Nagyjából hét év telt el azóta, hogy először találkoztam a Clos de Los Siete-vel, a francia borászlegenda Michel Rolland és társai Argentínában indított boros projektjével. Akkor azt a következtetést szűrtem le, hogy ez egy biztos kézzel, profin összerakott bor, amely egy bordeaux-i sorból biztosan kilógna, de a legtöbb újvilági testvérénél azért kifinomultabb és "európaibb". Az argentin termőhely és a bordeaux-i borászok találkozása tehát egy óvilági és újvilági borok stílusjegyeit egyesítő tételt eredményezett.
A gyűjtőmunka eredménye részben a véletlennek köszönhető: ha már két-három évjárat összejött, bevártam még néhány másikat, hátha tanulságos lehet egy újvilági vörös vertikális kóstoló is, különösen úgy, hogy ekkora a francia behatás. Tavaly év végén a kíváncsiság legyőzött és egy palackkal megkurtítottam a sort, április végén pedig a maradék 4 üveg nyakára hágtunk.

Úgy tűnik, hogy a tavaly decemberben, a Gepárd és Űrhajó Borbárban tartott Borfanatik borkóstoló és vásár immár rendszeres eseménnyé válik. Idén már két alkalommal várták kedvezményesen elérhető borokkal az érdeklődőket, a megvásárolható tételek nagy részét pedig meg is lehetett kóstolni. A márciusi alkalmon én is ott jártam és végig is kóstoltam, amit lehetett. Nagyrészt spanyol, olasz, francia borok alkották az aktuális kínálatot, de magyar és chile-i tétel is feltűnt az asztalokon.
 

A "Fine wines" főcím alatt futó kóstolók 2022-től képezik a Bortársaság Borsuli "választékának" fix részét. Hazai pincészetek ikonjait felvonultató magyar vörösborok, illetve komoly nemzetközi fehér, vagy vörös tételek kerülnek a górcső alá ezeken az estéken (külön magyar fehérboros esemény nincs, a nemzetközi fehérboros sorban viszont szerepel egy száraz tokaji furmint). A külföldi boros kóstolók esetében az alapkoncepció szerint magas presztízzsel rendelkező, klasszikus - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból, elismert termelő által készített, magas minőségű, komplex, hosszú érlelési potenciállal kecsegtető borok szerepeljenek a sorban.
Hét tétel szerepel a sorban, ilyen szűk keretek között persze nem lehet a világ minden fontos termőhelyét bemutatni, muszáj szelektálni. A fenti okok bemutatott borvidékek, pincészetek és ezzel a kiválogatott tételek tekintetében is előfordulnak változások, az évjáratok cseréjén túl is. Ez - a sorban szereplő borok magas minőségén túl - is egy ok lehet, hogy akár többször is jegyet váltson az ember ezekre az alkalmakra, így tettem én is.

A fehérboros kóstolón kétszer jártam már (1., 2.), most másfél év "szünet" után a vörösboros eseményre voltam újra kíváncsi.

A tavaszi borpáros posztban 3:2 arányban a fehérborok, valamint a külföldi tételek vezetnek majd, magyar részről fehér házasítások és kékfrankosok, külföldről sauvignon blanc-ok, chardonnay-k és rioja-i vörösek kerültek egymás mellé.

Meghoztam a nyári borpárokat, az évszakhoz igazodva inkább könnyedebbre hangolt fehér- és vörösborokat hazai pályáról, Új-Zélandról, Dél-Amerikából és Ausztriából.

A Bortársaság Borsuli a kóstolásba bevezető foglalkozások és a fajta vagy régió szerinti tematikus estek mellett időnként afféle "felsőpolcos" eseményeket is meghirdet, amelyeken válogatott borok vagy pezsgők kerülnek terítékre. Jó pár évvel ezelőtt jártam már egy "nagy fehérek" kóstolón, idén tavasszal a vörösborokon volt a sor. A mezőnyben olyan tételek szerepeltek, amelyek magas presztízzsel rendelkező - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból készültek, elismert termelő pincéjében, és a magas minőséggel együtt komplexitást és hosszú érlelési potenciált is hordoznak, így valóban megérdemlik a "fine wine" rangot.

