sajtó képviselőinek. Az idei sajtókóstolót egy kis játékkal dobták fel a szervezők, a vakon bemutatott borokat egy online szavazó alkalmazás segítségével kellett megtippelni. Sajnos csak késve tudtam megérkezni a Kóstolom Borbárba, így a játékról lemaradtam, de a borokat azért gyorsan végigkóstoltam.

Februárban írtam már a három tokaji pincészet - Homoky Dorka, TR Művek, Zsirai Pincészet - által jegyzett Zsendülés-ről, ami tekinthető egyrészt egyfajta laza közösségének és eseménysorozatnak egyaránt. Februárban Budapesten indult az idei Zsendülés kóstolók sora, majd a kellemesebb idő beköszöntével a Tokaji borvidékre költöztek a rendezvények. Novemberben újra Budapesten lehetett találkozni a három borászattal és boraikkal, a Lumen Kávézóban.

(Homoky Dorka, Zsirai Kata és a TR Művek: Uliczki Dénes, Kada Anikó és Szamosujvári Pál egy korábbi rendezvényen - a fotót a Zsendülés instagram oldaláról kölcsönöztem)

A hétfőn megírt 2016-os szamorodnik előtt nyílt egy másik nagyon érdekesnek ígérkező sor is: az egyik kóstolótársunk 2009-es Szepsy furmintokat hozott magával. Régóta nem kóstoltam már érett Szepsy száraz borokat, 10 évnél idősebbeket pláne nem, arra pedig különösen ritkán nyílik alkalom, hogy egy régi évjáratból több dűlős tételt is megvizsgálhassunk egymás mellett. Nem csoda, hogy mindannyian izgatottan vártuk, mit mutatnak ezek a borok 13 évvel a szüret után. Már a bontás utáni pillanatok is örömre adtak okot: a dugók gond nélkül, egy darabban hagyták el a palackok nyakát, a TCA sem rontotta el bulit, de az igazi próba még előttünk volt.

Elég furcsa dolog májusban Furmint Február előkóstolóról írni, de az utóbbi 2 évben már hozzászokhattunk, hogy az élet nem várt fordulatokat produkál. 2021-ben elmaradt a Furmint Február hagyományos Nagykóstolója a Vajdahunyadvárban, 2022-ben ugyan lesz kóstoló, de mind az időpont, mind a helyszín megváltozott. A rendezvény Budára, a Hagyományok Házába költözött és idén kivételesen nem februárban, hanem május 19-én, azaz a jövő héten kerül megrendezésre.
Kézdy Dániel szokás szerint meghívta a sajtó képviselőit egy szűk körű beharangozó kóstolóra, aminek már évek óta a budakalászi Kálvária Pince ad otthont. A lehetőségnek duplán örültem, ugyanis jelen állás szerint a fő esemény idején éppen nem leszek itthon, úgyhogy 10 év után ki kell hagynom a legnagyobb furmintszemlét. A sajtókóstolón Szabó Zoltán hosszúhetényi borász tartott egy rövid, de informatív előadást a fajtáról, miközben 10 különböző furmint is várt minket az asztalon, borvidékek és évjáratok terén is széles spektrumon mozogva.

Furmint Február végére két Gizella Hárslevelűt hoztam régebbi évjáratokból. Eredetileg egy Barát Hárslevelű vertikálisra terveztem félre tenni az utolsó 2018-as palackomat, de készletrendezgetés közben realizáltam, hogy a korábbi évjáratokat már kivégeztem. A 2015-ös Szent Tamás Hárslevelűből szintén az utolsó palackom került elő a "leltárkészítés" közben. Ha már az eredeti terv úgyis kudarcba fulladt és véletlen így összehozta a két üveget, úgy éreztem felesleges tovább várni, és felbontom őket együtt.
A hárslevelű érlelhetősége - ahogy a furminté is - gyakran vita tárgya, pozitív példákat éppúgy találni, mint negatívakat. Szerencsére ezzel a két Gizella borral az égvilágon semmi gond nem volt, a páros mindkét tagja gyönyörűen muzsikált három napon keresztül.

