November elején lett 10 éves Tar Ferenc szerelemgyereke, a FineWines.hu. A sztori korábban Peter Klingler által működtetett rajnai rizling-specialista kereskedés, a Riesling.hu átvételével indult, majd egyre szélesedett a látókör, bővült a szortiment. A német és osztrák riesling-ek mellé érkeztek más osztrák borvidékek borai, sorban jöttek a pezsgők Champagne-ból, a rhone-i, burgundi, piemonti, szicíliai borok, az Újvilágot pedig Oregon és Új-Zéland képviseli. A borkereskedői tevékenység hol szélesebb, hol szűkebb közönségre fókuszált, egy időben pedig a Carpe Diem borbárban is lehetett szondázni a kínálatot. A kóstolók is folyamatosan üzemeltek, változó helyszíneken. A Carpe Diem bezárása után az N28 emeleti terme lett a törzshely. Itt került sor a szülinapi eseményre, sőt eseményekre is, hiszen a kerek évfordulóra két este során is lehetett koccintani. A szerteágazó portfólió legfontosabb borvidékeinek gyöngyszemeiből válogatott a házigazda, ám csütörtökön és pénteken más-más kínálat várta a résztvevőket. Mindkét napra izgalmas borsor állt össze, én végül a pénteki kóstolón vettem részt.

A Perrin család érdekeltségébe tartozó Chateau de Beaucastel Chateauneuf-du-Pape-ja hosszú idők óta francia ikonbor-státuszt élvez, eleganciája, egyensúlya és érlelési potenciálja okán. A 2012-es évjárat egy palackjára a Bortársaság "Kincsvadászat" nevű augusztusi akciójának keretében bukkantam rá. Ritkán adódik az alkalom, hogy egy ilyen klasszis a szokásosnál olcsóbban, ráadásul már érlelten, fogyasztásra nagyjából készen álljon a polcokon, úgyhogy meg is osztottuk az örömöt (és a költségeket), a borhoz hozzácsaptuk a kistestvérét és négyen (a borrajongó részéről hárman) gyűltünk össze, hogy felemésszük a két palack tartalmát. Mondanom sem kell, könnyen ment, szerettük mindkét bort.

Nem készültem óriási borozás(ok)ra húsvétkor, aztán valahogy mégis úgy alakultak a dolgok, hogy otthon is, barátoknál is többnyire komolyabb beltartalmat rejtő palackok kísérték le a négy naposra nyújtózkodó hétvégét, és mivel néhányuk jó eséllyel az év végi toplistán is helyet követel magának, inkább kapnak egy külön bejegyzést.

(A képet innen vettem kölcsön)

A 2017-es év utolsó posztja a blog szerzőinek idén kóstolt külföldi kedvenceit gyűjtötte csokorba. Akovnál szinte teljes a franciák sikere, egyetlen olasz ikon férkőzött csak soraikba. Drbarta kedvenc borai legnagyobb számban szintén Franciaországból érkeztek. Rszabi nem hazudtolja meg magát, szokás szerint sok Valpolicella-termelő borát megtaláljuk a kedvencek között. Ungert listáján szám szerint északi szomszédaink és a franciák találhatóak meg legnagyobb számban, olasz és osztrák borokkal kiegészülve. Nálam idén többnyire a német rieslingek vitték a pálmát, de a legtöbb bor az én listámon is francia. Szóval, nálunk Franciaország nyerte a nem létező versenyt, de a  lényeg az, hogy idén is sok jó bornak örülhettünk.
Alább a részletes listák, természetesen várjuk az olvasók kedvenceit is, mi pedig ezúton is kívánunk boldog új évet minden borrajongónak! :)

Jó másfél éve megnéztük, hogy mit tud a Tesco saját márkás nemzetközi kínálata. Mint megállapítottuk, a hipermarketlánc szakértői biztos kézzel válogatnak a világ különböző borvidékein, korrekt árért fajta- és borvidék-tipikus, jó minőségű borokat kapunk a pénzünkért. A Tesco Finest címke mögött gyakran ismert és elismert termelők borai rejtőznek, természetesen inkább a nagyobb birtokok képviseltetik magukat, kis családi borászat aligha képes egy hiper mennyiségi elvárásait teljesíteni.
Most arra voltunk kíváncsiak, mit tud a "felső polc", azaz főleg a drágább borok közül válogattunk.

A jó szokást jó, ha megtartják, így folytassuk csak kedvenc külföldi borainkkal. Nem kell mondani, idén sem kíméltük sem magunkat, sem a jobbnál jobb külföldi borokat, köztük számos ritkasággal vagy közel beszerezhetetlen tétellel. Egy dolog közös bennük: mindegyiket jó szívvel ajánljuk bárkinek, nem fognak, nem okozhatnak csalódást! Egyúttal Boldog Új Évet kívánunk minden kedves olvasónknak, és ha megtiszteltek itt lent bennünket saját toplistátokkal, akkor azt nagyon szépen köszönjük!