A 2011-es év óta április 17-én tartják a malbec nemzetközi világnapját, és mivel az eredetileg Franciaországból származó szőlőfajta pedig ma már leginkább Argentínát mondhatja új hazájának, így nem csoda, hogy a kezdeményezés is a dél-amerikai országnak köszönhető. Az Argentin Köztársaság Budapesti Nagykövetsége az argentin borok néhány magyarországi importőrének segítségével - 2 év kihagyás után - ismét szervezett egy malbec kóstolót, amelynek az idén átadott Aurea Hotel adott otthont az Akadémia utcában.

(A kép forrása a Wines of Argntina instagram oldala)

Argentína egyik vezető pincészete, a Kaiken sem ül a learatott babérjain, igyekeznek újításokkal feldobni, frissíteni a szortimentet. Az Indomito is egy ilyen új borcsalád, amellyel a fiatalabb generációt igyekeznek megszólítani. Ezt célozza az élénk színekkel és feltűnő grafikával operáló címke és a friss, modern stílussal. A névválasztás sem véletlen, az „indómito” magyarul zabolátlant, nyughatatlant, rakoncátlant jelent. A borcsalád két tagot számlál, egy cabernet franc és egy malbec alkotja. Nem vagyok tartom magamat nagy argentin malbec-rajongónak, de kíváncsiságból megkóstoltam az itthon is elérhető Indonito Malbec-et (amelyet a kapszulán szereplő plecsni szerint a Decanter World Wine Awards-on 96 ponttal szórtak meg, ó, te jó ég!).

Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.

Hoztam megint 7 darab borpárt a téli időszakról Ausztriától Új-Zélandig és persze itthonról is. Az évszak okán most leginkább vörösborokat tettem egymás mellé.

Az Etyeki Kúriánál tett soproni látogatás egy különleges programmal folytatott, az eisenstadt-i/kismartoni Esterházy-kastélyban. A Moët Hennessy Louis Vuitton birodalom borainak főszereplésével különleges kóstolót szerveztek a kastély grandiózus Haydn-termébe. Margaret "Maggie" Henriquez, a cég borászati részlegének elnöke, két Master of Wine, Lynne Sheriff és Josef Schuller kíséretében mutatott be néhány bort a borbirodalom egyes borászataitól. Elsősorban újvilági pincészetek úttörő szerepet játszó birtokaitól válogatták a kóstoló tételeit, innen a kóstoló címe: Pioneers of the World. Az Etyeki Kúria nagylelkű gesztusának köszönhetően a soproni kirándulás résztvevői is ott lehettek a kóstolón vendégként.
 

A Fill the winebox csapata nem csak a közösségi borrendeléssel csempészet újat a hazai borkereskedelembe, de a beválogatás menete is jócskán eltér a szokásostól. Nem egy szűk szakmai csoport válogatja össze a kínálatot, amit aztán később fokozatosan alakítanak a kereslet függvényében, hanem már a nulladik lépcsőbe is bevonják a lelkes fogyasztókat, így gyakorlatilag minimális előszűréssel is bekerülhetnek borok a kóstoló programba. Ily módon enyhén szólva sem lesz kiegyensúlyozott a felhozatal, de mindezért bőséges kárpótlást nyújt az az izgalom, hogy nemzetközi szintű klasszisok mellett, olyan borok is feltűnnek, amelyekre még a közönséges asztali bor is hízelgő jelző lenne. Ezen az estén is kijutott mindenből, pozitív és negatív meglepetések is voltak szép számmal. Az alábbiakban a blog elsőszámú grafománja, Furmintfan hiánytalan jegyzete következik, a saját (dőltbetűs) másodvéleményemmel kiegészítve:

A Clos de Los Siete Michel Rolland Argentínában fogant szerelemgyereke, egy közös vállalkozás eredménye. A francia sztárborász 1988-ban, első argentínai útja során arra a meggyőződésre jutott, hogy az általa bejárt, Mendoza közelében található terület, a kavicsos, köves, agyagos talaj, a sok napsütés és a tengerszint feletti magasság (és ezzel az enyhébb időjárás) lehetőségeinek kihasználásával kiválóan alkalmas lehet magas minőségű borok készítésére. 
Rolland és társa, Jean Michel Arcaute, hozzájuk csatlakozó borász barátokkal 4 külön pincészetet alapítottak (Bodega y Vinedos Monteviejo, Bodega Rolland, Cuvelier des Andes, Bodega Diamandes), amelyek termésük egy részét a Rolland által megálmodott közös borba, a Clos de Los Siete-be adják be. A 4 bordeaux-i illetőségű család birtokában lévő 4 pince 7 birtoktest formájában összesen 850 hektárnyi területtel (ebből 430 ha termő) rendelkezik az Andok lábainál. Az Uco-völgyben, Mendozától 100 kilométerre délre, kb. 1100-1200 méter tengerszint feletti magasságban elterülő ültetvények kb. felén malbec terem, a közös házasításban a fő fajta mellett merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc, petit verdot és syrah jut szerephez.
A Bortársaságnál éppen a 2013-as évjárat fut, én a napokban a 2011-esből kortyolgattam el egy palackra valót.