A Royal Tokaji az 1990-es évek óta a Tokaji borvidék egyik meghatározó nagybirtoka, jó ár-érték arányú száraz boraik és aszúik hosszú ideje megbízható és széles körben elérhető választásnak  bizonyulnak. A szortiment alapjai mellett dűlős borokat is készítenek, száraz furmintokat és aszúkat egyaránt. Ma már kevésbé számít kuriózumnak, ha egy tokaji pincészet dűlőszelektált aszúval rukkol elő, de a Royal Tokajinál már a borvidéken elsőként, 1990-ben is palackba zártak egy dűlős aszút, így a mádi birtok mindenképpen úttörő szerepet vállalt ezen a téren (is). Az 1990-es évek óta a birtok kiemelkedő években a legkiválóbb termőhelyekről palackoz válogatott aszúkat. 2017 fantasztikus évjárat volt a borvidéken, mind a száraz, mind az édes borok szempontjából, nem meglepő, hogy a dűlős aszúsor ebben az évben is elkészülhetett.

Otthoni készletrendezgetés közben bukkantam rá egy kartonra nemrégiben, amely 2016-os Gizella borokat rejtett. 2016 érdekes évjárat volt Tokajban, a szüreti időszakot nagy esőzés vágta ketté. Aki korábban szüretelt, penge savú, feszes, karcsúbb borokat zárhatott palackba, de időbe telhetett, mire ezek a savak kicsit lekerekedtek a palackban. Mások kivártak, és a csapadékhullám elvonulását követően szedték le a szőlőt, ezek a borok lágyabbak, kerekebbek, de lazább szerkezetűek lettek. Szilágyi László az első táborhoz tartozott, ő is szikár, élénk savú száraz borokat készített ebből az évből, jogosan merülhetett fel, hogy igényelték ezek a borok a palackos érlelést.
Igazság szerint nem volt előre kitervelve, hogy 2021-ig őrizgetek egy dűlős sort, de ha már így alakult, Táncoló Medve társaságában megnéztük, hogy állnak a palackban szüret után 5 évvel Szilágyi László dűlős furmintjai és hárslevelűi.

Tokaj a hazai boros körökben különböző témák számos vitát generál, ezek közül egy, kevésbé felszínen lévő diskurzus a fajtákról szól. A borvidéken hat engedélyezett fajtából készülhet tokaji eredetmegjelöléssel bor, ezek pedig a furmint, hárslevelű, kabar, kövérszőlő, sárgamuskotály, zéta. Vannak borászok, akik szerint felesleges összezavarni a képet nemzetközi fajtákkal, bőven elég a hat engedélyezett fajta, általában a furmint kiemelésével, míg mások inkább szabad teret adnának a kísérletező kedvnek.
Néhány hegyaljai borászat már hosszú évekkel ezelőtt elkezdett játszani nemzetközi fajtákkal is, részben azért, mert úgy találták, hogy az akkor nemzetközi fronton még kevésbé ismert furmint (és hárslevelű) helyett ezekkel a már jól ismert szőlőfajtákkal könnyebb lehet megszólítani és bevonzani a külföldi fogyasztókat. Leginkább a chardonnay, sauvignon blanc és pinot noir hármasból készült fajtaborokkal lehet találkozni egyes pincészetek választékában, de készült már a borvidéken syrah, kékfrankos, rosé, vagy régi magyar fajták felhasználásával házasított bor, sőt nemzetközi fajta és tokaji fajta házasítása is. Csepp a tengerben a véleményem, de szerintem egyrészt az a kevés nemzetközi, vagy más, nem tokaji fajtából készült bor mennyiségileg aligha zavarja a borvidék furmint és hárslevelű dominálta össztermelését, az édes boros mezőnyben amúgy sincs szerepük, cserébe viszont kifejezetten izgalmas és jól sikerült borokat is lehet kóstolni a nemzetközi fajták és a borvidék együttállásából.
Balassa István, a tokaji termőhelyek egyik feketeöves vallatója 2018-ban döntött úgy, hogy ideje más utakon is elindítania a kutatást és a tapasztalatszerzést arról, hogyan tudja még jobban kihasználni a Tokaji borvidék adottságait. De mi jöhet még a dűlő- és parcella-szelektált furmintok, hárslevelűk és szamorodnik után? Nos, valami egészen más.

