A borpáros sorozatban a forró napokra két rosé következik a Balaton déli partjáról, két fontos családi pincészettől, Bujdosóéktól, illetve Konyáriéktól. Mindkettő számos helyen kapható, borkereskedésektől a hiperekig, könnyű velük találkozni.

A címadás során gyorsan elvetettem a "Konyári" és a "nyár" szavak révén kínálkozó szójáték lehetőségét, de ez nem változtat a tényen, hogy a Konyári Fecske Fehér 2025-ös kiadása egy jó kis nyári bor. A két Fecske és a Rosé alkotja a pincészet elsősorban házasításokból álló szortimentjének alapját, előbbi kettő akár a fehér és vörös Loliense kistestvéreinek is tekinthető. A Fecske vörös verzióját többször kóstoltam és mindig jobban tetszett, mint a fehér, ami eddig kevésbé, de a 2025-ös fehér most végre nálam is betalált.

A mostanában megszokottnál hűvösebb tavasz után hirtelen berobbant a nyár, május utolsó napjaiban már a harminc fokot is ostromolta a hőmérséklet. Eljött a könnyű, friss fehérborok ideje. A pünkösdi hosszú hétvégén két balatoni sauvignon blanc-t kóstoltam egymás mellett, a 2025-ös évjáratból, egyikük már szerepelt is a blogon a múlt héten.

A zöldveltelini, avagy grüner veltliner a legnagyobb osztrák sikersztori, számtalanszor hozzák fel jó követendő példaként, hogyan járatta csúcsra az osztrák borászat és bormarketing az addig nem különösebben pedigrés szőlőfajtát a nemzetközi piacokon. Bár a fajtáról nem véletlenül egyből mindenkinek Ausztria jut eszébe, megtalálható Közép-Európa más országaiban - hazánkban, Csehországban és Szlovákiában -, de újabban a tengerentúlon - az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon is. Én most három közép-európai zöldveltelinit kóstoltam össze a 2024-es évjáratból, osztrák, szlovák és hazai területekről válogatva.

A 2026-os év első igazi boros írásának apropóját egy még az előző évről megmaradt mini kóstolósor adja. A nyári fröccs-szezonban lett volna igazán aktualitása ennek a témának, ugyanis olaszrizlingből és rajnai rizlingből álló balatoni házasítások következnek a 2024-es évjáratból. Négy tételt hoztam, kettőt a déli partról, Balatonboglár mellől, kettőt az északi partról, egy-egy balatonfüredi (paloznaki) és badacsonyi pincétől, bár utóbbi két bor csak általános balatoni eredetmegjelölést kapott.

A SVÉT, azaz a Stílusos Vidéki Éttermiség a magyar vidéki gasztronómia több területét átfogó szervezet, amely a legjobb vidéki éttermek nagy részét is tagjai között tudhatja. A SVÉT több kisebb-nagyobb rendezvényt is szervez, amelyek közül a legnagyobb és a legfontosabb az összes tag és a velük szorosan együttműködő partnerekkel, többek között a Pannon Bormíves Céh borászataival közösen rendezett nagy SVÉT, amelynek 2022 óta Tata ad otthont. Szóval ez amolyan mini vidéki gasztró fesztivál, családiasabb és kevésbé rongyrázós, mint a budapesti Gourmet Fesztivál.
Mivel még sosem jártam SVÉT rendezvényen, de Tata egyébként is az egyik kedvenc vidéki városom és az időjárás is kedvező volt, a szombat délutánt a fesztiválon töltöttem és természetesen megkóstoltam néhány bort is. A Pannon Bormíves Céh tagjai mellett a Neszmélyi borvidék is kapott egy saját standot, illetve a felvidéki Fyrmonia Organic Winery borait is meg lehetett kóstolni.

Két-három hónappal talán több aktualitása lett volna ennek a posztnak, hiszen a sauvignon blanc inkább tavaszi-nyári bor, de csak most sikerült oda eljutnom, hogy a korábban beígért balatoni sauvignon blanc-okat is megkóstoljam és megírjam. Hat bor gyűlt össze kóstolóra, papíron egy a déli partról, kettő a Balatonfüred-Csopaki borvidékről, kettő a Badacsonyi borvidékről és egy a Veszprémi Érsekségtől, akiknek két borvidéken (Balatonfüred-Csopak és Balatonfelvidék) egyaránt vannak területeik. A palackokon mindez máshogy néz ki, három bor Balatonmelléki OFJ, három pedig Balatoni OFJ megjelöléssel került forgalomba.

Nagy vörösborok után kis fehérek: széles körben, hiper- és szupermarketek polcain is jó eséllyel elérhető és könnyen megfizethető chardonnay-k következnek. Ebben a kategóriában nem kell különösebben izgalmas, világmegváltó élményeket elvárni, kerti partira, házibulira, gyorsan fogyó mindennapi bornak alkalmas palackokra lehet jobb esetben számítani, de persze ilyenekre is nagy szükség van. A beszerzés nálam is ilyen céllal indult, de a palackok beragadtak, mostanáig.

Balatoni, villányi, móri, avagy dunántúli chardonnay-k kerültek egymás mellé a véletlenszerű teszt során.

Spontán alakult így, de a jelek szerint a január első fele nem kis részben a komoly magyar vörösborok jegyében telt. Őszintén bevallom, nem feltétlenül az a kedvenc műfajom, ami a magyar köztudatban leginkább "nagy vörösborként" rögzült, rendszeres vásárlónak sem mondhatom magam, de időről időre meg tudok kívánni ezekből is egy-egy pohárral, és egyébként sem árt képben lenni, hol is tart most a hazai mezőny. Az külön öröm, ha nem engem terhel a szervezés és a borok beszerzése, hanem csak csendes megfigyelőként lehet kóstolni és levonni a tanulságokat. Szóval, az történt, hogy a Takler Regnum sikerén hirtelen felbuzdulva beneveztem a Bortársaság Borsuli "Fine wines - magyar vörösek" borestjére, amely jól ismert borászatok neves borait vonultatja fel.
A nemzetközi boros sorozattal ellentétben ennek az eseménynek nincs fehérboros párja - bár szerintem már csak kísérletnek is érdekes lenne megpróbálni egy magyar fehérboros sort összeállítani -, de tény, hogy kis hazánkban sokkal inkább vörösborokból sikerült már-már önálló márkaneveket faragni. A Bortársaságnál ezekből válogattak ki néhányat a kóstolóra.

Ha már nyári hőség és sauvignon blanc, nem maradhatott el a hazai kínálat egy szűk keresztmetszetének tesztelése sem, még az igazi hőgutás napok előtt. A sauvignon blanc az egyik legelterjedtebb és legsikeresebb nemzetközi fehér szőlőfajta, amivel itthon is foglalkoznak. Szinte minden borvidékünkön lehet vele találkozni és a kereskedők beszomlói szerint, keresettek is a fajta borai. Így aztán nagy a kínálat, szinte a végtelenségig lehetett volna bővíteni a sort, de 10 tételnél megálltam, és igyekeztem úgy válogatni, hogy a lehetőségekhez képest minél több borvidék szerepet kapjon.

Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.

Az idei első magyar borpár a Balaton déli partjáról érkezett, a borvidék meghatározó borászaitól, a Légli testvérektől. Rajnai rizlinggel a Balaton északi és déli partján is több borászat foglalkozik, a déli parton éppen Légli Ottó volt az, aki az első ambiciózus borokat zárta palackba a fajtából, majd Légli Géza választékában is helyet kapott a fajta. Mindkét pincénél készült válogatás tétel is a rajnai rizlingből, ezeket bontottam ki a hétvégén.

A két borász két különböző stílusban készítette el ezt a két rajnai rizlinget 2019-ben - az egyik száraz, a másik félszáraz, előbbi nem látott hordót, utóbbi igen -, mégis úgy gondoltam, érdemes és érdekes lesz őket együtt megnézni.

Az elmúlt évek örömteli fejleménye, hogy egyre több borvidékünkön látnak komoly potenciált a kékfrankosban és egyre több borászatnál szánnak neki kiemelt szerepet. Szerintem a fajta kiválóan alkalmas arra, hogy megmutassa az egyes termőhelyek különböző karakterét, kis hazánkban is képes különböző a és ez volt a vezérfonal is, amire felfűztem ennek a kóstolónak a tematikáját. Hat borvidékről válogattam hat komolyabb kékfrankost, kivétel nélkül a 2018-as évjáratból. Ha minden igaz, egyben mindegyik dűlőszelektált tétel ráadásul, még ha nem is mindegyiken szerepel a szűkebb termőhely megjelölése.

A Várszegi Pincészet nevével hébe-hóba már találkoztam, de a boraikkal személyesen még nem és azt is csak idén tudtam meg, hogy az egyébként dél-balatoni szőlőterületekkel rendelkező borászatnak van egy működő borbárja Budapest határain belül, Budafokon. A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál pénteki napján felkerekedtem és meglátogattam a budapesti egységet, hogy megismerkedjek közelebbről is a pincészettel és boraikkal.

Meghoztam a szokásos negyedéves borpárbajos sorozat aktuális, nyári kiadását, 6x2 borral. A fehérek lesznek többségben, ahogy nyáron általában és - bár eredetileg nem terveztem - egy rosé páros is horogra akadt, vörösborokból pedig igyekeztem könnyebb tételeket válogatni.

Ha nyár, akkor sauvignon blanc, így a borpár(baj) sorozat nyári különkiadásában sauvignon blanc duók következnek. Magyar és külföldi párosokat válogattam össze termőhely és/vagy stílus szerint összepárosítva, áprilistól júliusig 9x2 bor gyűlt össze végül, hazai pályáról többnyire a 2022-es, külföldről nagyrészt a 2021-es évjáratból.

(A fenti fotót innen kölcsönöztem.)

A Konyári Pincészet a Dél-Balaton egyik legismertebb és legelismertebb borászata, boraikat több, mint 20 éve kóstolhatjuk. Balatoni pincéről beszélünk, így meglepő lehet, hogy első olaszrizlingjük csak most készült el, a 2022-es évjáratból. Konyáriék fehérben és vörösben is főként a házasításokra helyezik a hangsúlyt, az olaszrizling is ezekben kapott eddig helyet, a Fecskében, a Loliense-ben vagy a Szárhegyben. Most egy új ültetvény került a család kezébe a balatonlellei Kishegy nyugati oldalán, Konyári Dániel pedig önállóan szerette volna megmutatni, mi sül ki a terület és a fajta együttállásából.