A Borrajongó


Öt badacsonyi kéknyelű 2021-ből

2023. november 29. 06:00 - furmintfan

Ha minden igaz, ez az első dokumentált kéknyelű kóstoló a Borrajongó történelmében, jó sokat vártunk vele, de most itt az alkalom. Kéknyelűket egymás mellett tényleg nem szoktam kóstolni, a Badacsony környékén járva, vagy akár a Badacsony New York-ban rendezvényen is inkább a nagyobb merítés részét képezik. Egy ötösfogatra való kéknyelű összegyűlt itthon a 2021-es évjáratból, ezeket néztem meg egymás mellett november végén.

keknyelu2021_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nyárzáró Skizo-Sike Balázs villámvizit

2023. szeptember 04. 06:00 - furmintfan

Az idei júliusra tervezett badacsonyi-szigligeti kirándulás sajnos különböző okokból dugába dőlt, de hogy ne múljon el a nyár a tanúhegyek látványa nélkül, augusztus legvégére sikerült egy villámlátogatást beiktatni.

skizosikebalazs202308_1.jpgSike Balázsék badacsonytördemici borbár-étterme, a Nefelejcs az egyik kedves barátoméktól 5 perc sétára esik, ők már törzsvendégek, én pedig az utóbbi 5 évben minden nyáron legalább egyszer csatlakoztam hozzájuk legalább egy gyors kóstoló erejéig. Idén is beugrottunk néhány órára, ez most hat bor megkóstolására és néhány hidegtál elfogyasztására volt elég.

Tovább
Szólj hozzá!

Nyári borpár(baj)ok 2023

2023. augusztus 31. 06:00 - furmintfan

Meghoztam a szokásos negyedéves borpárbajos sorozat aktuális, nyári kiadását, 6x2 borral. A fehérek lesznek többségben, ahogy nyáron általában és - bár eredetileg nem terveztem - egy rosé páros is horogra akadt, vörösborokból pedig igyekeztem könnyebb tételeket válogatni.

 parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2023/1

2023. március 02. 06:00 - furmintfan

Itt az év első magyar egyvelege, frissebb és - kisebb részben - korosabb borokkal, a szokásosnál talán több édes tétellel. Az otthon kóstolt boroknál hosszabbak, részletesebbek a jegyzetek, a többi bornál inkább csak gyors benyomásokat volt lehetőség a jegyzetfüzetben rögzíteni. Külön köszönet Kézdy Dánielnek, több - részben már régóta nem kapható bort - az ő jóvoltából tudtam megkóstolni.

 egyvelegdugokm36.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ünnepi egyveleg 2022 II.

2022. december 30. 06:00 - furmintfan

Itt a tegnap megkezdett egyveleg második része, mert a borrajongókkal és borbarátokkal folytatott évzáró iszogatások után még persze az ünnepek alatt is kinyílt további jó néhány palack családi, baráti társaságban. Ebben az esetben jóval önkényesebb a válogatás, általában megpróbálok biztosra menni, kedvelt termelők favorit borai kerülnek az asztalra, akár magukban, akár az ünnepi fogások mellé. Így kisebb a meglepődés lehetősége, de - ha dugók is rendben vannak - igen ritkán kell csalódnunk. Az idei merítés is jól sikerült, egy-két kivételtől eltekintve minden palack szépen teljesített, az idei legszebb év vörösbora is az alábbi listában szerepel.

unnepiegyveleg2022_2.jpg

Az alábbi válogatással zárom 2022-t és kívánok mindenkinek boldog új évet!

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2022/5

2022. december 27. 06:00 - furmintfan

Itt az év utolsó magyar egyvelege. Buborékos ital és rosé csak mutatóban szerepel ebben a válogatásban, cserébe van sok fehérbor - elsősorban Tokajból és a Balaton környékéről - vörösbor - leginkább a Szekszárdi, illetve a Villányi borvidékről -, és akad néhány édes tokaji is.

egyvelegdugokm35.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi nyárzáró - Skizo és Sike Balázs Pincéje

2022. szeptember 06. 06:00 - furmintfan

Amióta az egyik barátom a nyarak nagy részét családostul Badacsonytördemicen tölti, kézenfekvő és állandó program lett a Skizobor, illetve Sike Balázs Pincéjének meglátogatása (2019, 2020, 2021). Idén kicsit nehezen sikerült beilleszteni a badacsonyi kört a naptárba, de jobb későn, mint soha, augusztus végére összejött. Igaz, csak egy délutánt sikerült a tanúhegyek környékén tölteni, de egy kis borozgatás a Nefelejcsben azért belefért. A korábbi Nefelejcs kisvendéglőbe költöztette át ugyanis tavaly nyáron Sike Balázs és Velényi Réka a Skizo vendéglátó részét, ahogy a saját házuk leválasztott részében létrehozott borozót szép lassan kinőtték. A vendéglő korábbi nevét a hagyományőrzés jegyében megtartották, de az épületbe új életet leheltek, a tulajdonosok igyekeznek egy közösségi teret is létrehozni, így gyakran kiállításoknak vagy egyéb programoknak is otthont adnak. A Skizo és Sike Balázs borokat hideg és - hétvégén - meleg ételek kísérik, a fontosabb alapanyagokat igyekeznek a környékről beszerezni, az egyes fogásokhoz természetesen borajánlás is jár. A kovászos kenyér a Búzalelke pékségből, az olívabogyó pedig az igaziolivától érkezik, én most ezeket, és az aktuális pohárdesszertet teszteltem a nagy melegben hűs kis oázisként ható árnyékos kertben. Természetesen borok is kerültek a poharakba, elsősorban a Sike Balázs borcsaládból válogattam.
 skizosike1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsony New Yorkban 2022

2022. április 18. 06:00 - furmintfan

Egy év kihagyás után idén tavasszal ismét badacsonyi bortermelők és borkedvelők töltötték meg a budapesti New York-palotát. A 2021-es kényszerszünetet követően ebben az évben az "Életre hívunk" szlogennel tért vissza a rendezvény, több, mint 30 borászat és mintegy 10 turisztikai kiállító fogadta a vendégeket. Úgy tűnik, a borkedvelők is nagyon várták, hogy Badacsony visszatérjen a New York-palotába, mert már a szakmai meghívottak számára fenntartott első két órában igen komoly létszámban jelentek meg a látogatók, és a nagyközönség még csak ezután érkezett.

badacsonynewyorkban2022_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2022/1

2022. március 28. 06:00 - furmintfan

Jönnek a szokásos egyvelegek, az idén először. A magyar borokkal kezdünk, közöttük több lesz a fehérbor, főleg tokaji és észak-balatoni tételek révén (bár ez szinte mindig így sikerül :)).

egyvelegdugokm31.jpg

Tovább
1 komment

Badacsonyi nyár X. - Nyárzáró megamix

2021. szeptember 22. 06:00 - furmintfan

A tizedik résszel zárom a júniusban indult "Badacsonyi nyár" sorozatot, amelyhez szervesen kapcsolódik a májusi élményeket felidéző négy részes "Badacsonyi nyárelő" minisorozat is. Az ezt megelőző 13 írás rengeteg kóstolójegyzetet tartalmazott, de távolról sem került említésre minden bor. Eddig.

badacsony2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar rosé-válogatott 2020

2021. szeptember 10. 06:00 - furmintfan

Eredetileg nem terveztem, mégis lett idén is magyar rosé-poszt a tavalyi duplázás után. Az eddigi évek tapasztalatai alapján igyekeztem biztosra menni, amikor a nyárra hangolódva rosé-kat pakoltam a kosárba, így a sor nagyobb részét olyan pincék borai tették ki, amelyek az elmúlt évjáratokban jól szerepeltek vagy mutattak valamilyen extra izgalmat, de persze a kísérletezés jegyében került melléjük néhány zsákbamacska is. Nem egymás mellett kóstoltam végig a sort, hanem nagyjából kettesével-hármasával fogytak el a borok a nyár második felében - volt, hogy ezekből vittem vendégségbe -, de ha már az elején az akkor aktuális kollekcióról lőttem egy "csoportképet", a kóstolójegyzeteket is egy csokorba gyűjtöttem.

rose2020_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nyári borpár(baj)ok 2021

2021. szeptember 08. 06:00 - furmintfan

Ismét meghoztam a szokásos borpárbajos posztot. A nyári adagot alaposan kibővítettem, így a szokásos 7 helyett most 12 borpárt pakoltam egymás mellé. Nyár lévén a most több lesz a fehérbor, mint a vörös, dupláznak a rosé-k is, de jutott a végére egy aszú-páros, az elejére pedig egy pét-nat duó is. Lássuk!

parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi nyár II. - Skizo és Sike Balázs Pincéje

2021. június 23. 06:00 - furmintfan

Ismét egy olyan pince kerül sorra a "Badacsonyi nyár" sorozat keretében, ahol tavaly is, tavalyelőtt is jártam. A nyár nagy részét Badacsonytördemicen töltő barátaim meglátogatása alkalmával már fix programmá avanzsált, hogy végigkóstoljuk a badacsonytördemici Skizo Borház és Sike Balázs Pincéje aktuális szortimentjét. Idén még a nyári főszezon előtt, június elején kerítettünk sort a kötelező éves borozásra - ki tudja, talán még ismétlés is lehet belőle a nyáron -, de kerthelyiség már most is teltházas volt. Sike Balázsék nemrég megvásárolták a szomszédos Nefelejcs Vendéglő épületét, a felújítás befejeztével majd ide teszi át a székhelyét a borászat. Addig is marad a hangulatos kis borkert, ahol elsősorban a Sike Balázs Pincéje sorozat boraira fókuszálva az alábbi sort kóstoltuk.

skizosikebalazs1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tavaszi borpár(baj)ok 2021

2021. május 26. 06:00 - furmintfan

Meghoztam a tavaszi borpárbajos posztot, ezúttal kizárólag magyar borokkal. A szokásos 7 borpár helyett ezúttal 9 vonul fel, a pezsgőtől az édes borig, több műfajt, borvidéket és szőlőfajtát érintve.

parbajok.jpg

Tovább
2 komment

2019-es magyar rosé körkép 2.

2020. szeptember 30. 06:00 - furmintfan

A nyár végi rosé-sor után ígértem egy "komoly rosé-s" posztot is, ahol az egyes borászatok által valamiért magasabbra pozicionált rosé-k kerülnek terítékre. Nos, szeptember elején megkóstoltam a borokat, és míg az alap-rosék  esetében nyugodt szívvel leírhattam, hogy jól szórakoztam, itt maradjunk annyiban, hogy ebből biztosan nem fogok rendszert csinálni.
Ezeknél a boroknál már többnyire elrugaszkodunk a 2000-2500 Ft-os határtól, cserébe - elméletileg - kapunk valami extrát a pénzünkért (az extra súlyos palackokon túl), legyen szó nagyobb testről és beltartalomról, komolyabb koncentrációról, hordós erjesztésről és/vagy érlelésről, érlelhetőségről. A prekoncepcióm az volt, hogy leginkább a túltolt hordó, vagy esetleg a magasabb alkohol lesz lehet a potenciális buktató ebben a kategóriában, arra viszont álmomban nem gondoltam volna, hogy éppen a savak minősége (próbálkoztam különböző hőmérsékleten, nagy jelentősége nem volt), valamint a gyümölcsök esetleges hiánya miatt leszek gondban az értékelésnél. A komolyabb struktúrát azért igyekeztem valamilyen módon honorálni, de lehet, hogy más simán szigorúbb vagy engedékenyebb lenne. A savak persze az eltarthatóság szempontjából fontosak lehetnek, de egy kicsit több ízt, intenzitást el tudtam volna viselni melléjük a sor legtöbb tagjától. Ár-érték arányban sajnos különösen nem volt meggyőző a mezőny.

komolyrose2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A SKIZO-n túl - Sike Balázs Pincéje

2020. augusztus 05. 06:00 - furmintfan

A tavalyi látogatás után idén is visszatértünk Sike Balázsék badacsonytördemici pincéjéhez, ahol a Skizo borok mellett immár az új design alatt a Sike Balázs Pincéje sorozat tételei is készülnek, felváltva a korábbi Skizo Hegyeink borcsaládot. Ezek a borok hivatottak megjeleníteni az egyes termőhelyeken a talaj-fekvés-fajta együttállásából kialakuló végeredményt.

skizosikebalazs01.jpgA Skizo ugyan a maga kategóriájában mindig kellemes és remek ár-érték arányú alapborokat tett le a polcra, de minket természetesen inkább a borász saját neve alatt készülő tételek érdekeltek, amelyek közé keveredett még néhány a régebbi Hegyeink sorozat tagjaiból is.

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Sike Balázs Pincéje Zeus 2018

2020. június 10. 06:00 - furmintfan

Tavaly nyáron jártam utoljára a Skizo Borászat badacsonytördemici aprócska borteraszán, ahol előbb kényelmesen végigkóstoltam a szortiment túlnyomó részét, majd a késve érkező baráti társaság megjelenését követően közös erővel több palackot is kiürítettünk. Mind a színes címkés könnyű, reduktív tételek, mind a komolyabbnak szánt terroir-borokat felvonultató "Hegyeink" borcsalád tagjai kellemes benyomást tettek rám, így vártam már az alkalmat, hogy idén is megkóstoljam az aktuális borokat. Időközben a Hegyeink sorozat megújult, tagjai - egy olaszrizling, egy chardonnay, egy furmint, egy kéknyelű, egy zeus, egy pinot noir rosé és egy cabernet franc - immár a tulajdonos-főborász Sike Balázs neve alatt - Sike Balázs Pincéje - kerültek forgalomba.
Tavasszal csak tervezgetni tudtam a következő badacsonyi látogatást, de gondoltam, addig is vigasztalódok néhány palack tartalmával. Amikor megláttam a megújult sorozat borait a pince honlapján, megkértem egy az év kellemesebb hónapjait Badacsonytördemicen töltő barátomat, hogy amikor legközelebb Budapestre jön, hozzon néhány palackot a pincétől (a pince is kiszállítja a webshopos megrendeléseket Magyarországon, de azóta a legtöbb bor a Bortársaságnál is elérhető). A Sike Balázs sorozatból egyértelműen a zeus/zeusz a legritkább fajta, én sem gyakran kóstolok belőle bort, úgyhogy ezt választottam ki a mai íráshoz.

sikebalazszeus2018.jpg

Tovább
3 komment

SKIZO villámlátogatás

2019. július 15. 06:00 - furmintfan

Sike Balázs és Velényi Réka borászata, a Skizo Borház feltűnő címkéivel, jó ár-érték arányú reduktív boraival tett szert szélesebb ismertségre, de korábban is és most is készülnek a pincénél komolyabb, termőhelyi borok is, amelyek most a "Hegyeink" fantázianév alatt kerülnek palackba. Több éve jártam utoljára a hangulatos kis badacsonytördemici borbárban, de most minden összeállt egy újabb látogatáshoz. A múlt hétvége egy részét éppen Badacsonytördemicen töltöttem, és ha már így esett, természetesen igyekeztem útba ejteni egy pincészetet is. Amíg a baráti társaság többi tagjára vártam, pont volt annyi időm, hogy a "Hegyeink" sorozatot végigkóstoljam, azután persze néhány "alap" Skizo-bor is a szomjas torkok áldozatául esett.

skizo01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása