A mai borhoz érdekes viszony fűz, ugyanis a Domaine Bellevue Sauvignon Blanc volt "boros pályafutásom" elején az egyik kapudrog a szőlőfajta borai felé. A bőség zavarában elveszve jó néhány évjárat kihagytam, de amikor a Borkorzó, illetve a Nullahetvenöt kínálatában rábukkantam, nem volt kérdés, hogy felelevenítem a régi ismeretséget. Nem is kellett csalódnom, a bor még mindig tudja, amit régen, ráadásul ár-érték arányt tekintve is jó vétel.

Ha nyár, akkor sauvignon blanc, így a borpár(baj) sorozat nyári különkiadásában sauvignon blanc duók következnek. Magyar és külföldi párosokat válogattam össze termőhely és/vagy stílus szerint összepárosítva, áprilistól júliusig 9x2 bor gyűlt össze végül, hazai pályáról többnyire a 2022-es, külföldről nagyrészt a 2021-es évjáratból.

(A fenti fotót innen kölcsönöztem.)

A tavaszi borpáros posztban 3:2 arányban a fehérborok, valamint a külföldi tételek vezetnek majd, magyar részről fehér házasítások és kékfrankosok, külföldről sauvignon blanc-ok, chardonnay-k és rioja-i vörösek kerültek egymás mellé.

A Bortársaság Borsuli repertoárjában tavaly óta szerepelnek rendszeresen a Fine Wines kóstolóestek, több témakörben (bár fehérboros témakörben volt már egy ilyen esemény korábban, akkor még csak egyszeri, különleges alkalomként). Tavaly a nemzetközi fehér és a nemzetközi vörös mezőnyt egyaránt végigkóstoltam, mindkettő izgalmas merítés volt és felvonultatott olyan tételeket, amelyekkel egyébként aligha találkoznék (erre a kóstolóra egyébként a Bortársaság saját választéka mellé "külsős" borok is érkeznek). Hét borral persze nehéz felölelni a legkiemelkedőbb borvidékeket és borstílusokat, mindkét sort ki lehetett volna még egészíteni ezzel-azzal, de a minőségre így sem lehetett panasz.
A fehérboros téma kóstolósora az idei évre nagyobb részben lecserélődött, és - legalábbis szerintem - még érdekesebb és változatosabb lett. Az előző évi válogatás is volt annyira jó, hogy akár az ismétlés kedvéért is újra beüljek a Bortársaság "iskolapadjába", de a frissített borcsokor láttán még nagyobb kedvet kaptam a dologhoz.

Májusban számoltam be a Bortársaság Borsuli nagy nemzetközi vörösborokat felvonultató (egyébként még áprilisban tartott) borestjéről, kézenfekvő volt, hogy az időjárás melegebbre fordultával a kóstoló fehérboros párja következzen. Igazság szerint korábban is volt már egy nagy fehérboros esemény a Borsuliban, de annak már majdnem 5 éve és egyszeri alkalom volt, ideje volt egy újabbnak. A vörösboros kóstolón elhangzott szempontok alapján magas presztízzsel rendelkező borvidékek, bevált szőlőfajtáiból készült, komplex, érlelhető, bizonyítottan kiváló minőségű borok szerepeltek a kóstolón. A számos borvidéket, fajtát és borstílust felvonultató sorban francia, német, olasz, új-zélandi borok kaptak helyet (francia túlsúllyal), de ezúttal hazai nevezett is volt: egy mádi furmint képviselte hazánkat, a borvidék legismertebb termelőjétől és egyik ikonikus dűlőjéből.

A sauvignon blanc-körből természetesen nem maradhatott ki Franciaország sem, így most az Óvilág két talán leghíresebb sauvignon blanc-termőhelye következik a sorban, Sancerre és Pouilly-Fumé a Loire-völgyben, Pascal Jolivet tolmácsolásában, két-két évjáratból.

Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.

A tavalyi "Gyengébb? Nem" nőnapi kóstoló talán egyszeri alkalomnak indult, de úgy tűnik, hogy utólag is hagyományteremtő lehet, ugyanis idén is összegyűltek a borászhölgyek a Sofitel-ben, hogy megmutassák magukat és boraikat a közönségnek. A könyv szereplői közül majdnem mindenki jelen volt és a kiállítók sora kibővült új kiállítókkal is. A kiállító borászok kezdeményezésére a rendezvény egyben jótékonysági akcióvá is vált, ugyanis aznapi honoráriumukat a női szolidaritás jegyében az Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlották fel.
A kóstolóra komoly érdeklődés volt, a helyszín adottságai és a közönség létszáma együttesen okozott néhány tömegjelenetet. Valamennyire azért próbáltam jegyzetelni, de nem vittem túlzásba, ahogy az átgondolt pontozást sem, de amennyire sikerült, azt itt közreadom, abc-sorrendben haladva.

A magyar után itt a külföldi egyveleg, buborékos borokkal, spanyolokkal, osztrák fehérekkel, néhány kaliforniai chardonnay-val és pinot-val.

Itt a nyár és a sauvignon blanc-szezon. Számomra ez a fajta adja az ideális nyári bort, lendületes, intenzív, frissítő, és a sok sztereotípia ellenére messze nem csak egy arca van. A bujább újvilágiaktól a visszafogottabb franciákig széles a paletta, és én bármelyiket szívesen elkortyolgatom. A tegnap ittam rovat keretében inkább újvilági és magyar sauvignon blanc-ok kerültek eddig terítékre, most egy francia példány palackját bontottam ki a nyári hőségben.
A holland, de apai ágon francia felmenőkkel rendelkező Joost de Willebois 2004-ben vásárolt meg egy kicsi birtokot Touraine-ban, majd évről évre bővítette, fejlesztette a pincészetet és az ültetvényeket, így a Villebois-ék jelenleg 75 hektáron gazdálkodnak. A szortiment a fehér címkés J. de Villebois és a zöld címkés Villebois borokból áll, előbbi a család 17. században élt ősének, Jean de Villebois-nak állít emléket. A különböző területekről származó (Sancerre, Pouilly-Fumé, Menetou-Salon, Touraine) sauvignon blanc-ok mellett pinot noir és egy a Villebois-szériában egy crémant is készült a pincénél, a fehér címkés J. de Villebois sorozatban pedig több dűlőszelektált tétel is szerepel. Most a zöld címkés sorból választottam egy bort.
 

A sauvignon blanc-t jellemzően a reduktív, harsogóan intenzív, frissítő, könnyű borokkal azonosítjuk. Azoknak, akik szeretik a fajtát - és akiket nem taszít a jellegzetes aromatika és a gyakran arcba mászóan izgága illat- és ízkavalkád - ideális tavaszi és nyári ivó-/gasztróbor lehet. Készülnek azonban prémium minőségű (és árazású) tételek is a fajtából, amelyek komolyabb babérokra törnek és joggal célozzák meg a fehérbor-csúcskategóriát (még ha burgundi grand cru-k magasságáig nyilván nem is jutnak el). Most mi is megszondáztuk a sauvignon blanc "felső polcot": három nemzetközi szinten fontos termőhely, három pincészet felső kategóriás bora állt csatasorba.
 

A 2017-es év utolsó posztja a blog szerzőinek idén kóstolt külföldi kedvenceit gyűjtötte csokorba. Akovnál szinte teljes a franciák sikere, egyetlen olasz ikon férkőzött csak soraikba. Drbarta kedvenc borai legnagyobb számban szintén Franciaországból érkeztek. Rszabi nem hazudtolja meg magát, szokás szerint sok Valpolicella-termelő borát megtaláljuk a kedvencek között. Ungert listáján szám szerint északi szomszédaink és a franciák találhatóak meg legnagyobb számban, olasz és osztrák borokkal kiegészülve. Nálam idén többnyire a német rieslingek vitték a pálmát, de a legtöbb bor az én listámon is francia. Szóval, nálunk Franciaország nyerte a nem létező versenyt, de a  lényeg az, hogy idén is sok jó bornak örülhettünk.
Alább a részletes listák, természetesen várjuk az olvasók kedvenceit is, mi pedig ezúton is kívánunk boldog új évet minden borrajongónak! :)

Szinte hihetetlen, hogy repül az idő: idén 5 éves lett Tar Ferenc borkereskedése a finewines.hu. Mondhatni, hogy a borrajongó stábja a kezdetektől  rendszeresen követi a finewines tevékenységét, szerteágazó szortimentjük borai és a tematikus kóstolók a mi kis blogunk hasábjain is gyakran szerepelnek. A Carpe Diem megnyitása óta a kóstolók helyszíne is állandósult, természetesen a jeles évforduló alkalmából is itt gyűlt össze a közönség. A születésnapi ünneplésre Feri korábban is speciális borsorokkal készült (itt található akov beszámolója a 3. szülinapról), és nem volt ez másként most sem: 10 bort és pezsgőt állított csatasorba, kivétel nélkül magnum-palackos kiszerelésben. 

Sauvignon blanc-okat vizsgáztattunk már egyszer idén nyáron, akkor egy kisebb magyar sor került terítékre. Most külföld következik, Óvilág és Újvilág vegyesen. Először nagyobb sort akartam kanyarítani az asztalra, utána gondolatban három borra redukálódott a menü, amelyet az utolsó előtti pillanatban sikerült mégis felduzzasztani. Igyekeztünk a barátságosabb árú tételek közül válogatni, sőt, némi plusz aktualitást kölcsönöz a sornak, hogy szerepel két olyan bor is, ami helyet kapott egy kereskedő (hamarosan véget érő) szokásos őszi akciói között.  

A rosé-któl az egységsugarú fogyasztó nem vár sokat, kitölti/megkapja, megissza, elfelejti. A rosé-őrület ettől függetlenül eddig megállíthatannak tűnik és persze jól jön azoknak a borászoknak is, akik egy biztonságosan elkészíthető cash flow-borra vágynak. A készletet általában pont felszippantják, mire jön a következő évjárat, folyt. köv. De mi van azokkal a rosé borokkal, amelyek elé ennél komolyabb célokat tűznek ki?

Nem példa nélküliek a rosé-kóstolók a borrajongón (pl.: 1., 2., 3.), de szinte bizonyosan nem túlzok, ha azt mondom, hogy egyikünknek sem ez áll érdeklődése középpontjában. Én sem voltam és még most sem vagyok nagy fan, bár egyre inkább kezdem megtalálni a számításomat rosé-fronton. Az évi fogyasztásomat jellemzően a fent említett évi 1-2 kóstoló palackjainak tartalma, baráti vagy családi körben elém került poharak, meg 1-2 kísérleti beszerzés teszi ki. Az utóbbi 1-2 évben azt vettem észre, hogy időnként kifejezetten kedvet kapok 1 pohár jó roséhoz és pincelátogatásnál sem zárom ki csuklóból a kóstolósorból, már ha megkérdeznek. A tutti-fruttis műanyagszörpöket viszont változatlanul elkerülném, tehát a kedvemre való rosék felkutatása is igényel némi kutatómunkát.

Most kicsit is tovább mentem. Félretettem ugyanis néhány 2015-ös rosét - volt benne magyar, francia, német, osztrák -, hogy kipróbáljam, mit tudnak ezek az itókák a szürettől számított uszkve másfél év elteltével. A borok nem egyszerre nyíltak: amikor éppen úgy tartotta kedvem vagy megfelelő alkalom jött, ad hoc felpattintottam 1-2-3 palackot. Májustól július végéig így el is fogyott a lenti komplett gyűjtemény, és be kell vallanom, többnyire jól szórakoztam.

A tapasztalatok röviden: a magyar sorból igyekeztem többnyire komolyabb, adott esetben hordóval is megtámogatott tételeket válogatni, de úgy fest, még ezeket is jobb frissen meginni. Az osztrák, német rosék teljesen más stílust képviselnek, utóbbiak határozottan riesling-es jegyeket is hordoznak, és ezek azért jobban dacoltak az idő múlásával, bár a németeket így is inkább 1 éves korukban innám. Provence (és többé-kevésbé a többi francia is, kivéve Tavel, lásd lent) teljesen más műfaj, nem lehengerlő aromákkal, inkább kifinomultságukkal hódítanak a borok, és bár abban nem vagyok biztos, hogy ezeket is feltétlenül érdemes lenne tartogatni, nagyfokú hanyatlást nem mutatnak. Tavel rosé-i szinte összehasonlíthatatlanok a többiekkel: erőteljes, komoly, nagy borok, amelyeknek meg sem kottyant az érlelés.

Sok bevezetőt nincs mit írni. Összejött néhány témába vágó borocska, majd miután kipattant a fejemből a kóstoló gondolata még szereztünk hozzá néhányat, hogy sor legyen.

A tematika tehát épp annyi, mint a címben szerepel, évjárat-megkötés nincs, 2009-től egészen 2015-ig találni fogunk borokat.  Annyit próbáltam még megtenni, hogy nagyjából azonos polcról válogattam, kb. 25-35 Euro környékéről több-kevesebb sikerrel.

Vakon kóstoltunk:

Mindig speciális dolog, amikor nem frissen összevásárolt borokból tartok kóstolót, hanem olyan tételek kerülnek terítékre, melyek személyesebbek. A most következő borok zöme meghatározó élmény volt fiatalon, az utolsó palackokat több tétel esetén is immár hosszú évek óta tárolgatom, dédelgetem, hogy majd csak egyszer.

A téma tehát komolyabb édesek. Általában tokajiak, olyanok, melyek egykoron kivágták a biztosítékot, de persze kapnak külföldi vetélytársakat is. Egységesen 2007-es borokról lesz szó, így napjainkat akár ki is lehet nevezni a fent említett "majd egyszernek" hiszen idén szép kerek 10 évesek. Aszúkat nem raktam a sorba. Mivel szerettem volna, hogy az említett külföldi kontextus technológia és stílus terén is lehetőleg passzoljon a hazaiak közé, így főbor-szamorodni-csúcs late harvest cuvée tengelyen mozogtam.

Vakon kóstoltunk. A puszta kóstolási jegyzeteken túl itt most nem háttérinfókat igyekszem megosztani, inkább pár szóban felidézni az adott borral való élményimet.

Egy régóta halogatott cabernet franc kóstoló kálváriájának végére tettünk pontot nemrégiben, amikor egy 15 tételes sort kaptunk pohárvégre. Borvidéket, árkategóriát, évjáratot tekintve egyaránt nagy volt szórás, de így legalább egy igazán színes körképet kaphattunk a fajta hazai interpretációiból, egy francia borral kiegészítve. A fajta, mint téma eléggé aktuális: Villányban már zászlóshajó, és mintha más borvidékeinken is egyre többen vennék elő a cabernet sauvignon mellett/helyett.

Sauvignon blanc-kedvelőként eleinte gyakran meglepődtem, mennyire megosztja ez a fajta a közönséget. Pedig a borkészítési eljárás, a termőhely és az évjárat tükrében a sauvignon blanc is számtalan arcát mutathatja. Valahogy én a marlborough-itól a stájerországin keresztül a Loire-völgyből érkező tételekig, a hiperintenzív fajélesztős aromabombáktól a visszafogottabb, zöldes jegyeket alig mutató neutrálisabb borokig szinte mindig találok a hangulatomhoz illőt. Ezt a sokoldalúságot próbáltam megvillantani egy kóstolósorral, így tavaszköszöntés címén barátokkal nemrég a nyakára hágtunk egy komolyabb kollekciónak a 2013-as évjáratból. 

A Terroir Club - mit iszol? sem maradhatott ki a Furmint Februárból, és ennek apropóján "Furmint kerekasztal" címmel egy igen érdekes eseményt szerveztek a Pesti Vigadó éttermébe. Élvonalbeli magyar borászatok furmintjai sorakoztak fel több évjáratból, külföldi borokkal karöltve, így időben és térben egyaránt széles kitekintésre kaptunk lehetőséget. A tokaji és somlói furmintok mellett wachau-i rieslingeket, burgundi chardonnay-kat és a Loire-völgyből érkező chenin blanc-okat kóstoltunk, így három nagy bort adó nemzetközi fajta biztosította a külföldi kontextust. A szervezők meghívására eljöttek a bemutatott furmintokat készítő borászok is: Bodó Judit és Bodó József (Bott Pince), Demeter Zoltán, Juhász Szabolcs (Királyudvar) és Takács Lajos (Hollóvár) osztotta meg gondolatait a közönséggel.

(Juhász Szabolcs, Takács Lajos, Bodó József, Bodó Judit és Demeter Zoltán)

Olyan 2009-2010 környékén meglehetősen nagy Huet-fan voltam. Nagy hatással voltak rám akkoriban bizonyos témába vágó Terroir Club-os kóstolók és emlékszem, hogy szöget ütött a fejembe, talán egyik alkalommal maga a tulajdonos Anthony Hwang mondta, hogy ezek a borok fiatalon nyíltak, szerethetőek, majd 2 éves korukra bezárkóznak, hogy 10 éves korukra ismét kinyíljanak és teljes pompájukban tárulkozzanak fel.

Mit nem adtam volna akkor egy 10 éves Huet-ért! Mindenesetre akkoriban, amikor a 08-as volt az aktuális kedvenc borom, vettem a még néhány palack erejéig elérhető 05-ösből is, és elhatároztam, hogy épp ebben az áhított korban fogom felbontani egy vertikális kóstoló keretein belül. Milyen érdekes ezt 2010-ben elhatározni, és 2015-ben learatni az elhatározás gyümölcsét! Voltak már vertikális kóstolóink más témában, de érzelmileg valahogy más az, amikor évekig gyüjtöget valaki egy sort, időnként egy-egy palackkal hozzájárulva, tudva, hogy még sokáig nem pukkanhat fel, mint amikor különböző forrásokból, de rövid idő alatt megvásárolja a sor egészét. 

A téma tehát, Huet Haut Lieu Sec vertikális, kezdve a legfrissebb 2014-es évjárattal, folytatva az elvileg kritikus kort elérő 2013-assal, utána tanulmányozni a "bezárkózás" időszakát egy 4 és egy 7 éves borral, majd meglesni, vajon mutatja-e már a 10 éves tétel  a "pillangó"-szerű feltámadást. Végül zárni a sort egy édessel ugyanerről a területről. Szokás szerint két körben kóstoltuk végig a borokat, én még másnap is el tudtam bennük kicsit jobban mélyedni az előzetesen letöltött egy decik révén.

Fogadjátok szeretettel:

Egy vallomással kell kezdenem: nem vagyok egy nagy rosé-fogyasztó. Nincs különösebb bajom a műfajjal, csak nem igazán én vagyok a célközönsége, mivel a legtöbb roséban egyszerűen nem találok túl sok izgalmat. Aztán persze vannak szabályt erősítő kivételek, kóstoltam már én is néhány olyan rosét, amelyek megmutatták, hogy igenis mehet egy rosé élményszámba. Ez a pár kellemes meglepetés és drbarta kóstolói is adtak némi inspirációt, hogy összeválogassak egy érdekesebbnek ígérkező csokrot. Imre Ádám (Szépvölgyön ÁT) segítségével sikerült egy tucat érdeklődőt is toborozni, Ádám a sort is kiegészítette néhány tétellel, így augusztus elején Etyeken, a Szépvölgyben ültünk neki egy tekintélyes sornak.
Azt még akkor nem is sejthettem, hogy éppen a jelen poszt megjelenése idején a rosé éppen az online magyar borsajtó egyik aktuális témája lesz (1., 2., 3., 4.). Érdekes volt olvasni, hogy Elizabeth Gabay MW komoly lehetőséget lát a magyar roséban a világpiacon. Az én magyar rosékhoz szokott számnak mindenesetre inkább a németek, franciák roséi tűnnek érdekesnek, bár a kóstolón akadtak izgalmas Kárpát-medencei tételek is. 

Egy kis személyes kalandozás után úgy döntöttem a klubban is bepróbálkozok egy rosé sorral. Soha nem volt még eddig. Úgy vettem észre, hozzám hasonlatosan többen is egyfajta zsákutcának tarják a rosét, olyan értelemben, hogy általában megvannak a korlátai. Lehet vitatkozni, hogy egyes képviselői jók, vagy nem jók, de emlékezetes élménnyel gyakorlatilag nem találkozni. Ennek megfelelően a kóstolóra verbuválás kicsit nehezebben ment mint máskor. Valaki kerek-perec megmondta, hogy ezeket a mű, rózsaszín izéket nem hajlandó inni, mert az jó nem lehet, valaki meg udvariasan kivonta magát, hogy oké-oké elhiszi, hogy nem mind olyan, de azért inkább kihagyná.. Azért a kemény mag nagyobbik része kellően nyitottnak bizonyult és eljött...és nagyon nem bánta meg.

Egy időben nagyon rá voltam állva szellemileg Loire-menti borokra, sajnos effektíve mégis relatíve ritkán jutottam hozzájuk. Amikor mégis, akkor eddig elsősorban a chenin blanc irányában próbáltam tapasztalatokat szerezni, ami ugye Touraine és Anjou vidékek felé való nyitást jelenti. Érdekes tény viszont, hogy a Loire nem ezekkel a borokkal szerzett először nemzetközi hírnevet, hanem a Muscadet-val. Menő éttermekben tenger gyümölcsei, főleg osztriga, rák mellé elvileg nem lehet ettől jobban passzoló bort párosítani.

Képzeletben a Loire torkolatánál, Nantes környékén járunk. Kicsit tisztázva a fogalmakat, a Muscadet nem szőlőfajta, hanem ennek a bornak a neve. A hozzávaló fajta a chardonnay egyik rokona a melon de bourgogne. Muscadet-t több körzetben is készítenek, de a túlnyomó többségük Sévre et Maine nevű appellációban születik.  A palackokon a sur lie nem csak annyit jelent, hogy finom seprőn tartva is érlelik a borokat, hanem konkrétan a seprőn tartott bort lefejtés nélkül palackozzák közvetlenül az erjesztés céljára használt alkalmatosságból.

A Muscadet klasszikusan egyszerűbb, fiatalon fogyasztandó bor, ám, mint minden ilyen sztereotipiával megbélyegzett bor esetén itt is kísérleteznek terméskorlátozottabb, koncentráltabb, hosszabban érlelt, hosszabban eltartható nagyobb borokat is készíteni. Ismerkedés gyanánt beszereztem egyet-egyet mind a két stílus képviselői közül.

Engedjétek meg, hogy slágwortokban beszámoljak az idei Mondovinoról. A Wein & Co immár hagyományos, ebben az évben a tizediket jubiláló szimpóziumán negyedszer vettem részt, így mondhatom, hogy folyamatában is látom a rendezvény alakulását. A helyzet viszont az, hogy ez a buli szinte semmit sem változik. Idén is a Konzerthaus fantasztikus díszletei között került rá sor, a termelők 95%-a ugyanaz, már szinte megismertük egymást pár kiállítóval. Ha ez kritikának hangzik, akkor hagyom magam félreérteni. A Mondovino ugyanis annyira brutálisan jó, akkora a felhozatal, hogy azért imádkozik az ember, maradjon minden úgy, ahogy tavaly volt. Hosszú évekig tart, amíg az ember minden érdekes termelő környékére eljut és ha ki is marad valami, a következő esztendőben talán még éppen meg lehet kóstolni…