Újabb, könnyed, friss fehérbor páros következik, ezúttal Olaszország egyik kevésbé ismert régiójából. Umbria turisztikai szempontból Toszkána árnyékában rejtőzik, és borai is kevésbé ismertek. A szintén szomszédos Lazio és Marche régiókhoz hasonlóan Umbria is inkább fehérboros vidék, a legnagyobb appelláció Orvieto DOC, ahonnan a mai borpáros is származik. A két legfontosabb fajta a trebbiano (helyi nevén procanico) és a grechetto, amelyek mindkét borban helyet kaptak.
A mai olasz különkiadásban csak fehér borok kaptak helyet, főleg az ország északi és középső részéről válogatva. A borok fele fajtabor, a régióra jellemző szőlőfajtából, míg a másik fele szintén tipikus fajtákból álló házasítás.
Májusban számoltam be a Bortársaság Borsuli nagy nemzetközi vörösborokat felvonultató (egyébként még áprilisban tartott) borestjéről, kézenfekvő volt, hogy az időjárás melegebbre fordultával a kóstoló fehérboros párja következzen. Igazság szerint korábban is volt már egy nagy fehérboros esemény a Borsuliban, de annak már majdnem 5 éve és egyszeri alkalom volt, ideje volt egy újabbnak. A vörösboros kóstolón elhangzott szempontok alapján magas presztízzsel rendelkező borvidékek, bevált szőlőfajtáiból készült, komplex, érlelhető, bizonyítottan kiváló minőségű borok szerepeltek a kóstolón. A számos borvidéket, fajtát és borstílust felvonultató sorban francia, német, olasz, új-zélandi borok kaptak helyet (francia túlsúllyal), de ezúttal hazai nevezett is volt: egy mádi furmint képviselte hazánkat, a borvidék legismertebb termelőjétől és egyik ikonikus dűlőjéből.
Olaszország tele van olyan eredetvédelemben részesülő borokkal, amelyek egy szőlőfajta és egy kisebb földrajzi egység együttállásának köszönhetik különleges státuszukat. Ezeket nehéz a "rejtőzködő borvidékek" rovathoz kitalált szokásos 1 fehér-1 vörös/régió keretek közé beszorítani, így most hoztam egy kis különkiadást néhány olasz borral különböző borvidékekről.
A Chateau de St. Cosme Le Claux vertikális után mindössze két nap telt el, de november első estéje ismét a Carpe Diem-ben ért. Ezúttal chardonnay-kat kóstoltunk, mégpedig vakon. A sor gerincét a Domaine Tessier 2014-es borai képezték, köztük több Premier Cru-vel, és ez már önmagában sok izgalmat ígért. Tar Feri ezekhez a meursault-i remekművekhez keresett - korban és minőségben hasonló - méltó versenytársakat a világ több szegletéből.
Előzetesen tehát csupán azt tudtuk, hogy szerepel a sorban a meghirdetett 4 Tessier-bor, a többi versenyzőről csak annyit árult el Feri, hogy lesz még 2 francia, 1 olasz, 1 osztrák, 1 oregoni és 1 új-zélandi tétel, 2012-2016 közötti évjáratokból. A fentieken túl a plusz belövő bort is teljesen vakon kaptuk. Az egyes palackokat kóstolás és rövid megbeszélés után, egyenként lepleztük le. A papírforma végül nem borult, többnyire a Tessier Premier Cru-k végeztek a mezőny élén, akadt viszont néhány kifejezetten izgalmas és szép kihívójuk, pár csalódást keltő palack mellett.
Olaszország "bor-nagyhatalomként" inkább vörösborairól nevezetes, de már egy tavalyi kóstoló is megmutatta, hogy érdemes figyelemmel kísérni és tisztelni az olasz fehérborokat is. Ennek a bornak a 2016-os évjáratából inkább amolyan öncélú szórakoztatás és perspektíva-tágítás céljából emeltem le egy palackot a polcról idén tavasszal, de azután olyan jól teljesített, hogy megfogadtam: biztosan nem megyek el a 2017-es kiadás mellett sem.
