Az Etyeki Kúria borai szépen elmentek mellettem az utóbbi időszakban. Ez bizonyára az én hibám, hiszen az alapok minőségét folyamatosan magasan tartó pince szépen tette a dolgát, miközben én másfelé jártam saját útjaimat. Mindeközben névszeparáció is történt: ez a borhűtő mélyéről előbányászott merlot ugyanis már csak kinézetében illeszkedik etyeki társaihoz, a címkén már Kúria Sopron szerepel. Elsőre fel sem tűnt, ami nem baj, hiszen a lényeg úgysem ez. Sokkal inkább az, hogy ezt a véletlenül elpakolt merlot-t még éppen szép állapotában sikerült elcsípnem. Ez pedig öröm, boldogság.

Az elmúlt évek örömteli fejleménye, hogy egyre több borvidékünkön látnak komoly potenciált a kékfrankosban és egyre több borászatnál szánnak neki kiemelt szerepet. Szerintem a fajta kiválóan alkalmas arra, hogy megmutassa az egyes termőhelyek különböző karakterét, kis hazánkban is képes különböző a és ez volt a vezérfonal is, amire felfűztem ennek a kóstolónak a tematikáját. Hat borvidékről válogattam hat komolyabb kékfrankost, kivétel nélkül a 2018-as évjáratból. Ha minden igaz, egyben mindegyik dűlőszelektált tétel ráadásul, még ha nem is mindegyiken szerepel a szűkebb termőhely megjelölése.

Ismét egy kékfrankos, ezúttal egy etyeki székhelyű pincészettől, Sopronból. Az Etyeki Kúria soproni terjeszkedéséről még annak idején itt írtam, azóta több bort is kóstoltam az új soproni, egy ideje Kúria Sopron név alatt futó borcsaládból, és eddig nem okoztak csalódást. Ahogy az etyeki, úgy a soproni vörösborok piacra dobásával sem feltétlenül kapkodnak a Kúriánál, így némi palackérlelésen is átesik már a bor, mire a fogyasztóhoz jut. Ez a palack a hétfői főszereplő Homolával együtt nyílt ki (és fogyott el ugyanúgy 3 nap alatt), de úgy éreztem, hogy megér mindkét bor egy-egy külön írást.

Jönnek a szokásos egyvelegek, az idén először. A magyar borokkal kezdünk, közöttük több lesz a fehérbor, főleg tokaji és észak-balatoni tételek révén (bár ez szinte mindig így sikerül :)).

Az idei év első borpárbajos posztjában ezúttal hat borpár szerepel, szokás szerint magyar borok és külföldiek vegyesen. Rosé pezsgők, villányi fehérek, újvilági pinot gris-k, balatoni kékfrankosok, soproni merlot-k és priorat-i borok feszülnek egymásnak.

Ritka, de szerencsés helyzet, ha egymáshoz közel árazott borok párban kóstolva úgy mutatnak teljesen eltérő arcot, hogy csalódás helyett inkább örömre van ok mindkét palack esetén. Valami hasonló volt a helyzet a következő soproni, valamint kvázi-soproni zweigelt esetében is. Ismét egy bizonyíték, hogy az árcímke ugyan hasznos, de közel sem tévedhetetlen orientációs pont.

Az Etyeki Kúria soproni terjeszkedéséről jó két éve írtam egy, a pince által szervezett tanulmányi kirándulás alkalmából. Már akkor is szóba került a portfólió tisztítása, az etyeki és soproni szőlőből készült borok megkülönböztetése, hiszen az első soproni területről készült borok címkéjén is Etyeki Kúria név szerepelt, ami némi zavart okozhatott a fogyasztók fejében. Most pedig végre itt az első tétel, amely már a Kúria Sopron megjelölést viseli a címkén és ténylegesen soproni eredetvédelmet élvez. Így lassan mindkét borvidék borai a helyükre kerülnek a pince szortimentjén belül, elválik egymástól az etyeki és soproni termékcsalád.
A Kúria önállóan először kékfrankost - mi mást - palackozott a soproni területekről - amelyek mérete mára elérte a 22 hektárt -, azóta azonban merlot-ból és zweigelt-ből egyaránt készítettek fajtabort, amelyek közül én most előbbit kóstoltam meg.

