A dűlőpáros sorozat szekszárdi kékfrankosokkal folytatódik, a Takler Borbirtok két borával. A pincészet szortimentjében több dűlős tétel is szerepel, köztük ez a két kétfrankos, a Szenta-hegy és a Gurovica dűlőkből. Nagyjából a Takler borok stílusváltásával egy időben, a 2010-es évek második felében jelentek meg stabilan a dűlős kékfrankosok a szortimentben, a jelenleg is futó 2020-as évjárat borait kóstoltam meg egymás mellett.

Külföldi dűlőpárossal folytatódik a sorozat, két zöldveltelini került egymás mellé, Ausztria leghíresebb borvidékének legnagyobb termelőjétől, pontosabban termelőszövetkezetétől, a Domäne Wachau-tól. A szövetkezet több, mint 150 hektárnyi organikusan művel területről készíti borait, így természetes, hogy ők készítik a legtöbb dűlős bort a borvidéken. Igyekeztem két különböző adottságokkal rendelkező termőhelyről kiválasztani a két bort, így esett a választás a Kaiserberg és a Pichlpoint dűlők boraira.

A dűlőpáros sorozat idén Csipkerózsika álmát aludta, de most év végén legalább néhány rész erejéig visszatér. Figula borokat kóstoltam megint egymás mellett, a 2019-es, majd 2020-as évjáratból is szerepelt tőlük két-két olaszrizling a sorozatban. Most két évet ugrottam előre, a 2022-es évjáratra, és a Sóskút mellé ezúttal a Száka dűlő bora került.

A dűlőpáros sorozat ma egy dupla résszel, ha úgy tetszik, wachau-i különkiadással folytatódik, a borvidék két kiváló pincészetének boraival. Osztrák grüner veltliner duó szerepelt már a sorozatban - akkor a Weingut Huber-től, Traisental-ból -, de osztrák riesling még nem.
A borvidék két vezető szőlőfajtájából kóstoltam meg dűlőszelektált borokat párban, azonos évjáratból. A lehetőségek alapján érettebb grüner veltliner-ek és fiatalabb riesling-ek alkották a borpárokat. A borokat a borvidéken, Dürnstein egyik vinozékájában kóstoltam, így most értelemszerűen nem volt több napos visszakóstolás, összehasonlítgatás, de a lényeget valószínűleg sikerült megragadni.

(Séta a Loibenberg-en)

A dűlőpárok sorozatban tavaly szerepeltek már Figula borok, történetesen éppen ennek a két bornak, a Sáfránkert (akkor Sáfrán) és a Sóskút Olaszrizling, eggyel korábbi, 2019-es évjáratai. Akkor hajszállal a Sáfránkert nyert nálam, most következik a visszavágó a 2020-as évjárat boraival. A rövidke dűlőleírás megtalálható a tavalyi posztban, most csak kóstolójegyzetek következnek.

Az előző évben megkezdett dűlőszelektált borpárokról szóló sorozat idén is folytatódik néhány poszt erejéig. A pinot noir előkerült már a tavalyi évben is, magyar és új-zélandi borpárok szerepeltek akkor, Tokaj, illetve Marlborough szolgáltatta az alapanyagot. A pinot noir ugyan Ausztriában nem olyan gyakori fajta, mint mondjuk a kékfrankos, mégis szinte minden osztrák borvidéken találkozunk vele.

Nemrég, a KisBécs portfólióbemutatóján Ruszt egyik legfontosabb borászatától kóstoltam meg két dűlőszelektált pinot noir-t, a 2018-as évjáratból, a Weingut Feiler-Artinger ugyanis két dűlőből is készít bort a fajtából.

Ausztriában folytatjuk a dűlőpárok sorozatot, a szomszédos ország legfontosabb fehér szőlő fajtájával, a zöldveltelinivel, egy korábban csodagyereknek titulált borásszal, Markus Huber-rel és természetesen a borvidékkel, ahol tevékenykedik: Traisental-lal. Két, egymással szomszédos falvakban található Erste Lage dűlős zöldveltelini mérkőzik meg egymással, a 2018-as évjáratból.

A dűlőpárok sorozatot Németországban folytatjuk, természetesen rajnai rizlingekkel. A német termelők előszeretettel készítenek dűlőszelektált riesling-eket, a termőhelyek klasszifikációja is nagy presztízzsel bír. Szinte bármelyik német borvidéket választhattam volna, végül Pfalz és egyik legjobb termelője, Georg Mosbacher két 2019-es évjáratú bora került egymás mellé.

A dűlőpárok sorozatot az év hátralévő részében külföldi borokkal és termőhelyekkel folytatom. Talán meglepő módon Új-Zélandon kezdünk, a Blank Canvas borászat két pinot noir-jával.

A Blank Canvas Sophie Parker-Thomson (Master of Wine) és Matt Thomson 2013-ban alapított családi borászata. Több borvidéken - Marlborough, Hawke's Bay, Central Otago - dolgoznak együtt hosszú távú együttműködés keretében különböző szőlőtermesztőkkel és a vásárolt szőlőből készítik dűlőszelektált boraikat. Két borvidékről - Marlborough és Central Otago - is készítenek pinot noir-t, én most két marlborough-i bort kóstoltam meg.

A dűlőpáros sorozat aktuális részében duplázunk, olaszrizlingek és kékfrankosok is szerepelnek a mai írásban. Több borvidékünkre jellemző a szőlőfajták valóságos kavalkádja, a Balaton északi partján azonban egyértelműen az olaszrizling az első számú fehér szőlőfajta. A dűlős olaszrizling pedig sehol sem bír akkora jelentőséggel, mint a Balatonfüredi-csopaki borvidéken, ahol számtalan különböző kitettségű, klimatikus és geológiai adottságú termőhely áll rendelkezésre. 

A Szent Donát az egyik legfontosabb helyi termelő és a Csopaki Kódex közösségének egyik oszlopa. Rendszeresen palackoznak dűlőszelektált tételeket és megtalálták az olaszrizling ideális kékszőlő-párját is, a kékfrankos képében. Három dűlős olaszrizlinget és két dűlős kékfrankost kóstoltam meg a pincészettől.

A dűlőpárok sorozata a Tokaji borvidéken folytatódik. Furmintokról már volt szó, most a hárslevelű van soron. A fajtát az egyik legelismertebb tokaji művelője, a Kikelet Pince borain keresztül vizsgáljuk meg közelebbről, két tarcali dűlő, a Lónyai és a Váti prizmáján keresztül.

A dűlőpáros sorozatban a Szekszárdon a sor, két dűlővel ismerkedünk meg a kékfrankos lencséjén keresztül. A dombokkal völgyekkel tagolt Szekszárdi borvidéken is fontos szerepet játszanak a különböző adottságokkal, mikroklímával rendelkező termőhelyek, egyre gyakrabban lehet találkozni a dűlők nevével is a boros palackokon. Általában a borvidék három zászlóshajója, a bikavér, a kadarka és a kékfrankos jelenik meg dűlőszelekcióként, de a bordeaux-i fajtákból készült borokból is készülnek dűlőválogatott tételek.

A Heimann Családi Birtok portfóliójában is előfordultak korábban dűlőszelektált tételek, de amennyire vissza tudok emlékezni, nem állandó jelleggel. A Heimann & Fiai borcsalád azonban éppen az egyes termőhelyek közötti különbségre koncentrált, így természetesen dűlős borok is vannak.

A mai dűlőpár a Balaton északi partjáról érkezett, a Figula család pincéjéből. Ha a Tokaji borvidéken kívül valahol nagy hangsúlyt fektetnek még Magyarországon az egyes dűlők közötti különbségre, és ezt külön lepalackozott tételekben is megjelenítik, az a Balatonfüred-csopaki borvidék. A Csopaki Kódex tagjai is kiemelten kezelik a dűlős borokat, de más pincészeteknél is gyakran találkozni dűlőszelektált borokkal - többnyire olaszrizlingekkel. Figuláék nem csatlakoztak a Csopaki Kódexhez, de az egyes termőhelyek kutatása és bemutatása náluk is évek óta fókuszpontban van, a kedvező évjáratokban akár komplett dűlős borválogatásokat is forgalomba hoznak.
A blog hasábjain többször foglalkoztunk dűlős Figula borokról (1., 2., 3., 4., 5., 6.), nem maradhattak ki a dűlőpárokkal foglalkozó sorozatból sem. A 2019-es évjárat megkönnyítette a dolgomat, mivel ebből az évből két dűlős olaszrizlinggel találkoztam, így válogatni sem kellett.

A dűlőpáros sorozat keretében visszatérünk a Tokaji borvidékre, de a termőhely ellenére formabontó módon vörösborok lesznek a mai poszt főszereplői. Csak néhány pincészet foglalkozik kék szőlővel a borvidéken, még kevesebben hoznak ténylegesen forgalomba vörösbort - természetesen azokat sem tokaji megjelöléssel -, arra pedig értelemszerűen nemigen találunk példát, hogy ezt valamilyen szűkebb termőhelyre történő megjelöléssel tennék. A legtöbb kékszőlőt is ültető tokaji termelő a pinot noir mellett tette le a voksát, közéjük tartozik a Sauska Pincészet is, és valószínűleg ők az egyetlenek, akik két különböző dűlő termését is palackba zárják vörösborként.
Sauskáék a 2010-es években "hozták át" Villányból a chardonnay-t és a pinot noir-t a tokaji birtoktestre, meggyőződve arról, hogy a két fajta a hűvösebb klímájú, vulkanikus alapkőzetekkel rendelkező borvidéken többre képes, mint lent délen. Két dűlőben terem a birtokon pinot noir, a mádi Birsalmáson és a rátkai Padihegyen. Az utóbbi néhány évben a két termőhely bora külön-külön kerül lepalackozásra, a dűlőkre egy-egy "becenév": Birs és Padi utal.

A dűlőpárok sorozatban a második helyszín - talán meglepő módon - Villány lesz. Az egyes termőhelyek jelentősége természetesen Villányban sem elhanyagolható - már csak a nagyobb választék miatt a telepítésre kijelölt fajta szempontjából is -, de a dűlőszelektált tételek nem játszanak olyan fontos szerepet a pincészetek választékában, mint mondjuk Tokajban.
Az egyes birtokoknál általában már kialakult, hogy mely területekről hoznak ki bizonyos fajtaborokat vagy házasítást a dűlő megjelölésével, az azonban ritka, hogy egy adott fajtából párhuzamosan két dűlőszelektált tétellel is jelentkezzen egy borászat. A Gere Pincészetnél azonban pár éve két dűlős cabernet franc is erősíti a pince szortimentjének prémium vonalát, a Csillagvölgyből és az Ördögárokból. Régóta tervezem, hogy egymás mellett megkóstolom a két bort, végre erre is sor került. Éppen évjáratváltás van, a 2017-es tételeket a 2018-asok váltják, én azonban még a kifutó kiadásokat kóstoltam össze.

A borpárbajos posztok mellékvágányaként indul egy új sorozat is, ahol egy-egy pincészet azonos fajtából, de eltérő termőhelyekről, dűlőkről készült borai kerülnek majd egymás mellé, - remélhetőleg - bemutatva az egyedi terroir-nak köszönhető különbségeket. Magyarországon leginkább a Tokaji borvidéken készülnek dűlőszelektált borok, az egykoron itt működő 400 vulkán tevékenysége változatos talajviszonyokat eredményezett. Borvidéki összefogás hiányában a modernkori klasszifikáció megvalósítása még várat magára, de ezzel együtt is számos tokaji borász kutatja kitartóan az egyes termőhelyek jellegzetességeit és szinte minden pincészet készít legalább 1-2 dűlőválogatás száraz bort. Mivel úgyis Furmint Február van, kézenfekvőnek tűnt száraz furmintokkal nyitni a sort. Ma az tokaji dűlők egyik megszállottjától, Balassa Istvántól mutatok be két bort.