Az aktuális magyar egyvelegben a nyár végén és az ősz első felében kóstolt borok kaptak helyet, sok balatoni és tokaji fehér, valamint rosé-k és könnyű vörösek innen-onnan, egy évjáratos pezsgő és két édes tétel foglalja keretbe a válogatást. Valószínűleg lesz még egy mini egyveleg, a szokásos ünnepi dömping előtt.

A borpárokat felvonultató sorozatban most egy olyan szőlőfajta kerül a górcső alá, amely bár a Kárpát-medencéből származik, de itthon kissé háttérbe szorult a sok népszerűbb nemzetközi és hazai fajta mögött. A királyleányka - avagy román nevén fetească regală - a kövérszőlő és a leányka természetes hibridje, Erdélyből származik. Hazánkban az 1970-es évektől kezdték el telepíteni, de Magyarországon és Románián kívül Ausztriában, Szlovákiában és Moldovában is foglalkoznak vele. Könnyű, üde, diszkréten muskotályos, virágos zamatú, friss savú borokat ad, emiatt könnyen kedvelhető. Két egri tételt pakoltam egymás mellé, az aktuális 2023-as évjáratból.

Ha már nyári hőség és sauvignon blanc, nem maradhatott el a hazai kínálat egy szűk keresztmetszetének tesztelése sem, még az igazi hőgutás napok előtt. A sauvignon blanc az egyik legelterjedtebb és legsikeresebb nemzetközi fehér szőlőfajta, amivel itthon is foglalkoznak. Szinte minden borvidékünkön lehet vele találkozni és a kereskedők beszomlói szerint, keresettek is a fajta borai. Így aztán nagy a kínálat, szinte a végtelenségig lehetett volna bővíteni a sort, de 10 tételnél megálltam, és igyekeztem úgy válogatni, hogy a lehetőségekhez képest minél több borvidék szerepet kapjon.

A múltkori, külföldi édes borokat felvonultató írás után ezúttal hazai pályáról hoztam édes borokat. Három, különböző borvidékekről - Tokajon kívül -, különböző szőlőfajtákból, különböző évjáratokból készült magyar édes tételt válogattam, amelyek stílusban is eltérnek egymástól.

A trió tagjai: egy édes rajnai rizling a Badacsonyi borvidékről, egy zeusz a Balatonfüred-Csopaki borvidékről és egy hárslevelű Egerből.

A mai borpár(baj) különkiadás főszereplői Egerből érkeztek, Egri Csillag borokat kóstoltam a borvidék néhány fontos szereplőjétől, két duó formájában.

Íme az aktuális magyar egyveleg, ami nagyrészt a nyár folyamán kóstolt/fogyasztott, külön posztban meg nem írt magyar borokat foglalja magába. Ennek megfelelően a fehérborok vannak túlsúlyban, az átlagnál több a rosé, kevesebb a vörös, és egy pár buborékos és édes bor teszi teljessé a képet.

Az Egri Borműhelyt alapítói 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy közösen gondolkodva és együttműködve érjenek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében, a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása, az egri bikavér megerősítése, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack bevezetése, valamint a fiatal fogyasztók elérése útján.
2018-ban a tagok egyesülették alakultak és elindították a szakmai kommunikációt. 2019-ben Eger város támogatásával létrehozták az Egri Borvidéki Palackot, egy régi - az 1930-as években már használt -, szinte elfeledett egri boros üveg alapján, a palackon az "Eger 1552" felirattal az egri vár ostromának is emléket állítva.
Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Kovács Nimród Winery, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

A közös munka azóta sem állt, így az Egri Borműhely tagjai augusztus végén Budapestre érkeztek, hogy a High Note SkyBar impozáns kilátást kínáló tetőteraszán mutassák be boraikat a nagyközönségnek. A hangsúly természetesen a bikavéreken és az egri csillagokon volt, de pezsgők és a fajtaborok is előfordultak a standokon.

Miután tavasszal visszatért a társasági élet és a jó idő beálltával beindultak a baráti összejövetelek, gyorsabban összejött az újabb magyar egyveleghez szükséges jegyzet is. Mivel így gyakran ismét csak gyors benyomásokat vetettem papírra vagy utólag, emlékezetből írtam valamit, a leírások rövidebbek, a pontszámok kevésbé átgondoltak. A borok között van például egy sor Sauska Pezsgő: egy kerti parti alkalmával kutyafuttában összekóstoltuk a friss, már a budafoki pezsgőpincében pezsgősített tételeket a kifutó szériával (bár itt alig jegyzeteltem). A pezsgők mellett akad még sok könnyű, jól iható, mondhatni nyári bor, de kóstoltunk néhány pince mélyéről elővarázsolt rég elfeledett palackot is.

Meghoztam a tavaszi borpárbajos posztot, ezúttal kizárólag magyar borokkal. A szokásos 7 borpár helyett ezúttal 9 vonul fel, a pezsgőtől az édes borig, több műfajt, borvidéket és szőlőfajtát érintve.

Megint hoztam hét darab, azonos évjáratú, szőlőfajta és/vagy borvidék szempontjából összetartozó borpárt, hazai és külföldi borokból egyaránt. Az évszaknak megfelelően kevesebb a vörösbor, azokból is inkább könnyedebbre hangolt darabokat vettem elő, rosé most nincs, arról volt külön poszt, a főszerep a fehérboroké.

2020 első magyar egyvelegében szerepel még néhány bor az 2019-es év utolsó napjáról is, de ez egyrészt már történelmileg is így alakult ezeknél az évkezdő egyvelegeknél, másrészt meg ennyi csalás belefér. :)

Emlékszem, még vagy 10 éve a Bolyki Indián Nyár volt az egyik kapudrogom a minőségi vörösborok irányába (a másik a St. Andrea A Kutyafáját volt), sokszor ittuk a baráti társasággal, szerettük, megérte az árát. Azóta sok bor lefolyt a szomjas kis torkokon, a borhorizont kitágult, az Indián Nyárral ápolt szorosabb viszony pedig megszakadt, inkább csak alkalomadtán, egy-egy pohár erejéig kerültünk kapcsolatba. Néhány évjáratnyi kihagyás után úgy másfél éve előkerült egy 2016-os kiadás egy kerti parti alkalmával, és anélkül, hogy különösebben mélyen szántó elemzésbe bocsátkoztam volna, egészen kellemes emlékeket őriztem meg róla. Így aztán, amikor egy alapos ráncfelvarrás után, megújult külsővel kikerült a polcokra az aktuális, 2017-es évjárat, beruháztam egy palackra, hogy kiderüljön, vajon hányadán is állunk most egymással, én és az Indián Nyár.

A legutóbbi Borsmenta sajtóklub-kóstolóra már új helyszínen, a Borirodában került sor és ezúttal a hárslevelű volt a téma, egy maratoni, 18 tételes sor tükrében. Tokaj mellett Mátra, Somló, Neszmély, Villány és Eger is képviseltette magát az időben két évtizeden átívelő sorban, amelyben ráadásul sok olyan pince bora is szerepelt, akiktől én meglehetősen ritkán kóstolok. 

Az év első magyar boros "megamixe", szokás szerint - a kóstolási körülményektől függően - kurtább vagy részletesebb jegyzetekkel, pezsgőtől az édes borig, Soprontól Tokajig.

Íme, itt az újabb magyar egyveleg is, jó széles merítéssel, szokás szerint változó részletességű jegyzetekkel. A mixben szerepelnek többek között az Artizan borkereskedés portfólió-bemutatóján megkóstolt borok, a Junibor Organic kóstolón szereplő tételek, és a megszokottnál több édes bor, köztük egy csokor 2012-es édes szamorodnival.

A cabernet franc-t ugyan Villány kiáltotta ki zászlóshajójának, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy kevés borvidéken foglalkoznak a világban annyian a fajta önálló megjelenítésével, mint nálunk, Magyarországon. Abból a szempontból okos választásnak mondható, hogy egyrészt a cabernet sauvignon-nal sokkal többen foglalkoznak a világban, ráadásul a franc a magyar lankákon is biztosabban beérik, mint a sauvignon. Gyakorlatilag így Villánytól a Dél-Balatonon át Egerig számos borvidéken találkozunk fajtatiszta cabernet franc borokkal. Ezekből szedett össze egy csokorra valót Bernáth József séf cimborám, aki ismét összetrombitált egy fajtakóstolót, miután az aktuális borhűtőleltár alkalmával kiderült, hogy legfőbb ideje egy kis szortírozásnak.

A Junibor - Fiatal Borászok Egyesülete - immár negyedik éve vette birtokba a budapesti Szent István teret, hogy a főváros egyik legszebb helyszínén mutassa be - elsősorban a fiatalabb korosztályt megcélozva - azegyesület tagjai - a juniborászok - által képviselt pincészetek válogatott borait. A Junibor tagjainak száma minden évben bővül néhány taggal, így idén már 32 borászat több mint 100 borából lehetett válogatni a négynapos rendezvényen. Szombaton a hagyománnyá érett "Kedvenceink" kóstolón minden pincészettől 1-1 kiválasztott tételt lehetett megkóstolni. Természetesen nem feltétlenül az adott borászat legjobb vagy a borász igazi kedvenc tételéről van ilyen esetekben szó, lényeg, hogy a borokból színes körkép álljon össze és szinte mindenféle borkategória bemutatásra kerüljön. Így aztán könnyed gyöngyöző rosétól a különféle fehér-, rosé és vörösborokon át egészen édes szamorodniig lehetett eljutni. Sok újdonságot hoztak magukkal a borászok, de néhányan jól bevált nagyágyúkat vetettek be.

Egy régóta halogatott cabernet franc kóstoló kálváriájának végére tettünk pontot nemrégiben, amikor egy 15 tételes sort kaptunk pohárvégre. Borvidéket, árkategóriát, évjáratot tekintve egyaránt nagy volt szórás, de így legalább egy igazán színes körképet kaphattunk a fajta hazai interpretációiból, egy francia borral kiegészítve. A fajta, mint téma eléggé aktuális: Villányban már zászlóshajó, és mintha más borvidékeinken is egyre többen vennék elő a cabernet sauvignon mellett/helyett.

A hagyományokhoz híven idén is március 14-én "lőtték fel" az új Egri Csillag borokat Egerben (a szabályozás szerint az Egri Csillag a szüretet követő év március 15-én kerülhet először a polcokra), ennek apropóján megnéztem, mit tud az eddigi talán két legmagasabb árú Egri Csillag (közben találtam drágább Grand Superior Csillagot is, Thummererék 2013-asát). Mindkét bor Egri Csillag Grand Superior; egyikük egy vezető egri pincészet bora 2013-ból, a másik pedig öt ismert egri borász közös munkájának eredménye, egyben az első Egri Csillag Grand Superior

A tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezésre került a lassan-lassan hagyományossá váló Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj. Az eseménynek a Corinthia Hotel grandiőz bálterme adott otthont, ahol a legjelentősebb bikavér termelők sorakoztak fel, hogy szalonkörülmények között adjanak számot a bikavér jelenbeli állapotairól. Furmintfannal jártunk a rendezvényen, hogy képben legyünk bikavérben.

A Junibor Ünnep a „Kedvenceink” kóstolón kívül is bőven tartogatott ízlelni valót az egyes borászatok standjainál és a DiVino mobil egységénél, amely szintén a Szent István téren kapott helyet. Utóbbi helyszínen a négy nap alatt több borász is „fogadóórát” tartott, így az általuk bemutatott borok kóstolása során azokról első kézből kaphatott információkat a közönség. Most a "kint" kóstolt borokról papírra vetett hevenyészett jegyzeteim és nem túl mélyen átgondolt pontszámaim következnek.

A Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete – idén ismét Budapesten, a Szent István Bazilika előtt tartotta immár hagyományos nyárzáró kóstolóját. Az eseményt korábban Etyeken rendezték meg, de tavaly a fővárosba költözött át a rendezvény és egyben átalakult több napos fiesztává. Az előző évhez képest is történt néhány változás: a Junibor Ünnep már csütörtöktől vasárnapig tartott, a borászok pedig késő délutáni-kora esti „fogadóórák” keretében mutatták be az általuk választott tételeket, míg a nevükkel fémjelzett standok déltől éjfélig nyitva állnak, de immár a borászok állandó jelenléte nélkül. Szombat délután a DiVino Bazilikában egy szűkebb körű kóstolóra is sor került, ahova minden borász kedvenc tételét küldte el, és sokan személyesen is megjelentek. A Junibor elnöke, Árvay Angelika nyitotta meg a kóstolót és rövid beszédében egy szép gesztussal a nemrég elhunyt Bussay Lászlóról is megemlékezett. Kihirdették az Év Juniborásza díj idei nyertesét is: Sebestyén Csabáé lett az elismerés.

Sötét múlt, bizonytalan jelen, fényes jövő  – nagyjából ez a közszájon forgó legoptimistább állásfoglalás egy olyan brand-ről, amelynek több, mint húsz év alatt sem sikerült kimásznia a rendszerváltás előtti esztendők mély és sáros gödréből. „Idejön a vendég, és keresi rajtunk az egri bikavért” – panaszkodik a szekszárdi borász, noha odaát sem könnyebb: millió palacknyi, ezer forint alatti alsópolcos hulladékkal kell szembeszállnia annak az egri termelőnek, aki pénzt, marketinget és nem mellesleg kiváló alapanyagot invesztál bikavér-pezsdítésre. És hogy mi mit látunk ebből? Egységes, megbízható minőségű, jól körülhatárolható stílusú márkát még biztosan nem. Nem csoda, ha ezek után az alkalmi fogyasztó feladja és csendben tovább is áll, pedig tényleg érdemes körülnézni, hogy mi a helyzet bikavér-fronton; az úton-útfélen elégedetleneknek is, legalább azért, hogy tudja, mire alapozza a véleményét.
A „hogy is állunk most?” felmérésére pedig nem is kínálkozhatott jobb alkalom, mint a furmintgőzös február végén, idén második alkalommal megrendezett Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj, ahol a két borvidék legfontosabb termelői igyekezték bemutatni a bika-brand jelenét.