A Szentesi József által újra felfedezett régi magyar fajták közül a csókaszőlő volt az első sikeres kísérlet és ez a fajta futotta be eddig a legnagyobb karriert. A fajta hosszú időn keresztül az ország talán legfontosabb kékszőlő fajtája volt, azután szinte teljesen eltűnt. Szentesi József 2001-ben olvasott először a budai vörösről, ami kadarka és csókaszőlő házasítása volt. A nadapi borász 2003-ban oltott át 300 tőkét csókaszőlőre a saját birtokán és a 2004-es szűztermésnek a csodájára jártak a hazai borászvilág nagyjai. Hirtelen fellelkesülve közülük sokan telepítettek a fajtából a saját birtokukon, de csak kevesek tartottak ki mellette, mások pár éven belül kivágták az ültetvényt. Így is maradt több pincészet, ahol azóta is dolgoznak vele, így Szentesi mellett például a Vylyan, a Bussay Pincészet, a Szászi Pince és a 2HA-tól is palackozott az elmúlt években csókaszőlőből készült fajtabort. Szentesi József szerint nem is könnyű a fajtával dolgozni - kényes, keveset terem, nem bírja a szárazságot, fiatalon kocsánybénulásra hajlamos -, cserébe egyedi, izgalmas aromatikával rendelkezik, élénk savú, elbírja az újhordót is, és jól érlelhető.
Az utóbbi években az Etyek-Budai borvidéken és a Mátrai borvidéken is elkezdtek kísérletezni néhányan a csókával, és bár óriási mennyiségekről még nem beszélhetünk, úgy tűnik, hogy a fajta megvetette a lábát az ország több pontján is. Több lelkes borász más régi magyar fajtákkal is kísérletezik, talán a laska vagy a tihanyi kék lehet a következő figyelemre méltó dobás. Néhány termelő létrehozta a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületet, amelynek célja, hogy ezeknek a szőlőfajtáknak nagyobb támogatottságot biztosítsanak, az ezzel kapcsolatos közös célokat pedig szervezettebben tudják megvalósítani. A május 8-án Budapesten megrendezésre kerülő Régi magyar fajták kóstolóján és a május 24-én Gyöngyöspatán megrendezésre kerülő Kékfrankos, kadarka és régi magyar fajták fesztiválján is kóstolható lesz több csókaszőlőből készült tétel és persze más fajták is. A Szászi Pince a budapesti rendezvényen biztosan ott lesz a kiállítók között, az ő 2023-as Csókaszőlőjüket bontottam ki a héten.

Azt, hogy az Etyeki Kúriának fontos a chardonnay, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy egész rendezvényt építenek a fajtára. A pincészet chardonnay-ja évek óta stabil választás és jó vétel a piacon, én is minden évben megszondázom és nem szoktam csalódni. 2023-ból egy kísérleti tétel is készült a Kúriánál, az MSP (Mérész Sándor Projekt) széria keretében egy betontartályban erjesztett és érlelt tételt is lepalackoztak. Bár alföldi merlot megelőzött a háziverseny megrendezésével, pont a cikk megjelenésekor én is megkóstoltam a két bort és a végkövetkeztetés is hasonló.

Németi Zoltán (alias Octopus) hosszú borblogger-karrierje mellett immár évek óta borászkodik is a Mátrában. Először Kerekes Zoltánnal párban, a Hoop Wines keretében, majd saját néven kezdett el borokat készíteni Gyöngyöspatán. A fókusz egyetlen fajtán, a kékfrankoson van. Bort készíteni persze egészen más, mint írni róla, de a sok kóstolási tapasztalat és a maximalizmus egészen biztosan nem jött rosszul, az eddig forgalomba került borok mindkét pince esetében szépen teljesítettek.
Utoljára tavaly júniusban, Gyöngyöspatán volt szerencsém kóstolni Németi Zolitól borokat a Kékfrankos és régi magyar fajták fesztiválján, azóta eltelt majdnem egy év (a fesztivált egyébként idén is megrendezik). A címben azonban nem csupán az időmúlás szerepel a "hiánypótlás" szó. A standon már akkor is ott volt a 2021-es Gereg Kékfrankos, de már magam sem emlékszem, hogy akkor miért nem kóstoltam. Zolitól azonban nemrég kaptam egy mintapalackot, ezzel most megtörtént a hiánypótlás. Igazi mikrotételről vagy egyébként szó, csak a Taste Hungary-nél és a Kálvária Pincénél elérhető.

