A "Fine wines" főcím alatt futó kóstolók 2022-től képezik a Bortársaság Borsuli "választékának" fix részét. Hazai pincészetek ikonjait felvonultató magyar vörösborok, illetve komoly nemzetközi fehér, vagy vörös tételek kerülnek a górcső alá ezeken az estéken (külön magyar fehérboros esemény nincs, a nemzetközi fehérboros sorban viszont szerepel egy száraz tokaji furmint). A külföldi boros kóstolók esetében az alapkoncepció szerint magas presztízzsel rendelkező, klasszikus - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból, elismert termelő által készített, magas minőségű, komplex, hosszú érlelési potenciállal kecsegtető borok szerepeljenek a sorban.
Hét tétel szerepel a sorban, ilyen szűk keretek között persze nem lehet a világ minden fontos termőhelyét bemutatni, muszáj szelektálni. A fenti okok bemutatott borvidékek, pincészetek és ezzel a kiválogatott tételek tekintetében is előfordulnak változások, az évjáratok cseréjén túl is. Ez - a sorban szereplő borok magas minőségén túl - is egy ok lehet, hogy akár többször is jegyet váltson az ember ezekre az alkalmakra, így tettem én is.

A fehérboros kóstolón kétszer jártam már (1., 2.), most másfél év "szünet" után a vörösboros eseményre voltam újra kíváncsi.

Emilia-Romagna az itáliai gasztronómia igazi fellegvára, kevés tartomány van, amely annyi világszerte ismert olasz élelmiszert és ételt adott világnak, gondoljunk csak a parmezán sajtra, a pármai sonkára, a modenai balzsamecetre, a mortadellára, a tortellinire, vagy a világszerte bolognaiként ismert húsos ragura. A fent felsorolt gasztronómiai "nagyágyúk" mellett Emilia-Romagna borairól ritkábban esik szó, különösen úgy, hogy az országnak számos legendás borvidéke van. Ma ezt a borászati szempontból kevésbé ismert régiót vesszük górcső alá, néhány bor tükrében.

A Tignanello nem csupán az Antinori borbirodalom egyik fontos bora, hanem mára önálló márkanévvé nőtte ki magát. Ha szupertoszkán borokról esik szó, a Tignanello biztosan az elsők között merül fel. Neve szorosan összefonódott a toszkán vörösborokat elérő forradalommal, amelynek köszönhetően mára több birtok borát is a világ legkeresettebb és legnevesebb italai között tartjuk számon.
A szupertoszkán "mozgalom" elindítója a Tenuta San Guido tulajdonosa, Mario Incisa della Rochetta márki volt, aki bordeaux-i fajtákat telepített a sangiovese ültetvények mellé és a világfajtákból készített bort. Sassicaia-nak nevezte el a területre jellemző kavicsos talajról. Az eretnek tételt először csak a birtokon lehetett megvásárolni, majd kikerült a világpiacra és óriási sikert aratott. Az 1968-as Sassicaia robbantotta ki a szupertoszkán forradalmat, de hamarosan követőkre talált a gondolat. A márki unokatestvére, Piero Antinori márki szintén cabernet sauvignon-t és cabernet franc-t telepített, ő viszont összeházasította a francia fajtákat az őshonos sangiovese-vel, ezzel újabb iskolát teremtve.
A formabontó házasítások és a tűzvész sebességével terjedő új borstílusok természetesen nem egyezett az olasz eredetvédelmi szabályozással, így ezek a szupertoszkánok sokáig asztali borként kerültek forgalomba, természetesen asztali borhoz képest csillagászati áron. A faramuci helyzetet némiképpen az IGT eredetvédelmi kategória bevezetése oldotta meg, amely átmenetet képez az asztali és a DOC borok között, és a szupertoszkánok legnagyobb része is ide került (a Sassicaia egyedüli birtokként saját DOC kategóriával rendelkezik).

