Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.
Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.
Lehet vitatkozni azon, hogy egy olyan hatalmas borrégió, mint Alentejo mennyire "rejtőzködik", de egyrészt úgy gondolom, hogy Magyarországról nézve Douro-n kívül egyik portugál borvidék sem örvend széles körű ismertségnek, másrészt Alentejo Douro-val, Dao-val ellentétben nem rendelkezik komoly borkészítési hagyományokkal, történelmi múlttal, ráadásul az óriási területnek mindössze 5%-án terem szőlő. Így aztán (vissza?)élek alkotói szabadságommal és ezt az óriási borvidéket is beletuszkolom a rejtőzködő kategóriába, majd pedig a Herdade do Rocim két bora tükrében veszem közelebbről szemügyre.
A Fill the Winebox csapata - mivel mással? - egy születésnapi MiniVino-val ünnepelte meg a Ferenc téri borbár megnyitásának első évfordulóját. A kóstoló abból a szempontból is különleges volt, hogy a kereskedés portugál szortimentjének egyik sarokkövét képező alentejo-i Herdade do Rocim pincészet külkereskedelmi vezetője, David Rego európai körútja keretében Budapestre is ellátogatott. David délután tartott egy zárt körű kóstolót néhány meghívott szakmabelinek, majd rövid pihenés után este ő mutatta be a pincészet borait a MiniVino vendégeinek is.
A díszvendég Herdade do Rocim mellett természetesen több ország boraiból is válogattak még borokat a szervezők, a már megszokott szereplők mellett ezúttal Horvátország került be érdekességként az esti választékba.
A kora délutáni szakmai kóstolóra sajnos nem sikerült eljutnunk, de a MiniVino-n ott voltam és szerencsére a délutáni kóstolón szereplő néhány bónusz tételt is meg tudtam kóstolni David Rego-val (a képen).
Az év utolsó előtti napján érkezik a hagyományos dupla toplista első része, a kedvenc külföldi borainkkal.
(Pieter de Hooch: Soldier Offering a Woman a Glass of Wine; a kép forrása)
Itt a szokásos évzáró megamix. :) Decemberben a családi karácsonyon túl is mindig van bőven alkalom borfogyasztásra, legalábbis felém mindig így van ez: születésnapok, előkarácsonyi és évzáró bulik különböző összetételű társaságokkal. Idén sem volt ez másképp, megint előkerült szűk 2 hét alatt egy szakajtónyi bor.
Az ünnepi egyveleg első etapját egy borbarátokkal szervezett előkarácsonyi "bring your own bottle" jellegű borozás menüje képezi, ahova leginkább "érdekes borokat" kellett/lehetett hozni, jelentsen ez bárkinek bármit. :) A második rész leginkább a szülinapok, vendégségek alkalmából, karácsonykor és a két ünnep közötti iszogatások alatt előkerült borok sora (bár ebbe voltaképp már beletartozott a tegnapi borpárok nagyobbik hányada is). Nem voltak az ünnepek alatt nagy csúcsdöntögetések, többnyire inkább már jól bejáratott borok kerültek elő.
A nemrégiben megrendezett és itt, a Borrajongó hasábjain is megénekelt Santos & Seixo kóstoló kapcsán már említésre került, hogy az eddig csak borkereskedésként működő Fill The Winebox csapata egy borbár és borbolt megnyitására készül. A kóstoló időpontjában még csak amolyan "soft opening" jelleggel működő borbár a múlt héten hivatalosan is megnyitott, amelynek örömére egy zártkörű kóstolóval is kedveskedtek néhány szerencsés meghívott vendégnek.
A borbárban természetesen számos tételt poharaznak a kereskedés tételeiből, amelyeket helyben meg is lehet vásárolni elvitelre. A borok mellett természetesen kávé, sör és más alkoholos ital is kapható azok kedvéért, akik esetleg nem boroznának, és a rend kedvéért az italok mellé hideg falatokat is lehet fogyasztani.
Portugál borokról viszonylag ritkán írunk, nem is csoda, hiszen itthon meglehetősen gyér a kínálat, talán csak a Fill The Winebox-nál találunk értékelhető választékot. Júniusban volt szerencsém pár napot Portugáliában tölteni és néhány bort megkóstolni. Nem a bor volt a fő motivációs tényező a kirándulás mögött, de természetesen, amikor időnk engedte - főleg ebéd/vacsora mellett és este, áldoztunk egy kicsit a hedonizmus oltárán. Többnyire csak kapkodva vagy utólag, emlékezetből véstem fel pár sort, úgyhogy jellemzően rövidebb leírásokra kell számítani.
Általában a borkereskedő/sommelier/felszolgáló ajánlásaira hagyatkoztunk, többnyire Douro és Alentejo borai kerültek a poharunkba, néhány más borvidék boraival fűszerezve.
(Lisszabon a Szent György várból)
A Fill The Winebox csapata még a múlt év decemberében, a karácsonyi ajándékozási szezon előtt tartott egy utolsó kóstolót, azaz úgynevezett Minivino-t. Az eddigi kóstolókról, a cég koncepciójáról már többször szóltunk, ezen a téren nem is bocsátkoznék önismétlésbe. Újdonság is van azért a Fill The Winebox háza táján, még ha ez nem is öltött még teste. Hamarosan megnyitják ugyanis saját borbárjukat és borboltjukat, de erről többet majd akkor, ha mindez fizikailag is megvalósul, addig pedig maradjunk a legutóbbi MiniVino-nál. A borkereskedés mögött álló három barát az állandó választék szereplői mellett ismét magával hozott egy csokorra való új mintát. Az év végén már nem jutott idő a beszámoló formába öntésére, ezt most pótolom.
A Fill the winebox csapata nem csak a közösségi borrendeléssel csempészet újat a hazai borkereskedelembe, de a beválogatás menete is jócskán eltér a szokásostól. Nem egy szűk szakmai csoport válogatja össze a kínálatot, amit aztán később fokozatosan alakítanak a kereslet függvényében, hanem már a nulladik lépcsőbe is bevonják a lelkes fogyasztókat, így gyakorlatilag minimális előszűréssel is bekerülhetnek borok a kóstoló programba. Ily módon enyhén szólva sem lesz kiegyensúlyozott a felhozatal, de mindezért bőséges kárpótlást nyújt az az izgalom, hogy nemzetközi szintű klasszisok mellett, olyan borok is feltűnnek, amelyekre még a közönséges asztali bor is hízelgő jelző lenne. Ezen az estén is kijutott mindenből, pozitív és negatív meglepetések is voltak szép számmal. Az alábbiakban a blog elsőszámú grafománja, Furmintfan hiánytalan jegyzete következik, a saját (dőltbetűs) másodvéleményemmel kiegészítve:
Tavaly novemberben már hírt adtunk a Fill the Winebox koncepciójáról és bemutató kóstolójáról. A kereskedés alapítói azóta sem tétlenkednek, folyamatosan új irányokba tapogatóznak, igyekeznek bővíteni a kínálatot, több fronton is. Továbbra is cél Magyarországon kevéssé ismert borvidékekről, illetve termelőktől jó ár-érték arányú borok forgalmazása - ebben a szemléletben már most elég szép portugál választék alakult ki a kereskedésnél - de az olasz és német borok felé is nyitni akarnak. Újdonságként egy nagy név boraival is megpróbálkoznak a tulajdonosok, ez pedig nem más, mint az ikonikus priorati pince, a Clos Mogador, amelynek két bora is elérhető a webshopban. Végül, de nem utolsósorban, magyar borokat árusítását is tervezik a közeljövőben, várhatóan itt is a kisebb, kereskedelmi forgalomban nehezebben elérhető pincékre koncentrálva.
A Fill the Winebox csapata nagyjából negyedévente tart bemutató kóstolókat - "MiniVino"-kat - ahol a látogatók megismerkedhetnek a szerteágazó szortiment egyes boraival, így kaphatnak egy átfogó képet a kereskedés kínálatáról. A februári kóstoló beszámolója következik most.
Az „Egyveleg” rovat következő epizódjával jelentkezem. Ismét mindenféle a kosárban. Meglepetések, csalódások, jó és rossz vásárok.