A Homola Pincészet borait nagyjából 10 éve követem figyelemmel, és ahogy a pince is különleges hangsúlyt helyez a kékfrankos fajtára, valószínűleg én is a kékfrankosaikat kóstolom és fogyasztom a leggyakrabban. Most a pincészet 2019-es évjárata került sorra, rögtön duplán, mert ebből az évből kékfrankos is forgalomba került, egy "alap" és egy drágább, tihanyi alapanyagból készült tétel.

Azt hihetnénk, hogy Burgundiában Dijon-tól északra már csak Chablis-t és az ottani fehérborokat találjuk, a pinot noir-os területeknek pedig vége, de van egy település Chablis-tól északkeletre, ahol érdekes módon a kékszőlő dominál. Ez Epineuil, ahol Bourgogne Epineuil eredetvédelem alatt rosé-k és vörösborok készülnek. A természeti adottságok Chablis-hoz nagyon hasonlóak, ugyanúgy kontinentális klíma és krétás mészkőben gazdag ún. Kimmeridge-i talaj jellemzi a területet.
A rosé és vörösboroknak legalább 85% pinot noir-t kell tartalmazniuk, a maradék 15% chardonnay, pinot blanc, pinot gris, césar szőlőfajtákból állhat, érdekes módon ezek közül csak az utolsó kék szőlőfajta. Epineuil (és öt másik környékbeli település) fehérborai Bourgogne Tonnerre megjelöléssel kerülhetnek palackba, ezek 100% chardonnay-t tartalmaznak és stílusban nagyon hasonlóak Chablis boraihoz.
Korábban soha nem kóstoltam innen bort, a kíváncsiság és a felfedezés izgalma hajtott, amikor ezt a palackot bedobtam a kosárba. A klímaváltozásnak köszönhetően még az is lehet, hogy pár évtized múlva ennek a kis "vörös sziget"-nek a borai sokkal nagyobb jelentőségre tesznek szert.

Eddig úgy tűnt, hogy az idei tél sem a vastag hótakaróról és a fogcsikorgató hidegről marad emlékezetes, január vége táján sorra dőltek meg a melegrekordok. Persze még így sincs igazán rosé-szezon, de ambiciózusabb, tartalmasabb tétel ilyenkor is lecsúszhat. Tavaly ilyenkor is egy balatoni rosé-t ajánlottam, most folytatom a sormintát, ezúttal egy Figula borral. A Bella Róza 2016 óta készül a pincénél, cabernet sauvignon adja az alapanyagot és hordót is bevetnek a borkészítés során, bár az évek során visszafogták a fa használatát.

Egy kiváló ár-érték arányú hiperes spanyol vörösbor következik a "Tegnap ittam" rovatban. A Művelt Alkoholista veterán szerzője, Németi Zoltán, alias Octopus megelőzött az ajánlással saját oldalán, de mivel mediterrán vörösborból ennél jobb vételt hirtelen én sem nagyon tudok, ezt a kört én sem tudtam kihagyni. Én is kóstoltam és kedveltem a 2017-es elődöt, a 2022-es pedig hűen követi a stílust. Annyit érdemes megjegyezni, hogy a bort jegyző Bodegas Volver nem kispályás játékos (a borrajongón is szerepelt több boruk), kb. 185 hektárnyi területen dolgoznak Alicante DO-ban és elég széles portfólióval rendelkeznek.

Egy fehér újbor már szerepelt idén a Borrajongón, ahogy egy Beaujolais Nouveau is. Most egy villányi vörös újborról lesz szó, a kategória talán legismertebb hazai képviselőjéről. A mára jól bejáratott Vylyan Bogyólé volt az első magyar újbor, amelynél a Beaujolais Nouveau-k esetében bevált szénsavmacerációs technológiát alkalmazták. Azóta hosszú idő telt el, az idei a Bogyólé huszadik évjárata. A recept azért nem volt teljesen adott, a borászat több szőlőfajtával is kísérletezett az évek során, de végül úgy találták, hogy az itthon rendelkezésre álló fajták közül a zweigelt a legalkalmasabb a bornál használt technológiához. (Nem kóstoltam minden évben a bort, de a 2023-as nekem is jobban bejött, mint néhány korábbi évjárat, amelyek kékfrankost vagy oportót is tartalmaztak.)
Az idei volt a Vylyan történetében az eddigi legkorábban elkezdett és befejezett szüret, ezzel bizonyosan nincsenek egyedül sem a borvidéken, sem az országban. A szőlő egész fürtben, zúzás és bogyózás nélkül került a tartályba, ahol 6 napos szénsavmacerációval a bogyón belül történt az erjedés, majd almasavbontás és készre kezelés után le is töltötték a palackokba a bort. Az idei Bogyólé címkéjét a jól bevált szokás szerint külön erre kiírt pályázaton győztesként kihirdetett Habony Ágota tervezte.