A borász kedvenc fajtája a rajnai rizling, így 2018-ban osztrák riesling oltványokból is telepített egy keveset Mád ikonikus dűlőjére, a Szent Tamásra, amely elsősorban dűlőszelektált száraz furmintjairól vált nevezetessé az elmúlt években, de kiváló dűlős aszúk is készültek már innen. A viszontagságos 2020-as évjáratból érkezik az első bor a fiatal ültetvényről, mindössze 494 palack került letöltésre. Balassa István szerint elképesztő harc dúl a palackban a termőhely és a fajta között, érdekes látni és összehasonlítani a párhuzamokat, valamint az eltéréseket, valamint a bor érését is érdemes lesz ilyen szempontból figyelni. 2020, de valószínűleg 2021 sem szerepel majd a legjobb tokaji évjáratok emlékkönyvében, de a borász elvárásai szerint az ültetvény korának előrehaladtával jó évjáratokban egészen kivételes borok születhetnek majd itt. A kísérlet-sorozatnak lesz újabb elágazása is, hamarosan egy újabb szőlőfajta és termőhely találkozásával (is) folytatódik.

Az idei év több, évek óta stabil pontnak számító programot is eltörölt az életemből, szerencsére Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud 2010 óta megrendezésre kerülő szüreti fesztiválja a Mindszenthavi Mulatság nem került fel a listára. A borongós idő és a járványhelyzet valószínűleg sokaknak kedvét szegte, legalábbis én az elmúlt évekből lényegesen több érdeklődőre emlékszem, de az eső szerencsére alig esett, így a kinti programokat nem kellett beltérbe vinni és a távolságtartás miatt sem kellett aggódni.

(A Bodrog Borműhely udvara)

Én délelőtt érkeztem és késő délután indultam haza Táncoló Medve kolléga úrral, akivel részben együtt látogattuk meg az egyes helyszíneket is. Idő hiányában így a legtöbb helyen csak rövid látogatást tettem, tettünk, kicsit kapkodós volt a jegyzetelés is, de azért próbálkoztam.

Már magam sem tudom, melyik évben fordult elő utoljára, hogy egészen őszig nem jártam a Tokaji borvidéken, de most úgy alakult, hogy csak szeptemberben sikerült sort kerítenem az első - de remélhetőleg nem utolsó - idei látogatásomra, és az is rövidre sikerült. Rövidre, de igen tartalmasra, tegyük mindjárt hozzá, mert egy délután alatt azért elég sok helyen megfordultam a Mádi Ősz rendezvény szombati napján. A település legtöbb ismert borászata kinyitotta a pinceajtókat szeptember első hétvégéjén, és a saját borokon túl többnyire zenés programokkal, vendég kiállítóval - étteremmel vagy borászattal - is várta az érdeklődőket.

A délután gyorsan elszaladt, de vártnál így is sokkal több bort sikerült megkóstolnom, így két részre osztottam a beszámolót. Az első részben több pincészet szerepel, akiknél rövidke villámlátogatásokat tettem.

A kisebb családi pincészetek borászai ritkán tartanak kóstolókat Budapesten, az pedig tényleg csak elvétve fordul elő, hogy egy évben több alkalom is beleférjen a naptárba. Így aztán magam is meglepődtem, hogy alig három hónapon belül Balassa István másodjára is tartott egy borbemutatót a fővárosban, ezúttal a Kóstolom Borbárban. A borsor csak részben mutatott átfedést volt a Carpe Diem-ben tartott júniusi szeánszra válogatott tételekkel, illetve az akkor még mintaként szereplő 2018-as száraz borok azóta palackba kerültek, meg egyébként is: ismétlés a tudás anyja, így aztán beneveztem én is a kóstolóra.

Tavaly december és a tavaszi hónapok után ismét egymás mellé pakoltam 7x2 bort, hogy a párokat együtt kóstolgatva tegyem érdekesebbé az élményt.

A hét az Ikrek jegyében telik majd, hiszen május végén-június elején Szilágyi László és Balassa István is a Carpe Diem vendége volt, a borászportrék sorozat keretében. :) Mivel ezek az esték mind a borsort, mind az időtartamot tekintve meglehetősen hosszúra szoktak nyúlni, a két elválaszthatatlan barát, akik gyakran tartanak közös kóstolókat és borvacsorákat is, most külön-külön mutatta be borait, életútját, birtoka múltját, jelenét, jövőjét.
Először tehát Szilágyi Laci és a Gizella Pince volt a vendég a korábbi, május végi időponton. Időben és térben is széles sort kóstoltunk, 2018-tól 2013-ig mentünk vissza a száraz borokkal, 2006-ig az édesekkel, közben pedig több dűlő boraival is ismerkedtünk, köztük természetesen Szil-völgyekkel és Szent Tamásokkal. A végén pedig még söröztünk is egyet.

