A KisBécs szokásos portfólió bemutatójának első, tavaszi fordulója a közelmúltban került megrendezésre a Color Bar-ban. A választék nagy része Ausztria különböző borvidékeiről származott, de ahogy az már lenni szokott, szlovén, horvát és szlovák tételek tették teljessé a képet. A lebonyolítás a szokásos formában történt: több asztalnál lehetett a tematikusan válogatott tételeket kóstolgatni, valamint néhány borász - ezúttal kettő - személyesen is bemutatta borait. A Felvidékről a Csernus Pincészet, Steiermark-ból a Weingut Skoff hozta el szortimentjének egy részét.
Ahogy egy évvel ezelőtt, most is két részletben írok a kóstolóról, az első etap egy nagyobb lélegzetű egyveleg lesz, a második részben a személyesen is bemutatkozó két borászat tételeire koncentrálok majd.

Pezsgők, könnyedebb, illetve komolyabb grüner veltliner-ek, könnyedebb, illetve komolyabb riesling-ek, egyéb fehér és narancsborok, pinot noir-ok, zweigelt-ok és St. Laurent-ek, kékfrankosok és más vörös fajták, és a két vendégborász, így alakult ki az egyes asztalok tematikája. Kóstolás közben kicsit borítottam a sorrenden: veltelinik, riesling-ek után jöttek a vörösek, majd a maradék fehér, a végére maradtak a pezsgők. Most igyekszem valamennyire rendezni a sorokat, így a fehérek, a vörösek, majd a pezsgők is egy csokorba gyűjtve következnek. Nem kóstoltam meg minden bort, de túl sok tétel nem maradt ki, úgyhogy maraton következik.

Az idei harmadik külföldi boros egyveleget az osztrák borok uralják, ide kerültek ugyanis a nyári ausztriai kiruccanások során kóstolt, külön írásban nem szereplő borok. A nagy melegnek köszönhetően inkább a fehérborok fogytak, de néhány vörösbor is szerepel a válogatásban, főleg olasz és spanyol tételek.

Sokáig kétséges volt, hogy 2020-ban is megrendezik-e a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivált, de végül a körülményekhez igazítva egy minden szempontból kisebb volumenű rendezvényt végül sikerült tető alá hozni. Idén ősszel viszont visszatért minden a régi kerékvágásba, négy napra ismét elfoglalták a boros standok a Budavári Palota udvarait, beleértve több, felújított helyszínt is. Az időjárás is kegyes volt, végig kellemes idő volt a rendezvényen, és bár szervezési gyermekbetegségekről lehetett hallani - elsősorban ivóvíz és WC-fronton, ami azért ennyi év után meglehetősen furcsa -, valamint a kiállítók száma mintha ismét csökkent volna, a látogatók létszámára nem lehetett panasz.
A tavalyi rendezvényt kihagytam, most a napsütéses vasárnap délutánt kihasználva, néhány órát kint töltöttem a fesztiválon még az esti tömeg érkezése előtt. Nem kovácsoltam előzetesen komoly terveket, 1-2 standot és új nevet kinéztem magamnak fix pontnak, ezen túl kicsit csapongva kóstoltam még ezt-azt. Sajna kimaradt sok érdekes dolog, Somló, Mátra, sok vörösbor, de kora este már nem volt kedvem újabb körökbe kezdeni, így ebbe a pár órába most ennyi fért bele...

A SALON Ausztria egyik legfontosabb borversenye, ahol - kicsit leegyszerűsítve a folyamatot - a több kategóriában kiválasztott összesen a közel 7000 nevezett bor közül a 270 legjobb több lépcsős bírálat során kerülhet a SALON-borok közé. Akit bővebben is érdekel a verseny lebonyolítása, az itt tájékozódhat, én most nem szaporítanám tovább a szót, mert így is hosszúra nyúlik ez az írás.
A KisBécs képviselői, mint az osztrák borok hazai nagykövetei, több alkalommal is részt vettek már a kiválasztott SALON borok kóstolóján, most azonban az Osztrák Bormarketing Szövetség nagyvonalú felajánlásának köszönhetően egy kis csapat szakembert - sommelier-t, borszakértőt, borszakírót, magamfajta bloggert - is magukkal vihettek a bécsi kóstolóra, így a KisBécs meghívására én is részesülhettem ebben az élményben.

A decemberi borpárbajok után folytatást ígértem, most itt a tavaszi termés. Ismét 7, valamilyen szempont(ok)ból egymáshoz illő borpárt hoztam különböző fajtákból, különböző országokból.

