A tavalyi kóstoló után ebben az évben nem terveztem provence-i rosé sort, de egy-két jól időzített ttavaly őszi akciót kihasználva megint összegyűlt néhány palack rosé az etalon borvidékről. Június végén még a 2022-es évjárat borait kóstoltam, közben a 2023-asok lassacskán kikerülnek a hazai borkereskedések polcaira. A rosé-közhiedelemmel ellentétben ezek a borok simán kibírják, hogy ne a szüretet követő évben nézzünk a palack fenekére. Sajnos, ahogy elnézem, az árak 20-30%-kal feljebb mentek egy év alatt, így most megint azt mondom/írom, hogy jövőre nem lesz folytatás, de valami hasonló csodában azért reménykedem, mert kétségtelen, hogy megint élvezetes sort kóstoltam.

A Bortársaság Borsuli régiókat bemutató kóstolói között az utóbbi hónapokban tűnt fel Dél-Franciaország, mint új téma. Franciaország déli része nagyobb borvidékeken túl számos kisebb eredetvédelmi körzet otthona, ahol különleges szőlőfajtákba, egyedi borstílusokba is könnyen bele lehet futni, de talán éppen ezért is a téma inkább a komolyabb érdeklődéssel és kóstolási tapasztalattal rendelkező borkedvelőknek lehet inkább vonzó. A kóstolósor külön érdekessége, hogy annak majdnem a fele "külsős" bor, tehát nem szerepel a kereskedés választékában. 

Úgy tűnik, hogy a tavaly decemberben, a Gepárd és Űrhajó Borbárban tartott Borfanatik borkóstoló és vásár immár rendszeres eseménnyé válik. Idén már két alkalommal várták kedvezményesen elérhető borokkal az érdeklődőket, a megvásárolható tételek nagy részét pedig meg is lehetett kóstolni. A márciusi alkalmon én is ott jártam és végig is kóstoltam, amit lehetett. Nagyrészt spanyol, olasz, francia borok alkották az aktuális kínálatot, de magyar és chile-i tétel is feltűnt az asztalokon.
 

A provence-i rosé árával, presztízsével és stílusával külön kategória a rosé-k között. A rosé szerte a világon töretlen népszerűségnek örvend, és bár utánozni sokan próbálják a francia Riviéráról világhódító útra indult borokat, de az üldözőboly messze lemaradva követi az eredeti trendteremtőt. Az inspiráció hatása viszont kétségtelen, egyre többen próbálkoznak sápadtabb színű, elegáns, visszafogott rosé-k készítésével. Ez adta az ötletet a mai témához: provence-i rosé-k és kihívók a nagyvilágból. A fokozódó nemzetközi helyzet mellett biztosan nem lesz rendszer ebből a kóstolóból, de az idei nyár lezárására tökéletes volt.

Ismét meghoztam a szokásos borpárbajos posztot. A nyári adagot alaposan kibővítettem, így a szokásos 7 helyett most 12 borpárt pakoltam egymás mellé. Nyár lévén a most több lesz a fehérbor, mint a vörös, dupláznak a rosé-k is, de jutott a végére egy aszú-páros, az elejére pedig egy pét-nat duó is. Lássuk!

Itt a szokásos évzáró megamix. :) Decemberben a családi karácsonyon túl is mindig van bőven alkalom borfogyasztásra, legalábbis felém mindig így van ez: születésnapok, előkarácsonyi és évzáró bulik különböző összetételű társaságokkal. Idén sem volt ez másképp, megint előkerült szűk 2 hét alatt egy szakajtónyi bor. 
Az ünnepi egyveleg első etapját egy borbarátokkal szervezett előkarácsonyi "bring your own bottle" jellegű borozás menüje képezi, ahova leginkább "érdekes borokat" kellett/lehetett hozni, jelentsen ez bárkinek bármit. :) A második rész leginkább a szülinapok, vendégségek alkalmából, karácsonykor és a két ünnep közötti iszogatások alatt előkerült borok sora (bár ebbe voltaképp már beletartozott a tegnapi borpárok nagyobbik hányada is). Nem voltak az ünnepek alatt nagy csúcsdöntögetések, többnyire inkább már jól bejáratott borok kerültek elő.

Volt már rá példa, hogy több párban kóstolt tételt összegyűjtöttem, drbarta is rendszeresen "párbajoztatott" borokat régebben. Lehet, hogy lesz ebből valamiféle sorozat is részemről, mindenesetre legalább egy folytatás már biztosan. Szóval itt most annyi a lényeg, hogy még az ünnepek előtt és közben is előfordult, hogy valamilyen szempont alapján szembeállítható borokat kóstoltam párban egymással, most itt van ezekből egy csokorba rendezve.

Hamarabb összejött az új külföldi egyveleg, mint gondoltam, úgyhogy az év végéig még biztos lesz egy ilyen jellegű poszt az ünnepekre tartogatott extrák előtt. Sok Champagne, sok új-zélandi, osztrák és spanyol bor, érdekességképpen pedig egy-egy bor Bulgáriából és Grúziából/Georgiából.
 

Ha rosé, akkor egyértelműen Provence a borvilág első számú borvidéke: napfény, tenger, filmsztárok, yachtok, luxus, és folyamatosan emelkedő export. A borvidéken készül fehér- és vörösbor is, de a termelés legnagyobb részét a rosé teszi ki, amely főleg az Amerikai Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban örvend nagy népszerűségnek, bár Franciaországban is növekszik a fogyasztás. Az elmúlt 10 év alatt az említett két ország által importált provence-i rosé mennyisége a sokszorosára nőtt. Az eladásokat már nem csupán 1-1 váratlan tavaszi-nyári hőhullám tudja megdobni, újabban az év végi ünnepek környékén is egyre kelendőbb portéka a rosé.
A rosé-láznak számos oka lehet: rosé-t már nem csak nők és nem csupán nyáron isznak, egyre inkább elfogadott komoly borként is, a gasztronómiában remekül alkalmazható és a közösségi média korában akár a rosé-kedvelők sztárok is hatással lehetnek rajongóik alkoholfogyasztási szokásaira.
Provence maga ideális terep a szőlőtermeléshez: sok a napsütés, az éghajlat alapvetően meleg és száraz, délen a tenger temperáló hatása érvényesül, az állandóan fújó misztrál pedig gondoskodik a tiszta égboltról. A borvidék egyébként meglehetősen nagy kiterjedésű, így a különböző mikroklímák és kőzetek (csillámpala, kvarc, mészkő, agyag) jelenléte különböző karakterű borokat is eredményezhet. Nem utolsó sorban a táj szépsége is hozzájárulhatott a brand sikeréhez.
Szóval a provence-i rosé virágkorát éli, és bár az itthon elérhető kínálat elég gyérnek mondható, azért lehet szemezgetni mind az (ottani mércével) olcsóbb, mind a drágább borokból. Én most Combard család tulajdonában álló Figuiére birtok itthon debütáló boraival tettem próbát.
 

(A Figuiére birtok egy szelete, a képet innen kölcsönöztem)

Évzáró poharazgatás borbarátokkal, születésnap, karácsony... volt bőven alkalom, hogy az év végén féltve őrizgetett palackok és régi favoritok nyíljanak. A nagyobb közösségi ivászatokra 1-2 nagyágyú mellett inkább közönség-kedvencek és várhatóan jól teljesítő "felső középkategóriás" borok után nyúltam, és persze a társaságnak köszönhetően érkezett néhány vendégpalack is. Az első etapban kóstolt borok egy része már a múltkori magyar egyvelegben megéneklésre került, az akkori sor külföldi és édes borai itt szerepelnek. A 4 különböző alkalom során kóstolt borokat végül a hagyományos bubis/száraz fehér/száraz vörös/édes választóvonalak mentén szedtem szét, a csoportokon belül ömlesztve kóstolási sorrendbe téve, bár igazából ennek túl nagy jelentősége nincs. :)

Ígérem, idén már nem lesz több egyveleg, holnap-holnapután a toplistákkal zárjuk az évet, és persze várjuk a kedves olvasók kedvenceit is! :)

A rosé-któl az egységsugarú fogyasztó nem vár sokat, kitölti/megkapja, megissza, elfelejti. A rosé-őrület ettől függetlenül eddig megállíthatannak tűnik és persze jól jön azoknak a borászoknak is, akik egy biztonságosan elkészíthető cash flow-borra vágynak. A készletet általában pont felszippantják, mire jön a következő évjárat, folyt. köv. De mi van azokkal a rosé borokkal, amelyek elé ennél komolyabb célokat tűznek ki?

Nem példa nélküliek a rosé-kóstolók a borrajongón (pl.: 1., 2., 3.), de szinte bizonyosan nem túlzok, ha azt mondom, hogy egyikünknek sem ez áll érdeklődése középpontjában. Én sem voltam és még most sem vagyok nagy fan, bár egyre inkább kezdem megtalálni a számításomat rosé-fronton. Az évi fogyasztásomat jellemzően a fent említett évi 1-2 kóstoló palackjainak tartalma, baráti vagy családi körben elém került poharak, meg 1-2 kísérleti beszerzés teszi ki. Az utóbbi 1-2 évben azt vettem észre, hogy időnként kifejezetten kedvet kapok 1 pohár jó roséhoz és pincelátogatásnál sem zárom ki csuklóból a kóstolósorból, már ha megkérdeznek. A tutti-fruttis műanyagszörpöket viszont változatlanul elkerülném, tehát a kedvemre való rosék felkutatása is igényel némi kutatómunkát.

Most kicsit is tovább mentem. Félretettem ugyanis néhány 2015-ös rosét - volt benne magyar, francia, német, osztrák -, hogy kipróbáljam, mit tudnak ezek az itókák a szürettől számított uszkve másfél év elteltével. A borok nem egyszerre nyíltak: amikor éppen úgy tartotta kedvem vagy megfelelő alkalom jött, ad hoc felpattintottam 1-2-3 palackot. Májustól július végéig így el is fogyott a lenti komplett gyűjtemény, és be kell vallanom, többnyire jól szórakoztam.

A tapasztalatok röviden: a magyar sorból igyekeztem többnyire komolyabb, adott esetben hordóval is megtámogatott tételeket válogatni, de úgy fest, még ezeket is jobb frissen meginni. Az osztrák, német rosék teljesen más stílust képviselnek, utóbbiak határozottan riesling-es jegyeket is hordoznak, és ezek azért jobban dacoltak az idő múlásával, bár a németeket így is inkább 1 éves korukban innám. Provence (és többé-kevésbé a többi francia is, kivéve Tavel, lásd lent) teljesen más műfaj, nem lehengerlő aromákkal, inkább kifinomultságukkal hódítanak a borok, és bár abban nem vagyok biztos, hogy ezeket is feltétlenül érdemes lenne tartogatni, nagyfokú hanyatlást nem mutatnak. Tavel rosé-i szinte összehasonlíthatatlanok a többiekkel: erőteljes, komoly, nagy borok, amelyeknek meg sem kottyant az érlelés.

A címben szereplő spontaneitás itt most nem erjedésre utal, hanem arra, hogy október végére eredetileg egy nagy chardonnay-kóstolót terveztünk, de a vártnál végül kevesebben gyűltünk össze a társaságból, így az utolsó előtti pillanatban a chardonnay-kat francia vörösborokra cseréltük, leginkább a Rhone-völgyre illetve a 2013-as évjáratra felfűzve. A kóstolósor magját alkotó 5 palack 2013-as Cotes du Rhone elé érkezett két évjárat-azonos felvezető bor majd a végére egy régebbi évjáratú Chateauneuf-du-Pape. Egy ilyen ad hoc jelleggel összepakolt borcsokor nem is nagyon érdemel hosszabb bevezetést, következzenek inkább az est főszereplői.

Az idén nyáron annyira kemény volt a klíma, hogy csak egy rosé kóstolóra futotta kis társaságunkkal. Mentségünkre legyen szólva, ha már rosé, akkor nem akármilyen sort sikerült összeverbuválni. Szar rosét már mindannyian ittunk persze, roskadoznak tőle a boltok polcai, sem most, sem korábban nem voltunk ezekre különösebben kíváncsiak. A skála másik vége már érdekesebb, de nehezen beszerezhető és persze drága is. A rosékirályt kerestük tehát, és igen, igen, Dúzsi Tamás nincsen a sorban. Van viszont helyette más, természetesen megint a franciák. Nézzük!

Egy vallomással kell kezdenem: nem vagyok egy nagy rosé-fogyasztó. Nincs különösebb bajom a műfajjal, csak nem igazán én vagyok a célközönsége, mivel a legtöbb roséban egyszerűen nem találok túl sok izgalmat. Aztán persze vannak szabályt erősítő kivételek, kóstoltam már én is néhány olyan rosét, amelyek megmutatták, hogy igenis mehet egy rosé élményszámba. Ez a pár kellemes meglepetés és drbarta kóstolói is adtak némi inspirációt, hogy összeválogassak egy érdekesebbnek ígérkező csokrot. Imre Ádám (Szépvölgyön ÁT) segítségével sikerült egy tucat érdeklődőt is toborozni, Ádám a sort is kiegészítette néhány tétellel, így augusztus elején Etyeken, a Szépvölgyben ültünk neki egy tekintélyes sornak.
Azt még akkor nem is sejthettem, hogy éppen a jelen poszt megjelenése idején a rosé éppen az online magyar borsajtó egyik aktuális témája lesz (1., 2., 3., 4.). Érdekes volt olvasni, hogy Elizabeth Gabay MW komoly lehetőséget lát a magyar roséban a világpiacon. Az én magyar rosékhoz szokott számnak mindenesetre inkább a németek, franciák roséi tűnnek érdekesnek, bár a kóstolón akadtak izgalmas Kárpát-medencei tételek is. 

Vannak akik szerint a száraz tokaji zsákutca. Én viszont az elmúlt éveket éltem úgy, hogy inkább a rosé, mint úgy tűnik annak. Nem mintha különösebb problémám volna vele, vagy épp a technológiájával, de mintha a termelők maguk bánnának vele zsákutca módjára. Egyszerű, olcsó, fajélesztővel üdítőitalosra fel/letunningolt borok, vagy jobb esetben természetesebb gyümölcsöket kínáló, valamivel tartalmasabb, „kézművesebb” de még mindig a szortiment bevezetéseként funkcionáló egyébként sokszor igen kellemes borocskák.  De a legjobb területéről, a legtöbbre hivatott alapanyagból senki nem csinál rosét.

Kivéve persze néhány „appellation”-ban. :) Jó, lehet, hogy ez így túlzás, de az azért kijelenthető, hogy vannak bizony roséra szakosodott körzetek. Most ezen az úton indultam el. Tud–e a műfaj valami újat mutatni, ha olyan termelőktől isszuk akik tényleg komolyan veszik?

A Lidl Magyarország 2013. szeptember 10-én, ünnepélyes sajtóesemény keretei közt mutatta be új borszelekcióját. Korábban már írtunk arról, hogy a lengyel Lidl áruházakban gyanúsan sok külföldi, elsősorban francia bor jelent meg a polcokon. A meglepetést leginkább az okozta, hogy a kereskedelmi lánc – szakítva korábbi „borfilozófiájával” – 180 fokos fordulatot vett és a valóban neves borvidékek portékáit kezdte kínálni a lengyel vásárlóknak. A lengyel borkultúrát is érintő portrénk mellett hat bort meg is kóstoltunk akkor. Sírtunk is, nevettünk is, hiszen a szándék méltatásán túl a kóstolt tételek csak részben győztek meg bennünket. Rá is kérdeztem a Lidl Magyarországnál, tervezik-e forgalmazni a Lengyelországban árusított borokat, de nem tudtak konkrétumokkal szolgálni. A válaszra egészen eddig kellett várni, jelentem, az új koncepció kivételesen érdekesnek ígérkezik.

Dom. La Suffréne: Bandol Cuvée Les Lauves 2009

Provence borairól sok mindenkinek a divatos rosék ugorhatnak be elsőnek, de azért természetesen készülnek itt komoly vörösek is. Bandol kiemelt jelentőségű körzet, ahol egész Provence talán legtöbbre tartott borai születnek. Az első számú szőlőfajta a mourvédre, ami ugyan sok egyéb dél-francia vidéken szintén jelen van, de talán csak itt készülnek akár 100%-ig ebből a fajtából borok. Stílus tekintetében nagytestű, alkoholos, buja, vad, intenzíven fűszeres borokra kell számítani. A képen jellegzetes teraszos ültetvények Bandol-ban, innen vettem kölcsön.

A Dom.La Suffrene 50 hektár korüli birtok. Cedric Gravier borász/tulajdonos 1996-ban vette át a nagyapjától. Jelen borunk a pince zászlóshajója, 90 %-ban öreg-tőkés mourvédre, 10%-ban carignan mészköves-vörös agyagos talajról. 38 hl/ha körüli hozam. Saját flórával történő erjesztés betontatályokban, majd hatalmas fahordókban érik 21 hónapig. Szűrés és derítés nélkül palackozzák. 4-5 éves palackérlelést mindenképp javasolnak,de 10-20 évre is nyugodtan el lehet rakni. 23 Euro

Eleinte kicsit zárkózott, melegedve egyre bujább illat. Rengeteg fűszer, szerecsendió, sáfrány, kömény, szegfűszeg, vaníliarúd, mellettük elég koncentrált a gyümölcsösség is, érett és aszalt formájú szilva. Nagy, öblös test, csordultig töltve ízekkel. Itt is sok-sok fűszert találunk, vaskos gyümölcsökkel. Nem mondanám kifejezetten fókuszált szerkezetűnek, de az aromák intenzitása, hosszúsága megadja a korty fejlődését, vezetését. Széles, érett savak, szintén érett, de masszív tanninok, közepes szemcsemérettel, némi tapadással. Elég hosszú lecsengés. Lehet butaság, de fűszeres aromái emlékeztettek egy szekszárdi kadarkára, csak az egész sokkal nagyobb és koncentráltabb. A 15.5-es alkohol annyiban érződik, hogy erős, melegítő hangulatú az itóka, de jól elfér a gazdagság mellett. 6.5-7 pont (89-90) 

Citrusos-málnás illatok. Közepes test, tisztaság, nem elhanyagolható glicerines-alkoholos sűrűség. Ehhez képest kissé hígnak hat, ugyanis az ízek nagyon nem bírják betelíteni a szájüreget. A savak viszont szépek, élénkek, vibrálóak, jól ellensúlyozzák a tekintélyes alkoholt, kár, hogy nincs túlzott érdemi tartalom, amit ki tudnának emelni. Az utóízben kissé zavaró kesernye. Összességében azért csalódás. Jobb savszerkezetet mutat, mint a hazai rosék zöme, de ezerakárhányszázért már lehet találni sokkal zamatosabbat. 4 pontnál nem volt nálam jobb. Délután jelentkezem még egy rövidke poszttal.