A címben szereplő spontaneitás itt most nem erjedésre utal, hanem arra, hogy október végére eredetileg egy nagy chardonnay-kóstolót terveztünk, de a vártnál végül kevesebben gyűltünk össze a társaságból, így az utolsó előtti pillanatban a chardonnay-kat francia vörösborokra cseréltük, leginkább a Rhone-völgyre illetve a 2013-as évjáratra felfűzve. A kóstolósor magját alkotó 5 palack 2013-as Cotes du Rhone elé érkezett két évjárat-azonos felvezető bor majd a végére egy régebbi évjáratú Chateauneuf-du-Pape. Egy ilyen ad hoc jelleggel összepakolt borcsokor nem is nagyon érdemel hosszabb bevezetést, következzenek inkább az est főszereplői.

Nem mondom, hogy teljesen az én fejemből pattant volna ki a kóstoló gondolata. De volt egy maroknyi dél-francia fehérborom, annyi nem, hogy önálló kóstolót szervezhessek köré, nosza rakjuk hát párba tokajiakkal, ha már mások is próbálkoztak így. Úgy is hasonlítottunk már száraz tokajiakat rieslingekkel, burgundi chardonnay-val, ki tudja, nem jutunk-e így habitusban némiképp közelebb egymáshoz. Ha meg nem, akkor meg legfeljebb gyökeresen más stílusú borokat fogunk inni, egyiket a másik után, ami még lehet jó, ha a borok jók. :)

Három páros került egymás mellé. Igyekeztem, hogy ezek évjáratban, árban összevethető tételek legyenek, ha már másban nem. :)  Először egy frissebb, közepesebb árfekvésű viognier-hárs párossal kezdtünk, majd jött egy érettebb és inkább prémiumabb szegmensbe tartozó duó, nagyjából ugyanezen fajtákból. Végül pedig egy furmint-hárs házasítás egy szintén több fajtás fehér chateauneuf-fel.

Nem voltam biztos benne, hogy írni fogok a kóstolóról, nem is jegyzeteltem, nem is fotózkodtam, de néhány hét után egy ráérősebb órámon végül papírra vetettem emlékeimet. Lehet azért, mert a fent linkelt, ehhez az eseményhez némiként mintaként szolgáló kóstoló, időközben megjelent a nyílvánosság előtt, és talán érdekes lehet, hogy kisebb-másabb-megfizethetőbb merítéssel nekünk azért nem ugyanúgy alakult a végeredmény.

Íme:

Ahogy már év végén nálunk szokásban van, összegereblyéztük a legjobb külföldi borokat, amelyekhez idén szerencsénk volt. Sokféle, sok helyről, igazán emlékezetes dolgok fordultak meg poharainkban! Nem meglepő, hogy főként a klasszikus európai borországok, tehát Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Németország vezetik a listákat, de mellettük néhány bor Ausztriából, Dél-Afrikából, Ausztráliából és az USA-ból is kihagyhatatlannak bizonyult.

A Tesco Finest borcsaládról több boros blog megemlékezett az elmúlt években (pl. itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt). A Finest sorozat tagjaitól többnyire nem kellett világrengető borélményt várni, cserébe korrekt áron világ körüli útra repítették az egyszeri borkedvelőt, megvillantva az adott fajták és termőhelyek jellegzetességeit. Sajnálatos módon a remek tananyagként szolgáló válogatás itthon egyszer csak eltűnt a boltokból, és maradtak a sokkal gyengébb Tesco Simply borok. Most viszont - ahogy nemrégiben a GM is hírt adott róla - a Finest sorozat visszatért a magyar áruházak polcaira is.

Néhány borkedvelő/borfirkász kollégával két részletben megkóstoltuk az aktuális szortiment jelentős részét, néhány ráadás tétellel együtt. Az összkép nem változott: az esetek nagy többségében a vásárló jó áron fajtajelleges és/vagy termőhelyi tipicitást is megvillantó, de az aznapi vacsora mellé mindenképpen vállalható bort kap. Sőt, időnként még az is előfordul, hogy egy-egy elismert borászat nevét is felfedezhetjük a címkén.