Quo vadis, Budavári Borfesztivál?
Miközben Budapesten lassan minden hétvégére jut legalább egy boros rendezvény, a kisebb borfesztiválok, illetve nagyszabású tematikus kóstolók (mitiszol, Borjour Magnum, Furmint Február, Kékfrankos Most! és még sorolhatnám)  rendre nagy létszámú közönséget mozgatnak meg, a főváros legnagyobb boros rendezvénye körül sorakoznak a kérdőjelek. A 2014-es özönvíz alaposan elmosta a fesztivált, a látogatók csak lézengtek, a borászok, illetve képviselőik többnyire ráértek egymás borait kóstolgatni, szakmai eszmecserékbe merülni, az esőt átkozni, mind a szőlőben, mind a fesztiválon okozott veszteségek miatt. A tavalyi rendezvény után megjelent hivatalos sajtóközlemény is nehézségekről szólt, de valószínűleg mégis mindenki meglepődött volna, ha idén elmarad a rendezvény. Az ezévi fesztivált ugyan csak felerészben sújtotta a szeptember második hétvégéjére Budapestre lassan menetrendszerűen megérkező égi áldás, így a tavalyinál biztosan nagyobb volt a látogatottság és jobb volt a hangulat.
Nekem valahogy mégis volt egy kis hiányérzetem. Talán a tavalyi vízözön miatt, talán más okból (is), de mintha egyre kevesebb kiállító lenne jelen a fesztiválon. Az eddig minden évben külön korzót kapó Villányt például beköltöztették az Oroszlános Udvarba, helyüket néhány szellősen elszórt meleg ételes bódé foglalta el, ez néhány éve elképzelhetetlennek tűnt. Gyorsan feltűnt, hogy néhány nagy név is kihagyta idén a Borfesztivált, csak néhány a korábban rendszeresen megjelenő, de idén távol maradó nevek közül: Bolyki, Gál Lajos, Gál Tibor, Heimann, Légli Ottó, N.A.G., Oremus, Sebestyén Csaba, Vylyan. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy az idei hiányzók visszatérnek-e, vagy erősödik a jelenlegi tendencia.
Térjünk rá a pozitívumokra. Természetesen a kínálat még így is akkora, hogy azok is találnak bőven kóstolni való borokat, akik esetleg minden nap kilátogatnak a fesztiválra. Az elmaradó nagy nevekért cserébe egyre több kereskedő és borbár érkezett saját standdal, ami azzal az előnnyel jár, hogy egy bódénál akár több pincészet boraival ismerkedhet a nagyérdemű. Állítólag a gasztrós szekció is évről évre fejlődik, de erről megfelelő mennyiségű empirikus élmény alapján nem tudnék nyilatkozni.

Tokaj-fixációmat természetesen most sem tudtam levetkőzni, de igyekeztem más borvidék boraiból is csipegetni a három délután-este folyamán, amit a Várban töltöttem. Összességében véve sok jó bort kóstoltam, bár olyan újdonság, ami két vállra fektetett volna, elvétve akadt, ez persze mérsékelt kísérletezési kedvemnek is betudható.

Prager: Grüner Veltliner Smaragd Achleiten Stockkultur 2013:  Édesre érett trópusi gyümölcsök, tejszín, rengeteg fűszer az adekvát fehér borson túl is. Ha nem csak úgy magában, hanem más borok társaságában isszuk, akkor különösen komplexnek tűnik. Közepes plusz test. Intenzív íz, tömör struktúra, de azért értékeléséhez figyelem kell, nem szédít el azonnal a feneketlen mélység, mint egyes korábbi évjáratokban. Első blikkre inkább csak átlagon fölüli kvalitású anyagnak tűnik nem pedig grandiózusnak, de a több napon át tartó kóstolás feltétlen előnyére vált. Savban kifogástalanul feszes, lendületes, szépen fókuszálttá teszik a korty második felét. Hosszú, elég száraz lecsengés némi kesernyével. Nagyon szűk 7 pont.

Hirtzberger: Grüner Veltliner Smaragd Honivogl 2013:   Bódítóan mély ilat. Imádom a túlérett grünerek semmihez sem fogható bujaságát. Aszalt körte, sokszínű, egzotikus fűszeresség, vérbő vegtalitás mindez tejszínkrémes közegbe belegyömöszölve. Nagy test, hordóeffektek nélkül is sűrű, fantasztikus krémes konzisztencia. Vastag, intenzív, magával ragadó ízek. Strukturálisan is elég komoly már amennyiben megvan benne az anyag a korty második felének is megadva a mélységet, erőt. Ugyanakkor, mint oly gyakran az ilyen stílusú grünerekben, savban inkább csak elégséges/közepes határán, az alkohol se észrevétlen, így a tényleg roppant gazdagság nem fókuszáltan, inkább hömpölyögve bontakozik ki. Ha most objektivitásra törekednék jó alaposan lehúznám ezért, de nem akarok az lenni, mert valójában, zsigeri reakciót tekintve viszont nem tudtam betelni vele, kifeszültem tőle, imádtam minden cseppjét. Jobban mint az előzőt, amelyik meg inkább a kritikusok kedvence lenne. Erősebb 7 pontot kap.

Losonci Bálint: Mátrai Zöldveltelini 2013:   Nem emlékeztet grünerekre, mármint ha a fenti kettőt nevezzük ki etalonnak, de attól még tiszta és szép az illata. Szőlő és barackvirág, hársméz, zsírkrétás-sós mineralitás. Szájban közepesnél nagyobb testű. Tiszta, nem magával ragadóan mély, de szépen kitöltött az ízeit tekintve. A gyümölcs jelen van, de inkább sósabb, ásványosabb jellegű a bor. Szerkezetileg közepesen tömör, savban fajsúlyos, de vibrálni nem akar. Közepesnél hosszabb, némi cserességgel a végén. Eleinte kicsit hiányoltam a veltelinik direktebb, lágyabb zamatosságát, de végül egyre jobban megbarátkoztam vele. Jó kis bor ez. Megvan 6 pont.

Tulajdonképpen a konkrét tematika megint új, legalábbis ez eddig nem volt se célirányosan pinot blanc, vagy épp szürkebarát kóstoló sem a klubban. Most se vállalkoztam arra, hogy szigorúan egyikből, vagy a másikból rakjak össze egy sort, viszont rokon fajták révén nem tűnt elrugaszkodott gondolatnak, hogy együtt vegyük őket górcső alá. Az ötlet egyébként a nagyon jól elsült, azóta is sokszor idézett tavaly év végi német nem riesling fehér kóstolónk nyomán született. Fel lehet fogni úgy, hogy ugyanazon nyomvonalon haladunk most tovább, úgy tágítjuk tapasztalatainkat, hogy szűkítjük a sor fajtaválasztékát.

Ebben a sorban tehát a két fajta vegyesen kap szerepet. Lesznek magyarok, külföldiek, olcsóbbak, drágábbak, fiatalabbak, érettebbek. Fogadjátok szeretettel!

Bármennyire is hihetetlen, már elég rég volt a klubban célirányos száraz riesling kóstoló. Lassan már két éve. Úgyhogy a legutóbbi összejövetelen félénken felvetettem, hogy frissen beszerzett tizenhármasaimból akár lehetne is kanyarítani egyet és hát a kis társaság lelkesen kapott az ötleten. 

A felhozatalba raktam jól bevált klasszikusok friss évjáratait is, de olyan termelők, borvidékek is szerephez jutottak, akik, melyek csak nemrégiben kerültek fel a horizontomra. Nem meglepő módon elsősorban a német-osztrák vonal képviselte magát, de kakukktojásként egy magyar tétel is került a sorba.

A kóstolón akov is jelen volt. Kevesen tudják, hogy mi anno épp egy általam tartott riesling-kóstolón ismerkedtünk meg. A régi szép idők emlékére felvetettem, hogy nem-e jönnének el. És hát de. 

A borokat vakon kóstoltuk, a sors az alábbi sorrendben tálalta őket:

Nemrégiben megajándékoztam magam egy édes kuriózummal, merthogy megérdemlem.:) A Hirtzberger nevet ugye nem kell bemutatni. Wachau egyik top termelője, a Singerriedel meg ugye a zászlóshajó területük. Nálam az innen származó riesling általában az egyik legmegbízhatóbban 8 pontos bor szokott lenni a világon évjárattól függetlenül. Időnként, ha úgy alakul az évjárat, nem csak smaragd-száraz borok készülnek itt, hanem különböző fajsúlyú édesek is. Amiről most lenne szó, a trockenbeerenauslese, csupa aszúsodott szemből készül, 350 g maradékcukorral bír, tehát mind technológiailag, mind beltartalomban itt már inkább az eszencia környékén, közelében járunk.

Franz Hirtzberger: Riesling Trockenbeerenauslese Singerriedel 2009

Intenzív, már szagolva is szinte ragacsos illat. Aszalt citrusfélék, aszalt kajszi, kandírozott narancshéj, botritiszes fűszeresség és sok-sok egyéb egy egész bödön mézbe beleszuszakolva. Kóstolva valószínűtlenül sűrű, tényleg megállna benne a kanál, az olajnál is olajosabb mozgású. Nagyon intenzív ízű és olyan édes, hogy összeragasztja a szájat. Vannak  jóféle, citrusos ízű savak is, de persze 350 g maradékcukor mellett értelemszerűen nem hozzák ki az egyensúlyt a megszokott értelemben vett középre. Nagyon nem tudom értelmezni a szerkezetet mint úgy, meg a korty fejlődését se. Szájba véve úgy van, mégpedig nagyon masszívan, az utóíz a lenyelés után még hosszú percekig nem szándékozik csillapodni. Igen nehéz pontozni, nem borszerű az élmény. Legyen 7 pont.

Sajnos nem tudok mostanság helyszíni tokaji kóstolókon, up to date rendezvényeken, évjárat-bemutatókon részt venni, így én is nagy kíváncsisággal lesem, hogy a friss évjáratból mely borokat tartják a legérdemesebbnek a tisztelt kollégák, hozzászólók. Nekem az jött le, hogy talán a Gizella Szil-völgy és a Demeter Boda kapta a legtöbb halleluját 2013-ból, így végre, amint kereskedelmi forgalomban is megjelentek lecsaptam egy-egy palackra.

Nem terveztem nagy összevetést, de mivel a nyitáskor elmaradtak a nagy katarzisok (persze tetszettek) amúgy 7 pont kalibrálás céllal kinyitottam egy várhatóan majd így muzsikáló wachaui rieslinget is.

Franz Hirtzberger: Riesling Smaragd Singerriedel 1995

Speciális bor számomra a Hirtzberger Singerriedel. Nem csak azért, mert rendre az évjárat egyik legjobb, illetve mindenképp az egyik legnagyobb presztízsű rieslingje szokott lenni Wachaunak, de itthon talán sokan emlékeznek rá, hogy 2006-os évjárata az egyetlen száraz fehér bor volt, amely az egykori Művelt Alkoholistán a maximális, szinte elérhetetlen 10 pontos magasságokba emelkedett Albert Gazda jóvoltából.

Bevallom, akkor nagy hatással volt rám az a cikk. Akkoriban kezdett kibontakozni bennem a „borbuziság” és kezdtem napi rendszerességgel online is olvasgatni a borokról. És igen, az, hogy a „szőrős szívű” alkeszeknél egyszer csak egy bor ilyen szinten kivágta a biztosítékot, bizony felkeltette az érdeklődésemet. Bár a külföldi rendelés még abszolút nem volt nálam akkoriban reális opció, így az adott bor beszerzése is csak álom volt, de a tízpontos bor lehetősége mégiscsak irányt mutatott és valahol elültette a későbbi riesling-fanatizmus csíráját.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Kiderült, hogy nem is az alkeszek a szőrös szívűek, hanem én. :) Albert Gazda nem inspirál bennünket többet. Néhány újabb évjárata az egykor vágyakozva olvasott bornak már nálunk is szerepelt megannyi egyéb riesling nagyágyúval egyetemben és mindig hatalmas sikerrel. Pl. a 2009-es itt és a 2011-es itt. A nagyon nehezen beinduló külföldről való rendelésről is bebizonyosodott, hogy mi sem egyszerűbb, egészen új távlatokat nyitva meg a borőrültek számára. Például ilyeneket is, hogy sokat emlegetett idol-borok régi évjáratai is hozzáférhetőek egyes helyeken megspórolva akár 10-20 évnyi türelmes érlelgetést.

Milyen volt arra felé a 95-ös évjárat? Robert Parker honlapján 90 ponttal éppen becsúszik a kiemelkedő kategóriába. A Vinea Wachau honlapján ideális nyárról, csapadékosan és ködösen kezdődő, majd nagyon szépen folytatódó októberről írnak: Nagy testű, gazdag, némiképp botritisz-érintett borokra lehet számítani.

Nézzük mit tud ez a bor ma:

Ismét eltelt egy év és megint volt egy jó kis Mondovino. A Wein&Co tulajdonképpeni portfólió-kóstolója Közép-Európa talán legnagyobb és a legkomolyabb termelőket „összerántó” borkiállítása. Idén is vagy kétszáz kiállító ezerötszáz borát lehetett megkóstolni, köztük számtalan magas árazású, szabad „locsolásban” igen ritkán elérhető versenyzőt. Ha átgondoljuk, hogy a két napra 40-45 Euróba fájó belépő mit is kínál, hamar ráébredünk, hogy ennyit ennyiért még a hülyének is megéri. A bécsi Konzerthaus mintegy 4.000 négyzetméteres területén otthonra lelő eseményen idén szokatlanul sok magyar szót lehetett hallani. Talán a Borrajongó korábbi tudósításainak is van ebben némi szerepe. Jó látni, hogy minél többen nyitnak ajtót a nemzetközi borvilágra.