Több év kihagyás (igazából csak 2017 és 2018 maradt ki, de valamiért többnek tűnt) után idén ismét ellátogattam a VinCÉ-re, amely azóta a pesti belvárosból átköltözött a budai oldalra, a Várkert Bazárba. A borok iránt komolyabb érdeklődést tanúsító vendégeknek mindig a mesterkurzusok jelentik a rendezvény legfőbb vonzerejét, itt van a leginkább esély arra, hogy ritkán látott előadókkal és különleges, kultikus borokkal fussunk össze. Ha már ismét ott voltam a VinCÉ-n, én is váltottam jegyet két mesterkurzusra, az egyik magyar, a másik külföldi vonatkozású volt. Előbbin két borvidék két meghatározó borásza mutatott be néhány bort és egyben a mögöttük álló családi birtok filozófiáját és ezzel együtt a borvidéket is: Figula Mihály Balatonfüredről és ifj. Szepsy István Mádról.

A hazai viszonylatok tekintetében az édesbor legalább annyira számít szezonális szeszterméknek, mint a pezsgő. Amennyiben ezt az alaptételt elfogadjuk, akkor célszerű legalább azért tennünk valamit, hogy az év végi szezonalitás szerepköréből kihozzuk a lehető legtöbbet. Ha nem szeretnénk, vagy költségvetésileg egyszerűen csak nem tudunk az aszúszintig merészkedni, akkor Tokaj tekintetében a szamorodnik mellett a kései szüretek maradnak potenciális jelöltként. 

A piac ezen szegmense persze rendkívül széles, eképpen nem mentes a buktatóktól sem, de ha ügyesen és körültekintően választunk, megfizethető élményekkel gazdagodhatunk. Ezekből szeretnék most mutatni kettőt: egyet a kategória ár szerint rendezett halmazának elejéről, egyet pedig a végéről. Két külön koncepció mentén kialakított stílust, melyekkel ízlés szerint édesen zárhatjuk le az évet anélkül, hogy azt havi költségvetésünk a szükségesnél jobban megérezné.

A mádi Szent Tamás Pincészet borait többé-kevésbé rendszeresen kóstolom, de valahogy úgy esett, hogy a 2015-ös évjárat dűlős boraihoz még csak szórványosan, "fesztiválkörülmények" között volt szerencsém. A Gourmet Fesztivál ugyan szintén fesztivál, ebből kifolyólag itt is hasonlóan csak kapkodva kóstolhattam volna a borokat (a legtöbb kiállítónál így is történt), de a pincészet standjánál sikerült elkapnom egy csendesebb időszakot, így volt idő és hely nyugodt körülmények között barátkozni a 2015-ös dűlőszelektált tételekkel és néhány édes borral is.

(A pincészet mádi feldolgozója 2016-ban)

Ki mondta hogy az ikonikus mádi Szent Tamásról csak aranyáron lehet bort kapni? Az első osztályú mádi dűlők közül is  talán a legnagyobb tisztelettel emlegetett Szent Tamásról készült borok általában a borvidék legdrágább tételei között vannak. Hirtelen nem is nagyon jut eszembe senki, aki 5000 magyar forint alatt méri innen készített borának egy-egy palackját. Homoky Dorka, a fiatal tállyai borászlány Szent Tamás furmintja azonban igazán barátságos áron és - horribile dictu - csavarzárral lezárt palackban került forgalomba.
Ott voltunk a tősgyökeres tállyai borász első szárnypróbálgatásainál (1., 2., 3.), és mondhatom, hogy többé-kevésbé figyelemmel követem Dorka és borai útját. Az évek során szépen alakult a külcsín és a belbecs egyaránt, azt hiszem, most már beszélhetünk saját stílusról a Homoky Dorka-borok esetében. A Homoky család már a 19. század vége óta foglalkozik borkészítéssel, Dorka 2012-től viszi tovább a hagyományt, de - bár a szülői támogatás megmaradt - rögtön saját útjára lépett. A család ültetvényeiről külön kis parcellákat kapott, a szőlőben és a pincében már egyéni elképzelései szerint dolgozik. Előbbiben és utóbbiban is a természetesség híve, a felszívódó szerek felhasználását kerüli és a borkészítés során is igyekszik csak a szükséges mértékben beavatkozni. A tállyai közösségi életből szintén kiveszi a részét, és tagja a fiatal borászokat tömörítő "Tokaj Y" csoportnak. 

