A Borrajongó


Badacsony New Yorkban 2023

2023. május 27. 06:00 - furmintfan

Már lassan egy hónap is eltelt azóta, hogy a Badacsonyi borvidék színe-java egy napra a New York Palotába költözött, nekem csak mostanára sikerült összrendezeni a jegyzeteimet. Az immár tizenkettedjére megrendezett Badacsony New Yorkban közel 40 kiállítót vonultatott fel a megszokott helyszínen. A borászatok mellett szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek és egyéb szolgáltatók is képviselték a régiót, itt most azonban természetesen a borokról lesz szó.

badacsonynewyorkban2023_01.jpg

(Vihar előtti csend, az első látogatók)

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2022/1

2022. március 28. 06:00 - furmintfan

Jönnek a szokásos egyvelegek, az idén először. A magyar borokkal kezdünk, közöttük több lesz a fehérbor, főleg tokaji és észak-balatoni tételek révén (bár ez szinte mindig így sikerül :)).

egyvelegdugokm31.jpg

Tovább
1 komment

Badacsonyi nyár X. - Nyárzáró megamix

2021. szeptember 22. 06:00 - furmintfan

A tizedik résszel zárom a júniusban indult "Badacsonyi nyár" sorozatot, amelyhez szervesen kapcsolódik a májusi élményeket felidéző négy részes "Badacsonyi nyárelő" minisorozat is. Az ezt megelőző 13 írás rengeteg kóstolójegyzetet tartalmazott, de távolról sem került említésre minden bor. Eddig.

badacsony2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi villámkör – Istvándy és Németh Pince

2021. július 16. 06:00 - ungert

Sokféle magánéleti okból kifolyólag idén mindösszesen négy nap jutott a nyárból, amit ezúttal is a Balaton mellett szándékoztam eltölteni. Tekintettel arra, hogy ilyenkor inkább kikapcsolódni szeretnék, mintsem pincét pince után túrázni, a boros programok a teljes félhét legszűkebb részét képezik csupán. A tavalyi Figulázás után idén Badacsonyt vettük célba, ahol két pincét sikerült lezavarni egy rövidebb, de annál forróbb délután alatt.

Azt nem állítom, hogy komoly jegyzetelések közepette történt a fogyasztás, de azért az Istvándy Birtok és Borműhelynél, valamint a Németh Pincénél kóstolt borokról vannak benyomásaim, ráadásul viszonylag frissek is. Ezeket igyekszem most megosztani, alább.

gimv2710-min.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi nyárelő I. - Fata Pince és Istvándy Birtok

2021. június 02. 06:00 - furmintfan

Hosszú kihagyás után az idei év első bortúrája a Badacsonyi borvidékre vezetett, ahol élményekben és borokban gazdag három napot töltöttem el. Május utolsó hete sok napsütéssel, az időnként megerősödő széltől eltekintve összességében ideális kirándulóidővel ajándékozott meg és mivel a túra ideje hétköznapokra esett, tömeggel sem kellett számolnom.

badacsony1.jpg
Az időmbe három birtoklátogatás, valamint két további pincénél tett villámlátogatás fért bele, ez utóbbiakat foglalnám össze a több részes beszámoló sorozat első felvonásában.

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2020/4

2020. december 04. 06:00 - furmintfan

Itt az idei utolsó magyar egyveleg, lényegesen több fehér-, mint vörösborral, a szokásosnál talán több édes tétellel. Még egy év végi kis vegyes azért várható december utolsó napjaiban, (remélhetőleg) komolyabb hazai és külföldi tételekkel.

egyvelegdugokm26.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Két nap a tanúhegyek árnyékában II. - Csendes Dűlő, Folly Arborétum, Istvándy

