A 2025-ös évjárattal megújul a Veszprémi Érseki Pincészet borainak arculata. Az eddig Vesprim Infula név alatt futó belépő borok címkéjén a Vesprim marad meg, a két fajtabor pedig elhagyja a Mandorla nevet, csak a szőlőfajták nevét viselik majd. A címkék a veszprémi vár, az Érseki Palota és a székesegyház világának motívumait idézik fel. A fajtaborok címkéjén Koller Ignác püspök címere látható, amely az által építtetett veszprémi püspöki palota homlokzatán is megtalálható.
Az új évjáratból nemrég a rajnai rizlinget kóstoltam meg, ami a már jól bevált receptet követi. A szőlőt a mindszentkállai és a felsőörsi területekről válogatták, több szüreti időpontban. Az ülepített must acéltartályban erjedt, majd 4 hónapig finomseprőn érlelődött a bor. A rajnai rizling Benesch Antal birtokigazgató-borász egyik kedvenc fajtája. Valahol olvastam egy vele készült interjúban, hogy a rajnai rizlingben mindig az érett sárgabarack ízét keresi. A 2025-ös borban biztosan megtalálja.

Ismét érlelt kékfrankosok következnek, ezúttal csak kettő, időben viszont visszamegyünk 2019-ig. Tihany és Nadap valószínűleg nem az első két klasszikus termőhely, ami a fajtáról eszünkbe jut, de úgy tűnik, mindkét területen jól működik a fajta. A Homola borok már hosszú évek óta Homonna Attila keze munkáját dicsérik, aki saját neve alatt is palackba zár kékfrankosokat a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, hasonló stílusban. A Szentesi Pincét ugyan a régi magyar szőlőfajták kapcsán szokás leggyakrabban emlegetni, de a kékfankos is régóta a választék része és a kóstolókon is rendre a legjobbak között szerepel.

A kékfrankos Magyarország legelterjedtebb és egyben talán legsokoldalúbb kékszőlő fajtája, szinte minden borvidékünkön előfordul és rosé-tól a prémium vörösborig számos stílusban megjelenik és szépen tudja tükrözni a termőhely karakterét is. A Kárpát-medence, sőt Közép-Európa több országában is fontos szőlőfajta, igazán csúcsra azonban nem mi járattuk, járatjuk, hanem osztrák szomszédaink. Az utóbbi időben látni lehet ígéretes közös kezdeményezeket is, a bécsi VieVinum-on például 8 ország (Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) közös kékfrankos-standdal készült.

A blogon régen szerepelt már nagyobb kékfrankos sor, most hat borvidék hat kékfrankosa következik a 2021-es évjáratból. A palackban töltött néhány év szépen összecsiszolta a borokat, közben a gyümölcsösség is megmaradt. A hat bor a fajta különböző arcait villantotta fel, összességében véve magas átlagszínvonal mellett.

Pár éve állandó téma volt a hazai boros szcénában a natúrbor vs. konvencionális bor táborok közötti ellentét, de az utóbbi időben - még ha nem is történt meg az árkok teljes betemetése - mintha valamelyest lenyugodtak volna a kedélyek. (Nehéz a témában anélkül megnyilvánulni, hogy ne használjunk leegyszerűsítő címkéket, vagy ne magyarázzuk túl a kategóriákat, én most az egyszerűsítést választottam). Amennyire én látom, talán a két blokk által képviselt borászatok módszerei is közeledtek egymáshoz valamelyest. Sok "natúrboros" borászat finomított a stílusán, míg a konvencionális borászatok is igyekeznek minél kevesebb beavatkozással eljutni a készre palackozott borig, vagy esetleg natúrboros kísérleteik is vannak. Azután vannak olyan borászatok is, amelyek ügyesen egyensúlyozva, természetközeli módon, minimális beavatkozással olyan borokat készítenek, amelyeket a natúrboros tábor nagy része is keblére tud ölelni, de jó eséllyel a konvencionálisabb borok kedvelői sem fordulnak el fintorogva. Bökő Dávid borai számomra pont ilyenek, és a "Sárga 2025" szerintem egy nagyon jól eltalált bor lett. Az már csak bónuszpont, hogy a címkéje is tetszik. 

Balatoni sauvignon blanc-ok után balatoni chardonnay-k következnek a borpáros sorozatban (az év hátralevő részében próbálok nem világfajtákat keresni). A lassan kifutó 2024-es évjáratból a Béla és Bandi Chardonnay és a Kislaki Matacs került egymás mellé.

Ismét rajnai rizlinges témával jelentkezek, ezúttal azonban nem kellett kimozdulnom a nappali kényelméből. Kizárólag magyar borok szerepeltek a sorban a 2023-as évjáratból, bízva benne, hogy optimális időben fogyasztjuk el a borokat. Itthon a rajnai rizlingből valószínűleg a Badacsonyi borvidék termeli ki a legtöbb emlékezetes bort, ez a borvidék adta a sor gerincét, ehhez csatlakozott néhány tétel más innen-onnan.

A válogatás persze nem teljes, de összességében egy elég stabil szinten teljesítő sort szemléztünk. A kóstolás sorrendjében következnek a borok.

A Villa Gyetvai boraival először éppen a balatonfüredi villa épületében találkoztam jó négy és fél évvel ezelőtt. Rá egy évre ott voltam az első budapesti portfólióbemutatón is, de azóta inkább csak évente egy-két boruk került elém. Volt tehát mit bepótolnom, amikor a 2026-os bemutatóra érkeztem a High Note SkyBar tetőteraszára, ahol a pince teljes szortimentje kóstolható volt, néhány premier előtti bónusz tétellel kiegészülve.

A 2026-os év első igazi boros írásának apropóját egy még az előző évről megmaradt mini kóstolósor adja. A nyári fröccs-szezonban lett volna igazán aktualitása ennek a témának, ugyanis olaszrizlingből és rajnai rizlingből álló balatoni házasítások következnek a 2024-es évjáratból. Négy tételt hoztam, kettőt a déli partról, Balatonboglár mellől, kettőt az északi partról, egy-egy balatonfüredi (paloznaki) és badacsonyi pincétől, bár utóbbi két bor csak általános balatoni eredetmegjelölést kapott.

Az egy hónappal ezelőtti írásban szereplő két jól bevált favorit után megkóstoltam két másik idei magyar újbort is. Mindkettő megérdemel egy próbát, bár mindkettőhöz fenntartásokkal közelítettem. A vörös újbor műfajjal a már klasszikussá vált Vylyan Bogyólén túl alig-alig kacérkodtam az elmúlt évek alatt, portugieser-fronton régen sok csalódás ért, Rupperték viszont ügyesen megoldották a feladatot. A Vylyan Bogyóléhez hasonlóan már A Bolond Kalapos címkéje is megújul minden évben. A Figula Pincészetnél hosszú évek óta zenit képezi a félszárazra kierjesztett újbor alapját, ehhez idővel más fajtákat is házasítottak, így lett a bor neve Zenit & More. Ezzel a borral is régen találkoztam utoljára, de Figula Misi a Vince Gálán annyira dicsérte az idei évjáratot, hogy gyorsan beszereztem belőle egy palackot. Még aznap este elvittem magammal vendégségbe, ahol szépen el is fogyott, úgyhogy vettem még egyet, hogy jobban oda tudjak figyelni rá. A múlt héten kiürül mindkét palack, most pedig érkezik a gyors beszámoló.

A sok portfólió bemutatós írás után valószínűleg az idei utolsó nagy sétáló kóstolós élménybeszámoló következik, a 2025-ös Vince Gáláról. A rendezvénynek ismét a Szépművészeti Múzeum adott helyet, az impozáns helyszínre sok borász személyesen hozta el borait, volt miből meríteni. Sok régi jó ismerőssel találkoztam, mindenkivel sikerült kicsit beszélgetni is, tömegjelenetből pedig szerencsére kevés jutott.

Sajnos kármentők ismét csak kevés asztalnál álltak rendelkezésre, ami az én kóstolási kapacitásomat bizony alaposan korlátozta. Amikor éreztem, hogy kezdek telítődni, inkább nem erőltettem tovább a dolgot és szépen hazamentem. Utólag visszatekintve a meglátogatott standokra, eléggé erős a Tokaj-hangsúly, de néhány másik borvidék is szerepel a beszámolóban. A pincészetek kóstolási sorrendben érkeznek,  az egyes tételekről 1-1 mondattal, pontszámok nélkül.

A Radovin ősszel is folytatja kóstolósorozatát, amelynek keretében egy este alatt általában két borászat mutatja be borait a közönségnek. Márciusban én is jártam a Grand Radovinben, amikor a Jakab Badacsonyt és a Váli Pincét látták vendégül. Október elején két különböző borvidékről érkeztek a vendégek: Egerből Bukolyi Marcell, Balatonfüredről a Zelna Borászat képviseletében Wolkensdorfer Rita. A két borászat között első látásra nem sok közös van, de a méret, a szemlélet, a tudatos építkezés is összeköti őket.

Két-három hónappal talán több aktualitása lett volna ennek a posztnak, hiszen a sauvignon blanc inkább tavaszi-nyári bor, de csak most sikerült oda eljutnom, hogy a korábban beígért balatoni sauvignon blanc-okat is megkóstoljam és megírjam. Hat bor gyűlt össze kóstolóra, papíron egy a déli partról, kettő a Balatonfüred-Csopaki borvidékről, kettő a Badacsonyi borvidékről és egy a Veszprémi Érsekségtől, akiknek két borvidéken (Balatonfüred-Csopak és Balatonfelvidék) egyaránt vannak területeik. A palackokon mindez máshogy néz ki, három bor Balatonmelléki OFJ, három pedig Balatoni OFJ megjelöléssel került forgalomba.

Figula Mihály visszatérő vendég a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozatán, több alkalommal, legutóbb tavaly is elhozta magával dűlőszelektált olaszrizlingjeit néhány más bor társaságában. Az idei kóstoló és a borsor apropója kettős volt, egyrészt a 2023-as dűlőszelektált olaszrizlingek faládás válogatása, amelyben 6 dűlős tétel kapott helyet. Másrészt megjelent a pincészet alapításának 30. évfordulójára készített, szimplán csak "30" névre keresztelt bor, amelyről az első bemutató alkalmából megemlékeztem. A borász azonban meglepetést is hozott, bőven a premier előtt megkóstoltuk a Köves 2023-as évjáratát, amely a tervek szerint kb. 1 év múlva kerülhet először forgalomba.
Nem minden évjáratban készül el minden dűlőszelektált olaszrizling, 2024-ben például a viszonylag nagyobb területű és egyébként is megbízhatóan "teljesítő" Sóskút lesz az egyetlen dűlős bor, a többi terület termése a 2024-es "alap" olaszrizlinget erősíti. Ráadásul a területek összetétele is változott. A Sáfránkert és a Lőcze esetében Figuláék az eredeti tulajdonostól, Bökő Dávidéktól vették a termést, de a közelmúlttól ismét a Bökő család készít innen a bort. Új dűlő a 2023-as választékban a Baricska, a fiatal telepítés szűztermését zárták palackba. Az Erdőszéle névre keresztelt tétel pedig több dűlő válogatott termését egyesíti.

Figula Mihály azzal kezdte a kóstolót, hogy az őt Budapestre elkísérő munkatársa a lelkére kötötte, hogy pozitív hangulatú kóstolót tartson, és - bár állítása szerint teremthetett volna gyászmenethez illő hangulatot is - ez maradéktalanul sikerült. Így aztán a klímaváltozást leszámítva a borászatokat érintő kihívások - csökkenő borfogyasztás, munkaerőhiány, stb. - legfeljebb csak említés szintjén vagy a kóstoló "hivatalos" része után kerültek szóba. Szerencsére így is volt elegendő téma, ráadásul ha valaki, akkor Figula Mihály tökéletesen alkalmas arra, hogy úgy csempésszen stand-up comedy elemeket a kóstolóba, hogy a fontos információk se vesszenek el két poén között. Ennek köszönhetően szerintem a mélyebben szakmázni kevésbé vágyó borkedvelők és a részletek iránt jobban érdeklődő vendégek  egyaránt elégedetten távoztak a kóstolóról. Ehhez persze az is kellett, hogy a borok szépen muzsikáljanak, és a közönségszavazás alapján mindenki meg is találta a kedvencét a dűlős olaszok között, egy tétel sem maradt voks nélkül.

A Homola Pincészet borait nagyjából 10 éve követem figyelemmel, és ahogy a pince is különleges hangsúlyt helyez a kékfrankos fajtára, valószínűleg én is a kékfrankosaikat kóstolom és fogyasztom a leggyakrabban. Most a pincészet 2019-es évjárata került sorra, rögtön duplán, mert ebből az évből kékfrankos is forgalomba került, egy "alap" és egy drágább, tihanyi alapanyagból készült tétel.

A Figula Pincészet 1993-ban alapították, ennek 30. évfordulójára állít emléket a frissen debütáló 2023-as évjáratból készített "30" névre keresztelt bor. A család által legfontosabbnak tartott két szőlőfajtát, az olaszrizlinget és a furmintot a Gella-dűlő újratelepítése során egymás mellé ültették, ebből a két fajtából házasították az ünnepi bort amellyel egyszerre tisztelegnek borvidék hagyományai és a pincészet harminc éves fennállása előtt.
Az új tételt megjelenése alkalmából a Bortársaság Lánchíd utcai boltjában Figula Mihály és Figula János társaságában meg is lehetett kóstolni. A 30 mellé a Figula testvérek magukkal hozták az Olaszrizling friss, 2024-es évjáratát és a 2023-as Sóskút Olaszrizlinget is.

Eddig úgy tűnt, hogy az idei tél sem a vastag hótakaróról és a fogcsikorgató hidegről marad emlékezetes, január vége táján sorra dőltek meg a melegrekordok. Persze még így sincs igazán rosé-szezon, de ambiciózusabb, tartalmasabb tétel ilyenkor is lecsúszhat. Tavaly ilyenkor is egy balatoni rosé-t ajánlottam, most folytatom a sormintát, ezúttal egy Figula borral. A Bella Róza 2016 óta készül a pincénél, cabernet sauvignon adja az alapanyagot és hordót is bevetnek a borkészítés során, bár az évek során visszafogták a fa használatát.

A dűlőpáros sorozat idén Csipkerózsika álmát aludta, de most év végén legalább néhány rész erejéig visszatér. Figula borokat kóstoltam megint egymás mellett, a 2019-es, majd 2020-as évjáratból is szerepelt tőlük két-két olaszrizling a sorozatban. Most két évet ugrottam előre, a 2022-es évjáratra, és a Sóskút mellé ezúttal a Száka dűlő bora került.

A Bortársaság korábban rendszeresen tartott sétáló kóstolókat az erre alkalmasabb, nagyobb területű boltjaiban, ahol az aktuálisan érkezett tételeket mutatták be, vagy valamilyen tematika köré csoportosítva válogattak borokat. A COVID idején értelemszerűen nem volt lehetőség ilyen jellegű eseményeket szervezni, és azóta lényegében csak a Borsuli keretében rendeztek kóstolókat. Ez végre változhat, a jelenlegi tervek szerint ősztől rendszeresen tartanak majd sétáló kóstolókat a Bortársaság üzleteiben. Egy nyári pezsgős rendezvény volt ezeknek az előszele, most pedig az aktuális 2023-as évjárat fehérboraiból válogattak ki egy csokorra valót, egy pét nat-tal és egy vörösborral kiegészítve.

A hirtelen beköszöntő ősszel együtt itthon előkerültek a vörösborok is a hétvégén. Három syrah-t válogattam a Balaton környékéről, a 2019-es évjáratból. Két borvidék - Balatonfüred-Csopak és Badacsony - képviseltette magát a mini sorban, de nem feltétlenül csak emiatt vártam a szőlőfajta háromféle interpretációját, különböző stílusokat, hanem az egyes borászatok miatt is. A sejtés lényegében beigazolódott, a borok is hozták az elvárt színvonalat, úgyhogy jó kezdésnek bizonyult a balatoni syrah trió az őszi-téli vörösboros szezonhoz.