Történt, hogy az egyik vegyes Dél-Rhone/Languedoc egyveleg jellegű posztom alatt érkezett egy komment, miszerint úgy tűnik Languedoc nyert. A cikket ugye nem „párbajnak” szántam, de elgondolkodtam rajta, hogy egyes árkategóriákban melyik borvidéket is szoktam preferálni. Kezdett is körvonalazódni egy sor, melyben Dél-Rhone és Languedoc egymásnak feszül, úgy hogy több árszegmensben is párosokat állítunk. Tetszett a gondolat. Később felmerült a gondolat, hogy esetleg más vidékeket is be lehetne vonni. Eszembe jutott, hogy Piemontból is kóstoltunk már remek sort, beltartalomban is összemérhető borokról van szó. Valamint persze örökösen felmerül, hogy mi lenne a helyzet egy ilyen sorban a hazai krémmel. Végül úgy alakult, hogy nem sikerült olyan sort összeválogatnom az itthoniak közül, amelyet elég veretesnek éreztem volna az összes érintett kategóriában, meg hát stílusban is nagyon messze kerültünk volna a fősodortól, így lemondtam az utóbbiakról. A téma rehát úgy véglegesült, hogy egy-egy dél-rhone-i, languedoc-i és piemonti tétel kerül egymás mellé három árszegmenst érintve, nevezetesen 15-20 Euro, 25-30 euró illetve 40 euró környékén. Sokat vártam a sortól.

A finewines.hu portfóliójában új pincészetet üdvözölhetünk januártól a Domaine La Barroche képében, ennek apropójából Tar Ferenc "Vörös Óriások" fantázianévvel egy nagyon komoly sort kanyarított a csütörtöki kóstolótársaság elé. A finewines Rhone-vidéki kínálatából került ki a palackok több, mint fele, kiegészítve egy spanyol és két olasz borral. Panaszra ismét nem lehetett okunk, a kötetlen beszélgetésbe torkolló, a szokásosnál is lazább hangulatú esten megint remek borok kerültek a szokásosnál szűkebb létszámú társaság poharaiba.

Egy kis dél-francia egyveleg következzék ismét. A most következő borokat bő fél év alatt fogyasztottam el. Bizonytalan voltam benne, hogy akarok-e egyáltalán írni róluk, egy jelentős részüket nem is jegyzeteltem le, másokat meg más hangulatban igen. Végül összegyűlt annyi anyag, amit már sajnáltam volna veszni hagyni, így összeszedve az emlékeket mégiscsak összesítettem  a közelmúlt témába vágó tapasztalatait. Hátha lesz 1-2 olvasó akit esetleg érdekelne. :)

Châteauneuf-du-Pape. Következő állomás a Domaine La Barroche. A Barrot família egészen visszafogott méretű birtoka régi is, meg új is. Annak ellenére, hogy La Barroche néven alig több mint egy évtizede kerül bor palackokba, a Barrot-ok a középkor óta szőlő- és bortermelésből élnek. A pincészet a település központjához közel található, illetve csak nehezen, mert sem felirat, sem más nem jelzi az átlagos családi háznak álcázott „birtokközpontot”. Végül pár telefon után a borász nővére, Laetitia Barrot libben elő valahonnan, majd a ház mögé elbújtatott szőlészeti-borászati eszközök és installációk közé vezet bennünket. Sötét lyukakon és meredek létrákon haladunk lefelé a vertikálisan, több emeleten széttagozódó pincében. Keresztülhaladunk a francia kistermelőknél már szinte szokványos őskáoszon, aztán végre megérkezünk a hagyományos kialakítású, gravitáció segítségével „etetett” pince legalsó szintjére.

Az öreg távíróállomástól közvetlenül az appelláció másik sztárjához, a Domaine du Pegau-hoz rohanunk. A tradicionalistaként számon tartott, világhírű birtokot Châteauneuf-du-Pape „falain” belül találjuk meg, külcsínre igazán nincs mit mondani, nem csöpög belőle a történelem, csak egy kellemes, kilencvenes években épített, méretes családi háznak tűnik. A Pegau-t egyértelműen Robert Parker most már évtizedekben mérhető rajongása tette igazán világhírűvé. “A birtok az egyik benchmark a tradicionálisan készített Châteauneuf-du-Pape-ok között.  Az olvasók, akik kompromisszummentes, két évtizedig érlelhető Châteauneuf-du-Pape-ot keresnek, a Pegau-nál nem kell messzebbre menniük.” – írta a Wine Advocate hasábjain. A birtok csúcstételeit Parker számos esetben száz ponttal szórta meg, a 94-98 tartományba taksált boraikat pedig szinte meg sem lehet számlálni. Egészen furcsa tehát, de a Pegau olyan Wine Advocate-pedigrével rendelkezik, amely láttán a bordeaux-i Premier Grand Cru Classé château-k is zavartan pislognak. Az meg már csak ráadás, hogy a Wine Spectator tavalyi Top 100 listáján az egyik Pegau bor 97 ponttal a hetedik helyet csípte meg.