2017. szeptember 14. 06:00 - furmintfan

A badacsonyi beszámoló második részében elhagyjuk a Szent György-hegyet és egy badacsonyörsi kitérővel Badacsonyba érünk vissza. Megint három pince borai kerülnek terítékre, közülük ketten alig néhány éve léptek ki a nagyközönség elé - még ha bor korábban is készült a két pincénél -, amely gyorsan szívébe is zárta őket. 
Most Badacsonyörsön kezdünk tehát, amely kicsit kijjebb esik a borvidék szívét jelentő, névadó hegy forgatagából, de több fontos pincészet is megvetette itt a lábát és egyéb látnivalók is akadnak bőven. Az Örsi-hegy geológiailag eltéréseket mutat a tanúhegyekhez képest, itt ugyanis homokkő az alapkőzet, amelyet többek között bazaltmorzsalék és lösz is takar. A túra végén azután a borvidéki origónak számító Badacsony lábához tértem vissza, hogy még egy utolsó kóstolóval méltóképpen lezárjam a két napos kirándulást.
 csendesdulo2017_0.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

2016 I. félév - magyar egyveleg

2016. július 30. 06:00 - furmintfan

Itt a fél évet felölelő magyar egyveleg is, azokkal a borokkal, amelyeket az elmúlt 6 hónapban ittam és maradt fenn róluk valamilyen jegyzet, de azután a blogon valamilyen okból nem kerültek említésre. Az a terv, hogy az idén fokozatosan a végére járok a maradék 2011-es, 2012-es évjáratból származó tokaji boraim túlnyomó részének, így Tokaj erősen felülreprezentált ebben a válogatásban (és valószínűleg a következőben is így lesz), de akad itt bor mindenhonnan, a blogon ritkán vagy eddig nem előforduló pincéktől is. 

egyvelegdugokm3.jpg

Tovább
1 komment

Hárslevelűk előestje 2016 - 2013-as hárslevelű sor

2016. június 06. 06:00 - furmintfan

A Furmint Február mintájára, de jóval kisebb méretekben megálmodott, május végi Hárslevelűk Éjszakája előtt a főszervező Kézdy Dániellel idén is összetrombitáltunk néhány ismerős bloggert, újságírót és egy szép nagy hárslevelű sorral hangolódtunk az egy héttel későbbi rendezvényre. A tavalyihoz hasonlóan dűlős tokaji borokat szondáztunk vakkóstoló formájában, de ezúttal badacsonyi, mátrai, somlói, villányi és felvidéki borokkal bővítettük a sort.
harslevelueloest2.jpg

Tovább
1 komment

Szegedi borfeszt 2016

2016. május 17. 11:52 - drbarta

Évről évre ki szoktam nézni a szegedi borfesztre, bár mondjuk ki, nem épp az a rendezvény, amelyik bármelyik borbuzi valamennyi igényét képes lenne kielégíteni. Mivel ritkán van változás a felhozatalban, így kevés különbséggel én is a szokottabb neveknél jártam ezúttal is. Jegyzetelni nem jegyzeteltem, de pár nap után úgy döntöttem mégis papírra vetem az emlékeimet. Ebből kifolyólag az évjáratok helyenként hiányoznak.

Fogadjátok szeretettel, a legjobban tetsző borokat aláhúztam.

Tovább
8 komment

Elvárásokon túl – Istvándy Pincészet Badacsonyi Hárslevelű 2014

2016. április 06. 06:00 - ungert

Kétségkívül az én hibám, hogy a badacsonyi székhellyel rendelkező Istvándy Pincészet boraival szeszfogyasztó karrierem csúcsain semmilyen formában sem találkoztam. A csend nagyjából egy éve törhetett meg, amikor a Szondi utcai borelosztó aktuális fronttartója felhívta figyelmemet a mostanában már borműhelyként is könyvelt káptalantóti családborászat aktuális, '13-as hárslevelűjére, aminek a kvázi-perifériából felbukkanva sikerült akkorát futnia szubjektív módon, hogy gyakorlatilag a tizennégyes nyár alatt kevés egyéb fehérbor pörgött a poharaimban  úgynevezett elegáns kánikulaűzés céljából. A váratlan sikerlearatást sajnos nem követte ívszerű folytatás, az Istvándy-család egyboros pince maradt, legalábbis az én nézőpontomból mindenképpen. Talán éppen ezért örültem kifejezetten a ténynek, hogy furmintfan egy ad hoc vasárnapi beborozást kellő indokolatlansággal a friss, azaz '14-es Istvándy-hárssal vezetett fel. És ha már úgyis legalább ketten kóstoltuk, indokolt, hogy négykezessé váljon az a bizonyos kezdő-kétkezes. Azt azért a címen túl is indokolt előre beleszögezni a bevezetés deszkáiba, hogy az évjáratszínvonal visszaesésébe nem tört bele Istvándy Gergelyék hárslevelűbicskája. Sőt, még az is lehet, hogy fehérborliga évjáratfocijának egyik legszebb gólját lőtték be, már ha az ármásodosztályt vizsgáljuk.

sb_20150327_istvandy_badacsony_dsc_0501_gr_exact455h.jpg

Tovább
2 komment

Balatoni Borkarácsony Budapesten

2015. december 23. 06:00 - furmintfan

A címadásban az alliteráció kimaxolva, de lássuk, miről is szólt ez borkarácsony... előtte azonban még boldog karácsonyt szeretnék kívánni minden kedves olvasónknak!

Tavaly hagyományteremtő célzattal első alkalommal rendezték meg balatoni borászok és vendéglátósok az Adventi Balatoni Szalont a Városligeti Műjégpálya dísztermében. Idén is sokan összegyűltek a balatoni gasztronómiai ismert arcai közül, hogy bemutassák termékeiket és szolgáltatásaikat az érdeklődőknek. Az est nyitásaként a borászok "borkarácsonyfát" állítottak a műjégpálya közepén, majd átkerült a hangsúly az illatokra és az ízekre.
A Balatonon az utóbbi években egyre nagyobb a mozgolódás, a borászok, éttermesek a tóparti infrastruktúra és vendéglátás felvirágoztatása érdekében széleskörű összefogást sürgetnek, és igyekeznek ezt tettekkel is alátámasztani. A Nyitott Balaton, a Balatoni Kör (amelynek eddigi elnöke, Kardos Gábor éppen a rendezvényen adta át a tisztséget Laposa Bencének), a Badacsonyi Kör, a Badacsony New York-ban, az északi parti őszi-téli gasztrotérkép, a Csopaki Kódex, vagy a Vörös Balaton már mind különböző méretű és kiterjedésű. de hasznos összefogásnak az eredménye, most pedig egy "összbalatoni" újdonságból, a BalatonBorból is kaphattunk egy kis ízelítőt.

balatonbor.jpg

Tovább
5 komment

Istvándy Pincészet-Borműhely - A biztos pont

2015. szeptember 02. 06:00 - furmintfan

Szerettem volna idén nyáron több napot a Badacsony környékén eltölteni, megnézni a Borheteket, meglátogatni néhány pincét a Szent György-hegyen, felfedezni (számomra) új helyeket. A tervezett több napból végül sajnos inkább több óra lett, nyár végén tudtam elzarándokolni két pincéhez. Közülük az egyiket már szinte régi ismerősként üdvözölhettem. Istvándyék eddigi élményeim alapján biztos pontot nyújtanak a badacsonyi borászatok között, minden kategóriában minimum korrekt, jól fogyasztható tételeket kínálnak, és az árak sem szálltak el. Róluk szól a mai bejegyzés.

istvandybormuhely1.jpg

Tovább
5 komment

Badacsony illata - Badacsony New Yorkban 2015

2015. március 31. 06:00 - furmintfan

Badacsony egy napra ismét Budapestre költözött, a Badacsonyi Turisztikai Céh szervezésében a New York Palotában negyedik alkalommal rendezték meg a legjelentősebb badacsonyi borászokat és boraikat a budapesti közönség előtt bemutató a "Badacsony New Yorkban" kóstolót. A hagyományokhoz híven ismét volt a rendezvénynek központi témája: ezúttal nem egy fajta, hanem úgy általában az "illatos borok" kerültek a kóstoló fókuszpontjába. Azaz csak kerültek volna, mert aki illatos fajtákat akart kóstolni, az komoly hiányérzettel távozhatott a rendezvényről, legalábbis az általam meglátogatott standoknál nem sok ilyen volt. Valószínűleg egyébként sem lenne fontos "alcímet adni" (bár tény, hogy a "Szürke harminc árnyalata" például ötletes volt), hiszen a kínálat a legtöbb standnál úgyis az olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű szentháromságra épül.
badacsonyny01.jpg