Egy felvidéki pincészet számomra eddig teljesen ismeretlen szőlőfajtából készült fehérbora a mai írás főszereplője. A Fűr településen találhgató Château Rúbaň nevét már hallottam, de bort eddig még nem kóstoltam tőlük. A weboldal alapján egy komplett birtokról van szó, amely konkrétan a fűri kastélyhoz tartozik. 2013-ban vásárolta meg a 20. században lassan enyészetnek induló ingatlant és most már borászattal, vendégházzal, étteremmel, rendezvényközponttal és parkkal várják a vendégeket. A pincészet portfóliójában olyan fajták szerepelnek, mint a rajnai rizling, zöldveltelini, szürkebarát, chardonnay, sárgamuskotály, alibernet, kékfrankos, cabernet sauvignon, dunaj, valamint az új helyi nemesítésű fajták, mint a svoj sen, noria és milia. Pezsgőt, száraz, félszáraz és édes borokat egyaránt készítenek, a borász a fiatal Dörd László (Ladislav Ďorď).
A most kóstolt boruk a svoj sen fajtából készült, amely a szürkebarát, királyleányka és rajnai rizling fajták keresztezéséből jött létre. Édes bort is készítenek egyébként a fajtából, én most a száraz változatot kóstoltam.

A kerház utódjaként üzemelő Grand Tokaj évek óta stabil minőséget produkál, erről blogunk archívuma is méltó módon tanúskodik. Az állami gigapincészet a sötétebb múlt után úgy látszik, stabil pályára állt, már a borok minőségét illeti, a többiről ugyanis releváns közgazdasági ismeretek hiányában nem tudok nyilatkozni. A kínálat alapjának számító száraz furmintot volt szerencsém sok évjáratban kóstolni, mégis többször hagytam szó nélkül, mint ahányszor megemlékeztem róla ezeken a hasábokon. Ismereteim szerint ez, a '22-es számít a bor aktuális évjáratának, amely szépen illeszkedik a pince sormintájába: stabil, biztos választás mindenkinek, aki ebben a kategóriában nézelődik.

Nemrég két 2021-es Kikelet bort kóstoltunk ungert és rszabi társaságában. A Lónyai dűlő neve már szinte teljesen összeforrt a hárslevelű fajtával a Kikelet Pincénél, míg a Farkas dűlő általában remek furmintokkal szokott megörvendeztetni minket. Berecz Stéphanie szerint a 2021-es év szép, hosszú érlelésre is alkalmas borokat adott. Most két palack erejéig megnéztük, hol tartanak a palackban 3 évvel a szüret után.

Újabb - számomra - eddig ismeretlen névvel és pincészettel ismerkedtem meg a 075 választékából, méghozzá egy remek bornak köszönhetően. A 7/7 azaz Hetedhét) Pince a Soproni borvidék kőszegi körzetében tevékenykedik, ahol generációk óta foglalkoznak szőlőműveléssel. Jelenleg egy közel 1 hektáros területen dolgoznak Lukácsháza és Pöse környékén kékfrankos, zweigelt, merlot és pinot noir fajtákkal, 2022-től minősített biogazdálkodást folytatnak. Tömő Szabolcs eredeti szakmája fogtechnikus, amelyet ma is maximális odaadással végez. A szőlőművelés - és a pici birtok egy része - családi örökség, majd a borosgazda egyre nagyobb elánnal vetette bele magát a borkészítésbe és a vendéglátás terén is vannak tervek. A pincészet 2021-es merlot-jával kezdtem az ismerkedést.

A Winery On Creation Demuerte névre hallgató borcsaládja egyszerre borászati és művészeti projekt, Pablo Cortés borász és Karel Fissner kreatív igazgató szerelemgyereke. Yecla DO-ban, a Bodegas Barahonda pincészet feldolgozójában készülnek el a borok, a szőlő a környező ültetvényekről származik. A vörösborok legfontosabb komponense a borvidék jellemző fajtája, a monastrell, emellett garnacha, syrah, cabernet sauvignon, petit verdot, sauvignon blanc és verdejo fajtákkal dolgoznak. A borok címkéjén ugyanaz a központi motívum, a calavera koponya szerepel, amelyet az azték-maja-mexikói kultúrkörből kölcsönöztek, azonban az egyes tételeket az erőteljes színek használata jól megkülönböztethetővé teszi. A feltűnő design valószínűleg a fiatalabb generációkat célozza meg, persze semmit sem ér az egész, ha a borok nem hozzák az elvárható minőséget, de szerencsére ezzel sincs probléma. A Demuerte borcsaládot hét bor alkotja, egy fehér, egy rosé és öt vörös, én most a fehéret és az egyik vöröset kóstoltam meg.