A Tesco Finest borcsaládról több boros blog megemlékezett az elmúlt években (pl. itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt). A Finest sorozat tagjaitól többnyire nem kellett világrengető borélményt várni, cserébe korrekt áron világ körüli útra repítették az egyszeri borkedvelőt, megvillantva az adott fajták és termőhelyek jellegzetességeit. Sajnálatos módon a remek tananyagként szolgáló válogatás itthon egyszer csak eltűnt a boltokból, és maradtak a sokkal gyengébb Tesco Simply borok. Most viszont - ahogy nemrégiben a GM is hírt adott róla - a Finest sorozat visszatért a magyar áruházak polcaira is.

Néhány borkedvelő/borfirkász kollégával két részletben megkóstoltuk az aktuális szortiment jelentős részét, néhány ráadás tétellel együtt. Az összkép nem változott: az esetek nagy többségében a vásárló jó áron fajtajelleges és/vagy termőhelyi tipicitást is megvillantó, de az aznapi vacsora mellé mindenképpen vállalható bort kap. Sőt, időnként még az is előfordul, hogy egy-egy elismert borászat nevét is felfedezhetjük a címkén.

Ha április 17., akkor Malbec. Ez ugyanis a Nemzetközi Malbec Világnap, amely az európai eredetű, ámde Dél-Amerikában identitást lelt malbec szőlőfajta ünnepe. Az idén a világ 50 országában, 64 városban megrendezett több mint 70 esemény a Wines of Argentina támogatásával zajlik, tulajdonképpen az argentin malbec okosan felépített globális promóciója. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan az Argentin Köztársaság Nagykövetségének szervezésében és az argentin borok hazai importőreinek hozzájárulásával a malbec – ha csak röpke pár óra erejéig – alacsonyan húzott el Budapest felett.

Châteauneuf-du-Pape-ba érve első dolgunk a Domaine du Vieux Télégraphe-hoz vezetett, ahol Leo Borsi főborásszal beszéltünk meg időpontot. A 19. század végén alapított Vieux Télégraphe ma a borvidék egyik legnevesebb termelője, kezdetek óta a megfontoltan bővítő Brunier család irányítása alatt áll. Jelenleg éppen a negyedik generáció ül a nyeregben. Az alapokat Hippolyte Brunier vetette meg, aki 1898-ban kezdett szőlőművelésbe a Châteauneuf-du-Pape-tól dél-keletre fekvő, a kiváló terroirnak tartott Plateau de La Crau területen. A Bédarrides, Châteauneuf-du-Pape és Courthézon falvakat összekötő La Crau-ban található az appelláció legmagasabb pontja, amely ideális helyszín volt a Marseille-t és Párizst összekötő távíróhálózat helyi állomásának (innen a birtok neve: „öreg távíróállomás”). Az idők során a Vieux Télégraphe neve egybeforrt a La Crau-val, hiszen a birtok minden bora erről a területről készül.

Április 17-én az Argentin Köztársaság Nagykövetségének jóvoltából Budapestre is megérkezett a Nemzetközi Malbec Nap, amelyet 2011 óta szentelnek ennek az európai gyökerű, ámde Argentínában otthonra lelt szőlőfajtának. A rendezvény házigazdája, Claudio Alberto Giacomino nagykövet rövid ünnepi köszöntőt tartott, méltatta a malbec kiemelkedő szerepét az ország borkultúrájában, valamint pozícionálta Argentínát a nemzetközi borvilágban. A Sofitelben megtartott kis ünnepség tartalommal való megtöltésének súlyos feladatát pedig a Dél-amerikai ország borainak hazai forgalmazói emelték vállukra.