A Tignanello első évjárata az 1971-es volt, amelyet 1974-ben hoztak forgalomba. Az új bor a nevét a 320 hektáros Tenuta Tignanello birtoktest Tignanello nevű dűlőről kapta (amelynek neve pedig talán az etruszk istenség Tinia nevéből ered). A Greve és Pesa folyók völgyei között elterülő lankás domb márgás, mészkőben és palában gazdag talaja, meleg nappalai és hűvös éjszakái ideális könyezetet biztosítanak a szőlőnek. Az Antinori család két ikonbora, a Tignanello és a Solaia is erről a domboldalról készül, a megfelelő nevű dűlőkről, amelyeknek összesen 130 hektárján terem szőlő, ebből 47 hektár a Tignanello dűlőn.
Elődje az 1970-es Chianti Classico Riserva Vigneto Tignanello volt, amely forradalmi újításként a szokásosnál alacsonyabb százalékban tartalmazott fehér szőlőket. Piero Antinori a francia borász Émile Peynaud tanácsára a Tignanello esetében teljesen mellőzte a fehérszőlőket és a sangiovese mellé cabernet sauvignon-t és cabernet franc-t házasított. A Tignanello nagyobb része sangiovese, kisebb hányada bordeaux-i fajtákból áll, míg a Solaia ennek fordítottja. A Tignanello az utóbbi évjáratokban a 80% sangiovese mellett 15% cabernet sauvignon-t és 5% cabernet franc-t tartalmaz, és francia és magyar tölgyfahordókban érlelődik. A címkét Niccoló Antinori (Piero édesapja), a család címere és Silvio Coppola stilizált napkorongja díszíti.

Az évekkel azelőtt születésnapomra kapott 2011-es évjárat palackját tavaly bontottam ki egy masszív 10 éves borsor részeként, idén a 2012-es sorsát pecsételtük meg a három sangiovese megkóstolása után. Később esett le, hogy ezt a bort már kóstoltam jóval korábban, így idemásoltam a hét és fél évvel ezelőtti jegyzeteket is.

Évek óta fix program, hogy összekóstoljuk a Szent György-hegyi 2HA Tabunello névre keresztelt nagy sikerű sangiovese-jét a fajta hazájából, Toszkánából származó borokkal. Tavaly a 2016-os évjáratot szondáztuk meg és két remek Rosso di Montalcino került a Tabunello mellé. Idén ungert és rszabi társaságában tartott évzáró borszeánszunkon - több random módon összeválogatott palack mellett - ismét Montalcino-ból és a Szent György-hegyről érkező, ezúttal 2017-es évjáratú sangiovese-ek adtak egymásnak randevút.

Az őszi borpárbajos posztban könnyed magyar sauvignon blanc-ok, osztrák zöldveltelinik, érlelt új-zélandi riesling-ek, hordós villányi rosé-k, etyeki pinot noir-ok, dél-balatoni vörös házasítások és Chianti Classico-k kerültek egymás mellé.

Toszkána legfontosabb szőlőfajtáját, a sangiovese-t az 1970-es évek óta házasítják francia szőlőfajtákkal, Antinori-ék Tignanello-ja volt az úttörő. A trend gyorsan elterjedt, ma már a legtöbb borászat készít sangiovese-ből és francia fajtákból álló házasításokat. Arról persze megoszlanak a vélemények, hogy a módszer szelidíti, befogadhatóbbá teszi, vagy kiheréli a sangiovese-t. Mindenesetre a szupertoszkán műfaj számos ikonbort kitermelt magából, a sangiovese és a francia fajták vegyítése pedig nem csupán a csúcsborok, hanem a szortiment minden szintjén bevált receptté vált. Innentől kezdve túlzás is minden ilyen jellegű házasítást szupertoszkánnak nevezni, hiszen már a belépő borok között is találunk bőven ilyen összetételű tételeket.

A Bortársaság Borsuli a kóstolásba bevezető foglalkozások és a fajta vagy régió szerinti tematikus estek mellett időnként afféle "felsőpolcos" eseményeket is meghirdet, amelyeken válogatott borok vagy pezsgők kerülnek terítékre. Jó pár évvel ezelőtt jártam már egy "nagy fehérek" kóstolón, idén tavasszal a vörösborokon volt a sor. A mezőnyben olyan tételek szerepeltek, amelyek magas presztízzsel rendelkező - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból készültek, elismert termelő pincéjében, és a magas minőséggel együtt komplexitást és hosszú érlelési potenciált is hordoznak, így valóban megérdemlik a "fine wine" rangot.

Egy év kihagyás után idén tavasszal ismét badacsonyi bortermelők és borkedvelők töltötték meg a budapesti New York-palotát. A 2021-es kényszerszünetet követően ebben az évben az "Életre hívunk" szlogennel tért vissza a rendezvény, több, mint 30 borászat és mintegy 10 turisztikai kiállító fogadta a vendégeket. Úgy tűnik, a borkedvelők is nagyon várták, hogy Badacsony visszatérjen a New York-palotába, mert már a szakmai meghívottak számára fenntartott első két órában igen komoly létszámban jelentek meg a látogatók, és a nagyközönség még csak ezután érkezett.

Montalcino és környéke egyértelműen a legmagasabb minőségű borok között jegyzett Burnello di Montalcino-ról és kistestvéréről, a Rosso di Montalcino-ról vált híresség. Ezek a borok kizárólag sangiovese-ből készülhetnek, jobb esetben tényleg abból is készülnek, de volt már rá példa, hogy egyesek trükköztek a szőlőfajtákkal. Van pedig törvényes lehetőség is a helyben termesztett egyéb fajták felhasználására, az általános Toscana IGT kategória felett is, bár tény, hogy a mágikus Montalcino szó nem szerepel a körzet nevében.
Sant' Antimo DOC egy 1996-ban életre hívott eredetvédelmi körzet, amely nevét a Castelnuovo dell' Abate község mellett található Sant' Antimo apátságról kapta. Területe szinte egy az egyben lefedi a Brunello di Montalcino DOCG-ét, azonban fajtahasználat szempontjából sokkal megengedőbb. Persze joggal merül fel a kérdés, hogy érdemes-e Montalcino-ban a sangiovese-t nemzetközi fajtákkal nyilvánosan megpuccsolni, de ez legalább egy legális kiskapu. Bianco, Rosso és Vin Santo kategória egyaránt létezik Sant' Antimo DOC megjelöléssel és bizonyos fajtaborok is viselhetik az eredetmegjelölést (cabernet  sauvignon, merlot, pinot nero, illetve chardonnay, pinot grigio, sauvignon blanc). Vin Santo DOC kategóriából is van kettő, a "normál" mellett a Sant’Antimo Vin Santo Occhio di Pernice DOC kék szőlő fajták felhasználásával készülhet. A rugalmas szabályozásnak köszönhetően sok nem kizárólag sangiovese-ből készült bor viselheti a körzet nevét, a szimpla Toscana IGT megjelölés helyett. Nem tudom, hogy a kevésbé toszkán-specialista borrajongók körében mennyire ismert Sant' Antimo DOC neve, én a múlt héten találkoztam vele először, amikor leemeltem ezt a palackot a polcról.

Régebben jól bevált programom volt a budapesti borbárok kínálatának időnkénti megszondáztatása, de az utóbbi két évben - mint annyi minden - ez is megváltozott.  Ahogy borkóstolókra is sokkal ritkábban járok, a borbárlátogatás is lassan eseményszámba megy. A Drop Shop-ban is sajnálatosan régen jártam, így novemberben hirtelen ötlettől vezérelve beugrottam a Balassi Bálint utcai borbárba kicsit kóstolgatni, aztán a következő héten már előre megfontolt szándékkal repetáztam, és végül az ünnepek előtt még jutott idő egy harmadik alkalomra is.

