Kedves barátaimnak köszönhetően július közepe tájékán váratlan meglepetésként egy egész sorra való Heimann bort kóstolhattam meg. Azon a héten a csúcshőmérséklet inkább 25 Celsius fok környékén tetőzött, Budapest belvárosa sem vált hőcsapdává, mint az utóbbi nyarakon egyre gyakrabban. Szóval azokban a napokban egyáltalán nem tűnt ördögtől való dolognak egy belvárosi ház gangjára kitelepedve megkóstolni jó társaságban kilenc vörösbort, különösen úgy, hogy utóbbiak is nagyon szépen teljesítettek. A sor kb. felét kadarkák és kékfrankosok tették ki, de természetesen a Barbár és kistestvére, a Barbarossa sem maradhattak ki.

Beszélgetés mellett igyekeztem valamennyit jegyzetelni is, ennyire futotta. Néhány tételt egyébként is kóstoltam már korábban, akár a közelmúltban, akár régebben.

A kékfrankos Magyarország legelterjedtebb és egyben talán legsokoldalúbb kékszőlő fajtája, szinte minden borvidékünkön előfordul és rosé-tól a prémium vörösborig számos stílusban megjelenik és szépen tudja tükrözni a termőhely karakterét is. A Kárpát-medence, sőt Közép-Európa több országában is fontos szőlőfajta, igazán csúcsra azonban nem mi járattuk, járatjuk, hanem osztrák szomszédaink. Az utóbbi időben látni lehet ígéretes közös kezdeményezeket is, a bécsi VieVinum-on például 8 ország (Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) közös kékfrankos-standdal készült.

A blogon régen szerepelt már nagyobb kékfrankos sor, most hat borvidék hat kékfrankosa következik a 2021-es évjáratból. A palackban töltött néhány év szépen összecsiszolta a borokat, közben a gyümölcsösség is megmaradt. A hat bor a fajta különböző arcait villantotta fel, összességében véve magas átlagszínvonal mellett.

A rosé hangsúlyos posztok után ismét itt az ideje, hogy néhány rég elmaradt beszámolót pótoljak. A 2026-os Gourmet Fesztivál június első hétvégéjén került megrendezésre a szokásos helyszínen, a Millenárison. A pénteki napon jártam kint, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, esett az eső is, bár most nem annyit, hogy egész napra elriassza a látogatókat. Kóstolni bőven volt mit, sok ismerőssel is találkoztam, gyorsan és jól eltelt ez a pár óra.
 A beszámolót terjedelmi okokból két részre bontottam, ahogy az elmúlt két évben is. Először jöjjön az a négy pincészet, akiknek a standjánál terjedelmesebb sort kóstoltam.

"Több évnyi gyakorlásunk célja a provanszi stílusú rozék megközelítése, melyekben a hangsúly a részletek precíz kifejezésén van." -  írja a Sebestyén Szél Rosé hátcímkéje. A nagy rosé mániának köszönhetően itthon még mindig Dunát lehet rekeszteni a tutti-fruttis fajélesztővel megküldött és/vagy citromosra húzott savú tucatborokkal, de szerencsére vannak, akik túl szeretnének lépni ezen. Erre több út is kínálkozik, lehet szimplán jó és tartalmas rosé-t készíteni, esetleg el lehet mozdulni a sötétebb, silleres stílus, vagy a halványabb provence--i minta felé. Mindre találunk itthon példát, Sebestyén Csilla és Csaba a Szél Rosé-van a Provence-vonalat követik mér több éve. Sajnos én csak a 2023-as kiadással vettem fel a fonalat, de azóta nem engedem el. A 2024-es szerintem hajszállal elmaradt a 2023-astól, a 2025-ös ismét feljebb tette a lécet.

A június beköszöntével bedurranó rosé-szenzonra hangolódva még a hónap elején tartottunk egy nyárköszöntő kóstolót Kézdy Daninál a Kálvária Pince teraszán. A tematikát tágan értelmezett "rózsaszín borok" kóstolójaként határoztunk meg, ebbe rosé-n túl belefértek a sillerek, a fehér szőlőből hosszabb héjon áztatással pirkadtabb színt elnyerő tételek, de akár könnyed, világos vörösborok is. A társaságot ismerve nem volt kétségem, hogy lesznek izgalmas borok a sorban, én is próbáltam meglepő tételt választani.

A tudosítások szerint az aktuális fogyasztói trendek manapság a könnyedebb, gyümölcsösre hangolt, alacsonyabb tannin- és alkoholtartalmú boroknak kedveznek, a testes, tanninos, magas alkoholtartalmú vörösek a háttérbe szorulnak. Bár a inkább a fehérek, rosé-k és pezsgők felé tolódik a fogyasztás, azért a vörösborokra is szükség van, a fenti preferenciák szerint papíron ennek a kadarka is nyertese lehet. A kadarka viszont híresen-hírhedten érzékeny szőlőfajta, kevés is készül belőle, nem könnyű belőle kihozni a legjobbat (engem is sok csalódás ért), úgyhogy valószínűleg inkább megmarad rétegműfajnak. Kadarka kóstolókról ritkán lehet olvasni, a Borrajongón sem túl gyakran szerepelt ilyen téma, most kadarkázunk, Mini szekszárdi kadarka keresztmetszet következik, 2024-es borokkal.