A malbecet leginkább Argentínával köti össze a jelen borivó nemzedéke, holott a malbec eredetileg a hat engedélyezett kékszőlő-fajta egyike Bordeaux-ban, sőt, a 18. században még a borvidék legnagyobb mennyiségben telepített fajtája volt. Manapság legfeljebb kis mennyiségben kerül a házasításokba, sötétebb színt és nagyobb testet biztosítva. A malbec a 19. század közepén került Argentínába, ahol mára az ország borainak zászlóshajójává vált. Az itteni malbec fürtjei kisebbek, tömöttebbek, bogyói is apróbbak, mint az európaié. Európában a malbec jelenleg leginkább a Délnyugat-franciaországi Cahors appelláció jellemző bora.
Az Óvilág és az Újvilág jellegzetes malbec-termelő vidékeit 1-1 bor segítségével vettem górcső alá.

Elsőre talán kicsit szedett-vedettnek ható kóstolót tartottunk. Úgy kezdődött, hogy egyik kedves állandó résztvevőnknek sikerült jónak mondott moldáv vöröseket szereznie, felajánlotta, hogy kóstoljuk meg őket, én meg felajánlottam, hogy teremtek köréjük kontextust. :) Lényegében annyi lett a koncepció, hogy bordói fajták legyenek vegyesen, akár önmagukban, akár házasítások formájában, és így első nekifutásra ne legyen a sorban 2009-esnél idősebb bor. Stílus, származási hely, ár tekintetében nem volt megkötés.

A legelső bort belövőnek hoztam, a többi tételt vakon kóstoltuk. A sor nagy részét másnap újra tudtam kóstolni, volt, hogy kicsit másmilyenek voltak akkor a tapasztalataim, ha így volt igyekeztem ezt jelezni a leírásoknál.

A tempranillo Spanyolország legnagyobb területen ültetett kékszőlője. Összesen 207.000 hektáron termesztik, amelyből maga Rioja 49.300 hektárt tesz ki. [1] Nagy számok. Amint már említettem, Ribera del Dueroban elsősorban a helyi viszonyokhoz adoptálódott tinto fino, illetve tinta del país klónokat termesztik. Spanyolországban összesen kb. 550 tempranillo klónt tartanak nyilván, minden borvidék saját, eltérő változatról beszél. Ez részben helyi patriotizmus, hiszen igazolták, hogy a fajtaváltozatok genetikailag rendkívül csekély mértékben térnek el egymástól. [1]

A fene gondolta volna, hogy nagy csinnadrattával elmegyek a VinCE-re és a legérdekesebb, legütősebb borokat nem holmi külföldi szakértő vezette mesterkurzuson, hanem az egyik kiállító standján fogom megtalálni, egyetlen picike kis asztalon. Aki hallgatott önnön mézlopója finom jelzéseire, biztosan képtelen volt remegés nélkül elhaladni a WineAge standja mellett. Részemről is nagy hiba lett volna elhalasztani azokat a borokat, amelyeket nemhogy hétfő este nem bontogatok a paprikás krumplihoz, de egy sokszemélyes, exkluzív kóstolót is bajosan volna kedve bármely borbuzinak megfizetni. Természetesen a kóstolás „fesztiváli” körülmények között történt, de talán óriásit nem tévedhettem. Persze, nagyon jó volna megnézni ezeket a borokat otthon, fehér falak között is, de ilyen tömegű szipkázásért cserébe az ember elvisel némi kellemetlenséget. Hogy mind elolvassátok, a kóstolási jegyzeteket két részletben fogom szerepeltetni.

A VinCE-hez való viszonyulásom a várva várt Steven Spurrier kóstoló borsorának kihirdetésével kezdődött. Mikor először megláttam a cabernet-sort, legszívesebben visszaváltottam volna a belépőjegyem. A borok többségét a magyar piacról szedegették össze, mégpedig viszonylag koncepciótlan módon. A rendezőelv talán az lehetett, hogy melyik kereskedő mivel járul hozzá a bulihoz. Spurrier + 200 ember biztosan komoly vonzerőt jelent bármely forgalmazónak. A kis késéssel induló mesterkurzusra várva vagy százan torlódtunk össze a nagyterem ajtaja előtt. A vesztbalkános dörgölődés egy pillanat alatt rockkoncertes hangulatot teremtett. Spurrier, Spurrier! Már láttam, ahogy a tömeg utat tör magának az arénába és felcsendülnek az első fület tépő gitár riffek... hála a jó égnek, azért mégis csak valamiféle szemináriumra jöttünk. A borok kóstolása elvileg vakon történt, azonban az érkezéskor töltögető pincérek nem nagyon takargatták a palackokat. Sebaj, aki benne volt a játékban, szemet hunyt a címkék felett.