Még májusban sikerült egy elég szélesre duzzadt magyar kékfrankos sort összehozni, ahol szinte a legtöbb ilyen szempontból jelentős borvidék képviseltette magát. A sor végén nem voltunk felhőtlenül boldogok (ahogy szinte pontosan 2 évvel ezelőtt tartott 2013-as kékfrankosok okán szervezett szeánszon sem), voltak csalódások, de azért akadtak szép borok, összességében azért többet vártunk. A borokat vakon kóstoltunk, nekem volt alkalmam néhány tételt visszakóstolni másnap is, ahol ez változtatott a végeredményen, azt jelzem (volt rá példa).

Valószínűleg ismert tény szakavatottabb borissza körökben, hogy az Etyeki Kúria egy ideje már több lábon áll borvidékileg, ugyanis Sopronban is komolyabb területű ültetvényekkel rendelkeznek. Az első fecske a pincészettől, amely már soproni alapanyagot is tartalmazott, még "Magyar Vándor" fantázianéven került forgalomba, ennek utódja ma "Red" néven fut. A Red-et követte a Kékfrankos, a Zweigelt és a Merlot, és ezek a borok egyre komolyabb sikereket aratnak és egyre nagyobb palackszámban kerülnek forgalomba.
A borok egyelőre Etyeken kerülnek feldolgozásra, ebből az okból kifolyólag a soproni eredetmegjelölést sem viselhetik, és a dűlők nevét sem használhatják (helyettük számozott "Block" megjelölést kaptak). A pince részéről folytatott kommunikációt az sem könnyíti meg, hogy ezek a soproni alapanyagból készült borok eddig végig Etyeki Kúria név alatt kerültek forgalomba, az átlag-fogyasztónak pedig ez zavaró lehet, legalábbis némi magyarázatot igényel. A Kúria csapata mindkét "anomáliára" megoldást talált: egyrészt az alapanyag első körös feldolgozása, erjesztése a borvidéken belül történik meg, másrészt a borok a következő évjárattól Kúria Sopron név alatt kerülnek forgalomba, ezzel elválasztva az etyeki és a soproni termékcsaládot.

November elején egy sajtótúra keretében ismerkedtem meg a Kúria soproni területeivel és az onnan készült borokkal.

A Moszkva tér Széll Kálmán tér és a Millenáris közelében, a Káplár utcában nyílt meg a közelmúltban a Kóstolom Borbár, ahol átlag két hetente keddenként a Borsmenta főszerkesztője, Szabó Edit meghívására a hazai borsajtó képviselői összeülnek 1-1 tematikus kóstolóra.
Most éppen a kékfrankos volt porondon, 13 hazai pincészet 14 kékfrankosa mérkőzött meg egymással egy vakkóstoló keretében. A sajtókóstolók rendszeres résztvevői szerint nem volt még ilyen egységes színvonalú sor előttük, én azért némi hiányérzettel küszködve úgy vélem, van még mit javítani az átlag-színvonalon kékfrankos-fronton is.

Április már szinte hagyományosan a kékfrankos hónapja itthon, évek óta ebben a hónapban kerül megrendezésre a legtöbb, a fajtára koncentráló esemény, kezdve a megboldogult Kékfrankos Naptól a Kékfrankos Most!-ból lett Kékfrankos Április-ig. Ráadásul a tavalyi furmintév után 2018-at központilag kikiáltották a Kékfrankos Évének, jelentsen ez akármit is.
Az utolsó előtti pillanatban úgy döntöttem, hogy az esti programom előtt én is szaladok egy nagy kört az idei Kékfrankos Áprilison a Gellért Hotelben. Komoly jegyzetek nem készültek, de egy gyors beszámolót azért bepötyögtem a rend kedvéért.