Lassan visszatérő témának nevezhető a borrajongón, hogy összekóstoljuk a 2HA Tabunello-ját egy-két montalcino-i borral. Az eddigi alkalmak azt bizonyították, hogy Török Csaba Szent György-hegyi szerelemprojektje nem csupán magában muzsikál szépen, de kiállja a nemzetközi összehasonlítás próbáját is, a Tabunello-k nem vallottak szégyent a mintául szolgáló montalcino-i borok mellett.

A borász szerint a Tabunello-nak legalább 5 év kell, hogy kialakuljanak azok a jegyek, amelyek növelik komplexitását, bár a bor már fiatalon is jól fogyasztható. Ha a szürettől számolunk, akkor éppen megvártuk a szükséges 5 évet ezzel a kóstolóval, ugyanis ezúttal a 2016-os évjáratot vizsgáltuk meg két azonos korú, patinás pincéktől származó Rosso di Montalcino társaságában.

A július végére betervezett Szent György-hegyi bortúra kiszemelt célpontja Török Csaba borászata, a 2HA volt, ahol szintén évekkel ezelőtt jártam utoljára. Csabát kitartóan üldöztem május vége óta, de a véletlen úgy hozta, hogy amikor Badacsony felé kirándultam, ő éppen mindig máshol járt, így kétszer is elkerültük egymást. A július végi találkozónak azonban semmi nem állhatta útját, úgyhogy kis csapatunk délután letelepedett a 2HA teraszán és a pazar kilátás mellett végigkóstoltuk a borokat, majd tettünk egy gyors kört a pincében is.

Itt a Rejtőzködő borvidékek sorozat olasz helyi hősökről szóló második része (1. rész), olyan szőlőfajtákkal és eredetvédelmi körzetekkel, amelyek sorsa szorosan összefonódott.  A mai epizódban főleg dél-olasz régiókban kalandozunk, Szicília és Puglia egyaránt két-két borral képviselteti magát, de Észak-Olaszország két legfontosabb vörösbortermelő vidéke, Toszkána és Piemont sem marad ki.

Ismét egy soproni vörösbor kerül elő a "tegnap ittam" sorozatban, ezúttal azonban nem a borvidék fő fajtájaként ismert kékfrankos, hanem egy meglehetősen egyedi és érdekes házasítás szolgáltatja a témát. A Pfneiszl Pincészet Távoli Világ névre keresztelt bora öt kékszőlő fajta házasítása, ahogy a hátcímke írja, ez Birgit Pfneisl önéletrajza palackba töltve.

Íme, itt van 2021 első borpárbajos posztja, a szokásos hét darab borpárral, főleg magyar szereplőkkel, kis külföldi kitekintéssel. A szokásos átlagnál több a magyar bor, ezúttal csak "másfél pár" külhoni tétel jutott a válogatásba. A hétből négy magyar párost (chardonnay-k, furmintok, bikavérek, cabernet sauvignon-ok) ezúttal egy zoom-os borkóstoló keretében fogyasztottunk el barátokkal, így hosszas elemzésre, másnapi minőség-ellenőrzésre ezek esetében nem volt lehetőségem.

Jubilált a Badacsony New Yorkban: az idei volt a tizedi alkalom, hogy a badacsonyi borászok, turisztikai és gasztronómiai kiállítók eljöttek a budapesti New York Palotába, hogy a fővárosban találkozzanak a nagyközönséggel.

Egy évvel ezelőtt egészen lelkesen írtunk a tavalyi eseményről, idén viszont valahogy úgy éreztem, hogy kevesebb bor tudott kiemelkedni a stabil középmezőnyből és igazán emlékezetes kóstolási élményt okozni. Talán az évjárat oka, legalábbis tavaly a sok 2017-es bor összességében véve kellemesebb benyomást tett rám, mint idén a sok 2018-as (a Furmint Február után ugyanezt a mérleget vontam meg).