Châteauneuf-du-Pape-ba érve első dolgunk a Domaine du Vieux Télégraphe-hoz vezetett, ahol Leo Borsi főborásszal beszéltünk meg időpontot. A 19. század végén alapított Vieux Télégraphe ma a borvidék egyik legnevesebb termelője, kezdetek óta a megfontoltan bővítő Brunier család irányítása alatt áll. Jelenleg éppen a negyedik generáció ül a nyeregben. Az alapokat Hippolyte Brunier vetette meg, aki 1898-ban kezdett szőlőművelésbe a Châteauneuf-du-Pape-tól dél-keletre fekvő, a kiváló terroirnak tartott Plateau de La Crau területen. A Bédarrides, Châteauneuf-du-Pape és Courthézon falvakat összekötő La Crau-ban található az appelláció legmagasabb pontja, amely ideális helyszín volt a Marseille-t és Párizst összekötő távíróhálózat helyi állomásának (innen a birtok neve: „öreg távíróállomás”). Az idők során a Vieux Télégraphe neve egybeforrt a La Crau-val, hiszen a birtok minden bora erről a területről készül.

Tisztában vagyok vele, hogy vajmi kevés embert fog érdekelni ez a cikk. De ha vannak néhányan, akik hozzám hasonlóan rá vannak kattanva a dél-francia borokra és ezt kielégítendő néha szoktak ilyesmiket rendelni innen-onnan, azok talán hasznát vehetik.

Az elmúlt több, mint fél évben fogyasztottam a következőkben részletezett borokat és szedtem most csokorba a jegyzeteiket. A pincék bemutatásáról most lemondanék, de pár szóban azért odaírtam, hogy tulajdonképpen miből is vannak, amiket ittam, mennyibe kerültek, honnan vannak.

Aláhúzással azokat a borokat jelöltem, melyek pontoktól függetlenül megragadtak és belső késztetést éreztem a kóstolásukkor, hogy újra birtokoljak belőlük az árakat is figyelembe véve.

Kényelmesen nagypolgári, amikor tele a pince mindenféle jó kis borral, amiről tudjuk vagy sejtjük, hogy frankón érlelhető és valamikor egyszer talán felejthetetlen kezelésben részesít bennünket. A piramis meg rendületlenül gyűlik, idő, alkalom vagy nagyvonalúság meg csak nem adódik, hogy kibontsuk őket. Hosszú évek múltán pont ez a kifinomultan örömteli érzés képes kispolgári pánikba átcsapni. Biztosan meg kellett volna már inni. Nagy bor lesz vagy romokban hever majd, ahogy kicsorog a palackból? No, hát pont Dagadtos barátunkat érte el ez a kellemetlen fuvallat, így összevarázsolt nekünk egy nagyon érdekesnek ígérkező érett vörös sort. Ahogy ott ültünk az asztal körül és az első bort vártuk, érezhetően ott lebegett a nagy kérdés: túltoltuk-e, Béláim?

Július idusán érkezünk Tain-l'Hermitage barátságos kisvárosába. Rendkívül takaros és kellemes kultúrhelynek tűnik, mint a vidéki Franciaország úgy általában. A turizmus fősodra most messze elkerül innen, zavaró tényező a fasorban sincs. Egy nappal korábban még a Szent Bernát-hágón olvadozó hóbuckákat és a lomhán gurgulázó mormotákat csodáltuk. Itt „lent” azért elég meleg van, a dél már finoman próbálkozik, miközben még az Alpok hatása is érvényesül. Az egész települést az időtlenül legendás Hermitage domb brutális, kézzelfogható gránittömbje uralja. A mintegy 140 hektáros Hermitage Franciaország egyik leghíresebb termőhelye, a syrah fajta abszolút cru-je. Egyetlen szempillantással felmérhető, hogy az egész történet nem csak az altalajról, a kavicsokról meg a vízelvezetésről, hanem a tökéletes kitettségről szól. A nagy értékű termőhely az érett syrah apoteózisa, amely nem feltétlenül egyértelmű itt északon.

A számunkra emlékezetes magyar borokat felvonultató poszt után rátérünk az idén megméretett és elég fajsúlyosnak bizonyult külföldi versenyzőkre. Persze a Borrajongó állandó főszereplője, a rajnai rizling viszi a prímet, de mellette megjelennek Bordeaux, Burgundia, Dél-Franciaország, valamint a spanyol Ribera del Duero és Ausztrália legszebb pillanatai is. A többit pedig – ti. 2012-ben is körbe nyaltuk a világot – a pár egyéb segédmuzsikus úgyis bizonyítja.