A Furmint Február apropójából összerántott tegnap ittam furmint-sorozat záróakkordjaként tehát Dorka furmintja került az asztalra (a balatoni furmintok sem maradtak ki a szórásból februárban, de azokról más keretekben lesz szó). 

Talán nem túlzok, ha azt állítom, Takács Lajos a magyar borvilág egyik legérdekesebb, legeredetibb egyénisége, és nagyon jó, hogy mindezt nem kell múlt időbe tenni, hiszen a Somló elhagyása után Lajos most Tokajban tevékenykedik (valószínűleg kevesen tudják: Takács Lajos a borvidék szülötte, Abaújszántón látta meg a napvilágot). Nem túl gyakori, hogy valaki alig néhány év borászkodás után legenda-státuszig emelkedjen, de azt hiszem, Takács Lajosnak ez a Somlón sikerült. A sors úgy hozta, hogy a borász elhagyta "A Hegy"-et, de a borkészítést szerencsére Tokajban sem hagyta abba, még ha eredetileg ez is volt a szándéka.
Lajos somlói borai szép lassan elfogynak, a tokajiak még forgalomba sem kerültek, ritka alkalom tehát, hogy egyetlen kóstoló alkalmával mind a somlói, mind a tokaji munkásságába bepillantást nyerhettünk. Tar Ferenc a Borászportrék-sorozat keretében egy (majd a nagy érdeklődés miatt még egy) ilyen estét szervezett a Carpe Diem-be. 

(Takács Lajos és Tar Ferenc, a képet a Carpe Diem facebook oldaláról kölcsönöztem)

Ilyen az, amikor a végére marad a dolgok legeleje. Történt ugyanis, hogy az augusztusi fülledt üresjáratok kellős közepén átfutottam borjegyzeteimet, és arra jutottam, hogy bár utazok éppen eleget, az utolsó tokaji látogatásom időtartománybeli elhelyezkedése a jelentől gyakorlatilag évdimenzióban mérhető. Az igény tehát adott volt, ha másra nem is, de egy egynapos jövök-megyekre mindenképpen, úgyhogy különböző interaktív csatornákon addig zaklattam Szilágyi Lászlót, a Gizella Pince origóját, amíg csak-csaknem találtunk egy legkisebb közös naptöbbszöröst. A tervezett gyorsforduló végül odáig hízott, hogy csatlakozott hozzám a blog élmunkása,  a címzetes Tokaj-szakivó furmintfan. És ha már így alakult, akkor inkább dupláztunk egyet, és az éjszakát annak rendje-módja szerint jól elgörbítettük, majd ami maradt belőle, azt a Gizella-vendégházban töltöttük el. Az egészből talán a tizenhatos Gizella-borok kóstolása lehet blogszinten érdekes, igyekszünk is pótolni a pótolhatót négykézzel, itt és most.

A Bomboly

A lassan-biztosan hagyományszerű formát öltő vasárnap délutáni hétzáró borozások keretei között ezúttal Tokaj kettőezer-tizenegyes évjárata került terítékre két pince borszemüvegén keresztül. Lehet építő jellegű vitatárgy a kérdés, miszerint egy '11-es évjáratmetszet mennyire számít időutazásnak alig hat év távlatából a száraz hegyaljai fehérek vonatkozásában, ugyanakkor tényszerűnek hat, hogy vannak frissebb borok is a piacon, melyek kevesebbet mesélnek a száraz Tokaj eltarthatóságáról. Messzemenő következtetéseket nem vonnék le, lévén inkább a szórakozás volt a célunk, mintsem a szigorú ítélethirdetés, ráadásul a Szent Tamás pince, valamint Balassa István borai ennek inkább többé, mintsem kevésbé meg is feleltek. Rövid rezümé: soha rosszabb pontot a hétnek a végére. A hosszabb élménybeszámolóra éhesek pedig nyugodtan gördítsenek tovább, ugyanis a házigazda-bortulajdonos furmintfannal kiegészülve következnek négykezes jegyzeteink.

Orsolyák Attilánál tavaly jártam először, remek borokat és ígéretes hordómintákat kóstoltam. 2013-ban csak két édes bor készült a pincénél, ezeket akkor még mintaként vettük górcső alá, most már palackból repetázhattam. A borászatnál 2014 teljesen kimaradt, a 2015-ös évjáratot pedig egy gyöngyözőbor és két száraz bor képviseli. Ennek az öt bornak 1-1 palackját kaptam meg augusztusban a borásztól kóstolásra.