Akadtak azért persze szép borok és biztos volt még sok, amit nem kóstoltam. Az már közhelyszerű, hogy vörösbor-fronton a Török Csaba által fémjelzett 2HA vitte a prímet, a Villa Tolnay fehér és vörös színekben is kiegyensúlyozottan jól teljesít. Fehérborok terén még Bakó Ambrust kell kiemelnem, aki már 2019-es tartálymintákat hozott magával és ha a borok ilyen szépen muzsikálnak majd a palackba zárva is, akkor ez lehet Ambrus eddigi talán legszebb évjárata.

Íme, a borpár(baj)ok sorozat őszi kiadása, magyar és külföldi tételek vegyesen, jellemzően fajta és évjárat alapján hét párba állítva.

Számos borvidékünkön megvannak már azok a szőlőfajták, amelyek az adott földrajzi viszonyok keretében többnyire megbízhatóan teremnek, jó bor készül belőlük, így mondhatni, kialakult a termőhely és fajta egymásra találása. Néha azonban előfordul egy-egy a hiba mátrixban: jön egy makacs termelő (korát megelőző látnok vagy szerencsétlen bolond, ezt az idő eldönti), aki fittyet hány a borvidéki hagyományokra és megpróbálkozik valamilyen - papíron - egészen oda nem illő szőlőfajtával. Rosszabb esetben a kísérlet gyorsan kudarcba fullad és feledésbe merül, jobb esetben születhet egy borvidéki csodagyerek, vagy akár valamilyen egészen új folyamat kezdetének is tanúi lehetünk, bár ezt megint csak az idő dönti majd el.
Ilyen érdekes fordulat a leginkább fehérboros borvidékként ismert Somló és Badacsony újkori bor-történelmében, hogy az utóbbi években 1-1 (duplán) tájidegen, kék szőlőből, ráadásul még csak messze nem is Kárpát-medencei fajtából készült vörösbor keltette a legnagyobb a visszhangot boros körökben. Mindkét "eretnek" esetében a borvidéki szereplők részéről tanúsított kezdeti kétkedésre a fogyasztói és szakmai berkekből érkező elismerés gyorsan csattanós választ adott.
Az idei évben (valószínűleg) a két utolsó "tegnap ittam" sorozatban megjelenő bejegyzésemet ennek a két bornak fogom szentelni. Az első részben a 2HA mára legendássá vált Tabunello-ja lesz a főszereplő.

Simán több, mint egy évtizede, hogy értetlen arccal kóstolgattuk az első Tabunellokat. Talán a Budavári Borfesztiválon lehetett ez 2008-2009 környékén. Kétrészről is érthetetlennek tűnt a dolog. Egyfelől derült égből csattant a sangiovese a fehérboros borvidékről, másrészt pedig úgy tűnt végre valaki megcsinálta a legjobb magyar pinot-ot. Nos, azóta eltelt egy kis idő. A Tabunello haladt a maga útján, érzésem szerint a viszonylag magas kezdeti színvonalról csak felfelé lépkedett. Valahol a közepén tartottunk is egy nagyon élvezetes fél-vertikálist, de a fél-vertikális az mégis csak egy fél-vertikális. Akkor még erősen siránkoztam a Szent György-hegy igénytelen tespedtsége miatt, de úgy néz ki ezen is sikerült fogást találni. Az utóbbi öt évben jónéhány termelő jelent meg a hegyen, megváltoztak a kulcsszavak, olybá tűnik látszik valami felfelé konyuló íve az egésznek. Sok minden változott a környéken is, nemcsak a táj szép, de mintha a vidék visszatérne az eredetéhez. Mindenfelé ridegen tartott állatokat látok, boldogok a sajtkészítők és sok nagyon is vállalható étterem és vendéglátóhely közül lehet válogatni. De egy dolog szerencsére változatlan: a Tabunello még mindig a Szent György-hegy LEGFONTOSABB bora.