Tovább
57 komment

A fókuszponton túl – egy merítésnyi cabernet sauvignon

2015. január 07. 06:00 - ungert (törölt)

Miközben az elmúlt időszakban részben direkt, részben a szokatlan borfogyasztási belassulásom következtében összehordtam egy jelentékeny mennyiségű magyar cabernet sauvignont, azon gondolkodtam, hogyha ez így majd összeáll egy képpé, és egyszerre hágunk majd nyakára mindnek, akkor az lesz-e annyira érdekfeszítő közönségileg, mint mondjuk személyesen nekem. Úgy értem: a szőlőfajta kissé kicsúszott a hazai borközvélemény (és a borászok) gyújtópontjából. Érdektelenné vált, elhasználódott. A múlt agyonhordózott paprikás mazsoláit délen többnyire már alapanyagkorban küldik rozénak, vagy tolnak belőle valami modern bisztróbort több-kevesebb sikerrel, majd utána a jelen nagyítóját a szomszéd cabernet franc felé fordítva mernek nagyobbat álmodni, mint a valóság pillanatnyilag. Nem is beszélve arról, hogy a hordóvanília sem olyan cool már, mint a kilencvenes években.

cabsauv1.jpg

Tovább
20 komment

Szegedi Borfesztivál 2014

2014. május 29. 06:00 - drbarta

Sajnos már jócskán elmúlt a Szegedi Borfesztivál, így már csak élménybeszámolóval tudok szolgálni, nem pedig segítséggel az útvonalat illetőleg. Nehezen jutottam ki, idén nem úgy jött ki a lépés, mindössze egy estét tudtam rászánni. (Illetve még egy alkalommal csak kiszaladtam néhány kis üveggel vinni haza estére kóstolnivalót.)

Íme a kóstolt borok gyors leírása, a szubjektíve, pontoktól függetlenül legjobban tetsző borokat aláhúztam.

Tovább
11 komment

Villámlátogatás az Istvándy Pincészetnél

2014. április 28. 06:00 - furmintfan

A húsvét egy részét Badacsony közelében töltöttem, és ha már így esett, nem múlhatott el a hétvége egy borászat meglátogatása nélkül. Az Istvándy Pincészet boraival találkoztam már itt-ott, de átfogó képem még nem volt a szortimentről. Láttam, hogy húsvétkor nyitva van a pince, nem is jelentkeztem be előre, mert úgy gondoltam hogy a nem éppen barátságos időjárás miatt kevesen indulnak el a Hegymög-dűlőbe borozni. Tévedtem. A Káptalantóti és Badacsonytomaj között, a Tóti-hegy déli lejtőjén, idilli környezetben található pince kültéri vendéglátó része vasárnap kora délután tele volt vendégekkel. Nem sokkal érkezésem előtt ért véget a káptalantóti piac, és egy nagyobb biciklis csoport is beesett egy frissítő fröccsözésre, így a pince minden dolgozója szinte folyamatos mozgásban volt a pult és az asztalok között, de Istvándi Gergelynek jutott egy kis ideje rám is.

istvandy5.jpg

Tovább
3 komment

Idei olaszrizling fajtakóstolónk

2013. július 01. 06:00 - drbarta

Többször szóvá tettem már, hogy nem vagyok épp nagy rajongója a fajtának, de időről időre természetesen kötelező kör a klubban a témát ápolgatni. Idei sorunk összeállításának terhét ezúttal egyik törzstagunk és rendszeres hozzászólónk szegediszomelijé vállalta magára, köszönet néki ezúton is.

olaszrizling.jpg

Tovább
12 komment

Szegedi Borfesztivál 2013/1

2013. május 22. 06:00 - drbarta

Némileg megkésve ugyan, de sikerült kijutnom a már múlt péntek óta zajló szegedi borfesztre és tenni egy kört. Rövid, nem túl alapos jegyzetek következnek, többnyire pontszám is mellékelve. Ez utóbbiakat tessék helyén kezelni. (fesztivál, hangzavar, a sok bor által összezavart nyálkahártya stb..)

