A zenit egyike a Király Ferenc által nemesített fehérborszőlő-fajtáknak, a "z" betűs trió - zefír, zengő, zenit - egyik tagja. A zenitet a szakember 1951-ben nemesítette az ezerjó és a bouvier keresztezésével. A fajtával több borvidékünkön is foglalkoznak - jellemzően inkább az ország északi felén található hűvösebb klímás borvidékeken -, a három említett "z" betűs fajta közül ez a legelterjedtebb, de egyik borvidéken sem játszik kiemelt szerepet. A Balaton északi partjáról kóstoltam két friss, 2023-as interpretációt.

Az Etyeki Kúria letisztult és következetes portfóliója mellett új leágazásként jelentek meg pár éve a kis palackszámban készülő Mérész Sándor Projekt borok. Ez Mérész Sándor "játszótere", ahol a Kúria főborásza kiélheti kísérletező kedvét, akár szőlőfajták, akár borkészítési praktikák terén.

Az MSP sorozat két jelenleg is futó tagja egy zenitből készült fehérbor és egy nem szokványos módon érlelt rosé, mindkettő a 2021-es évjáratból. A Kúria "alapszériás" fehérbora, a White 2022-es kiadása történetesen szintén zenitből készült, így adta magát, hogy a pince White és Rosé borait együtt kóstoljam meg a két MSP tétellel.

A nyár közepe felé haladva úgy éreztem, ideje már végre idén is kilátogatni Etyekre, úgyhogy az egyik program- és hőségriadó-mentes szombaton fel is kerekedtem, hogy tegyek egy gyors kört az etyeki pincesorok valamelyikén. Szerencsére bőséges a választék, a legtöbb pince hétvégén állandó nyitvatartással várja az Etyekre kirándulókat, akár az Öreghegy, akár az újhegyi pincesor felé vesszük az irányt. Én ezúttal egy salamoni ítélettel megfeleztem a délutáni időkeretet. Az Újhegyen kezdtem a túrát, ahol a Rókusfalvy Birtok borait kóstoltam végig, majd átsétáltam az Öreghegyre, ahol az Etyeki Kúria teraszán a Kúria főborászának saját neve alatt futó borcsalád tagjaival ismerkedtem meg behatóan.

A Szászi Pince egyike volt az első nagy felfedezéseknek, amikor több, mint 10 évvel ezelőtt elkezdtem egyre mélyebbre merülni a borok világába. Az ikonikus Kabócás Olaszrizlingekkel való első találkozások és a pincénél 2011 nyarán tett látogatás komoly hatást tettek rám. Azóta is meg-megfordultam a Szent György-hegyi pincénél, ha éppen arra vitt az utam, de igazán átfogó kóstolóban régen volt már részem. A május végi badacsonyi túra első napján sikerült bepótolni a lemaradást.

Az öteurós borok széles mezőnyében többnyire egyedi karakter nélküli, tisztességes iparosmunkát szokás elvárni. Az már egyik másik kérdés, hogy a kategória szélesebb részhalmazát olyan borok alkotják, amelyek az alapelvárások nem túl magasra helyezett lécét sem képesek átugrani.

Nem meglepetés, de attól még ténykérdés, hogy Ludányi Balázs birtokfehérbora a szűkebb részhalmazba tartozik. A kétezres szegmensben ritka az ilyen hazai, jó arányérzékkel elkészített és termőhelyazonos fehér házasítás, amely nemcsak kiváló ár/érték-arányú asztali bor, hanem még a termőhelyről és a pinceidentitásról is akad mondanivalója.

Az elmúlt években a véletlenül úgy hozta, hogy a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban akarva-akaratlanul magyar vonatkozású termőhely szerepelt az évzáró részben. Idén sem lesz ez másként, megint egy hazai régióból hoztam borokat, amely azonban nem egy hivatalosan bejegyzett borvidék.
Idén a külföldi utazási lehetőségek beszűkülésével kézenfekvőnek tűnt hazánk tájegységeinek (újra)felfedezése, így tettem én is és látogattam el több alkalommal a festői Dunakanyar különböző településeire. Bort ugyan nem ittam, de több nagymarosi vendéglátóhelyen is szemet szúrtak környékbeli borászok borai, így az egyik ilyen kirándulás végén bedobtam néhány palackot a hátizsákba. Két borászat öt palackja várta, hogy megkóstoljam, amire az ősz folyamán sor is került.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Dunakanyarban tevékenykedő borászatok nagy része a Mátrai borvidékhez tartozó területeken termeszti és szüreteli a szőlőt. Ugyanakkor látni már ígéretes kezdeményezéseket arra is, hogy ténylegesen a Dunakanyar települései felett magasodó lankákon telepítsenek új tőkéket, így talán pár év múlva már lesz innen is készül értelmezhető mennyiségű bor.

A Thummerer Pincészet is egyike azoknak az egri borászatoknak, amelyek talán indokolatlanul keveset szerepelnek a boros média felületein, beleértve kis blogunkat is. A mintegy száz hektáros birtok már csak méreteiből és az egri hagyományokból is táplálkozva elég széles portfólióval és kereskedelmi partnerhálózattal rendelkezik, és - amennyire a saját benyomásaim igazolják - mind a hiperek polcain fellelhető mindennapi fogyasztásra szánt palackok, mind a komolyabb beltartalmú és árazású, kiműveltebb és/vagy tehetősebb borkedvelői réteget megcélzó tételeik megállják a helyüket az adott kategóriában.
Nemrég mintegy ötletszerűen kaptam le ezt palackot az egyik Lidl üzlet polcáról és ez a bor is visszaigazolta a pincével kapcsolatos eddigi tapasztalataimat.

Próbálok az év hátralévő részében a blog hasábjain kevesebbet szereplő pincék borairól írni a "tegnap ittam" sorozat kereteiben, részben amolyan látókör-szélesítési céllal. A múlt hét már ennek a jegyében telt, akkor az ország déli részéről került a górcső alá két bor (1, 2), a mai palackkal viszont az északi határt céloztam meg.
Ászár-Neszmély legismertebb borászata kétségkívül a Hilltop, talán még a Kősziklás és a Szivek Pince ugrik be műveltebb alkoholistáknak. Maller Zsolt borászata, a Currus Pince nevét a tulajdonos-borász szülőfalujáról, Kocsról nyerte nyerte. Hogy hogyan? A magyar forrásokban "currus kochy" néven említik először a Kocs községből származó könnyű utazószekeret.
A Currus Pince szőlői a Tatai medencében találhatóak, 2011-től bio-organikus művelés alatt állnak. Maller Zsolt hisz a Kárpát-medencei fajták jövőjében, így a sokszínű fajtaválasztékban - pl. zenit, zeus, kéknyelű, juhfark, hárslevelű, furmint, bálint, csomorika, sárfehér, olaszrizling, kabar, csókaszőlő - ezek vannak túlsúlyban. A borokhoz a szőlő jellemzően viszonylag késői szüretből érkezik és akár több évig is érlelődik fahordóban. A palackba kerülő tételek nagy része házasítás, a fantázianevek - Árnyékvilág, Égigérő, Hetedhét, Lélekvándor, stb. - és a címkék pedig mind a mesevilághoz kapcsolódnak.
A pincével való ismerkedés első lépéseként én egy zenitből készült bort kóstoltam és több, mint elégedett voltam.

A New Mátra Kézdy Dániel (Furmint Február, Aszú Prime) és Dancsecs Ferenc (Furmint Photo) új közös vállalkozása, amely több hónapos előkészítés után indult útjára. Céljuk bemutatni a Mátra új arcát és a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, természetesen nem kis részben az ottani borászatokon és borokon keresztül. Az angol névválasztás elsőre meghökkentő, de egyrészt a távolabbi célok között szerepel külföldi piacok szerzése is, másrészt az alapítók ezzel is hangsúlyozzák, hogy valami nagyon újat/mást szeretnének létrehozni.
A facebook-oldal már néhány hete megjelent, a honlap is hamarosan működni fog. A facebook-oldalon rendszeres helyi bejelentkezéseket, kép- és hanganyagokat ígérnek, amelyekkel a Mátra kincseit mutatják be a közönségnek. További cél, hogy fesztiválokon és rendezvényeken közös standdal jelenjenek meg, ahol természetesen a borászokkal, termelőkkel is lehet találkozni. Az alapítók különböző válogatás-csomagokat állítanak össze, elsősorban, de nem kizárólag borokból, a csomagokban szereplő borokat azután külön-külön is meg lehet majd vásárolni. A jelenlegi tervek szerint havonta változik majd a csomagok tartalma, esetenként erősen limitált palackszámú tételek is bekerülnek a pakkokba. Jellemzően kisebb méretű pincészetekkel működnek együtt, akiknek természetesen egy bizonyos minőségi kritériumnak is meg kell felelniük, de borkészítési, szőlőművelési szemléletben vannak eltérések az egyes borászok, borászatok között. A névsor jelenleg a így néz ki: Bata-Loyal Birtok, Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H-négyzet (H2) Pince, Hoop Wines, Itt és Most Pince, Karner Gábor és Fanni Kézműves Borászata, Kerekes Pince, Kékhegy Pince, Levente Pince, Losonci Pince, Páger Pince, Szignárovits-Maka Pince (közülük sokan szerepeltek 1-1 borral a nyári mátrai boros tegnap ittam-sorozatban is).

A szűk körű sajtó-bemutatkozásra a budakalászi Kálvária Pince teraszán került sor, ahol természetesen borokat is kóstoltunk a projektben résztvevő pincéktől. A bemutatott tételek nagy része az első New Mátra csomagban is szerepel (konkrétan a Hoop Wines pezsgője, valamint a Benedek Pince, a Centurio, a Losonci Pince, a Kerekes Pince és az Itt és Most Pince lent említett borai).

Ahogy tavaly, ebben évben is mentem egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken. Idén viszont még kevesebb időm volt kóstolni, úgyhogy két megoldás kínálkozott: 1-1 bort kóstolok a standoknál és így több pincéhez is eljutok, vagy alaposan leszűkítem a mintavételek helyszínét, de alaposabb betekintést nyerek a kiválasztott borászatok kínálatába.
Utóbbi mellett döntöttem, így két pince 4-4 bora fért bele az időbe. Két olyan, viszonylag fiatal borászatot néztem ki magamnak, akiktől kóstoltam már bort és feltehetően nem okoznak csalódást, ugyanakkor ritkán találkozom velük, ezért nincsenek annyira friss élményeim. Így esett a választás a Zelna Borászatra és a Thetis Birtokra.

A Centurio Szőlőbirtok 2019-es Birtokborával nyitottam a júniusi mátrai boros kitekintést, és most a Centurio Szőlőbirtok kóstolójának jegyzeteivel zárom a sorozatot. A járvány miatt Ludányi Balázs és Kézdy Dániel által régóta tervezett Centurio-kóstoló a budakalászi Kálvária-pincében tavasszal nem kerülhetett megrendezésre, de június elején végre pótoltuk.

Az utóbbi évek során többször említettük már, hogy mennyi lehetőség rejtőzik a Mátrai borvidékben és ezt egyre több kis családi birtok igyekszik is kiaknázni. Németh Attila Gábor és a Tőkések - Karner Gábor, Losonci Bálint és Szecskő Tamás - után az utóbbi években egymás után jelentek meg tehetséges fiatal borászok, akik új energiákat és terveket hoztak a borvidékre. A jövevények izgalmas és pezsgő borászközösséget hoztak létre és érkeznek sorban az ígéretes borok is (lásd pl. a Hoop Wines nemrég megénekelt első kereskedelmi tételeit).
Kézdy Dánielt ugyan elsősorban Tokaj iránti elkötelezettsége kapcsán ismerhetik, de Dani a mátrai borokat is nagyon szereti és a budakalászi Kálvária Pincében tart is belőlük jó párat. A múlt héten vásároltam tőle néhány mátrai bort, főleg olyan termelőktől, akik az utóbbi években bukkantak fel a helyi boros körökben, és eddig viszonylag keveset szerepeltek a blog hasábjain. Innen jött az ötlet, hogy ezek a borok és borászok megérdemelnének 1-1 külön bejegyzést is a "tegnap ittam" sorozat keretein belül, úgyhogy nálam a rovat júniusi bejegyzései főleg vagy talán teljesen mátrai borokról szólnak majd.
Ludányi Balázs pincészete, a Centurio Szőlőbirtok ugyan már régebb óta ismert és jól csengő névnek számít a borvidékről (többször is írtunk hosszabban a birtokról és borairól: 1, 2, 3), de az évek során itt is érzékelhető volt fejlődés és minőségi ugrás a borok terén. Ludányi Balázsról és Centurio Borokról hamarosan lesz még szó a blog hasábjain, de ha már az említett bevásárlás során egy 2019-es Centurio bor is bepottyant a kartonba, kár lenne nem megemlékezni róla.

Még kora tavasszal ittuk és írtuk meg a Konyári Pincészet 2018-as Fecskéjét, a vöröset. Mivel a bornak van egy szintén Fecske névre keresztelt fehér párja is - most éppen a 2019-es évjárat fut -, kézenfekvőnek tűnt, hogy azt is megvizsgáljuk közelebbről. Erre végül májusban került sor, a szokásos palackátadós módszerrel mindketten megkóstoltuk a bort, én a négy fal között, ungert szabadtéren.

A pincészet alapházasításaihoz Konyári Dániel elmondása szerint előbb volt meg a Fecske munkanév, mint maga a bor (a Fecske nevében érdekes párhuzamot képez a pincészet csúcsborával, a Pávával). A két bor címkéjét Jackie Morris brit könyvillusztrátor "The Charm and the Flight" című munkája díszíti. A birtok szőlőinek helyén száz évvel ezelőtt a címkéhez hasonlóan legelő és virágos rét volt, állatokkal. Konyáriék most ilyen réteket igyekeznek kicsiben, pár hektáron visszaállítani.

A tavalyi, célzott pincelátogatásokkal megtűzdelt nyárhoz képest idén inkább csak ad hoc jelleggel, spontán jutottam el a Balaton környékén borászatokhoz egy-egy szélesebb merítésre (Skizo, Németh Pince), a többi balatoni bort többnyire valahol a tó környékén, a baráti társaságban kortyolgattam el. Augusztus közepén egy bő fél napot töltöttem Balatonfüreden, ami tapasztalatgyűjtés szempontjából arra volt elég, hogy egy cirka 3 órás délutáni séta és néhány tétel megkóstolása beleférjen az időmbe. A Balatonfüredi Borheteken 25 pincészet települt ki a sétányra, én természetesen ilyen rövid idő alatt csak ízelítőt kaphattam a kínálatból. Igyekeztem olyan pincéket választani, akikhez valahol már volt szerencsém, ugyanakkor ritkán kóstolom a boraikat. Végül öt stand és bő egy tucat bor, és néhány gyors jegyzet lett a végeredmény.

Amikor a Bükkről, mint rejtőzködő borvidékről írtam, egyáltalán nem túloztam: egyelőre nagyon kevés minőségi bor készül a borvidékről és még kevesebb borászat kapcsán beszélhetünk országos, vagy úgy általában szélesebb körű ismertségről. A Bükk adottságai alapján többre lehet hivatott, ahhoz azonban, hogy végre kilépjen az árnyékból és borvidéki szinten is több ismertségre, elismertségre tegyen szert, összefogás szükséges. Ez lebegett annak a néhány bükki borásznak is a szeme előtt, akik mertek előrelépni és megalapították a Szövetség a Bükki Borvidékért névre hallgató eredet- és értékvédelmi közösséget. Az alapítók - Borbély Roland (Gallay Pince), Hajdu Roland és Sándor Zsolt - 2018 nyarán maguk köré gyűjtötték a hasonlóképpen gondolkozó termelőket és a közösség mellett saját szabályrendszert hoztak létre a magas minőségű és a termőhelyet méltóképpen képviselő borok létrehozása érdekében. Ebben a már rendelkezésre álló hazai példák, mint a Csopaki Kódex vagy a Magna Mátra is követendő példaként szolgáltak.

Három fő feladatot tűztek ki maguk elé, ezek: a dűlők feltárása, a termékleírás megváltoztatására irányuló javaslatok kidolgozása és a szakmailag megalapozott borvidéki fajtakísérletek előkészítése. Első körben a szövetség bővítésére meghívásos alapon került sor, de a későbbi csatlakozás lehetősége bárki számára nyitva áll.

A szövetség jelenleg 14 tagot számlál és a résztvevők két szintű szabályozásban gondolkoznak. A jelenlegi Bükki OEM eredetvédelmi rendszer alapjain nyugvó, de annál szigorúbb Classic Bükk szélesebb termelői kört céloz meg és a mindennapok boraira vonatkozó szabályozást valósít meg, míg a szűkebb Terroir Bükk kategória jeleníti meg a piramis csúcsát. Mindkét kategóriában találunk szabályokat a szőlőművelésre, borkészítésre és a megjelenésre, valamint az engedélyeztetési és ellenőrzési eljárásra. A magasabb minőséget célzó Terroir Bükk borok például ökológiai művelés - vagy arra történő átállás - alatt álló ültetvényről készülhetnek, Kárpát-medencei fajtákból, minimális beavatkozással, kötelező minimális érlelési idővel.

A sajtó tagjainak szervezett helyszíni bemutatkozásra és kóstolóra augusztus végén került sor, de sajnálatos módon egyikünk sem tudott személyesen ott lenni. Mégsem maradtunk le teljesen, ugyanis a borászok nagylelkűségének köszönhetően kaptunk néhány bort kóstolásra.

Amikor a rejtőzködő borvidékek című sorozatban a Bükkről írtam, a Gallay Kézműves Pince történetét és borait mutattam be a borvidékkel együtt, de ugyanígy választhattam volna Sándor Zsoltot és borait is. A "bükki fenegyerek" - ahogy azt hiszem valamelyik borkereskedő emlegette -, korábban dolgozott több borvidéken - Tokajban, Egerben - is, de igazi miskolci lokálpatriótaként a Bükki borvidéken, Miskolcon, az avasi pincesoron alapította meg borászatát.
Ahogy a Gallay Pince is (lásd zenit, pinot blanc, zweigelt) Sándor Zsolt is kiemelten foglalkozik olyan, papíron nem sokra hivatott fajtákkal, mint a zweigelt, a cserszegi fűszeres és a zenit. Míg azonban a Gallay Pince modernebb, letisztultabb vonalat képvisel, addig Sándor Zsolt folyamatos kísérletezés mellett extrémebb dolgokat is palackba tölt, általában hasonlóan különleges fantázianevek alatt. Gyakran előfordul a héjon áztatás, a legtöbb bor teljesen vagy legalább nagyobb részben hordóban erjed, még olyan fajták és borstílusok esetében is, amelyeknél ez általában nem jellemző, lásd cserszegi fűszeres és zweigelt rosé.
Korábban kóstoltam már néhány bort a szortimentből, most azonban tizenegy tétel került elém, hála Kézdy Dániel meghívásának, akinek Sándor Zsolt küldte el a borokat kóstolásra.
 

Mátrai pincészetek szerepeltek már szép számmal a borrajongón, de valahogy a gyöngyöstarjáni Csernyik Pince még nem kapott külön bejegyzést. Eddig.
A sok fiatal borászok által vezetett mátrai családi pince között a Csernyik Pince öreg motorosnak is mondható, hiszen a honlap 1932-t jelöli meg az alapítás éveként, de az első palackos borok 2008-ban jelentek meg a piacon, ami viszont nagyjából egybeesik azzal az időszakkal, amikor a ma ismert újhullámos mátrai borászatok közül az első fecskék bontogatták szárnyaikat.
A Csernyik István vezette családi pincészet jelenleg 6 dűlőben (Gereg, Bérc, Kútgödör, Gömöri, Papjuss, Szárazvölgy), 7 hektáron, 10 szőlőfajtával (olaszrizling, szürkebarát, hárslevelű, zenit, sárgamuskotály, ottonel muskotály, kékfrankos, cabernet sauvignon, turán) foglalkozik. A szőlőben felszívódó szereket csak a legszükségesebb esetben alkalmaznak, a pincében pedig folyamatos a kísérletezés erjesztéssel, tárolóedényekkel, házasításokkal. A borok általában igen barátságos áron szerezhetőek be, közülük néhány simán befér a best buy-kategóriába. 

Én most két bort kóstoltam a pincétől, mégpedig az első kékfrankosukat (ha jól tudom), és a Bérc fantázianévre hallgató édes házasítást.

A Balaton-felvidék egyik központjaként is jegyzett Balatonfüreden tevékenykedő Figula Pincészet újbora átesett néhány változáson, mióta nagyjából öt évvel ezelőtt utoljára kóstoltam és ittam. A könnyű, félszáraz stílus sértetlen maradt, de a zenit mellé került némi szürkebarát és sárgamuskotály is. Előbbi egy korai szürettel talán érdekesebb is tud lenni, mint a komolyabban vett hazai társai, már ami a savakat illeti, utóbbi pedig nem töri meg a stílus műfaját, karakterét. Mégsem voltam maradéktalanul elégedett a zenittel és másokkal. Vagy én nőttem fel az igényeimmel együtt, vagy ez a bor veszített a szerethetőségéből, amíg eltelt ez a pár év. Nem tudom. Figuláék újbora ugyanakkor egyáltalán nem rossz próbálkozás, de nem ad alátámasztott indokot sem az ajánlásra, sem a második palackra.

Nem is gondolná az ember, hogy Cegléden és közvetlen környékén is van észlelhető boros élet (noha a szőlőtermelés már a középkorban fontos szerepet töltött be a település életében), így aztán eléggé meglepődtem, amikor egy közös ismerősön keresztül egy ceglédi pince kóstolóra invitált. Amikor nyélbe tudtuk ütni a találkozót és felmerült a kérdés, vendéglátóim felvilágosítottak, hogy - legalábbis számomra - meglepően sok pince üzemel a városban. Ami a Kemenczés Borházat mindenképpen megkülönbözteti a többi ceglédi borászattól, az a mátrai alapanyag. 
De hogy kerül a mátrai szőlő az Alföld kapujába? Kezdjük a történetet az elején. 

Ha van alig ismert borvidékünk, amely akár szunnyadó oroszlán is lehet, az a Bükk. Nagyon kevés palackozott bükki bor jut a fogyasztókhoz, de az a kevés minőségi termelő, akinek a termékei mégis elérhetőek, már meg-megmutatta oroszlánkörmeit. A Bükkalja 1970 óta önálló borvidék, előtte a miskolci borvidék részét képezte, de az itteni bortermelés hosszabb múltra tekint vissza. A miskolci bort a 19. században még az egri borral azonos áron adták el, tehát láttak potenciált a vidékben. A bükki borok a 20. században gyakran egri címkével kerültek forgalomba. Manapság sem találkozni sok bükki borral a borkereskedések, áruházak polcain, de az első fecskék megérkeztek. Egyikük a Borbély Roland neve által fémjelzett Gallay Pince, amely 2012-es kereskedelmi tételeivel rögtön bezsebelte a szakma elismerését, és az egyre szélesebb szortimentben több remek bort is találunk. Itt most két 2013-as tételt veszünk a mikroszkóp alá, de előbb essen néhány szó a borvidékről és a pincéről is. 

2016. április

Ludányi Balázsnak ugyan kóstoltam már pár borát, de túlzás lett volna azt mondani, hogy mélyebben ismerem a gyöngyöstarjáni kis pincét és annak filozófiáját. Április végén, egy vasárnap reggel, alakuló kánikulában érkezünk a tarjáni családi házhoz, amelynek eredetileg garázsként funkcionáló apró feldolgozójában Ludányi Balázs fogad bennünket. Balázs hulla fáradt a sok munkától, a sokszor éjszakába nyúló kóstoltatásoktól és az egyre gyakoribb borvacsoráktól, de nem bánja, hiszen a Mátra híre – ennek is köszönhetően – egyre több helyre jut el és egyre több borkedvelőt von bűvkörébe. Fáradtság ide vagy oda, Balázs határozott ember, tudja mit akar, a minőség és természetesség gyümölcse, amely mellett vagy tíz éve döntöttek pedig beérni látszik.

Az idén 70 éves Tornai Pincészetet Tornai Endre alapította, az induláskor alig egy holdnyi területtel. Az első palackozott bor az 1984-es évjáratból készült. Ma a pincészet 54 ha termőterülettel rendelkezik és a borvidék egyik meghatározó borászatává vált. Jelenleg már a harmadik generáció kezében van az irányítás a borászati munkákért Kamocsay Ákos és Polyák István felel. A birtokon tavaly év végén étterem nyílt, és most új színfoltként őszre egy, a juhfark fajtát a figyelem középpontjába állító rendezvényt is tervez pincészet.

A termékpiramis három lépcsőből áll: a "Friss" borcsalád neve magáért beszél, ezek acéltartályban erjesztett és érlelt, kis maradékcukrot tartalmazó, mindennapi fogyasztásra javasolt fiatalos borok. A "Prémium" kategóriában már komolyabb - általában tartályos és hordós tételek házasításából álló - borokkal találkozunk, amelyek jól párosíthatóak ételekhez, jól reprezentálják a borvidéket és remek ár-érték arányt képviselnek. A "Top Selection" borok a pincészet legkiválóbb területeiről válogatott szőlőből készülő, legmagasabb minőséget képviselő, a somlói karaktert híven tükröző csúcsborok.

A pincészet igyekszik erősíteni marketing-fronton, szeretnék a borokat minél szélesebb közönséggel megismertetni, ennek jegyében kerestek meg, hogy kóstoljunk meg néhány bort, köztük az utóbbi években komoly nemzetközi elismeréseket begyűjtő tételeket is.