2020 tavaszán vált külön a Heimann Családi Birtok portfóliójától ifj. Heimann Zoltán borcsaládja, a Heimann & Fiai, amely elsősorban a fiatal borász kékfrankosait és kadarkáit öltelte fel. Most, hat évvel később újabb váltás következik, de ezúttal az egységesítés szellemében. A Heimann borok ismét egy név alatt jelennek meg, új, letisztult címkével, már csak a Barbár és a Barbarossa (esetleg majd a többi válogatás tétel?) külseje maradt a régi. A palackokon továbbra is megjelenik a „by Kadarka Man” jelzés, amely ifj. Heimann Zoltán szemléletét és kézjegyét hordozza.
Az új ruhát viselő borok közül én most a Bátor névre keresztelt tételt kóstoltam, amely egy bikavért takar. A cél egy élénk, gyümölcsös, jó egyensúlyú és "hosszúnyeletű" bor palackba zárása volt, szerintem sikerült.

Ha a Szekszárdi borvidék legfontosabb borászatait vesszük számba, nem lehet kihagyni a Sebestyén Pincét. Sebestyén Csaba és Csilla borászata legelőször talán bordeaux-i fajtákból készített házasításaival hívta fel magára a figyelmet, de azóta a nevükhöz fűződik több elegáns, dűlőszelektált bikavér, és a talán a legkifinomultabb stílusú magyar rosé is. Legújabb dobásuk egy házasítás a híres Görögszó dűlőből, Szekszárd két legfontosabb szőlőfajtájából, kékfrankosból és kadarkából.

2015 tavaszától 7 évig működött a XII. kerületben a KisBécs, akkor még direkt osztrák borokra specializált borbárként, egyben reggelizőként és kávézóként. A csapat 2019-ben nyitott egy nagyobb egységet a Madách téren, Fiáker néven, ahol már az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiból válogatott borokkal és meleg ételekkel is várták a vendégeket. A Fiáker utódja, a Color Bar a borok mellett a szélesebb italválasztékkal, koktélokkal szélesebb közönséget kíván megszólítani, de Közép-Európa borait továbbra sem engedték el. Pár hete jártam a Color Barban, ahol kaptam egy kis betekintést az aktuális választékba.
 

A 2010-es években rendszeresen megrendezték Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a két borvidék top termelői mutatták be boraikat a szakértőknek és a nagyérdeműnek. Az eseményről többször mi is tudósítottunk, utoljára éppen 10 évvel ezelőtt. A kezdeményezés mintha elhalt volna a 2020-as évekre (vagy csak hozzám nem jutott el a híre), pedig az utóbbi időben az egri és szekszárdi borok - köztük a bikavérek - is egyre másra gyűjtik be a nemzetközi elismeréseket (a mai bort James Suckling csapata 94 pontra értékelte). Talán csak nekem furcsa, hogy éppen most nem kapnak a lehetőségen a borászok, hogy megmutassák ezeket a borokat egy tematikus kóstoló keretében. Ez csak onnan jutott eszembe, hogy a minap kóstoltam a 2021-es Takler Örökség Bikavért és szerintem szép példája annak, hogy mennyit lehetett csiszolni a borok stílusán az elmúlt években.

A sok portfólió bemutatós írás után valószínűleg az idei utolsó nagy sétáló kóstolós élménybeszámoló következik, a 2025-ös Vince Gáláról. A rendezvénynek ismét a Szépművészeti Múzeum adott helyet, az impozáns helyszínre sok borász személyesen hozta el borait, volt miből meríteni. Sok régi jó ismerőssel találkoztam, mindenkivel sikerült kicsit beszélgetni is, tömegjelenetből pedig szerencsére kevés jutott.

Sajnos kármentők ismét csak kevés asztalnál álltak rendelkezésre, ami az én kóstolási kapacitásomat bizony alaposan korlátozta. Amikor éreztem, hogy kezdek telítődni, inkább nem erőltettem tovább a dolgot és szépen hazamentem. Utólag visszatekintve a meglátogatott standokra, eléggé erős a Tokaj-hangsúly, de néhány másik borvidék is szerepel a beszámolóban. A pincészetek kóstolási sorrendben érkeznek,  az egyes tételekről 1-1 mondattal, pontszámok nélkül.

A borpárbajos sorozat a már hétfőn beharangozott két szekszárdi kadarkával folytatódik. Igyekeztem megbízható termelőktől árban "középkategóriás" kadarkákat válogatni, meg is kaptam az általam megszokott kadarka fajtajelleget mindkét bortól.
Az Eszterbauer Borászatnál több "szinten" készül kadarkából a bor, a Nagyapám a Sógor és a dűlőszelektált 112 Éves Kadarka között helyezkedik el. Takleréknél egy Kadarka készül, de az nem a belépő árkategóriás borok közé tehető árban, hanem a Szekszárd legfontosabb borfajtáit - kadarka, kékfrankos, bikavér - bemutató Örökség szériában.

A 2021-es évjáratból készült el először ifj. Márkvárt János Sauli Kadarkája, ami árában és minőségében új szintet célzott meg a hazai kadarka kínálatban. Az aktuális 2023-as évjárat már egyenesen a szekszárdi és villányi zászlóshajó vörösborok árát súrolja, ami fajtatiszta kadarkák esetében eléggé extrém. A 2021-es kimaradt az életelemből, a 2022-es évjáratot a Gourmet Fesztiválon futólag kóstoltam (nem volt időm elmélyülni, de akkor nem hagyott bennem mély nyomot), a 2023-asból a kezdeti bevezető áron vettem egy palackot. Még így is szívtam a fogam az ár láttán, de győzött a kíváncsiság, egy hűvösebb hétvégén pedig a kóstolás ideje is eljött.

A dűlőpáros sorozat szekszárdi kékfrankosokkal folytatódik, a Takler Borbirtok két borával. A pincészet szortimentjében több dűlős tétel is szerepel, köztük ez a két kétfrankos, a Szenta-hegy és a Gurovica dűlőkből. Nagyjából a Takler borok stílusváltásával egy időben, a 2010-es évek második felében jelentek meg stabilan a dűlős kékfrankosok a szortimentben, a jelenleg is futó 2020-as évjárat borait kóstoltam meg egymás mellett.

Spontán alakult így, de a jelek szerint a január első fele nem kis részben a komoly magyar vörösborok jegyében telt. Őszintén bevallom, nem feltétlenül az a kedvenc műfajom, ami a magyar köztudatban leginkább "nagy vörösborként" rögzült, rendszeres vásárlónak sem mondhatom magam, de időről időre meg tudok kívánni ezekből is egy-egy pohárral, és egyébként sem árt képben lenni, hol is tart most a hazai mezőny. Az külön öröm, ha nem engem terhel a szervezés és a borok beszerzése, hanem csak csendes megfigyelőként lehet kóstolni és levonni a tanulságokat. Szóval, az történt, hogy a Takler Regnum sikerén hirtelen felbuzdulva beneveztem a Bortársaság Borsuli "Fine wines - magyar vörösek" borestjére, amely jól ismert borászatok neves borait vonultatja fel.
A nemzetközi boros sorozattal ellentétben ennek az eseménynek nincs fehérboros párja - bár szerintem már csak kísérletnek is érdekes lenne megpróbálni egy magyar fehérboros sort összeállítani -, de tény, hogy kis hazánkban sokkal inkább vörösborokból sikerült már-már önálló márkaneveket faragni. A Bortársaságnál ezekből válogattak ki néhányat a kóstolóra.

A kadarka a Szekszárdi borvidék identitásának fontos része, az itteni bikavérek kötelező alkotóeleme és jóformán minden borászat szortimentjének sarkallatos pontja. Faramuci helyzet, hogy ennek ellenére a borvidék 2100 hektárjából mindösszesen 100 hektáron terem kadarka. Nem volt ez mindig így, a 19. században a legelterjedtebb szőlőfajta volt Magyarországon, nem csak Szekszárdon, hanem szinte minden borvidéken foglalkoztak vele, de a 20. század második felében töredékére lecsökkentek a kadarka által elfoglalt területek.
A Szekszárdi borvidéken ifj. Márkvárt János az egyik legelkötelezettebb termelő, ahogy a honlapján írja, az ereiben 50% kadarka folyik. A családi birtok 5 hektárnyi területének felén kadarka terem, egyes parcellákon közel 100 éves gyalogtőkéket is művel a borász. A pincében két kadarka kerül palackba: a kizárólag öreg tőkék alapanyagából készülő, hordóban, viszonylag hosszabb ideig érlelt Sauli, és a fiatalabb és idősebb tőkék termését egyesítő "sima" Kadarka. Én utóbbiból bontottam egy palackkal.

Ha már nyári hőség és sauvignon blanc, nem maradhatott el a hazai kínálat egy szűk keresztmetszetének tesztelése sem, még az igazi hőgutás napok előtt. A sauvignon blanc az egyik legelterjedtebb és legsikeresebb nemzetközi fehér szőlőfajta, amivel itthon is foglalkoznak. Szinte minden borvidékünkön lehet vele találkozni és a kereskedők beszomlói szerint, keresettek is a fajta borai. Így aztán nagy a kínálat, szinte a végtelenségig lehetett volna bővíteni a sort, de 10 tételnél megálltam, és igyekeztem úgy válogatni, hogy a lehetőségekhez képest minél több borvidék szerepet kapjon.

Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.