 

Tovább
8 komment

Szegedi borfesztivál 2012- első merítés

2012. május 21. 06:00 - drbarta

Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.

Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)

Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.

Tovább
13 komment

Szegedi borfeszt III.

2011. május 20. 05:30 - drbarta

Folytatás következik ismét Szegedről. 

A mostani adag még ugyanazon nap (vasárnap) termése, mint a legutóbbi rész, csak a jegyzetekkel kissé el vagyok maradva. Mivel láthatóan az aznapi kóstólás igen sűrű lett, így kérem elnézni, hogy az utolsó tételeknél nagyon leegyszerűsödtek a jegyzetek, illetve már pontot se volt energiám írni.

Íme:

Tovább
12 komment

Istvándy: Badacsonyi rizling 2009

2010. november 26. 06:48 - drbarta

Istvándy Gergővel és szortimentjével a 2008-as szegedi borfeszten találkoztam először. Jól éreztem magam, a borok is tetszettek, az árazásuk is több, mint méltányos volt. Úgy alakult, hogy azon a nyáron hozzájuk is eljutottam, ott még jobban éreztem magam, és a borok is még jobban tetszettek. A későbbi találkozások azokkal a borokkal ugyan már nem hozták ugyanazt az élményt, de a képzeletbeli bortérképre alaposan felkerültek. Egy évvel később kéknyelűikkel, főleg az édes szemelttel vettek le a lábamról,(bár idén már az se varázsolt el oly mértékben, mint azelőtt) további egy év múlva pedig általában tiszta, sallangmentes, fajtajelleges, elegáns szortimentjükkel. (kiváltképp a szürkebarát tetszett)

Most ezek közül az olaszrizlinget néztem meg újra:

Visszafogott, de szép illat, édes almával, fehér virágokkal, diszkrét sóssággal. Szájban közepesen telt, fajtajelleges zamatai ugyan nem harsogóan, de mégis megfeleő mértékben betöltik a szájüreget.  Hordófűszer nem érződik, a textúra sima és krémes. Van súlya, de nem nehézkes. A savak nem bonyolultak, kissé olaszrizlingesen diffúzak, de jó egyensúlyt tartanak fenn, jellegük jól passzol a bor stílusához. Melegedve a keserűmandulás aromatika egyre jobban átszövi. Nem komplex, de tiszta, finom, remek arányokkal bíró, fajtajelleges tétel. Erős 5 pont, olykor 6-os villanások.

2 komment

Up to date- fehérborcsokor

2010. szeptember 15. 06:55 - drbarta

Up to date alatt olyan borokról van szó, melyekről már született írás, de mégis érdekesnek ígérkezik életpályájuk követése. Az eredeti szándék mellett az újabb leírásoknak olyan egyéb funkcója is van, hogy nyomon követi a kóstoló személy (esetünkben jómagam) "egyedfejlődését" is. Egy nem túl tapasztalt, de szorgalmas kóstoló életében akár fél év alatt is összegyűlhet annyi új tapasztalat, mérföldkő, ami kicsit átrendezheti a korábbi skálát.

Új kóstolás, új leírás, új vélemény.

Tovább
Szólj hozzá!

Balatoni fehérborok

2010. június 30. 11:34 - pardi norbi

 

       Nemrégiben nyolc fehérbort válogattam össze és kóstoltam meg egymás után a Balaton környékéről. A borok kiválasztásánál bajban voltam, mert nehéz volt eldönteni mely borokat hagyjam ki és tegyem be, elég nagy a merítési lehetőség. Végül az alábbiak mellett döntöttem:
Tovább
4 komment
süti beállítások módosítása