Újabb hosszú ideje tervezett kóstolót sikerült végre összehozni a november végén. Még évekkel ezelőtt tettem félre néhány burgundi és új-zélandi pinot noir-t a 2014-es évjáratból, amely mind Burgundiában, mind egész Új-Zélandon jó évjáratként vonult be a történelemkönyvekbe. Kb. két éve próbáljuk összehozni a kóstolót, így utólag valószínűleg nem is baj, hogy vártunk vele egy kicsit, legalább három bor még így is kifejezetten fiatalnak tűnt.
Összesen 10 tételből állt a sor, fele-fele arányban burgundi, illetve új-zélandi borokból. Előbbiek közül két Villages és három Premier Cru állt csatasorba, új-zélandi részről két marlborough-i és három central otago-i bor alkotta a csapatot. Próbáltam úgy válogatni, hogy a borok árban nagyjából pariban legyenek, így többnyire a (vásárlások idején számított árakkal) 25-60 eurós ársávban mozogtunk.

Franciaország számos olyan szőlőfajtát adott a borvilágnak, amelyek több földrészen is elterjedtek. Néhány közülük szinte "új otthonra" is lelt más országokban, mint a carmenére Chile-ben, a malbec Argentínában, a sauvignon blanc Új-Zélandon, vagy a chenin blanc Dél-Afrikában. Ezekről a fajtákról már legalább annyira eszünkbe juthat az Újvilág, mint a franciaországi bölcső. Burgundia két legfontosabb szőlőfajtája, a chardonnay és a pinot noir is elterjedt szerte a világon, és jöttek, jönnek a trónkövetelők - a pinot noir esetében talán Oregon és Central Otago kívánkozik az első két helyre -, de Burgundia uralma egyelőre megdönthetetlennek tűnik.
Sokkal kevesebb burgundi bort kóstolok, mint szeretnék, a csúcsok pedig ezen a borvidéken számomra elérhetetlen magasságban vannak. Szerencsére azért lehet találni - helyi viszonylatban - még megfizethető csodákat is, a mai bor ilyen.

A Chateau de St. Cosme Le Claux vertikális után mindössze két nap telt el, de november első estéje ismét a Carpe Diem-ben ért. Ezúttal chardonnay-kat kóstoltunk, mégpedig vakon. A sor gerincét a Domaine Tessier 2014-es borai képezték, köztük több Premier Cru-vel, és ez már önmagában sok izgalmat ígért. Tar Feri ezekhez a meursault-i remekművekhez keresett - korban és minőségben hasonló - méltó versenytársakat a világ több szegletéből.

Előzetesen tehát csupán azt tudtuk, hogy szerepel a sorban a meghirdetett 4 Tessier-bor, a többi versenyzőről csak annyit árult el Feri, hogy lesz még 2 francia, 1 olasz, 1 osztrák, 1 oregoni és 1 új-zélandi tétel, 2012-2016 közötti évjáratokból. A fentieken túl a plusz belövő bort is teljesen vakon kaptuk. Az egyes palackokat kóstolás és rövid megbeszélés után, egyenként lepleztük le. A papírforma végül nem borult, többnyire a Tessier Premier Cru-k végeztek a mezőny élén, akadt viszont néhány kifejezetten izgalmas és szép kihívójuk, pár csalódást keltő palack mellett.

Megérkeztek a friss évjáratú Cote Chalonnaise-borok. Az elmúlt két év nagy kedvence erről a vidékről természetesen a Joblot. Kis túlzással, ha nem akadtam volna rájuk, lehet ma már nem innék burgundit.:) Nem kérdés, hogy minden borukból kellett ezúttal is rendelni. Ugyanakkor tavaly rábukkantam egy másik ígéretes pincére is a környékről (Paul et Marie Jacqueson). Még akkor elhatároztam, hogy az első érintőleges randevú után alkalomadtán végignézem az ő szortimentjüket is. Adta magát a lehetőség, hogy a frissen kézhez kapott 2015-ösekből így legyen egy szép, összevont kóstoló. Az összes bort innen rendeltem.

Nem is túl régen volt egy olyan kóstolónk, amikor mindenféle 2011-es komoly fehér bort eresztettünk egymásnak vakon. Lehet mondani, hogy értelmetlen az egész, ennyire más fajtákat, műfajokat értelmetlen hasonlítgatni, de mégis valahogy nagyon jól elsült az egész. Nem kioltották egymást, hanem inkább színesítette a sor egészét a stílusok sokfélesége.

A sors úgy hozta, hogy mostanság meg összejött a gyűjteményemben mindenféle 2014-es fehér bor és hát gondoltam miért is ne lehetne a fenti sor mintájára egy hasonló egyveleget megkóstolni vakon.

Fogadjátok szeretettel:

Nemrég akov gigaburgundi posztja után kedvem szottyant nekem is összehajítani egy témába vágó kóstolót kis szegedi társaságomnak. Beugró tekintetében én jóval kevesebb keretből gazdálkodhattam, mint a linkelt kóstolót összeállító dagadtos, így szóba se jöhettek többszáz eurós ikonok, viszont tudtam, hogy az átlagos kóstolóinktól némiképp drágább sor felé így is komoly elvárásokkal fognak közelíteni a kedves kollégák.

Közhely-szerű, hogy ugye Burgundia-témakörben mennyire könnyen mellé lehet nyúlni, így lemondtam arról, hogy újszerű felfedezésekkel örvendeztessem meg magunkat, illetve az olvasókat, maradtam jól bevált termelőknél, akikről már többször is volt szó a blogon, esetenként akár a konkrét borról is, remélem ennyi unalmasságot elnéznek nekem. :)

A koncepció tehát mindössze annyi, hogy felvezetésnek kezdünk két magyar tétellel, majd áttérünk Burgundiára, ahonnan haladva előre egyre nívósabb és egyre régebbi évjáratú borok kerülnek górcső alá.

Íme:

A múltkori egyébként fantasztikusan jól elsült vörös párbajok után most következzen az esemény fehér párja. A koncepció hasonló, kiválasztani néhány dél-afrikai fehéret, lehetőleg többféle borvidéket, fajtát képviselve és kreálni számukra árban, stílusban, évjáratban megfelelő, tipikus, óvilági kontextust. 

Ezúttal némiképp kevesebben voltunk, így csak három párost vettünk górcső alá és árban is kicsit alacsonyabbra tettem a lécet, de azért 20 Euro környékén már átlagon fölüli fehér borokra mertem számítani. Nagyon kíváncsi voltam, nem is feltétlen arra, hogy "ki nyer", inkább hogy lesznek-e ismét egyéniségek.

Nézzük, fogadjátok szeretettel: 

Octopus kolléga addig és addig írogatja a posztjait dél-afrikai borokról, hogy előbb-utóbb megcsinálja a kedvet hozzájuk. Azért nem 100%-ig fehér folt a terület, hiszen a szegedi borfesztiválon már többször is elvitte a show-t a hazai működtetésű "Dél-Afrika borai" kereskedés szortimentje. Szóval már volt sejtésem arról, hogy vannak ott nagyon is komoly borok, de a blogger kolléga kedvenc beszerzési forrása a Wein-Deko egészen új távlatokat nyit széles kínálatával a téma iránt érdeklődőknek.

A képen Dél-Afrika egyik leghűvösebb termőhelye Elgin látható. Forrás: www.southafrica.net

Egyszercsak rászántam magam és én is rendeltem az említett kereskedésből egy szép adag bort, már csak komponálni kellett nekik valamiféle témát. Én ugye mindig is szerettem hasonlítgatni, és ugye, ha épp felfedezünk valami újat, akkor legjobb megnézni, hogy mit tud az adott stílus legklassszikusabbjaival párban? Szóval, veszünk négy dél-afrikai vöröset, különböző fajtákat, stílusokat és borvidékeket képviselve és mindegyik mellé rakunk megfelelő, tipikus óvilági kontextust. És mi lehetne klasszikusabb párosítás egy syrah-grenache-mourvédre cuvée-nek, mint mondjuk egy jó dél-rhone-i GSM-cuvée, egy grániton-palán termett syrah-nak egy árban (és geológiailag is) megfelelő észak-rhone-i versenyző, pl. egy st. joseph? Vagy épp egy hűvösebb klímás pinot noirnak egy azonos súlycsoport-béli vörös burgundi, illetve egy komolyabb barrique cabernet sauvignonnak pedigrés borvidékről és termelőtől egy jellegzetes bal parti cru classé bordói? Igyekeztem, hogy korban se legyenek nagy különbségek, max. 1 év ide vagy oda.

Még annyit a technikai lebonyolításról, hogy mivel voltak olyan borok a sorban, melyek korábbi találkozások során meghálálták a szellőztetést, a kóstoló tervezett napján (csütörtökön) délben kidugóztam a borokat és kaptak egy dupla dekantálást, azaz kancsóba kitölteni, majd vissza őket az üvegbe és így várták az estét. Délután viszont a kislányom lebetegedett, így utolsó pillanatban elmaradt az esti szeánsz. Másnapra rendeződtünk nagyvonalakban családilag, viszont a társaságot csak hétfőre sikerült ismét összecsődíteni, tehát ötödik napja nyitott palackokkal tarthattam meg a kóstolót. Én persze nem tudtam meg nem is akartam addig várni, így a második napja nyitott palackokból végigkóstoltam egyszer a sort, aztán két napra rá, vasárnap is csentem belőlük ismét néhány cent erejéig. A kóstolójegyzetek zömét az első kóstolás alkalmával kreáltam, de mindenütt jelezni fogom, hogy miként változtak a borok a napok során, illetve ha nem is feltétlen változtak, de támadtak újabb gondolataim velük kapcsán, akkor azokat is megosztom.

Íme a sor, fogadjátok szeretettel:

Dom. de la Pousse d’Or: Corton-Bressandes Gr. Cru. 2009

Hosszú történelemmel rendelkező birtok, ma Patrick Ladranger üzletember tulajdonában, aki komoly anyagi ráfordítással igyekezett az addig is jól csengő nevű borászatból igazi presztizs-márkát építeni. 18 ha összterület, Volnay a központ, de számos egyéb körzetben is rendelkeznek területekkel, például jelen borunk is, Aloxe-Corton-ból, konkrétan a Corton-Bressandes grand cru-ből. 20-60 év közötti tőkék. Kézi szüret, teljes bogyózás, hideg maceráció egy hétig, 3 hétig héjon tartva erjed a bor. 18 hónapos fahordós érlelés finomseprőn tartás, a hordók egy harmada új. Szűrés és derítés nélkül palackoznak. Még jó három éve rendeltem Franciaországból a Vinotheque de Léman-ból 72 Euro-ért. Akkoriban nagyon kerestem a "nagy" borokat (ma már kevésbé), a Burghound 94 pontja pedig remek ajánlólevél volt ehhez, ugyanis általában ettől sokkal drágább burgundiak szokták kiérdemelni.

Már első szippantásra felfedi nagyságát. Hatalmas, koncentrált a gyümölcs egyszerre friss és kissé aszalódott vörös áfonyával, piros bogyósokkal, mellette szárított virágok, avar, talán némi erdei gomba is. Az egész bele van integrálva egy fűszerekkel, krétaporos ásványossággal átitatott földes, illetve némiképp szurkos masszába. Lehet, hogy ez utóbbi nem tűnik túl vonzónak így leírva, de higgyétek el, hogy nagyon is az. Általában némi palackéréssel érkezik és sokkal összetettebb, mi több nemesebb lesz általa az egész ez eddig felsorolt elegy. Külön tetszik, hogy a hordó, mint úgy nem érződik, pedig biztos van jócskán, csak szerves része az egésznek, nem tudjuk elválasztani, hogy az illat mely összetevőiért lehet felelős. Szájban közepesnél nagyobb testű, tömény, intenzív ízű. Izmos, tömör szerkezet, lendületes savak, komoly, egyszerre szilárd, ugyanakkor mégis sima tanninokkal. A lecsengés hosszú, száraz, őrzi a bor remek egységének emlékét. Örömteli nagy bor, benne a burgundi varázzsal. 8 pont

Dom. Joblot: Givry 1er cru Clos de la Servoisine 2013

A legutóbbi bejegyzésben nagy hatással volt rám a Cote Chalonnaise Givry körzetében munkálkodó pince néhány bora, főleg a Cellier Aux Moines, ráadásul burgundi szinten abszolút megfizethető áron. Néhány palackkal még szélesítenem kellett a repertoárt. Ez a bor a másik csúcsa a szortimentnek, a Burghound talán minimálisan ezt még magasabb pontokkal szokta jutalmazni.

Stílusban gyökeren mást kapunk. A Cellier kifejezetten erőteljes, bővérű bor volt, melyet azért szokni is kellett, de összességében fantasztikusan izgalmas volt. Ez a mostani meg olyan, mint amilyennek egy komoly burgundi általában mutatkozik. Komplex, gazdagon fűszeres illat, érezhető a nagyon minőségi fahatás is, de nehéz eldönteni, hogy a fűszerbazár mely részéért lehet felelős az alapanyag és melyikért a hordó. Másnap a fűszerek jobban háttérbe szorulnak, több szerepet kap a gyümölcs. Cseresznye, áfonya, de nem annyira primőrös formában, hanem olyan "nagyborosan" hordós krémességbe dolgozva. Szép. Szájban szerkezeti remekmű. Közepes test mellett kifogástalanul telt ízek, de semmiképp nem hedonista. A bor csontszáraz, és olyan értelemben szikár, hogy nincs rajta se fölösleg, se deficit. Izmos, tömör felépítés, finom tapintatú, de kemény strukturát adó tanninokkal, úgyszintén feszes savakkal. Hosszú, fókuszált lecsengés, végig beleköthetetlen egyensúly. Ha ez egy jobb premier cru lenne a Cote d'Or valamely nevesebb falvából és 70-80 Euroba kerülne, azt is el tudnám fogadni. (Legfeljebb azt mondanám, hogy ennyiért ittunk már jobbat is, ez "mindössze" hozza a kötelezőt- de 25 Euroért egy szavunk se lehet) 7 pont.

Több, mint fél év telt el a legutóbbi burgundi rovat óta. Most ismét jelentkezem a szokott gyűjtőposzttal, az azóta összesereglett tapasztalatok csokorba szedésével. A borokat nagyjából a kóstolás időrendje alapján tettem sorrendbe. Elöljáróban annyit, lelőve előre a tanulságot,hogy felkerült a térképemre egy nagyon is érdemes pince, hálistennek  nagyon kellemes árakkal.