Szekszárdon nem szokás fehérborral komolyan foglalkozni, ha van hazai borrégió, ahol a fehérbor csak ritkán használt mellékvágány, az éppen a Szekszárdi borvidék. Itt a legkisebb a fehér szőlőfajták területének aránya és a borászatok portfóliójában is jellemzően csak 1-1 fehér szőlőből készült tétel szerepel, az is leginkább a reduktív, friss kategóriában fut, kínálatbővítés, illetve fröccsalapanyag gyanánt. A legtöbben a fentiek miatt a könnyű illatos bort adó fajták vagy a mindenhol stabil minőséget adó, legelterjedtebb világfajták mellett tették le a voksukat. Így aztán ha valaki szekszárdi fehérborra vágyik, leginkább Irsai Olivért, cserszegi fűszerest, olaszrizlinget, sauvignon blanc-t, esetleg valamilyen házasítást kóstolhat. (A legszélesebb palettával eddig talán a Lajvér kínálatában találkoztam.)
A Heimann család kakukktojásnak számít, az ő választásuk valamiért a viognier-re esett, ami több szempontból meglepő lehet, mert egyrészt meglehetősen kényes fajtáról van szó, másrészt Magyarországon - valószínűleg már csak ezért is - kevesen próbálkoznak vele. Ugyanakkor Heimannék a kék szőlőfajták terén is bátran kísérleteztek - lásd sagrantino és tannat -, és ahogy mondani szokás, az élet egyelőre őket igazolja. Ha az internetes kutatómunka során nem kerülte el a figyelmemet semmi, fehér fronton először a chardonnay-val próbálkoztak, de Gál Tibor tanácsára a viognier-t is kipróbálták, és 2004-től ez adta, adja a pince fehérborának gerincét - eleinte chardonnay-val házasítva -, majd egészét. Volt tehát idő a recept finomítására, és - legalábbis a 2021-es évjárat borának tükrében - azt kell mondanom, hogy egy kifejezetten izgalmas és szerethető bor a legfrissebb Heimann Viognier, amely már bőven több, mint egy felvezető kör a vörösborok előtt.

Heimann Viognier 2021
A szőlő a Bati Kereszt északi fekvésében, egy erdősáv által védett, hűvösebb fekvésben terem, 2021-ben az aszály miatt alacsony volt a hozam. 2-3 órás héjon áztatás után következett a préselés, majd a hűtött ülepítéssel megtisztított mustot saját élesztőflórából felszaporított élesztővel erjesztették, acéltartályban, kontrollált hőmérsékleten. Az erjedés végén a bor fele 5 hl-es fahordókba került, itt fejeződött be az erjedés, majd kb. 6 hónapig finomseprőn érlelődött a bor.
Az illatban megtaláljuk a fajtára jellemző cukorkás, zselécukros díszítőjegyeket, de fel-feltűnnek a szintén tipikusnak mondható édes trópusi gyümölcsök, barackfélék, valamit édesfűszerek a hordóból (gyanús, hogy új is lehetett köztük) és egy kevéske banán. A korty öblös, enyhén olajos érzetű, de meglepően élénk savak tartják végig lendületben és az egyébként nem alacsony alkohol (a honlapon 13,6%, a címkén 14%) sem tűnik vészesnek, bár ahogy felmelegszik a bor a pohárban, a korty végén picikét azért befűt. Az érett barackos, enyhén trópusi gyümölcsös, cukorkás motívumokat citrusok és a lecsengésben belépő minimális fanyarság ellensúlyozzák, a hordó fűszerei itt végig a háttérben maradnak, és még egy enyhe sós árnyalatot is fel lehet fedezni a borban. Illatban és ízben is kellő intenzitást nyújt és elkerüli a fajta jellegzetes buktatóit, nevezetesen: nem lusta, nem lágy, nem farnehéz. Burgundi pohárban még szebben kibontakozik. Jó a sztori, jó a bor, műkedvelők és profik is találhatnak benne felfedezni valót. Nem kóstoltam minden évjáratot, de az emlékek alapján számomra ez a legszebb Heimann Viognier. 6p+ (3250 Ft - Bortársaság)