Hosszabb kihagyás után itt egy újabb nagy fajtakóstolóról készült beszámoló. Október végén 2021-es rajnai rizlingeket vettünk górcső alá, hazai pályáról és külföldről vegyesen válogatott mezőnnyel. Az alapkoncepció az volt, hogy 3 hazai borvidék bora mérkőzzön meg 3 osztrák, illetve 3 német borvidék rajnai rizlingjeivel, kiegészítve 2 újvilági borral. Végül egy utolsó pillanatban egy negyedik német borvidék borával vált teljessé a 2021-es csapat.

Másfél éve írtam a Kreinbacher Syrah - akkor is és azóta is - aktuális évjáratáról, a 2015-ösről. Nagyon tetszett a bor akkor, és arra gondoltam, hogy érdemes lenne megnézni, mit tud egy nemzetközi sorban. Ahogy azonban az eredeti posztban is említettem, a bor meglehetősen drága (én is akkor vettem, amikor volt kedvezményes lehetőség) és az árának feléért is lehet már komoly nemzetközi versenytársakat lehet kapni. Annak érdekében, hogy a kóstolósor a lehetőségekhez képest pénztárcabarát legyen, a mezőny többi tagját ilyen "féláras" borok közül válogattam. Hat palack állt csatasorba, hat különböző országból, reményeink szerint a fajta sok különböző arcát felvillantva.

A jó szokást jó, ha megtartják, így folytassuk csak kedvenc külföldi borainkkal. Nem kell mondani, idén sem kíméltük sem magunkat, sem a jobbnál jobb külföldi borokat, köztük számos ritkasággal vagy közel beszerezhetetlen tétellel. Egy dolog közös bennük: mindegyiket jó szívvel ajánljuk bárkinek, nem fognak, nem okozhatnak csalódást! Egyúttal Boldog Új Évet kívánunk minden kedves olvasónknak, és ha megtiszteltek itt lent bennünket saját toplistátokkal, akkor azt nagyon szépen köszönjük!

A Wineporn nemzetközi nagyágyúkat felvonultató kóstolóinak sorában ismét egy komolyabb traktus következett, amely ezúttal a világ talán leghíresebb, legnagyobb presztízsű édes borának megtapasztalására adott alkalmat. A világ különböző pontjairól származó, köztük természetesen Tokaj-Hegyalja elmaradhatatlan tételeivel felépített sor a sauternes-i legenda, a Château d'Yquem 2001-es évjáratát prezentálta az érdeklődők számára. Persze senki sem sejthette előre, hogy a várt orgazmus helyett hirtelen megindul majd alattunk a vörös szőnyeg, hogy aztán a lépcső alján egy óriásit kapjunk az arcunkba. De ne szaladjunk ennyire előre!

Peter Saturno, a Longview (Adelaide Hills) borásza volt a Drop Shop vendége. A bemutatót követően volt szerencsém pár órát beszélgetni vele, miközben magyar borokat kóstolgattunk. A beszélgetés lényegi részét interjú formájában adom közre.

November elején Peter Saturno, az ausztrál Adelaide Hills-ben tevékenykedő Longview borásza volt a Drop Shop vendége. Az ausztrál skálán is fiatal, első évjáratát 2001-ben piacra dobó Longview igazi családi vállalkozás, a céget a két testvér, Peter és Mark viszi. Az Ausztráliában hűvös klímás borvidéknek számító Adelaide Hills bár nem könnyű terep, de a már szinte klisé-szerű shiraz mellett tud sok mást is. Longview beszámoló a Drop Shopból.

Van Ausztráliában egy pince, jó mélyen a Clare Valley-ben eldugva, úgy hívják Wendouree. A neve nemes egyszerűséggel csak ennyit jelent az aboriginalok szájából: „kopj le!”. Nincs Facebook oldal, nincs e-mail cím, nincs website, nincsenek furmányos marketingesek, nincsen semmi, csak egy telefonszám, amire hiába csörgetsz, nem veszik fel. A látogatót fix „Closed” tábla fogadja és nincs tovább a behajtónál. Nincs kóstolás, nincs látogatás, nincs abszolút semmi. Teljesen mindegy ki vagy, mennyi a pénzed, hányan olvasnak, vagy miniszterelnök-e vagy. Ha fényévenként mégis sikerül valakinek a kerítésen túlra jutnia, mutatnak pár mintát, ha esetleg újságíró vagy, diszkréten megkérnek, ne tudósíts róluk. A borok egy zárt levelezési listán (levél: értsd kézzel papírra írva, borítékban elküldve) kelnek el, amelyre még felkerülni is szinte lehetetlen, de ha sikerül, meg kell várnod, amíg valaki ki nem hal, vagy másodlagos kereskedésért le nem tiltják örökre. Az egész történet nem lenne túl érdekes, ha a borok rosszak lennének, vagy „csak” a ma elvárt csúcsboros színvonalat képviselnék. De a Wendouree valami egészen más, valami elképesztően szokatlan. Egy hanyag mozdulat kell csak neki és túllép a kereteken, állva hagyja az ausztrál borkliséket és pofátlanul leckéztet. Megint egy év, megint Halász Attila és az immár klasszikussá váló Red Earth (Terra Australis) kóstoló Budapesten.

Ahogy már év végén nálunk szokásban van, összegereblyéztük a legjobb külföldi borokat, amelyekhez idén szerencsénk volt. Sokféle, sok helyről, igazán emlékezetes dolgok fordultak meg poharainkban! Nem meglepő, hogy főként a klasszikus európai borországok, tehát Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Németország vezetik a listákat, de mellettük néhány bor Ausztriából, Dél-Afrikából, Ausztráliából és az USA-ból is kihagyhatatlannak bizonyult.

Az Új-zélandi Trinity Hill borászat Drop Shopban tartott bemutatója után John Hancockkal volt szerencsém beszélgetni. A nem éppen szokványos, csapongó kérdéseimre adott válaszokat az alábbiakban olvashatjátok.

Ismét egy kiváló rendezvény, ismét egy kiemelkedő nemzetközi arc a Drop Shopban, ezúttal egy vidám októberi délutánon. John Hancock, az Új-zélandi Trinity Hill borászat alapítója/borásza/elnöke/arca/résztulajdonosa látogatott el Budapestre, hogy személyesen mutassa be a Hawke’s Bay-ben, azon belül a híres Gimblett Gravels régióban tevékenykedő pince borait. A rendezvény után volt szerencsém Johnnal egy asztalhoz ülni, egy jót beszélgettünk, amelynek leiratát – exkluzív interjú gyanánt – hamarosan itt a blogon el is olvashatjátok.

Ha beköszönt az igazi, júliusi gatyarohasztó, porta-szikkasztó forróság, akkor máris itt a Terra Australis. Mondhatom immár ezt tapasztalati utakon járva, hiszen idén jubiláltam: zsinórban ötödször ülhettem végig Halász Attila, a közel harminc éve Ausztráliában ténykedő borszakértő, fine wine kereskedő ausztrál ikonborokkal kísért stand-up-ját. Halász, mintha tényleg zsákban hordaná haza a meleget – mondjuk a Barossából –, mert menetrendszerűen, a legkiválóbb meteorológusainkat megszégyenítően, hónapokra előre pécézi ki a 36 fokos napokat. A Herczeg Ágnes Wine School kellemes miliőjében megtartott kóstoló – a tavalyi kisebb megingás után – ismét visszatért a régi kerékvágásba, hogy megmutassa, mit is tud Ausztrália akár többféle műfajban.

A Tesco Finest borcsaládról több boros blog megemlékezett az elmúlt években (pl. itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt). A Finest sorozat tagjaitól többnyire nem kellett világrengető borélményt várni, cserébe korrekt áron világ körüli útra repítették az egyszeri borkedvelőt, megvillantva az adott fajták és termőhelyek jellegzetességeit. Sajnálatos módon a remek tananyagként szolgáló válogatás itthon egyszer csak eltűnt a boltokból, és maradtak a sokkal gyengébb Tesco Simply borok. Most viszont - ahogy nemrégiben a GM is hírt adott róla - a Finest sorozat visszatért a magyar áruházak polcaira is.

Néhány borkedvelő/borfirkász kollégával két részletben megkóstoltuk az aktuális szortiment jelentős részét, néhány ráadás tétellel együtt. Az összkép nem változott: az esetek nagy többségében a vásárló jó áron fajtajelleges és/vagy termőhelyi tipicitást is megvillantó, de az aznapi vacsora mellé mindenképpen vállalható bort kap. Sőt, időnként még az is előfordul, hogy egy-egy elismert borászat nevét is felfedezhetjük a címkén.

A syrah az egyik legnépszerűbb kékszőlő fajta mostanság a világon, mondhatni divatos. Tulajdonképpen több szempontból is érthető a dolog: zamatos, szerethető ízvilággal rendelkezik, viszonylag bőtermő fajta, nem különösebben érzékeny, bora jól érlelhető, és még egy érdekes sztori is van (volt) mögötte az állítólagos iráni (perzsa) eredettel. A syrah az 1970-es, de különösen az 1990-es évektől egyre népszerűbbé vált, és ezzel egyidejűleg az ültetvények mérete is világszerte növekedett. Magyarországon a kilencvenes évek közepén jelent meg, és nálunk is gyorsan elterjedt.

Néhány hete sikerült egy elég méretes syrah-sort összerántani, francia, olasz, újvilági és magyar tételekkel, nagyrészt a 2012-es évjáratból. A válogatásnál igyekeztünk a 25 eurós határon belül maradni, hogy ne dőljön be a családi kassza a kóstoló miatt. A borok nagy része 5000-7000 Ft körüli összegért szerezhető be, ez azért behatárolta azt is, hogy a külföldi tételeket illetően milyen termőhelyekről válogattunk. Az újvilági versenyzők esetében megálltunk az alapszintnél, a franciáknál pedig 2-2 bort válogattunk be Crozes-Hermitage-ból és Saint-Joseph-ből, tehát a top termőhelynek számító Hermitage, Cote-Rotie és Cornas kimaradt a szórásból.

(Barossa Valley, shiraz-szüret; forrás: vinetalk.com)

Megint egy július és megint egy Red Earth. Halász Attila immár hagyományossá váló budapesti felbukkanása meleget és ritkán látott ausztrál csúcsborokat szállít. Akinek nem rémlenének fel korábbi beszámolóink, Attila „huszoniksz” esztendeje tengődik a Kenguruk országában és nagyjából ugyanennyi ideje végzi dolgát a fine wine kereskedelemben. A kóstolót már szintén hagyományosan megelőző szűk körű vacsora és iddogálás külföldi-belföldi beszámolókkal, baráti "hogyvagytokkal" és késhegyig menő borvitákkal telt. Sajnos eszembe juttatta, mennyire gyorsan elment megint egy év! A ráhangolás másnapjára ütemezett Red Earth egy kisebb kanyar után végül a Kogartban került a terítőre. A kiváló helyszínen a prémium ausztrál shiraz egészen elképesztő spektrumát barangolhattuk be, kezdve a bármilyen európai kontextusban is megálló, elegáns és kifinomult tételektől egészen a nagyfertályú hömpölygős cuccokig.

Sok-sok borral telt a húsvét, különösen, ha a péntek estét is hozzácsapom. Kóstoltam (ittam) bort barátokkal, családdal... étel előtt, mellett, után, nélkül... egy pohárral, több pohárral... többnyire magyarokat, de két újvilági is a poharamba került... Viszonylag széleskörű merítés jött össze a 4 nap alatt, gondoltam ez most egy különösebb koncepciót nélkülöző egyveleg-posztot megér.

Múlt héten egy kedves barátom meghívott egy zártkörű syrah-kóstolóra, aminek a Dynamobake Étterem adott helyet. Mindenki hozott magával legalább 1 palack bort, csak a fajta volt megkötve. Végül 10 magyar és 4 újvilági tétel került az asztalra + 1 kakukktojás. Vakon kóstoltunk, majd mindenki megjelölte a 3 kedvencét és összesítés után lepleztük le a borokat. Kóstolási sorrendben közlöm a jegyzeteket.

Július idusán érkezünk Tain-l'Hermitage barátságos kisvárosába. Rendkívül takaros és kellemes kultúrhelynek tűnik, mint a vidéki Franciaország úgy általában. A turizmus fősodra most messze elkerül innen, zavaró tényező a fasorban sincs. Egy nappal korábban még a Szent Bernát-hágón olvadozó hóbuckákat és a lomhán gurgulázó mormotákat csodáltuk. Itt „lent” azért elég meleg van, a dél már finoman próbálkozik, miközben még az Alpok hatása is érvényesül. Az egész települést az időtlenül legendás Hermitage domb brutális, kézzelfogható gránittömbje uralja. A mintegy 140 hektáros Hermitage Franciaország egyik leghíresebb termőhelye, a syrah fajta abszolút cru-je. Egyetlen szempillantással felmérhető, hogy az egész történet nem csak az altalajról, a kavicsokról meg a vízelvezetésről, hanem a tökéletes kitettségről szól. A nagy értékű termőhely az érett syrah apoteózisa, amely nem feltétlenül egyértelmű itt északon.

Még a nyári kánikula kellős közepén bonyolítottunk egy szép pinot noir kóstolót. Pár középmezőnyös burgundi mérkőzött egy daliásabb új-zélandi válogatással, amely kiegészült egy ausztrál, valamint két magyar tétellel is.

A nyarak egyedülálló és kiemelkedő borprogramja, a Sydney-ben élő Halász Attila (aka. európai) celebrálta Terra Australis idén ugyan nem került megrendezésre, de volt helyette Red Earth. A különbséget nemigen találtuk, de nem is kerestük, hiszen Attilát ismerve sejtettük, hogy a Red Earth sem esik messze az almafától. Ez pedig ismét a legjobb ausztrál csúcsborokat jelenti. Tovább nem vesztegetve a szót, engedjétek meg, hogy előadónk egy rövid mondókáját szabadon idézzem. Minden bortermelő – és fogyasztó – figyelmébe ajánlom:

“Az a terroir, amikor 30 évig csinálod a bort, meghalsz, a lányod és a fiad tovább csinálja, majd jönnek az emberek és azt mondják: egyedi a bor. ‘Uram, azért vezettem 12 órát, hogy megkóstoljam az Ön borát. Mert az Ön bora valóban egyedi, vakon felismerem.’ Ez az, amikor mások mondják meg, mi a terroir, nem pedig Te, a termelő. ... A szerencsétlen terroir-borász meg ott áll a pinceajtóban, három évjárattal a háta mögött és egy hibás lőrével a poharában kövekről meg ásványokról prédikál. A bor meg 5.000Ft és ihatatlan.”

A számunkra emlékezetes magyar borokat felvonultató poszt után rátérünk az idén megméretett és elég fajsúlyosnak bizonyult külföldi versenyzőkre. Persze a Borrajongó állandó főszereplője, a rajnai rizling viszi a prímet, de mellette megjelennek Bordeaux, Burgundia, Dél-Franciaország, valamint a spanyol Ribera del Duero és Ausztrália legszebb pillanatai is. A többit pedig – ti. 2012-ben is körbe nyaltuk a világot – a pár egyéb segédmuzsikus úgyis bizonyítja.

Az első rész után jöjjön a Mondovino-beszámoló második része. Az egyéb francia vörösök frontján a Château de Beaucastel kínálatát néztem meg tüzetesebben. Sajnos azt kell mondjam, hogy a 2010-es bordeaux-iak után mókásnak hatottak a Gigondas, Cairanne vagy akár a magasra pozícionált Châteauneuf-du-Pape borok. Magas alkohol, durva dzsemesség, kevés sav és szétomló korty. Inkább egy nagyseggű menyecske, mint egy törékeny hercegnő jutna róluk eszembe. Nem az én világom. Ugyan néha le tudnak térdeltetni ezek a borok, de a legtöbbször nem értem a Robert Parker fűtötte déli hype-ot. Ha már Dél, ha már francia, akkor sokkal inkább éltetném a malbec fajtára felesküdött Cahors appellációt. A híres Château du Cèdre készítette Le Cedre Cahors 2008 eszméletlen komoly darab. Természetesen a bordeaux-i pályán motorozik őkelme is, simán összemérhető az itt említett legnagyobb nevekkel. A szintén nagyhírű, Madiran appellációban nyomuló Château Montus 2009 tannatból készül és a vasökölként lesújtó tannin mögött egy nagyon komoly szerkezettel megáldott, hosszan érlelhető bor bújik meg. Fantasztikus karakter.

Idén is megrendezésre került – immár 12. alkalommal – a híres-hírhedt Terra Australis. A 20 éve Sydney-ben élő borszakértő, Halász Attila (alias Európai) ismét Ausztrália legnagyobb borait hozta el erre a klasszikussá érett kóstolóra. Attila kínosan ügyel rá, hogy milyen borok kerülnek a mezőnybe, éven át tartó kóstolásai során válogatja össze a legszebb tételeket. Szólhatna így a tudósítás egy szokványos csúcsboros kóstolóról is, de mi sem áll ennél távolabb. Attila ugyanis gondoskodik róla, hogy mindenki, minden szempontból meghökkenve távozzon. Inkább egy freestyle műsorra hasonlít ez, tele „reflexiókkal és tükörtartással”, amelyet nem mellesleg halálosan komoly borok szegélyeznek. Van, aki kezdetben meglepődik a kíméletlen őszinteségen és nehezen tudja kezelni a dolgot, és van, aki már megtanult kacarászni a bombasztikus borokkal kísért műsoron. Azt hiszem Attila saját szavainál jobban nem is lehetne megfogalmazni a lényeget:

A tempranillo Spanyolország legnagyobb területen ültetett kékszőlője. Összesen 207.000 hektáron termesztik, amelyből maga Rioja 49.300 hektárt tesz ki. [1] Nagy számok. Amint már említettem, Ribera del Dueroban elsősorban a helyi viszonyokhoz adoptálódott tinto fino, illetve tinta del país klónokat termesztik. Spanyolországban összesen kb. 550 tempranillo klónt tartanak nyilván, minden borvidék saját, eltérő változatról beszél. Ez részben helyi patriotizmus, hiszen igazolták, hogy a fajtaváltozatok genetikailag rendkívül csekély mértékben térnek el egymástól. [1]

Az abszolúte minimális jégbor-tapasztalatomra bőven ráfér a ráncfelvarrás, így nem gondolkodtam sokat azon beüljek-e a VinCE jégboros mesterkurzusára. Előadónk, Tony Aspler Kanada első számú borírója, egyben borblogger, és nem mellesleg a borkrimi műfajának talán első és egyetlen képviselője. Indításként kaptunk némi áttekintést a jégbor múltjáról. Az első történelem jegyezte jégbor Franconiában (Németország) készült 1794-ben. Ki tudja miért? Ki volna az a masszívan elmebajos, aki pengeélre lökné a család jövő évi borfogyasztását? Akárhogy is történt, okos emberek rájöttek, hogy a tél derekáig a tőkén hagyott szőlőszemekben a víz megfagy és fagyott állapotban préselve igen komoly cukorfokú, szép savtartalmú must lesz az eredmény.

Mit is lehetne elmondani a merlot szőlőfajtáról? Sokat és mégis nagyon keveset, hiszen mindannyian jól ismerjük és szeretjük a belőle készülő borokat. A világ legnagyobb területen ültetett (kb. 260.000ha) és legkedveltebb kékszőlőfajtája számtalan stílusban teljesíti be a fogyasztó álmait: a friss, piros bogyós jegyek vezette könnyed, alig cseres „vacsoraboroktól” a nagytestű, tanninos, így a kisfahordós érlelést megháláló nagyboros tételekig minden területen bevethető. Az örök verseny- és házastárs cabernet sauvignonhoz képest hűvösebb klímán is termeszthető, korábban érik, alacsonyabb sav és tannintartalma miatt kedvesebb, megközelíthetőbb borokra képes. Nőies karakter, csenghet fülünkben a bugyuta beskatulyázás.