Folytatódik sokat emlegetett és rajongott Klaus-barátunk tesztelgetése, ezúttal abszolút csakis műfajon belül, azaz Iszonyat-Riesling kóstolónk kivonata következik. :)

A koncepció nem bonyolult, veszünk egy csokor száraz rieslinget, németet, osztrákot vegyesen, ami a lényeg, hogy valamennyi a maguk vidékén meghatározó, mitöbb sztárborásztól származó top, dűlős tétel kell, hogy legyen, csak így szerényen, évjáratként pedig a mindenhol kiválónak tartott 2011-et választottam. Papíron így minden esély adott volt, hogy a Prager Klaus méltó és megfelelő kontextusban mérettessék meg, meg persze a pofátlan hedonizmushoz. :)

A kóstolás vakon történt.

A Vie Vinum Ausztria legnagyobb boros rendezvénye, mely két évente kerül megrendezésre. Több, mint 500 kiállító, külföldiek is szép számmal, de elsősorban osztrákokra fókuszál, kis túlzással a teljesség igényével. Feltehetőleg mindenki jelen van, aki él és mozog, legalábbis a legnevesebb pincék biztosan. Közel komplett szortimenteket lehet kóstolni, csúcsborokkal egyetemben. Az elővételben 30 Euroba kerülő napijegy rendkívül jutányos azért, amit nyújtanak érte. A légkör és a közönség kulturált, a gazdák szívélyesek, kis őszinte érdeklődést tanúsítva több helyen is előkerülnek "pult alatti" tételek, olykor komoly, régi évjáratú kuriózumok is. A kiállítók és a kínált borok listája, analitikával, térképekkel együtt kb. egy hónappal a rendezvény előtt letölthető a honlapról. Ha van rá idő, igazán föl lehet előre készülni.

Két éve is sikerült kijutni, hatalmas élmény volt, öt részes beszámoló született róla itt a blogon. Nagy lökés volt akkor, lehet mondani sikeresen ráállított a riesling-pályára. :)

Idén egy napot tudtam beiktatni erre a célra. Gyakorlatilag 9 órát töltöttünk ott, kb. 120 bort kóstolva. Bőségesen hangzik, de a becslésem szerint kb. 2500-3000 mintához képest elenyésző, annyi és annyi minden érdekelt volna még.

A nagy merítéshez mérten zömmel tűrhetően sikerült jegyzetelni. Túlnyomó részt pontszám-benyomást is rögzítettem, de kéretik ezt úgy kezelni, hogy a fenti számú mintából, fent említett idő alatt, 2-3 centeket kóstolva születtek.

Első részben következzen a legjobban várt wachaui merítés:

Rég volt már átfogóbb Wachau-kóstolónk, mintegy másfél éve. Remek emlék, ezúttal viszont feltett szándékom volt erősíteni hangerőn.

A koncepció, vegyük Wachau három legnagyobb presztizsű pincéjét, olvasataim szerint ez az F. X. Pichlert, Franz Hirtzbergert, illetve a Pragert jelenti. Válasszuk ki az adott szortiment csúcsán tanyázó  grüner veltliner és riesling smaragdot. Évjáratként legyen egységesen a kiválónak mondott 2009-es, harmadik évükben már talán fiatalos rendezetlenségtől sem kell tartani.

Papírforma szerint talán Wachau hat legerősebb boráról beszélünk, legendás dűlőkből és mint így egységesen a 8 pont körüli tartományt vártam tőlük előzetesen. Ilyen erősnek ígérkező sorba pedig célszerű referenciát is csempészni a pontosabb  érték-meghatározást elősegítendően.

Következzen a tényleg nem mindennapi sor:

Nagyon készültem már a bécsi VieVinum fesztiválra! Várakozásaim beváltak, szenzációs borok garmadáját sikerült kóstolni. Az első nap maratoni kóstolását ironman-nel vittük végbe, minden dícséretet megérdemel, a megfeszített munkatempót egészen tisztességesen bírta. :)

Részletes beszámolóval tervezek szolgálni, a kóstolt borok erős zömmel 2009-esek voltak, így évszámokat csak oda írtam, ahol ettől eltérés volt. A számomra legkiemelkedőbbeket aláhúztam.

Első körben következzen Wachau ismertebb termelőinek, mondhatni nagyágyúinak a borairól készült jegyzetek: