Bő két éve már hoztam a blogra egy görög válogatást, de azóta görög bor alig-alig jutott el hozzám. Idén eltöltöttem egy hosszú hétvégét Korfun és otthon is nyílt egy palack madárlátta rodoszi palack, úgyhogy ismét összejött egy csokor, a témába vágó jegyzet. Próbáltam görög fajtákból készült borokra vadászni, többnyire fehér borok akadtak csőrvégre.

Korfu

Első próbálkozásom a korfui borokkal nem vezetett örök barátsághoz, és most már elmondhatom, hogy a második sem. Talán csak én fogok ki gyengébb tételeket vagy rossz formában lévő palackokat. Szerencsére a többi kóstolt borral már inkább elégedett voltam.

Görögországot a nyugati kultúra és a demokrácia bölcsőjeként szokás emlegetni, és a görögöknek a Földközi-tengeri borkultúra alakulásában is fontos szerepe volt. A több évezredre visszatekintő szőlőművelési múlt ellenére a görög borok alig ismertek az ország határain kívül. A borok többnyire az országhatáron belül fogynak el, és minőségi borok aránya a helyi fogyasztásra szánt asztali és tájborokéhoz képest még mindig elenyésző. Görögországban a helyi klimatikus adottságok sokáig meghatározták a borkészítést és a borstílust, de a modern technológia és a nemzetközi fajták megjelenésével mindez megváltozott. Az uniós csatlakozás óta sok fejlesztés történt a szektorban, miközben a helyi, hagyományos szőlőfajtákat is sikerült megőrizni, amelyből nagyjából 200-at tartanak nyilván, bár tényleges jelentőséggel ezekből csak kevés bír.
Eddigi boros pályafutásom alatt nem sok görög borral volt dolgom, júniusban egy rövid nyaralás alkalmával sikerült ezt a számot gyarapítani.

(A fotót innen vettem kölcsön.)